A cél, az út végének ajándéka.
Ne akarjál mindent tudni, de amit neked kell tudnod, azt az egyet nagyon kell tudnod. Az az egy dolog, az az egy cselekedet a te feladatod a harcok közül. Készülj fel mindenre, de csak egy feladatra gondolj abban a pillanatban, amikor arra kell.
A jó harcos felkészül a harcra, s első lépésként, önmagát győzi le. A harcos azért tanul, hogy ezt a tudását elveszíthesse, ha eljön annak az ideje, s amit kell, azt csak egyszerűen megtegye. A harcos, lehet, hogy soha nem nevel másból harcost, de egyedül is képes megváltani többek életét, s megkönnyebbült halálát.
Az igazi harcos minden nap harcol. Harcol, hogy amíg az idő jön, - az ő egyetlen pillanata, - addig is éljen benne az az egy dolog. Míg eljön az idő, addig minden napja s perce nem hasztalan működik, hisz erre készül fel egész életében. Minden perce szolgálat a harcban másokért, és önmagáért. A harcos, legyőzi saját múló idejét. Nem hiszi, hogy a tükör igazat mond, vár arra az egy pillanatra.
A harcos szolgálatra született, s nem irányításra, s elsősorban, csak önmaga szolgája lehet. Szolgálata mely önmagának szól, az a szolgálat, mely egyben a nemzetének való felajánlás is.
A harcos önmagában maga egy hadsereg, egységet alkot több százezer másik harcossal, akikről lehet, hogy nem is tud.
Az igazi harcos felkészül a saját harcára, ha nem botor, s nemcsak felkészül, hanem mindennap megtartja önmagában a tüzet, mely elküldte neki a "behívót". A harcosnak a behívót, belső énje küldi meg. Előbb a nyugtalanság, vagy felháborodás mutatja az időt, majd megfogalmazza magának annak üzenetét, s átveszi a "behívót". A harcos nem engedi, hogy a tüzét bármi is kiolthassa. Tüzét, a legkeményebben védi. Nem enged a kísértésnek, nem választja a könnyebb utat, ezért harcot vív a testével és a lelkével mindennap.
A harcos naponta előveszi és ápolja fegyvereit. Utána néz minden egyes alkatrésznek. A testének minden sejtjét életben és rugalmasan tartja, tisztogatja, olajozza. Sosem adja fel. Elméjében tartja a legtöbb fogást, s minden nap újra- és újra végig gyakorolja. Nincs öreg katona egy sem, csak feladott harc, s kialudt harci tüzek.
A harcos nem kapkod, nem engedi szétszóratni magát, hisz ő maga a teljes hadsereg. Elméjében és testében egység van. Teljes szívével és minden erejével azon van, hogy minden őbenne meglegyen. Míg harcot nem vívhat, él a szerelemnek. Gerincét egyenesen tartja, s sok gyermeket nemz. Egyedül az élet bölcsességei előtt hajlik meg, s tiszteli az élet szépségeit, s becsülettel éli meg azokat. Ha teheti, nyolcvan évesen is apa lesz, így megmenti gyermeke anyját a bűntől, mely azelőtt körülvette őt.
A harcos, ha nő, felveszi a gyermekáldást, párduc, oroszlán és sólyom egyben. Ő a család tüze, s gyermekeinek a forrás. Ő neveli ki a következő harcost. Éjszaka virágba borul, nappal pedig olyan, mint a szürke hajnal. Harcát mindennap becsületben és kitartásban éli, kicsit belehal minden percben, hogy a következőben feltámadhasson.
A harcos, a házában megköveteli a törvényes rendet és a becsületet, s ezt megvédi a külvilág ellen is. Fejét felemelve jár, akkor is, ha ezért támadják is. A harcos nem retteg a jövőtől, hisz minden egyes perc az életének a része, s mindazt teljesen éli meg. Tudja, hogy minden napnak, a maga baja, s a Kegyelmes minden napot megad az övéinek. Hiszen, ha megadja egynek, megadta mindnek is. A jövő nem is létezik, ezért annak útjait, a jelen alkothatja majd meg.
A harcos nem hisz az ámításnak, hogy a jövő előre elrendeltetett. Csakis a jelen létezik, de abból ő, egy percet sem enged! S ha mégis egyet figyelmetlenségből elveszít közölük, nem siránkozik rajta, hisz akkor még több percet veszít el hiába.
Az igazi harcos mindig mozog, sosem fogható meg, nem köthető soha semmihez, s ő maga sem kötődik, hanem tudja mi az a szó: elenged. Ha erre törekszik, sosem lesz szolgája senkinek, sem ő maga, s egyik gyermeke sem. Javait több lábon szerzi meg, hogy családja a pihenőn élve, nyugodtan nevelődjön a következő harcra.
De ha nagy a harc, akkor a legkisebbnek is ott kell lennie! Ezért már a kicsinyt is, ne védjed a széltől, hanem az anyatejtől a harcra neveld fel! Mindet, korának megfelelően.
A harcos nem retteg a haláltól, s semmi élő-fájdalomtól, hisz erre készül mindvégig. Ha eljön elfogadja, de míg késik, akkor is erre készül fel. Mi változik? Számára semmi. A harcos életében, a felesleges harcoknak azonban nincsen értelme: ilyenkor felelősségteljesen lezárva ezt az életrészt, mindig tovább megy.
Az igazi harcos nem csak az életéből tanul, hanem figyeli mások életét is. Ha tüze lanyhul, másokért szítja fel. Tűz nélkül a harcos csak testi halott. S ha másnak alszik tüze, sajátját még jobban meglobbantja, hogy adhasson belőle annak is, akinek már nincsen. Az igazi harcos, népében mindig közösséget épít, sosem rombolja azt. Közösséget, s bármi kötődést azonban, ellenséggel sosem visel. Ha az ellenség élni akar, akkor lerója élet-adóját a harcosnak, de a harcos, a továbbiakban nem köteles figyelni ezért az adóért az ellenség sorsának alakulását.
A harcos, ellenségét kenyérrel ellátva engedi menni a hazájába, ezzel rója le az élet iránti tiszteletét, más azonban nem követelhető rajta. A harcos, életében, nem az ösztönét éli meg. Ha ezt teszi, már alapvetően veszített minden harctéren. Ösztöne szavára viszont figyel a harc alatt, mely akkor a segítésére van, főleg ha ösztönét önmagához igazította.
Az igazi harcos nem akárkitől, csakis bölcstől tanul. Nem a sok és cirkalmas szó a lényeg, hanem hogy arra a fontos kérdésre, amit feltesz a harcos magának, ki mondja ki, a választ adó mondatot. S ha az a kérdés igen fontos, akkor egy bölcs megjelenik a harcos mellet, s kimondja azt az egy mondatot, vagy talán többet is, ha bölcsessége nagy. Ha a bölcs nem jelenik meg, akkor a kérdés maga hasztalan, s aki erőszakosan meg akarná felelni, ezzel csak félrevezetni akar.
A harcos, olyan tanácsot sosem szabad fogadjon, amit nem is kért senkitől, de mégis kap!
Ugyanígy, nem fogad el olyan ajánlatot sem, mely ugyan nagyon kedvezőnek látszik a számára, de ezért ő maga, előtte, egy gondolatot vagy lépést sem tett! A harcos előtt, és utána, mindig a becsület lebeg.
Az igazi harcos, akkor kell legyen a legbátrabb és a legkitartóbb, amikor harctéri csend van. Nem szabad, hogy pocsékolja erejét hasztalan vitákra, "lehetekre", vagy bármire ami gyengítheti és elterelheti őt. Minek pocsékolni erőt a szürkeségbe, ha az meddő?
Az igazi harcosnak nem a cél a fontos, csakis maga az út. A cél, az út végének ajándéka.
Az mondják cél nélkül értelmetlen minden. Ez buta és félrevezető beszéd! A cél: magán az úton végigmenni! Nem kell ennél többet tudni, csak azt az egyet, hogy mi is az, az egy vagy több tett, amiért érdemes erre az útra egyáltalán rálépni is.
Ezek után már csak egy kérdés van: Vajon harcos, s milyen harcos vagyok én? Merthogy valami nagy-nagy tüzet kéne gyújtani, hogy abból, nemzetünkön belül, mindenkinek jusson!
Forrás: http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=28977