20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 augusztus 31, péntek

Tévtanítások a vallásokkal kapcsolatban

Szerző: Ismeretlen

A valláskutatói munkánál szinte rögtön az elején észre kell venni, hogy az olyan tévképzetek, miszerint minden egyes vallás jó és csak is az Öregistenhez vezet haza, nem igaz. Tudom, hogy udvariatlannak tűnik, amit állítok, ám a helyzet ettől nem válik jobbá, igaztalanabbá.

 Ma az emberek valami hihetetlen tévképzetből kiindulva nem merik leírni a valós álláspontjukat az egyházakkal kapcsolatban. Egész egyszerűen, mert attól tartanak, hogy akkor valakinek vagy valakiknek az érzékenységét sérti. Igen. Ez így igaz. Ma mindenki képes megsértődni valamiért. Viszont evvel kapcsolatban a javaslatom az, hogy akkor az illető ne írjon és ne gondolkodjon olyan dolgokról, amit nem képvisel teljes mellszélességgel. Nem beszélve arról, hogy akkor pedig el kellene gondolkodnia azon, hogy ha mindent képvisel, akkor melyik a sajátja. Már ha egyáltalán van sajátja. Mert akkor, ha van sajátja, legalább is úgy gondolja, akkor azt kutya kötelessége mindenek előtt az első helyre emelni. Egy ilyen elkötelezett embernek ki kell merni jelentenie, hogy az ő vallása az egyedül igaz vallás. Még abban az esetben is ha mindenki más mást állít. Azt viszont az írónak, mármint az elkötelezett írónak is tudomásul kell vennie, hogy a kijelentései minimum szalonképesen legyenek megfogalmazva. Amennyiben ez rendben van, akkor már nyugodtan írhatja és terjesztheti is tanait, hittételeit.

Amit most írok, az természetesen egy teista emberre vonatkozik. Vannak azonban olyan emberek is, akiknek semmi közük a teizmushoz, sőt masszív materialista. Na, az ilyen ember ebben a témakörben jobb is, ha nem publikál.

Ami az én álláspontomat jelenti, számomra nem hogy minden egyes vallás az Öregistenhez vezet, hanem kifejezetten távol tartja.

Természetesen az nem probléma, ha egy keresztény ember mindjárt kikéri magának, hisz ő még csak nem is ismeri azt, amit a sajátjának vall. Különösen, ha az illető ember magyar. Miért mondom, és emelem ki, hogy különösen ha magyar? Mindjárt megmondom. Azért, mert az a magát magyar kereszténynek nevező, esetleg megkeresztelt és elkötelezett ember egyszerűen nem veszi észre, hogy az a vallás, amiről neki azt tanítják, hogy az egyedül üdvözítő, számára egyenesen nem más, mint számára a pusztulat maga. Hogy miért?

  1. Mert az a keresztény, judeokrisztianista vallás amit ő a magáénak tekint az nem az ő vallása.
  2. Az ő vallását egyszerűen kiírtották.
  3. Amit kapott helyette az egy zsidó-keresztény vallás.
  4. A zsido-keresztény vallás istene nem más, mint Jehova.
  5. Akit a zsidók keresztre feszítettek, na az volt a Magyarok Istene megtestesülése. Lévén az Öregisten bármiként meg tud nyilvánulni. Jehovaként azonban soha.
  6. A magyar embernek semmi köze a zsidó-keresztény 10 parancsolatához sem. Lévén azt egyedül a zsidó kapta. Neki, mármint a magyarnak a parancsolatok nem parancsolatok, mert az a szívébe van írva, égve.
  7. Jehova, azaz a héberek istene nyíltan kimondja, hogy én a héberek istene vagyok. Tehát egy nép konkrét istene. Most higgyünk neki.
  8. A judeo-krisztianista egyház kifejezetten térítő egyház volt és ma is az. Több vér tapad a kezéhez, mert bárki másnak.
  9. Így tett az akkori Hungária lakosaival is. Aki a régi hitet gyakorolta könyörtelenül megölte, megölette. Miként kultúránkat is igyekezett szétzúzni. Többek között a rovásírásunkat.
  10. Mióta hazánkban a judeokrisztianista egyház tantételeit tanítják, terjesztik, azóta fogy hazánk területi nagysága és lélekszáma. Javaslom a történelmi térképek használatát.
  11. Magyarországot, Hungáriát a zsidókeresztény egyház tette és teszi tönkre.
  12. A zsidókeresztény egyházak hatalmas befolyásának köszönhető, hogy az oktatásért felelős miniszterek mindig idegen nép fiai voltak. Sosem magyar.
  13. Magyarországot agyonnyomják a templomok. Sulykolják az emberekbe, hogy Jézus Urunk zsidó.
  14. Az igazi zsidó viszont kifejezetten utálja és tagadja, hogy az lenne. Miként annak édesanyjáról is a leggyalázatosabban beszél és ír.
  15. Az Úr Jézus pedig egész egyszerűen a Pártus Birodalomban születik i.e. 6. augusztus 11-én méghozzá a kutai szkíta népcsaládunkban. Tehát semmi köze a zsidó néphez.
  16. A keresztény ember számára most talán, még az idegroham előtt legjobb, ha előveszi a könyvét és elkezdi forgatni. Olvasgatni, hogy rájöjjön, igazat beszélek. Azt a könyvet, amit Ő a magáénak tekint, én sokkal jobban ismerem, mint ő. Tehát pontosan tudom, mit írok.
  17. Tévedés lenne tradicionális egyháznak tekinteni az olyat, amely folyamatosan kielégíti a modern világ kéréseit és közben olyan alapvető tételeit iktatja ki, mint a fajtalankodás, azaz homosexualitás nyílt támogatása, esetenként egynemű férfiakat és nőket összeházasítani. Egy családnak mondani.
  18. Nem tisztességes dolog, hogy a magyar kutai szkíta Úr Jézusra rákeni a világ összes bűnét, aztán gyorsan kivégezni. Majd pedig azt mondja, hogy úgy szerette isten, azaz Jehova a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte. Illetve, hogy a Magyarok Istenének meggyilkolásával mindenki meg van váltva. Mármint az összes szar ember miatta élhet. Kéretik elolvasni a János 8.44-et. Aztán ott tessék reklamálni, hogy rossz a fordítás

Na, erről az egyházak ugyanazon istenhez igyekeznek című részhez egyelőre csak ennyit.

Gondolom látható. Érezhető, hogy ez az egyház nem a magyar nép, nemzet érdekeit szolgálja, hanem a zsidóét. Igaz, az viszont nem ismeri el. Kissé paradoxon a helyzet. Így igaz. Alapvetően már ennyinek is elegendőnek kellene lenni ahhoz, hogy belássuk. Nem minden vallás egy ugyanazon istenhez vezet. No meg van egyetemes Isten, mint az Öregisten, a kutai szkíta Úr Jézus és van faji isten, ki természetesen nem egyetemes. Tévtanítás arra gondolni, hogy a katolikus egyház és a többi zsidókeresztény egyházak nem ugyanazt az istent, nevezetesen Jehovát akarják imádtatni. Tanításaikban igazán alapvető eltérések nincsenek.

A magyar nemzet és faj csak abban az esetben lesz újra igaz és nagy, ha visszatér ősei Istenéhez. Különben egyszerűen megölik. Még az írmagját is kipusztítják. Vagy felismeri a vallás és hit erejét vagy menthetetlenül elpusztul.

Amennyiben a magyar nemzet nem hagy fel az idegen isten imádásával hamarosan totális kisebbségben lesz csonka országunkban. 30-40 év és garantáltan mi leszünk a kisebbség saját hazánkban.
Mit gondoljak arról, hogy miért kell több száz kisebbség az államigazgatásba?
Akkor, amikor szinte totális munkanélküliség van.

A magyar kormány nem minket szolgál. Sosem nem is tette. Mindegyik meglopott. Sokan nem szeretik a zsidót. Ez tény. Viszont az is tény, hogy irgalmatlan erős és okos is. Miért? Miből él és táplálkozik? Megmondom. Sosem tagadta meg Istenét.

Na, akkor adva van a megoldás. Tehát térjetek meg az egyedüli Igaz Istenhez. Ne a zsidó, héber Jehovához, Adonáihoz, Emanuelhez, stb hisz ezek mind az ő nevei, hanem egyenesen a Magyarok Istenéhez, az Öregistenhez, a Kutai Szkita Úr Jézushoz. Be kell látnod, hogy abba kell hagynod az ún. evangéliumok olvasgatását, hittételeinek gyakorlását.

Vedd tudomásul, hogy Te és nem a zsidó a kiválasztott faj. A zsidó tudod, hogy mit választott? Megmondom. Az Őseid vérével áztatott Magyar Hazánkat. Most épp azt fogja ellopni. Miként ellopta, megölte az Istenünket, az Apánkat is.

Némelyek azt mondják, hogy a vallások legyenek egymással toleránsak. De ez nem megy. Nem megy. Mégpedig azért, mert a legtöbbnek saját istene van. Amennyiben pedig nem, akkor az egyik egy amolyan ősvallás, a többi pedig tényleges szekta. Ám ezt természetesen nem ismeri el egyik sem, hisz mindkettő, három, százhúsz bár ugyanazt az irányvonalat viszi kisebb változtatással, mégsem lehet közöttük béke. Olyan ez, mintha valaki két egymást utáló népet akarna kibékíteni, pedig több ezer éve utálják egymást. Hát persze hogy nem lesz belőle semmi. Maximum fegyverszünet. Miközben persze készülnek a másik fél ellen.

Van azonban még ennél is furcsább. Mikor is egy istentagadó egyház, aki még a lélek puszta létezését is elutasítja, rendre utasítja az ilyen-olyan teista egyházat és bármit is számon kér rajta. Leginkább természetesen a tolarenciát. Persze van olyan is, amikor egy teista ősegyház nem veszi észre, hogy egy materialista egyházzal kommunikál. Ez az én szememben olyan, mintha az Ördöggel barátkozna, cimborálna. Közben pedig mindenkit megtéveszt. Lévén a szeretetről beszélgetnek. Mondjuk a Tihanyi apátságban. Ami aztán azért végképp nonszensz, mert amikor rájöttek, helyesebben megtalálták az apátság alapító okiratát, rádöbbentek, hogy az sumér nyelvű és semmi köze sem a némethez sem a latinhoz. Mi pedig pontosan tudjuk, hogy a sumer nyelv egy magyar nyelv.

Ezek után aztán végképp nem értem, hogy hogy akarnák a vallásokat kibékíteni egymással. Látszólag lehet, de a valóságban sosem. Javaslom, senki ne is várja el tőlük.
Hamarébb lesz a papból buzi, mint kurvából úriember.

Mellesleg igen kíváncsi vagyok arra, hogy például miképp győzné meg valaki az iszlám vallás tagjait arról, hogy nem az ő vallásuk az egyedül üdvözítő, hanem mondjuk ketten együtt a buddhizmussal.

Kérdezem én. Ki tudná nekem megmondani, hogy mi a közös az alábbi egyházak között. Jehovista, Judaizmus, Judeo-krisztianizmus. Na meg benne a sok száz szektával. Most kérem nem keli idegbajt kapni, inkább vegyék elő szent könyvüket, a Bibliát és olvassák el a János 8.44-et. Hogy ott mit is mond a kutai szkíta Úr Jézus. Aztán döntsék el magukban, hogy továbbra is megmaradnak-e az adott egyházakban netán más után néznek.
Miután mindezt megnézték, rögtön rá fognak jönni, hogy mit is csinált a Hun-Magyar nemzettel a magát I. Istvánnak nevezett király. Innen pedig már csak egy röpke pillanat és mindjárt megértik, hogy miért pusztul a magyar nép.

A magyar egyház, mint olyan mindig is Jézus hitű volt. Ebbe természetesen beleértve olyan óriásunkat is, mint Attila nagykirályunk. No meg a többi izzig vérig hun-pogány királyaink. Egészen Taksony nagykirályunkig. 972-ig. Aztán innen megtört a magyar gerinc. Elárultatták velünk az őseinket, no meg az Öregistent. Aki szerette és merte vállalni is, megölték. Élükön nem is annyira Géza királyunk, hanem annak fia I. István ki így gondolkodott népéről.

István király 1000-ben a következő rendeletet adta ki:

"...a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra haladó pogány írás megszüntetődjék és helyette latin betűk használtassanak.Továbbá a templomokban található pogány betűkkel való felírások és imakönyvek megsemmisíttessenek és latinra cseréltessenek. Valamint pedig azok, akik régi pogány iratokat beadnak, 1-től 10 dénárig jutalmat kapjanak. A beadott iratok és vésetek pedig tűzzel és vassal pusztíttassanak el, hogy ezek kiirtásával a pogány vallásra emlékezés, visszavágyódás megszüntetődjék."

Ez a rendelet lehetett a kezdete ezeréves balsorsunknak. Nemcsak vallásukat hagyták veszni a magyarok, de hagyományaikat, értékrendjüket és történelmüket is. Ezek nélkül pedig nem lehet igazi jövője egy nemzetnek még akkor sem, ha a turáni átok esetleg nem működik.

Szóval a helyzet az, hogy ez után a király után már csak a pusztulat jár a nyomunkban. No meg a mindent elpusztító halál. Az árulók bére. Megtagadtuk az Öregistent, most belepusztulunk. Ennyi.

Amennyiben élni akarunk, meg kell tagadnunk I. István zsidó-keresztény egyházát és annak istenét. Jehovát, JHVH-t, Adonait, Emanuelt, stb. és a zsidó Jézust, Aki természetesen nem a kutai szkíta Úr Jézus, mert az a mienk, MAGYAROKÉ és a világ minden más nemzetéé kivéve azt az egy szemita népet.

Beküldte: Rekabea


 Szerkesztői megjegyzés:
Egy ilyen dolgozathoz ahol hitbéli "tévtanítósokról" szól a szerző nagyon sokat segítene a tévelygő nemzetünknek az eligazodásban, ha legalább egy elérhetőségi címet adott volna meg, hogy lenne/lehetne kitől kérdezni vagy további tanácsot kérni. Ennek híján sajnos ezt a cikket is kénytelen vagyok úgy megjelentetni mint "Ismeretlen" szerző, vállalva azt a kockázatot, hogy a cikket ajánló "Rékabea" fogja kapni majd a kérdéseket, vagy a megjegyzéseket. Valahol a szövegben egy "kiemelést" sem adtam meg ugyan úgy mint az ismeretlen szerző, mert ott olyat ír le amit sem Jézusunk sem Istenünk nem közvetített számunkra. Azt írja, hogy:
"Vedd tudomásul, hogy Te és nem a zsidó a kiválasztott faj. A zsidó tudod, hogy mit választott? Megmondom. Az Őseid vérével áztatott Magyar Hazánkat. Most épp azt fogja ellopni. Miként ellopta, megölte az Istenünket, az Apánkat is. "

Istenünket se-nem ölhette meg senki, sem-nem lophatták el tőlünk talán inkább úgy mondhatnám, hogy minket fordíthattak el tőle! Forduljunk vissza Igaz Teremtőnkhöz és megtaláljuk egymást!>Zoli<

Hozzászólás  

#4 belgium/Andennenagy lajos 2017-04-23 10:53
feltétlenül meg kellene határozzuk, azonosítanunk minden kifejezésünket, amikor az ilyen témakörhöz kezdünk !
mi a "hit", mi a "vallás", mi az "egyház(ak)" ... ?

sok nézeteltérést el tudnánk evvel kerülni és magát a tárgyat alaposabban meg lehetne úgy tárgyalni ...

már elég sokszor összetalálkoztam olyan személyekkel, ill. ezek véleményével, akiknek szintén ezen-fajta felfogásuk, hitük volt, aminek
vallomását ott tették ...

ami ott mindíg a legfontosabb látlelet volt számomra, hogy ezek is egy zsidó felfogásúak. Még annak ellenére is, hogy a keresztény felfogást 'lezsidózzák' !!

nem mi, a keresztények, akik követjük Jézus urunkat (amennyire ez megy ...) alapozódunk Jézus anyai származására, az emberire ..., hanem a zsidók ... és most az utóbbi évtizedekben egyes magyarok. Számunkra az apai ág az egyedüli, amely miatt Jézust próbáljuk követni ...

valami alapvetoen 'idegen' számunkra ezen hit, ezen vallás. Talán egy neo-judeistának is vehetnénk ezt azzal, hogy ebben Jézus emberi származására alapozódnak ...

de visszatérek ehhez ; számomra a hit, ott minden egyesünk személyes hite (azok, akikkel
'beszélgetünk') ... az elso. Ez után van az, hogy ezen hitet a személy kinyilvánítsa mások elott, egy hit-vallást tegyen. Na amikor egy hasonszoru csoportosulás megalakul, akkor ott lehet beszélnünk az egyház-ról ...

a katolikus Egyház NEM Jézus emberi voltára hivatkozik, hanem az istenire, az atyaira. Az amikor
egy valaki kivülálló ezt nem tudja, akkor ... fogja be a száját, ill. elobb tudja meg. Olyan mint judeo-kereszténység csak ott lehet, ahol nem Jézusra, nem az O isteni voltára alapozódnak. Ilyenek pl-ul
a zsidók ... és nekem úgy tunik, a manapság terjedo, terjeszkedo valami os-magyar vallást hirdetok is ...

Jézus soha sem beszélt a mamájáról. Mindíg csak a 'papájáról' beszélt, akiben mi 'felfedezzük' magát Istent. Hogy O az anyai ágon milyen származású is volt, azzal mi (legalább is én) nem foglalkozunk. Hogy a mamája hottentotta, zsidó, magyar, pártus, eszkimó, görög ...is volt, lett volna annak semmi
jelentosége számunkra. Ugyanis Jézus Isten, a megtestesül Isten, az Ige volt. Igaz teljességgel
ember is, ahol volt pl-ul neki is ismeretei, kultúrája, hite ... persze. Sok megjegyzése (amik fennmaradtak tole) mutatja, hogy ez zsidó volt. Pl-ul amikor a szamaritánus hölggyel beszélget egy kútnál. Van rengeteg kis anekdóta ilyenrol. Viszont ennek semmi jelentosége !!!

amikor valaki a "Jézus Hite" kifejezést használja,
annak tudnia kell, hogy a kereszténység számára ez a Jézusban-való hitünk és nem az, hogy Jézus
milyen hitu is volt !!! Ez utóbbi a zsidókat érdekli
épp ...
egy ún. proto-kereszténységnek semmi köze Jézushoz. Jézus 'tanítója', 'neveloje' a Szent Lélek' volt. Az, hogy még az emberi élete közben is észreveheto volt, az evidens még számunkra is
manapság ...

csak ennyit ezen Fehér-vasárnapon ... errol ...
szeretettel, L
#3 forrás?Móri Gábor 2012-11-28 13:20
olvasd el amit itt találsz! www.azigazijezus.hu
+4 #2 Tévtanítás a tévtanításbanKorpos András 2012-09-24 14:21
... "Nem minden vallás egy ugyanazon istenhez vezet. No meg van egyetemes Isten, mint az Öregisten, a kutai szkíta Úr Jézus és van faji isten, ki természetesen nem egyetemes. Tévtanítás arra gondolni, hogy a katolikus egyház és a többi zsidókeresztény egyházak nem ugyanazt az istent, nevezetesen Jehovát akarják imádtatni. Tanításaikban igazán alapvető eltérések nincsenek.

A magyar nemzet és faj csak abban az esetben lesz újra igaz és nagy, ha visszatér ősei Istenéhez. Különben egyszerűen megölik. Még az írmagját is kipusztítják. Vagy felismeri a vallás és hit erejét vagy menthetetlenül elpusztul." (aláhúzás tőlem)

Ha az őseink hitét hozzuk fel célkitűzésként, akkor nem ildomos elválasztani az EGY-ben levő hármasságot (vagyis Atya-Anya-Fiu) ami az alapja hitünknek. Csak így lehet és szabad hozzányúlni e témához. Másképpen egy újabb tévtanításhoz jutunk, ami újabb ködösítéshez vezet, ami a judeó-krisztiánizmusnál is veszélyesebb, eljutunk a többistenhithez ami távol áll a magyarok hitétől.
Reményt sugalmazásként János evangéliuma így ír:

"15,18 Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. 1Jn 3,13
15,19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. 1Jn 4,5-6
15,20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani." Mt 10,24
+1 #1 héber, arámi, görögÉg és Föld 2012-08-31 15:36
Állítólag ilyen nyelvű iratok maradtak fenn.
Ha valaki azt állítja, hogy ő jól ismeri ezeket az iratokat, akkor azt mondom kétezer év hosszú idő.
Inkább örülnék annak, ha ismét eljönne és elmondaná mi igaz.
ezoterikustanokegyhaza.hu/page.php?73
A cikk innen ered

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások