A fiatal párok nagyobb százaléka, akik családot alapítanak, magyarságismeretüket illetően, nem kapták meg ama nevelést, amely alkalmassá tenné őket gyermekeik magyarságtudatának megalapozására. A hiányosságot az iskoláknak kellene pótolni, de amint tudjuk, az iskolák felülről irányítottak, és ezen irányítást az antimagyar beállítottság jellemzi. Ezzel magyarázható a mai magyartalanság, és a nemzet egyedeire bomlása. E bomlás olyan színtű, hogy két évtized után, a legjobbak se ismerték fel, hogy a jövőépítés céljából nem elég beszélni, és a világhálón eszmecserét folytatni arról, hogy mit kellene tenni azoknak, akik hatalmon vannak, hanem meg kell/kellene keresni a hiányos iskolai nevelés kiegészítésre a gyakorlati megoldást.

13 évig foglalkoztam fiatalokkal, és 1999 óta kb. 70-75 előadást tartottam általános és középiskolában. Észrevételeim és tapasztalataim alapján mondhatom, hogy magyarságtudat szempontjából ama fiatalok érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, akiknek született érdeklődésük van a történelem iránt. Belőlük lesznek a történelem- és magyartanárok. Nem mindegy, hogy milyen nevelést kapnak, és milyen ismeretekre tesznek szert. Történelem iránti érdeklődés ugyanolyan született adottság, mint a zenei érzék, a kiváló hangképesség, vagy a kézügyesség, stb. Az élet, a tudományok bármely területén azok emelkednek az átlag fölé, akiknek született adottságuk van egy bizonyos ismeret elsajátításához, mely nélkül csak a középszerűséget lehet elérni, kemény munkával.

Nos, megfigyelésem alapján – e szempontból - a fiatalok három főcsoportba sorolhatók: 1. A történelem iránt határozott érdeklődést mutatók, 2. A történelmi témákat elszívelők, de iránta nem rajongók. 3. A történelmet ki nem állhatók. E három csoport az általános iskolákban még nagyjából azonos százalékot képvisel, bár a történelem iránt érdeklődők érdeklődésfoka nem azonos szintű. E kb. 30-33 százalék a középiskolákban 15 százalék körülire csökken. Az egyetemeken pedig 5 százalékra. Ez azért van így, mert az antimagyar tananyag a fiatal lelkületébe gázol, aki ezért elfordul kedvenc tantárgyától, a történelemtől, ennek következtében magyarságától is. Ez a cél! Miután a fiatal kikerül az élet forgatagába, már csak a legjobbak maradnak meg. Ezek lengetik a magyarzászlókat, de legtöbbjének nincs szilárd történelem- vagy magyarságismerete. Hol is tanulták volna meg, ha az iskolákban és a szülői házban nem tanították meg velük?

Nyilvános előadásaim során történt néhány példajellegű eset: 1. Néhány éve Cserkeszölösre voltam hivatalos. Korán megérkeztem, és a kocsiban várakoztam. Röviddel a meghirdetett időpont előtt megérkezett egy motorkerékpáros egy kislánnyal, aki 12 év körüli lehetett. Az előadás után a kislány kérte, hogy dedikáljam a könyvet részére. Megkérdeztem tőle: Édesapád beszélt rá, hogy jöjjél az előadásra? „Nem – hangzott a válasz –, én mondtam apunak, hogy jöjjünk!”

2012-ben, egy másik nyilvános előadásomon, szintén egy 12 év körüli kislány az első sorban foglalt helyet, és végig hallgatta a kb. másfélórás előadásomat. Ő is dedikáltatta a könyvet, mikor megkérdeztem tőle, hogy érdekli-e más, hasonló témájú olvasnivaló? Mondta, hogy „igen”. A kocsimban mindig van más szerzőktől is néhány könyv. Megkértem ismerősömet, hogy adja át a kislánynak, aki megcsókolta a könyveket.

Ugyanez az ismerősöm mondta, hogy Nagymágocsban van egy harmadik osztályos fiú, akinek hasonló érdeklődése van. Mondtam, hogy szeretnék találkozni e fiúval. Felkerestük a családot, és a saját könyveim mellett adtam a fiúnak mások munkáiból is. A szülők megvannak rémülve, és nem értik, hogy mi baja lehet gyermeküknek, mert a televízióban is a tudományos műsorokat nézi. Mondtam a szülőknek, hogy gyermekük ilyen irányú érdeklődése született adottság, és támogassák ebbéli érdeklődését.

Szükség van a matematikusokra, az orvosokra, a mérnökökre, és az utcaseprőkre is, de ha jövőt szeretnénk építeni, akkor a történelem iránt érdeklődő, született adottságokkal megáldott gyermekek külön figyelmet érdemelne. Késedelem nélkül meg kell keresni, hogy hogyan tudnánk beleszólni az ifjúság magyarrá nevelésébe. A népfőiskolák elismerendők ugyan, de tudni kell, hogy a játszma az általános iskolákban dől el. Népfőiskolákban azok vesznek részt, akik már rendelkeznek egy bizonyos mennyiségű tudással, és azt szeretnék fejleszteni. Az érdeklődést a kisiskolás kortól kell ápolni, életben tartani. Ellenségeink tudják, hogy miért tartják kezükben az iskolai oktatást. Éppen ezért, már a múltban is javasoltam egy kiegészítő olvasókönyv kiadását, amely tartalmazná azon tudnivalókat, amelyeket az iskolákban nem tanítanak, de elengedhetetlen alkotóelemei magyarságismeretünknek. E könyvet közadakozásból kell kiadni, és a magyarérzelmű tanárok segítségével az arra érdemes fiatalok körében terjeszteni. Ez a legkevesebb, amit meg kellene és lehetne tenni.

Radics Géza