Örömmel jelentjük, egyre több embert ér utol az ébredés! A november 22-én a Regnum Marianum keresztnél meghirdetett szeren több mint kétszázan vettek részt! Több mint kétszáz ember vette a fáradtságot a borús, hideg időben, hogy három egymás körül kapaszkodó (belső, középső, külső) kört alkotva kimondott szóval, imádsággal bátorítsa a jövőnket.

A krónikás számára nem volt egyszerű, de aztán annál felemelőbb volt a részvétel, tanulságokon át vezetett az útja, hát szeretettel igyekszik átadni az eseményeket és a felismeréseket.

A találkozó több csatornán is utolért, de bevallom őszintén már annyi ilyen jó égi hírt kaptam, hogy kicsit telítődtem ezekkel, úgy voltam vele, én inkább már a földi megvalósításra törekszem, és írom tovább az erről szóló könyvemet. Aztán egy ismerősöm jelezte, hogy szerinte ez nagyon fontos lesz, és javasolta, nézzek ki, ott legalább tudunk találkozni, és megbeszélni egy másik ügyet.

Ám az a nap nagyon nem úgy alakult. Minden létező nehéz és elfáradt gondolat megtalált, és már délelőtt eldöntöttem, hogy én bizony nem megyek, főleg ilyen időben. Amúgy is hagyjanak békén az efféle kibogozhatatlan hosszú levelekkel, annyian annyiféleképp mondták már, hogy az égi dolgok így és úgy elindultak, ilyen és olyan kapuk nyíltak meg, jön a döntő fordulat. Két-három éve mást sem hallok, és mégsem történik semmi. Mintha az égben mindenki ezerrel dolgozna, itt lenn a földön meg mindenki egy helyben kuporogna. Na persze ezek már nem a rendes üzemmód gondolatai, inkább a befelhősödötté. De az ego ilyenkor magabiztosan elrendezi, hogy bizony neki van igaza, és az ember eldönti, nem megy sehova. Csakhogy az energiaszintem a nagy sötét időben olyan mértékben leesett a délhez közeledve, hogy a könyvvel se nagyon tudtam haladni, és a szokatlan borulást egy belső gyakorlattal kellett kezelnem. Ott aztán letisztítottam magam (nem volt könnyű, de ilyenkor kérlelhetetlen vagyok), az égiek pedig elértek, és minden porcikámban bekapcsoltak a Hősök terére! Ez pedig csodálatos és telítő érzés volt. Végképp letisztított.

Ezek szerint ott kellett volna lennem, hisz most is ott vagyok – gondoltam magamban. Csakhogy ezt lekéstem, mert 10.30-ra írták a kezdést. De rögtön jött, hogy 12.30-ra is van egy kezdés hirdetve, annak a végét talán még elérem, és akkor az ismerőssel is tudok találkozni. Mire elindultam, jócskán elment az idő, valamikor fél 2 tájékán értem a Hősök terére, ahol már nem volt senki. Nem igazán hittem a dologban, a kedvem megint kezdett lankadni, de azért átsétáltam a Regnum Marianum kereszthez, és lám, ott megláttam messziről egy csoportot.

A kellemetlen érzést – most hogy fogok odamenni, hisz nem is ismerek senkit – közelebb érve a szívem dobbanása váltotta fel. Te jó ég, mennyien vannak! Akárhogy is van, ez óriási dolog, hogy egy ilyen célért ennyi ember kijön ebben az időben! S ahogy közeledtem, jött felém a társaságból áradó biztató szeretetenergia, úgy húzódott mosolyra a szám.

Megdöbbenésemre kiderült, hogy pont a kezdés pillanatára értem oda. A szer egyik vezetője épp azt ecsetelte, hogy kihagyhatatlan ziccer, hogy ennyi férfi jött el (az efféle fénymunkákra valóban inkább hölgyek szoktak érkezni), hát nem engedhetjük meg, hogy két nő álljon egymás mellett. A kézfogásban ugyanis úgy az ideális az energia áramlása, ha nők és férfiak váltakozva alkotják a kört. A következő pillanatban már hátrafordulva rám is mosolygott két hölgy, és mutatták, hogy ott a helyem közöttük! Ugyanebben az ütemben érkezett meg mellém az ismerősöm, és örömmel biztatott, hogy segítsek neki a három közös középpontú kör elrendezésében, „jó magas vagy és jól ki tudod ereszteni a hangod".

Na, ez az a hely, ahol már várták az embert! Az pont így néz ki, pont ilyen jelekkel.

Egy másik számomra nagyon kedves ismerős (a dobogókői néplélekemelő táborban volt társam tavaly) boldog üdvözlete fokozta ezt az érzést, így aztán nem volt nehéz felvenni a ritmust.

Feltűnő volt, hogy ezt a két ismerőst leszámítva (illetve a nagy örömömre egy rövid ideig a közelünkben levő Rakk Ilonát, a tavalyi dobogókői tábor egyik vezetőjét leszámítva), senkit sem ismerek a népes seregben, és a vezetők közül sem! Pedig a tavalyi dobogókői tábornak köszönhetően már több hasonló szeren is részt vettem. Ez év elején a Varga Csaba által összehívott építő közösségek országos találkozóján szintén ott lehettem egy népes szeren, akárcsak a most szeptemberi szegedi nemzetegyesítő szeren, melyet Szelei Magdolna és társai vezettek és szerveztek. És tessék, most itt van 220 új arc! Ez pedig azt jelenti, hogy hihetetlenül sokan járjuk már ezt az utat!

A folyamatos bővülésre utal, hogy amikor az egyik vezető rákérdezett, hányan nem vettek még részt ilyen közös meditációban, rengetegen feltették a kezüket, legalább 30-40 ember. És aztán, ahogy haladtunk előre a szerben, senki sem ment el, és láthatóan mindenki jól érezte magát, mindenki a helyén volt.

És hogy milyen volt, miről szólt a szer? Engem a végtelen szelídsége fogott meg. Főleg az eddig megtapasztalt, jóval harsányabb, dinamikusabb szerekhez képest, bár utóbbiaknak is nyilván megvan a szerepe és a létjogosultsága, hiszen azok másképp célozzák ugyanazt a jót. Ez itt szinte olyan volt, mint amit a pesti Lelkesek Körében egy szobában négyen-öten körben üldögélve megszoktam. Nyugodt összekapcsolódás földdel és éggel, aztán a szereteterőnket a kör közepén egyesítve egy fénygömb létrehozása, amit utána fokozatosan kiáramoltatunk a térre, a városra, az országra, elidőzve a Kárpát-medencében, végül kiterjesztjük a bolygóra. A folytatásban egy kis zene, közben lazításképpen pár kör séta, a kézfogást megtartva. Majd egy közös feloldás a magyarság és a Föld feljebb lépése érdekében. Megbocsájtás adása és a megbocsájtás kérése, egymással, családtagjainkkal, más népekkel szemben, hogy tiszta lappal tudjunk dolgozni a változásokért, és tudjunk együttműködni.

Ami még tetszett, hogy egy régi vesszőparipám is teljesült ezen a szeren. Végig éreztem rajta, hogy mindenki számára nyitott, nem kér, nem mond elérhetetlen, felfoghatatlan dolgokat, és nem jelöl ki szűk utat. Tényleg csak a lényeg hangzott el, a célok, amiért dolgozunk, és az égiektől érkező pár legfontosabb üzenet. Ennek köszönhetően akár egy olyan ember is vígan bekapcsolódott, akinek minden nagyon új volt. És még fontosabb, hogy olyan ember is könnyen és vidáman beszállhatott, aki nem feltétlenül magyar irányból, hanem inkább a spirituális vagy zöld irányból jött, hogy velünk építse a Föld jövőjét. Mert szerteágazó ismerősi köreimből tudom, rengeteg ilyen ember is dolgozik az emberiség előre lépéséért - a természet és a Teremtő szeretete által hajtva, a természettel és az isteni törvényekkel összhangot keresve, de a magyarság hagyatékát csak kevésbé ismerve, elismerve.

Itt pedig most nem az a dolgunk, hogy igazságot tegyünk a lehetséges irányvonalak között, hanem hogy együtt dolgozzunk azért a nagyon egyszerű és világos célért, amiben mindannyian meg tudunk egyezni. Emelkedés! Fejlődés! Tisztulás! S mindez végre társadalmi, gazdasági politikai szinten is induljon el!

Egy ilyen egyszerű, szelíd, embereket finoman összefésülő szeren tehát ez fontos a tétel is tudott teljesülni.

Mondhat bárki bármit, vagy lehetnek bármilyen nézetei, egy biztos. A gondolatoknak, és a kimondott szavaknak szép lassan a tudomány által is elismert energiája és komoly teremtő ereje van. Ezen a szombaton pedig több mint kétszázan éltünk ezzel az adottsággal, együtt egy irányban használtuk ezt a teremtő mentális erőt, ez pedig igenis óriási dolog a mai világban!

A kioldás utáni zárórészen is fontos dolgok történtek tudtommal, de ezt majd egy másik krónikás fogja elmesélni. Nekem ugyanis a szintén november 22-ére hirdetett, és lényegében ugyanezzel a céllal folyó kristálykoponya találkozón volt még jelenésem.

Odaát éppen ebből kiindulva világosodott meg számunkra egy fontos tétel. A kristályos találkozót teljesen más körök hirdették meg ugyanerre a napra az egész Földön, ugyanilyen fontos napnak megjelölve 22-ét! Kell ennél szebb visszajelzés, hogy más irányból érkezve ugyanazokat az igazságokat ismerjük fel? Ráadásul ennek köszönhetően ugyanazon ügyért tudunk ugyanakkor dolgozni!

Egy az én belső utamhoz képest elvileg merőben eltérő belső utat járó székely barátom erre egyszer azt mondta: „Rájöttem, te ugyanarról beszélsz, amiről én! A te rendszeredben is minden ugyanúgy működik, csak mások az elnevezések! Lassan mindent megértek, amit mondasz."

Megértette, mert mindkét rendszer hiteles (hogy melyek ezek, az most nem lényeges), és ugyanazon isteni törvényekhez igyekszik alkalmazkodni, ugyanúgy az Univerzum rendjébe igyekszik belesimulni. Csak épp más-más irányból közeledve, más eszközökkel és szavakkal.

És ez a legszebb az egész történetben. Hogy nem kell ahhoz ugyanazzá válnunk, hogy egységet képezzünk. Ugyanazt a jót tudjuk akkor is szolgálni, ha megőrizzük a különbözőségünket, megőrizzük a színeket! Megmaradunk egy-egy sajátos, varázsos virág ebben a virágoskertben. Egy-egy út, egy-egy közösség egy-egy virág. És egy-egy ilyen kör kettős szerepet tud betölteni: járja tovább a saját útját, ugyanakkor azokért a letisztult, legfontosabb közös célokért a többivel közösen is tud dolgozni.

Így teljesül az a bizonyos nagyon fontos, az Élet szabad áramlását biztosító is-is törvény, és így jöhet létre az országban az Egység, és így jöhet létre bárhol a világban, akár az egész Földön.

Szépmező Szárnya

Ajánlotta: N László