1./Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba.
Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48, 000, 000, 000, 000, azaz 48 ezer milliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon). (John Christensen, a Tax Justice Network igazgatója. Közgazdász, korábban offshore bankár volt.)
Sajnos hazánk ezzel az eredménnyel a világon a 12. helyen áll a kirabolt országok között. Sokkal korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt is megelőzzük, ezt egy nemzetközi jelentés állítja.
2./John Christensen anno a Hetek című újságnak elmondta, hogy példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek. Offshore számlákon az államadósság duplája! Ez az államadósság két és félszerese!!!
3./Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon. Ez az összeg – ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP).
4./”Az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke” – mondta a Heteknek a Tax Justice Network igazgatója, John Christensen. Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nulla összegű vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást – beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket – kínálnak a külföldiek számára.
“Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét.
A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól” – állítja Christensen.
Az offshore ára (The Price of Offshore) című kutatás során a világ legnagyobb adatbázisainak, a nemzetközi szervezetek jelentéseinek és az egyes országok költségvetési összesítéseinek felhasználásával a kutatók azt állapították meg, hogy a világgazdaság “fekete lyukaiban” több pénz tűnt el adómentesen az elmúlt években, mint amennyit a kormányok megpróbáltak – az adófizetők pénzéből – a válságkezelésre biztosítani.
“Ezek a pénzek nem vesznek részt az értékteremtésben, nem teremtenek munkahelyeket, legfeljebb a spekulatív tőkepiacokon jelennek meg” – állítja Christensen, aki elmondta: a legnagyobb offshore vagyonokat nem ismeretlen “no name” bankok, hanem a világ top pénzintézetei kezelik.
5./A pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16 százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett összegeket.
Ez a privátbanki prémium szolgáltatás a legjövedelmezőbb banki üzletág, ennek ellenére a bankok egy része állami mentőövet igényelt.
“A szuper bankokon belül is kiemelkedik három pénzintézet – a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs -, amelyek a világelit kedvenc bankjai. Ezek mind prémium szolgáltatást nyújtanak és kiterjedt hálózattal rendelkeznek a népszerű adóparadicsomokban.”
6./A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt.
242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára.
Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el.
Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország.
A sokat szidott európai válságállamok – például Görögország – nincsenek az első húszban sem.
Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe.
Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább.
Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre – kormányzatoktól függetlenül!!!
Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki.
Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt
sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról.
7./Ráadásul Magyarországnak akkoriban nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki – vitatható módszerekkel, de – hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét.
Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre – de Bokros-, Gyurcsány- csomagra sem -, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben.
8./A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét vizsgálta, hanem a nyerteseket is.
“A szupergazdagok egyre jobban elhúznak. Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy nagyobb futballstadionnyi ember – 91 ezer fő – kezében van.
Ők azok, akiknek egyenként 30 millió (ez a szövegkörnyezet alapján valószínűleg elírás, és 30 milliárd lehet a helyes összeg – NIF szerk. megj.) dollárt meghaladó vagyonuk van.
Utánuk következnek az 1-30 milliárd dollár közötti vagyonnal rendelkezők (9,3 millióan), akik a világ magánvagyonának további 51 százalékát birtokolják.
Ez a maroknyi elit – amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki – négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a többi 6,7 milliárd ember – a világ lakosságának 99,86 százaléka -, akik nem dollármilliomosok.
9./Ennek a hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka) offshore számlákon van.
A számok azt mutatják, hogy az Occupy-mozgalom híres jelszava – “mi vagyunk a 99 százalék, ők az 1 százalék” – inkább alulbecsülte a valóságot. A hangzatos ígéretek ellenére ezen a téren nagyon gyenge a nemzetközi felügyelet.
Hiába ígért például a G20-csoport hathatós összefogást, a gyakorlatban nem sok történt.
Ezért az egyes országok – például a német adóhatóság – megpróbálnak a feketepiacon hozzájutni bizalmas adatokhoz a külföldre menekített vagyonokról.
“Ez a globalizáció gyenge pontja – mondja Christensen.
Felszabadítottuk a globális tőkemozgásokat, de nem szerveztük meg az együttműködést az országok között, hogy a pénz ne tűnhessen el az adóparadicsomokba.
Ezért azt javasoljuk, hogy a világ valamennyi országának részvételével jöjjön létre egy globális adózási egyezmény.
Ez automatikus információcserét biztosítana az adóhatóságok között. Csak azok a bankok működhetnének, amelyek alávetik magukat az offshore információk átadásának, beleértve az offshore cégek, részvénytársaságok és alapítványok valódi tulajdonosainak adatait is.”
A szakember elismeri, hogy ez nem fog egyik évről a másikra megtörténni, de – mint mondja – az adómentes vagyonokból származó jövedelem megadóztatása olyan jövedelmet szabadíthat fel, ami megoldást jelentene például az európai adósságválság megoldására vagy számos ínségben élő ország valódi megmentésére.
10./A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelősek hazánkban ebben a rablássorozatban?
Miért nem vonnak senkit felelősségre?
Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik.
Ez valójában költői kérdés.
Forrás: http://hetiujsag.civilmultimedia.com/blog/magyarorszagot-kiraboltak/
Beküldte: Szalontai Béla
Hozzászólás
A KOLLABORÁNS BANKÁR-PIÓCÁK, POLITIKUSBŰNÖZŐK azt FÚJJÁK, HOGY CSAK ÁTSZÁMÍTGATÁSOK TÖRTÉNTEK az ún. „DEVIZAALAPÚ HITELEK” LAKOSSÁGRA ERŐSZAKOLÁSA KAPCSÁN, AMI SZINTÚGY MERŐ HAZUGSÁG, MINT a PÉNZÜGYI ALVILÁG ÖSSZES STATISZTIKÁJA és KIMUTATÁSAI!!!
DE MI is ENNEK az ORBITÁLIS HAZUGSÁGNAK a VONZATA?
A VONZATA az, HOGY NEM BESZÉLHETÜNK ÁRFOLYAMNYERESÉGRŐL (SEM!!!)!!!
MIÉRT?
MERT ÁRFOLYAMOK SEM LÉTEZTEK/NEK EBBEN a VILÁG-HÍRHEDT MOCSKOS
NEMZETVESZEJTŐ BŰNCSELEKMÉNYBEN!!!
AKKOR MI is a LÉNYEG EBBEN az ELŐRE KITERVELT ORSZÁG-KIFOSZTÁSBAN és DIREKT NÉP-IRTÁSBAN?!
A BANKOK EGYSZERŰEN KICSALTÁK az ÉHBÉRÉRT ROBOTOLTATOTT EMBEREKTŐL a SZEMTELENÜL NAGY UZSORAKAMATOT és INDOKOLATLAN BANKI KÖLTSÉGEKNEK TITULÁLT SARCOT!!!...- és MÉG MA is EZT CSINÁLJA ez a CIGÁNY-ÚTON DÖNGETŐ NEMZETIDEGEN KORMÁNY ORBÁN és CSÁNYI VEZETÉSÉVEL!!!...- a CSOK HAZUG PROPAGANDÁJA és ALATTOMOS SZLOGENJE BŰVKÖRÉBE RÁNTOTT, ÁTVERT és MEGKOPASZTOTT MAGYAR SZÜLŐK KÁRÁRA!!!
NINCS/VOLT VÉTELI ÁRFOLYAM (SOHASEM!!!), NINCSENEK KÖZÉPÁRFOLYAMOK, FŐLEG a KORCS MATOLCSY LÉKELTE MNB ÁRFOLYAMAI NEM LÉTEZNEK/HETNEK, HISZEN az MNB NEM KERESKEDHET ún. MAGÁNSZEMÉLYEKKEL…- de MOST EZT HAGYJUK.
NINCS/VOLT ELADÁSI ÁRFOLYAM, HOLMI ÁRFOLYAMRÉS, STB…- SOHA!!!
AMI EGYEDÜL VAN az a „BESZÁLLÓNAK” KICSALT FORINT HEGYEK, AMINEK a SOKSZOROS BEVASALÁSÁHOZ NEM KAPCSOLÓDIK/6 SEMMILYEN ún. JOGCÍM!!!
TEHÁT a GYARMATOSÍTÓ és a MAGYAROK PÉNZÉN (a SOSEM VOLT 30 ÉVES DEMOKRÁCIA- ÖSSZEESKÜVÉSBEN!!!) TUCATSZOR „KONSZOLIDÁLT” és FELTŐKÉSÍTETT RABLÓ- BANKOK VIRTUÁLISAN FOLYÓSÍTOTTAK FORINT ÖSSZEGEKET, TEREMTETTEK PÉNZT a SEMMIBŐL, AMIKET SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM KÉRHETTEK/KÉRHETNEK (KÖVETELHETNEK!) VISSZA a MAGYAR EMBEREKTŐL!!!
ILYETÉN EZEKNEK az ÖSSZEGEKNEK a BEHAJTATÁSA AZON TÚL, HOGY MOSTANRA EL is ÉVÜLT; - de MIVEL FIXEN JOGALAP NÉLKÜLI HARÁCSOLÁS és GAZDAGODÁS CÉLJÁBÓL KÉNYSZERÍTETTÉK RÁ a MAGYAR EMBEREKRE EZT a MÉRHETETLEN ÁLDOZATOT és TEHERVÁLLALÁST a PROFITÉHES BANKÁR-HIÉNÁK!!!...- ALAPBÓL KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁST és HAZAÁRULÁST VITTEK VÉGHEZ!!!
MIVEL SZÁNDÉKOSAN TETTÉK KISZOLGÁLTATOTTÁ NEMZETGAZDASÁGUNKAT, NEM ADÓZÓ IDEGEN CÉGEKKEL PETÉZVE TELE HAZÁNKAT, MEGÉLHETÉSI NYOMORBA DÖNTVE EZZEL a NAPONTA 12 ÓRÁT GYÖTÖRT MAGYAR MUNKAVÁLLALÓKAT!!!
ÍGY, AKI DEVIZÁRÓL, DEVIZA ALAPÚ SZARSÁGRÓL, VAGY BÁRMILYEN CHF-ről, HADOVÁL, az ABBÓL a BANKÁRKASZTOS ÉRDEKBŐL TESZI EZT, HOGY az EMBEREKET TOVÁBBRA is BE-CSAPVA TARTVA, ANYAGILAG KIFOSSZA, ERKÖLCSILEG TÖNKRE VÁGJA, LELKILEG MEGNYOMORÍTSA és IMMÁR KÖZVETLENÜL HALÁLBA KERGESSE az ún. 1988-as RÓZSADOMBI DIKTÁTUM KÖVETELÉSEI SZERINT!!!
ÚGYHOGY NAGY ÍVBEN TOJOK a FRANKRA, a KÜLFÖLDI VALUTÁKRA, az ún. ÁRFOLYAMRA, ÁRFOLYAMRÉSRE stb. - MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY MINDEN BANKI „TRANZAKCIÓ” MERŐ PARASZTVAKÍTÁS, FIKTÍV PÉNZ-ZSONGLŐRKÖDÉS!!!...- VALÓJÁBAN a SEMMI NEVESÍTÉSE és a FOSBÓL TÖRTÉNŐ GAZDASÁG-ÉPÍTÉS TIPIKUS ZSIDÓ VILÁG-CSALÁSA, HATALMÁNAK FENNTARTÁSA ÉRDEKÉBEN!!!
NOS, ENNEK a NAFTALINSZAGÚ SEFTES és KORÁNTSEM KÓSER VILÁGNAK a
MEGREFORMÁLÁSÁHOZ VAN SZÜKSÉG ÚJRA a MAGYAROK EGYETLEN STN=ISTEN=ÖSZTÖN=SZENT KORONA TANÁRA!!!
UGYANIS a NÉPNEK NEM „CSAK” JOGA ELKERGETNI a MÁRIA ORSZÁGÁT MEGSZENTSÉGTELENÍTŐ NÉPNYÚZÓ KORMÁNYT; - HANEM ELEMI KÖTELESSÉGE!!!
Szerrel és tettel: PáLoS TReND
www.youtube.com/watch?v=wVAg2e5Gwwg
www.youtube.com/watch?v=c6I8bwmbG20
www.youtube.com/watch?v=5saj1BMwhCg
www.youtube.com/watch?v=KKyyYbMx6YM
olkt.net/.../
AJA-BAJA MaGYaR PáLoS TReND" !!!
MÁR MEGINT UGYANAZ A HIBA!! NEM MEGENGEDETT JEL HASZNÁLATA!!!
ORBÁN 30 ÉVE TARTÓ ORBITÁLIS ORGAZDAGODÁSA, LELKIISMERETLEN HAZAÁRULÁSA
(EBRD DIKTÁTUM 2015. 02. 09.) és MÉSZÁROSAINAK ÉLVHAJHÁSZÁSA ŐRÜLETES SZEGÉNYSÉGBE DÖNGÖLTE „MAGYARORSZÁGOT”…- GYARMATTÁ SILÁNYÍTVA; - JÓISTENÜNK PARADICSOMÁT!!!...- ÉDES HAZÁNKAT!!!
A LÁTSZAT MINDIG IS CSAL/T – HÁT MÉG A NARANCSHÉJ KIPÁS HAZAÁRULÓK ESETÉBEN‼️‼️‼️