Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Oct26

2020. Szeptember 29., Kedd 13:36

František Palacký érvelése a magyar alkotmányról.

Írta:  Kučera Rudolf
Értékelés:
(13 szavazat)
Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)

František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egészséges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más országokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonómia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a reform és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül minden emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell.

Ebből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrácia alatt élnie és boldogulnia nem lehet..."34 Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapítsuk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonosságukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam létalapját.

Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság" a széles körű decentralizáción, az autonóm országos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségével végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott terveket. A decentralizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, melyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a többnyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden vármegye két követet küldött az országgyűlésbe.

A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vármegye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vármegyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlésnek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérelmesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézéséig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben."35 A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak.

Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben minden Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kellene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdelmünk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozatlan dicsőítése helyett.

A nemzetállamok ugyan ideiglenesen megvalósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzetnek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadságot, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.

Beküldte: Antal Miklós


 A német szöveg:

Zwei hervorragende tschechische Intellektuellen, Frantisek Palackŷ und Rudolf Kučera über die historische Verfassung Ungarns, also über das Land der Heiligen Krone

Rudolf Kučera, tschechischer Politologe, in seinem in 2008 auch in ungarischer Sprache veröffentlichten Buch „Közép-Európa története egy cseh politológus szemével - Die Geschichte Mitteleuropas durch die Augen eines tschechischen Politologen“, Seiten 70-71, zitiert selbst die Argumente eines anerkannten tschechischen Historikers, František Palackŷ: František Palackŷ in seinem Werk

„Übersicht über die österreichische Staatsidee“ beurteilt die ungarische Verfassung wie folgt: „Der Kern der ungarischen Landesinstitutionen ist in sich selbst genommen derart gesund und segensreich, dass sie meines Erachtens auch in anderen Ländern angewendet werden sollte; sie enthält den lebendigen Keim der echten Landesautonomie, ohne welche die bürgerliche und die politische Freiheit nirgends lange und beständig bestehen können; sie enthält auch das Prinzip der Reform und der grenzenlosen Vervollkomnungsfähigkeit, in deren Ermangelung jede menschliche Institution zugrunde geht und untergehen muss. Daraus kann die gemeinsame Verehrung und Liebe der Ungarländischen (Hungarus im Originaltext, nicht bloß Magyaren, sondern alle Einwohner des Landes der Heiligen Krone) zu ihrer constitutio aviatica begreifen und erklären, und ihreaußergewöhnliche Energie bei ihrer Wahrung und Verteidigung. Der Ungarländische kann in einer Bürokratie nicht leben und gedeihen.“

Wie war also diese Verfassung beschaffen und was war ihre historische Bedeutung? Zuerst stellen wir fest, dass die Existenzgrundlage des historischen ungarischen Staates das Festhalten an der tausendjährigen Verfassungskontinuität es war, das die Existenzgrundlage der historischen Verfassung war. Der Hauptvorteil dieser Verfassung war die Gewaltenteilung zwischen dem Herrscher und den Ständen, währenddessen die eigentliche Demokratie auf einer breit angelegten Dezentralisation, den landesweiten autonomen Institutionen beruhte. An der ersten Stelle erwähnen wir die Landesversammlung, die jeden königlichen Vorschlag erörterte und den Nádor (Palatinus), den Stellvertreter des Königs aus ihren eigenen Reihen wählte. Dieser vollzog mit Hilfe des Statthalterrates die vom König und den Ständen gemeinsam angenommenen Pläne. Die wahren Grundlagen der dezentralisierten Landesmacht waren die Komitate, Verwaltungseinheiten auf dem Gebiet des Königtums, an deren Spitze der comes (Obergespan), der Untergespan und die mehrheitlich von unten gewählten örtlichen Amtsträger standen. Jedes Komitat schickte zwei Gesandte in die Landesversammlung. Die Komitatsversammlungen, an denen die ganze freie Bevölkerung teilnahm, wählten den Beamtenstab, der die Geschäfte des Komitats erledigte.

Die auf der Landesversammlung angenommenen und durch den König bewilligten Gesetze mussten auf den Komitatenversammlungen verkündet werden, damit sie dann durch die Komitatsbehörden vollzogen werden konnten. Die Maßnahmen der höchsten Staatsorgane mussten durch diese Komitatsbehörden ebenfalls verkündet werden und die Komitatsversammlungen hatten das Recht gegen Maßnahmen, die sie für nachteilig hielten, ‚Proteste‘ einzureichen und den Vollzug bis zur Erledigung der Proteste abzustellen. Wenn es um unpopuläre Verordnungen ging, teilten die betroffenen Komitate einander den Inhalt ihres Protests mit; das war das Mittel womit man im historischen Ungarn den unliebsamen Verordnungen entgegentreten und deren Vollzug durch den Widerstand der Komitate sogar verhindern konnte. Diese breit angelegte Selbstverwaltung der Komitate war jener unbesiegbare Schild, womit die Ungarn ihre staatliche Selbständigkeit verteidigen und gegen die vereinheitlichenden Bestrebungen der Herrscher siegen konnten.“

Der Kampf der Ungarn um ihre Verfassung war lange und blutig, wie jeder Kampf, der um die politische Freiheit geführt wird. Dieser Kampf gehört zu den glänzendsten Seiten der mitteleuropäischen Geschichte und muss zukünftig Teil jedes Lehrbuches über die Geschichte Mitteleuropas werden. Für unseren heutigen Kampf um Menschen- und Bürgerrechte bedeutet dies eine Tradition, die man übernehmen sollte, statt der unbegründeten Lobeslieder auf die Entstehung der mitteleuropäischen Nationalstaaten. Die Nationalstaaten verwirklichten zwar vorübergehend zahlreiche nationale Ziele, sie erbrachten manchen Nationen die nationale Freiheit, von anderen nahmen sie sie jedoch weg und was das Wichtigste ist, sie sicherten nicht dauerhaft die politische Freiheit und brachten Mitteleuropa keinen Frieden.“

Megjelent: 148 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.3%Austria 1.3%
Romania 5%Canada 1.1%
United States 4.5%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.8%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 2%Australia 0.2%
United Kingdom 1.9%Kuwait 0.1%
Norway 1.4%Italy 0.1%
Serbia 1.4%Poland 0.1%

Today: 69
This Week: 69
Last Week: 5363
This Month: 17815
Last Month: 18055
Total: 2497208

Belépés