Fajvédő miniszterelnökünk, Vitéz Jákfai Gömbös Gyula (1886-1936)

Gömbös Gyula a tanulmányait a soproni líceumban kezdte, s a pécsi honvéd hadapródiskolában folytatta. Felavatása után a zágrábi 25. számú magyar királyi honvéd gyalogezredhez került és ennek kötelékében szolgált 1912-ig. Közben – 1908-ban – a katonai torna- és vívótanári tanfolyamra vezényelték. Ezután Budapesten letette a felsőbb tiszti tanfolyamra képesítő felvételi vizsgát, s miután elvégezte a császári és királyi bécsi hadiiskolát, 1914-ben a zágrábi XIII. hadtest vezérkari irodájában kapott szolgálati beosztást. Itt érte az első világháború kitörése. 1915 tavaszán egységével együtt részt vett a báró Karl Pflanzer-Baltin (1855-1925) osztrák-magyar vezérezredes hadseregének kárpáti átkelésében, mint hadsereg-, hadtest- és dandárvezérkari tiszt. 1916. június 11-én az oknai áttörés alkalmával, az oroszok egy éjjeli rajtaütése folyamán megsérült. Gyógykezelése miatt hazakerült és ekkor megnősült, első felesége.

Reichert Margit. (Később elváltak, második felesége, Szilágyi Erzsébet halála – 1933 – után ismét első házastársával esküdött össze.) Ezt követően a Honvédelmi Minisztériumba osztották be, majd az oláh hadseregnek Erdélybe való betörése előtt (1916 őszén), Betegh Miklós erdélyi kormánybiztos oldalán, Erdély kiürítését bonyolította le. E szolgálatból került a Belügyminisztériumba, ahol Sándor János belügyminiszter és Perényi Zsigmond báróval együtt, az erdélyi menekültek repatriálásának ügyét szolgálta. 1917-ben írta a feltûnést keltő tanulmányát „Die ungarische Armee" (A magyar hadsereg) címen, amelyben az önálló magyar hadsereg szükségességét fejtegette, majd 1918 augusztusában jelentette meg a „Was ist zu tun" (Mi a teendő) címû kiadványát, amelyben az intéző körök figyelmét hívta föl a forradalom megelőzése érdekében szükségesnek vélt intézkedésekre.

A forradalom kitörésekor hazavezényelték, s előbb a Honvédelmi Minisztériumba, majd Balla Aladár, akkori zágrábi követ mellé került, mint katonai attasé. 1918. december 6-án visszakerült a Honvédelmi Minisztériumba, ahol a hadmûveleti osztályban, mint a Balkáncsoport vezetője nyert beosztást. Ebben a minőségében a Muraköz védelmét sürgette. Kezdettől fogva bizalmatlanul nézte a Károlyi-kormány mûködését, s ezért 1919. január 19-én belépett a Magyar Országos Véderő Egyesületbe (MOVE), amely Károlyi Mihály ellen mondott, éles hangú beszéde után – egészen váratlanul – elnökévé választotta. Mint a MOVE vezetőjét, a februárban megjelent rendelet alapján internálni akarták, hogy ezzel meggátolják a Magyar Országos Véderő Egyesület szervezkedését, azonban Gömbös Gyula nem hagyta félbe munkáját, inkább nyugdíjaztatta magát. 1919 februárjának végén elhagyta az országot, Bécsbe szökött, ahol megindította a Bécsi Magyar Futár címû hetilapot. 1919 márciusában Belgrádba utazott, ahol a „Tanácsköztársaság" megdöntésére irányuló terveket beszélte meg. Innen Szegedre ment és mindkét szegedi kormányban hadügyi államtitkár volt. Részt vett a Magyar Nemzeti Hadsereg megszervezésében. 1919 augusztusában, mint vezérkari tiszt, újból a hadseregben kapott beosztást, s egyúttal folytatta a MOVE és egyéb jobboldali egyesületek szervezését.

1920 tavaszán Törökszentmiklós (JászNagykun-Szolnok vármegye) nagyközség és kerülete – a Kigazda Párt programjával – egyhangúlag nemzetgyûlési képviselőnek választotta. IV. Károly király visszatérési kísérleteinek meghiúsításában vezető szerepe volt.

A II. nemzetgyûlési választások előtt, Bethlen Istvánnal, Nagyatádi Szabó Istvánnal és Klebelsberg Kunóval együtt részt vett az Egységes Párt megalakításában, s mint a párt ügyvezető alelnöke, irányította a választásokat. 1923 augusztusában kilépett az Egységes Pártból és megalakította a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Pártot.

Több ízben erélyesen síkraszállt a numerus clausus védelmében.

1928 szeptemberében a Kormányzó kinevezte honvédelmi államtitkárnak, 1929 júniusában avatták vitézzé és október 10-én – Csáky Károly gróf váratlan lemondása után – előléptették honvédelmi miniszternek. Hivatalában vaskézzel teremtett rendet, nevezetesen visszaállította a hadseregben a 40 éves szolgálati időt, rendezte a tiszti fizetések és előléptetések ügyét, s készíttetett egész sor utasítást, köztük a szolgálati szabályzat I. részét.

Gömbös Gyula élesen szembefordult a liberális körök ama kívánságának, hogy a vitézi rendnek zsidó hadviseltek is tagjai lehessenek!

Azt az álláspontot képviselte, hogy a Vitézi Rend maradjon meg kizárólag a keresztény magyarság intézményének.

Hasonlóképpen minden alkalmat megragadott annak hangoztatására: a világ tartozik a magyarságnak azzal, hogy katonai téren is visszaadja szuverenitását.

1931-ben Abádszalók (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) nagyközségen kívül Kiskunhalas (Pest-Pillis-SoltKiskun vármegye) kisvárosban is megválasztották országgyûlési képviselőnek, de ő az előbbit tartotta meg, melyet egyhangúlag elnyert. A Bethlen-kormány távozása után, 1931 augusztusában, a Károlyi-kabinetben is megtartotta a honvédelmi tárcát, azonban Károlyi Gyula miniszterelnök lemondása után, 1932. október 1-től Gömbös Gyula lett a kormányfő. Minisztertanácsa 1932. október 11-én mutatkozott be a Képviselőházban. A magyar miniszterelnökök közül elsőként kormányprogramot adott ki, melyet Luther Márton mintájára 95 pontban foglalva, Nemzeti Munkaterv címmel hozott nyilvánosságra 1932. október 26-án.

Gömbös Gyula már 1929 nyarán találkozott Mussolinivel Rómában. 1932 novemberében, 1933 júliusában, 1934 márciusában és novemberében is megismételte római útjait, melyeken a magyar-olasz egyezmény oly módon sikerült megerősítenie, hogy vele a magyar gabonatermékek elhelyezését is biztosította.

1933. június 17-én (szombaton) Mecsér András szolgálaton kívüli őrnagy társaságában – inkognitóban – érkezett Münchenbe és onnan Adolf Hitler birodalmi kancellár (hárommotoros Junkers típusú) repülőgépén Berlinbe, ahol 15 órakor találkozott először a Führerrel.

A következő napon Erfurtban részt vett a rohamcsapatok (SA) díszszemléjén, majd Lipcsén át visszautazott Magyarországra. Útjának látható eredménye a magyar-német gazdasági megegyezés volt. 1933. október 22-én Ankarában aláírták, illetve meghosszabbították a magyar-török barátsági szerződést. Törökországi útja során Rodostóban (Tekirdag) fölavatta II. Rákóczi Ferenc rekonstruált lakóházát. 1934. október 19-én Varsóba utazott, s a tanácskozások eredményeként létrejött a magyar-lengyel kulturális egyezmény.

Gömbös Gyula 1935. március 4-én lemondott, de ismét megbízást kapott a kormányalakításra, s föloszlatta a parlamentet. Az új választások során a Nemzeti Egység Pártja (NEP), amelyet 1933 folyamán szerveztek meg az Egységes Párt alapján, kereken száz új képviselővel gyarapodott.

Egészsége 1936 tavaszán annyira megrendült, hogy május 14-én kénytelen volt betegszabadságra távozni.

Augusztus 9-én ismét átvette a kormány vezetését, de szeptember 3-án újabb hathetes szabadságot kapott a kormányzótól egészsége helyreállítására, azonban állapota (vesebaja) annyira rosszabbodott, hogy orvosai tanácsára, dr. Boross József egyetemi tanár kíséretében, repülőgépen Münchenbe utazott. Az orvosprofesszor a München melletti Neuwittelsbach-szanatóriumban helyezte el a súlyos beteget. Gömbös Gyula életének 50. évében, 1936. október 6-án 8:20 órakor vesegyulladás okozta urémiában (végső stádiumú veseelégtelenségben) Münchenben halt meg.

Holttestét a német kormány intézkedésére a müncheni királyi palota úgynevezett „császári márványoszlopos lépcsőházában" ravatalozták föl, s Hitler jelenlétében, katonai pompával búcsúztatták. A hat ló vontatta ágyútalpon kivitték a koporsót a pályaudvarra, ahol a régi királyi váróteremben ravatalozták föl újra. A koporsót azután, október 7-én 22:23 órakor induló budapesti gyorsvonathoz kapcsolt különkocsiban indították el Magyarországra.

Budapesten nem kisebb pompával helyezték el a Parlament Kupolacsarnokában. Innen október 10-én a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomba, a XXXV. számú – háromszög alakú – parcella csúcsán kijelölt díszsírhelyen. Párthívei e sír fölé díszes emléket, a Döbrentei téren (Budapest, I. kerület) márványszobrot emeltek. 1944. október 6-án – Gömbös Gyula halálának 8. évfordulóján az úgynevezett „Nemzeti Ellenállási Mozgalom", illetve annak zsidó-kommunista Marótcsoportja a szobrot felrobbantotta, síremlékét pedig 1945-ben ledöntötték.

Emlékének ápolására még 1938-ban megalakult a Gömbös Gyula Társaság, amelyet ugyancsak a zsidó-kommunisták 1945-ben föloszlatták.

Forrás képekkel ékesítve ITT: Harcunk.info