20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 június 08, vasárnap

Megszépült nyughelyen a Nagyságos Fejedelem

Szerző: FelvidékMa

Már látogatható a felújított Rákóczi-kripta a kassai dómban. A rekonstrukciós munkálatokhoz szükséges pénzt az Európai Unió interregionális pályázatán nyert összegbôl, a szlovákiai város, valamint a sárospataki egyház és egy nonprofit szervezet anyagi hozzájárulásával teremtették elô.

II. Rákóczi Ferenc és az általa a Habsburgok ellen vezetett szabadságharc mélyen bevésôdött a magyar történelmi emlékezetbe. Generálisai, kurucai, csatái máig élnek a népdalokban, egykori íródeákjának, a vereség után a számûzetésbe is vele tartó Mikes Kelemennek irodalmi rangú levelei, amelyekben beszámol a fejedelem és udvartartása törökországi életérôl, az iskolai magyarórák részei.

Sokan tudják, hogy Rákóczi fél Európát végigjárta, segítséget kérve az osztrákok ellen a nagyhatalmaktól, ám sikertelenül, végül a török szultán tette lehetôvé, hogy elôbb Isztambulban, majd a tengerparti Rodostóban éljen, udvartartásával együtt. A ház egy része ma is ott áll, mindig sok-sok magyar látogatja. A fejedelmet 1735-ben bekövetkezett halála után bebalzsamozták, és Konstantinápolyban temették el, anyja, Zrínyi Ilona mellé. Végsô óhaja szerint szívét kivették, a franciaországi Grosbois-ba vitték nyugodni, a kamalduli szerzeteskolostorba. Kassa azonban mindig visszavárta, ahogy az egész ország is, hogy legalább végsô nyughelye ott legyen.

1903-ban, a szabadságharc kezdetének 200. évfordulójára országszerte ünnepségeket tartottak, Kassán pedig ereklye-kiállítást rendeztek. Mindez elôkészítette a fejedelem politikai rehabilitációját, vagyis az 1715. évi XLIX. törvénycikk visszavonását, amelyben Rákóczit és követôit hazaárulóknak, ellenségnek, felforgatóknak nyilvánították. A következô évben Ferenc József leiratban utasította Tisza István magyar miniszterelnököt II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalára. 1906-ban valósult ez meg, addig tartott a tárgyalás, elôkészület, míg a török kormány engedélyezte, hogy a fejedelem, fia, anyja, és több magyar elôkelôség, köztük Thököly Imre földi maradványait éjszaka - a babonás nép figyelmét elkerülve - hajóra tehessék. A magyar hajó, a Kelet hozta el Orsovára, ahonnan egészen Budapestig szinte sorfalat állt díszruhában a lakosság. A fôvárosban a fejedelmet a Szent István-bazilikába, Thököly Imre hamvait a Deák téri evangélikus templomba vitték egy napra, hogy bárki leróhassa tiszteletét elôttük. Innen Kassára szállították, ahol a Szent Erzsébet-dómban kialakított kriptában találtak végsô nyugvóhelyükre. A nagy szarkofágban helyezték el II. Rákóczi Ferencet, fiát, Józsefet, anyját, Zrínyi Ilonát. Mellette egyik oldalon Sibrik Miklós ezredes, a másikon Esterházy Antal, a negyedik kôkoporsóban pedig Bercsényi Miklós és neje, Csáky Krisztina nyugszik. Érdekesség, hogy az országgyûlés törvényben marasztalta el Ferenc Józsefet, mert nem vett részt a gyászszertartáson.

Az azóta eltelt újabb 102 év alatt ez a sírbolt mindig fontos része volt a magyar történelmi emlékezetnek. A sors furcsa fintora, hogy már más ország területén áll, volt idôszak, amikor a kegyelet lerovása megnehezült. Most áprilisban Kassa régió önkormányzata többéves restaurálás után átadta a felújított kriptát. Mint Rozália Múdra, Kassa régió önkormányzati hivatalának igazgatója elmondta, a helyreállítás az Európai Unió interregionális pályázata segítségével történt. A "Gótikus út gyöngye" nonprofit szervezet és a magyarországi individuális projekttámogató, a sárospataki egyház közös pályázatával sikerült az uniós támogatást elnyerni. Összesen kilencmillió korona jött össze erre a célra s a kiegészítô beruházásokra, amelyekhez Kassa városa is hozzájárult. A falfestés alatt freskókat találtak, ezek helyreállítására - újabb pénzforrás hiányában - késôbb kerül sor. A dóm Rákóczi-kripta felôli, északi kapuja feletti Dudics Andor-freskó, amely a fejedelem szarkofágját a ráhajló fekete angyallal ábrázolja, szintén restaurálásra szorul, erre újabb pályázatot nyújtanak be.

Még a 200. évfordulóra megújult a fejedelem rodostói házának a közelében épült eredeti ebédlôterme, amelyet 1905-ben hoztak haza, és 1939- 43-ban állítottak fel, közepén a kegyelmes fejedelem által faragott és festett karosszék másolatával, az eredeti, keze munkáját ôrzô, itt látható pipatóriummal. A múzeumban az újratemetés relikviái, az aranygyapjas rend aranysújtásos egyenruhájának megmaradt foszlányai, amiben egykor eltemették, a sok ezüst tölgykoszorú, amely a halottaskocsit díszítette, az elöl haladó fehér ló ezüsttel hímzett bársony gyásztakarója, a falakon a róla és családjáról készült festmények.

A ház elôtt áll a magyar kormány által a bicentenáriumra ajándékozott Rákóczi-szobor. Ereje teljében, a sikerek közepette ábrázolja a fejedelmet, aki körül sok-sok nemzeti színû szalag és koszorú jelzi, milyen fontos helye van Rákóczinak történelmi tudatunkban.


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló