20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 január 04, hétfő

Nyílt levél az operatív törzshöz és a kormányhoz

Szerző: Dr. Tamasi József

Az eddig összegyűlt nyilvános bizonyítékok, és kutatási eredmények alapján: / Mi, Magyarország polgárai ezúton követeljük, hogy alapjogaink értelmében sürgősen adjanak választ életünket és alapvető emberi jogainkat érintő kérdéseinkre!: - Pontosan mire alapozták a vészhelyzet, járványhelyzet, stb kihirdetését?

nyílt levél nekik

- Tudatában vannak-e annak, hogy Önök jogilag a saját maguk által meghozott szabályok szerint sem megfelelően jártak el ezek megállapításában, kihirdetésében?
- Önök szerint a fertőzöttség milyen %-os aránya szükséges ahhoz, hogy bezárathassanak vállalkozásokat, megvonva megélhetésüket, munkanélkülivé téve emberek tízezreit, korlátozhassák az egészséges emberek mozgását, korlátozhassák a gyülekezés jogát, alapvető emberi jogokat?
- Ki határozta meg, ki mérte meg és validálta ezt a %-os értéket? Egyáltalán, meghatározta-e valaki?
- Készek-e arra, hogy mindezekért pénzben kárpótolják az érintett feleket?
- Milyen alapon kényszerítik a lakosságot egészségkárosító hatások elszenvedésére, úgy mint gyerekek maszk viselése vagy maszkok viselése szabad téren, egészséges emberek lakásaikba zárása, amely mind az immunrendszer gyengülésével is jár?
- Tudatában vannak-e annak, hogy az ember alapvető joga nem korlátozható semmivel, mert az születési jogunk? (...)

- Követeljük a PCR tesztek használatának azonnali felülvizsgálatát és ennek tükrében a járvánnyal kapcsolatos statisztikák kijavítását, a járványügyi intézkedések újragondolását különös tekintettel a maszk használatra, a karanténszabályokra, oltásokra , emberi jogaink korlátozásának/megvonásának azonnali megszüntetését, illetve a kísérleti oltások által előrevetített egészségkárosítás és életveszély megszüntetését az oltási intézkedések visszavonásával!

Az IMF és a Covid segélytámogatás

Lukasenka Alekszandr Lukasenko belorusz elnök a Belorusz Távirati Ügynökségen, a BEITA-n keresztül közölte, hogy a Világbank és az IMF 940 millió dollárnyi amerikai dollár megvesztegetést ajánlott fel neki "Covid segélytámogatás" formájában, azzal a feltétellel, hogy a következőket teszi:..

  • "Rendkívüli karantént alkalmazzon az állampolgárokon ."
  • "Kényszerítsék őket arcmaszkok viselésére."
  • "Nagyon szigorú kijárási tilalmat szabjon ki."
  • "Rendőrségi államot vezessen be."
  • "Tegye tönkre a gazdaságot."
Az EU-ban és más országokban minden ország felvette a pint és tudósok tizezrei. https://www.google.com/url?q=https://www.armstrongeconomics.com/world-news/corruption/belarusian-president-claims-imf-world-bank-offered-him-a-bribe-to-impose-covid-restrictions/?amp%3D%26__twitter_impression%3Dtrue&source=gmail&ust=1609792542900000&usg=AFQjCNFbFlKDzk_kbVvB9ByIni2vysp9wA">armstrongeconomics.com
 
Az oltási őrület megbukik, ez már világos, de a felelősöket a károkért bíróság elé kell állítani! 

Zoltan Laszlo - Facebook

Az a tapasztaltom a rengetek információk alapján, hogy a vakcina elfogadottsága kezd csökkeni és ideges a hatalom.

A nagy kapkodásban rengeteg a baki:

A mélyen lehűtött anyag melegen érkezik meg, a szállítmányok nehezen kapnak központokat, ahova a rengeteg oltóanyagot letegyék, a service-telefonok nem mennek, a lakosság fele nem akar oltást. Az államigazgatás magasabb szintjein is kezdődik a mozgolódás. "Fehér kalapos" hackerek aktívak, a Biontech, Moderna részvényei nem növekednek.

Az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény

2020 július 10. óta ez a bizottság számos nemzetközi tudós és szakértő vallomását hallgatta meg, hogy választ kapjon a Corona válsággal kapcsolatban felmerült kérdésekre, amelyeket egyre többen tesznek fel világszerte. A fent említett német vállalatok által elkövetett korrupció és csalás esetei elhalványulnak a Corona válság által okozott kár mértékéhez képest, ami a mai napig növekszik. Ezt a Corona válságot, ahogy mára megismertük Corona botránynak kell átneveznünk és a felelősök ellen büntetőeljárást kell indítani és perelni kell őket polgári kártérítésért.

Az emberiség ellen elkövetett bűncselekményt először a második világháború utáni nürnbergi perek kapcsán határozták meg, amikor a harmadik birodalom háborús főbűnöseivel foglalkoztak... nemzetihirhalo.hu

Bombahír: A COVID vakcina sokkal halálosabbá teheti a vírust, meddővé teheti a nőket
Olyan halálos problémáról beszélek, amelyet az összes állatkísérlet során láttak. (InfoWars)

A Bigtree egyik kulcsfontosságú tényezője az, hogy az FDA elismeri, hogy fennáll a vakcinával fokozott betegség kockázata. Bigtree kifejtette: "Vakcinával fokozott betegség, ez immunerősítés, amiről beszélek, halálos probléma, amelyet az összes állatkísérlet során láttak."

Bigtree a Moderna COVID-19 vakcináról szóló FDA dokumentumból olvasva azt mondta: A rendelkezésre álló adatok nem jelzik a vakcinával fokozott betegség kockázatát, és fordítva azt sugallják, hogy a rendelkezésre álló nyomon követési időszakon belül hatékony a súlyos betegség. Azonban a vakcinával fokozott betegség idővel fennálló kockázata, amely potenciálisan a csökkenő immunitással társulhat, továbbra sem ismert, és tovább kell értékelni a folyamatban lévő klinikai vizsgálatokban és az engedélyezést és / vagy engedélyeztetést követően elvégezhető megfigyelési tanulmányokban.

A német Bild magazin címlapján: 15.000 halálos áldozata van a kísérleti oltásprogramnak!

Jelentős bejegyzések :
Carlos Huan - Facebook

    • január 6. - A világnak elakad a lélegzete. Mike Pence az alkotmány ellen dönt, de Trump lesz az elnök.
    • január 7 - A tévét, a rádiót, az internetet és a telefont az előrejelzések szerint 10 napra leállítják,
    • január 20. - Trump esküt tesz, míg Joe Biden ismét a CNN-en hirdeti magát győztesnek.
    • január 21. - kikiáltják Nesarát / Gesarát.
    • január 27. - a polgárháborúhoz hasonló körülmények.
  • Trump nyerte az elnökválasztást, Bidenék a szavazatszámlálást
  • Sztálin elvtárs, a nagy demokrata, igen találóan állapította meg, csak és egyedül az számít egy demokráciában, hogy ki számolja a szavazatokat. Lukasenka belarusz elnök meg állítólag amerikai tanulmányutat tervez, fel akar hagyni az elavult keleti szavazási technikákkal. Belarussziában is lesz levélszavazás. Ki hitte volna, hogy az USA is úgy nyírja ki magát, mint bármelyik banándemokrácia?
  • Csaló szavazócédulák azonosításának technikája
  • A georgiai szenátus igazságszolgáltatási albizottsága egyhangúlag támogatta az indítványt Fulton megye hiányzó szavazólapjainak ellenőrzésére, a Jovan Pulitzer által felvázolt módszerrel. A meghallgatáson Pulitzer elmagyarázta, hogyan tudná gyorsan leellenőrizni az eredményeket a csaló papírcédulák azonosításának technikájával, amit ingyen fog megtenni. 
  • Kimondták a verdiktet, Donald Trump nem lesz újra elnök

A 73 éves Allan J. Lichtman professzor, aki 36 éve szinte hajszálpontosan prognosztizálja az amerikai elnökválasztások győzteseit - még a 2016-os váratlan eredményt is eltalálta - most azt jelezte előre modelljével, hogy Donald Trump elveszíti a voksolást és Joe Biden lesz az új amerikai elnök. 2020-ban Joe Biden megveri Trump elnököt - ezt jósolja a "tévedhetetlen jósként" emlegetett Allan J. Lichtman.

 Beküldte: Antal Miklós

Hozzászólás  

#3 Így is lehet statisztikát gyártaniR Zoltán 2021-03-26 20:06
Mivel ezt a videót a facebook kapásból törölte, ezért kicsit sietve próbáljuk eljuttatni mindenkihez ezen a platformon! www.youtube.com/watch?v=6Y0tKLnPTLY

A videóban hallottak alapján tisztán és világosan kiderül, hogy kamuznak az adatokkal azáltal, hogy bárki bármi okból kifolyólag meghal, azt koronavírusra fogják visszavezetni még akkor is, ha tünetei sem voltak az elhunytnak.
Ezzel lényegében megalapozottnak tűnik a direkt félelem és rémületkeltés.

Magyarországon valamiért fokozottan ügyelnek arra kormányzati szinten, hogy a lakosság félelemben legyen tartva.
Mi pár napja egészen svájcig autóztunk Ausztrián és Németországon keresztül, hogy saját szemmel tapasztalhassuk meg a kint helyzetet.

Rendesen meglepődtünk, hogy az Osztrákoknál és svájcban sem kötelező ütcán hordani a maszkot, csak is boltokban, üzletekben kötelező.

www.youtube.com/watch?v=6Y0tKLnPTLY
#2 Egyik olvasónk figyelemre méltó közleményét továbbítom ittR Zoltán 2021-01-14 18:19
"Sógoréknál borult a bili"



Ausztriá-ban elindult a POLGÁRI Engedetlenség!

Üzletek és vendéglátóipari egységek ezrei nyitottak ma ki

MASZK nélkül!

A rendőrség békésen, figyeli a történéseket, NEM lép közbe!!!

- Martin Rutter osztrák állampolgár tudósít! Arról beszél, hogy az emberek áttörték a gátat!

Ausztriában kinyitott ma több ezer üzlet és vendéglátóipari egység. Január 16.-ra pedig egy GIGANTIKUS tüntetést szerveznek Bécsbe a Hősök terére.

A képlet egyszerű. Egyrészt az Osztrák Alkotmánybíróság már hónapokkal ezelőtt megállapította, hogy a osztrák kormány által hozott minden "lock-down" rendelkezés alkotmányellenes, amit a Kurz-féle kormány eddig valamiért figyelmen kívűl hagyott, másrészt az alkotmánybírósági-döntés alapján, ennél fogva büntetni sem lehet érdemben azokat, akik kinyitnak.

Egyszerűen fogalmazva: Mától szép és teljes lesz ismét az élet, drága sógorainknál.

Ezen túlmenően minden vendéglátóipari egység magánterület, csinálni sem tudnak semmit a rendőrök, hiszen az emberek csupán élik a hétköznapi, megszokott, normális életüket. Milyen furcsa. Igaz?
#1 LÁBA KÖZT a FEJE...TETEJÉRE ÁLLÍTOTT ún. EURÓPA!!!palostrend 2021-01-04 12:59
UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS a FELCSÚTI DÖBRÖGINEK!!!
EURÓPA = ŐR APA NÉVADÓI is MI VAGYUNK: MAGYAROK!!!
A TEREMTŐ REND, azaz a TREND KEDVÉÉRT!!!
ŐSI CSALÁDFÁNK A FÖLD KEREKSÉG ELSŐ KIRÁLYÁTÓL (NIMRÓD ATYÁNKTÓL!!!) I. ISTVÁNIG!!!

SZÓ-RAGOZÁSHOZ, HOGY ÚJJÁ SZÜLETHESSETEK: MAGYARUL!!!

A TEREMTŐ ISTEN MAGYARUL TEREMTETTE MEG EME VILÁGUNKAT ITT A TEREMBURA ALATT!!!
KUS FIA A MAGYAROK ŐSAPJA!!!.
Nimród (Nimrud/Ménrót) és Ankisza (Enéh) nemzette Hunort és Magort, Hunor nemzette Bort, Bor nemzetségéből származott Dama,Dama nemzetségéből származott Keled, Keled nemzetségéből származott Kear (Kér), Kér nemzetségéből származott Belér, Belér nemzetségéből származott Kedár, Kedár nemzetségéből származott Otumor, Otumor nemzetségéből származott Tarkas, Tarkas nemzetségéből származott Bendefard, Bendefard nemzetségéből származott Bokány, Bokány nemzetségéből származott Csanád, Csanád nemzetségéből származott Buda, Buda nemzetségéből származott Beztur, Beztur nemzetségéből származott Mike, Mike nemzetségéből származott Mikes, Mikes nemzetségéből származott Ombud, Ombud nemzetségéből származott Kölcse, Kölcse nemzetségéből származott Levente, Levente nemzetségéből származott Lél, Lél nemzetségéből származott Zámur, Zámur nemzetségéből származott Zombur, Zombur nemzetségéből származott Balug, Balug nemzetségéből származott Bulcsu, Bulcsu nemzetségéből származott Zulta, Zulta nemzetségéből származott Berend, Berend nemzetségéből származott Kadicsa, Kadicsa nemzetségéből származott Upas, Upas nemzetségéből származott Ethei, Ethei nemzetségéből származott Szemény, Szemény nemzetségéből származott Torda, Torda nemzetségéből származott Bendeguz, Bendeguz (Bende-khus) nemzette Etelét, azaz Atilla királyt,
Atilla király nemzette Csaba királyfit, Csaba (Chabad meghalt 514-ben) fiai Ogurd és Muagyer, Ogurd uralkodott 514-től haláláig 518-ig, Muagyer uralkodott 519-től, meghalt 568 körül, Balug (Balakh) uralkodott 570-től, meghalt 610 körül, Upas, Muagyer dédunokája, uralkodott 710-től, meghalt 750 körül, Csaba (Upas fia) uralkodott 750-től, meghalt 782 körül,
fiai: Ed (kvorezni nőtől) uralkodott 784-től, meghalt 790 körül, Edemen uralkodott 790-től, meghalt 809-ben, Ügek uralkodott 810-től, meghalt 844 körül, fiai: Előd (Eleud) uralkodott 845-től, meghalt 861 körül,
fia Emesétől: Álmos, született 819-ben, uralkodott 862-től, meghalt 893-ban, fia: Árpád, a honvisszafoglaló, született 840 körül, uralkodott 892-től, meghalt 907-ben,
Árpád fiai: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas, Zolta, Zoltán fejedelem nemzette Taksonyt, Taksonytól származott Géza (Geysa) fejedelem, Géza Gyula leányával, Sarolt-tal nemzette Vajk fiát, Akit Istvánnak kereszteltek át, és 1000-ben római keresztény királlyá koronázták. Nimród dagi – Nimród hegye, az Istenek trónja a 2134 méter magas Nemrut-hegy (más néven Nemrud-hegy; törökül: Nemrut Dağı, kurdul: Çiyayê Nemrûd; örményül: նեմրութ) Törökország keleti részén található Adıyaman közelében.

Most pedig Nimródról, amit tudni kell!
A Magyar történelem és mondavilágból csak annyit tud az átlagember, hogy volt neki két fia: Hunor és Magor, akik a szarvast üldözték.
Így ír róla a Biblia:
Kús nemzé Nimródot; ez kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: “Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.”
Nimród mezopotámiai király a Bibliában. Az õ birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén. E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagyváros. De õ építtette a Bibliában is szereplő Bábel tornyát.
Középkori magyar krónikák – Gesta Hungarorum, Kézai Simon – szerint a magyarok első őse, Enéh feleségétől született Hunor és Magor, akikőõl származnak a hunok és a magyarok.
Nimród a Bibliában meglehetősen homályos körvonalakkal felrajzolt alak, a későbbiekben azonban, mint Josephus, illetve a Midrást összeállító rabbik szerint számtalan legenda vette körül.
Nimród Isten által megbízott első király volt a földön. Sőt azzal is megbízta, hogy tengertől, tengerig “vadássza be” azaz térítse meg a nemzetségeket, ill. vigye el számukra az Isten szavát.

NEM ELFELEJTENI:
"A sumér-magyar rokonságot pedig alátámaszthatja az, hogy a sumér nyelvből Bibliába átkerült szavak, 4-5000 év távolságból, magyarul olvashatóak!!!"

KERESS és TALÁLJ!!!

Szerrel és tettel: Turi Béla és PáLoS TReND

www.youtube.com/watch?v=4v-MjQDHGDo
www.youtube.com/watch?v=-56eRYlY_L8
www.youtube.com/watch?v=cSDXCi6VmCM
www.youtube.com/watch?v=eNjwawJ_i0Y
www.youtube.com/watch?v=QGCwP16mkVk
www.youtube.com/watch?v=undLkyOhk0E
www.youtube.com/watch?v=t9m2o5GX0pM
www.youtube.com/watch?v=02cp_bhwL8Y

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló