20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 június 02, vasárnap

Népszavazás az EU-ból való kilépésről

Szerző: dr. Halász József

A mai napon népszavazást kezdeményező beadványt nyújtottam be az Országos Választási Bizottsághoz, az alábbi kérdéssel:

Akarja-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?”

Indoklás

1.  Magyarország lakosságának túlnyomó többsége számára az ország EU-csatlakozása hátrányos következményekkel járt.

A tömegessé vált szegénység, az ifjúság jövőkép nélkülisége, az egészségellátás, a nyugdíjellátás és a szociális ellátás megoldatlansága természetes módon váltja ki a magyar és nemzetközi közvélemény-kutatásokban nyilvánosságra hozott, a KSH adataival alátámasztott EU-ellenességet, ami ma már a magyar választók többségének véleménye.

Az állampolgárok a saját életükre kiható hátrányokat érzékelik, és értelemszerűen ez ellen lépnek fel, természetes módon az eredményre és nem azt azt kiváltó politikai csoportra koncentrálva.

Az is természetes, hogy a hatalomgyakorlók által birtokolt média félrevezető tevékenysége következtében az állampolgárok boldogulásukat ellehetetlenítő következményeket látják, nem érzékelve azt az okot, amely ezeket kiváltotta.

A hatalom megbocsáthatatlan bűne, hogy a Lisszaboni Szerződés hatását rejtve tartja az állampolgárok elől, ezzel az ok megismerését eredményező, közérdekű adatokhoz fűződő jogának gyakorlását akadályozza meg.

Ennek ismeretében senki számára sem kérdőjelezhető meg, hogy azért kell Magyarországnak kilépnie az EU-ból, mert ezzel szűnik meg az az ok, amely a magyar föld magyar kézben maradását meggátolja, amely a gazdálkodók, a hajdúbétesek, a devizahitelesek életét kilátástalanná tette, összességében az egyetemes magyarság szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogát vette el.

2.  Magyarország EU-ból kilépése a magyarság számára minden vonatkozásban előnyös

      Napjainkat érintően néhányat emelek ki ezek közül:

      A tőke szabad áramlásának megszűntetésével magyar tulajdonba kerül vissza a magyar termőföld – ha ez az alap megvan, akkor van értelme a birtoknagyságról beszélni.

     Ugyancsak a tőke szabad áramlásának megszűntetése teszi lehetővé, hogy a magyar ember munkájának eredménye ne idegeneket gazdagítson, sem a multinacionális cégeken, sem a bankokon keresztül.

     A Lisszaboni Szerződés hatályának megszűntével a tiltó rendelkezések is megszűnnek, amelyek meggátolták, hogy a magyar termékek versenyképesek legyenek.

 3.  Az EU-ból kilépésre vonatkozó népszavazás nem tiltható meg a hatályos jogszabályok szerint

      2012. február 9-én már kezdeményeztem az EU-ból kilépésünkre vonatkozó népszavazást. Akkor az OVB nem hitelesítette az aláírásgyűjtő ívet és a Kúria is az OVB véleményét osztotta, az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottsága viszont jogszerűnek találta a kezdeményezést.

     Talán az OVB tagjai és a Kúria még nem állt át 2012 elején a népszavazás tiltásának alkotmányos változásáról (elképzelhető, hogy a Jobbik ezért nem vett részt az OVB ülésen?), amit az Alaptörvény 8. pont (3) bekezdés d) pontja és az 1949. évi XX. tv. 28/C § (5) b) pontja közötti különbség jelent.

     a./A Lisszaboni Szerződés I. Cikk (az Európai Unióról szóló szerződés) 50. cikk                    (1) bekezdés a következőt írja:

     „Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.”

     Ezzel a Lisszaboni Szerződés a tagállamok jogaként határozta meg az EU-ból kilépést. (Nem kötelezettség, mert ha az lenne, akkor a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után azonnal ki kellett volna lépni az EU-ból.)

 b./Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés rendelkezik a népszavazás alól kivett témaköröket. A d) pont szerint nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről;”

     Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződésből eredő jogokkal kapcsolatban lehet népszavazást tartani.

     Ha ez nem így lenne, akkor az Országgyűlés sem kezdeményezhet népszavazást a kilépésről, és ezzel bezárult a kör: senki, semmilyen szervezet sem kezdeményezhet népszavazást a nemzetközi szerződésekből eredő jogokról, vagyis

-„a nép hatalmának közvetlen gyakorlása” (Alaptörvény B. cikk (4) bekezdés) nem alkotmányos követelmény Magyarországon, ebben az esetben viszont nem igaz az Alaptörvény B. cikk (1) bekezdés második fordulata, mi szerint Magyarország demokratikus jogállam;

-Magyarország korlátozza a Lisszaboni Szerződés I. CIKK 50. cikkében meghatározott alkotmányos követelményeket.

 c./A 2012-es, azonos tartalmú népszavazás kezdeményezésem hitelesítését az illetékes szervezetek megtagadták, így jelen előterjesztésemre nem vonatkozik az 1998. évi III. törvény 10 §. d) pontja, amely „ugyanazon kérdésben három éven belül tartott érvényes és eredményes országos népszavazást” jelöl meg a hitelesítés megtagadásának okaként.

4.  A népszavazási kezdeményezés ismételt elutasítása után két feladatunk van:

 a./Jogértelmezést kell kérni nemzetközi szervezetektől.

b./Hitelesítés nélkül kell a népszavazás kezdeményezésére aláírást gyűjteni.

Következmény

 A Parlamenti pártok közül a Jobbik az egyetlen, amely szavakban ellenzi azt, hogy Magyarország az EU tagja, de tettekben ez nem mutatkozik meg.

Egység megteremtésére kértem a Jobbik, a Magyarok Világszövetsége, a Magyarok Szövetsége, valamint az Alkotmányosság helyreállítását meghirdető két szervezet elnökeit. Kérésemre nemmel válaszolt Vona Gábor, a többi megkeresett viszont válaszra sem méltatott.

Az egységet nem hozták létre akár két szervezet részvételével sem.

 Az EU-ból kilépésünk iránti lépésem természetessé teszi, hogy kezdeményezzem olyan szervezet létrehozását, amely Magyarország és a magyar emberek szabadságát és az ebből eredő következményeket képviseli, ezért kezdeményezem egy választási párt (vagyis csak a hatalom békés átvételére létrejött szervezet) megalakulását.

 A szervezet alakuló közgyűlését az EU-tagságunk megszűnését kezdeményező OVB ülés napján tartjuk.

 Kelt Szegeden, 2013. május 31-én.

 Tisztelettel: dr. Halász József

Az aláírást-gyűjtő ív letöltése →


Országos Választási Bizottság

Budapest

Arany János u. 25.

1051

 

Tisztelt Országos Választási Bizottság!

Alulírott, dr. Halász József választópolgár, Magyarország Alaptörvényének 8. cikke szerint

 

 népszavazást kezdeményezek

 

 a mellékelt aláírásgyűjtő íven feltüntetett kérdésben.

 

          Kérem a Tisztelt Országos Választási Bizottságot, hogy szíveskedjék a mellékelt, jogszabályi feltételeknek megfelelő, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény végrehajtására vonatkozó - az országos népszavazásról és az országos népi kezdeményezésről szóló - 34/2002. (XII. 23.) BM rendelet szerint elkészített aláírásgyűjtő ívet, illetőleg a vonatkozó tartalmi követelményeknek megfelelő kérdést, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 117. § (1) bekezdése alapján, az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény 2. §-ában foglalt hatáskörben eljárva, hitelesíteni.

 

A népszavazást kezdeményező aláíróív kérdése:

 

Akarja-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?”

A kérelem részletes indoklását a Tisztelt Országos Választási Bizottság jelen kérelem tárgyában tartandó ülésén kívánjuk előterjeszteni.

Kelt Szegeden, 2013. május 31-én.

Tisztelettel:

Dr. Halász József

 6724 Szeged, Szilléri sgt. 49/a III/6.

 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 30/6163894

Hozzászólás  

#10 A megoldás?...leszerelt 2013-10-25 21:10
A teljesség kedvéért érdemes egy pár szót szólni a megoldásról. Azt viszont csak a nálam jóval tájékozottabbak tudják, tehát az alábbi gondolatokat csak javasolt irányként vetem be vitára.

Mindenekelőtt, szűrjük ki és selejtezzük az abszurdumokat az ötletrohamokból. Az élősködő és a gazdatest érdeke kölcsönösen kizárja egymást, s emiatt egymáshoz viszonyulása logikusan csakis szintén kölcsönösen kizáró lehet. Az efféle viszonyokban ésszerűtlen bármilyen kompromisszumról beszélni, tehát abszurdum a megoldást megállapodásban vagy bármiféle értekezésben keresgélni.

Megoldást ott is ésszerűtlen keresni, ahol két értékrend kölcsönösen kizárja egymást. Még ha létezne is egy közös érdek, annak megvalósítása eszközök alkalmazásán alapozódna. Az egymást kölcsönösen kizáró értékrendek viszont az erkölcsileg elfogadható eszközöket is kölcsönösen kizárják. Tehát ott is ésszerűtlen megoldást keresgélni, ahol az egyik embercsoport erkölcse kizárja a másik eszközei alkalmazását (lásd, magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1827).

Egy harmadik selejtezendő elképzelés a beletörődés az egyoldalú pénzrendszer abszurdumába. Egy mindenki számára egyenlő értékű közpénz se Magyarországon se egyetlen nyugati államban ma nem létezik. A jelen pénzrendszer célja és eredménye nem egy gyakorlatias csereeszköz fönntartása, hanem a bankárdinasztiák eltartása, szaporodása és térnyerése. A közpénz - forint, euró, dollár, frank, stb. - értékét az egyik embercsoport adja meg, a termelő, míg a másik, a jegybank tulajdonos azt folyamatosan csapolja és szétosztogatja a bankárdinasztiák közt, akik azt fölemésztik. John F. Kennedy megpróbált ezen az állapoton változtatni a régi, „értékalapú” USA-i „közösségi” pénz (a Greenback) újra forgalomba hozatalával. Azt pedig tudjuk, hogy milyen árat fizetett merészségéért. Adolf Hitler ugyanevvel próbálkozott korábban, az ő sorsát is ismerjük. Tehát ott is ésszerűtlen keresgélni a megoldást, ahol a közpénz értéke elraboltató.

A fönti abszurdumok ellen egy bankárdinasztiák hatalma alá került ember látszólag képtelen védekezni. Ha azonnali igényei arra kényszerítik, hogy vállalja a valószínűségét annak, hogy a bankár befogja őt csapni, ideiglenes megkönnyebbülést élvezhet (pl. bankkölcsönt vesz föl), de saját, családja és nemzete megmaradását kockáztatja. A szülő, ha kell, elzálogosítja tanyáját, házát, lakását ha gyermeke éhében sírdogál, föltüzeli bútorát ha a kicsi didereg fagyos ágyában, eladja önérzetét munkáért, hogy megtudja fizetni a gyógyszert, beleszakad a munkába, hogy tudja törleszteni hitelét - természetesen sikertelenül. Ezután még rosszabb helyzetbe kerül: Elárverezett tanyája, lakása, bútora; tönkretett önérzete és egészsége nélkül még kisebb esélye lesz a megmaradásra.

Ha egy nemzetállam szigorúan bünteti az átverést, a csalást, stb. és lezárja a becstelenség forrását - a judaizmus tanítását, terjesztését, gyakorlását és támogatását -, eljárása, igaz, meghozza a kívánt eredményt, de rövidlátó. Egy néhány emberöltő elteltével nemzete ugyanabba a fertőzött állapotba kerül, mint amiből már egyszer (illetve, többször) kigyógyult, mert a parazita, ha képes rá, mindig belerágja magát a kiszemelt gazdatestbe és abban, annak termelő erejét fogyasztva szaporítja magát (lásd, Wass Albert, A patkányok honfoglalása). Ha pedig lesüllyeszti magát az erkölcstelenség szennyébe, és megtanulja a viszont-átverés mesterségét, a rafinált hazudást, a láthatatlan csalást, a rejtett hamisítást, stb. azaz magáévá teszi a rajta élősködő ügyeskedését, lehet, hogy meghosszabbítja saját megmaradását, de elveszti azonosságát, megsemmisíti kilétét, nem lesz többé nemzsidó de zsidó sem, csak miléte marad meg. Sajnos sokaknak ezen utóbbi megoldás megfelel, mert távlatuk csak az önérdek, és az is csak a közeljövő határáig terjed ki.

Történelmileg, a magyar és rokon népek inkább elhagyták a héber-, zsidó-fertőzött területeket - Folyamköz, Kánaán, Kazár birodalom, stb. – mintsem erkölcstelen módszereket alkalmaztak volna azon rájukszállt parazita nép ellen. Ha se türelmes jóindulattal, se igazságos törvényekkel, se becsületes hadakozással sem tudtak megszabadulni tőle, fölkerekedtek és elvándoroltak, mert tudták, hogy erkölcsük nélkül kilétük megszűnne, beleolvadnának a se múlttal, se kiléttel, se értékrenddel nem rendelkező, s amiatt könnyűszerrel leigázható embertömegbe.

Ez a többezeréves sötétkor viszont most vívja kétségbeesett haláltusáját. Ennek az eseménynek vagyunk tanúi. A devizahitelesek is ennek a haldokló de még veszedelmes, rugdalódzó kornak az ártatlan áldozatai. A legígéretesebb megoldást a jelen sötétkor vége, pontosabban az azt követő kor hozza magával. A határokon már látható fénykor egy olyan fokú fölemelkedés kora, ami a judaizmus materialista világát mindenestül messze maga alatt hagyja, és az emberiség arra életképes elemeit magával emeli - az arra életképes korábbi zsidót is – egy ténylegesen egybefont lelki-, szellemi-, anyagi-világ szintjére, ahol mindenki a világegyetem mindhárom kiterjedésének alkotó része, s nem annak birtoklója, bitorlója vagy kizsákmányolója, még részben sem.

Kétségtelen, hogy kilépésünk az EU-ból azonnali helyzetjavulást jelentene, de távlatokban gondolkodva jelentéktelen, mert ez az egyesület már most is életképtelen. Jelen, imperialista (gyarmatbirodalom kialakítására törekvő) formájában pedig semmi esélye sincs jövőre. Bármennyire is nehéz, sőt, fájdalmas az igaz embernek elviselnie a jelen világ ember- és természetellenes szörnyeit, a materializmus csak azok számára életveszélyes (nem földi értelemben), akinek az biztosítja létét. Ezek a szerencsétlenek nem törekszenek fejlődésre egy materialista világon túli életképességre, s emiatt jövőjük, a legjobb esetben is legföljebb bizonytalan.

A lelki, szellemi fölemelkedés már meg is kezdődött, de az idő (egyesek szerint, a Föld) még vajúdik. Fölgyorsítani nem tudjuk, de segíthetjük a magyar erkölcs, különösen a szeretet gyakorlásával. Aki ezt a kihívást elfogadja, nem csak saját életképességét fejleszti nagyléptekben a közeledő magasabb szintű létre, hanem másokat is fölemel magával. Minden igaz lelkész, a nyugati szellemiségű Pio atyától kezdve a keleti hitvilágbeli napali szerzetesekig azt jósolja, de még a jelentősebb laikus gondolkodók is (pl. Fukuyama), hogy ez a jövendő kor megállíthatatlan. Továbbá azt, hogy a magyar őshazában, a Kárpátmedencében fog megszületni, illetve hogy Magyarország lesz e kor szülőhelye (pl. Papp Lajos szerint is). Az egyetlen különbség a lelkészek és a laikusok közt a jövendő kor elképzelt kinézete. Ez részben érthető is, hisz a lelkészek egy lelki, szellemi fölemelkedésről beszélnek, míg a laikusok csak annak eredményéről, egy társadalmi átlényegülésről. Így is úgy is, innen már csak a fénykorban életképtelennek lesz érdeke elmenekülnie, de megmaradása a fényözön kiáramlásával idővel máshol is kétségessé válik.

Próbáljuk meg egységként nézni az emberiséget, úgy, ahogyan sajátmagunkat is egy egységként látjuk. Mindenki ragaszkodik az egészséges szeméhez, de képesek vagyunk-e szeretni a beteget is? Ha nem, mit tegyünk vele amikor már a megőrülésig gyötör? Szúrjuk ki, vagy igyekezzünk meggyógyítani? Nem biztos, hogy nem vesztjük el ha ápoljuk, de biztos, hogy elvesztjük, ha kiszúrjuk. Kétségtelen, hogy a szeretet nem fog mindig megvalósulni. Sőt, sokszor elképzelhetetlen. Nem is az a cél. A cél a törekvés afelé, mert abból alakul ki az egységtávlat. A szeretet olyan mint az érettség vagy a hit. Egyiket sem lehet közvetlenül megvalósítani. Úgy, ahogyan az érettség az egészséges testi, lelki, szellemi táplálkozás és életvitel, a hit pedig az igazság felé törekvés eredménye, a szeretetet is csak az egység-fogalom mindennapi fontolgatása, azaz az egység keresése valósítja meg. Továbbá, a teljesség-, illetve egységtávlat magába foglalja nem csak az emberiséget, hanem az egész világegyetemet, minden élőlényt, sőt a természetet is, de még az elvont fogalmakat is (pl. A Haza).

És ne türelmetlenkedjünk, ne veszítsük el a reményt, és főleg ne mondjunk le értékrendünkről. Képességeink szerint segítsük, támogassuk, védjük meg honfitársainkat, nemzetünket, Hazánkat, ha kell polgári engedetlenséggel és tényleges de civilként csak a civil értékrendszerinti ellenállással. Az undorító, pimasz gonosztevő is sejtje az emberiségnek, bármennyire is nehéz ezt a tételt elfogadni. Kétségtelen, hogy jelen súlyosbeteg állapotunkban, amikor már puszta életbenmaradásunkért küzdünk, képtelenek vagyunk őt kiemelni a júdaizmus szennyéből. Sőt, az igazat megmondva, nincs is ilyesmire nagy kedvünk. Ez is érthető. De legalább ne engedjük, hogy lerántson bennünket pöcegödrébe, hogy megfertőzzön minket is primitív ideológiájával, miszerint az idegen népeteket gyökerestől „ki kell irtani”, „ki kell nyírni”, halálra kell kínozni beteg vágyak kielégítésére. Egyelőre csak tényleges elszigetelésük tőlünk, illetve önmagunk elszigetelése tőlük az egyetlen erkölcsös és ésszerű eljárás. Erre törekedjünk. A parazita csak ott marad meg, ahol táplálékhoz jut. Zsidóval szóba se álljunk, bármilyen csalétket tesz a csapdába. Közben tanítsuk kilétünket, értékrendünket ifjainknak, főleg erkölcsünk gyakorlásával, és kérjük Boldogasszonyunktól a mindehhez kellő lelki-, szellemi-, testierőt. Ha könnyű lenne az ő gyermeke lenni, már mindenki rég az lenne.

Akik pedig hivatalból járnak ide, fontolják meg jól kiket szolgálnak, mivé lettek és, hogy kik vagy mik lesznek holnapután. Az időváltozás szele már megfordította a szélkakast. Az egyetlen kérdés, hányan élik túl a vihart?
+5 #9 Fizetett internet-kommandóhulló 2013-09-08 19:02
"Azt sem árt, hogy az Izrahell állam által felállított és fizetett internet kommandók tagjai semmi mást nem csinálnak, mint hamis és elterelő irkafirkákkal nyálaznak össze minden nyilvános oldalt. Általában nappal, "munkaidőben" írnak."

Subartuhoz csatlakozva, a magyarmegmaradasert.hu/.../... második része (a "KÁOSZT TEREMTŐ FÓRUMOK, WEBOLDALAK") pont erről szól!
+2 #8 szemetmultiSubartu 2013-09-08 16:50
Nincs itt miről beszélni. Leszerelt hozzászólását röviden a számok is megvilágítják:

1. Két éve a 10 LEGNAGYOBB mo-i "multi" az összes bevételéből minden 100 forint után 16 FILLÉRT juttatott az államkasszába, és ebben benne vannak a bérek után fizetendő járulékok is.

2. Egy kivétellel az összes szemétlánc (Penny, Lidl, Tesco stb.) folyamatosan VESZTESÉGES. Pontosabban veszteséget mutatnak ki.

Épeszű embernek ez bőven elég, hogy átlásson a szitán.

Azt sem árt, hogy az Izrahell állam által felállított és fizetett internet kommandók tagjai semmi mást nem csinálnak, mint hamis és elterelő irkafirkákkal nyálaznak össze minden nyilvános oldalt. Általában nappal, "munkaidőben" írnak.
+3 #7 További észrevételeimleszerelt 2013-09-07 21:54
Idézet - szemetmulti:
2.) Ha annyira zavarja Önt, hogy a magyar ember, aki a német multinak dolgozik, az elvégzett munkájával a német multi profitjához járul hozzá, akkor tessék nyitni egy értékpapírszámlát és megvenni a német multi részvényeit; onnantól fogva Ön is (mint magyar ember) részesülni fog a szemétmulti profitjából, aki egyébként Magyarországon alapít leányvállalatot, Magyarországon teremt munkahelyeket, Magyarországon fizeti be az SZJA-t, a TA-t és mindent.

Nagyon remélem, hogy győz az emberek józan esze, és nem lépünk ki az EU-ból!


A „multi”...

A „multi(nacionális) vállalat” azokat a haszonleső társaságokat címkézi, amelyek két vagy több országban tevékenykednek. Ezeket a ügyeskedőket az jellemzi, hogy hovatartozásukat pillanatnyi érdekeik szerint váltogatják. Valahányszor helybeli politikai hatalmat akarnak gyakorolni - pl. öncélú törvényeket követelnek, állami támogatásért folyamodnak, vagy munkahely csökkentéssel zsarolják a helybeli kormányt -, helybelinek hazudják magukat, de külföldinek, amikor a helybeli közteherviselés-kötelesség alól kiakarnak bújni. Pl. ha a multit jövedelmi adóteher fenyegeti, mesterséges áron „vásárol” nemlétező vagy értéktelen termékeket és szolgáltatásokat külföldi adóparadicsomban bejelentett anyavállalatától és rokonaitól, avval – és hasonló csalásokkal - könyvvitelében eltünteti a hasznot - valójában már kiküldte az országból -, s azáltal elkerüli a helybeli jövedelmi adót. (Itt meg kell említeni, hogy egy adóparadicsom nem föltétlenül valami elrejtett szigetország. Adóparadicsom minden politikai fönnhatóság, vagy azon belül meghatározott természetes vagy jogi személyek (testület, vállalat, stb.) számára kedvező állapot, amely alatt, illetve amelyben, a megadott multi vagy annak nagytőkései adómentességet vagy jelentős adóelőnyt élveznek.) Hasonló csalásokkal folyamodik „rezidens” előnyökért, de „nem-rezidens” státus mentességet követel a közteher viselése alól. A multi polgárnak hazudja magát amikor a helybeli kormány az adófizetők pénzét a polgárságra költi, de külföldi befektetőnek, amikor „jogosan” kiviszi „pénzét” az országból. A multi fölemészti a helybeli természeti kincseket és munkaerőt, minden eszközével megpróbál kibújni annak fönntartása költségei alól, és korlátlanul szemetel és szennyez (pl. MAL - Ajka, Kolontár). A multikat a nagytőkések kizárólag a kiszemelt ország vagy országok kizsákmányolására hozzák létre, és csak arra használják.

Mindez nem meglepő ha tekintetbe vesszük a multik nagytőkései észjárását. Zsidó fajnak állítják be magukat amikor saját rasszista ideológiájukkal zárják ki vagy rágalmazzák a nemzsidókat. Pl. Izrael faji alapon zárja ki a nemzsidókat. Szintén faji alapra építették föl az antiszemitizmus-eszmét és az abból kitenyésztett holokosztipart. Ha gonosztetteiket indokolni akarják, vagy föloldozást követelnek azok felelőssége alól, vallásnak állítják be magukat. Pl. a vallásszabadság pajzsa mögé bujtatják ember- és természetellenes, rítusaikat, tetteiket. Amikor befurakodással átakarják venni egy társadalom irányítását, „Isten kiválasztott” szellemi zseniknek állítják be magukat, annak ellenére, hogy zárt génállományuk miatt, az átlagnál jóval több köztük az értelmi (és más biológiai) fogyatékos. Hasonlóképp, „őslakósok” amikor őshonos-jogosultságot követelnek, „üldözött menekültek”, amikor erkölcsi alapon emberbaráti (humanitárius) eltartásért folyamodnak, és „a nemzsidók hontalan áldozatai” amikor minden nemzsidótól kártérítést követelnek.

Az igaz, hogy a multi is teremt munkahelyet. De fölmerül a kérdés, mi annak az értéke? Egy gazdasági gyarmatosításra kiagyalt társaság dolgozói munkájuk értékének csak egy kis százalékát kapják meg. A gazdanemzet pedig még kevesebbet, vagy semmit. A többi mind a multi nagytőkései adóparadicsomaiban köt ki. Ráadásul, a multik kiszorítják a hazai termelőket és ipart (pl. cukor) a piacból, és szemetet és külföldön selejtezett árucikkeket árulnak. Pl. tengerhajón kikelt és takarmány helyett halhulladékon hizlalt csirkét árulnak; a hazai méznek hazudott ismeretlen tartalmú anyagba pedig csak 10% hazai mézet kevernek. Ugyanígy a Törökországból importált, ott eladhatatlan minőségű paprika; az etilén gázzal pirosított zöld paradicsom... a lista végtelen. A japán gyárak kiselejtezett, hibás mikrohullámos sütőit fillérekért megvásárolják, és Magyarországon mint (kívánatos) „nyugati minőségű” árucikként árulják. És itt még meg sem említettük a külföldön értékesíthetetlen minőségű kínai, árucikknek nem is nevezhető, értéktelen vacakok millióit, melyek forgalmazása a multik boltjaiban tönkreteszi a magyar iparokat. Mivelhogy a magyar ember hazai árút nem talál, s ha becsületes, képtelen megfizetni a külföldi jóminőségűt, nem csak éhesen és siralmasan elkopott ruházatban és berendezéssel küszködik, de még a fizetését is kénytelen visszaadni a multiknak a Tescoban, a Sparban, a Lidleben, úgymint az idegen bankokban meg a többi zsidó kézben lévő intézményekben és vállalatokban, amiért cserébe még megélhetőségére kellőt sem kap. Lehet, hogy a multi munkahelyet teremt, de az a munkahely értéktelen, mert semmi jelentős értéket sem nyújt se a dolgozó, se a gazdanemzet számára. Sőt, kiviszi az országból a természeti kincsek és a munkaerő értékét.

A tőzsde...

Tévhitben él vagy kérdéses szándékot nyilvánít az, aki azt hiszi vagy próbája másokkal elhitetni, hogy bárki kisbefektetőként pénzre teheti kezét a tőzsdén. A csalétekként kiosztott filléreken kívül, csak a nagytőkések aratnak hasznot, illetve szednek jelentős osztalékot. Minden értékpapír-összeomlásnak, minden tőzsdén bejegyzett részvénytársaság csődbemenetelnek és minden tőzsdei összeomlásnak a kisbefektetők az áldozatai, mert a nagytőkés a valóban értéktelen értékpapírok árát a tőzsde manipulációjával mesterségesen magasan tartja a csődbemenetel illetve az összeomlás pillanatáig. Mivelhogy az ő összeesküvései okozzák úgy a stratégiai csődöket mint az összeomlásokat, tisztában van azok időzítésével. A csőd vagy összeomlás előtt saját (valóban értéktelen) értékpapírjait a fölfújt áron eladja az összeesküvésről mitsemtudó kisbefektetőknek. Pl. az 1987-es tőzsdeösszeomlás megsemmisítette az értékpapírokba fektetett nyugdíjalapok értékének egyharmadát. Tehát az a javaslat, hogy vegyen a magyar ember multi részvényeket, jobb esetben rossz tanács, rosszabb esetben...

Józan ész...

Ami az emberek józan eszét illeti, szekeret csak a lovak után, lovakat csak a világosság szekere, és a „józan” fogalom megértését a szellemi munka elkezdése, elé. Ésszerűtlen józan észről beszélni, amíg annak nincs mit kormányoznia, vagy ha van, ellentétben áll az egyén illetve nemzete érdekeivel. Pl. egy gyarmatosító hatalom érdeke ellentétben áll a gyarmatosításra kiszemelt ország érdekeivel. Senkit se idézzenek meg az EU befektetések: Minden gyarmatosító költ gyarmatára ha emelni akarja annak kizsákmányolható termelőképességét.

Ha ember a nemes lehetőségek megvalósítására szánt Istenadott józan eszével erkölcstelen célokat szolgál, akkor avval kimondottan károsítja úgy sajátmagát, mint családját és nemzetét. Minden szellemi munka elsődleges lépése a tervezett munka célja érvényesítése. Ha semmi haszna sincs, vagy pláne ha káros, fölösleges folytatni, sőt, még árthat is. Pl. aki gyűlöletből, bosszúból, gonosz hajlamából, vagy csak szórakozásból álmodozik egy bűntett elkövetéséről, és ha annak részletei kidolgozásával köti le magát, könnyen beleesik a bűnözés csapdájába. Úgy belemélyül terveibe, hogy képtelen ellenállni a kísértésének és kipróbálja agyszüleményét - pl. az USA, eredetileg kutató-célú Manhattan Project-jéből született, Hirosimára és Nagaszakire dobott atombomba, ami akkor már semmi katonai célt sem szolgált, csak az agyszüleménye kipróbálásába belehülyült USA-i háttérhatalom tömegpusztító vágyait elégítette ki.

A cigánybűnözés számtalan példája is igazolja ezt a veszélyt. Tennivaló – munka, tanulás, nemes célok űzéséről nem is beszélve, stb. - nélkül, vagy pl. kívülről szított bosszúból a társdalom ellen, a cigány, különösen az unatkozó és még éretlen fiatal, egész nap arról álmodozik, amit az idegen uszító dicsőít és megjutalmaz, azaz hogyan fogja kiszemelni, meglopni, leütni, kirabolni vagy meggyilkolni áldozatát - amit Magyarországon fölháborítóan sok esetben végre is hajt, méghozzá büntetlenül. Mentesülése, természetesen, bátorítja álmodozásra fokozott bűnözésről. (Itt meg kell jegyezni, hogy a cigány, bár általában élősködő természetű, a zsidótól eltérően, alapvetően nem gyűlölködő, nem élvezi mások szenvedését, nem bosszúban vagy az állatok vagy emberek kínzásában vagy megölésében keresi önkielégítését. Továbbá, tévedés a különböző, egymástól néha lényegesen eltérő értékrend szerint élő cigányokat mind egy kalap alá tenni. Ez a tévedés viszont a cigányok hanyagságának köszönhető, mert nem határolják el magukat elég határozottan a bűnöző rétegtől, és nem ítélik el hatásosan bűnözését.)

Tehát, az ész csak akkor mondható józannak, ha nem követ el alapvető hibát, pl. ha nem hagyja ki legfontosabb, elsődleges munkáját, az érzelmek-szült célok megítélését.

Folytatom...
+5 #6 „az igazat mondd, ne csak a valódit”leszerelt 2013-09-05 15:59
Idézet - szemetmulti:
1.) A devizahitelesek nem a bankok, az EU vagy a zsidók miatt kerültek anyagilag nehéz helyzetbe, hanem kizárólag saját maguk miatt. Ők döntöttek úgy, hogy hitelt kívánnak felvenni, és arról is hogy milyen devizanemben. Senki nem kényszerítette őket arra, hogy felvegyék ezt a hitelt. Szabad akaratukból írták alá a szerződést; felnőtt emberek vagyunk vállaljuk a felelősséget tetteinkért!


Ezt a hozzászólást olvasva, József Attila szavai, „az igazat mondd, ne csak a valódit”, jutnak eszembe.

Elképzelhető, hogy voltak a devizahitlesek közt, akik nem törődtek a hitel föltételeivel, el sem olvasták, csak rohantak elkölteni a pénzt egy új kocsira, külföldi nyaralásra vagy luxusos szórakozásra. Ezekre, némi fönntartással, mondhatjuk, hogy felelőtlenül cselekedtek, saját hibájukból kerültek anyagilag nehéz helyzetbe. A fönntartás, természetesen, annak a folyamatnak a tekintetbe vétele, ami már három emberöltő óta állat szintre süllyeszti le embert, oda, ahol ha valaki ennivalót kínál, azt reflexszerűen azonnal föl kell falni és le kell lenyelni, még mielőtt azt valaki elvenné. Ám hajmeresztő tudatlanságról tanúskodik az a sugallás, hogy ez a föltételezett felelőtlen társadalmi metszet jellemezné a devizahiteleseket. Tudtommal, a devizahitelesek túlnyomó többsége vagy azért vett föl hitelt, mert életkérdéssel állt szemben, vagy mert be lett csapva. És nem azért került nehéz anyagi helyzetbe, mert hitelt vett föl, hanem azért, mert a bankárok pofátlanul hazudnak és korlátlanul csalnak, mert az EU ellehetetleníti a magyar nép megmaradását, mert a zsidók tönkretették Magyarország gazdaságát, és mert a hatóság mindezt tétlenül nézi, illetve lelkesedve elősegíti.

A kedves hozzászóló agyjárását követve azt is mondhatnánk, hogy az éhhalál küszöbén tengődők nem az élelem tálalók, a hazai termékek értékesítését betiltó EU, vagy az élelmiszer spekulánsok miatt kerültek mégkiéhezettebb állapotba, hanem kizárólag saját maguk miatt. Ők döntöttek úgy, hogy enni kívánnak, és arról is hogy miféle táplálékot. Senki nem kényszerítette őket arra, hogy egyenek. Szabad akaratukból haraptak bele a kenyérbe és nyelték le a falatot; felnőtt emberek vagyunk vállaljuk a felelősséget tetteinkért!

A tényekentúlnemlátó nézetek, tudva, nemtudva, a valóság hurokjával próbálják elfojtani az igazságot: Azt, hogy a világgyarmatosító zsidó bankárdinasztiák és uzsorás és spekuláns rokonaik, fegyveres és fehérgalléros bűnöző zsoldosaik bevetésével hozták létre és tartják fönn azokat a körülményeket és állapotokat, amelyek sokak számára életkérdésé teszik az uzsorás hitelek fölvételét, illetve az éhhalál elkerülését. Hisz azért hozták létre, mert tudják, hogy ember bármit megtesz élete és családja élete fönntartásáért. Mivelhogy ezekben az esetekben a devizahitelesek egy hatáskörükön kívülről rájuk erőszakolt kényszerhelyzetből cselekedtek, fölösleges továbbvizsgálni ügyüket, mert ezek a devizahitel-szerződések az igazságszolgáltatás elvei szerint (mármint ott, ahol ilyesmi szóba jöhet) már emiatt is semmisek. Egy semmis szerződés pedig semmiféle felelősségre sem kötelezi a feleket.

Ott, ahol a devizahitel fölvétele nem mondható életkérdésnek, érdemes továbbvizsgálni az ügyeket. Ott viszont azonnal fölmerül a kérdés, tudták-e a devizahitelesek a szerződés aláírásakor, hogy mit vállalnak? Ha a bankár, úgymint a hatóság, azaz a hivatalos tájékoztatás, azt hazudta nekik, hogy az árfolyamokat és a kamatokat egy mindenkit egyformán érintő független szabadpiac szabályozza, a velejáró kockázattal együtt, és azt elhitték, akkor nem tudták, hogy mit vállalnak, mert szó sincs arról, hogy a szabadnak hazudott pénzpiac független lenne. Azt a piacot a bankárokdinasztiák szigorúan szabályozzák a kereslet és kínálat stratégiai manipulációjával, s az által az árfolyamokat is, a kamatokat is. Tudták-e a devizahitelesek, hogy ennek a fortélynak a célja a törlesztések ellehetetlenítése, s az által kisemmizésük? Nyilvánvaló, hogy nem. Egyetlen egy rá nem szorult épelméjű ember sem vállal tudatosan önérdekével szögesen ütköző föltételeket. Mivelhogy mindenki, még a legkezdetlegesebb társadalmakban is, csak azért felelős, amit tudatosan tesz - vagy nem tesz ha kötelessége cselekedni –, és mivelhogy nyilvánvaló, hogy ezeknek a devizahitelesnek nem volt tudomásuk erről a fortélyról, nem felelősek annak következményeiért.

A következő kérdés, értette-e a devizahiteles kötelességeit? Jogi szempontból mindegy, hogy mi volt a szerződésben írásba foglalva. Az egyetlen jogi kérdés, értette-e a föltételekben kikötött kötelességeit? Ha nem, akkor azok a föltételek nem kötelezik. Mivelhogy lehetetlen tárgyilagosan megállapítani, hogy valaki ért-e valamit vagy nem, azon föltételek teljesítéséért, amelyek megértése szakképzettséget igényel, a devizahiteles nem felelős, mert az igazságszolgáltatás föltételezi, hogy az átlag ember nem rendelkezik szakképzettséggel.

Ott pedig, ahol a bankárok egyoldalúan megváltoztatták a föltételeket – pl. nem azt követelik, amit egy átlag értelmes ember kötelességének értene a szerződés aláírásakor – a követelés törvénytelen, és ha végrehajtott, akár csalással, akár erőszakkal, az eljárás a büntetőtörvénykönyv szerint büntetendő. Ezt a fortélyt - a bűntettesekkel együtt - az ébredező magyarság már leleplezte, és kárpótlást és büntető eljárást követel.

A devizahitelek törvénytelenségére elég bőven van bizonyíték, tehát arra most már nem érdemes itt tintát pazarolni. Minden tájékozott és gondolkodó magyar számára nyilvánvaló, sőt, még külföldön is köztudott, hogy a zsidó bankárok a devizahitelekkel törvénytelenül becsapták a magyarokat.

Folytatom...
-11 #5 Nahaggyálbékénszemetmulti 2013-08-30 09:38
1.) A devizahitelesek nem a bankok, az EU vagy a zsidók miatt kerültek anyagilag nehéz helyzetbe, hanem kizárólag saját maguk miatt. Ők döntöttek úgy, hogy hitelt kívánnak felvenni, és arról is hogy milyen devizanemben. Senki nem kényszerítette őket arra, hogy felvegyék ezt a hitelt. Szabad akaratukból írták alá a szerződést; felnőtt emberek vagyunk vállaljuk a felelősséget tetteinkért!

2.) Ha annyira zavarja Önt, hogy a magyar ember, aki a német multinak dolgozik, az elvégzett munkájával a német multi profitjához járul hozzá, akkor tessék nyitni egy értékpapírszámlát és megvenni a német multi részvényeit; onnantól fogva Ön is (mint magyar ember) részesülni fog a szemétmulti profitjából, aki egyébként Magyarországon alapít leányvállalatot, Magyarországon teremt munkahelyeket, Magyarországon fizeti be az SZJA-t, a TA-t és mindent.

Nagyon remélem, hogy győz az emberek józan esze, és nem lépünk ki az EU-ból!

Szép napot!
+5 #4 6723 Szeged, Szilléri sgt. 49/adr. Halász József 2013-06-11 12:24
Kedves Barátaim!
Köszönöm a támogatást. Lassan letelik a 30 nap, amin belül ki kell tűzni az OVB ülés időpontját.
Mivel jogilag megtámadhatatlan a beadvány, a népszavazás hitelesítése a demokrácia érvényesülésének vizsgája. Elutasítás esetén ezért kell továbblépni.
A euellenpont.com honlapon az EU és a világgazdaság bukásának folyamata kísérhető figyelemmel, a hivatalos híreken keresztül. A honlapra naponta viszek fel új híreket, négy témakörben: Magyarország, a többi tagország, általános EU-hírek és az EU-n kívüli hírek.
A eu-no-ek-yes.com honlapon pedig előkészítettem egy európai népi kezdeményezést a föderatív (összevonó) EU átalakulására a nemzetek tevékenységeit összehangoló Európai Konföderációvá.

Amint az OVB közli a népszavazással kapcsolatos tárgyalás időpontját, azt nyilvánosságra hozom, azzal a felhívással, hogy - a határozat tartalmától függően – jöjjünk össze ezen a napon meghatározni Magyarország szabadsága visszaszerzéséhez szükséges feladatokat.
Szeretném, ha a támogatók a címre írt levéllel megkeresnének.

Szeretettel, Halász József
+4 #3 1173 Budapest, Csordás u. 30.Vargáné Mohácsi Ágne 2013-06-11 09:03
Nagyon örülök a kezdeményezésnek!!!!
Egy kérdésem van: hová küldjük az aláírt íveket?
A Dr. Halász József szegedi címe jó?
Az igazak /a magyarok/ igazságának sikerére!

Szeretettel: M.Ági
+4 #2 GYŐR BAROSS G.58.JELENKA ISTVÁN 2013-06-10 21:08
MAGYAR NEMZETTESTVÉREIM! Vesszen TRIANON!Ki kell lépni az E.U-ból.Létre kell hozni ,NAGY MAGYARORSZÁGOT.Köszönöm T.J.ISTVÁN
+4 #1 Kifele ebbol!Norbert 2013-06-03 13:28
Orommel olvastam a cikket es a kezdemenyezest!
Mivel az otthoni valsagossagosdi es teruletfoglalosdi elol en is gazdasagi migracioba kenyszerultem teljes szivembol kivanom,hogy rend legyen otthon!
Amint ennek jelet latom azonnal ismetlem azonnal koltozunk haza!
Mert haza csak egy van es nagyon hianyzik!
S igenis kulfoldrol is lehet nagyon szeretni...

Jo lenne tudni,hogy ki is az a valasztopolgar mert szivesen alairnam az ivet de mivel se kutyam se macskam se lakcimem igy csak a kulfoldre szakadt hazank fia kategoriaba esek bele...
Legalabbis amikor a rendorseget hivtam mert kiakart rabolni a cigany...fura,hogy mar a citizen's arrest sem mukodhet otthon :(

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló