Tisztelt Kárpát - Hazában élő Magyarok!

2022. 04. 24-én volt egy éve, hogy először Jelenczki István filmrendező, majd Raffay Ernő történész nyílt levelére nem válaszolt a megszólítottmagyar közszolgálati televízió vezetősége, sem az MTVA igazgatója PappDániel.

Egy éve, hogy nem csak nem válaszoltak, hanem azt a tényt is elhallgatták, hogy az állami támogatás nélkül elkészült négyrészes „NEM, NEM, SOHA c. filmet gyakorlatilag letiltotta a közszolgálat televízió, vagy valaki, vagy
valakik.

Akik úgy döntöttek, hogy a „jelenlegi túlhiszterizált közegben” nem vetítik le a filmemet, azok arról döntöttek, hogy a Kárpát-Haza társadalma ne tudja meg TRIANON gyalázatának igaz történetét, és azt a megtartó Hitet, cselekvő élni-akarást, amit jelentett a Magyar Feltámadás.

Ezzel a döntésükkel a nemzet azon részét fosztották, fosztják meg, mindettől, akik még képesek Nemzetben, Magyarságban gondolkodni, érezni és cselekvő tetteikkel azt bizonyítani.

(Idézet Jelenczki István nyílt leveléből.)

Egy éve egyetlen egy nemzeti, polgári sajtó nyilvánossága nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy letiltottak egy filmet, ami a Nemzet-gyilkosság gyakorlatát mutatja meg, TRIANON gyalázatának ok-okozati összefüggéseinek rendszerében.

Ez a Nemzet-gyilkossági gyakorlat most is zajlik.

Egy hírportál adott helyet, egy magánkézben lévő internetes „napilap”, az Erdely.ma. Köszönet érte.

Fordítsuk meg a tényt. Ez lenne a helyzet, ha X. Y. magyar filmrendező holokausztról szóló négyrészes filmjét tiltotta volna le a magyar köztévé? Akkor is ilyen agyon hallgatás lenne annak a filmnek sorsa – sorstalansága?

A választ, a kedves olvasóra bízzuk.

Tény, hogy a Nemzeti oldalnak, és megmondó embereinek – ha van ilyen – nem fájt egy olyan film letiltása, amely bizonyítja TRIANON és az érvényben lévő 1947-es Párizsi - diktátum jogtalanságát, igaztalanságát. Vajon rendjén, van ez így?

Egy év után ismét nyilvánosságra hozzuk a két nyílt levelet.

Kérjük a kedves olvasót, hogy gondolkozzon és jelezzen vissza nekünk, mi az, ami nem közölhető, 2021-22-ben a Csonka Hazában, és az ideiglenesen elcsatolt magyar területeken.

Tisztelettel üdvözli Önöket

Jelenczki István filmrendező, Raffay Ernő történész.

A letiltott Trianon film – interjú Jelenczki István rendezővel a jobboldali cenzúráról és elnyomásról

– Munkásságának visszatérő motívuma a halál, az elmúlás valamelyik formája. Rengeteg filmet forgatott, amelyek ugyancsak emberi vagy nemzeti tragédiáink különböző fejezeteihez tartoznak. Egyik könyvének a címe: Életünk ikercsillaga a Halál. Mindegyik kemény, megrázó téma. Miért választott olyan témákat, amiket a bukás, a gyász felhői vesznek körül?

– Szerintem a halál nem bukás, a halál természetes, sőt felemelő is lehet. Gondoljunk azokra, akik a hazáért, annak a fenn- és megmaradásáért áldozták életüket az évezredek során, nekik köszönhetjük, hogy itt lehetünk. Őseinknek, hőseinknek nem lehetünk elég hálásak.

A halál természetes volt az egyetemes emberiség kultúrájában, az elmúlás és az az utáni transzcendens lét, vagy az anyagba való leszállás, ez mind része volt az emberek mindennapjának, erről tudósítanak az eredetmítoszok, az egyiptomi, tibeti, ujgur halottas könyvek, erről szólnak a népmesék, népdalok. A „régiségben” a haldokló melletti jelenlét, a halottal való virrasztás fájdalmas volt, de része volt, és hozzá tartozott az adott nép hagyományához, természetes műveltségéhez, legalábbis a Kárpát-medencében így volt. A halálkultúra hiánya az életkultúra hiánya.

Miért nem beszélünk az élő halottakról, a szellemi, erkölcsi, lelki, politikai halottakról, akik itt járnak közöttünk, és élik az emberhez méltatlan, látszat életüket. Az is halál. Ha nem tudunk méltón élni, akkor nem tudunk méltón meghalni.

A halálkultúrát nem szabad, és nem lehet összetéveszteni az ölés, a gyilkolás, az embertelen háborúk kegyetlenségeivel. Nem szabad, sőt tilos összekeverni az ölés diktatúrájával, amit nagyon tudatosan sulykolnak belénk a mindenkori háttérhatalom emberei filmen, irodalmon, videójátékokon, az interneten és minden egyéb agymosási fórumon keresztül. Teszik előre megfontoltan, tudatosan, az élet és a Létezés szentsége ellen. Ez nem más, mint az emberiség szakrális hagyománya, kultúrája, műveltsége elleni gyilkossági, felszámolási gyakorlat, a nap 24 óráján keresztül. Ez a folyamat elég régóta tart. Lerombolni mindent, ami az Isten-Természet-Ember csodáját, méltóságát, a szeretet megvalósítását hordozta, hordozza magában.

Én minden alkotásomban a Halált, az elmúlást, a Teremtőhöz való utat mintegy „Tükörként” használtam, használom. Tudunk-e élni, Földre születésünket méltón beteljesítve úgy, hogy azt mondhassuk majd, Uram itt vagyok, megjöttem. Méltó élet, méltó halál.

 – Mennyire viselik ezek meg az alkotót? Hiszen dokumentumfilmjein keresztül nemcsak mi nézők éljük át ezeket az eseményeket, hanem azokat éreznie kell magának a rendezőnek is.

– Azon művészek közé sorolom magam, akik csak úgy tudnak alkotni, hogy „azonosulnak” azzal a témával, üggyel, személlyel, amivel, vagy akivel éppen foglalkozik. Természetesen vannak mélységbeli különbségek az egyes alkotások között. 

Forrás: Erdély Ma
Beküldte Bálint Miklós Bendegúz