KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL AZ MVSZ-NÉL (2001)

Dr. Balogh Sándor, USA

Az 1992-ben ujjászervezett Magyarok Világszövetsége életében az idei küldöttgyülés volt a legkritikusabb.
A tavalyi közgyülés volt az elsö, amelyet nem a visszalépö Csoori Sándor nyert meg, hanem nagy harcok után az erdélyi Patrubány Miklós. Ugy látszik, felkészülve erre az eshetöségre, a Patrubányt ellenzök egy csoportja már készen volt egy nyilakozattal, amelyben bár elismerték, hogy a választás demokratikus volt, követelték Patrubány azonnali lemondását. Hogy követelésüknek nagyobb súlyt adjanak, 12 elnökségi tag, pont elegendö a Szövetség megbénítására, “felfüggesztette magát.”

De ez még nem volt elég. Decemberben, minden elözmény vagy egyeztetés nélkül, az Országgyülés koaliciós pártjai teljesen lenullázták az MVSZ költségvetését, azaz a szokásos állami támogatást az Illés Alapitványhoz utalták át, azzal, hogy az MVSZ oda folyamodhat támogatásért. Ezzel az Illés Alapítványt mintegy felügyelöi pozicióba helyezték az egész világ magyarságát képviselö MVSZ és általuk is elismerten demokratikusan választott vezetöség fölé. Nem ismerem a magyar köztörvények részletes rendelkezéseit, de az USA-ban ez alkotmányellenes lenne, mert közpénzek felett egy magánintézmény rendelkezik, amennyiben egy közszolgálati egyesületnek szánt pénzt egy másik egyesület kapja és az bírálja el az eredeti egyesület munkáját látszólag minden törvényes kritérium nélkül (zárójelben megjegyzendö, hogy ilyen kritériumra látszólag nincs is szükség, ugyanis minden MVSZ által benyujtott kérelem, ugy látszik, automatikusan a szemétkosárban köt ki).

De még ez sem volt elég. Az MVSZ esküdt ellenségei birósághoz folyamodtak. Mikor a bíróság megerösítette Partubányt mint elnököt, az ügyészség indított pert az MVSZ munkájának felfüggesztését és a tavalyi közgyülés, beleértve a választások megsemmisítését kérve. Az ok? Nevetségesnek hangzik, de egy állítólag öt évvel ezelött, tehát a Csoori elnökség alatt elkövetett “eljárási szabálytalanság.” Lényegében tehát a Tisztelt Ügyészség egy procedurális hibáért halálbüntetést kér az MVSZ fejére. Nem tehetek róla, de ez a szocialista igazságszolgáltatásra emlékezetö koncepciós pernek tünik. Döntés a nyáron várható, hacsak a jelen közgyülés sikere, és a rengeteg tiltakozó nyilatkozat és kérelem hatására a Magyar Köztársaság Legföbb Ügyészsége el nem szégyelli magát és vissza nem vonja látszólag politikailag motivált feljelentését, hogy idejét állitólagos eljárási szabálysértéseknél valamivel fontosabb ügyekre, mint pl. az olaj ügy, banki visszaélések, vagy ha már az MVSZnél tartunk, az MVSZ elözö nyolc évének, föleg a Timkó éra alatti költekezéseknek és zavaros pénzügyeknek a felülvizsgálására fordíthassa.

Igy az MVSZ, amely átélte a legsötététebb Rákosi korszakot is, az u.n. “rendszerváltás” után alig egy évtizeddel, a halál küszöbén áll és ha ellenségein mulik, titokzatos körülmények közt mulna ki.

Még néhány általános megjegyzés kivánkozik ide. Az elözö évekkel szemben, az idei USA delegáció a küldöttgyülés egyik erössége volt. Mig a multban az MVSZ fizette az utiköltség felét plusz teljes kosztot és hotelszobát, idén mindenki saját költségén jött. Ez az egyszerü, szükség szülte változás eredményeként a potyalesök otthonmaradtak és csak a magyar ügyért áldozatot vállalók jöttek. Így, mig a multban az egyetlen gyülésen amin résztvettem, szégyeltem, hogy az amerikai delegáció tagja voltam, a jelen delegációnak büszkén voltam tagja!

Ami az új tisztikart illeti, Patrubány Miklós és kollégái a küldöttgyülést nemcsak példamutatóan készítették elö, hanem a gyülés alatt kiváló felkészültségröl tett bizonyságot, és az elnök a legnehezebb helyzetben is megtalálta a megfelelö választ illetve megoldást. Ha lehetséges, Patrubány munkáját csak Király Zoltán MVSZ elnökhelyettes szereplése multa felül.

Végül megjegyzendö, hogy a jelenlevö küldöttek óriás többsége, a szavazatokból itélve több, mint 90 százaléka, egyértelmüen nemzeti felfogású volt, és teljes mértékben támogatták a demokratikusan választott vezetöséget és az MVSZ megmaradását!

A Küldöttgyülés

A fent ismertetett háttér után érthetö, hogy nagy érdeklödés elözte meg a május 10-re meghírdetett küldöttgyülést. A két fötéma a támogatás megvonása és az önfelfüggesztök sorsa volt .
Csütörtökön este az anyaországi régió a boykotálók és hiányzók miatt nem volt határozatképes, de másnapra szerencsére voltak elegen ahhoz, hogy a gyülést normálisan megtarthassuk.

Az elsö komoly konfliktus, aminek látszólag semmi köze nem volt a két fö témához, csütörtökön, a Nyugati Régió gyülésén kezdödött és áthúzódott a pénteki gyülésre.

Míg a régi MVSZ-ben az egyszemélyes Külügyi Bizottság az azóta önfelfüggesztett, visszahívott és leváltott ausztraliai Kardos Bélából állt, az MVSZ külügyi munkáját kibövítendö, Patrubány elnök kinevezett, a küldöttgyülés jóváhagyásától függöen a svájcban élö Zabolai Csekeme Éva vezetésével, szakmai alapon egy öttagú Külügyi Bizottságot, amely az Elnöknek illetve az elnökségnek tartozik felelösséggel.

A nyugati. a régió vezetösége megpróbálta manipulálni és felügyelni a Külügyi Bizottság munkakörét az Elnökség határozatára hivatkozva, és egyik baloldali elnökségi tagnak az ellenőrzése alá utalni. A Bizottság elnöke, Zabolai Csekme Éva hevesen tiltakozott. Megjegyzendö, hogy a Bizottság tagjai nem látták az elnökségi gyülés jegyzökönyvét, azonban az alább ismertetett tények alapján feltehetö, hogy külső manipulálás volt az elnökségi határozat mögött, ha valóban volt ilyen határozat.

Mi köze ennek a gyülés fötémáihoz? Ez csak egy kis darabja a nagy rejtélynek, és eredetileg én sem tulajdonítottam nagyobb jelentöséget neki, amig szombat délután le nem esett a tantusz! Így, bár nincs a rejtély minden darabja még a helyén, a kialakúló kép megdöbbentö és ijesztö. Aki ezekkel a részletekkel ellentétes adatokat ismer, kérem, közölje, mert én lennék a legboldogabb, ha következtetésem helytelen lenne!

No de hadd menjünk tovább. A legélesebb vita, amelyet a napi sajtó is megemlített, a 18. pont tárgyalásakor tört ki (“18. Állásfoglalás az MVSZ költségvetését megvonó országgyülési határozattal szemben.). Két kárpátmedencei régió, az erdélyi és a felvidéki (szlovákiai) Országos Tanácsok (OT), négy pontból álló követelést nyujtott be a lenullázás ellen, és ugyanabban a beadványban támogatták az MVSZ által javasolt “külhoni állampolgárságot.” Három nyugati régiós elnökségi tag hevesen tiltakoztt a külhoni állampolgárságnak pont ebben a levélben való megemlítése ellen, mert, mint mondották, ez és ehhez hasonló követelések lehetnek a pénzmegvonás mögött. Az üzenet nyilvánvaló: az MVSZ-nek meg kell tagadnia önmagát, ha az államtól pénzt akar!

Itt kezdett a kép kialakulni: Patrubány személye csak közvetve van a lenullázás mögött, az a rémhir sem felel meg a valóságnak, hogy Orbán Viktor Boros Pétertöl akart megszabadulni (bármennyire is izgatónak tünik ez a kacsa) hanem az, hogy a pénz illetve annak megvonása a póráz, amin az MVSZ-t akarják sétáltatni, mint egy engedelmes, hangosan ugató de nem harapós kiskutyát. Eddig Csoori volt a póráz, majd Borossnak szánták ezt a szerepet. Patrubány alatt azonban az MVSZ harapni is tudna, ha lenne pénze. Csoóri alatt ettöl nem kellett félni, így dölhetett a pénz az MVSZ kasszájába! Bár, mint felszólalásomban megjegyeztem, az amerikai magyarság általában elégedett Orbán Viktorral és szivesen támogatnánk a jelen koaliciót ha lenne rá igény, felhívtam a figyelmet és óvtam az MVSZ-t kormánypénz elfogadásától bizva abban, hogy egy valóban megujhodott MVSZ megszerzi a szükséges anyagi alapot egy sovány de izmos (angolul “lean and mean”), és ami a fö, független MVSZ megmaradásához. Egyébként is az MVSZ alapszabály megkövetelte, hogy az MVSZ független maradjon a mindenkori kormánytól. A szombati vita pedig arról szólt, hogy ha állami pénzt akar az MVSZ, meg kell tagadnia önmagát. Papp Laci, az USA delegáció vezetője és elnökségi tag egy ponton felrohant a mikrofonhoz, és csak ennyit mondott: "Patrubány mondjon le, és lesz pénz!"

A vita folyamán kiderült Patrubány Elnök felszólalásából, hogy a három nyugati elnökségi tag az elnökségi gyülésen még csak tartózkodott a két OT beadványának jóváhagyásától, itt pedig már egyenesen ellenezték. A rejtély egy ujabb darabja került a helyére. Az egyik elnökségi tag mindkét ügyben, a Külügyi Bizottság bebéklózásában és a régiók határozatának elútasításában, központi szereplö volt. A rejtély egy másik darabja ami helyére esett Dr. Klement Kornél, a második ellenkezö tag szerepe volt. Itt önkénytelenül visszagondoltam a 14. napirendi pontra (14. “Újrakezdési Bizottság: ütemezés, új régionális felosztás. Dr. Klement Kornél”) ahol Dr. Klement volt az elöadó. Nos, Kornél nagyon eloquensen beszélt a magyar nyelvröl, a magyar iskolákról, szemebeállítva az ö tapasztalatát a Cinkota Mihaly által szavalt vers tanulságával. Azonban, mint jelenetette volt, az “ujrakezdés” munkájával bizottsága nem ért rá foglalkozni. Nekem úgy tünt, hogy miért kellene egy halálraítélt embernek új ruhát rendelni, avagy miért pazaroljuk az idöt egy halálra itélt MVSZ ujrakezdéséröl beszélni?

Mig újrakezdésröl nem beszélt Klement Kornél barátunk, arra talált alkalmat, hogy hangsúlyozzon egy témakörébe egyáltalán nem tartozó témát: a Külügyi Bizottság kell, hogy egyeztessen a kormánnyal! Erre már szükségesnek láttam érdemben hozzászólni. Elöször is, a kormány nem látta szükségesnek az MVSZ-el egyeztetni a lenullázás elött, pénzt nem kapunk töle, tehát erkölcsileg nem tartozunk nekik semmivel, mi, nyugatiak, bár szimpatizálunk a jelen kormánnyal, és a nemzethez lojálisak vagyunk, talán még állampolgári hüséggel sem tartozunk a kormánynak, amennyiben mi nem szavazhattunk rájuk és minden segítségi ajánlatunk süket fülekre talál!

Másodszor, a kormány az államot és a kb. tizmillió itthoni állampolgárt képviseli, nem a magyar nemzet egészét, amelyet Antall József tizenöt millióra tett. Az MVSZ háromszáz küldötte a világ minden tájáról talán még jobban képviseli a nemzetet, mint a kormány. Mig napi politikában, államok közti kapcsolatokban és az államot illetve lakosságot illetö kérdésekben a mindenkori választott kormány és Országgyülés szuverenitása minden kritikán felüli, a nemzet egészét illetö kérdésekben inkább az államnak kellene az MVSZ-el egyeztetnie! A külhoni magyar pártokkal nem elég egyeztetni, mert azok a magyar kormányhoz hasonló megkötött helyzetben vannak.

Itt szeretnék reagálni a “tizenkettek” kritikájára is, amely szerint “az MVSZ szembehelyezkedik a magyar kormánnyal.” Szerintem ez egyrészt helytelen megfogalmazás. Az MVSZ tovább megy követelésével, mint a kormány, ami egy demokráciában teljesen érthetö és normális, föleg az adott körülmények közt. A kormány, diplomáciai és egyéb okok miatt nem akar túlmenni a statustörvényben javasoltakkal, míg az MVSZ-ben tömörülö külhoni magyarok ennél többet várnak Másrészt a tizenkettek jöttek ki elöször az ultimátummal, amit a kormány követett a lenullázással anélkül, hogy bármikor is probáltak volna civilizált módszerekkel egyeztetni vagy kompromisszumot ajánlani. Egyébként az egyetlen civilizált országban sem bün, ha egy egyén vagy civil szervezet szembehelyezkedik a kormány állaspontjával. Törvénysértés az, amikor elfogadott törvényt sért meg valaki. Az Országházban a politikusok naponta szemebehelyezkednek törvényjavaslatokkal! Civil szervezetek, a romáktól a szakszervezetekig, rendszeresen kritizálják a kormányt. Miért lenne bün, ha a világ magyarságát képviselö MVSZ is azt csinálja? Csak a mult rendszerben volt bün a pártpolitikával szembehelyezkedni, bár mint az alább idézett Berecz János emlití a Magyar Nemzet interjuban, még a Kádár idökben is volt kivétel! A tizenkettek sajnos, úgy látszik még mindig pártmonopolisztikus fogalmakban gondolkoznak és sokat kell még tanulniok, hogy mi is az igazi demokrácia!

Ugyancsak itt kell, hogy reagáljak és a Nyugati Régió, vagy legalább is az USA delegácó részéröl tiltakozzak a május 17-I MAGYAR FORUMBAN megjelent minösíthetetlen iromány (A törvényen kívüli MVSZ?) ellen Györi Béla gyülölettöl csepegö tollából. Tények helyett vádak és hazugságok, félremagyarázások és a törvényes állapot figyelmen kivül hagyása jellemzik a cikket, mint pl. mikor, a birósági döntés figyelmen kivül hagyásával az önfelfüggesztett tizenkettöt tartja “az MVSZ hiteles vezetöinek.” Az még súlyosbitja a Magyar Forum felelösségét ezért a szenny-irományért, hogy Györi látszólag a MIÉP nevében nyilatkozik, amikor kijelenti, hogy “a MIÉP messzemenöen távoltartja magát ettöl a kóros és káros alakulattól.” Vajjon Giday Erzsébet tud erröl a határozatról (egyáltalán van ilyen határozat vagy ez is csak Györi találmánya?), vagy Giday Erzsébet már nem tagja a MIÉP-nek?:

Amint kezdtem olvasni a cikket, elöször azt hittem, hogy szarkazmussal van dolgom. Igy kezdi Györi a cikket: “Ez már mindennek a teteje. Egy Patrubány Miklós nevü egyén az MVSZ elnökségéböl kirugatta Fekete Gyulát. Elképesztö!…” És ez igy megy tovább hosszú bekezdés hosszú bekezdés után Györi ugy látszik felháborodásában elfelejtette, hogy mikor van logikusan vége egy paragrafusra való mondókának Ebböl is kitünik, hogy józan ész helyett a szenvedély diktálta irományát! Nem érdemes ilyen eszellös irománnyal vitába szálni, de ha már idéztem ezt a két mondatot, hadd helyesbitsek. Nem a Patrubány nevü egyén (aki mellesleg az MVSZ demokratikusan és a biróság szerint érvényesen megválsztott elnöke!) rugta ki Fekete Gyulát (akit egyébként mindig tiszteltem!) hanem a tavaly decemberi rk. Közgyülés álal adott határidö lejártával a mostani közgyülés volt hivatott dönteni a tizenkettek sorsa felett, és a közgyülés határozott úgy, hogy mivel a tizenkettek nem töltötték be elválalt poziciójukat, elnökségi tagságuk megszüntnek tekintendök. Egyébként legtöbb esetben az önfelfüggesztett elnökségi tagokat mint például az ausztráliai Kardos Bélát vagy az USA-ból Lauer Editet saját Orságos Tanácsuk hivta vissza és jelölt utódokat hivatalos kirugásuk elött, azt elökészitendö. Mindebben pedig ennek a Patrubány “egyénnek” semmi szerepe nem volt.

Visszatérve a tényekhez, harmadszor, sajnos mindenféle egyeztetés csak kölcsönös jószándék alapján lehetséges. Mint mondtam, tangozni csak két személy tud! Erre Dr. Klement azt válaszolta, hogy akkor is elöbb meg kell egyezni a zenében. Nos, mi szivesen leülnénk egyeztetni a zenét is. A kormány azonban eddig minden egyeztetési kisérlet elöl elzárkózott az MVSZ-el, legyen az zene, tánc, vagy nemzetpolitika. Mikor Sisa István egy nyugati magyar szakemberekböl álló kis csoportot szervezett, akik évek óta ingyen és bérmentve dolgozunk az ország külöldi hirnevének javításán, felajánlotta, hogy ingyen és teljesen bizalmas alapon, szeretnénk idönkint egyeztetni az “Imázs” hivatallal, abszolut érdektelenséget találtunk a kormány részéről.

Negyedszer, az MVSZ olyat is ki tud mondani, olyat is tud követelni, amit a kormány nem tud kimondani! Érdekes, hogy pont a szombati (május 12) Magyar Nemzet közöl egy hosszú interjút Berecz Jánossal, a Kádár éra külügyi káderével, aki szerint “egy országnak legalább három külpolitikai magatartásra van szüksége. Van a párt, amely szabályokhoz kötött, minden szavát jegyzik. Van a külügy, amely rugalamasabb, diplomáciai eszközöket használhat, titkolózhat, stb. és hagyjuk érvényesülni a népi diplomáciát, hogy néha ök is kimondhassanak olyan gondolatokat a szomszédos országokkal összefüggésben amelyektöl mi elhatárolódhatunk, de már elhangzott Magyarországon.”

Ehhez hozzáadhatjuk a nyugati országos tanácsokat, azok tagegyesületeit, és a könbözö független csoportosulásokat. Egy megfizethetetlen világhálózat állna a nemzet és a kormány rendelkezésére nemzeti külpolitikai céljaink elömozdítására és a különbözö befogadó országaink kormányainál való lobbizásra. Azonban ha van közös nevezöje az 1990 óta kormányzó három különbözö kormány külpolitikájának, az a nemzeti emigráció segítö jobbjának következetes elutasítása és annak rövid pórázon tartása, amennyiben csak az általuk kiválasztott megbízható embereikkel hajlandók szóba állni! Mig a moszkovita Kádár rezsim szivesen használta a “népi diplomáciát,” a jelen vezetök képesek elpusztítani az MVSZt ha az nemzeti-népi diplomáciát próbál gyakorolni. Pedig még a nemzetközi intézmények is nemcsak elismerik hanem kifejezetten elömozdítják a nem kormányzati szervek, NGO-k munkáját. Ez a magyar kormányok alatt és elött tabu!

Egyelöre nem óhajtok további spekulációba kezdeni, hogy mi ennek a mélyebb oka. Szeretném, ha a kormány két lépéssel megcáfolna: (1) hivja meg a MVSZ Külügyi Bizottság elnökét és a nagyobb nyugati szervek, mint pl. az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, amelyik rendszeresen lobbizik az EBESZ-nél és az amerikai hatóságoknál, vagy a Magyar Nemzeti Világtanács képviselöit egy nemzetpolitikai témákról szóló egyeztetésre. (2) Hivja meg az MVSZ demokratikusan választott vezetöségét és egyeztessen velük az MVSZ támogatását illetöen. Tegyék az asztalra kifogásaikat és elvárásaikat, és ha elfogadnak egy független MVSZ-t mint a “népi politika” egyik eszközét, állitsák vissza, elfogadható szinten a pénzügyi támogatást.

Amennyiben ez nem történik meg, a nyugati magyarság kénytelen lesz azt a következtetést levonni, hogy az eddig megszokott elhanyagolás, néha hidegháború, ujabban forró háborúba csapott, ahol az elsö figyelmeztetö lövés a költségvetésnek lenullázása volt, és az ügyészségi feljelentés már halált okozó háborus tettnek tekinthetö! Ugyanakkor az MVSZ-en belül néhány nyugateurópai gyászmagyar lesipuskás módra probálta kilöni az MVSZ Külügyi Bizottságát. Ha jól megnézzük, a Bizottság két lépést tervezett: jobban megszervezni a nyugati Országos Tanácsokat, hogy lobbizzanak helyi kormányaiknál, és hogy követekezetesen elömozdítják a kisebbségi jogokat és az autonomiák megvalósítását, amelyet az MVSZ alapszabálya is célúl tüzött ki. Egy, a nemzet érdekeit védö kormánynak egyik ellen sem lehetne kifogása! Ha esetleg lenne kifogása az idözítés vagy a stilus miatt, szépen üljünk le és beszéljük meg a dolgot. Az MVSz tele van értelmes emberekkel, akikkel lehet szót érteni! De az önkényeskedést nem türik.

Az események hatására az egyik Bizottsági tag megjegyezte, eddig is dolgoztunk a nemzet ügyéért, ezután is dolgozunk, csak most sokkal elszántabban, mert most már a kormány is ellenünk és a nemzeti érdek ellen van! Az MVSZ-t megsemmisithetik, de a magyar szellemet, mint azt Király Zoltán Elnökhelyettes hangoztatta, soha!

Mi nem dominálni vagy dirigálni akarunk, nem akarunk a kormány feladatába beleszólni, de nemzetpolitikai kérdésekben Isten adta jogunknak tekintjük elszakadt honfitársaink sorsáért aggódni és nemcsak imádkozni, hanem ahol lehet, közremüködni emberi és kisebbségi, valamint önrendelekezési jogaikért. Tesszük ezt a kormánnyal való partnerségben ha lehet, önmagunk, ha kell! Egyeztetünk ha lehet, és cselekszünk, ha kell. Az ország határain kivül élö öt millió magyar nem a kormány ellenzéke, de alattvalója sem. Mi az “Egy a nemzet” jelszó alapján partnerek szeretnénk lenni, hacsak a kormány nem kényszerít ellenzékbe, söt, ellenségévé bennünket.

Mi elfogadunk jó tanácsot, testvéri figyelmeztetést vagy atyai intést, de nem fogadunk el sem szájkosarat, sem pórázt, még a magyar kormánytól sem, mikor a nemzet jövöjéröl, annak túléléséröl van szó!

Még nem késö békejobbot nyujtani. Azonban, lesz egyeztetés vagy nem, lesz MVSZ támogatás vagy nem, lesz MVSZ vagy nem, mi, nyugati magyarok nem szününk meg hazánkért és nemzetünkért küzdeni!

Dr. Balogh Sándor előadása a Clevelandi megemlékezásen, 2010, oktober 24-én

Kedves Vona Gábor Elnök Úr, Kedves Krisztina, Kedves Barátaim!

Úgy látszik, még az régi emigránsok közt sem világos a nemzeti emigráció története, szerepe, és az otthonhoz való viszonya. Nemrég a következő lekezelő vélemény jelent meg egy értelmes emberekből álló emigrációs közösség honlapján.

„Sokszor ¬eltűnődöm az emigráns magyar szervezetek politikai ténykedésén. Tagjaik többnyire jóindulatú emberek, akik nincsenek megelégedve a magyar sorssal mely elől ők vagy felmenőik megszöktek; és most távirányítóval akarják erőlködve „megoldani” a magyar problémákat, melyeket évszázadok mulasztása, életképtelensége okozott. Hatalmuk nincsen, pénzük nincsen, csupán becsvágyuk hajtja őket egy homályos, számukra elérhetetlen cél felé.”

Másik: Lakitelekre küldtünk Amerikából több, mint ezer kép-anyagot egy emigrációs kiállításhoz, amely ezzel a kérdéssel kezdődik: „És ők mit csináltak?” Ott volt a rengeteg kép kitéve, személyek, épületek, templomok, de minden magyarázat nélkül.

A fenti véleményre és erre a kérdésre is válaszolva fontos, hogy - remélve, egy korszak lezárásaként - röviden beszámoljak a nemzeti emigráció munkájáról. Először is nem szökevények vagyunk, hanem menekültek, másodszor nem táv-irányítással próbáltuk az otthont kormányozni egy „elérhetetlen cél felé,” hanem itt képviseltük a nemzetet. Mindezt nem becsvágyból, hanem hazaszeretetből tesszük!

Kossuth Lajos amerikai útjától az első világháború végéig nem volt nagyobb emigrációs politikai állásfoglalás. Azonban Trianon megzavarta az emigráció békéjét, és a sok kisebb-nagyobb kezdeményezés után végül is 1929-ben az Amerikai Magyarok Szövetsége, AMSZ nagygyűlést hívott össze Buffalóban, hogy Trianon kérdésével foglalkozzon. Majd pár év múlva Endresz György és Magyar Sándor pilóták „Justice for Hungary,” Igazságot Magyarországnak nevű repülővel repülték át az óceánt, Amerikából Magyarországra.

Ezekben az években megalakult otthon a Magyarok Világszövetsége is, amelynek eredeti célja az emigráció összefogása volt, és segíteni az emigráció magyar nyelvének, kultúrájának megtartásában.

Közben kitört a II. Világháború, és Magyarország német szövetséges lett. Az AMSZ Intéző Bizottsága 1941-ben egy öt pontból álló emlékiratot nyújtott be az USA elnökéhez. Az emlékirat nagy feltűnést és általános elismerést váltott ki amerikai körökben, és nagyban emelte a magyarok tekintélyét.

Az Emlékirat biztosítja az Elnököt az amerikai magyarság lojalitásáról és megállapítják, hogy Magyar¬ország részéről elkerülhetetlen volt a Tengely hatalmakkal való szerződés aláírása, és meggyőződésük az, hogy ezzel Magyarország elvesztette függetlenségét és a magyar nép nem képes szabadon kifejezni akaratát. Ennek alapján, a negyedik pont ezt írja; EZÉRT MI, AZ A.M.Sz VÉGREHAJTO BIZOTTSÁGA, A MAGYAR EREDETÜ AMERIKAI POLGÁROK KÉPVISELÖI, ÖSZINTÉN HISSZÜK, HOGY AZ ELNÉMÍTOTT MAGYAR NÉP GONDOLATAINAK ÉS ÓHAJAINAK TUDATÁBAN SZENT KÖTELESSÉGÜNK, HOGY MAGYARORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK ÉS A MAGYAR NÉP SZABADSÁGÁNAK MEGÖRZÉSÉRE IRÁNYULÓ MOZGALOM VEZETŐI LEGYUNK, AZ EGYESULT ÁLLAMOK ALKOTMÁNYÁN ÉS TÖRVÉNYEIN BELÜL.

1941 novemberében, az AMSZ közgyűlés még érdekesebb, egyhangúan támogatott, nyolc pontból álló határozatot hozott Pittsburghban. Először jóváhagyják és támogatják Roosevelt Elnök 1941. május 28-i kijelentését, amelyben az emberi szabadság jogokról és a nácizmusról beszél, majd miután elítélték a nácizmust és támogatják Amerika náciellenes politikáját, megértésüket fejezik ki (támogatás nélkül) az Amerikai döntés irányában, mely szerint Amerika segítséget nyújt az “orosz népnek". “UGYANAKKOR, folytatódik a határozat, AZ A.M.SZ. A BOLSF¬VIZMUST EGY LELKI RÁKNAK ÉS SZELLEMI ELTÉVELYEDÉSNEK /aberratio/ TEKIN¬TI ÉS NEM FOG MEGSZÜNNI EZ ELLEN AZ IDEOLÓGIA ELLEN MINDEN EREJÉVEL HARCOLNI. ILYEN MOZGALMAK KÖVETÖI NEM LEHETNEK SZÖVETSÉGÜNK TAGJAI.” A következőkben Roosevelt Elnök nyolc pontját támogatják, abban a reményben, hogy az nem fog Wilson elnök 14 pontja sorsára jutni.

A következőkben még ezt írták, “mivel Amerika nem írta alá a Trianoni diktátumot, szabadnak érzik magukat, hogy Magyarország ezeréves jogaiért békésen dolgozzanak.” Végül ama joguknak és kötelességüknek adnak kifejezést, hogy az amerikai magyarság álláspontját és meggyőződését tükrözve, azon dolgozzanak, hogy az igazi demokrácia és egyenlő emberi jogok világszerte megvalósuljanak, és természetesen Magyarországon is.
A történelmi párhuzam a 40-es évek és az 1956 utáni évek, és bizonyos mértékig napjaink közt is nyilvánvaló, és azt hiszem sem akkor, sem ma nem tudnánk a nemzeti emigráció célkitűzését jobban és tömörebben megfogalmazni: képviselni az elnyomott nemzetet, és beszélni helyette és nevében. Ennek Amerikában közel hetven éves hagyománya van, Kossuth példáját nem is említve!

Ennek fontos, szinte elvi jelentősége volt. Grocius, a nemzetközi jog atyja szerint egy elszakított terület csak akkor veszik el, ha arról a nemzet lemond. Nos, 1948 után otthon „nem illett Trianonról beszélni,” és a hivatalos politika lemondott minden határrendezésről, még a magyar kisebbség jogainak védelméről is. Az emigrációra jutott a feladat a kérdést ébren tartani nemzetközi fórumokon, hogy ha eljön a nagy átrendezés ideje, akkor mi is benyújthassuk igényünket egy igazságos rendezésre. Ebben a szellemben számos könyv és cikk íródott, amit a Holló Öregcserkész Csapat Kanadából ingyen terjesztett illetékes körökben, és tett fel az internetre.

‘56-ban ugyancsak ebben a szellemben DP-s honfitársaink szinte éjjel-nappal jelen voltak az ENSZ palotában, hogy próbálják az amerikai delegációt informálni és befolyásolni – sajnos, minden eredmény nélkül, sőt! Majd a menekültek elhelyezésénél segédkeztek, hogy minél simábban beilleszkedjünk az amerikai életbe.
Az 56-os emigráció, ahogy megtanult angolul, és egyre nagyobb befolyásra tett szert, tovább folytattuk a lobbizást. Itt két kritikára kell kitérni. Az egyik az, hogy az emigráció megoszlott. Ez egyrészt természetes minden demokratikus társadalomban, hogy az otthoni ideológiai vagy osztálykülönbségek itt is mutatkoznak. Azonban az AMOSZ fénykorában, a 80-as években, 116 tagegyesületünk fizetett tagdíjat és több tízezer tag nevében, példátlan összefogással küldött képviseletet gyűléseinkre, és akiknek nevében lobbiztunk Washingtonban vagy az európai EBESZ tanácskozásokon.

A másik kritika, hogy nem volt eredmény. Aki nem ismeri az emigrációs politikát, annak valóban úgy tűnik. Azonban tudni kell, hogy a többi utódállamok mennyit lobbiztak. A románokat még saját államuk is támogatta, és nekünk elegünk volt, saját államunkkal is küzdve, azokat ellensúlyozni, hogy pl. a Most Favored Nation osztályozást kössék az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartásához. Tehát ha pl. a románokat Amerika visszautasította, az nekünk siker volt, amit a közönség nem láthatott. Nehezen meg kellett dolgoznunk, hogy védjük legalább a status quo-t. Lobbizásunk nélkül sokkal rosszabb lett volna az elszakított honfitársaink helyzete.

Példál, mikor 1991-ben Genfben voltunk Pásztor Lacival, a svájci külügyminiszter megnyító beszédében tett egy megjegyzést, hogy a II. Világháború után senki nem foglalkozott a kisebbségi kérdéssel. Erre elővettem a táskámból az 1947-es román békeszerződést, ahol a románok megígérik a kisebbségi jogok tiszteletben tartását. Egy ezt idéző levélben tiltakoztunk a helyszínen, és mit gondolnak, mi volt a válasz? „Nekünk ezt nem mondták a románok!” A románok segítettek megírni a miniszter beszédét. Két nap múlva helyesbítést adtak ki. Ezt elmondtuk az amerikai delegációnak, és megírtam helyi képviselőmnek. Erre pár hónap múlva 1992 H. Res 415 sz. alatt Határozatot adtak be a képviselőházban, amelyben többek közt erre a békeszerződésre is hivatkozva, felszólították Romániát a békeszerződés és a kisebbségi jogok betartására.

Egy másik példa arra, hogy az emigráció hogyan tudna segiteni, illetve együttműködni a kormánnyal. A 90-es években a Magyar Nemzet közölt egy hosszú interjút Berecz Jánossal, a Kádár éra külügyi káderével, aki szerint “egy országnak legalább három külpolitikai magatartásra van szüksége. Van a párt, amely szabályokhoz kötött, minden szavát jegyzik. Van a külügy, amely rugalamasabb, diplomáciai eszközöket használhat, titkolózhat, stb. és hagyjuk érvényesülni a népi diplomáciát, hogy néha ök is kimondhassanak olyan gondolatokat a szomszédos országokkal összefüggésben amelyektöl mi elhatárolódhatunk, de már elhangzott Magyarországon.”

Egy konkrét példa, hogy hogyan működött ez a népi diplomácia a gyakorlatban az átkos Kádár rendszerben.1989-ig nem kaptam beutazási vízumot, és ezért rendszeresen írtam a konzulátusnak, követségnek, amerikai képviselőmnek és szenátoromnak, a külügyminisztériumnak, a Fehér Házba, és mindenből küldtem másolatot a NY-i konzulnak. Így ott jól ismertek, mint egy kitiltott jobboldali fasisztát. Egyik nap kapok egy telefonhívást a NY-i konzultól, de nem a vízumról. Közölte, hogy birtokuknab van egy petició amit 22 erdélyi pap aláirt Ceausescu ellen, érdekel-e bennünket. Persze elfogadtam, lefordítottuk angolra, németre és franciára, és a legközelebbi EBESZ gyűlésen terjesztettük. A magyar delegáció egyik tagja megkérdezte, hogy onnan vettük, és Pásztor Laci barátom odasúgta neki, hogy a NY-imagyar konzulátustól kaptuk. Tehát mi lettünk a kormány nem hivatalos szócsöve.

Nos,1990 utáni kormányok alatt ilyen nem történhet meg! A "népi diplomáciát" a Rózsadombi Paktum betiltotta, még az MVSZ sem léphet büntetlenül magyar nemzeti kérdésekben. Az emográció nemzeti oldala felől pedig teljesen elzárkóznak.
Azonban legnagyobb sikerünket az első Bush kormány alakulásánál értük el. A NYT közölte 1989. február elején, hogy Kissinger, Dr. K, újra benyújtotta kedvenc javaslatát a Bush kormánynak, hogy hagyják a középeuropai országokat békésen beolvadni a Szovjet Unióba. Erre Dr. Nádas Jánossal egy két oldalas levéllel reagáltunk, amit májusban köszönt meg a külügyminisztérium, azzal, hogy levelünk nagyon fontos hozzájárulás volt a vitához, és nyugodjunk meg, elvetették a Kissinger javaslatot. (szöveget csatolom attachmentben).

Ezután ment át Bush elnök Lengyelországba és Magyarországra, és zöld lámpát adott az átalakulásnak! Ezután nyitották meg Horn Gyuláék az osztrák határt. Ez volt legnagyobb győzelmünk. Azonban sajnos, nem tartott sokáig. Bush visszatérte után Kissinger ment el Magyarországra, ahol Bush és Amerika hivatalos politikáját aláásva, titokban kidolgozták a Rózsadombi Paktumot, és az egyik követségi első titkár, egy Kissinger ember, az USA, a Szovjet és az Izraeli titkosszolgálatok képviselővel együtt, elfogadtatta a Kissinger Paktumot az akkori Magyar politikum képviselőivel. Sajnos, a Paktumot 1990-óta minden kormány betartotta, és ma is betartják. Egy párt van, amely ezt írta a Honlapján: „Rózsadombi paktum, hazaárulás büntetendő!”

Mit gondolnak, melyik párt tette ezt honlapjára? A JOBBIK Bp. XIII Kerületi szervezete bemásolta a Paktumot a Magyarság 1992 júl. 25-i számából.

Hogy valójában Kissinger, a kirúgott volt USA külügyminiszter keze van benn, elég elolvasni a Paktumot. Az első tíz pont a kommunistákkal és az akkor még Szovjet Unióval foglalkozik, majd ezt olvassuk: „18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon.”
Ez szinte Szovjet tagállammá redukálta volna Magyarországot. Persze ez sem úgy sikerült, de mindenesetre a rendszerváltást sikerült Dr. K-nak megakadályozni, bár Bush elnök őszintén mellettünk volt.

A Paktum 18. pontjának második fele pedig így szól: “az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.” Arról nem volt szó, hogy ez a bankokon keresztül történik, de a tény az, hogy “kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” Tehát Magyarország ma sem függetlenebb, mint 1941-ben volt, csak most a Világbank rabszolgaságában élnek. Ezért a nemzeti emigráció feladata ma ugyan az, ami ’41-ben volt: egy elnémított népet képviselni, annak nevében beszélni!

Miért foglalkoztam a Paktummal ennyit? Az elmúlt húsz évre a 14. pont határozta meg a nemzeti emigráció és az otthoni kormányok és pártok viszonyát: “14.Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.” Ebben a paktumos szellemben még a Magyarok Világszövetségét is szét akarták verni, mikor az a kormánytól független vezetés alá került
Ezzel nem Amerika népét vagy kormányát kritizálom, hanem ugyanazt a „háttérhatalmat,” amely 1956 sikeres forradalmát is aláásta, és 1990 óta is dominálja a magyar politikumot bérencei révén.
Persze a JOBBIK-ra is vonatkozik a Paktum: „12. A jobboldali, vagy szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének a megakadályozása.” Ez egyenesen ellentmond a Magyarország által is aláírt Koppenhágai Dokumentumnak. Mégis ezért próbálták a nemzet gyászvitézei, a Paktum szellemében, szabotálni még ezt a mai megemlékezést is!

A Kissinger Paktum miatt nem volt Magyarországon rendszerváltás, és ezért volt a nemzeti emigráció és az otthoni jobboldal nem csak mostohagyermek, hanem egyenesen ellenség, még az utóbbi húsz évben is, a nemzet nagy kárára.
Ugyanis volt köztünk sok tudós, gyáros, író, és jogász, és az Antall kormány és utódaik nagy mulasztást követtek el, hogy nem használták fel sőt, visszautasították tudásunkat, tapasztalatainkat, kapcsolatainkat, amíg voltak ilyen személyek. Sok rémtörténetet tudnék mesélni erről, ha lenne idő. Azóta öregszünk. A politikailag illetve irodalmilag tevékenyek közül Pásztor Laci, Major Tibor, Magyaródy Szabolcs, Lengyel Alfonz, Sisa István, aki írta a fenomenális sikert aratott Spirit of Hungary-t - magyarul Magyarságtükör címmel adta ki Püski Sanyi bácsi. Serényi Pista, aki végiggyalogolta Amerikát és lefutott New Yorkból Washingtonba, Igazságot Magyarországnak szalaggal a vállán, hogy egy petíciót adjon át az Elnöknek. Majd Pista bekötötte a Szabadságszobor szemét, hogy ne lássa Hruscsov amerikai látogatását. 56 szellemének és az emigráció hőskorának ezen hősei immár a 90-et tiporják. Pákh Sanyi bátyánk már százon felül van. Én, hozzájuk képest, „fiatal” 79 vagyok.

És fogyunk. Zolcsák Pista, Vasvári Zoltán, Dömötör Tibor, Bertalan Imre, Fazakas Feri bátyánk, a Nádas hármas, Rózsika, János és Gyula munkatársaim, sok más hőssel, már a hadak útját járják.

Azonkívül itt voltak az emigráció szellemi óriásai. Somogyi Ferenc, az évi Magyar Találkozóról kiadott Magyar Krónika kötetek szerkesztője, amely az emigráció színe-javának irodalmi és politikai tevékenységét örökítette meg, és az emigráció értelmi és művészeti kiválóságait magába foglaló Árpád Akadémia megszervezője. Vass Albert irodalmi munkásságán kívül komoly kiadói tevékenységet is végzett. Lehetne sorolni hosszan. Itt voltak őstörténészeink, mint Baráth Tibor, Badinyi Jós Ferenc, íróink, mint Padányi Viktor, Mailáth István, hogy csak néhányat említsek a nagyok közül, akik ébren tartották a magyar kultúrát a nagy magyar éjben.

Azt hiszem, nem sértjük meg a Pesti Srácok emlékét, ha Október 23-án róluk is megemlékezünk, akik a magyar szabadságra szentelték életüket.
Az emigráció és az otthon integrálódása érdekében fontos lenne otthon is megismerni és valamilyen formában megörökíteni ezeket a neveket (ahogy valamikor a kommunisták is megemlékeztek a pártmozgalom hőseiről).

Egyre kevesebben vagyunk nemzethű magyarok, de amíg élünk, amíg van bennünk lehelet, addig küzdünk egy szebb, szabad, független és keresztény Magyarországért, a Szent Koronás Regnum Mariánumért, hogy nemzetünk be tudja tölteni a magyarok Istene adta hivatását.
Adja Isten, hogy mielőbb úgy legyen.

Bemutatás:

Dr. Balogh Sándor, professzor emeritusz, a Veszprémi Teológián volt kispap, és mint a faliújság szerkesztőjét, letartóztatták a faliújságra kitett cikkekért, hogy legyen ürügy bezárni a szemináriumot, és diákszállót csinálni belőle. 3 évi börtön után szabadult , de nem mehetett vissza kispapnak, így megnősült, részt vett Balatonfüreden a forradalmi eseményekben, amiért menekülnie kellett. Amerikába kerülve elvégezte az egyetemet, politológiából doktorált az NYU-n, disszertációját ’56-ról írta, egyetemi tanár volt, és 1991-ben ment nyugdíjba.

A magyar közéletben aktív volt, mind helyi, mind országos vonatkozásban, így nem csak megfigyelője, hanem aktív résztvevője volt az emigrációs politikának. Írásai több magyar újságban megjelentek, otthon és az emigrációban, és megtalálhatók több internet fórumon. Azonkívül az autonómiakérdésről írt könyvet, amit a Corvinus adott ki angolul, és az MVSZ magyarul. Mindkét szöveg letölthető az Internetről.

A Magyar Tudományos Akadémiának külső köztestületi tagja, 56-os tevékenysége miatt meghívták illetve felvették a Vitézi Rendbe, tagja a Szent Korona Lovagrendnek, 2006-ban megkapta a Mindszenty Társaság emlékérmét. Magánéletében idén ünnepelte 54. házassági évfordulóját Sárikával, hét gyermeke volt és 19 unokája. A telet Floridában töltik, a nyarat Albany NY környékén, és rendszerint egy hónapot töltenek Tihanyban, ami Sárika szerint a Világ Közepe, és legszebb helye..