A kötet első tekintetre az önéletrajz kategóriába tartozik. Születtem, éltem, meghaltam. Közben volt néhány kaland, ami annyira érdekessé tette a szerző életét, hogy szükségét érezte megírni, kiadni, és remélhetőleg másokkal elolvastatni.
Azonban ennél a műnél maga a cím elolvasása felcsigázza az érdeklődést. A New York University-n egyik tanárom kedvenc mondása volt, hogy egy könyv legfontosabb része a cím. Én is azt próbáltam beleverni diákjaimba, hogy egy könyvről írt beszámoló nem teljes, ha nem magyarázza meg, hogy a szerző miért EZT a címet adta a könyvnek. Ezt vártam el diákjaimtól a kötelező olvasmányokról írt beszámolóikban, és ezt próbálom alkalmazni erre a kötetre is.
Ezért, anélkül, hogy bármit is tudtam volna a szerzőről, nagy várakozással kezdtem olvasni a Sorsvállalás című önéletrajzot, ugyanis első benyomásra Kertész Imre Nobel díjas önéletrajzára emlékeztetett. Mivel csak hallomásból ismertem Kertész könyvét, hadd álljon itt a Wikipedia.hu ismertetője. Kertész Imre név alatt ezt találjuk
"(Kertész) Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé. A regényt Koltai Lajos operatőr-rendező ültette át filmre."
A Wikipedia ismerteti a könyv tartamát is: "A fiú apját munkaszolgálatra hívják be, ezzel indul a cselekmény. Ő maga mostohaanyjával él tovább, s Csepelre jár dolgozni egy hadiüzembe. Egyik nap azonban rendőr szállítja le az autóbuszról, és társaival együtt az egyik téglagyárba kísérik. A gettóba zárt zsidókat nemsokára Németország felé irányítják, egy vagonba terelik, amely Auschwitzban köt ki. Hogy nem végzik ki őt és több társát, az annak köszönhető, hogy munkaképesnek ítélik őket. Így továbbmehetnek Buchenwaldba. Itt kora hajnaltól késő estig dolgoznak egy hadiüzemben rendkívül fárasztó munkától, valamint az alultápláltság miatt a főhős szervezete meggyengül. Egy kisebb táborban, amelybe átszállítják, komolyan megbetegszik, ezért visszakerül Buchenwaldba, ahol a rabkórházban helyezik el. A halálra várva, miközben kezd felépülni, éri a hír, hogy a koncentrációs tábor felszabadult. Köves Gyuri útnak indul hazafelé, Pestre, ahol időközben minden megváltozott (apja meghalt, mostohaanyja újra férjhez ment, lakásukba idegen család költözött), és ahol a főhős - élményei következtében - nem képes beilleszkedni újra a régi életébe. Hontalanul próbál új életet kezdeni."
Martin élete szinte tökéletes másolata Kertész életének, néhány kis változással, egész az utolsó sorig, ahol a két hős ellenkező irányt választ.
Kertészt 14 éves korában Budapestről viszik Auschwitzba, Martint Kolozsvárról 16 éves korában. Kertész Auschwitzból Buchenwaldba kerül, Martin Kauferingbe, ahol egy új Messerschmidt repülőgyár szerelő csarnokot építettek. Kertész édesapja munkaszolgálatos, Martin papája a lágerban halt meg. Kertész Németországba vándorolt, Martin Kanadába került. Ezek a külsőségek.
A lényeges különbség a hazatérés után volt. Kertész nem tudott beilleszkedni az életbe, amit a nyelvtanilag helytelen című könyvében ír le. Sorstalanság ugyanis nincs. Van "reménytelenség," vagy "hazátlanság," de "sorstalanság" fából vaskarika. Mindenkinek van valami sorsa, csak Kertész nem tudta elfogadni, és magyarságát megtagadva, a magyarokat okolta sorsáért. A cím maga egy lelkileg meghasonlott embert sejtet.
Martinnak anyját, nagyanyját és húgát Auschwitzban ölték meg. Egy öregebb rab "fejével a magas, füstölgő kémény felé intett, és színtelen hangon mondta: ´nézd csak, ott megy ki az anyád, húgod, a nagyanyáddal a kéményen´." Ez az utolsó alkalom, hogy Martin megemlíti húgát, anyját és nagyanyját, így valószínű, hogy valóban Aushwitzban haltak meg.
Martin természetesen nem tagadja a Holokausztot, de megőrzi tárgyilagosságá t és lelki egyensúlyát. A háború után visszatért Romániába, befejezte a középiskolát, belépett a Kommunista Pártba és lelkes kommunista lett. Kolozsváron elkezdte az egyetemet, de az első év után a (Leningrádi Mezőgazdasági Intézetbe küldték tanulni, ahol egyúttal megnősült, elvette Gabit, akit szintén Leningrádba küldtek, és akivel még otthoni egyetemi éve alatt találkozott. Az egyetem befejezése után Romániában dolgozott mint agrármérnök, pár évet tanított Kolozsváron, ahonnan Ceausescu utasítására dobták ki az egyetemi oktatás románosítása miatt. Így visszament a gyakorlati munkára, amit jól végezhetett, mert több külföldi tanulmányi útra kiengedték, de persze egyelőre csak a baráti országokba. Újra megjárta a Szovjet Uniót, Izraelt, és élte a tipikus romániai magyar intelligencia életét családjával.
Közben az Izraeli vakáción szerzett barátai noszogatták, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. A tanácsot megfogadták, de nem érezték jól magukat. Egyik idősebb, szintén odavándorolt barátja, ezzel biztatta: "Minél messzebb innen, el ebből az átkozott országból." Végül több mint egy évi próbálkozás után, a katolikus egyház segítségével, sikerült elhagyniuk Izraelt, 1976-ban.
Először csak Görögországig jutottak, még mindig román útlevéllel, ahonnan tíz hónapos várakozás után végre Kanadába utazhattak, ahol eleinte élték a bevándorlók bizonytalan életét: alkalmi munka, gyári munka, majd technikus az egyetem biológiai fakultás laboratóriumában. Itt sikeresen kidolgozott egy növényvédelmi eljárást, amit egy svájci cég megvett, és őt is átvette a cég, végre már rendes fizetéssel. Innen ment nyugdíjba 1994-ben.
Kanadai éveinek fontos mérföldkövei, hogy ott végre megkeresztelkedett, és 48. születésnapján, 1977. május 19-én, 26 évi házasélet után, a katolikus egyház szabályai szerint, egyházi házasságot kötöttek. Azóta is gyakorló, komoly hitéletet élő katolikus.
Nyugdíjazása óta a Kanadai Magyarságnak írogat cikkeket, és volt ideje átgondolni életét, tisztázni a fogalmakat, leszűrni a tanulságokat amik közül néhányat majd később ismertetünk, és életét az olvasók elé tárni.
Miután röviden végigmentünk Martin életútján, itt az ideje, hogy visszatérjünk a könyv címéhez: SORSVÁLLALÁS, valamint megismerjük a megtisztult fogalmakat és tanulságokat.
A Kertész által választott címmel, SORSTALANSÁG, ellentétben, a SORSVÁLLALÁS nagyon idevaló fogalom, mert az egész könyv erről szól. Minden embernek van "sorsa." Az emberi sors bonyolult valami, amibe beletartozik az ember szerepe, hivatása, életkörülménye. Ezek közül van, amit elvállal az ember, és van, amit nem.
A cím megértéséhez az alcím ad egy fontos támpontot: "Egy megtért erdélyi magyar emlékiratai." A "megtért" sok életkörülmény közül valószínűleg a vallás-változást illeti. Maga a könyv megírása és kiadása mutatja, hogy vállalta a múltját, de nem vállalta a zsidó örökséget, és boldogan csatlakozott a katolikus közösséghez, amit vállal. Már gyermekkorában elégtelennek találta a zsidó vallás külsőségeket hangsúlyozó életformáját. "Az elsődlegesen anyagi szimbólumok, amik a zsidó vallást uralják, annak idején elzárták előlem a vallás lelki oldalát, a hitet... Hiába magyarázták nekem, hogy a kicsi sapkában való evés, az alsó és felső ing közötti mellény állandó viselése mennyire fontos egy zsidó számára."
Ezt a külsőségekkel való elégtelenséget csak fokozta a lágerekben nyert keserű tapasztalata, ahol a német őrök mellett a táboron belül zsidó sorstársak voltak vezető pozíciókban (kápó). Ezek közt voltak rendes zsidók, azonban a többség ambíciós, de kegyetlen ember volt. Néhányat név szerint is megemlít, mint a család régi barátját, Swartz Árpit, vagy Grün urat, "aki nyilvánvalóan élvezte a helyzetét." "Volt közöttük rendes, megértő ember, mint pl. osztálytársam, Edgár, de voltak gonosz, rosszindulatú egyének is, mint Swartz a vajas... A felszabadulás után ezek a levitézlett kápók lettek a hangadó képviselői a volt deportáltaknak a nyilvánosság előtt, ezek alakították ki azt az iparágat, amely mind a mai napig zsarolja a németeket, osztrákokat, svájciakat - meg akiket csak lehet - a Holokauszt alatt történtekkel."
Évekkel megkeresztelkedé se előtt már katolikusnak érezte magát. De első alkalma Kanadában adódott, ahol 1977 december 4-én a Kanadai London város St. Mary templomában, 48 éves korában, megkeresztelkedett. Hogy zsidó múltját teljesen lezárja, Kanadában eredeti nevét, Stern János, nem egy magyaros névre változtatta, mint sok zsidó, aki takarni akarta zsidó voltát, hanem a semleges hangzású Martinra.
Eredeti nevét sehol nem említi, hanem egy fénymásolt hivatalos iratban találjuk meg. Mikor megtudta, hogy a koncentrációs táborok túléltjei akik dolgoztak valamilyen szinten kapnak nyugdíjat a Conference on Jewish material claims against Germany Inc (Zsidó anyagi igényekkel foglalkozó Konferencia) irodától. Kérelmét először elutasítottak azzal, hogy ő 1945. március 24-én meghalt, és csatolták hivatalos halálbizonyítéká t, amit Martin leközöl. Miután bebizonyította, hogy még él, megítéltek neki valami kis nyugdíjat. Martin szerint ez is egy magyarázat, hogy hogyan alakult ki a hat millió zsidó áldozat száma. Akikről nem volt hivatalos szabadulási dokumentáció, azokat automatikusan halottnak nyilvánítottak.
Érdekes még megjegyezni zsidó származásával kapcsolatosan, hogy mi a véleménye az antiszemitizmusró l. Szerinte annak semmi köze a "Krisztus-gyilkossághoz," mert egyrészt a zsidóüldözés már a kereszténység előtt is létezett, másrészt a zsidók sajátos módón elkülönültek a befogadó társadalomtól, és gyakran viselkedésükkel provokáltak ki negatív reakciót. Így például a zsidók által terjesztett "forradalmi baloldal ellensúlyozására megjelentek a jobboldali nacionalista, radikális mozgalmak, és megszületett a nacionalizmus mint politikai irányzat. Ekkor jelent meg az `anti-Semitismus´ mint politikai állásfoglalás a szidósággal szemben."
Az alcímet tovább olvasva, ezt találjuk" "erdélyi magyar." Tehát román állampolgárságát nem vállalta, de zsidó származása ellenére, magyarságát igen. Mindenütt, a Szovjet Uniótól Izraelig vagy Kanadáig, mindig a magyarokhoz vonzódott. Esze ágában sem volt a magyarokat, vagy akár a románokat is, vádolni a holokauszt miatt. Sokkal fontosabb problémákat kellett megoldani, mintsem hogy vádaskodásra és keserűségre pazarolja idejét és energiáját.
Bár a Sorsvállalás egészségesebb hangulatú beszámoló egy életútról, mint a Sorstalanság, Martin János nem fog könyvéért Nobel díjat kapni. Azonban azt megérdemelné, hogy a magyarság, vagy legalább a katolikus magyarság olvassa könyvét, és valami elismeréssel adózzon agy bátor, magyarságát és katolicizmusát büszkén vállaló embernek.+