20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 február 26, szerda

A Szent Korona és a Miatyánk

Szerző: Nagykun-Kovács László

Előszó gyanánt. A jelen tanulmánnyal kívánunk emlékezni a kommunizmus áldozataira és tisztelegni szent emlékük előtt. A Szent Korona működése ugyanis a földi közegbe érkező mennyei fény ragyo­gásáról szól, amely olyan közönséges földi halandók számára is, mint amilyen a Kedves Olvasó is, s mi is vagyunk, a fénnyel s annak közvetlen tulajdonságaival (szeretet, jóság, ajándék) telített ünnep­napokban csúcsosodik ki.

 Ez a ünnep a kommunizmus áldozatait fénnyel telíti, lelki sebeiket gyó­gyítja. El fogjuk elérni, hogy a február 24-i Mátyás nappal együtt legalább egynapos piros napos ünnep legyen. De inkább kettő. Szökőévenként egyszer kétnapos. Vagy inkább három, Buda ünnepé­vel (február 26.) kiegészítve. Ha a február 26. hétfőre vagy péntekre esne. (Ld. utószót. )

Használati utasítás a tanulmányhoz. A Szent Korona, azaz a magyar nemzet nem gyermekjáték. Ha a Tisztelt Olvasó még nem múlt el 21 éves, akkor sürgősen várja meg, hogy felnőtté váljon, s csak utána olvassa el. De ez még csak az egyik szükséges feltétel. A Szent Koronával való ismerkedés má­sik szükséges, tanácsos feltétele a tiszta lelkiismeret. Ha esetleg a Tisztelt Olvasó lelkiismerete nem lenne tiszta a magyar nemzettel vagy a kommunizmus áldozataival szemben, akkor bölcsebben teszi, ha nem kíváncsiskodik tovább, s másik honlapot keres olvasásra. Itt ugyanis nem működik a Ctrl Z. A kommunizmus bűneit Ctrl Z-vel nem lehet törölni. Azért felelni kell.

Könnyen úgy járhat ugyanis, mint Dózsa György. aki tüzes trónján nagy fájdalmak közt enyészett el [1], figyelmeztető emlékképet képezvén az utókor számára [2]. A Szent Korona, a magyar királyi trón, illet­ve amit jelképez, maga a koronázási szertartás (a fényfelszabadulás) ugyanis hőfelszabadulással is jár. Önjelölt dózsagyörgyök nem tudják vezetni a keresztes seregeket. Arra csak a Szent Korona titkaiba beavatott szent királyok voltak hivatottak és lesznek rá alkalmasak. Ha esetleg a Kedves Olvasó lel­kiismerete nem lenne tiszta, szabaduljon meg lelkiismerete tisztátalanságától, mert égetni fogja.

tüzes trón 

A tanulmány időszerűsége. Még 2005-ban hallottunk arról, hogy 2010-ben dimenzióváltás lesz. Ak­kor félig-meddig megmosolyogtuk magunkban, gondolván, hogy „mindig akad egy-két ügyeletes ész­osztó, aki jól értesültségéről ismert s arról, hogy mindenkinél mindent jobban tud”. De miután olyan ismerősünktől is visszahallottuk, aki nem kifejezetten ilyen tulajdonságairól ismert szájhős, kíváncsian vártuk, hogy vajon mit is jelenthet ez a jövendölés s a jövő vajon mit is tartogat. Azóta 2014-et írunk s jelen tanulmány egyik célja, hogy ennek a dimenzióváltásnak a természetére felhívja a figyelmet.

Alapvetés és köszönetnyilvánítás. A jelen tanulmány nem jöhetett volna létre a titokfejtők előző hat nemzedékének áldozatos élete nélkül. Itt– többek között, de különösen - az első számú titokfejtő nem­zedék kiemelkedő képviselőjét, a nemzeti 12 pont megálmodóját-megalkotóját, Jókai Mórt említjük, őt tekintve a történelmi közelmúlt (elmúlt bő másfél évszázad) cselekményindítójának [3]. A jelen tanul­mány és az abban beharangozott könyvünk sem jöhetett volna létre Jókai MórA magyar nemzet története című műve nélkül. Egyetlenegy Hunyadi Mátyásról feljegyzett mondata nélkül nem írhat­tuk volna meg a jelen tanulmányt sem. Pusztán egy mondatából nőt ki az egész könyvünk.

Különös tisztelet és elismerés illeti Pap Gábort[4], a magyar szerves műveltség egyik kiemelkedő kép­viselőjét is. Kutatásainkat részben életművére alapoztuk. Elemzéseinkben elfogadtuk, kiegészítettük és magasabb dimenzióban továbbfejlesztettük tanításait. Így a jelen tanulmány, amely két kérdéskört kap­csol össze, a Koronát és Miatyánkot, sem jöhetett volna létre Pap Gábor gondolatai és szavai nélkül.

A jelen tanulmány vonatkozásában a Szabadság téri Hazatérés templomában 2003-ban tartott előadá­sából nyertünk indíttatást. Ekkor ismerhette meg ugyanis a Miatyánk részeinek és a kisév-kör hónap­jainak egymással való közvetlen megfeleltetését a nagyközönség [5]. Ugyanígy támaszkodtunk Molnár V. József tanításaira is, akinek nagy álma teljesül azzal, ha a „Kalendárium” végre újra a magyarság szívébe, s lelkébe, s nem utolsósorban szokásrendjébe kerül vissza.

Ugyanígy köszönjük, hogy Németh Zsolt közzé tette a Képes Krónika képeinek rendszerezését [6]. Jelen tanulmányunkban ugyan nem, de a titkos magyar évkör létezésének bizonyítására [7] könyvünkben perdöntő módon felhasználjuk.

S végül, de nem utolsó sorban, elismerés és tisztelet illeti Szántai Lajost is, a Képes Krónika vitéz titokfejtőjét, az immár hetedik titokfejtő nemzedék képviselőjét is, akinek a Képes Krónikára vonat­kozó rendkívüli felismerését [8] rögtön tanulmányunk elején fel is fogjuk használni vizsgálódásainkban.

A tanulmány tárgya. Fordulópontot hozott az emberiség történelmében az a tény, hogy Szántai L. a Képes Krónika elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy: „a magyar történelem (eszmei síkon) a világmindenség fényének e világban való működésrendje, emberi történelemmé válása [9].” Mi, a XX-XXI. század közönséges földi halandói, valahogy nem igazán vagyunk ráhangolódva az ilyenfajta következtetések befogadására, megértésre, s értelmezésére. Még ha azt tudjuk is, hogy mi a magyar történelem, bizony önkéntelenül többször is el kell ismételnünk magunkban, hogy megértsük,

  • mi a csuda az, hogy „a világmindenség fénye” s
  • főleg mi az, hogy „működésrendje”.

S legfeljebb kíváncsi várakozásra futja, hogy megtudhassuk az idézett következtetés teljes értelmét. Nos, a fent említett hatodik titokfejtő nemzedék felszínre hozta, hogy az ún. „lineáris történelem” mellett létezik az ún. „körkörös történelem[10] is. S az utóbbiban a magyar szent királyoknak, de a Hunyadi Mátyás utáni történelmünk hőseinek (Rákóczi, Kossuth) is, egyaránt fontos szerep jut.

Nos, a fent idézett 2010-es dimenzióváltás lényege, amelytől az emberiség – s benne is leginkább a magyarság - sorsának jobbrafordulása is joggal elvárható, illetve nagy bizonyossággal megjósolható, abban a felismerésben fogalmazható meg, hogy a magyar történelem mozgáspályája félgömb-szerkezetben modellezhető legtökéletesebben. Így már érthető lesz Szántai megállapítása, hogy a Szent Korona térben is és időben is megjeleníti azt, hogy a világmindenség fénye (azaz Jézus Krisz­tus) a magyar történelmen keresztül hogyan is válik emberi történelemmé.


A Nagykun-Kovács László által feldolgozott eredeti olvasmány teljes részletei LETÖLTHETŐ PDF →


Hozzászólás  

#1 Szeged,Csuka u.8Jéga Szabó ferenc 2017-02-25 19:51
A fenti cikket ma látom először. Az idézett urak tanulmányait sem ismerem. (Gondolom nem vagyok egyedül) Ennek ellenére -és mellett - fel kívónom mindenki figyelmét hívni azon különös körülményre, hogy az általam a közelmútban közzétett "Magyar Ország feltámadása" tárgyú tanulmány, mely a kultúrtörténet, valamint a Magyar Szent Korona számainak, valamint Magyarország elmúlt két évszázadainak történelmi számait veti össze, ugyanezen a 2010-es dátum van meghatározva, mint a mai Magyar Ország feltámadásának kezdeti dátuma. A fent írtakról meggyőződhet bárki, a "Magyarország feltámadása Hun TV", vagy a "Megszólal a Korona" 10. rész MVSZ" beírással. a keresőbe.
Ami a lényeg: a hivatkozott kutatásaim azt mutatják: a "feltámadás" a 2010-2028 közötti években fog létrejönni/fog jönni létre. Ami a fontos, és figyelembe veendő: ez nem "sültgalamb" : minden magyarnak meg kell kérdeznie: "Uram ! mit tehetek én ezért ?", s a válasz meg fog érkezni, azt meg kell hallani ! A legbiztosabb ismérve: a személynek furcsa, szokatlan, (néha nem tetsző) lesz a "feladat"! Az egója rögtön tiltakozni kezd! "pont nekem? pont ezt?, miért nem másképpen, vagy mást? ! (ez persze nem általános, de fontos)
Az üzenetet lehet eliminálni, lehet semmibe venni, lehet "sumákolni". (Az elszámolás "odaát" lesz!)
At "időfizika" ettől még működik!.
Isten áldja a Magyar Nemzetet, a magyar embereket!
(ezt lehet óhajtó, meg lehet kijelentő módban is értelmezni)
szeretettel: Jéga Szabó Ferenc

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló