20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 május 22, péntek

Vélekedés. Létidők

Szerző: Gavallér János

Bevégeztetett. Alaptörvényt alkotott a parlament, kirótta a kor hiedelemeszményét. Nem volt és nincs olyan, ember alkotta törvény, amely kiállná az idők próbáját, csak az emberi méltóság felülmúlhatatlansága alapján, az életről az Isten, az egyéntől függetlenül kialakította fizikai, szellemi és erkölcsi működésmechanizmusát ez volt és ez lesz a törvény, míg az élet, élet lesz.

Természetesen, minden korban, minden társadalomban, eszmerendszerben szájíze szerint formálja, értelmezi a hatalom a viszonyrendszereket. Az emberi élet, viszont csak és kizárólag az Isten formálta hiedelem rendszeren keresztül létezhet, mert ugyanis, amennyiben elveszíti hitét a mindenségtermészet törvényszerűségeiben, akkor megválik emberi mivoltától, és Istennek képzeli magát, ítélkezik mások felett a tévedhetetlenség Sátáni trónján. Azaz, semmiféle félelemmel nem kell viseltetnünk az illanó korok rögeszméitől, a hatalom arroganciájától, hiszen az élet a szívünkbe írja a törvényeket, melyek felülírhatatlanok.

A törvények jönnek, mennek és a létidőben, csak pislog az ember, hogy bizony időről-időre, mint rongyruháját a koldus, váltogatja hitelméletét a hatalom, megfeledkezve az igazság lélekemelő törvényszerűségéről. Ugyanis az igazság, ha felismerik, ha nem, ha bevallják, ha nem mindenképp megváltoztatja a kreált valóságot. Az igazság akkor is létezik, ha a kor, vagy a szűk lokalitás nem vesz róla tudomást, sőt az emberek viselkedését, viszonyulását csak és kizárólag az igazságérzet befolyásolja. Ennek a működésmechanizmusnak egyszerű oka van, ugyanis az életnek értelme csak akkor elfogatható, ha az igazság irányítja a törvényeket. Mert amennyiben a paraván mögött irányító hatalmak képtelenek az igazság szerint irányítani, úgy az élet működőképessége korlátozódik, így a hatalom ereje fogy. Nos, ha 1848-tól a magyar társadalmunkat vesszük alapul, akkor láthatjuk, a nemzedéki idők rostáján keresztül, hol így, hol úgy magyarázták a hatalmi struktúra kiszolgálásának szükségszerűségét a regnálók. Ha mély lélektani elemzést hajtunk végre, láthatjuk, hogy időről-időre veszít méltóságából, emberi együttérzéséből és teljesítőképességének erejéből a magyar társadalom, mert megfosztották az igazságérzetének kinyilvánításától. A következmények egyértelműek: A Magyar állam ereje egyre fogy, no nem társadalmi szerepe, hanem érdekérvényesítő képessége. Azaz, az igazságától megfosztott élet, vergődik.

Az egyén számára még feldolgozhatatlanabb az a furcsa történelmi folytonosság, ami az országot egy új dinasztia hálózat alapján működteti, hol a szocializmust, hol a kapitalizmust. Mert bármilyen rendszer is legyen, a haszonélvezői megöröklik (pia frausként) a hatalmat, no nem a vezénylő pálcát, de az összes hangszer az ő szájízük szerint szól. Azaz, történjen bármi, a bírák, az ügyvédek, a rendőrök maradnak – hisz a regnáló hatalom törvényeit képviselve jártak el-, függetlenül tetteik igazságtartalmától. Aki tegnap ölt, ma hogyan lehet köztiszteletnek örvendő? A magyar társadalom szakrális lélekjelenlétének köszönhető, hogy megtűri maga között az olyan egyéneket (Isteni megbocsátást gyakorol), akik az igazság keresése nélkül engedelmeskednek a pillanat törvényeinek. Mert ha a világ olyan gyakorlattá silányítja az élet működésmechanizmusának a törvényeit, amely akkor és úgy írható át, ahogy és amikor akarják a paraván mögött terpeszkedő hiénák, akkor bizony az élet sorvadásnak indul és kihal az emberiség. Lehet a kor divatja szerint öltözködni, lehet a külsőt váltogatni, de nem ajánlott a belsőt, a hitét, az emberi lelket festegetni, ilyen-olyan hóbortok szerint.

Hogy mit szab ki számunkra a sors, azt a mások iránt megnyilvánuló cselekedeteink alapján dönti el az Isten és az Istennel folytatott szerencsejátékok talán nem a legjobb ajánlószelvények a lélektisztaságához, így az emberélet beteljesedése nem múlhat azon, hogy a lélekidentitásokat hogyan igázza le. Mindemellett 60-70 év jut bárkinek arra, hogy függetlenítse önmagát a kataklizmaeszméktől, mert az idő végtelen, csak a sors véges.

2011. 04. 12.

A rovat további cikkei: « Leó Magatartástípus 95. éve »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló