A jelen család - családok helyzetében is ez volt a döntő, hogy hozzátok fordulok és kérek mindenkit aki BÁRMIBEN tudna segíteni a megszorult családnak ahol elsősorban nyolc gyermek sorsa van a célkeresztben hogyan fogják átvészelni a kritikus helyzetet és a közelgő telet a zord hidegekkel. Mint majd az elkeseredett segélykérőnk levelééből olvashassátok, négy - négy gyermek jövőjéről van szó ahol az egyik TELJES család (apa anya és gyermekek) a másik család négy gyermeket EGYEDÜL nevelő anya és ami engem megérintett itt, hogy e két család ebben - ezekben a kritikus időkben önzetlenül és kitartóan MINTHA EGY CSALÁD LENNE ÚGY támogatják egymást amiben csak tudják.

Innen Svédországból számomra nagyon nehéz eldönteni (nincs rálátásom) az őszinteségre ezért a magyarságban vetett hitem és megérzésem az ami ebben vezérel. Ezért küldöm most is ki néktek eme segélysikolyt és kérlek benneteket aki teheti mint Lajosunk írja egy-egy jó szó és akár tanács is nagyon sokat segíthet számukra. De "Te" aki a közelben élsz akár ruházat cipők, sapkák meleg kabátok, élelmiszer gyűjtéssel, mint például burgonya, sárgarépa, kinek mi van kis felesleg a kertjében, földjein stb.  és odaszállítással is segíthetnéd a rászorult családot. "Te" aki nélkülözni tudna egy vödör szenet vagy egy garabolynyi tűzifát vidd el nekik, vagy fogjatok össze és összegyűjtve vigye el valaki nekik, hiszen mindenkit szeretettel várnak otthonukban . Tűzrevaló nélkül tátong legalább három tüzelőkályhájuk. Ne hagyjuk fázni a nyolc gyermeket.

Bízom a magyar összefogásban a Magyar Megmaradásért érdekében. Olvassátok végig Lajos segélykérését és döntsetek a legjobb belátástok szerint. Szeretettel >Zoli< a Magyar Megmaradásért!

A kiemelések >Zoli<-tól

 Nem jó érzés kérni...

Abban a reményben írok, hogy Ön/Önök talán tudnak segíteni bajba jutott családunknak. Bizonyára akadnak bőven, akik hozzánk hasonlóan keresik a kiutat legégetőbb gondjaik elől -, ezért azt kérem, legalább olvassák el soraimat, mielőtt döntenének.

Sajnos, az általam ismert segélyszervezetek érdemben nem tudnak egyéni, a miénkhez hasonló gondokkal küzdő emberek problémáival foglalkozni és a helyi szervezetek sem. Kis hazánk keleti részén, ahol mi is élünk, még mindig nagyon sokan élnek mély szegénységben, aminek a kezelésére megközelítőleg sincs forrása az arra hivatottaknak.

Nem jó érzés kérni (az embernek görcsbe rándul a gyomra!) és magam miatt nem is tenném... A saját és a sógornőm gyermekeiért teszem, akik nem tehetnek semmiről. (Nekünk is és a sógornőmnek is négy, négy gyermeke van)
Nem felelőtlenségből jöttek a világra, de sajnos más-más okból olyan helyzetbe kerültek, amit gyermekként nagyon nehéz megérteni és elviselni.

Bennünket a 2008-as válság sodort el (elveszítettem a munkámat, elveszítettük a házunkat, autónkat és minden értékünket, amit több mint 20 év munkájával kerestünk meg). Egyik napról a másikra otthontalanok és nincstelenek lettünk. Senkinek nem kívánom ezt az érzést és helyzetet, főképp úgy, hogy korábban szép otthonunk és életünk volt. Ekkor a nagyobbik fiúnk 5, a kisebbik 1 éves volt, a párom pedig 5 hónapos terhes a kislányunkkal. Ők adtak erőt ahhoz, hogy ne a pszichiátrián kössek ki!

Megpróbáltam mindent, de 48 éves fejjel, közgazdász végzettséggel, sehol sem kapkodtak már utánam. Végül biztosításközvetítőként tudtam elhelyezkedni. Tiszta jutalékos munka, ami egzisztenciálisan tele van bizonytalansággal, ha az embernek nincsenek tartalékai. Időközben 8 alkalommal költöztünk (ismerősök, albérletek), az akkoriban 3 kisgyermekkel. Gyakorlatilag folyamatosan és ilyen lelkiállapotban kellett teljesíteni.

A sógornőm 2012-ben jutott odáig a gyerekekkel, hogy így nem mehet tovább. Apuka a család minden bevételét elitta és eldrogozta, a gyerekeket is bántotta. Nem volt más választásuk -, a szó legszorosabb értelmében elmenekültek egy éjszaka otthonról. Máshová nem mehettek, így hozzánk jöttek.

Szeretettel fogadtuk Őket, annak ellenére, hogy nekünk sem volt könnyű a helyzetünk. Persze hamar kiderült, hogy ez így nem fog működni, hiszen bérelt házban ennyi kisgyermeket eltartani alapvetően egy jövedelemből lehetetlen. Másfelől 2 nap sem telt és a ház tulajdonosa – jogosan – közölte, hogy ennyien nem maradhatunk és mihamarabb költözzünk el. Két hetet kaptunk....

Félretett pénzünk, tartalékaink nem voltak, örültünk, hogy egyik napról a másikra el voltunk. Hirtelen 7 gyerekünk lett, ráadásul a sógornőm terhes is volt. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Utcára tenni Őket -, biztosan nem, új albérletet keresni Pesten vagy környékén...lehetetlen! A gyerekek semmiről nem tehettek és ott és akkor csak Ők számítottak!

Mai napig azt hiszem, nem volt más választásom és arra az elhatározásra jutottam, hogy keresünk az országban bárhol egy olyan helyet, ahol nagyon olcsón lehet részletre házhoz jutni és van megfelelő infrastruktúra a gyerekek érdekében (óvoda, iskola, orvos,...). Mindegy volt hol, hisz érdemi rokonaink nincsenek. Így találtam rá egy kisebb településre Hajdú-Bihar megyében, ahol 1,3 millióért havi 70 ezres törlesztővel tudtunk venni egy kis (2 szoba, 60 m2-es) vályogházat. Ezt is sok-sok segítséggel. Amikor eljött a költözés napja és megérkeztünk... boldogok voltunk! Nem volt se villany, se víz, se semmi csak gaz mindenütt -, de innen már nem rakhatott ki bennünket senki! Borzalmas -, mégis szép időszak volt. Sokat éheztünk, de aztán lett villany, víz, műveltük a kertet, vettünk kiscsirkéket.....

Augusztusban megszületett a sógornőm babája.... októberben pedig 2 hónaposan el is hunyt bölcsőhalálban. Látszólag semmi baja nem volt. Megéltem ezt is: egy 2 hónapos kisbabát reggel kimeredve, holtan kézbe venni....Hajnal fél 4-kor még szopott, semmi baj nem volt. Életem végéig elkísér.

Tulajdonképpen az egész elmúlt 10 évünk egy rettenet volt, de azt hiszem, ott és akkor volt a mélypont. A legnagyobb nyomorban kellett eltemessük a kisfiút. Szaladgáltunk mindenféle szervezethez segélyért a temetéshez és összesen 2 ezer ft-ot kaptunk. Ilyenkor tudja meg az ember csak igazán, hová jutott és mire számíthat a bajban.... Addig irkáltam mindenfelé, míg végül találtam egy kedves idősebb hölgyet a rákoscsabai plébánián, aki el is jött hozzánk, utána pedig felkarolt bennünket és segítettek.

Később sikerült munkát is találnom. Eleinte csak újságot hordtam, azután ugyanennél a cégnél előfizetések szervezésével is foglalkoztam. 2015-ben született még egy kisfiúnk. Nem terveztük, Ő volt a ráadás. Talán a halott kisfiú helyett jött. Eldobni nem tudtuk volna és nem is akartuk. Nálunk mind a 4 gyermek császármetszéssel jött a világra, ezért a páromat el is köttettük.

Időközben a CSOK révén sikerült egy jobb házba költözzünk, sőt később a sógornőméknek is sikerült ugyanígy saját fedelet venni. Persze ugyanúgy együtt vagyunk, gyakorlatban egy kasszán, de legalább nem nyomorgunk ennyien egy pici házban.

2016 őszén, amikor egy ideje már úgy éreztük, hogy elviselhetőbb lett az életünk -, megszűnt a munkám. Utána megpróbálkoztam ismét a biztosításközvetítéssel majd egy pici bolttal is, de pár hónapja megint semmi. Reménytelenné vált újra minden.
Nincs munkám, azaz jövedelmem. Jelenleg ami biztos: a családi pótlék és a sógornőmék közmunka bére.

A feleségemnek a 4. császármetszés után annyira elvékonyodott a hasfala, hogy fizikai munkát nem végezhet. Kezeltetni és műteni kellene, hogy dolgozni tudjon. Nekem személy szerint volt már infarktusom, gyomorfekélyem, cukorbeteg vagyok, magas a vérnyomásom és vacak az egész érrendszerem. Fizikai munka szintén szóba sem jöhet, más pedig nincs. Már 58 éves vagyok....

Elnézést kérek, hogy ilyen hosszadalmas ez az egész. Nem tudom rövidebbre fogni és talán az is kiderül a soraimból, hogy nem a hozzáállásunkkal van baj. Hozzátartozóink, akikre számítani lehetne, valóban nincsenek. A bajban az ismerősök és barátok is már régen „eltűntek".

El vagyok keseredve, meg is fáradtam. Fogalmam sincs, hogyan és mikor tudom megint helyére tenni a dolgokat (persze munkával), de azon leszek.
Nem tudom, eljutottatok-e idáig, ha igen, talán segíthettek abban, hogy átvészeljük valahogy ezt a kritikus időszakot. Személyesen is szeretettel várunk! / (Címünk: 4069 Egyek, Ősz utca 4.)

Bármilyen segítségnek nagyon örülnénk, akármilyen picinek is:

Tüzelőnek vagy tüzelőre valónak (egyáltalán nincs még a télre) élelmiszernek az elmaradt rezsiszámláinkban segítségnek meleg plédnek, ruhának, cipőnek, kabátnak (a méreteket szívesen elküldöm...) és szinte bárminek.

Ha tudnak bennünket ajánlani olyan valakinek, aki esetleg segíthet, azért is hálásak lennénk. Ha munkalehetőségről tudnak mifelénk, ami nem fizikai és egy közgazdász-kereskedő agyával elvégezhető, annak örülnék a legjobban. Ha válaszképpen csak egy biztató szót küldenek, azért is hálásak vagyunk!

A gyerekek méretei:

• Ricsi (15 éves) 175 cm magas és 42-es cipőt hord
• Laci (15) 165 cm 39-es
• Erik (14) 170 cm 40-es
• Lali (11) 160 cm 38-as
• Bea (10) 150 cm 36-os
• Eszti (10) 160 cm 37-es
• Márkó (9) 145 cm 34-es és
• Bandi (4) 105 cm 26/27-es.

Ricsi, Lali, Eszti és Bandi a mi, / Laci, Erik, Bea és Márkó pedig az Edina gyermekei.

Köszönettel

Vajay család:, Lajos és Marianna, Ricsi (15), Lali (11), Eszti (10), Andris (4); Edina (a sógornőm) és Laci (15), Erik (14), Bea (10), Márkó (9)

Címünk: 4069 Egyek, Ősz utca 4.

Tel: 20/510-4030

Bankszámlaszám: Vajayné Milák Marianna
70100121-15368786 (3A Takarékszövetkezet)

A nemzetközi számlaszám: Vajayné Milák Marianna
HU09 7010 0121 1536 8786 0000 0000
BIC: TAKBHUHB

Toldalék és a hozzám érkezett magánlevelek illetve vélemények

Kedves Zoli!

Néhány nappal ezelőtt járt nálunk egy család... A saját nevükben valamint egy martonvásári segítőkész csapat nevében hozott ruhákat és némi élelmiszert. Más irányból ugyan, de ők voltak az első "fecskék" és reménysugár.
Rá 2 nappal ezt írták:

Kedves Lajos!

Tolmácsolom Nektek (...) üzenetét:
"Nagyon szépen köszönjük a fotókat, hogy látjuk nagyon jó helyre kerültek ADOMÁNYAINK. Nagyon nagy szeretettel küldtük. Örülök hogy szinte minden jó lett méretekben, a család összes tagjának. Használjatok mindent egészséggel.!!

 Egy másik vélemény válaszféle a hirlevélre:

(...)

"Innen Svédországból számomra nagyon nehéz eldönteni (nincs rálátásom) az őszinteségre"

viszont ezt nem nehéz végiggondolni.

Apuka a család minden bevételét elitta és eldrogozta,

Hát igen, erre Svédországból nehéz rálátni...

Miért kellett megvárni, amig 4 gyereke lesz???? Apuka nem utána ivott, már előtte is!

Egyébként meg devizahitelből nemcsak házat vettek, autót is... Hát... előtte kellett volna spórolni.

Ha minden felelőtlenül élő emberre gondunk lenne, ahogy van is az államnak: van tűzifa program, és a jótékony-cégek is sokat segítenek. Ha ott helyben nem segítenek, az okokra nehéz messziről rálátni. Ne apelláljanak minden léhűtő esetében a "magyar testvérekre". Ez egy giccses frázis. Amikor kivennék a kezükből a poharat, meg a drogot, akkor nincs semmilyen testvér. Sajnos, sok ilyen estet látunk. Szívesen segítünk, ahol van értelme, de feneketlen zsákba senki nem szeret tölteni.