20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 október 29, csütörtök

"Korona" propaganda felboncolva!

Szerző: JÚLIA

Az egész Pandémia alapja és célja a Transzformációs procedúra az emberből egy akaratnélküli, engedelmes Zombit fabrikálni!

A hazugsággal „megfertőzött" részek feltárva!

Ennek semmi köze az egészségünkhöz s az azért való „aggódás"-hoz sem!

1945 óta folyamatos ez a törekvés ezen a bolygón – hogy lehet elérni, hogy a normális emberből egy akarat-nélküli rabszolga legyen. Ez az állapot ugyanis kizárólag HAZUGSÁG-gal közelíthető és érhető el s állandó jelleggel zajlottak kísérletek, mit világrengető hazugságokkal mindezt elérni. Az ember – transzformációt örök időkre biztosítani – amely egy hangosan ki nem mondott cél elérhető: a világszocializmus – s a VILÁGKORMÁNY!

Ez az egész Pandémia nem más, mint HÁBORÚ AZ EMBERISÉG ELLEN!!

Már a Korona-világháború kezdetekor elszólta magát a Guardian-ban Gordon Brown, a brit kormány valamikori pénzügyminisztere 2020 március 26. -án:

Gordon Brown, a gigaglobalista követeliegy világkormány félállítását!!" - mert ezt a járványt csak egy világkormány egységes intézkedéseivel lehet megoldani: ez nem az egyes országok „magánügye" - szükségünk van egy koordinált, az egész világra kiterjedő, globális válaszra a vírus, a járvány leküzdése érdekében."

A francia elnökök állandó tanácsadója Mitterand óta, Jaques Attali állandó jelleggel hangoztatja:

„világkormánynak, teljesen mindegy, milyen hazugságok árán – de létre kell jönnie".

Miután a 2008-as világméretű pénzügyi válság nem hozta meg a kívánt eredményt, a világkormány melegalakítását – erklärte Attali: 2009 abszolút érthetőén és világosan: „egy kis Pandémia" segítségével elérhető ez a csodálatos, régóta áhított cél. 2008-ban a világméretű pénzügyi válsággal valami hiba történt – nem lehetett elérni a világkormány létrehozását. Egy kis Pandémia azonban meggyőzheti a világ vezetőit a világkormány szükségességéről. Attali nyíltan elismerte: egy, a világra kiterjedő terror világkormány létrehozása kizárólag egy módon lehetséges: a FÉLELEM felkeltése és megerősítése az emberekben! A Pandémia lehetővé teszi a világkormány alapkőletételét!

Henry Kissinger, a globális "reptil" tudta nagyon is jól, hogy egy világméretű járvány előidézése az embereket a halálos félelem állapotába taszítja.

„amennyiben mi az embereket a halálos félelem állapotába taszítjuk, boldogan LEMONDANAK A JOGAIKRÓL s hozzájárulnak a világkormány melegalakításhoz".

Mi sem természetesebb, mint hogy a „Védőoltás" király, Bill Gates is hallatta a hangját a témában:

„Ha lenne egy világkormányunk, sokkal hatékonyabban fel lennénk készülve a járvány leküzdésere. Rengeteget globális kérdésünk van – ezért is lenne a legnagyobb szükség egy világkormányra, A klímaváltozás elleni harc bizonyítja ezt a legékesebben."

Ez a néhány idézet csak egy kis válogatás azon kijelentések, nyilatkozatok közül, melyeket a világot dróton, kötélen rángatni akaró „hatalmasságok" a világnak kikiáltottak. Az 1945 óta kitalált HAZUGSÁGOK Hitlerről, a világháborúkról csak növelik mindezek súlyát.

Az alapok, amiért MINDEN ország a Pandémia hazugságot propagálja, nagyon egyszerű elmondani: szinte valamennyi országban a GLOBALISTÁK irányítanak, s a „politikusok" megkapták az utasítást a világ pénzügyeit a kezükben tartóktól, az őket szolgáló intézményektől. Ezek közé tartozik az IWM és a Világbank is. Hiteleket az országok csak akkor kaphatnak, ha a kormány a saját népessége ELLEN bevezeti a LOKDOWN-t, a maszkok viselését kötelezővé teszi, az ALÁVETETTSÉG jeleként!

A legjobb példa erre Lukaschenko, akinek azért, hogy kövesse az utasítást, 100 000 Dollárt ajánlottak fel azért, hogy a Lockdown-t bevezesse, ugyanúgy, mint Olaszországban. Lukaschenko nem volt hajlandó erre – nos, megkapta érte a „demokratikus Korona-forradalmat".

A megálmodott emberi Transzformáció kizárólag egy, kozmikus mértékegységben Zombi alak létrehozása csak ERŐSZAK s kizárólag a szegénység által létrejött védtelenség által kerülhet létrehozásra.

Németországban az első lépcsőt ehhez a Merkel kormány katasztrofalis klímapolitikája hozta létre. Először szétzüllesztette az energiaellátást, amikor lecserélte a teljesen hatástalan, ami az életerünket tönkretevő szélkerekekre. Ezt követően gyorsan teljesen tönkretette a világon egyedülálló technikai előnyt az autóiparban, különös tekintettel a Diesel-autók területén. A BRD-ben kifejlesztett DIESEL motort a világpiaci konkurencia előtt kimagasló előnyben volt – VÉGE – MERKEL és kormánya - MEGSEMMISÍTETTE! -

A minden propagandaeszközzel propagált elektromos, akkumulátorral működő autó nem tud funkcionálni! Már-csak azért sem, ezért, mert a tömeges akkumulátor gyártásához szükséges alapanyagok a szükségleteknek csupán egy részét – de nem az összeset – tudják kielégíteni. Ezen túlmenően az akkumulátorok még mindig életveszélyesek, mint ezt a tűzesetek száma is mutatja. Németországban száguldoznak milliószámra autók benzinnel, Diesellel – amennyiben ebből 1 millió akkumulátorral üzemelne, teljes egészében összeomlana az energiaellátás!!

Prof. dr. Harald Lesch, aki tulajdonképpen a jelenlegi System „támogatója", elismeri:

„A kormány által tervbe vett 1 millió töltőállomás (ahol minden töltőállomás 350 kW -al üzemelne) szükséges, egy horrormértékű elektromos teljesítmény 350 GW teljesítményt nyújtani. Ezt azonban semmiképpen nem tudjuk biztosítani, Jelenleg a nemet áramellátó hálózat, az ÖSSZES ÁRAMHÁLÓZATOT ÖSSZESZÁMOLVA – átlagban 68,5 Gigawatt -ot tud teljesíteni" /ZDF 2019. Júni 5.).

Szóval mit tegyen az egyszerű állampolgár a klíma védelmében, ha elektromos autóval kíván közlekedni? A lakását, házát fűtse, világítsa akkumulátorral? Ezen kívül: HONNAN vegye az akkumulátorba a szükséges mennyiségű arámot, ha már mindenütt csak a szélkerekek működnek, melyek az energiaszükséglet 0,02 %-át tudják biztosítani?

A kölni fizikus, Christoph Buchal, valamint a gazdaságpolitika professzora, Hans-Werner Sinn az akkumulátorral működő autók Németországban 11 és 28 % -al több szén-dioxidot bocsátanak ki kilométerenként, mint egy Diesellel működő autó. Vizsgálataikhoz Buchal és Sinn egy Mercedes C220 Diesel-autó és egy Tesla Modell 3 akkumulátorral működő autót hasonlítottak össze, miközben a Diesel autó és a Tesla akkumulátor összehasonlítását is elvégeztek (FAZ 2019 apr. 18. 21 o.).

A világhírű tudós, a stuttgarti Dr. Gustav Krüger fizikát tanult és doktorált a Max Plank intézményben a fémekkel kapcsolatos tudományból. Számtalan tudományos értekezés és könyv szerzője, a CO2 témában a következőket írja:

A VÍZ, óriási mennyiségű szén-dioxidot nyel el. A vízben kb. 50-szeres mennyiségű CO2 van, mint amennyi az atmoszférában elnyelt mennyiség. A felszíni vizek és a levegő összetétele egyensúlyban van. Ha valóban sikerülne elérni, emberi beavatkozás utján a CO2 tartalom csökkentése – ez a mennyiség a tengervízből AZONNAL kiegyenlítésre kerülne." (Schöpfung – Gestern und morgen. Deutschland >Magazin 2017).

Azt hiszem, ezt magyarul úgy mondjak: „fából vaskarika" - azaz: nem értünk el semmit, marad minden a régiben.

Sajnos, a klíma CO2 hazugság is KITALÁCIÓ – a világkormány félállítása érdekében!!

Nos – ebben az esetben is a FÉLELEM ELŐIDÉZÉSE; FELERŐSÍTÉSE a legfőbb segédeszköz.

A koppenhágai konferencia (2009. december 7 – 18) óriási csalódást idézett elő. Rz az oka, hogy David de Rothschildnak egy Bloomberg interjúban (2009. dec.11) „kicsúszott" a száján:

„Mi tudjuk hosszú tapasztalat alapján, hogy egy világkormány létrehozása (global governance) a klímaváltozást is figyelembe véve a legnagyobb jóakarat mellett is rendkívül nehéz. Mi látjuk ezt Koppenhágában, hogy minden a legnagyobb mértekben nagyon egyenetlenül halad. Nekünk most az embereket kell mobilizálni, a cselekvésre felszólítani, mert csak beszelni a mai időkben: – ez az idő elmúlt!"

Miután a klímaváltozás hazugság nem érte el a kívánt eredményt, a világkormány fanatikus Rothschild, Soros, Gates a Corona Pandémia háború mellett döntöttek!

Egy példa nélkül álló FÉLELMET kell előidézni, ami a tömegeket a TELJES, TÖKÉLETES ÖNFELADÁS -ba tereli. PÁRHUZAMOSAN el kellett indítani a Rasszizmus elleni küzdelmet a fehér ember iránt, a halalfélelem állapotát alá kellett támasztani, felerősíteni az ERŐSZAK bevetésével.

A mellékeffekt: az emberi kultúra, az emberi identitás megsemmisítése az elérni kívánt cél.

Mindezekkel együttesen a kitűzött cél: EGY AKARAT NÉLKÜLI ZOMBI EMBERTÖMEG – a kiválasztottak uralma alatt.

Erre utal az is, hogy Angliában megalakult az első NÉGERPÁRT – vezére egy NŐ  Sasha Johnson – katonaruhában, rendszerint fegyverrel az oldalán, aki a világba kiáltja:

Sasha Johnson

"Mi leszünk az Egyesült Királyság első fekete vezetésű pártja. Hangot akarunk magunknak. Így néz ki a demokrácia!" -  „a fehér férfi nem egyenrangú velünk – a rabszolgánk lesz".

másik idézet a férfihang.hu cikkből: "Nos, ennyit a "fejlett nyugati államok" társadalmáról-kultúrájáról-közbiztonságáról, a színes bőrűek mozgalmáról, a nők politikai szerepvállalásáról, a feminizmus "jogegyenlőségi" céljairól, és a mindezt egy katonai sapka alatt egyesítő "interszekcionális feminizmus"-ról.

- Merkel rendelkezésére lesz bocsátva a legfontosabb fegyver ebben a küzdelemben: A GYERMEKEINKET MEGSEMMISÍTENI.

Ezeket az ártatlan, védtelen kicsiket el kell távolítani a szülőktől, fizikailag, pszichésen teljes egészében tönkretenni! A szülőktől elvett gyerekeket el kell választani a szülőktől, meg kell szakítani a szülök, gyerekek közti kapcsolatot (a DDR-ben ez gyakorlat volt, Margot Honecker vezetésével – s Merkel jól megtanulta a leckét!), valamennyi családtaggal meg kell szakítani a kapcsolatot.

Azok a szülök, akik nem hajlandók ezeket az utasításokat végrehajtani – pénzbüntetéssel sújtani. Minden elő van készítve – s salátaolajatok is megjelentek azok részére, akik a PISZKOS MUNKÁT hajlandók elvégezni.

Őrül ötlet: Corona gyanú esetén az egészségügyi hivatal a gyerekeket elviszi a szülőktől!! Az egészségügyi hivatalok már megkapták az utasítást, miszerint Corona gyanú esetén a gyerekeket máshol, távol a szülőktől kell elhelyezni, a családtagokkal MINDEN kontaktus, személyes érintkezést meg kell akadályozni.

Szó sem lehet a családdal együtt töltött időről, a közös étkezésekről, a gyerek lehetőleg EGYEDÜL, EGY SZOBÁBAN KELL, HOGY AZ IDŐT ELTÖLTSE!!

Ténylegesen már keresi a Diakonie a mocskos munkát elvégző „munkásokat" - KINDERWEGNEHMER címszó alatt – természetesen női, férfi PEDAGÓGIAI SZAKMUNKAERŐ néven, akik a saját környezetbe veszik a gyerekeket és a fiatalokat, azaz: saját háztartásukban KARANTÉNBA zárják, szigorú felügyelet alatt. Mindez a Corona fertőzés illetve annak gyanújaként áll fenn. A fókusz ezen foglalkozásoknál: az egészségügyi (?) előírások legszigorúbb betartása.

Ezt a tervet a buzi egészségügyi „miniszter asszony" Jens Spüan és a „férje" találta ki s az ö tevékenységükhöz fűződik az ÚJ FOGLALKOZÁS kitalálásának, elnevezése. A kancellár asszony bizonyára nagyon örült az egészségügyi „miniszter asszony" és férje terveinek. Természetesen a „hála" Bill Gates részéről sem maradt el – s ennek köszönhető, hogy a „miniszter asszony" 4,2 millió euró értékű villát ajándékozott Berlinben a „férjének".

Mindez megmutatja a világnak, milyen fontos a Gender házasság a világnak.

Amennyiben a gyerekeink „MEGSEMMISÍTÉSÉRŐL VAN SZÓ – TERMÉSZETESEN A Corona háborús hazugságokra feltétlenül szükség van, tehát szükségesek, mert enélkül ez a legnagyobb HAZUGSÁG nélkül nem lenne lehetséges az országos gyermekmegsemmisítő akciót teljes egészében végrehajtani- Ezek a háborús hazugságok óriásiak!

Íme: Már csaknem nullára csökkent a Coronavirus halálos áldozatainak száma. A folyamatosan emelkedő új infekciók esetén egyre kevesebb páciens kerül kórházba Covid19 fertőzéssel, s aki kórházba is kerül – ritkán igényel intenzív kezelést. A halálozási arányszámok 7 % -rol 0,5 % -ra CSÖKKENTEK" (nt-TV. 2020. jun. 18.)

Olyan hírt is olvashattunk, hogy a temetkezési vállalatok kerültek nehéz helyzetbe azzal, hogy kevesebben haltak meg, s ezzel csökkent az árbevételük. Rövidített munkaidő a Corona időben bekövetkezett kevesebb halálozás miatt? Elképesztő. A frankfurti Frye temetkezési vállalatnál azonban ez a valóság!! A tulajdonos, Katrin Karin Freye: „az elhalálozottak száma CSÖKKENT.

Mindez nagyon szép, de ez számunkra kellemetlen anyagi hátránnyal jár: Kétharmaddal kevesebb volt a BEVETÉLÜNK!"

S ha valaki logikusan utánagondol ezeknek a tényeknek, megállapíthatja: itt bizony valami nem stimmel abból, amit az újságok írnak, a televízióban a szakértők elmesélnek. Miért nem kérnek rögtön az adófizetők pénzéből anyagi segítséget – ez számomra érthetetlen.

A furcsaságok csúcsa viszont: WUHAN-ban, ahol a Vírus kiszabadult a laborból s elindult „világhódító" útjára, ahol a Coronavirus epicentruma található: a Soros laborban, a 666-OS SZÁMOT VISELŐ HÁZBAN; ahol közös munkával a kínai háborús labor 4. főhadiszállásán állítottak elő ezt a „halálos" vírust: 2020 augusztus 15.-én több ezer ember egy vidám pool-partyt tartott! Természetesen az előírt l – 2 méteres távolság nélkül, s MASZKOK nélkül!

A brit SUN cinikusan írta:

„A gondtalan, vidám ünneplő tömeg valószínűleg elfeledkezett az infekciós rizikóról. S mindez abban a városban, ahonnan a Corona világhódító útjára elindult. Ez a sokkoló élmény a Lockdown-t irreálissá teszi".

A Frankfurter Allgemeine 2020 augusztus 19.-i számában írta: a Merkel mama a Wuhan-i Party kepeinek hatására eljuthatott a meggondolás stádiumába. Ténylegesen a FAZ kezdet kezdetétől abban bízott, hogy a vírus fertőzése lassan alábbhagy, az infekciós görbe csökkenést mutat, pl. Németországban. Micsoda fatális tévedés. Mert a kérdés még mindig megválaszolatlan: hogyan semmisítünk meg egy vírust? A járvány kezdetétől a mai napig tartja magát az az álláspont, hogy OLTÓANYAG/OLTÁS nélkül a vírus megsemmisítésére nincs lehetőség. Ezen az alapon számolatlan milliókkal támogattak a kutató gyógyszerészeti intézményeket, akik a vírus elleni oltóanyagot kutatták – a mai napig eredménytelenül. Természetesen az adófizetők állják a számlát.

Mindezt a „tévedést" korrigálva már megjelentek azok a hírek is, miszerint „rövid szünet után ismét fertőzések léptek fel Wuhan-ban".

Természetes, a hazugságokat továbbra is fenn kell tartani BARMI ÁRON – mert a Föld lakossága még nem jutott el a teljes önfeladásig – s meg nem ismerne el a világkormányt!

Ennek érdekében: HAJRÁ, ELŐRE A FÉLELEM ÁLTAL HAJTVA!"

Júlia.

Hozzászólás  

#3 Ph.D. Peresztegi Sándor kérése a terjesztésreR Zoltán 2021-02-12 15:50
COVID-19 és COVID-21
KORONAVÍRUSOK NEMZETKÖZI ELEMZÉSE és KÖZLEMÉNY a kormányok és az egész föld népei részére

Az európai és amerikai virulógusok, parazitológusok szaktudása még professzori szinten is - enyhén fogalmazva - HIÁNYOS...
Sajnos, még azt sem tudják, amit még a gyermekek is logikailag megértenek...
Tehát a vírusok alapszokása, hogy minimum 37 Celsius fokos lázat okoznak, amely láz addig van aktívan jelen, ameddig az immunrendszer le nem győzte a kórokozó vírust.

Tehát felesleges a szabad légtérben maszkot viselni.

Felesleges bezárni az intézményeket, iskolákat, hoteleket, éttermeket és ami a legfeleslegesebb TESZTELGETNI azokat, akik nem lázasak.

Az XY (most nem nevezem meg, de klinikailag teszteltük Szlovákiában) tesztanyag közel húsz százalékát itatták be "XYC"-vel, amely pozitívvá és beteggé tett sokakat.

Most pedig csak ott tejed a COVID-19 és a hetven százalékkal agresszívebb változata (a COVID-21), ahol aktívan oltottak már (lásd: Norvégia, Egyesült Királyság).

Ahol pedig nem volt pénz teszt-anyagra és oltóanyagra, ott pár hónap alatt megszűnt a járvány...

ÖSSZEGZÉS:

1. TILOS a további TESZTELÉS azokon, akik nem lázasak, mert a tesztelés károsíthatja az egyén orrmelléküregét, amely által orrmelléküreg-gyulladáshoz, valamint arcüreg-gyulladáshoz vezethet.
Az orrmelléküreg-gyulladás a melléküregekben található nyálkahártyák gyulladását jelenti. Ez lehet arcüreg-gyulladás, homloküreg-gyulladás vagy a rostasejtek gyulladása, ami fejfájást, orrfolyást, orrdugulást, feszülő érzést és tüsszögést okoz. Akut gyulladás esetén ezek kiegészülnek kellemetlen lehelettel, köhögéssel és nyomási fájdalommal az arc, az orr és a szem környékén, valamint lüktető fájdalmat érzünk az arc és a homlok részen, de a kellemetlen érzés a szem mögötti területet is érintheti. Ez a fájdalom előrehajolás következtében tovább fokozódhat. Kísérheti láz, levertség és látászavar, és akár látványosan meg is duzzadhat az arcunk. A panaszok hosszú ideig elhúzódhatnak, így akár 3 hónapnál tovább is tarthat a gyógyulás. Ezalatt az idő alatt tompa fejfájás és fokozott orrváladékozás is előfordulhat, miközben a tesztelt személy ízlelését és a szaglását is képes meggyengíteni. Ezért hihetik tévesen, hogy a COVID-19 vagy a COVID-21 áldozatává váltak. Idővel pedig a tüdő is károsodhat.

2. Felesleges a maszk, ha nincs jelen a láz...

3. Felesleges bezárni az intézményeket, iskolákat, éttermeket, hoteleket, színházakat.
De aki enyhén lázas, tegyen fel védőmaszkot, hogy felelősen védje a környezetét önmaga fertőzésétől.

Ha a fentieket mindenki komolyan veszi, akkor a koronavírus-járvány pár hónap alatt önmagától megszűnik.
A koronavírusok ellen az oltások hatástalanok, de ezt a kormányok és a "CELEB"-virulógus-szóvivők nem tudják, mert nincs kellő szakismeretük...
...
Fontos tudni azt is, hogy vannak ellenszerei a koronavírusoknak, amelyek BIO-készítmények formájában elérhetők:
Koronavírus ellen:
BioHAUS® spray aktív klórral és oxigénnel, 100 ml Kód 9392
Life Impulse® Organic Colosztrum 400 mg – Kód 7070
Life Impulse Kvercetin Plusz C-vitamin – Kód 7072
...
A Minősítő- és Ellenőrző Orvosi Bizottság Elnöksége nevében és az EU Apostille Jogkörű Független Orvosi Főtanácsadójaként FELSZÓLÍTOK minden kormányt a földön, hogy vessenek véget a COVID-19 és a COVID-21 koronavírusok terjedéséhez való asszisztálásuknak!
...
Ph.D. Peresztegi Sándor
#2 PáLoS TReNDPető Imre 2020-11-22 20:29
Sok a primitívség. A jó tartalmakat semmivé lehet tenni, ha ostobaságok közé keverjük. Kezdődik az írásképpel: a kis- és nagybetűk nem játszadozni valók az írásban. Vagy játszani akar a szerző, de akkor felejtse el, hogy komolyan vehető! Aztán, még csak az első szónál tartunk: spanyol Izabella nem játszadozni hívta a pálosokat! És ennyi elég is...
#1 Mi van a vakcinában???R Zoltán 2020-11-21 22:26

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló