A bizakodó embereknek lassan elegük lett abból, hogy a misén szentbeszédet mondó vendég egyházi méltóságok állandóan az ószövetségi hablatyokkal jönnek elő, és a magyar nemzet kicsinységét, a mindenbe való beletörődés szükségességét és csak a hit által történő üdvözülést, problémamegoldást szajkózzák az egészen másfajta beszédeket, tanácsokat váró híveknek.Amikor a búcsú előtti csütörtök estéjén az összevont jelenlegi román határállomáson szinte másodpercek alatt átjuthattak a zarándokokat szállító autóbuszok, mert olyan kevesen voltak, már látszott, hogy valami nem fog stimmelni az idei, a magyar összetartozást szimbolizáló ünnep körül. Sokan úgy próbálták magyarázni a látható emberhiányt, hogy a hideg pünkösd miatt kevesebben indultak útra, és vállalták ezt az embert próbáló missziót, de végére aztán kiderült, hogy nem a szélsőséges időjárás, hanem a csíksomlyói hármasoltárnál megszólaló szereplők hozzáállása és beszéde az igazi baj.

Amikor négy évvel ezelőtt Hajdó esperes teljesen reális és izgalommal, energiával fűtött szózatot intézett a magyarsághoz és a székelységhez, mindenki úgy gondolta, hogy na végre, most elindul valami. Azóta a gyergyószentmiklósi székhelyéről egy eldugott Hargita alatti faluba, Székelylengyelfalvára helyezték a magyar érzelmű esperest, aki szerény eszközeivel azért ott is próbálja folytatni felvilágosító, tanító és a múlt kincseit megőrző misszióját.

Hajdó óta egyre inkább laposodtak a beszédek, és az idei búcsúra az tette fel a koronát, hogy egy Schönberger Jenő nevezetű, már nevében is provokáló katolikus püspök nem utat mutatott, gyertyát gyújtott az igaz szóra áhítozó egybegyűlteknek, hanem minden formában igyekezett elfojtani a hazafias lendületet, és a magyarok kötelező beletörődését, a krisztusi passzív békeszeretetet hangsúlyozta úgy, hogy nem győzte nyomatékosítani a megváltó zsidó származását.

Kis nemzet vagyunk, nem tehetünk semmit, csak a hitünkhöz forduljunk és fogadjuk el a ránk törő hatásokat, a nekünk kiosztott szerepet – ez volt a jellemzője a zsidó származású katolikus főpap mondandójának, amit a jelenlévők többsége békés eszegetéssel és alvással próbált meg átélni. Persze nem azért utaztak a zarándokok ezer kilométereket, hogy egy ilyen hangulat-, illúzió- és együvé tartozásvágy-romboló, semmitmondó langy szöveget hallgassanak, hanem megerősítést vártak az összmagyar sors megoldásához.

A fentiek is tudták, hogy nem ez az, ami a földi embereknek kell, és talán nem véletlen, hogy a Nyeregben már a szentmise közepekor elkezdett zuhogni az eső, és éppúgy, mint tavaly, a kellemetlen égi áldások a Nyeregre és Csíksomlyó egy részére volt jellemző. Távolabb nem bocsátották alábbra terhüket a felhők.

Az, hogy jóval kevesebben voltak, bárki, bármit mond, nyomon követhető a hármashalom oltár mögül készített panorámaképeken, hiszen jóval több a zöld folt a mostani képeken, mint a tavalyi színes, az egy négyzetméteren elhelyezkedő emberek sokaságától tarkított természetes pasztellkép.

Egy üde színfolt volt csupán, amely azért melengethette a szíveket-lelkeket, és a televíziós állomások sem tudták ezt kivágni tudósításaikból, ez pedig a Magyar Nemzeti Front profi módon felállított, fémoszlopokra felszerelt, kifeszített hatalmas nemzeti lobogója volt. Igaz, a szervezők nem túl udvariasan levetették a zászlóról a pártlogót, de hasonlóképpen jártak el azon szervezetekkel is, amelyekkel kapcsolatban politikai szempontokat is feltételeztek. Hiába vonult fel a Magyar Gárda több osztaga, őket sem említette meg a műsorközlő, éppúgy, mint az MNF, vagy a MIÉP keresztaljait.

Az emberfolyó nagyságának csökkenését jelezte az is, hogy panaszkodtak az árusok, főleg a körösfőiek. Míg tavaly rendőröknek kellett irányítani az ajándékokat vásárolni akaró zarándokokat, addig idén alig pár busz állt csak meg a híres-nevezetes kalotaszegi faluban. Ezt még elfogadták az ottaniak, hogy egyre kevesebb a pénzük az anyaországiaknak, és napra készen a magyarországi politikai helyzetről úgy gondolták, hogy az elszegényedett emberek nem tudtnak már úgy vásárolni, mint régen, de az, hogy a korábban zsúfolt magyarországi benzinkutakon is alig lézengett hazafelé egy-egy busznyi társaság, mindenképpen a megfogyatkozott létszámot jelzi.

Ha ez így folytatódik, Csíksomlyó elveszíti eredeti varázsát, és ennek nem a lelki táplálékra vágyó zarándok, hanem a búcsú szervezőinek és szónokainak hozzáállása, súlytalan és a totális belenyugvásra bíztató szónoklatai lesz majd a magyarázata. Az emberek már nagyon unhatják, hogy a katolikus egyház egyes prominensei mint a zsidók és a cionisták talpnyalói lépnek fel, és sokakat mérhetetlenül bosszant, hogy az Árpád-házi szentté avatott királyaink, királynőink és a királyi családok tagjai után nyolcszáz évvel, egy zsidó származású úgymond zsidó embermentőt, Salkaházi Sárát magyar szentté avatták, de az igazán nagy formátumú és népben, nemzetben gondolkodó, önfeláldozó egyházfik, mint Prohászka Ottokár, vagy Mindszenty bíboros mindig lekerül erről a listáról.

A szabadkőműves Vatikán által odarakott pápa csángóföldi útját ugyan beharangozták, de már visszakoztak. Majd elküldi talán valami beosztottját jövőre, de érdemi változás nem biztos, hogy ezáltal bekövetkezik. Mint ahogyan a nemrégiben elhunyt korábbi pápa, Karol Wojtyla sem teljesítette a magyar papért esendők kérését, s nem látogatott Csángóföldre. Igaz, pápaválasztása előtti életrajzában mögé nem szerepelt, hogy Lengyelországban zsidókat bujtatott, de miután pápává választották, életrajzírói egyből ezt domborították ki. Ami úgy lehet igaz, mint amennyire nem.

Ha Csíksomlyó nem változik, Babba Mária és az Isten tovább haragszik, s jégeső és a mise elmosása után lehet valami nagyobb természeti katasztrófát küld majd erre a szakrális, de a judeokatolikus által lassan megszentségtelenített térségre.

Forrás:hunhir.hu