20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 május 15, csütörtök

Reverendás „rabbi” borzolta fel a csíksomlyói százezrek idegeit

Szerző: hunhir.hu

Helyszíni beszámoló: reverendás „rabbi” borzolta fel a csíksomlyói százezrek idegeit

Idén megállt az a folyamat, ami az utóbbi évekre jellemző volt, hogy évről-évre egyre többen keresik fel a nagy magyar és katolikus ünnepet, a csíksomlyói búcsút. Jóval kevesebben voltak mint tavaly, és ezt a létszámcsökkenést nem lehet az időjárásra, vagy a pünkösd korai dátumára fogni.

A bizakodó embereknek lassan elegük lett abból, hogy a misén szentbeszédet mondó vendég egyházi méltóságok állandóan az ószövetségi hablatyokkal jönnek elő, és a magyar nemzet kicsinységét, a mindenbe való beletörődés szükségességét és csak a hit által történő üdvözülést, problémamegoldást szajkózzák az egészen másfajta beszédeket, tanácsokat váró híveknek.Amikor a búcsú előtti csütörtök estéjén az összevont jelenlegi román határállomáson szinte másodpercek alatt átjuthattak a zarándokokat szállító autóbuszok, mert olyan kevesen voltak, már látszott, hogy valami nem fog stimmelni az idei, a magyar összetartozást szimbolizáló ünnep körül. Sokan úgy próbálták magyarázni a látható emberhiányt, hogy a hideg pünkösd miatt kevesebben indultak útra, és vállalták ezt az embert próbáló missziót, de végére aztán kiderült, hogy nem a szélsőséges időjárás, hanem a csíksomlyói hármasoltárnál megszólaló szereplők hozzáállása és beszéde az igazi baj.

Amikor négy évvel ezelőtt Hajdó esperes teljesen reális és izgalommal, energiával fűtött szózatot intézett a magyarsághoz és a székelységhez, mindenki úgy gondolta, hogy na végre, most elindul valami. Azóta a gyergyószentmiklósi székhelyéről egy eldugott Hargita alatti faluba, Székelylengyelfalvára helyezték a magyar érzelmű esperest, aki szerény eszközeivel azért ott is próbálja folytatni felvilágosító, tanító és a múlt kincseit megőrző misszióját.

Hajdó óta egyre inkább laposodtak a beszédek, és az idei búcsúra az tette fel a koronát, hogy egy Schönberger Jenő nevezetű, már nevében is provokáló katolikus püspök nem utat mutatott, gyertyát gyújtott az igaz szóra áhítozó egybegyűlteknek, hanem minden formában igyekezett elfojtani a hazafias lendületet, és a magyarok kötelező beletörődését, a krisztusi passzív békeszeretetet hangsúlyozta úgy, hogy nem győzte nyomatékosítani a megváltó zsidó származását.

Kis nemzet vagyunk, nem tehetünk semmit, csak a hitünkhöz forduljunk és fogadjuk el a ránk törő hatásokat, a nekünk kiosztott szerepet – ez volt a jellemzője a zsidó származású katolikus főpap mondandójának, amit a jelenlévők többsége békés eszegetéssel és alvással próbált meg átélni. Persze nem azért utaztak a zarándokok ezer kilométereket, hogy egy ilyen hangulat-, illúzió- és együvé tartozásvágy-romboló, semmitmondó langy szöveget hallgassanak, hanem megerősítést vártak az összmagyar sors megoldásához.

A fentiek is tudták, hogy nem ez az, ami a földi embereknek kell, és talán nem véletlen, hogy a Nyeregben már a szentmise közepekor elkezdett zuhogni az eső, és éppúgy, mint tavaly, a kellemetlen égi áldások a Nyeregre és Csíksomlyó egy részére volt jellemző. Távolabb nem bocsátották alábbra terhüket a felhők.

Az, hogy jóval kevesebben voltak, bárki, bármit mond, nyomon követhető a hármashalom oltár mögül készített panorámaképeken, hiszen jóval több a zöld folt a mostani képeken, mint a tavalyi színes, az egy négyzetméteren elhelyezkedő emberek sokaságától tarkított természetes pasztellkép.

Egy üde színfolt volt csupán, amely azért melengethette a szíveket-lelkeket, és a televíziós állomások sem tudták ezt kivágni tudósításaikból, ez pedig a Magyar Nemzeti Front profi módon felállított, fémoszlopokra felszerelt, kifeszített hatalmas nemzeti lobogója volt. Igaz, a szervezők nem túl udvariasan levetették a zászlóról a pártlogót, de hasonlóképpen jártak el azon szervezetekkel is, amelyekkel kapcsolatban politikai szempontokat is feltételeztek. Hiába vonult fel a Magyar Gárda több osztaga, őket sem említette meg a műsorközlő, éppúgy, mint az MNF, vagy a MIÉP keresztaljait.

Az emberfolyó nagyságának csökkenését jelezte az is, hogy panaszkodtak az árusok, főleg a körösfőiek. Míg tavaly rendőröknek kellett irányítani az ajándékokat vásárolni akaró zarándokokat, addig idén alig pár busz állt csak meg a híres-nevezetes kalotaszegi faluban. Ezt még elfogadták az ottaniak, hogy egyre kevesebb a pénzük az anyaországiaknak, és napra készen a magyarországi politikai helyzetről úgy gondolták, hogy az elszegényedett emberek nem tudtnak már úgy vásárolni, mint régen, de az, hogy a korábban zsúfolt magyarországi benzinkutakon is alig lézengett hazafelé egy-egy busznyi társaság, mindenképpen a megfogyatkozott létszámot jelzi.

Ha ez így folytatódik, Csíksomlyó elveszíti eredeti varázsát, és ennek nem a lelki táplálékra vágyó zarándok, hanem a búcsú szervezőinek és szónokainak hozzáállása, súlytalan és a totális belenyugvásra bíztató szónoklatai lesz majd a magyarázata. Az emberek már nagyon unhatják, hogy a katolikus egyház egyes prominensei mint a zsidók és a cionisták talpnyalói lépnek fel, és sokakat mérhetetlenül bosszant, hogy az Árpád-házi szentté avatott királyaink, királynőink és a királyi családok tagjai után nyolcszáz évvel, egy zsidó származású úgymond zsidó embermentőt, Salkaházi Sárát magyar szentté avatták, de az igazán nagy formátumú és népben, nemzetben gondolkodó, önfeláldozó egyházfik, mint Prohászka Ottokár, vagy Mindszenty bíboros mindig lekerül erről a listáról.

A szabadkőműves Vatikán által odarakott pápa csángóföldi útját ugyan beharangozták, de már visszakoztak. Majd elküldi talán valami beosztottját jövőre, de érdemi változás nem biztos, hogy ezáltal bekövetkezik. Mint ahogyan a nemrégiben elhunyt korábbi pápa, Karol Wojtyla sem teljesítette a magyar papért esendők kérését, s nem látogatott Csángóföldre. Igaz, pápaválasztása előtti életrajzában mögé nem szerepelt, hogy Lengyelországban zsidókat bujtatott, de miután pápává választották, életrajzírói egyből ezt domborították ki. Ami úgy lehet igaz, mint amennyire nem.

Ha Csíksomlyó nem változik, Babba Mária és az Isten tovább haragszik, s jégeső és a mise elmosása után lehet valami nagyobb természeti katasztrófát küld majd erre a szakrális, de a judeokatolikus által lassan megszentségtelenített térségre.

Forrás:hunhir.hu

 

Hozzászólás  

#6 Magyar JézusPálos Trend 2018-08-19 21:28
ÉBREDJETEK MAGYAROK!!!
Gójok földjei Galilea, Szamarra, Kánaán hemzseg a rovásleletektől, kő vagy kunbabáktól és a sziklába vájt királysíroktól, hogy a Székely szimbólumokat és a Boldogasszony kultuszt említésre se méltassuk.
Árpád várostól Szkítopoliszon át Hierosólymát érintve Adiabenéig minden Magyar - és semmi sem zsidó!
Jézus kiváltképp: Körosztású Jelzés = Jézus Krisztus!!!
www.youtube.com/watch?v=oRLdaiXQkK0
#5 Jézus esete ...nagy lajos 2018-08-12 11:15
az, hogy Jézus anyai származása mi volt, az a zsidók érdeklodési köre és nem a keresztényeké. Ezen állítólag keresztény püspöknek ezt illene tudnia … , vagy nagyot hallgatnia …

a másik az, hogy a kereszténység és ott elsosorban a katolikusok Jézust követik és ez tényleg egy politikai semlegességet is megkövetel a részükrol. Viszont persze azt is tudjuk, hogy a mai, az ún. demokratikus felfogáz azt követeli minden egyes államplogártól, hogy politizáljon. Tehát a politizálás (még a Jézus urunkat ± követoinek is !) egy állampolgári kötelessége. Tehát ezt Csíksomlyón is megteheti … (csak ne keverje össze ezt a vallási, a hitbeli dolgokkal !) …

amit mi, keresztények megkövetelünk az Egyháztól, az az, hogy ne csak ott, ahol Krisztusról beszél, tanít, hanem mindenben is példamutatóan az IGAZ-at, IGAZ módon beszéljen !!!

még egyszer; szerintem is igaza van a püspök úrnak ott, hogy próbálja helyretenni a hitbelire Csíksomlyót, viszont ezt neki nyíltan, oszintén ki is kellene mondja … és közben ezeknek meg is kellene adnia azon lehetoséget hogy azok ott politizálhassanak. Mondjuk a szentmise után egy valami 'profán-fórumon' tudnának ezek beszédeket mondani. Ez persze csak egy egyéni véleményem.
Tehát az, hogy nem értek egyet ezen fennti cikk írójával ebben és kevéssé a megrót püspökkel is így …

még egyszer; a katolikus egyháznak (számomra Egyháznak) passzívnak kell lennie a politikával szemben, de közben el kell fogadja azt, hogy a mai világban még a híveinek is KÖTELEZOEN (!) politizálniuk kell. Tehát ezeknek ezen állampolgársági kötelezményét NEM szabad akadályoznia. Nem Jézus korában élünk, amikor senki sem kötelezte a kisembereket arra, hogy politizáljanak. Ma ez kötelezo ! Ezt az Egyháznak el kell fogadnia !!!

szeretettel, Lajos
ps.; elég szomorú lenne az, hogy Csíkcsomlyóra ilyen sokan (az értekezés szerint) csak ennek
'politikai' oldala miatt mennének. Jézus azért többet ér mindezeknél …
#4 mindenképpenmehecske 2014-01-12 15:29
"Tudjuk kik vannak a háttérben, "de isten megbünteti őket" - Hátpersze mintahogy eddigis nagyon megbüntette!-
#3 Kaposvár, Ezeredév u.NTK Horváth Sándor 2013-02-03 22:50
"Jobb lett volna annak meg sem születnie, vagy kötelet kellene kötni a nyakába, aki meghasonlást okoz testvéreinekk" - mondta Jézus urunk.
A nemzeti érzéseinket sárba taposók vatizsálemi küldöttei nem szeretnék feltámadásunkat, ezért csúfolják meg ünnepünket.
+2 #2 "Ha eljön a hitvallás pillanata"leszerelt 2013-02-03 07:26
Egy régi lementett javaslat most is időszerű...

"Tavaly csak egy néhány bátor magyar merte ténylegesen vallani ragaszkodását Napbaöltözött Boldogasszonyunkhoz. Most megismétlem tavalyi javaslatomat...

HA ELJÖN A HITVALLÁS PILLANATA.

Ha az idei misén is megmerik említeni a zsidóistent, Dávidot vagy a zsidókat, vagy bármiképp rájuk, vagy ószövetségükre, utalnak, gyűlölet-dogmáikat idézik, vagy ha Saul rabbijuk nevét, a zsidókrisztiánizmus "Szent Pál"-t, stb., kimerik ejteni a szájukon, vagy a magyarságot lekicsinylik, abban a pillanatban a legbátrabbak azonnal forduljanak határozottan, Babba Máriánk szobra felé, és kezdjék el énekelni a Himnuszt, utána a Székely Himnuszt, utána a régi Boldogasszony Anyánk Himnuszt, ebben a sorrendben, 10 másodperces szünetekkel, ha kell megismételve, mindaddig amíg a rabbik abba nem hagyják a judaizmus terjesztését. Miután a bátrak elkezdték, a gyávák is majd csatlakozhatnak.

Aki kételkedik, most nézzen önmagába és előre döntse el, hogy Jézus Urunkat valóban Istennek tekinti-e vagy csak egy undorító "körülmetélkedés szolgájának" ("Szent"-Pál, Rómaiakhoz 15:8), és lelkiismerete szerint cselekedjen ha eljön a hitvallás, az igazság pillanata. Cselekedetei fogják meghatározni mit lát majd ezután tükrében: Istenáldottat vagy megvetendőt.

Aki helyesli ezt a magatartást, adja tovább. Remélem a HunHír.hu tisztelet szerkesztősége is eltökélt helytállásnak, s nem botránykeltésnek minősíti ezt a javaslatot. Az igazi botrány az, hogy egy idegen rasszista ideológia ügynökei korlátlanul köpködhetik mérgüket a magyarság lelkébe, méghozzá Boldogasszonyunk "jelenlétében".

A miséző papok pedig gondolják meg mit fognak mondani, és tekintsék ezt a javaslatot elszántságnak és egyben figyelmeztetésnek.
"

Forrás: hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=38271
+2 #1 Dunaújváros, Gagrin tér 19Melczer Lajos 2013-01-31 08:20
Tudjuk, hogy kik vannak a háttérben, de Isten megbünteti őket.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló