20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 április 26, szombat

Célkeresztben Kishantos

Szerző: kishantos.hu

A ma megszületett két ítélet elutasította az új nyertesek birtokvédelmi kérelmét Sajtóközlemény - április 25, 2014

Jó hír Kishantosnak

Budapest, 2014. április 25. – A ma Székesfehérváron zajlott három birtokvédelmi per közül kettőnél Kishantos javára döntött első fokon a bíróság, a harmadik perben pedig halasztást rendelt el. A bíróság megerősítette, hogy az új nyertesek nincsenek birtokon belül, így nincs és nem is volt joguk bármit is tenni a területen.

A mai elsőfokú bírósági ítélet kimondta, hogy jelenleg egyedül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a régi bérlő (Kishantos) között van jogviszony; hogy a 2013. november 4-én kelt átadás-átvételi jegyzőkönyv teljesen szabálytalan volt; illetve hogy nincs helye az „új nyertesek" önkényeskedésének.

„Ez a mai döntés megerősítette a jogállamba vetett hitünket. A mai két ítélet egyelőre csak részeredmény, de mindenképpen a Kishantosi Nonprofit Kft. számára ad megnyugvást, biztatást és alátámasztja az eddigi érvelését. A döntés alapján vitathatatlan, hogy a biovetés húsvét előtti elpusztítása egyértelműen törvénytelen önbíráskodás volt" – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse.

Háttérinformáció:

Mint ismeretes, a Kishantosi Nonprofit Kft. 2013. november 4-én nem adta vissza az általa bérelt földeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) részére, mivel követelései vannak a 21 éve vegyszermentesen kezelt földek értéknövekedésével és több, a pályázattal kapcsolatos eljárási hibával összefüggésben.

Bár a Kishantosi Nonprofit Kft. nem adta vissza a földeket, az NFA ezt semmibe véve mégis továbbadta a területeket az „új bérlőknek", a helyszínen aláíratva velük a megállapodást. A felemás birtokba adási-birtokba vételi eljárást követően ténylegesen továbbra is a Kishantosi Nonprofit Kft. maradt birtokban.

További információ:

Rodics Katalin
regionális kampányfelelős
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 20 479 1916

Sajtókapcsolat:

Schmidt Hajnalka
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 20 525 3500

Forrás: http://www.kishantos.hu/


Kishantos most nyert

A foci nyelvén 2:1 a kishantosi ökogazdaság javára. A Székesfehérvári Járásbíróság három, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi pert is tárgyalt pénteken, ezekből kettőben elutasította az állami földbérlet-pályázat nyerteseinek keresetét, a harmadik ügyben halasztást rendelt el.

Egyelőre sem a kishantosiak, sem az állami földbérlet-pályázat nyertesei nincsenek birtokon belül. Így döntött első fokon tegnap a Székesfehérvári Járásbíróság. A további peres ügyekben az első tárgyalások május 28-án kezdődnek. A földbérlet-pályázat nyertesei összesen 8 keresetet nyújtottak be a biogazdaság ellen. A kishantosaik birtokvédelmi eljárásban benyújtott keresete ügyében még ki sem jelölték a tárgyalás időpontját.

A tegnapi per tárgya kizárólag a 2013. november 4-i birtokháborítás volt. A bíróság elutasította az új bérlők két keresetét, mert jogi álláspontjuk szerint a becsatolt okiratok igazolták: az új haszonbérlőknek tudomásuk volt arról, hogy a korábbi haszonbérlő nonprofit kft. nem adta vissza a perbeli földterületeket az államnak. A bizonyítási eljárás során az is beigazolódott, hogy a kft. semmi olyan konkrét akadályozó cselekményt nem tanúsított, amely birtokháborításnak lenne minősíthető. Ennek hiányában pedig a 2013. novemberi birtokvédelmi igény sem lehet alapos – közölte a bíróság.

Ezzel azonban - egyelőre nem jogerősen - az is egyértelművé vált, hogy idén április 12-én szombaton a pályázat nyertesei törvénytelenül szántották be a biogazdaság által elvetett növényi kultúrákat. Becslések szerint ezzel 130-140 millió forintos kárt okoztak a kishantosi nonprofit kft.-nek. A Népszava kérdésére válaszoló jogász szerint ez a károkozás bűncselekmény, vagyis a károsult büntető feljelentést tehet.

A harmadik kereset esetében a felperes "reménybeli" új bérlő tanúja nem jelent meg, ezért a bíróság július 14-re halasztotta a következő tárgyalást. Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földekért felelős államtitkára az ítélet után sietett a távirati irodával közölni, hogy szerinte a kishantosi birtokperek első fokú ítélete kedvező, mert a bíróság nem állapította meg, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jogosult lenne az általa korábban bérelt terület használatára, illetve birtokban lenne. Azt azonban még ő is kénytelen volt elismerni, hogy az új bérlőkre vonatkozóan sem állapította ezt meg, vagyis ők sincsenek birtokon belül.

Bitay olvasatában a bíróság értékelése szerint a jogvita az állam és a kft. között van, nem az új bérlők és a régi között. Ám egy fordulattal úgy fogalmazott, az ökogazdaság haszonbérleti szerződése tavaly októberben lejárt, így az állam nincs jogviszonyban a társasággal, de az írásos ítélet megérkezése után jogi szakértők vizsgálják majd a kérdést - tette hozzá.
Bitay szóvá tette, több mint fél éve használja a kft. szerződés nélkül az állami területet, nem fizetnek bérleti díjat, és nem engedték, hogy az új bérlők birtokba vegyék a földet.

Ács Sándorné többször is elmondta, a területet, ha akarták volna sem adhatták volna át a pályázat nyerteseinek a területet, mert a jogszabály alapján ezt csak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA) történt elszámolás után tehetnék meg. Ezt többször is szorgalmazták a szervezetnél, de a mai napig nem történt meg. Ennek ellenére az NFA képviselője tavaly november 4-én egyoldalúan átadta a 452 hektárt a pályázat nyerteseinek, amit a kishantosiak törvénytelennek tartanak. A biogazdaságnak 15 éve az úgynevezett mezőleltár után 15 millió forintot kellett fizetnie, mielőtt használatba vehették volna a területet.

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1018494-kishantos-most-nyert


 Kishantos sérelmei!

A kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai miatt jó hírneve megsértéséért bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Az NFA döntése alapján november 1-tõl a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon mûvelt földjeit, vagyis megszûnik. A döntést a Kormány a céget lejárató, valótlan állításokkal próbálta igazolni a közvélemény elõtt, ezérta Kishantosi Vidékfejlesztési Központ jó hírnevének megsértése miatt bírósághoz fordult. Nem felel meg a valóságnak, hogy cégünk „jelentõs bérleti díj hátralékot halmozott fel". 1998. óta soha, semmilyen „elmaradásunk" nem volt. Társaságunk gazdálkodása átlátható és nyereséges, ráadásul mindezt nonprofit jelleggel végezzük. A nyilatkozatban említésre került a 2004. óta 452 hektárra kapott 163 millió Ft területalapú támogatás is. Ezt a támogatást minden gazdaság kapja, ezért a szomszéd gazdaságokkal érdemes összevetni - a Mezõfalvai Zrt. esetében ez 3,25 milliárd Ft (9000 ha), a másik szomszéd, a Simon Kft. esetében 1,05 millárd Ft (2900 ha).

A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát" . "Helyi gazda" lett például a mezõgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyû építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több, mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezõfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelõ bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának fõnöke.

Kishantoson 15 munkahely szûnik meg, a munkatársak utcára kerülnek. A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megmûveléséhez szükséges eszközökkel. Az ökológiai gazdálkodáshoz szükséges szaktudás pedig egyiküknek sincs birtokában..
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetõi, hazai és külföldi partnerei elfogadhatatlannak tartják a Kishantos ügyében történteket.

A Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság esete. →


A földmutyi likvidálja a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaságot

Kishantosi Vidékfejlesztési Központ sajtóközleménye

Az NFA döntése alapján november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik. A kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai miatt jó hírneve megsértéséért bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

A Nemzeti Földkezelő Alap (NFA) döntése alapján november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik. A döntést a Kormány a céget lejárató, valótlan állításokkal próbálta igazolni a közvélemény előtt, ezért a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ jó hírnevének megsértése miatt bírósághoz fordult. Nem felel meg a valóságnak, hogy cégünk „jelentős bérleti díj hátralékot halmozott fel". 1998. óta soha, semmilyen „elmaradásunk" nem volt. Társaságunk gazdálkodása átlátható és nyereséges, ráadásul mindezt nonprofit jelleggel végezzük. A nyilatkozatban említésre került a 2004. óta 452 hektárra kapott 163 millió Ft területalapú támogatás is.

Ezt a támogatást minden gazdaság kapja, ezért a szomszéd gazdaságokkal érdemes összevetni - a Mezőfalvai Zrt. esetében ez 3,25 milliárd Ft (9000 ha), a másik szomszéd, a Simon Kft. esetében 1,05 millárd Ft (2900 ha).
A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát" . "Helyi gazda" lett például a mezőgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több, mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezőfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelő bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának főnöke.

Kishantoson 15 munkahely szűnik meg, a munkatársak utcára kerülnek. A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megműveléséhez szükséges eszközökkel. Az ökológiai gazdálkodáshoz szükséges szaktudás pedig egyiküknek sincs birtokában..
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetői, hazai és külföldi partnerei elfogadhatatlannak tartják a Kishantos ügyében történteket.

Forrás és bővebben  kisantos.hu

Ajánlotta: N László

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló