20231205
Last updateSze, 01 nov. 2023 2pm

rovas logo

A Wikipedia homályos megfogalmazásában „A Felsőház az országgyűlésnek egyik önálló eleme, mely a polgárok szabad választására támaszkodó Alsóházzal együtt a törvényhozás munkájánál közreműködni hivatott.” De mi is az a „szabad” választás? Szabad-e a választásod? Azt jelentené, hogy mindenkinek...
Gyorsított ütemben épülnek be a hétköznapi emberek életébe a világunk önjelölt, senki által nem választott urainak szándékai. 2023. január 24-t követően érdemes lesz jobban odafigyelni arra, mit is etetnek velünk valójában. Több helyen is olvashattunk - no,
2022 december 10, szombat

Enni, lenni, élni, tenni

Szerző:
Nincs könnyű helyzetben megfogyatkozott, és részben fogyasztóvá züllesztett nemzetünk. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ma már nem a boldogulás, vagy az uralkodó kaszt gaztettei jelentik a fő gondot, hanem a nemzetünk megmaradása. Két választásunk van: teszünk ellene...
Sokakban megfogalmazódott egy érzés, hogy valami nincs rendben az alkotmánnyal. Hazaszerető civilek és civil mozgalmak kezdeményezése nyomán december 18-án Budapesten már a sorozat 3. találkozájóra kerül sor. A részvétel nyilvános, köszönet érte a szervezőknek! Az Alkotmány...
Az Alkotmány Helyreállító Nemzeti Szövetség és a Fejér Szövetség szervezésében, a hazai civil mozgalmak támogatásával kerül megrendezésre a II. Alkotmányjogi Konferencia a magyar Történeti Alkotmányról és az állami legitimitás kérdéseiről, Székesfehérváron. Kérjük, hogy aktív tevékenységeddel vagy...
Azt gondolom, hogy minden meglévő, esetleges előítélet, feltételezés ellenére, fontos megismerni Toroczkai László pártelnöknek a Mi Hazánk Mozgalom III. Kongressszusán elmondott nyitóbeszédét. Véleményt csak az mondjon, aki már meghallgatta. A beszéd megtekintéséhez kattints ide
A 2022. évi, népszámlálásnak mondott adatgyűjtés sok gondolkodó ember fejében megszólaltatta a riasztó csengőt. Egy kis közösség által készített levélre támaszkodva álljon itt néhány gondolat azok számára, akik még előtte vannak. Elsősorban megfontolásra és követésre ajánlott...