Egy nyelven >2009-06-02<
Hamvaiból éled a remény,
Fenségesen kél a fény a világ kereszttengelyén.
Nagy tűzszemével hitvesére tekint,
Felszárítja az éj szülte harmatkönnyeit.
Nem zúdul, nem rohan, újbegyen lépeget.
Sugaraival cirógatja meg, az agyagkosárban szendergő gyermeket.
Nyomában sarjad ezer virág,
Kismadár cingár szavára rezdül a világ.
Minden mozdul, a csend Igét, a vágy párját talál,
S setét szégyenével oson tova a halál.
Pünkösd tájékán egy nyelvet beszél a világ, a Szentmag hullámaival együtt zengi a megújulás, az újjászületés dalát.
Csak az emberi szív nem érzékeli ezt a mindent átjáró, égi zenét, az Isten üzenetét.
Nem volt ez mindig így, volt idő, amikor még tisztán hallottuk a hívószavát. Nem szórtuk rá az anyagba süllyedésünk szennyes hordalékait, az aranytól roskadozó Atlantisz, Bábel tornyait.
Akkor még létezett egyenes szó, erény, megértettük az apostolok szavát, volt fülünk az Igére, s volt nyelvünk az Igazságra.
Igen, már korábban is sejtettük, csupa jel a világ, jelet hordoz a pünkösdi király, a „májusfa” (világtengely) körül lejtett tánc, az „átkeresztelt” „Kereszt Ünnepe” elnevezés, a Szentlélek, a Szentmag lángjainak, sugarainak megjelenése, megtestesülése.
Nemkülönben Jézus élete, a példabeszédek, a bábeli nyelvzavar, s az Ige „megérkezésekor” tapasztalható egy nyelven értés képessége.
Lesz feltámadás, lesz megértés, csak ki kell várnunk azt az „ötven napot”.
Áldott újjászületést magyarok!
Trianon… >200-06-05<
Mi lehet az, ami leginkább képes megtörni egy nemzetlelket?
A hosszú ideig tartó elnyomás, a rabság valóban maradandó, génekig ható károsodást okoz, de össze sem hasonlítható a kozmikus magány, a széthullás, netalán, a szétdaraboltatás lelket nyomorító traumájával.
„Sűrű kötésű szőnyeg az élet, melyben ezernyi idegpálya kering, s istenparány rezdülései hímezik rá az Életfa cifra ékeit.”
Egy, élő, organikusrendszer a világ, melynek csak vékonyka héja a sejtekből, szövetekből összeálló emberiség, az úgynevezett „Nagy Ember”.
Nos, ebbe a finomszövetű, isteni rendbe – mély sebeket ejtvén - vágjuk bele időnként a kapzsiság, a hataloméhség otromba késeit.
Ilyen seb ezen a csodálatos testen Trianon, vagy a manapság agyonerőltetett globalizáció, ami az egység játszi képzetével a megoldás látszatát kelti, holott, valójában a birtoklást, a felhalmozást szolgálva éri el a természetellenes szétszóródásnak, a védekezőképesség hiányának, az elmúlásnak gyászos állapotát.
Amennyiben az „isteni akarat” szerint funkcionálnak a sejtek, egészséges a szervezet, beindul az öngyógyítás folyamata, ellenben, fájó kelevénnyé, burjánzó szervezetlenséggé válnak a mesterséges érdek-szövet-ségek diktatórikus igája alatt.
Mondanom sem kell; sajnos, ez utóbbi megállapítás jellemző a mai viszonyainkra. Újra a mammon rajzasztalán születnek országhatárok, majd az egyre nagyobb birodalmak. Kisstílű - titkolt bűntudatuk terhe alatt -, meghasonlott államok rettegnek az igazságtól, s körömszakadtáig ragaszkodnak a szolgabéren szerzett koncaikhoz.
Örökérvényű törvényként tekintenek zsarnoki diktátumokra, hazug ideológiákból, kitalált történelemből fonnak védvárat köréjük, s ocsmányságok fröcskölésével leplezik lelkiismeret furdalásukat.
(Pedig, jobb, ha – vélt, vagy valós, múltbéli sérelmeiken felülemelkedve - tudják; nem véletlenül vagyunk, és nem véletlenül itt vagyunk. Több más között, ezért születhettek új népek, s ennek okán nem véreztették ki egymást a környező „rokon” törzsek, nemzetek.)
De lóghatnának nyakunkon csonkoló, csalfa mércével mérő, korrupt hatalmak, beteges, gyűlölettorzó babszem-Jan-kók, mindez fabatkát sem érne, ha legalább a mag működne, és sugaraival éltetné a sejtet.
A hazug prókátoraink kezéből kivennénk az ostort, ledobnánk a ránk erőltetett „bűnös nép” köpönyegét, minden körülmények között kimondanánk az igazságot, s az arcpirító ki/megtagadás helyett befogadnánk testvéreinket.
Amennyiben, erre képesek leszünk, leomlanak körülöttünk tornyosuló, hamis bálványok, és lassan begyógyulnak fájó sebeink.
|
Magvarázs >200-06-16<
|
Fényszülés >2009-06-18< |
|
Lidérctánc >2009-07-02< |
Virrasztás >2009-07-13< Túl a mély vizeken, a vágyak peremén Apám kopott székében üldögélek én Egyedül vagyok, az Egy van énvelem Lelkemben a most, s zamatát ízlelgetem Körülöttem búsong, révül a nagyvilág A van, még odaát gombolyítja fonalát Kántál a csend, a mozdulat piheg A magány ölében szunnyad a rengeteg De a mélységben rezdül valami megint Kíváncsi apróság félszegen feltekint A szürke derengés, akár a nagy kalap Némán megbillen egy pillanat alatt Alóla kél, mint hatalmas sült kenyér Az éj harmatkönnyeit csókoló égi fény Isten szava átbuggyan az ál-om résein „Ébresztő, jó reggelt teremtményeim” Reggel van, szép, fényes nap hasadt A cigi még izzik, s a kávé is forró maradt Jól vala, itt van újfent velünk A világ kovásza, lángszemű Istenünk Szerelme ránk ragyog, féltően körbefon… De mi lehet az ott, a fonnyadó kaktuszon Nem tarka lepke, nem csaló délibáb Új jövevény ő, egy takaros kis virág Életet rejt a forma, a félrelökött edény Megtöretett hamvaiból támad a remény Végtelenbe búvó körtánc az életünk A tengely áll, mi elhullunk, s ébredünk Hasad a mag, szakad burok és kosár Pihe tollait éjbe mártja a Fénymadár Megfeszül, fölröppen az isteni követ S máglyája beragyog minden kemény szívet De hasztalan az égi jel, hiába zengő harsona Súlyos palástként borul ránk a földi lakoma A kapzsiság tömegvonzása földbe nyom S görbe tükréből vigyorog ránk a hatalom Ó uram, ha már így is kell, úgy is muszáj, Hát szakadjon most, darabjaira a világ Dőljön minden büszke, Istent kísértő torony S fakadjon egy szebb virág a füstölgő romokon |
| IZSA >2009-08-15< Alig pislákol már némi gyertyaláng Sűrű sötétbe szakadt a nagyvilág Maga az ördög oson a kertek alatt Műfénnyel hinti meg az álmokat Zsolozsmát mormol, lelkeket kerít Az éterben szórja üveggyöngyeit Hiába égi jel, hiába fényes harsona Hasztalan veri dobjait a táltosok hada Könnyűvé vált a szó, lármává a dal A pénz a törvény, s rendből lett zűrzavar Kemény szívekből komor tekintetek Üvöltik, nyüszítik; Énrám figyeljetek Mindenki tolong, zsebekben kutat Koszos fillérek borítják el a közkutat Feslett lelkekben hervad a fényvirág Már a gyökerénél matat a kapzsiság Dadog a forrás, sír a szent berek A még értő fülekbe is ólmot öntenek Csak folyadék a vér, szép, aki más Bénult nyelvekkel ordítják Barabást Isten halk sóhaját senki sem hallja meg S agyagtornyaiba süllyed a kritikustömeg Az ige nem jut át a vastag falakon S tűzzel égettetik meg a nagy Babilon Ledobja hímes köntösét a tíz király Pőreségük remeg, lelkükben borzadály Leomlott, leomlott az égig érő torony Kalmárok zokognak a füstölgő romokon Királyt király, uralkodót uralkodó követ Fejvesztve keresik az eltűnt sarokkövet Tömör falakat emelnek a tengerek szívén Nincs rés, hol bejutna csekélyke tisztafény Hasztalan a hűs acél, súlyos csiszolt kövek Kötésük csalfaság, csak szalma és törek De nincs megállás, nekik minden kellene Szívük mélyében székel a nehézségszelleme Lényük üres edény, kietlen pusztaság Az embert béklyózza a birtoklási vágy Még sincs tőlük nagyobb, igazabb felkent S őrült pókerpartira hívják ki az Istent Körbeér a vén idő, beteljesült megint A kör osztása, a köröszt törvénye szerint Zúdul az égi kő, a világ megremeg Porrá lesz minden, mit ember építhetett Nincs többé mohóság, minden egy, és kerek Új dimenziókat szülnek fényes erőterek Tengelyek tövében, a világok közepén A megtöretett Mag fénye csodaszép hófehér Új törvény, új rend érkezett vele A fényesen tündöklő Teremtő szeme A világnak igaza, a virágnak virága A káprázat vége, a valóság kovásza Templomainkból kiűzte a kufársereget Megbolydult lelkekből ördögöt kergetett Lénye mindent, és mindenkit beragyog Előtte nincs kivétel, kicsit és nagyot Tizenkét házban tizenkét tüze ég Tizenkét pohárban osztotta fel az Ég Mindahányunkban elültette a Szentmagot Szemünkre csókot hintett, mielőtt itt hagyott |
Ka Dingir Ra http://magvallas.hu/magonc/node/39 |