Egy anyagilag, szellemileg, erkölcsileg elkorrumpálódott világban, ahol szinte minden történelmileg jelentős eseményről (Lásd; a II. világháború, vagy a vietnami háború előzményei, Kennedy-gyilkosság, WTC tornyok stb., stb.), idővel kiderül, hogy egészen másként történt, mint ahogyan akkor és ott tálalták az embereknek, nincs mit csodálkozni az általános bizalomhiány kialakulásán. Mivel a vezetőinkben megvezetőinket látjuk, minden további nélkül elképzelhetőnek tartjuk még azt is, hogy egy profitorientált világjárvány kirobbantása kapcsán mikrochipeket fecskendeznek ereinkbe. Így virágkorukat élik az alternatív történelmi-, vallási teóriák, összeesküvés-elméletek.

De még a sokszor csupán kitalációk mentén létrejött mendemondák, mesék világába is beavatkozik a média. Se szeri, se száma a Meroving dinasztia, vagy Arthur király legendáit továbbszövő szuperprodukcióknak, vagy a Nagy Sándor életét, hódításait bemutató filmeknek. Mindemellett szó sem esik az emberiség ősműveltségét hordozó székely-magyar rovásírásról, a sumer-magyar kapcsolódásokról, nem készülnek filmek a fél világot meghódító, zseniális politikus-hadvezérről, Atilláról. (Amennyiben igen, akkor is csak negatív szemléletben)

Erre szokás mondani, hiába kis nemzet vagyunk. Legalábbis ezzel áltatjuk magunkat, holott egészen más területen kell keresnünk mellőzöttségünk okait. Hiszem és vallom (ennyi engedtessék meg egy örök álmodozónak), nagy titkok rejtőznek a magyarság szellemi örökségeiben. Olyan kincsek ezek, melyek napvilágra kerülésével fénysugár öntené el a világ legsötétebb bugyrait is, és éppen ez az, amit szeretnének elkerülni az emberiséget jelenleg irányító politikai csoportosulások.

Egy szó, mint száz természetes reakció a bizonyság, az igazság keresése, még az általánosan elfogadtatott alapelvek megkérdőjelezése árán is. Nem képeznek kivételt ez alól a vallási dogmák, esetünkben a zsidó és keresztény hittételek sem. Többen gondolják úgy, hogy létezett egy ősi, romlatlan tanítás, melyet a későbbi korokban emberi gyarlóságtól, érdektől vezérelve elferdítettek, hovatovább meghamisítottak. A változtatások többségét mára meglehetősen nehezen lehet egzakt módon vizsgálni, bizonyítani, ezért fordultam egy a korban közelebbi, magyar vonatkozásokat is tartalmazó történetekhez, nevezetesen Móricz János dél-amerikai kutatásaihoz, illetve a mormon vallás kialakulásának körülményeihez.

Móricz az Amazonas vidékén végzett kutatásai közepette a magyar szavak kiejtésére kísértetiesen hasonlító kifejezéseket fedezett fel a környezetében élő indiánok (Cahari, Mochica, Puruha) beszédében. Később a kapcsolódási pontokat tudatosan keresve, arra a megállapításra jutott, hogy az indiánok által használt szókincs jelentős része megtalálható a magyar nyelvben. Sőt mi több, nem csak a hangzás tekintetében azonosíthatóak, hanem értelmükben is. Az egyezőségek nagy száma egyértelművé tette számára a két nyelv rokonságát. A szorosabb kapcsolat, valamint az őslakosokban is feltámadó egységtudat meghittebb, baráti légkört eredményezett. Az indiánok Móriczot, mint az egyik régen elszármazott törzsük képviselőjét elvezetik a féltve őrzött, titkos barlangjuk bejáratához. A meglepett kutató a barlangba lépve több szent tárgy, szobor mellett rovásírásos aranylemezek garmadáját találja. A törzs vénei szerint a lemezeken található az emberiség igaz történelme. A magyar kutató a feltárt eredményeken felbuzdulva szerteágazó tudományos munkába kezdett, melynek eredményeként az ismert kultúrákat jócskán megelőző ősi birodalom képe bontakozott ki. A spanyol uralom ádáz, a fellelhető forrásokat megsemmisítő tevékenysége ellenére több mint 10 ezer magyar helynevet és családnevet sikerült beazonosítania.

Móricz 1967. szeptember 7-én nyilvános sajtótájékoztatón ismerteti a nagy jelentőségű nyelvi és tárgyi felfedezéseit. Szinte az egész ecuadori sajtó (El Comercio, El telegrafe), de még a Frankfurter Allgemeine Zeitung is lelkesen tudósít az emberiség történelmét nagyban befolyásoló, készülő világszenzációról. Munkásságát elismerően argentin történelmi tanácsos címet kapott, és úgy az argentin, mint az ecuadori elnök támogatásáról biztosította további kutatásait.

A hatalmas sajtóvisszhang kellemetlenné kezdett válni a spanyol uralmi érdekeknek, valamint megjelent a színen egy „önzetlen” segítő is, a nagy befolyású mormon egyház. A mormonok mindent, „pénzt, paripát” biztosítottak volna a munka folytatásához, csupán a lemezeket, azok lefordításának jogát kérték cserébe. Természetesen Móricz nem fogadta el az ajánlatot, így mintegy varázsütésre megfagyott körülötte a levegő. Egy csapásra megszűnt a sajtó érdeklődése, ellenben fölöttébb megszaporodtak az anyagilag nagyon kedvező, az eredeti céljától eltéríteni szándékozó ajánlatok, valamint a különféle fenyegetések. Mivel Móricz sem a mézesmadzagból, sem a korbácsból nem kért, megőrizte titkait, de elmaradt a világ egyik nagy hamisításának leleplezése is.

Ellenben él és virágzik a vallási tanait aranylemezekre rótt, ősi írásokból eredeztető mormon egyház.

Megvezetésünk titkai 2

A magyar Móricz János dél-amerikai kutatásainak vázlatos ismertetése után térjünk át egy látszólag teljesen más területre a mormon egyház megalapításának körülményeire.

Joseph Smith 1805. december 23-án született az amerikai Sharon városában. Apja, id. Joseph Smith a földművelésben elszenvedett kudarcai után kereskedéssel, valamint jóslással és kincskereséssel foglalkozott.

A kis Joseph egy tífuszjárvány következményeként súlyos, életveszélyes csontvelőgyulladást kap. A háromszori lábműtéte alatt hihetetlen lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, hét évesen visszautasítja az érzéstelenítést, és zokszó nélkül tűri az elevenébe hatoló kés fájdalmát, a csontjai faragását. Végül közel háromévnyi, szenvedésekkel teli lábadozás után sikerül teljesen felépülnie.

Látomásai 1820-tól kezdődtek, először az Úristen és Jézus közölte vele, hogy a létező egyházak egyike sem képviseli az igaz hitet. Később egy Moróni nevezetű angyal világosítja fel küldetéséről, a kereszténység megújításáról, valamint a Biblia folytatásának is tekinthető, Amerika igaz történelmét őrző aranylemezek feltalálási helyéről. A semmiféle előképzettséggel nem rendelkező, állítólag írni, olvasni sem tudó Joseph, bizonyos Urim és Tummin nevezetű drágakövek segítségével fordítja le az egyiptomi hieroglifákkal írt szöveget, majd Mormon könyve cím alatt 1830-ban adatja ki. A forrásként szolgáló aranytáblákat csak a mormon valláshoz erősen kötődő személyek láthatták, míg a többi szent könyvet, például a Nagy Értékű Gyöngyöt szintén a beavatottak, a keresztelkedésen átesett hívek olvashatják.

Joseph Smith az 1800-as évek Amerikájának egyik meghatározó, de kétségkívül ellentmondásos személyisége. Apja révén betekintést nyert az okkultizmusba, kapcsolatba került a metodista egyházzal és a szabadkőművességgel is. Többször vádolják szélhámossággal, összesen harminchétszer tartóztatják le, de minden esetben felmentik. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza megalapítása után Nauvoo polgármestere, bankigazgatója, milíciaparancsnoka lesz, sőt az amerikai elnökjelöltek listájába is bekerül. Pályafutásának egy zavaros történetű börtönostrom vet véget. Smith egy becsempészett pisztollyal száll szembe a Carthage börtönt ostromló pár százfős tömeggel, de a csatározás végén ő is az áldozatok sorsára jutott.

A Mormon könyvének tartalma a következőkben foglalható össze:

Isten ígéretet tesz Izráel fiának, Nefinek, hogy törzsét az ígéret földjére vezeti, és nagy néppé teszi. Nefi népes családja egy „csoda iránytű” segedelmével sivatagokon és az óceánon átkelve Kr.e. 600 körül érkezik meg Amerikába. Miáltal ők lettek az Újvilág első telepesei, azaz a mai őslakosok, az indiánok elődei. Belőlük kerültek ki az istenfélő nefiták és az Isten által kiszabott útról letért lámaiták. Az írás hosszasan taglalja a két nép történelmét, egymással folytatott ádáz harcaikat és Istennel való viszonyaikat. Az örökös testvérháború következtében a lámaiták teljesen kiirtják a nefitákat, amiért Isten sötétebb bőrrel bünteti őket. (Hiába, valahogyan rézbőrűvé kellett varázsolnia az izraelitákat.)

A könyv fő irányvonalát érzékelhetően a zsidóság Újvilággal kapcsolatos jogainak, elsőbbségének biztosítása adja, hiszen a leírtak szerint Isten ezt a földrészt is nekik ígérte. Ennek ellenére említés történik egy titokzatos népről, az úgynevezett járeditákról (a leszármazottak), akik még a „nagy tornyok ledöntésének idejében” kerültek az amerikai kontinensre. Nefiék rá is találnak a járediták, Éter, Étem, Kom, Kis, Ákis, Hét, Kim, Korom, Émer és Ómer hagyatékára.

„És annak bizonyságául….huszonnégy bevésésekkel teli, színarany lemezt hoztak magukkal.” (Móziás 1. 8/9)

„…ezek egy elpusztult népről számolnak be, pusztulásuk idejétől visszafelé egészen a nagy torony felépítéséig, amikor az Úr a népek nyelvét összezavarta és őket az egész föld színén szétszórta, sőt még régebbi időkig, egészen Ádám teremtéséig.” (Móziás I. 28/17)

Persze a járediták tanai össze sem hasonlíthatóak az Újvilágba került zsidók „egyiptomi nyelven” írott, Istentől származó, igaz történeteivel.

 „Titkos förtelmességeikkel kapcsolatos esküiket, szövetségeiket, a jeleket és a csodákat azonban, fiam, parancsolom, hogy tartsd magadnál, ne közöld ezzel a néppel, hogy meg ne ismerjék őket, nehogy ők is sötét utakra tévedjenek és elpusztuljanak.” (Alma 37/27)

„Ezért titkos esküik és szövetségeik szövegét ne mutasd meg ennek a népnek. Csak gonoszságaikat, gyilkosságaikat és förtelmességeiket mond el nekik.” (Alma 37/29)

A Mormon könyvét olvasgatva önkéntelenül is felmerül a kérdés, vajon mindez csak egy becsvágyó, átlagos műveltségű amerikai ember képzeletének szüleménye lenne? A legegyszerűbb, legkényelmesebb és könnyedén megindokolható válasz az igen. Mégis azt javaslom, járjuk tüzetesebben körül az ellenkező előjelű megoldások lehetőségét is.

A mű terjedelme, a hétköznapitól eltérő nyelvezete arra utal, hogy léteznie kellett valamilyen alapforrásnak. Továbbá, Joseph Smith elsődleges szándékával, az izraelita érdekek képviseletével mindenképpen ellentétben áll a járediták szerepeltetése. Amennyiben az egész mű csupán kitaláció lenne, Nefi népének teljes elsőbbsége érdekében akár ki is hagyhatta volna őket a mormon vallás alapjait tartalmazó könyvből.

Az említett kétségeket feloldandóan tételezzük fel, hogy valóban léteztek azok a bizonyos aranytáblák, aranylemezek, és valamilyen úton Joseph Smith birtokába kerültek. A misztikus dolgokhoz erősen kötődő Joseph hozzáértő segédlettel lefordítatja, majd az emberiség és egy az ókori folyóközi kultúrák területéről származó ismeretlen nép, a járediták történelmét saját elképzelései szerint átalakítja, kibővíti. Így már érthető a „leszármazottakról” szóló részek szükségessége, tudniillik bármikor előkerülhetnek újabb járeditákról szóló aranylemezek, melyek ilyenformán még erősíthetik is a Mormon könyvének hitelességét.

Ezért nem lehettek a Jozeph Smith lemezei szakmai forráskritika tárgyai, és ezért lehetett azokat laikusoknak megmutatni. A minden eshetőségre történő felkészülést szolgálta az egyiptominak nevezett írásra való hivatkozás, igaz a gondosan megkomponált szövegbe itt-ott becsúszott egy-két freudi elszólás is.

„Mi pedig ezeket a saját tudásunk szerint, vagyis az általunk formált újított egyiptomi írásjelekkel írtuk, mert mi a ránk hagyott írásjeleket, beszédünknek megfelelően megváltoztattuk.” (Mormon 9/32)

Végezetül, hogy ne kerülgessem macskamódra a forrókását, ki kell mondani, mire gyanakszom. A Móricz János által felkutatott könyvtárnyi írást tartalmazó aranylemez, valamint a Joseph Smith által használt forrásanyag azonos tőről ered, az amerikai földrészt elsőként benépesítő, a KIT-US birodalmat és őskultúrát létrehozó nép emlékezetéből.

Az egész világnézetünket és őstörténetünket alapjaiban átformáló ismeretanyag napfényre kerülése pedig elsősorban a mormon egyháznak, másodsorban a rengeteg ősi bizonyítékot megsemmisítő spanyol egyházi és világi hatalmaknak nem volt érdekében.

http://www.magvallas.hu/magonc/blog

Amennyiben a Joseph Smith által lejegyzett Mormon könyve a járedita lemezek alapján készült, akkor már csak egy hajszálra vagyunk attól a következtetéstől, hogy a Mormon könyvébe belekerülhettek az ősvallás, a magvallás tanai is. Igaz, a „csak gonoszságaikat, gyilkosságaikat és förtelmességeiket mond el” parancsolatát hallván nem sok jóra számíthatunk. Még sincs más lehetőségünk, mint türelemmel lefejteni az ősi forrásokra rakódott önös érdekből, vagy egyéb elvárásokból adódó rétegeket, és bízni a szerencsénkben, hogy végül igaz gyöngyszemet is találhatunk. Ha az izraeliták elsőbbségét, kiválasztottságát bizonygató, nem egyszer durva gyűlölettel teli részeket, mint az emberi gyarlóság termékeit kihagyjuk a sorból, máris sokkal egyszerűbbé válik a dolgunk.

(J. S. a „fordítás” folyamán odáig ragadtatja magát, hogy a nem zsidók számára vágóhidat állíttat, Palesztinát a „kígyó gyökéből sarjadó viperával” fenyegeti meg, s Izrael elnyomóit saját húsukkal eteti, saját vérükkel részegíti meg.)

Az érthetőség kedvéért a Mormon könyvében foglaltak szerint kövessük végig, miként fordítja le Éter (nefita próféta) a járediták megtalált szövegeit.

A korábban említett utasításnak megfelelően nem írja le az egész történetüket, hanem annak csak egy részét. A Bibliához hasonlatosan végigköveti a járediták családfáját egészen Járedig, akit egyszerűen, mint leszármazottat tart nyilván. A nekik tulajdonított „förtelmességek” mellett azért sejtetni engedi Isten előtti kedvességüket is, hiszen a tornyok ledőlésének idejében egyedül az ő nyelvüket nem zavarja össze Isten. Sőt mi több, „megígéri, hogy egy kiválasztott földre (Amerika) vezeti őket, és ott nagy nemzetté lesznek”.

Éter a fordítási nehézségek miatt a következő panasszal fordul az Úr felé; „mert nem adtál nekünk olyan tehetséget az írásban, mint Járed fivérének, akinek az írásai méltóak hozzád, „hatalmas nagy szavakat adtál nekünk, olyan nagyokat, hogy le sem tudjuk írni őket” (Éter 12/24-25).

Kell-e ettől ékesebb bizonyíték a járediták kiválasztottságát, vagy az eszméik, írásaik felsőbbrendűségét illetően? De akár azt is kérdezhetnénk, miért a Járedig vezetett vérvonal, mit takar a leszármazott név?

Egy magoncnak, pontosabban a magvallás tanait és szimbólumrendszerét értőnek egyértelműek ezek a mondatok. A nyelvek összezavarása az angyali emlékezetünkben élő, a fejlődés alacsonyabb fokán létező fajjal való keveredésből adódó kommunikációs romlást jelenti, azaz ennek hiánya az angyalbeszéd, a szellemi síkon folytatott információcsere meglétére utal. Így már érthető miért jelentettek a nefita írástudóknak a járediták szövegei olyan hatalmas nagy szavakat, hogy le sem tudták őket írni. Járed és nemzettsége pedig nem egyszerűen leszármazottak, hanem az angyaloktól, a Szentmagtól eredőek első generációi. Akiket törvényszerűen „szétszór” az Úr, mégpedig a kiválasztott (állati)faj felemelése érdekében.

Igen, nem véletlen a deja vu, a Mormon könyvének születése a Biblia keletkezésének hű másolata. Valamikor létezett egy isteni tudással bíró nép, akiknek örökségét megszerzi a történelem színpadán jóval később felbukkanó, becsvágyó és dinamikus népcsoport, majd az ajándékba kapott kulturális kincs alapjait kénye-kedve, de leginkább hataloméhsége szerint átalakítva egészen másirányba próbálja terelni az emberiség sorsát.

„Tehát nem írom le az egész történetet, hanem annak csak egy részét”, mondja Moróni, és hogy ne legyenek kétségeink a kihagyott fejezetek milyenségéről, íme az útmutatás; „Ezért titkos esküik és szövetségeik szövegét ne mutasd meg ennek a népnek” (Alma, 37/29).

De ideje a feltételezések csalfa mezejéről szilárd földre, a konkrétumok világába térni. Amint azt a magvallás nyomait kutatva már megállapítottuk (Lásd, Magonc), Isten nem más, mint az Íz-Ten-Anya szenthármassága, annak egysége. A mindenben megnyilatkozó Egy, s az egyben ringatózó minden, maga az Univerzum és annak legkisebb része. Jézus pedig az Isten akaratából (Ten), a Szentlélek (Íz) erejéből és az Anyag (Anya) által megtestesült isteni követ, az Atya akaratát bíró, a Lélek erejével átszőtt Anyag, azaz maga az Isten. Ennek tudatában nézzük, miként határozza meg Joseph Smith írása az Istent. Jól sejtettük, a mormonok istenképe nagyban különbözik, mindenmás keresztény vallásétól. Jézust a magvallással megegyezően Istennek tekintik. Ennek megfelelően így szól a néphez: „Íme én vagyok Jézus Krisztus, Isten Fia. Én teremtettem az eget és a földet” (Nefi III. 9/15),  „az Atya és a Fiú és a Szentlélek egy és ugyanaz, mert én az Atyában vagyok, az Atya pedig énbennem van, és így az Atya és én egyek vagyunk” (Nefi III. 11/27). Tiszta beszéd, mármint egy magonc számára, aki egy félre lökött kőben is megtalálja Istent, és a holdfényben is a napsugarait látja. Ellenben nem voltak ennyire egyértelműek ezek a szavak a járedita írások egy részét birtokló „szerzőknek”. Valahogyan tisztázniuk kellett a mindenben jelenlévő Szentmag és az Íz fogalmát. „És azoknak akik befogadnak engem megadtam, hogy az Isten fiai lehessenek” – mondja Jézus a Nefi III. 9/17 fejezetében. Hogyan lehetséges az Atya törvényét (Ten), a teremtő sugárzást (Íz) és az Anyagot (Anya) egyidejűleg befogadni? – kérdezhetjük joggal. „Érettem pedig az Atya a Szentlelket ajándékozza az emberek fiainak”. – világosít fel minket Jézus (Nefi III. 28/11).

Azaz, a létezés törvénye, a Ten és az anyag sűrűsége, az Anya már eleve adott volt, csupán a magasabb fejlettségi szintet biztosító több Íz, több Jézus szükségeltetik az Istenhez való közelségünk biztosítása érdekében. Ammon szavaival, „És a Lélek egy része lakik bennem, ami az Istenbe vetett hitem és kéréseim szerint tudást és erőt ad nekem” (Alma 18/35). Az ember a Szentmag által megkapta a fejlődés lehetőségének kegyelmét, csupán élnie kell vele. Tőlünk függ milyen földje, anyagja és kertésze leszünk a szívünkbe ültetett Szentmagnak. Kihajt-e a mag, kiterebélyesedik-e az élet fája és hoz-e az édesnél is édesebb gyümölcsöt? Képes-e a szemünkből sugárzó Íz testvéreinkben is felébreszteni a mélyen alvó fénylényt? Mert, „a test lámpása a szem, ezért, ha a szemed tiszta, az egész tested világosság tölti el” (Nefi III. 28/11). Az Úr pedig megmondta, „hogy ő szentségtelen templomokban nem lakik, hanem egyedül az igazak szívében” (Alma 33/36).

Immár majdnem minden ősvallás szimbólumot sikerült megtalálnunk az átírt járedita tanokból, egyedül az isteni követ, a maghozó madár archaikus emlékképével nem találkoztunk. De, ha figyelmesebben áttekintjük az írásokat, két helyen is találhatunk rá utalást, ugyanis a Nefi III. 25/2-ben és a Nefi II. 25/13-ban Jézus „gyógyulást hoz szárnyain”, illetve „szárnyai alatt”. És mi lehet az, ami gyógyírt jelent az anyagba süllyedő emberiségnek, ha nem a szívünkbe ültetendő Mag?

De hogy még bizonyosabbak legyünk az elméletünk helyességében, meg kell találnunk a szintén ősi Mindenség Istenének nyomait is. Gyakorlatilag minden vallás istenképét meghatározza a kollektív tudatalattiból ellenállhatatlanul előtörő Természetisten. Így van ez a Mormon könyvében is, Jézus halálát követően és a második eljövetele kapcsán is természeti jelenségekben nyilvánulnak meg az isteni indulatok. Például: „Jön már az Úr napja kegyetlenül, féktelen izzó haraggal”, „Jönnek messze földről, az ég széléről az Úrnak és bosszús haragjának eszközei”, „Elsötétül a felkelő nap, nem fénylik a hold világa”, „Az ég csillagai, csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat”, stb.. Avagy Zénos szavaival; „A sziklák meghasadnak, nyög a föld és a királyok a tenger szigetein, Isten lelke sugallatára, így kiáltanak fel: Szenved a természet Istene” (Nefi I. 19/12). De a Természet-, vagy Univerzumistennel egyetemben felmerül az Anyag kérdése is. Az 1800-as évek Amerikájában még nem voltak meg a feltételei az isteni Anyag (Anya) méltó helyére történő emelésének, így csupán homályos utalások történtek a Jézus példájában is nyilvánvalóan megjelenő anyagi összetevő kapcsán. „És mert testet ölt, azért Isten Fiának fogják hívni – mivel testét alárendeli az Atya akaratának – bár ő az Atya és a Fiú is”, „És így a test a léleknek, vagyis a Fiú az Atyának lesz alárendeltje” (Móziás 15/2, 5).

Az isteni anyag felemás elismerésével ellentétben egyértelmű az angyalhit megléte, hiszen a titkokat átadó Moróni sem más, mint egy angyal. A kérdés csupán az, hogy a titkokon kívül mit adtak át nekünk az angyalok?

Amint azt a magvallás emlékezetéből tudjuk, az ember kettős eredetű lény. Pontosabban, a sűrűbb anyagi világba került, mondhatnánk kitaszított magasabb rendű lények, angyalok és egy az anyag által sokkal inkább fogva tartott, állati faj leszármazottai vagyunk. Ebből a kettős származásunkból, helyesebben ennek el nem fogadásából adódik a tudathasadásos állapotunk, a mindent tagadásunk. Az állati énünk nemet mond az angyali énünkre, míg az angyali természetünk képtelen elfogadni állati részünket. Ennek következtében nem tartozunk sehová, a ránk törő kozmikus magány elől pedig a „mostba”, a felhalmozásba, a harácsolásba süllyedünk, s megállíthatatlanul sodródunk a kritikus tömeg, a szent robbanás felé.

Ennek a különös keletkezésünknek állít emléket többek között a paradicsomi gyümölcs elfogyasztásának, befogadásának bibliai története. Amely „aktus” jelentőségénél fogva központi szereppel bír a járediták hagyatékát, a kereszténység és a kora szellemének tükrében feldolgozó Joseph Smith könyvében is. Aki az eredeti tanok és a környezetének elvárásai között nyilvánvalóan meglévő ellentmondásait a tudás és az élet fájának éles szembeállításával próbálja feloldani. A tudás fájánál történteket a Biblia mentén közelíti meg, de érdekes választ ad a „Mi történt volna, ha Ádám nem vétkezik?” kérdésére. „És akkor nem lettek volna gyermekeik; ártatlanok maradtak volna, és nem tehettek jót, mivel a bűnt sem ismerték volna”. „Igen Ádám azért bukott el, hogy emberek lehessünk, az emberek pedig azért vannak, hogy boldogok legyenek” (Nefi II. 2/23, 25). Az „ősszüleik vétke miatt mindnyájan kárhozottak lettek” kijelentést pedig a későbbiekben többszörösen feloldja és visszavonja; „aki elvész, az saját maga miatt vész el, és aki vétkezik, saját maga ellen vétkezik; mert ugye szabadok vagytok, saját akaratotok szerint cselekedhettek, mivel Isten tudást adott nektek és szabaddá tett benneteket” (Hélamán 14/30). Igen erről van szó, az a bizonyos gyümölcs befogadása tett minket szabaddá, általa váltunk emberré. De nem csak Hélamán, hanem maga Jézus is megerősíti az eredendő bűn és bűnhődés tarthatatlan tézisét; „a kisgyermekek pedig egészségesek, mert ők képtelenek bűnt elkövetni, és általam Ádám vétke is levétetik róluk” (Moróni 8/8).

Úgy vélem nincs értelme az eredendő bűn körüli anomáliákat tovább taglalni, már az eddigiekből is kitűnik, hogy a bűnhöz és bűnhődéshez való ragaszkodás az emberek könnyebb megvezetését szolgáló, vallási és kulturális környezet hozadéka, amíg annak a kategorikus tagadása az járedita írásokból származik. Illetve, a valós gyümölcs, mag, ige megfeleltetéseket az Élet fájával próbálják a szerzők érzékeltetni. Ennek a csodálatos fának gyümölcse, mely minden édesnél édesebb, minden fehérnél fehérebb, megegyezik a tudás gyümölcsével.

„Isten szeretete az, amely áthatja az emberek szívét és ezért mindennél kívánatosabb”, az „ige, és a leggyönyörűségesebb a lélek számára” – mondja róla Nefi a 11/22-23 fejezetekben. „Hasonlítsuk tehát az igét egy maghoz. Ha befogadjátok, vagyis, ha megengeditek, hogy a magot szívetekbe elültessék, akkor az, ha igaz, vagyis, ha jó mag és hitetlenségetek ki nem veti, vagyis ha ellene nem szegültök az Úr Lelkének, akkor kebletekben növekedni fog”, „És akkor majd, mert hittel, szorgalommal és türelemmel ápoljátok az igét, hogy gyökeret verjen bennetek, lassan gyümölcsöt is fogtok róla szedni, mégpedig olyan gyümölcsöt, amely mindennél többet ér” (Alma 32/28, 42).

„Ti pedig láthatjátok, hogy testvérem többször is bebizonyította, hogy a megváltó ige, igenis Krisztusban van”, és az Úr megmondta, hogy ő szentségtelen templomokban nem lakik, hanem egyedül az igazak szívében” (Alma 33/6, 36)

Azt hiszem a fenti idézetek nem kívánnak semminemű magyarázatot, hasonlítgatást, egy az egyben beillenek a magvallás hittételei közé. Hogy mindez csupán a véletlen műve lenne, aligha hihető.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy Amerika sok meglepetést tartogat még a magyarok és az egész világ számára is. Mi pedig csak bizakodhatunk, hogy hamarosan a szakemberek figyelmét is felkeltik Móricz János kutatásai, ez ügyben tett nyilatkozatai és az általa feltárt KIT-US, vagy KÉT-ŐS (égi és földi ős) birodalom még fellelhető nyomai.

Végezetül egy a Mormon könyvéből vett idézettel búcsúzom a kitartó olvasóktól: „Nem lesz olyan titok, ami ki ne derülne, nem lesz olyan sötét gaztett, ami napvilágra ne kerülne, és a földön nem lesz olyan pecsét, ami fel ne töretnék” (N II.30/17)


Úgy legyen!

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról