Azt azonban, hogy Árpád népe nem mások honát foglalta el, hanem Hazatért, s így az ősi honát foglalta vissza: szintén nem tanítják az iskolákban. Ha más nem is bizonyítaná, hogy nem magyarlelkű az uralkodó osztály, vagy hamisabb nevén:uralkodó elit, ez a tény egyértelművé teszi!

Még az átkosban történt, hogy László Gyula professzor úr arra a következtetésre jutott, hogy a 670 körül, ide a Kárpát-medencébe visszaköltözött avar néphullám is magyar nyelvű volt, s ezeknek az avar-magyaroknak utódai, nyelvükben-kultúrájukban töretlenül: igen jelentős tömegben érték meg Árpád népénekhonvisszafoglalását. Amíg az avar-magyarok nagyobb része földművelő volt – a katonailag erősebb – 895-ös hazatérők edzett katonák, kézművesek és mellette állattenyésztők is voltak, de nem nomádok – hiszen már Zakariás rétor 463-ban a kaukázusi népek között említi meg Árpád népét, mint ún. szabartokat, akikről pedig a velünk nem szimpatizáló Új Arab Enciklopédia is ezt írja: (idézem): – „Ezek az örményországiak magyarok voltak, s híres fegyverkovácsai Perzsiának”

Nézzük a másik komolyan vehető kutatói álláspontot, ahol: Attila – Inrik – Kutrigur – Magor – Kovrát – Batbaján – Ügyek – Álmos – Árpád a sorrend. Ám mindkettő szerint a magyar királyok a Mao-tun nevű – hun birodalomalapító -leszármazotti vonala volt!

Ez utóbbi mellett szól, hogy a párducos Árpád vezérünk –éppúgy mint az egyiptomi mágus papok és katonai vezetők -,kiváltsága jeleként hordta a párducbőrt. A szkítáknál a párduc ugyanis egyszerre szimbolizálja a napot, holdat és a csillagokat, sőt még a világosságot is! Őseinknél tehát a fény tisztelete általános volt, s a krisztus előtti korokban a Kárpát-medencétől a Tarim-medencéig találhatóak a sírokban olyan kézitükrök, amelyek nyelén a párduc található. Ezt a férfiak használták, egyrészt a nap segítségével a jeladásra, másrészt szakrális tárgyként a lelkiismeret vizsgálata okán. Árpád neve egyúttal tisztséget is jelentett, bár ezen folyik a vita a történészek között, de nagyapja neve – az ügyek – a szent ügy előmozdítója jelentéssel bírt, s elsőszülött Levente fiának neve Sárkányt jelentett, s a pilisi néphagyományunk Nimródot őrizte meg számunkra Fehér Sárkányként, egészen a mai napig.

László Gyula professzor szerint tehát a magyarság döntő többsége nem 895-ben költözött vissza mai hazájába Árpád vezetése alatt, hanem még 670 körül. Ám ezek a tények nem nagyon zavarják a Magyar Tudományos Akadémiát, amely persze nem magyar, nem tudományos, sőt nem is akadémia.(Szegény Széchenyi forog is a sírjában emiatt!) Ám érdekes, hogy a 670 táján hazánk területére érkezett avar népesség kialakulása, még az akadémia szerint sem azokon a területeken ment végbe, ahol mai ismereteink szerint valaha is finnugor népek éltek, tehát ők semmiképpen nem kerülhettek kapcsolatba a finnugorokkal. A régészeti ásatások pedig bizonyítják, hogy895-ben nagyszámú új népesség érkezett a Kárpát-medencébe, akiknek mind a temetkezési szokásaik, mind a sajátos mintakincsű művészetük – nem jelentős mértékben ugyan – de mégis különbözött az avarokétól. Mindez szerintem csak annak tudható be, hogy tovább voltak távol a kárpát-medencei őshazától azok, kik Árpáddal tértek haza, s így logikusan, több idegen hatás érhette őket. Ám a nyelv azonos volt, s így érthető, hogy miért nem volt szükséges harcolni az avarokkal, hiszen ellentétben azzal, amit a bolsevik akadémiai elnök, Glatz Ferenc elvtárs írt: az avarok testvérként fogadták őket!!

Ha alaposan megvizsgáljuk a hitelesnek nevezhető krónikáinkat, arra figyelhetünk fel, hogy a Pozsonyi csata korában a Kárpát-medencében maradt hunok, a hozzájuk visszaköltözött avarokés az új, erősebb katonai erő: Árpád magyarjai éltek döntő többségben. Idegen elem, idegen kultúrájú szláv és germán, alig-alig fordult elő e korban itt.

Érdekes módon, már jó pár évszázada tart az a folyamat, hogy az iskolai történelemtanításban csak a vereségek kerülnek látókörbe, s nem az államalapító szervezettségünk és a katonai erényeink. Ilyen feltételezések, csúsztatások olvashatók egyes, öncenzúrázott történészi munkák lapjain is: pl. „Lehetséges,hogy… a besenyők megtámadták és megverték a magyarokat,” de – elképzelhető”… az is, hogy a bizánciak és a bolgárok is legyőzték őket, – valószínű, hogy…”, stb, stb. E feltételezéseket később, hamis tényállítások követik: – E hatások kényszerítették az Etelközben maradt magyarságot a menekülésre. A megmaradtak átvergődtek a Kárpátok havasain… Új szállásterületükön a megtépázott magyarok ekkor ölték meg Álmost, feltehetően az etelközi vereség miatti kultikus áldozatként.” Ilyen és hasonló badarságokat kell ma a gyermekeinknek tanulni, holott állítólag a kormányunk nemzeti kormány! Pedig mindenki érzi, hogy a magyarság soha nem áldozott fel embert – ez egy másik nép ismert szokása volt – Mi a szakrális vezetőinket tiszteltük, s nem kivégeztük!

Épp a Pozsonyi csata diadala és az abból leszűrhető magyar harci potenciál bizonyítja leginkább, hogy ezek a gondolatok milyen hátsó szándékkal születhettek meg. Már maga a szó, hogy honfoglalás is ismeretlen volt az 1800-as évek végéig számunkra. Csak akkor lett ez kitalálva, amikor a Habsburg udvarnak fontos lett, hogy ki tudjon a történelmünkből hasítani egy igen jelentős darabot, s el tudja tüntetni a magyar néphagyományban addig, még fennmaradt őstörténetünk egyes elemeit. Ahogyan II. József – az ún. kalapos trónbitorló – megpróbálta a Szent Koronánk három tűzzománc képének kicserélésével hatástalanítani az „angyal hozta koronában megjelenő isteni akaratot” – ugyanígy próbálta Ferenc József is, a Szent István előtti magyarság és Magyarország történelmi tényeit meghamisítani. A mohó, gátlástalan Habsburg dinasztia meg is kapta ezekért az isteni büntetést, hisz Kun László királyunk által felemelkedő, s Európa egyik legerősebb hatalmi centrumát kialakító uralkodócsalád ma – bár minden egykor uralt országban szétszórva élnek és próbálkoznak is visszatérni valamilyen formában – de a hatalom közelébe: mégse kerülhetnek. Ebből is látszik, hogy Isten valóban nem bottal veri a hamis prófétákat.

A hazatérés vagy honvisszafoglalás, tehát éppen azért lett általuk meghamisítva, hogy a sok évszázados fegyveres és közjogi harc után ne legyen bennünk több összetartó erő, s ne legyünk már képesek ellenállni végre a Habsburg örökös tartománnyá való züllesztésünknek. Az alkotmányos magyar állam felszámolásának ugyanis, a magyarság minden korban sikerrel állt ellen! Akkor is, ha a fegyveres harcaink elbuktak, de a közjogi rendszerünkön, az alkotmányosságunkon megtört a bécsi akarat és ármány! S ha nem is tartották be teljesen ígéreteiket a Habsburgok, de letették az esküt, hitlevelet adtak ki a régi-jó-bevett törvények megtartását ígérve. Ezt az hamis ígérgetést tanulták meg a párt-kampányok, s hatalomra kerülésük után az ígéreteket nem is tartják be soha!

A módszer – az őstörténetünk és származástudatunk elvétele azonban – igen sikeresnek mutatkozott, ha megnézzük: milyen kevesen ismerik ma a valósi származásunkat, sőt még ennél is kevesebben értik a magyar történelem meghamisításának valódi okait. Sajnos a Habsburg hamisítók után jöttek a bolsevikok, akiknek éppen úgy fontos lett a magyar nemzeti büszkeség ellen tenni, hiszen a munkás-paraszt néphatalom mítosza még kevesebb legitimitást adott számukra, mint a többször is alkotmányellenesen uralkodó Habsburgoknak. Ne feledjük, hogy a bolsevik hatalomgyakorlásra csupán az orosz szuronyok ereje jogosította fel őket, mint ahogy 1849-től egészen 1867-ig Ferenc Józsefet is. Így a Turul háznak még a nevét sem volt szabad kiejteni sokáig, helyette az Árpád-ház szerepelt, s ezzel a hamisítással a Hun-magyar rokonságot a mítoszok világába száműzték a Habsburg akaratnak megfelelően. S ebben a törekvésben teljesen azonosak voltak a megszállóink! A következő mondatokat a bolsevik érában, történelem tanár, ki sem mondhatta, így nem csoda, hogy már az én korosztályom sem igen tud már róla: „a hunok egy része Atilla halála után, az állandósuló háborúságok miatt kivándorolt a Kárpát-medencéből, s ahogy Kézai Simon írja Atilla nagykirályunk Csaba fiáról és követőiről; – Visszamentek Szkítiába”, ott pedig Ed fejedelem után, annak fia Ügyek lett a vezér. Emese – Ügyekfelesége – már áldott állapotban látott egy álmot, melyben egy turul megtermékenyítette őt. Mivel Ügyek egyértelműen a Turul nemzetség leszármazottja volt, ez az álom egyrészt teljesen érthető, másrészt az álombeli jövendölés tökéletesen megvalósult! Ez tehát egyértelműen rávilágít az Atillától Árpádig vezető családi folytonosságra, s Atilla nagykirályunk címerállatának – a Turulnak – a teljesen világos mondabeli szerepére. Azt a badarságot, hogy Álmost szakrális áldozat lehetett, egy sor bizonyíték, de a magyarság lelkialkata és az emberáldozatoktól való viszolygása is egyértelműen cáfolja. Azt, hogy a magyarság származásilag is ázsiai nép, szintén cáfolja már minden újabb kutatási eredmény. Az pedig, hogy e témákról még ma sem lehet még vitázni sem a kormány, vagy az ellenzék által felügyelt médiumokban, az azt mutatja, hogy sajnos a Habsburg kor nem ért véget, csak átalakult! Nekünk Szkíta-hun-avar-magyaroknak pedig az a feladatunk, hogy visszaépítsük a Nemzetet, mert csak a nemzeti összetartozás tudata és annak erkölcsi értékrendje menthet meg minket, a divatos fogyasztói lét állatias korcsosulásától.

A nemzetépítés első lépcsője: képesek vagyunk-e megemlékezni a hőseinkről még akkor is, ha ezt a mai hatalom nem nézi jó szemmel?Eljöttök-e július 17-én a hatalom által megtagadott Petőfi Sándor újratemetésére? Eljöttök-e Szegedre július 26-án vasárnap Horthyra emlékezni? Mert a „szegedi gondolat” Nemzeti Hadseregének 1919-es megalakulására, évek óta szervezünk emlékmenetet. Július 26-án a déli harangszónál kell találkoznunk a Szeged-alsóvárosi ferences templomnál, s végigjárjuk a hazamentő sereg születésének legfontosabb helyszíneit, s világossá tesszük a bolsevikká tett Szeged városának, ahogy Árpád, úgy Horthy Miklós is egy más értékrendű “Antant” ellen harcolt. Világossá tesszük, hogy Nemzeti Hadsereg nélkül, ma nincs Magyarország! A 1919-es önkéntesek nélkül ma, a szegediek szerb állampolgárok, a pestiek románok, a miskolciak csehek vagy szlovákok lennének, mert ezek a rabló hordák, ki nem vonulnak a hazánkból, ha nem jön létre a nemzeti haderő. A hordák minden korban csak a katonailag erős és önkéntes hazamentők, félelmet nem ismerő rohamától félnek. Egyébként ma is!

A nemzetépítés második lépcsője éppen annak a tisztázása, hogy a Vérszerződést képesek vagyunk-e végre megérteni, s annak pontjait betartani? S képesek vagyunk–e SZERT ülni, s kibeszélni közös dolgainkat? Ha igen, akkor MAGFALVÁN is találkozzunk július. 31.-e és augusztus 2.-a között, hogy megüljük a SZERT, s elkezdjük végre a nemzet-visszaépítés nehéz, sok alázatot és áldozatot is követelő munkáját!

Ígérem, hogy Magfalván a SZERT úgy fogjuk kezdeni, hogy a vérszerződésről és Árpád nagyfejedelmünk óriási áldozatáról, meg fogunk ott emlékezni!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ajánlotta: Kunavar