Libisch Győző rovásírás szakértő a Tanuljunk róni című kiadvány szerzője (ÓMT. 1998) a Nyugati Magyarság című újság 2000 májusi számában így határolódik el tatárlakai őseink hagyatékától, s ha már szót kapott, egy füst alatt két fontos XIII. századi rovásírásos emlékünktől is: „… gyakran emlegetünk igen régi, de közvetlenül a székelységhez és a magyarsághoz nem kapcsolható ókori emlékeket (pl. tatárlaki lelet campanai peremes balta, stb.) magyarként. Ez súlyos módszertani hiba, mert összetéveszti a hasonlót az azonossal. Vannak még magukat makacsul tartó nyilvánvaló, már számtalanszor leleplezett hamisítványok, amelyekkel nem kellene foglalkoznunk, mégis gyakran felbukkannak, mint méltatlanul mellőzött emlékek (pl. Margit-szigeti kőfelirat, tászok tetei Attila feliratok)”
Varga Csaba a Jel jel jel-ben (Fríg Kiadó 2001) és Az ősi írás könyvében (Fríg Kiadó 2002) is foglalkozik a lelettel. Sajnos az első könyvben teljesen hiányzik a kis V jel, a másodikban pedig helytelenül, mint egy balra nyitott „pipicsőr” jelenik meg. Rokonszenves, hogy a betűk hangértékeit illetően le meri írni: „Más támpontok alapján ez csak feltételezés”, s nem törekszik minden áron szöveges megfejtésre. Amit azonban összehasonlító szemléletes példák sokaságával tud bizonyítani, azt határozottan kijelenti: „…kétség sem fér ahhoz, hogy a tordosiak jóval több, mint 4500 évvel ezelőtt már vidáman írtak, olvastak.”
Torma Zsófiát említve, az ő leletanyagára és a tatárlakai jelekre támaszkodva állítja össze a Kárpát-medencei ábécé 6500 évvel ezelőtti és ma is használt betűsorát:
Forray Zoltán Tamás 1997-ben Torontóban adta ki mindössze 40 oldalas művét, amely A kerék ősmagyar eredete címet viseli. Rövidsége ellenére azonban annyi tényanyagot tartalmaz műszaki szempontból őskultúránkról, mint sok, többszáz oldalas könyv. Ezt írja a korongról: „A legkorábbi kör alakú kultikus tárgy a Kárpát-medencéből került elő, a cca. 7.000 éves tatárlakai agyagkorong, amely már évszakokat is mutat. Ez a világ legősíbb írását tartalmazza, megelőzvén a mezopotámiait kb. 1000 évvel.”
Koricsánszky Atilla A Napút ábécéje (Pécel 2003) című könyvében betűösszevonásnak ítéli a jobb felső negyed fésű szerű (ő antennához hasonlítja) rajzát, amelynek felbontása után két GY, egy I, és egy NY betűt kapunk. Összegezve az általa felismerteket: A korongot az F betű tagolja, a jobb felső negyedben N vagy O, LY, I, GY, NY; a bal felsőben NY, Z, S; a bal alsóban N , D, S, GY; a jobb alsóban talán P, B jelek találhatók, amelyek megfelelnek a rovásírás, azaz magyar írás betűinek. Koricsánszky Atilla a korong pontos képe alapján elemez, figyelembe veszi a bal felső negyedben lévő, kis latin V szerű jelet, így jutalma, hogy nyer egy magyar betűt, azaz S-t.
Patai Istvánt szűkebb hazája, Hajdúnánás iránti szeretete indította a tatárlakai korong és a település alaprajza közötti hasonlóság felismerésére. Hajdúnánás – Napváros című írása fénymásolatban került hozzám, így nem tudom, hogy a Pannon Front melyik évfolyamában jelent meg, csupán azt, hogy a 38. számban. Lehet, hogy nyomdahiba, de egy tévedést szeretnék kijavítani az írásban. A közölt megfejtés nem René Labat-é, hiszen az ő akkád szótára először 1948-ban jelent meg Párizsban, így lehetséges, hogy 1961-ben már nem is élt. A korongot ezzel a szép imával Badiny Jós Ferenc tisztelte meg.
Zsombori Sándor Ősi jelképek keresztény királyaink pénzein című füzetében (Pécel 2002) szintén utal a legtöbb településszerkezet és a korong hasonlóságára. Bizonyítékként egy, a mai Irak területén lévő, szabályos kör alakú ősi város maradványairól képet is közöl. Felfedezi, hogy III. Béla pénzén az egyik újkőkori tordosi korongéhoz hasonló jel látható.
A Turán 2001. augusztus-szeptemberi számában egy Földes Attila nevű szerző A tatárlakai felirat című, mindössze két oldalas írását meglepő magabiztossággal Deimel (így!!!) elleni kirohanással kezdi, aki még olyan tudósok tiszteletét is kiérdemelte, mint Badiny Jós Ferenc. Anton Deimel jezsuita szerzetes Sumerisches Lexikon című négykötetes munkája 1928 és 1933 között jelent meg, mint úttörő munka. Földes Attila Labat-ot is a következő öntudatos mondattal intézi el: „A Labat féle szótár állva maradt, de csak erős kritériumok felállítása után.” A kritériumokat természetesen ő, Földes Attila állította fel. Vajon hány éves a szerző, hány sumér szótárt állított öszsze, eddigi életéből mennyit áldozott kutatásra? Mert lehet egyet nem érteni, de ilyen stílust csak az engedhet meg magának, aki többet, jelentősebbet alkotott, mint a bírált személy. A kulturált tudományos érveléshez ajánlanám László Gyula könyveit, aki zsenialitásából következően szinte senkivel nem érthetett egyet kortársai közül, mégis meg tudta őrizni az emberi hangot, legfeljebb a finom irónia eszközét használta.
A kioktató jellegű két oldalas művecske szerzője saját tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot következő mondataival: „A korong írását többen is megpróbálták lefordítani. Ezekben a fordításokban a magyarok Nagyboldogasszonya és más magyaros szövegek fordulnak elő.”
Jelen írásom is bizonyítja, hogy a korong irodalma nem merül ki a szerző által jelzettekben. Azt pedig nem értem, miért baj, ha Magyarországon magyaros szövegek jelennek meg? Tájékozatlanság az is, hogy Földes Attila nem utal arra a lehetőségre, hogy a korongon ősi rovásírásunk betűi is megtalálhatók. Csak sumér jelek alapján megfejtése: „Átok, titok, mindenség, egyre megy, Ara apa gyümölcsfa ültetvényemet tartsd a szemed előtt.”
A Jelképtár című könyvben (Hoppál Mihály, Jankovich Marcell, Nagy András, Szemadám György, Helikon Kiadó 1990) a következő sommás ítéletet olvashatjuk korongunkról: „Újkőkori agyagkorong. Nagy vonalakban primitív világképet idéz.” A négy szerző közül legalább egy utánanézhetett volna miről is ítélkezik: bolygónk máig legelső, összefüggő gondolatsort tartalmazó nyelvemlékéről, az akkori világ legfejlettebb embercsoportjának alkotásáról. E szerzők véleménye ugyanebben a műben a rovásírásról sem hízelgő. Íme: „… az arámi betűírásból fejlődhetett ki, szogd közvetítéssel, talán a türk rovásírás mintájára…” Szerintem ezek a felsorolt népek még az Öregisten leghátsóbb gondolataiban sem fogalmazódtak meg, amikor a magyarok őseinek már 30-32 betűs, minden hangunk lejegyzésére alkalmas rovásírása volt.
Meglepő felfogásról tudósít egy Budapest, XVII. kerületi újság 2003. január 17-i száma. Bedey Gábor szobrászművész egy helyi művészettörténeti sorozatban kijelentette, hogy eddig mindenki tévesen, fejjel lefelé próbálta megfejteni a korongot, mert azt a furat alapján helyezték el.
Ebből a véleményből arra következtetek, hogy Bedey úr az absztrakt irányzathoz tartozik, hiszen így például a jobb alsó negyedben lévő tűzhely és Nap oltár a bal felső negyedbe és a fizika törvényeinek ellentmondó helyzetbe került. A kis V jel itt is hiányzott a képről, talán a megfordítás következtében lepottyant. Az újságíró így összegezte a művész talpáról a fejére állított megoldását: „A korong egy biblikus piktogram, kinyilatkoztatás a neolitikumból, amely egy hierarchikus, monoteista hármas világrendről beszél, jelzi a bibliai teremtéstörténetet s utal a világkorszakokra és az üdvtörténetre is.”
A Két Hollós könyvesboltban a tatárlakai leletekről tartott előadás sorozat alkalmával vásároltam meg a TUR-ÁN népének nyelvén című, a Miskolci Bölcsész Egyesület által 2004-ben kiadott könyvet, amelyben Gyárfás Ágnes, Fülöp Krisztina és Záhonyi András itt következő közös olvasatát találtam:
Gyárfás Ágnes szerint a korong Nimród ősapánk nemzetségét, rangját, csillagképi tulajdonságát határozza meg.
A tatárlakai leletegyüttesről, őseink e fontos hagyatékáról a finnugorista történettudomány mélyen hallgat, míg a külföldi „vezető” régészek és kulturtörténészek nagyra értékelik, bár ebben az értékelésben nincs sok köszönet. Hazánkról szó sem esik, mert a trianoni határokat már az újőkorban létezőnek vélve, romániai, bulgáriai, jugoszláviai műveltségekről beszélnek. Érdekes, hogy ugyanők egy sumér emléket soha nem neveznek iraki leletnek. Torma Zsófiát pedig, aki a munka nehezét elvégezte, meg sem említik, csak hagyatékának vámszedőit. Nézzünk tehát néhány külföldi véleményt.
Friedrich Klára: Tatárlaka titka PDF