Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
Hamisság volna ma azt állítani, hogy László Gyula, legendás és nagyszerű egyetemi előadásaiban2 mást tanított volna, mint az általánosan elfogadott, hivatalos finnugor elmélet. Így alig-alig került a kezünkbe másfajta szemléletű munka, de ha elénk is vetődött, mondjuk Bobula Ida vagy Padányi Viktor valamelyik könyve, a belénk nevelt elutasító ösztön azonnal működésbe lépett. Elvégre a magyar történettudomány nagyjai mindazokat, akik nem tudták vagy nem akarták elfogadni a finnugor tanításokat, már a múlt század végén „mucsai veteránoknak” nevezték, akik „az ősi kaczagány dicsőségétől áztatott délibábos virányait” kedvelik.3 S ha figyelmeztették őket, hogy a „tudományos kérdésekkel foglalkozó embertől megkövetelik a jóhiszeműséget és a tudományos lelkiismeretességet s azt, hogy folytonos kritikával kísérje a maga nézetét csak úgy, mint a másét, s ne restellje bevallani, hogy tévedett”4, „mindenféle badar ítélet és következtetés” képviselőjének nevezték el az ellenfelet.5
Jól emlékszem, milyen megrőkönyödéssel forgatgattam 1966-ban Bobula Ida, A magyar nemzet eredete c. munkáját,6 mint a hozzá nem értők egyikének „fekete bibliáját”, aki mindenféle badarságokat állít.7
Pedig érdemes lett volna már akkor kiböngészni az angol szöveg fontosabb részeit, elsősorban a finnugor elmélet kritikájáról szóló sorokat,8 valamint azt a felszólítást, amely így szól: „Mindazokat, akiknek van bátorságuk most hinni, szeretném felszólítani, kutassanak, tanuljanak tovább!”, majd így folytatja: „Egy rövid ideig a nyugati világban volt bizonyos szimpátia 1956 után, de ez elmúlt. A kiadványokban ismét feltűnik az ázsiai betolakodó, a vad nomád idegen régi képe, sztereotíp gyalázkodó szövegekkel, amely hozzájárul ahhoz, hogy a nyugati közvélemény részese legyen annak az érzéketlen és ellenséges hallgatásnak, amely a magyar népirtást9 rejti magában.”
„Talán ki fognak nevetni e felszólításért, ennek közzétételéért, amelyet a fiatalokhoz és mindazokhoz intézek, akik szívükben fiatalok maradtak a közönynek ebben a mostani időszakában. S bízom abban, hogy üzenetem eljut mindazokhoz, akik az emberiség jövőjét építik.”10
Hosszú ideig, bizony, nem jutott el. Senki sem akart bekerülni az „őstörténeti csodabogarak” közé, akiket maró gúnnyal pellengéreztek ki lényegében egy jó évszázad óta. Különösen kicsúfolták azokat, akik a magyarság fennmaradását összekapcsolták az őstörténeti tudatával s attól féltek, hogy valóra válik Paul de Lagarde jóslata, miszerint „a magyar nemzet el van kopva és el fog enyészni.”11 Már a XX. század elején is úgy nyilatkoztak egyesek,12 hogy „egészen elavult, a maga korában is teljesen tudománytalan tanítás volt a török-tatár rokonság” s igazán itt az ideje, hogy „a balvéleményeket gyökerestől kiírtsuk.” „Úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a magyar nyelv finnugor volta még mindig(!) vita tárgya volna,” holott micsoda óriási ösztönző erő ez számunkra!
Különösen nagyképűen és ellentmondást nem tűrően fogalmazott századunk elején Szinnyei József (1857–1943), aki „komoly, lelkiismeretes, hozzáértő tudós férfiaknak” nevezte a finnugristákat, ellentétben a többiekkel. Majd ezt írta: „nem különös dolog-e az, hogy minálunk a hozzá nem értők között(!) még mindig sokan vannak, akik ezen épület alapjának erősségében kételkednek? Nem különös dolog-e az, hogy a magyar nyelv finnugor voltának hirdetését sokan még mindig olybá veszik, mintha valami tudományos divat volna, amely majd idejét fogja múlni, mint minden más divat?”13
Az elmúlt száz esztendő alatt a helyzet tovább romlott, nem kis mértékben Zsirai Miklósnak14 köszönhetően, aki a finnugor elmélet elutasítóit „gyermeteg ellenszenvvel” vádolta és elítélte a „vad őstörténeti csodabogarakat”.15 A nagyközönségnek szánt, ún. alapvető ismereteket közlő munkákban lépten-nyomon olvashatók az ilyesfajta közlések: „Hogy a magyar nyelv finnugor eredetű s hogy minden más elmélet kalandos és tudománytalan, azt ma már nemcsak a tudomány hirdeti, hanem benne van a művelt magyarság köztudatában.”16 „Ma már egységes álláspont alakult ki nyelvünk rokonsága kérdésében, de régebben sok fantasztikus elképzelés elhangzott ezzel kapcsolatban. Némelyek a hunok közvetlen utódainak vélték népünket, mások a héber, sumér, perzsa nyelvvel vagy éppen az angollal hozták kapcsolatba nyelvünket. Egy ideig – különösen a múlt század közepe tájáig – sok híve volt a török–magyar atyafiság gondolatának. Századunkban pedig a magyar nyelv munda és dravida kapcsolatait latolgatták. Mindezen elméletek nagyrészt komolytalanok, bebizonyíthatatatlanok voltak, és a tudomány fejlődésével lassanként lomtárba kerültek.”17
Hajdú Péter szerint „1869 nyarán a finnugor nyelvrokonság már végleg bevett tétele a nyelvtudománynak.”18 Hajdú Péter, Százötven éve született Reguly Antal. Magyar Nyelv 65 (1969) 398-403.
Nagyon jellemző az újdonsült őstörténész, Engel Pál akadémikus legújabb megfogalmazása: „A finnugor eredet ma szilárd ténynek számít (sic!), amelyet a világ egyetlen nyelvésze sem vitat, noha a közvélemény nem elhanyagolható kisebbsége ma is kételkedve veszi tudomásul.” A más nézeteket vallókról így ír: „A tudomány elveitől és módszereitől mindegyik függetleníti (sic!) magát, az új elméletek célja ugyanis egyik esetben sem egy tudományos probléma szakszerű megoldása, hanem a ‘kis magyar nép’ számára a lehető legdicsőbb ős megszerzése.”19 „Tudományos szempontból a probléma egyetlen vonatkozása érdemel figyelmet: mint aggasztó társadalomlélektani jelenségé!”20
Ez az álláspont napjainkban is virul és terjed. Vékony Gábor is így fogalmaz: „A magyarság finnugorságát, időnként nyelvi rokonságát is, gyakran képzettebb körökben is(?!) kétkedéssel szokás fogadni nálunk.”21 Zsirai Miklóst még napjainkban is igyekeznek olyan színben feltüntetni,22 mint aki áldozata volt a kommunista uralomnak s éppen nemzeti mivolta okán.23 Magam igyekeztem rámutatni arra, hogy Zsirai Miklóst ugyan számos komoly méltánytalanság érte, mégsem nevezhető mellőzöttnek és vétlennek sem, hiszen oroszlánrésze volt a finnugrizmus ellentmondást nem tűrő24 terjesztésében.25
De Zsiraihoz hasonló módon oktatta ki az olvasókat Szabó T. Attila26 is, lesajnálva a „fellegjáró nyelvészeti képzelgések káprázatába csábított sok-sok jótét lelket”, a turáni rokonság híveit „az emberi értelem józanságától elrugaszkodottaknak” titulálva. „Az ilyenfajta téveszmék rabjai visszasüllyednek a képzelgések kezdetleges szintjére.” És még ő vádol! „...az érvekre a nyelvrokonító nem a józanság hűvös ellenérveivel, hanem a megszállottság rögeszmés kitöréseivel, a rosszindulat, az elbizakodottság, a szakmai gőg és hasonló embertelen indulatok feltételezésének vádjával felel.” „A magyar nyelv finnugor eredete... ma már... sarkigazság. A magyar nyelv rokonait a finnugor nyelvek csoportján kívül kereső régi és új elméletek nem tudományosan bizonyítható tények, hanem a nyelvi valóságot semmibevevő értelem-kápráztató képzelgések világába ragadják az ‘elméletek’ szerzőivel együtt a tőlük megtévesztett hiszékeny lelkeket.”27 Némelyek egyenesen „kivételes erkölcsi bátorságú tudósoknak” nevezték azokat, akik „mertek ellenszegülni... a ködös napkeleti ábrándban” elmerültekkel és „szomorú történetnek” (vajon miért szomorú az, ha egy feltevést nem akarnak elfogadni?) mondják, hogy a „közvélemény és vele együtt nyelvészeink többsége(!) sokáig hallani sem akart a finnugor eredetről.”28 „Hamis nacionalizmustól fűtött amatőr nyelvészeknek” titulálták azokat, akik támadják a „halszagú finnugor rokonságot”.29
Különösen bántó hangnemben, felfuvalkodott önteltséggel rontottak neki azoknak, akiktől némiképpen „tartottak”, legtöbbjüket „monomániásnak és agresszívnek” keresztelve el,30 akik „a nyelvtörténet alapismereteivel sem rendelkeznek.”31Ha a „széllelbélelt elméletek” szerzői felkészült, nyelveket ismerő, tájékozott, olvasott emberek, akkor így „érvelnek”: „tudományos felkészültségük látszata(?), a munkáikban fevonultatott filológiai apparátus sokakat meggyőz a hirdetett tételek igazáról. Elsősorban azokat persze, akik az adatokat, forrásokat ellenőrizni, új igazságokat kritikával fogadni nem tudnak.”32Magyarán: mindenki csaló, ostoba, „ultrás nacionalista”, arcátlanul vakmerő,33 aki a „végleges és megdönthetetlen” finnugor elméletet nem fogadja el és a „múlt illúzióiba menekül”, hamis tudatú, „márpedig érdemes a történelem hamis tudatait szigorú vizsgálat alá venni, bármi is legyen egy ilyen vizsgálat eredménye.”34
Mennyivel más László Gyula álláspontja, aki azt mondja: „Ha valaki úgy érzi, hogy a finnugor nyelvtudomány tévútra vitte őstörténetünket: ehhez joga van. De egyúttal elsőrangú kötelessége a rokonításokat pontról-pontra, módszeresen, tudományos alapossággal megcáfolni és helyettük jobbat, meggyőzőbbet adni.”35 Amagukat régebben büszkén marxistáknak nevező történészek36 szerint „a millenniumi évek szenvedélyes nacionalizmusának légkörében valóságos büntető hadjáratot(?!) indítottak a finnugor nyelvrokonság hívei ellen.”37Vajon kik ellen?
A Magyar História sorozatban közzétett őstörténeti munka szerzője, Fodor István 1975-ben még egy jottányit sem tért el a fentebb vázolt „mérvadó és hivatalos” vonaltól s különösen a sumér-magyar kérdés vizsgálóit bunkózta le: „elgondolásaik éppoly zavarosak és tudománytalanok, mint elődeiké, meghökkentő ’felfedezéseik’ jóízű derültségnél egyebet aligha válthatnak ki.”38Ugyanakkor az is nagyon jellemző ránk, hogy a bírálatokra csak akkor szeretünk „reagálni”, ha azok kedvezőek. Fodor István 1975-ben megjelent könyvét Götz László, a szó szoros értelmében, megsemmisítő bírálatban részesítette,39 az érintett szerző azonban soha sem válaszolt a bírálatra.
Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy újabban már fel sem merik vetni a magyarság eredetének újravizsgálatát, mert félnek a tudományos közvélemény elítélésétől, félnek a megbélyegzéstől és a kirekesztéstől,40 Nemeskürty István például kiválóan látja a gondokat és tisztázatlanságokat, mégis ezt írja le: „A tudomány bebizonyította, hogy a hunok és a magyarok között nincs rokoni kapcsolat, nyelvük is különbözött.41 A finnugor eredet kétségtelen tényének világossága a képzelet homályába száműzte Attila és Árpád két honfoglalásának ezer éven át makacsul élt hagyományát.”42
Röviden összefoglalom a magyar nyelv- és történettudomány őstörténeti álláspontját, azért, hogy az olvasó képet alkothasson arról, milyen alapokon áll a magyar őstörténet.
A magyar nyelv több százezres szókincs-állományából ősi szókincsünk mindössze 4-500 szó,43 ezeknek van megfelelőjük valamelyik finnugor nyelvben. Ez volna a száz százalékos nyelvrokonság „kikezdhetetlen alapja”. Az uráli korban (Kr. sz. előtti VI-IV. évezred) az ún. finnugor és szamojéd népek az Urál hegység környékén éltek, „ahol a nyelvcsalád tagjai többségükban ma is élnek”(!). A finnugor őshaza vagy a Volga-Káma vidékén volt, vagy a Balti-tengertől tartott egészen az Urálig, vagy az Urál és az Ob folyó között, Nyugat-Szibériában. Az „uráli korban sokszázezer négyzetkilométernyi kiterjedésű őshazában (...) nagy területen szétszórva, egymással laza érintkezésben éltek.”
Kr. sz. előtt 4000 táján „osztódott” az uráli ősnép, majd 3000 táján kettévált a finn-permi és az ugor ág. Az ugor ágból 2500 körül vált ki az „előmagyarság”, s Kr. sz. előtti 500 tájáig a nyugat-szibériai őshazában maradt. „Idővel (mikor?) a terület délebbi (hová?) részeire költözött. Itt ősiráni szomszédaik hatására tértek át a természeti gazdálkodásról a termelőire.”44 „Az ugor népek kettéválása... éghajlati változással magyarázható.”45
Kristó ugyanezt így adja elő: „Kr. sz. előtti 1000 és 500 között a korábbi steppe-övezet kezdett félsivataggá válni” s a halász-vadász obi-ugor népek „kénytelenek voltak 2-300 km-rel északabbra húzódni, hogy a megszokott klimatikus viszonyok közepette folytathassák tevékenységüket”, az előmagyarok(?) azonban megmaradtak a félsivatagban – Isten tudja csak miért tettek így? – s persze „a félsivatagi állapotok miatt(?!) életmódváltásra kényszerültek és áttértek a nomád állattartásra.” 800 és 700 táján azonban „a steppe ismét tajga lett(?), a félsivatag pedig ismét steppe”, így az obi-ugorok „a tajgában találták magukat” – meséink hippla-hopp-ja! – „és visszatértek a halász-vadász életmódhoz,46 miután összeolvadtak a mongoloid paleoszibirid őslakossággal.”47 A magyarok „délre mozdultak el”, de innentől – így Kristó Gyula akadémikus – nem tudjuk mi történt velük, mert „egyszerre megszakadnak a magyarság múltjára vonatkozó nyelvi és régészeti adatok.” „A honfoglalásig nem maradt nyelvi emlék.” „Semmi támpontunk nincs arra vonatkozóan, hogy az ősmagyarok mikor és miért hagytak fel nyugat-szibériai szállásaikkal és cserélték fel... Baskíria területére.”
Zaicz Gábor adatgyűjtése szerint ez „az elvándorlás” történhetett a Kr. sz. előtti IV. században, vagy a Kr. sz. utáni IV. században (ez eddig 800 év különbség!), vagy a VI. században, vagy a VIII. században (itt az eltérés már 1200 esztendőt tesz ki!). Ezt követően „a magyarok dél, majd nyugat felé vándoroltak, egy kisebb részük azonban Magna Hungaria-ban maradt (ezek Julianus barát magyarjai). A 800-as évek közepéig a Don, a Donyec és az Azovi-tenger határolta Levediában tartózkodott a magyarság. Ezt a nézetet nem osztja Benkő Loránd.48 Ezután eleink 840-850 táján a kazárok elől(?!) nyugatra, a Dnyeper felé vonultak (Etelköz).”49
Aki 35 esztendőn keresztül búvárkodik a történelmi forrásokban, olvassa a szakirodalmat, vizsgálja a régészeti leleteket, előbb vagy utóbb rájön arra, hogy a történelmi szakmunkák és tudományos ismeretterjesztő írások nagyobb része telis-tele van hibával, félreértéssel, félremagyarázással, hemzsegnek bennük a másoktól átvett és kiollózott olyan részletek, amelyeket a szerző soha nem ellenőrzött, soha meg nem nézett eredetiben. Posztját és rangját azonban elégségesnek tartja igazsága nyomatékaként. Ez azonban nem új jelenség. Régen is így volt: „a tudós czím nálunk éppen nem a tudományos munka jutalma. Azt is csak a kegyelteknek szokták adományozni, akár tudnak valamit, akár nem.”50
1989-ben, a Feltárul a múlt? c. könyvem megjelenése után döbbentem rá arra, hogy sem a jelenkor, sem a középkor meg nem érthető őstörténetünk tisztázása nélkül. De hát 1976-tól miért pártoltam el a magyar őstörténet kutatásától?51 Elsősorban azért, mert elűztek kutatási területeimről (Somogy megyéből és a Balaton környékéről, ahol nagyszabású avar és magyar temető-ásatásokat terveztem és indítottam meg.52), másodjára azért, mert nem tudtam magamban feldolgozni és elfogadni, hogy népünk ősi múltjából valóban csak annyit tudnánk, amennyit az irányadó szakkönyvek elénk tárnak s az az ismeretanyag is ennyire elképesztően zavaros és ellentmondásos.
1992-ben elnyertem egy nyolc hónapos ösztöndíjat Grazba, 1993-ban pedig egy három hónapos ösztöndíjat Göttingába,53 és valójában ekkor fogtam hozzá nagy tervem valóra váltásához. A szemem Götz László könyve54 nyitotta fel, aki szinte felrázott szavaival: „senki sem vesz magának fáradtságot arra, hogy eredetiben utánanézzen, miket is állítottak a régiek. Pedig nem ártana, ha néha felütnének egy-egy ilyen ásatag, copfos vagy biedermeier fóliánst, mert nem egyben igen elgondolkodtató dolgokat találnánk.”55 S újra kézbe vettem Padányi Viktor könyvét56 is, most már előítéletek nélkül. Ekkor úgy döntöttem, hogy erőm és képességeim szerint a kezdetekhez kell visszatérni és onnan elindulni, mégpedig az eredeti műveket tanulmányozva.
1993 nyarán, a kutatás lázában, közzé tettem első eredményeim rövidített összesítését,57 azzal a céllal, hogy felkeltsem a figyelmet. A szakma azonban a legcsekélyebb figyelemre sem méltatta a cikkemet. Egy esztendő múlva Pete György vállalkozott arra, hogy ugyanezt a tanulmányt (sajnos, a hibák kijavítása nélkül!) megjelenteti a szombathelyi Életünk-ben,58 a következő megjegyzés közlése mellett: „Bakay szenvedélyes, elfogultságait vállaló írása lényegében azt célozza: szabaduljunk meg korábbi századok elméletileg mára már sokban túlhaladott képzeteitől, tabuitól, s friss szemmel, az ismert tények újraértelmezésével keressünk egy új modellehetőséget, amelyben semmi igazsága nem semmisül meg a finnugor nyelvi kapcsolatoknak, s talán megnyugtatóan helyére kerül sok minden, ami eddig – mert nem felelt meg a finnugor elmélet szabta kritériumoknak – figyelmen kívül hagyattatott.”59
Erre a közlésre már muszáj volt válaszolni. Négy hónap múlva ugyanezen folyóirat hasábjain napvilágot látott a „cáfolat”.60 Az adott helyen erre mindig hivatkozom majd, mert eléggé tanulságos. Ugyanakkor azt is tudatnom kell, hogy három esztendő múltán a szerkesztőség megtagadta korábbi elveit és visszatért a hagyományos és elfogadott finnugor tanok közléséhez és tőlem többé már nem kért tanulmányt.61
Pusztay János az idézett bírálatában kijelenti, hogy a tudományt politikai indítékok nem befolyásolhatják, majd kilenc sorral alább leszögezi: egy nép eredete tudományos és politikai kérdés.62 Úgy véli, számomra megdöbbentő szillogizmussal, hogy az őstörténeti kutatások „igen könnyen elvezethetnek... a rasszizmushoz. Kimondva vagy kimondatlanul, de megfogalmazódnak a nép-, illetve a nyelveredet kapcsán a különbségek az egyes népek, egyes kultúrák között, és így teljesen tudománytalan módon magasabb, illetve alacsonyabb rendű népekről beszélnek.”
Aki tehát mást merészel állítani vagy kutatni, mint a finnugor származás-elmélet hirdetői, az már félig-meddig rasszista és teljes egészében tudománytalan!
Ilyen „elfogulatlan és tárgyilagos” magyar tudósok írják a történelmünket, akik még azt is kijelentik, a nyelvrokonság csak a szakemberek számára igazolható, a nyelvészetben nem járatosak számára nem, tehát a finnugor nyelvészeken kívül senki ne közelítsen e kérdéskörhöz, mivel csakis „délibábos és tudománytalan fantáziálgatás” lehet az eredmény. A finnugor nyelvész a magyar őstörténetkutatás egyedül hivatott képviselője, aki az „örök igazságok” birtokában tudja például, hogy a nyelvek nyelvcsaládokba tartoznak. „Az, hogy egy nyelv melyik nyelvcsaládba tartozik, nem értékítélet, hanem tudományos tény”.63
Egyelőre tekintsünk el attól, hogy a legújabb nyelvészeti kutatások hogyan vélekednek a nyelvcsaládokról, az ún. nyelvcsaládfa-képzelményekről, az alapnyelvről, a szabályos hang megfelelésekről s most még azzal se foglalkozzunk, vajon miért „tudománytalan” Götz László fejtegetése,64 inkább arra figyeljünk, mekkorát változott, ha úgy tetszik „fejlődött” Pusztay János három esztendő alatt. 1994-ben az alapnyelv még „kiinduló állapot” volt, amelyet „a szakember csak retrospektív módon nyilváníthat alapnyelvnek”, 1997-ben viszont „pusztán rekonstrukciók révén megalkotott hipotetikus posztulátum”-nak mondja, amelyről semmilyen ismeretanyaggal nem rendelkezünk, „csupán feltevéseink lehetnek”.65 Már azt is elismeri, hogy a családfa-elméleten kívül „vannak más hipotetikus (miért, a finnugor nem az?) modellek is”. Az alapnyelv és az őshaza, szorosan összefügg egymással, azaz az egy nyelvcsaládba tartózó (kitalált) ősnép lakta a (feltételezett és kikövetkeztetett) őshazát. De – folytatja a szerzőnk 1997-ben – már „nem számolunk egységes őshazával sem, sokkal valószínűbbnek ítéljük meg az ún. őshaza-lánc(?) meglétét..., amely a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig(?!) tartott.”66
Lényegében ezt az ötletet felvetette már 1994-ben is s akkor sem volt eredeti, hiszen például László Gyula elmélete is erre épült 1961-ben.67 A módosításra azért volt szükség, mert az elmúlt harminc évben a finnek68 egyre határozottabban elutasították az ún. bevándorlás-elméletet és síkraszálltak amellett, hogy az ősfinnek sokezer év óta (9000 éve!) laknak mai hazájukban, tehát folyamatosan lakják földjüket.69 Kyösti Julku ezt így fogalmazta meg: „A dogmatikus felfogás szerint őseink Kr. u. 100-800 között vándoroltak be Észtországból Finnország területére. Ez a nézet nem helytálló, és csupán egy hipotézis volt. Miután elég hosszú időn át ismételték, feledésbe merült, hogy csak egy hipotézisről van szó, s magától értetődő igazságként kezelték.”70 „A hagyományos felfogás a közös uráli őshazáról és a Volga menti finnugor őshazáról szóló (ugyancsak) hipotézis... a dogmatikus felfogások, amelyek röviddel ezelőtt a nyelvészetben uralkodtak, lassanként megváltoznak.” A nyelvészek ekkor „találták ki” az őshaza-láncot, de ezek ez engedmények többé nem elegendőek!71
Így hiába okoskodja ki Pusztay János, hogy a finnugorok „középső csoportja” lenne valahol a Baltikum és az Urál-hegység között. Ebbe nagy valószínűség szerint a mai permi nyelvek és a cseremisz tartozik, továbbá elképzelhetők olyan ‘kóbor’ népcsoportok (én a lappokat tudom ilyennek elképzelni), amelyek összekötő szerepet is játszhattak ...hol ide, hol oda csapódva..., K. Julku ugyanis a finn és a lapp népet egy nációnak tekinti! „Az ún. keleti csoport, folytatja Pusztay, valószínűleg kb. azon a területen lehett honos, ahová a ma még többé-kevésbé érvényes és elfogadott őshazaelmélet szerint az egységesnek vélt uráli őshazát rekonstruálják...”72Pusztay János, noha kijelenti: nem kíván az én cikkemmel foglalkozni, hosszan taglal olyan kérdéseket, amelyekről én nem írtam73 így a német-ellenességről, a zsidó-ellenességről(!) és a bolsevik-ellenességről, úgy tüntetve fel, mintha – sejtelmesen – a magyar-zsidó szembenállás napirenden tartása lett volna a célom.74 Amint az alábbiakból talán kitűnik, egyáltalán nem erről volt szó. De más érvek hiányában nagyon is jól jött mind Pusztay Jánosnak, mind a másik bírálómnak, Láng Gusztávnak75 a zsidó-kártya kijátszása,76 hiszen ezzel eleve a „szélsőségesek” közé lehet lökni a szerzőt. Holott, valójában, 1993-ban is és most is csak azért tüntettem fel Szinnyei József hivatalos életrajzi adatai(!) alapján,77 hogy ki kicsoda, mert egyáltalán nem közömbös, kik élezték ki az őstörténeti vitát s ehhez mikor fogtak hozzá?
___________________
1 A díszdoktori oklevél aláírói: Dr. Gyárfás Ágnes, Prof. Dr.Töttösy Csaba, Prof. Dr. Szabó Zoltán (Kolozsvár).
2 László Gyula, Bevezetés a régészetbe. Egyetemi jegyzet. Budapest, 1953. - uő A magyar őstörténet régészete. Az MTA II.Osztály Közleményei 3 (1954) 459-479. – uő A magyarság őstörténete. Egyetemi előadások szövege. 1961. – uő Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. A finnugor őstörténet régészeti emlékei a Szovjetföldön. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1961.
3 Hunföldi Lehel, Ethnológiánk áprilisi hajtásai. I. Vámbériász. Ethnographia 6 (1895) 141-142. Hunföldi Lehel Munkácsi Bernát álneve volt.
6 Bobula Ida, Origin of the Hungarian Nation. Florida, Gainesville. 1966. – Újabb kiadása: Florida, Astor. 1982.
7 Bobula Ida (1900–1981) életrajzi adataira lásd: Sumer-magyar rokonság. Buenos Aires, Editor Esda. 1982. belső címoldala és 5-7.
8 Bobula Ida id. mű 51.: No doubt, there are many unsolved questions connected with the problem of Hungarian origins. One of these is the problem of the Finno-Ugrian relatives.
9 Napjaink igazi tragikus kérdése ez: Ligeti Imre, Tudatos népirtás. Új Magyarország l997. május 15.
10 Bobula id. mű 56.: May I invite those who have the courage to believe now, to read further. - 61.: For a short while there was a wave of sympathy in the Western world after 1956. It passed. Now the old image of Asiatic intruders, savage nomad strangers mentioned in the publications with stereotyped slur-words reappears and helps the Western public to assist in callous, sometimes hostile silence to covert genocide. This would not be the case, would people know the truth. If the murderously distorted image about the origin, nature and essence of the Hungarians could be replaced with the real thing. This may be a matter of life or death for a valuable member of the human family. This is why I appeal to you dear reader, do help to spread the truth about Hungary and the Hungarians. So that all their children should not be murdered, while you look the other way.” “I will risk to be laughed at - and send out this call, addressed to the young and those who are young in heart. Even today, in these times of non-involvement, I trust that I will reach some of those who build the future of mankind.”
11 Hunfalvy Pál, Új tudományok, új előítéletek. Adalék a finn-ugor népek történetéhez. Nyelvtudományi Közlemények 14 (1878) 20-21.
12 Szeremley Császár Lóránd, A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége. Magyar Nyelv 4 (1908) 147-157. – J. von Farkas, Die finnisch-ugrische Sprachverwandtschaft und die ungarische Romantik. Ungarische Jahrbücher 4 (1924) 121-123.
13 Szinnyei József, A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége. Budapest, 1910. In: A finnugor őshaza nyomában. Válogatta és szerkesztette: ifj. Kodolányi János. A magyar néprajz klasszkusai. Szerk. Ortutay Gyula. Budapest, Gondolat. 1973, 276.
14 A finnugor őshaza nyomában. Válogatta és szerkesztette: ifj. Kodolányi János. A magyar néprajz klasszikusai. Szerkesztette: Ortutay Gyula. Budapest, Gondolat. 1973, 393 – Dr. Domonkos János, Zsirai Miklós (1892-1955) születése centenáriumára. Kapu 5 (1992) 12. szám, 60-61. – Domokos Áron, Századunk magyar nyelvésze: Zsirai Miklós. Eötvös Füzetek 21. Budapest, Eötvös Kollégium. 1992. – Kiss Jenő, Zsirai Miklós. A múlt magyar tudósai. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1995. - Rec.: Hadrovics László Magyar Tudomány 103 (1996) 1541-1543.
15 Zsirai Miklós,A magyarság eredete. In: A magyarság őstörténete. Szerkesztette: Ligeti Lajos. Budapest, Franklin. 1943, 10., 24. – uő Őstörténeti csodabogarak. In: uott 266-289.
22 Makkay János, Istálló a könyvtárszobában. Pest Megyei Hírlap 1994. december 28. – Zaicz Gábor, Zsirai Miklós és a Finnugor rokonságunk. In: Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Reprint kiadás, Budapest, Trezor. 1994, 689.
23 „Embertelen megpróbáltatásokat kellett kiállnia. Családi háza az ostrom alatt lakhatatlanná vált, híres könyvtára is súlyos károkat szenvedett. Mindezt tetézte, hogy ...megjelent a marxizmus nyelvészeti elmélete... Vö. Hadrovics id. mű 1541.
24 Jellemzőnek nevezhetjük, hogy egy napilapban ilyen sorok jelenhettek meg róla: „Zsirai Miklósnak az volt az elve, nem kell vakon és tekintélytiszteletből állást foglalni a finnugor rokonságot valló hivatalos elmélet mellett, és nem kell sietve bírálatot mondani a külön utat járó rokonító elméletekről... (?!) vö. Lőcsey Gabriella, Öt eb halat húz. Zsirai Miklós műve finnugor rokonságunkról. Magyar Nemzet 1995. április 3.
26 Természetesen nem kívánjuk beárnyékolni Szabó T. Attila rendkívüli érdemeit, ám nem hallgathatjuk el vonatkozó nézeteit csak azért, mert – egyébként – kiváló magyar tudós volt. Vö. Benkő Loránd, Egy erdélyi tudós a magyar nyelvtudomány szolgálatában. Magyar Nyelv 93 (1997) 385-392. – Benkő Samu, A tudományszervező. Uott 398-405. – Péntek János, Szabó T. Attila a kolozsvári egyetem tudós tanára. Uott 411-414.
27 Szabó T. Attila, Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok és cikkek. Bukarest, Kritérion. 1972, 10-12.,18., 43.
28 Békés Vera, „Nekünk nem kell a halzsíros atyafiság!” – Egy tudománytörténeti mítosz nyomában. In:Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerkesztette: Kiss Jenő és Szűts László. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1991, 89.
30 Hajdú Péter, Új hazát találtak, őshazát kerestek. In: Uralisztikai olvasókönyv. Összeállította: Domokos Péter. Budapest, 1977, 27.
31 Kálmán Béla, A magyar és a külföldi finnugor nyelvészek kapcsolata századunkban. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. 1991, 325.
33 Komoróczy Géza, Adalékok egy jelenség természetrajzához. A sumér-magyar nyelvrokonítás. In: Uralisztikai olvasókönyv. Összeállította: Domokos Péter. Budapest, 1977, 39. Ezt a szemléletet képviseli az új Magyarország története tíz kötetben is. Előzmények és a magyar történet 1242-ig. A vonatkozó részt Bartha Antal írta. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1984, 444-445.
34 Róna-Tas András, Nyelvtörténet és őstörténet. In: Tanulmányok...Budapest, 1991, 561, 566. – uő A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Budapest, Gondolat. 1978, 433.
36 Bartha Antal, A magyar nép őstörténete. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1988, 279. – Róna-Tas András, A magyar őstörténetkutatásról. Magyar Tudomány 87 (1980) 329: kellő súllyal képviseljük a marxista magyar történelemkutatás álláspontját. – Vásáry István, A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87 (1980) 371: 1945 a magyar történelem óriási mérföldköve!
37 Bartha Antal, Magyar őskor – magyar jelenkor. In: Uralisztikai olvasókönyv. 1977, 84. – Bartha ezen írása eredetileg a Népszabadság 1972. március 10/11. számában jelent meg és el nem vitatható érdemei is vannak, mivel már akkor(!) kiállt a magyar őstörténet kutatásának fontossága mellett. Ugyanakkor az új tízkötetes magyar történetben marxista dogmákkal teli, lényegében használhatatlan összegzést készített. Magyarország története. Előzmények és a magyar történet 1242-ig. Budapest, 1984, 377-396. Az idő múlásával a szerzők is változnak. Manapság Bartha Antal – felülemelkedve hajdani önmagán – keményen bírálja a bolsevik diktatúrát és annak tudomány-ellenességét. Bartha Antal, Genocidiumok és nemzeti feltámadás. Újabb kutatások a finnugor népek történetéből. Történelmi Szemle 38 (1996) 383-400.
38 Fodor István, Verecke híres útján... Magyar História. Budapest, Gondolat. 1975, 34. Nála is megfigyelhető a vélemény-váltás. Például A magyarság születése. Budapest, Adams. 1992, 21-23.
39 Götz László, Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. Kettős mértékkel. A magyar őstörténetkutatás módszereiről és eredményeiről. Budapest, Népszava. 1990, 156-251. – uő Püski. I. 1994, 303-372.
40 Jellemzőnek tartom, hogy amióta ismét főként a magyar őstörténettel foglalkozom, kollégáimtól sem különnyomatokat, sem könyveket nemigen kapok, munkáikban nevemet nem említik meg.
41 A hunok nyelvére vonatkozóan lásd: Bakay Kornél, A hunokról – magyar szemmel. In: Szász Béla, A hunok története. Attila nagykirály. Budapest, Szabad Tér. 1994, XIV-XVI.
43 Igen jellemző, hogy a szókészleti egyezések száma állandóan változik. Zsirai Miklós 1937-ben így írt: kb. ezerre rúgó finnugor alapszavunk... Finnugor rokonságunk. Reprint. 1994, 49. – László Gyula, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Budapest, 1961, 37. – Fodor István, Verecke híres útján... Budapest, Gondolat. 1975, 15.: Nyelvészeink számításai szerint mintegy ezer finnugor eredetű szavunk van. – Hajdú Péter, A rokonság nyelvi háttere. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Budapest, Corvina. 1975, 15: a szókészleti egyezések száma 1000-1200-ra tehető. – Kálmán Béla, A magyar és a külföldi finnugor nyelvészek kapcsolata századunkban. In: Tanulmányok... 326: a finnugor etimológiák közül mintegy 800-nak van magyar megfelelője. – Hajdú Péter, Nyelvtörténet, őstörténet. Magyar Tudomány 87 (1980) 372: a hajdani finnugor alapnyelvből legfeljebb 800-1000 szót tudunk rekonstruálni. – Klima László, A magyar szókészlet finnugor elemei és az őstörténet. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerkesztette: Hajdú Mihály és Kiss Jenő. Budapest, 1991: az összes figyelmbe vett etimológiák száma 660! – Kiss Jenő, Az uráli etimológiai szótár. Magyar Nyelv 88 (1992) 398 skk: uráli szó 105, finnugor: 203, ugor: 126, összesen: 434! – Zaicz Gábor, A magyar nyelv vallomása. In: Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Reprint. Budapest, Trezor. 1994, 599: Nyelvünkben összesen mintegy 700 uráli, finnugor és ugor tőszó található. – B. Collinder, Fenno-ugric vocabulary. Stockholm, 1955: 450 szót tekint rokoníthatónak. Vö. Magyar Nyelv 76 (1980) 233-235. – Götz László, Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. Budapest, Püski. 1996. I. 305, 480. Björn Collinder, Comparative Grammar of the Uralic Languages. Uppsala 1960. c. művében már csak 400 alapszógyököt határozott meg! A hatalmas eltérések magukért beszélnek s jól mutatják a magyar nyelvészet „gátlástalan túlzásait”. Vö. Marácz László, Hungarian Revival. Political Reflections of Central Europe. Nieuwegen, Aspekt. 1996, 69.
44 Bartha Antal, Őstörténet és etnosz. Magyar Tudomány 87 (1980) 334: a magyar az egyetlen (sic!) uráli nép, amelyik az erdei életmódról átváltott a pusztai lovas, félnomád, földművelő életmódra. – Paládi-Kovács Attila, „Keleti hozadék” – avagy zootechnika az ősmagyarkorban. Magyar Tudomány 97 (1990) 293.
46 Az obi-ugorok „elprimitivizálódása” nagyon kedvelt fogása a finnugor tábornak. Fodor István, Verecke híres útján... Magyar Históra sorozat. Budapest, Gondolat. 1975, 25: az obi-ugorok megtorpantak... a fejlődésben elmaradtak. – uő A magyarság születése. Budapest, Adams. 1992.: Az obi-ugorok a termelőgazdálkodásra alkalmatlan északi vidékekre húzódtak... kulturájuk megrekedt...műveltségük visszaesett. – Legutóbb Schmidt Mária, Az obi-ugor mitológia és a medvetisztelet. Ethnographia 101 (1990) 150: az obi-ugorokat többedleges primitivizáció jellemzi, és 188.
47 Kristó Gyula, A Kárpát-medence és a magyarság régmúltja (1301-ig). Szegedi Középkortörténeti Könyvtár. Sorozatszerkesztő: Kristó Gyula. Szeged, 1994, 56, 60. – vö. Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai. A kincses Kelet örököseinek honalapítása vagy barbár nomád hordák inváziója? Kapu 1997/6-7. 39-40.
52 Balatonszentgyörgy, Káptalantóti, Zamárdi, Somogyvámos, Somogyaszaló, Tengőd, Öreglak, Somogyjád, etc.
53 A történeti hűség kedvéért meg kell említenem, hogy a pályázatomat Róna-Tas András és Gulya János támogatta, igaz, nem tudhatták, hogy kutatásaimnak mi volt a valódi célja.
54 Götz László, Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. Kettős mértékkel. A magyar őstörténetkutatás módszereiről és eredményeiről. Budapest, Népszava. 1990.
55 Götz id. mű 27. – Götz László nyomdokain haladva figyelemre méltó írást tett közzé Kaba Ákos, Széljegyzetek egy új magyar őstörténeti tanulmányhoz. Életünk 30 (1992) 863-872.
60 Pusztay János, Lettünk-e finnugorok? Életünk 32 (1994) 1071-1078. – Láng Gusztáv, Hogyan lehetünk múltszázadiak? Életünk 32 (1994) 1079-1085.
62 Pusztay János, Lettünk-e finnugorok? Életünk 32 (1994) 1071. – Pusztay János 1995. január 24-i szombathelyi előadásában ismét kijelentette: „a nyelvrokonság kérdései túlmutatnak a tudományon. A veszély akkor jelentkezik, amikor a nyelvrokonság keresése ideológiai színezetet kap.”
64 Götz László, Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. I. Budapest,1994, 56-157., 397-540.
65 Pusztay János, Az uráli őshaza rekonstruálásának egy lehetséges nyelvészeti modellje. Életünk 35 (1997) 410.
68 A változó véleményekre jó példa Erdélyi István újabb nyilatkozata: Lovasnomád bankügylet. Erdélyi István: a finnekhez semmilyen közvetlen közünk nincs. Magyar Demokrata 2 (1998) 4. szám 46-47.
69 ifj. Kodolányi János, A finn etnogenetikai kutatások. Magyar Tudomány 87 (1980) 388. – Szíj Enikő, Újra kell-e írni a finnugor őstörténetet? Magyar Tudomány 97 (1990) 264-265.
74 Arról természetesen nem írtak egy sort sem, hogy a finnugrizmus első hazai képviselői elsősorban valóban németek és zsidók voltak, amint erre határozottan rámutatott Vásáry István, A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87 (1980) 370.
76 Láng id. mű 1080: Bakay Kornél lapszéli jegyzetei lelkiismeretesen közlik a finnugor tábor tagjairól, ki volt közülük zsidó, ki volt német. E származáskutatás(?), mely inkább ízléstelen, mint tudományos...
Bakay Kornél: Hogyan lettünk finnugorok? PDF