Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
Aeneas Sylvius Piccolomini (1405-1464), aki 1458. augusztus 18-tól II. Pius néven pápa lett, egyetlen olyan művet sem írt, amelynek a címe Cosmographia lett volna! Életében nagy művei nem is jelentek meg.4 Számos nagy könyvében korábbi szerzők munkáit kivonatolta vagy másolta, ám egyetlen művében sem szerepel soha az a Zsirai Miklós által már 1930-ban közismertté tett „adat”, hogy ti. „Asiatici Hungari”, azaz ázsiai magyarok a vogulokkal és az osztyákokkal volnának azonosak, mégpedig „kétségtelenül”5 Bár Zsirai a Finnugor rokonságunk c. munkájában hosszasabban idéz latin forrásszövegeket,6 mégis úgy tűnik eredeti forrásokat kevésbé használt. II. Pius egyik legkorábban megjelent könyvében7 szerepel az a hely, amelyre Zsirai is hivatkozik, mégpedig a könyv XXIX. fejezete. Szó nincs itt arról, hogy ez az egész fejezet „az ugorságnak van szentelve”8 ellenben szó van az ázsiai szkítákról, az ő kegyetlenkedéseikről és ocsmányságukról. „Szkíthia, ahonnan Atilla és hasonlóképpen a magyarok is származnak, mert a magyarok is szkíták, amiképpen azok magyar nyelven beszélnek.”9 Majd így folytatja: „az ázsiai Szkítiából vonultak Európába a húnok, azok a vad népek, akikről Jordanes és mások is azt állítják, hogy boszorkányoktól és démonoktól születtek, s akik minden barbár népet leigáztak a Tanais és a Duna között.”10 Majd Heticus Philosophusra hivatkozva közli, hogy a szkíták is turkok, mégpedig azok legocsmányabb nemzete.11 És hogy ne legyen félreértés, Ottó freisingi püspökre támaszkodva utal a frank Pipinnek az avarokkal megvívott legkegyetlenebb háborújára, akik hatszáz esztendővel később ugyancsak a Káspi-kapun törtek be Európába.12 Nicolaus Segundin, aki a görög és latin tudományoknak igen nagy szakértője,13 írásban nyilatkozott II. Piusnak a turkokról és az ázsiai szkítákról.14 II. Pius pápának kortársa volt Thuróczy János (1435–1489?), Antonio Bonfini (1427–1501) és Petrus Ransanus (1428–1492) is. Thuróczy János Magyar krónikája15 1486-ban16 jelent meg, Ransanus műve17 1490-ben lett befejezve, Bonfininál az utolsó tárgyalt esemény időpontja 1496. Érdemes tehát beleolvasni ezen művekbe is, mielőtt folytatnánk II. Pius pápa kitételeinek vizsgálatát, mivel nyilvánvalóan mindhárman ismerték II. Pius munkáját, noha nem nyomtatott formában! Thuróczy például szóról-szóra ugyanúgy ismerteti Heticust (Éthikósz), Segundinust (Secundinus) és freisingi Ottót, de meg is mondja: használta Pius pápa Történelmét.18 Bonfini azonban az egyetlen, aki szembeszegül Aeneas Sylviussal, aki a következőket állította: „Azt tartják, hogy a magyarok, akik a Duna partjain laknak, a szkíták nemzetségéből valók, nem mintha a hunoktól származnának, amit egyesek a szavak rokonsága miatt hittek, hanem másfajta magyaroktól, akikről Jordanes is megemlékezik.”19
Antonio Bonfini a következőket írta le: „A magyarok ugyanis a hunoktól, a hunok a leucusoktól vagyis a szkíták közül származó ázsiai albánoktól (alba: fehér hun, azaz heftalita!) vették az eredetüket... Pius pápa visszautasítja ezt a nézetet, nem tudom milyen meggondolásból, hacsak nem azért, mert kitűnő látnok lévén előre tudta, hogy azokat az alemannokat, akiket oly nagyon és méltán kedvelt, a magyarok nemsokára könnyedén meg fogják hódítani, és nem vette jónéven, hogy ezeknek valamiféle nemes eredet jusson. Procopius azt hagyományozta, hogy a húnok az ephtaliták nemzetségéből valók, akiket leucusoknak, azaz albusoknak is nevez...”20”
Petrus Ransanus sokkal óvatosabban fogalmazott, bár világossá tette, hogy a magyar hagyományokat hitelesnek véli: „A magyarok mindenesetre dicsekedhetnek azzal, hogy elérték, amit a hunok azelőtt sehogysem tudtak, ők ugyanis nem tudták kieszközölni, hogy uralmuk idején az ősrégi Pannónia nevet a nép emlékezetéből kitöröljék. Jól tudom, hogy egy bizonyos történetíró szerint semmi különbség sincs a hun és hungar elnevezés között, hanem azt a nemzetet latin néven hungarnak, saját nyelvén pedig hol magyarnak, hol hunnak hívják. Én magam erről a dologról nem mernék vitatkozni, nehogy úgy tűnjék, hogy szembeszegülök a saját nemzetük történetét megíró magyarokkal... semmiképpen sem bocsátkozom vitába azokkal, akik másként gondolkodnak, kiváltképp a magyarokkal, akikről el kell hinnünk, hogy sokkal hitelesebben ismerik övéik történetét, mint én vagy bárki más, aki hazájuktól és nemzetüktől idegen.”21
Bonfini keményen rápirít a pápára: „ez a szentséges atya... nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat súlyos vereséggel és csapással sújtották, és alighanem sújtani fogják megint, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak.”22
Már itt megjegyzem, mennyire tisztán látták száz évvel ezelőtt a finnugrizmus veszélyeit s mennyire élesen fogalmazott például a Századok c. folyóirat szerkesztője, Szilágyi Sándor éppen a fent idézett Procopius-féle adatokkal kapcsolatban: „...Hunfalvy végzetes tévedését az ő finn-ugor elméletével Procopius fenti adatának lekicsinyléséből származtatjuk... Nagy és végzetes tévedés rejlik abban, hogy Hunfalvy nagy tekintélye súlyával Procopius eme megbecsülhetetlen adatát kirekesztette és elértéktelenítette.”23
De hogyan tették a finnugristák II. Pius leírását az obi-ugor-magyar rokonság „szenzációs elbeszélésévé”?24 Úgy, hogy a teljes szövegrészt nem közölték, hanem csak kiragadtak részeket. Így tett Zsirai Miklós főművében, ahol jónéhány sort egyszerűen kihagyott, többek között azt a részt is, ahol II. Pius arról szólt, hogy Jordanes idejében, aki Justinianus császár korában élt, Pannónia még nem volt a magyaroké. Sokkal a hunok, a gótok és a langobardok után jöttek a magyarok a Dunához, kijővén Szkítiából, elűzvén a korábban itt lakókat.25 Zsirai a bevezető mondat után nyomban ezt a részt idézi:26 „A mi veronaink, akit fentebb említettünk, a Tanais eredetéhez érkezett meg, és az ázsiai Szkítiában, nem messze a Tanaistól olyan népek szálláshelyei vannak, akiknek a nyelve megegyezik a Pannóniában lakó magyarokéval.”27
A finnugristák a forrásközlést itt, általában, befejezik és levonják a „kétségtelen” tanulságokat. Noha a forrás egyetlen utalást sem tartalmaz a vogulokra és az osztyákokra, Zsirai Miklós az ázsiai szkítákat nemes egyszerűséggel vogulnak és osztyáknak nevezi! „Aeneas Sylvius nem említi ugyan a Jugria szót, de kétségtelen(??), hogy az Asiatici Hungari néven említett nép a vogulokkal és az osztyákokkal azonos(?), és az Asiatica Scythia-ja az obi-ugor földre is értődött(?). Örök érdeme(?!) Aeneas Sylviusnak, hogy fölfedezi, szabatosabban, elsőnek említi a magyar és az obi-ugor nyelvek rokonságát, de a szenzáció erejével ható (sic!) rokonításon és az „ázsiai magyarok” pogányságának, műveletelenségének hangsúlyozásán kívül szinte semmi lényeges adatot nem közöl.”28
II. Piusnak ezt a híradását megemlíti Thuróczy János: „II. Pius mondja, hogy beszélt egy veronai származású emberrel, aki éppen napjainkban (az 1480-as évek!) átkutatta Szkítia vidékét, és azt beszélte, hogy az ázsiai Szkítiában, ott ahol a Tanais folyó ered, a Pannóniában lakó magyarokkal egy és ugyanazon nyelvet beszélő emberre bukkant.”29
Bonfini, amikor elmondja, mi mindent hordott össze a hunokról Jordanes, így fogalmazott: „Jordanis a vele ellenséges nemzetről, nem tudom, miféle szörnyűségeket hord össze, amelyeket a legtöbb évkönyvíró is elhisz, és vele együtt halandzsázik ...Pius pápa, szerintem igen nagy tudós, akit ugyanolyan érzelmek vezérelnek, mint Jordanist, nem hiszi, amit minden történetíró állít, hogy a magyarok a hunoktól erednének, azt írja, hogy a magyarokat és a szkítákat a nyestbőr-kereskedés tette ismertté. Ez a szentséges atya tanúságra hív egy veronai polgárt, aki azt mondta, hogy amikor a Tanais forrásánál járt, ott magyarul beszélő népre bukkant. A mi isteni Mátyásunk, szarmata kereskedőktől értesült ugyanerről, követeket és kutatókat küldött oda, hogy a rokon népet, ha lehet, átcsábítsa a folytonos háborúságtól meglehetősen elnéptelenedett Pannóniába, ami ugyan eddig nem sikerült, de ha megéri, bizonyára megvalósul.”30
A finnugristák sem Petrus Ransanus, sem Antonio Bonfini megjegyzéseit nem vették figyelembe, sőt azt sem vizsgálták meg, egyáltalán ki lehetett ez a verónai szerzetes és miről írt még II. Pius? A Pius pápa elmondja, hogy „a Szent Ferenc rendből több istenfélő, a szentségekben és a tudományokban járatos tanító férfiú el akart menni hozzájuk (ti. az ázsiai magyarokhoz), mivel tudták a nyelvüket, azért, hogy Krisztus szent evangéliumát hirdessék, ám ezt megtiltotta az az „úr”, (fejedelem?), akit Moszkva jelölt ki s aki a görög hitetlenség szennyében leleldzett és rossz néven vette, hogy az ázsiai magyarokat a latin egyházhoz kössük és a mi szertartásainkhoz szoktassuk.”31
Zsirai Miklós a továbbiakban is „természetes egyszerűséggel” azonosítja az ázsiai magyarokat a vogulokkal és az osztyákokkal, így fogalmazva: „Aeneas Sylvius olyan fontosnak tartotta ezt a magyarok és az ázsiai szkíták (vogulok-osztjákok) közti rokonságra és nyelvi azonosságra vonatkozó észrevételt, hogy a Commentarii c. önéletrajzában is megismételte.”32
II. Pius főművében (1435, 1462/63)33 valójában ezt írta: „Egyesek Magyarországot Hunnariának mondják, a magyarokat pedig a hunoktól származóknak gondolják, mintha a hunok maradékai a mi korunkig megmaradtak volna? Tudomásunk szerint a Tanaison túl, annak forrásvidékétől nem messze, az Ázsiai Szkítiában mindmáig megtalálható egy nép, amelyet magyarnak neveznek, és akiknek a beszéde semmiben sem különbözik a Duna mentén lakó magyarokétól. Azok őseinek mondják magukat, isteneiket barbár módon tisztelik, bálványokat imádnak, barbár szokásaik vannak és csaknem vadak módjára élnek.”34
Ezután elmondja, hogy IV. Jenő pápa (1431–1437), akinek szándéka volt Krisztus hitének terjesztése,35 a Magyarországból hozzá küldött istenfélő férfiakat kívánta útnak indítani keletre, ám ez az utazás nem valósulhatott meg, mert a közbenső, átvonulási területen lakó rutének (ti. oroszok), akik Istennek görög szokás szerint áldoznak, ezt megtiltották. A keleti magyarok inkább maradjanak meg a bálványimádás tévelygésében, mintsem a római egyház rítusának ajánlják magukat.36 Zsirai nyomban Thuróczy krónikájára hivatkozik, mondván: „Az az újdonság, hogy Jugria37 a magyarok őshazája(?), Jugria voguljai-osztjákjai(?) a délnyugatra költözött magyarok visszamaradt testvérei(?), a XV. századvég és a XVI. század földrajzi és történeti irodalmának elmaradhatatlan kellékévé, közhelyévé vált. Magyarországi visszhangját Turóczi krónikájában (1488) halljuk először.”
Thuróczy János megemlíti ugyan Pius pápa történetét, ám Szkítiáról, a Tanais forrásvidékéről beszél, ahol ugyanazon nyelvet beszélők élnek. Többet nem mond.
II. Pius pápa műveit úgy írta, hogy mások munkáiból „kivonatolt”, magyarán összeollózta az anyagát korábbi szerzők közléseiből, általában a legcsekélyebb kritikai rostálás nélkül. Erre jó példa a „mi veronaink” kifejezése is. Munkáiban csaknem mindig Pliniust nevezi Veronensis-nek, mivel C. Plinius Secundus Kr. sz. előtti 20-ban Veronában született.38 Műve elején utal arra is, hogy „a mi veronaink” kifejezés Caius Iulius Solinus egyik követőjére vonatkozhat. Solinus ugyanis csaknem teljes egészében Pliniust követi.39
1993-ban, amikor e könyv ezen fejezetéből egy részt hamarjában közzétettem, még a hagyományos írógép állt csak a rendelkezésemre, mivel azonban 1992 szeptemberétől lényegében 1993 decemberéig Grácban és Göttingában dolgozhattam, a tisztázati gépelést egy gépírónő végezte el, bizony, sok hibával s ami ennél is súlyosabb vétségem, a leadott nyomdai anyagot nem néztem át. Eredeti szövegemben a „mi veronaink”-at Pseudo-Solinusnak neveztem el,40 a gépelt példányon azonban a pszeudo szó mindenütt kimaradt, így teljesen összemosódott a Kr. sz. utáni III. században élt Caius Iulius Solinus41 és a Pseudo-Solinus személye. Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a bizonyos ál-Solinus valójában azonos volt Iulius Pomponius Sabinus-szal, aki a XV. században Oroszországtól északra, a Jeges-tenger melletti ugari vagy ugri népre bukkant42 s akinek fő műve43 1480 táján elkészült.44 Mindez azonban nem változtat azon a goromba hibán, amely mind a Hunnia-ban,45 mind az utánközlő Életünk-ben46 olvasható, hogy ti. C. I. Solinus kortársa volt II. Piusnak! Tudományos életünkre eléggé jellemző, hogy amikor megjelentek a tanulmányom kritikái,47 senki sem vette észre ezt az igen durva hibát. Majd látni fogjuk, nem kivételről van szó. A kutatók, általában, sokkal felületesebbek, mint elvárható volna.
Először vizsgáljuk meg, ki volt C. I. Solinus? II. Pius is elmondja, hogy Indiától Hispániáig körülutazta a Földet48 és bár általánosan használták műveit kézi másolásban és nyomtatásban,49 csak az utazó szemével nézte a világot, leírásaiban viszont döntő mértékben a Kr. sz. utáni I. században élt C. Plinius Secundust és Pomponius Mela-t kivonatolta.50 70 fejezetből álló főművéből minket különösen Szkítia (caput 12-19.) érint, valamint Armenia, Média, Hyrcania, Szogdiana, Parthia leírása. Mivel Melat és Pliniust kivonatolta és másolta, ezért már a későközépkorban „Plinius majmának” nevezték.51 Solinus tehát jóformán semmi újat nem alkotott. Kérdéses persze, helyes volt-e Pseudo-Solinusnak neveznem a veronai szerzetest, aki – Moravcsik Gyula szerint52 1447 előtt járt Oroszországban. Elméletileg Pomponius Sabinus (alias Latus) vagy a firenzei Paolo Toscanelli (1397–1482) is azonos lehet a veronaival.
Pomponius Mela műveinek középkori kiadásai végre fényt vetettek arra is, honnan vették a kompilátorok II. Pius fő művének Cosmographia elnevezését? P. Mela művének címe ez,53 amelyet C. I. Solinus magyarázatokkal látott el.54 Sem Plinius, sem Mela, sem Solinus nem ismerte a hungarusokat, ők csak Szkítiáról tudtak, arról is csak közhelyeket.55
Az azonban bizonyosnak látszik, hogy C. I. Solinus járhatott a Tanais (Don) forrásvidékén, az viszont, hogy Pseudo-Solinus, azaz az ún. veronai szerzetes járt-e ott, kérdéses. Mindenesetre a XV. században Georgiósz Gemisztósz Plethon görög filozófus és humanista az alábbi megjegyzéseket fűzte Sztrabon Geographicon-jához: „úgy értesültünk, hogy Szarmatiatól északra... az északi óceán egyik öblébe... ömlik egy nagy folyó, a Dvína, amelynek forrásaitól a Tanais (Don) forrásáig húzott vonallal lehet Európát Ázsiától elhatárolni... Az öböl környékén ... lakik egy nyomorúságos nép, amelyet permieknek neveznek, akik csupán vadászatból élnek. Úgy értesültünk, hogy ugyanott, ezektől keletebbre és kissé délebbre más nyomorúságos népek is vannak, amelyeket mordiváknak és mecsoráknak neveznek, s amelyek többnyire hallal táplálkoznak ama tavakból, amelyek körül laknak s ahonnan kiindulván a Káspi-tengerbe ömlő Ra (Volga) folyó keletről jövő ága felé folyik.”
Laonikósz Chalkokondylesz pedig még azt jegyezte fel: „A permiek a szarmaták fölötti északi területen laknak, határosak a szarmatákkal, és a szarmaták ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a permiek.”56
Mindebből világosan kitűnik, hogy II. Pius adatait a vogul-osztyák és a magyar nép rokonságát illetően egyáltalán nem lehet felhasználni, hiszen Plethon sem „ázsiai magyarokat” mond, hanem permieket, mordvinokat és mescserákat.
Másrészt az is tény, hogy a középkorban a nyugati szerzők is tudtak arról, hogy két Magyarország volt: az egyik Európában, a másik Ázsiában. Ők természetesen Szkítiát írtak,57 de némelykor Hungaria-t is.58 Nem kétséges, hogy szkíták alatt magyarokat értettek, erre mutatnak II. Pius szavai a székelyekről: igazi szkítáknak mondják ezeket a magyarokat, akiknek jámbor ősei az Ó-Magyarországból jöttek el.59 Ezt a bizonyos másik Magyarországot már II. Pius Juharia-nak is nevezi, amiért Otrokócsi Fóris Ferenc60 bírálja Aeneas Sylviust.61 Akárki volt is „a mi veronaink”: kereskedő, szerzetes vagy közelebbről nem ismert személy,62 a Tanais (Don) mentén a XV. században semmiképpen sem találkozhatott a vogulokkal és az osztyákokkal, akik – némelyek szerint csak a legújabb időkben,63 mások szerint 1300 tájától64 már az Urál hegység keleti oldalán laktak.65 Amennyiben II. Pius pápa, és nyomában az ő munkáit kivonatolók megbízható adatot jegyeztek fel,66 az csakis a Julianus-féle baskíriai magyarokra vonatkozhat, amint erre már sok évtizeddel ezelőtt kitűnően rámutatott Bendefy László: „ezt a forrást tehát ki kell emelnünk a Jugra-irodalomból és odahelyezni, ahová való: a Baskíriára vonatkozó kútfők közé.”67
Akik azonban vaknak teszik magukat, hamarosan valóban nem is látnak!
_________________
2 Hajdú Péter, A magyarság kialakulásának előzményei. Nyelvtudományi Értekezések 2. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1953, 5: a finnugor rokonság eszméje már a IX. században felmerült Halogalandi Ottokár útleírásában, majd Ae. S. Piccolomini-nél, etc. S mi a forrás? Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Budapst, 1937, 472-473. (reprint kiadásban: 474-475.) S mi a forrása Zsirainak? Szinnyei József, Magyar nyelvhasonlítás. Finnugor kézkönyvek. III. Budapest, Hornyánszky. 1909, 16. – Hegedűs József óvatosabban fogalmazott: „Úgy tudjuk, hogy Aeneas Sylvio Piccolomini (1405-1464) célzott először arra... vö. Hegedűs József, A magyar nyelv összehasonlítsának kezdetei az egykorú európai nyelvtudomány tükrében. Nyelvtudományi Értekezések 56. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1966, 66.
3 Bevezetés a magyar őstörténet kutatásainak forrásaiba. I/2. Szerkesztette: Hajdú Péter, Kristó Gyula, Róna-Tas András. Budapest, Tankönyvkiadó. 1976, 195. A sorozat öt kötetből áll, 1976-1982 között jelent meg. – Zsirai Miklós, A magyarság eredete. In: A magyarság őstörténete. Szerkesztette: Ligeti Lajos. Budapest, Franklin. 1943, 31: a Cosmographia 1458-ban jelent meg. – Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői I. Sajnovics és Gyarmathi. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1952, 10: a Cosmographia 1503-ban jelent meg. – Ezt az adatot másolta át könyvébe Hajdú Péter, Finnugor népek és nyelvek. Budapest, 1962, 8-9.
4 Johann Heinrich Zedler, Grosses vollständiges Universal-Lexikon. Band 28. Graz, 1961, 564-566. – Meyers Enzyklopädisches Lexikon. B. 18. 733-734. – Az általában megbízható Universal Lexikon Ae.S. Piccolomini 14 munkáját sorolja fel cím szerint, elsőként éppen azt említve, hogy legfőbb művének címe: Cosmographia, azaz Historia rerum ubique gestarum, locorumque descriptio. (566. oldal) Ez a megállapítás azonban téves, valójában a 9. pontban felsorolt műről van szó: Historia Asiae minoris et Europae, amely először 1531-ben jelent meg, és nem 1571-ben, amint a lexikon állítja: Wir haben dieses Pabst Schriften in einem Bände, so 1571 zu Basel gedrückt worden. Kortársai elismerték II. Piusról, hogy okos és ügyes politikus volt: ein überaus beherzter und kluger Mann und die wichtigsten Angelegenheiten zu tracktieren geschickt gewesen, ám ennek ellenére ifjú korában igen kedvelte a női hálószobákat és egy fiút is nemzett: er ist in seiner Jugend der Liebe der Freuenzimmers ergeben gewesen, und einen natürlichen Sohn gezeuget habe. A lengyel Johann Długoss „poeta laureatus”-nak nevezi, illetve „in arte poetica et oratoria plurimum eruditus”-nak. Joannis Długossi seu Longini canonici cracoviensis Historiae Polonicae. Libri XII. Tom. IV. Cracoviae 1877, 691. – Tom. V. Cracoviae, 1878, 278. II. Pius művei egyébként első ízben nem 1707-ben, hanem 1700-ban jelentek meg Helmstadtban, kiadója pedig Johann Melch. Sustermann volt. (Zsirai Miklós 1930-ban megemlít egy Opera Geographica et Historica. Helmstadii MDCIC(?!) munkát: Jugria. 1985, 62.) E gyűjteményes munkában látott napvilágot II. Pius alábbi néhány műve: Aeneas Sylvii episcopi Senensis, postea Pii Papae II., Historia rerum Friderici III. imperatoris. – Epitomae decadum blondi. Ab inclinatione Imperii ad Joh. XXIII. Papae tempora. – In libros Antonii Panormitae poetae de dictis et factis Alphonsi Regis memorabilibus, commentarius. – Opera Geographica et Historica. Az Opera c. munkának adta a kiadó(!) 1700-ban a Cosmographia seu rerum ubique gestarum historiam, locorumque descriptio címet. Minderről a kiadó a Praefatio-ban (id. mű 1700, 3-6.) pontosan beszámolt. A szöveg betűről-betűre azonos az 1531. évi kiadás szövegével. Az európai rész a 218-374. oldalak közötti anyag, amelynek az itteni címe: In Europam sui temporis varias continentem historias. – Az Enciclopedia Italiana XXVII. kötet (Rom, 1935) 312. oldalán: Historia rerum ubique gestarum locorumque descriptio. 1551, 1571. „piu nota col titulo di Cosmographia, non ben digesta mole di appunti eruditi.”
Nagyon jellemző, hogy egy nagypéldányszámú ismeretterjesztő könyv hátsó borítóján ezt a szöveget emelték ki: „Aeneas Sylvius Piccolomini a XV. században egy veronai szerzetes észrevételét örökítette meg, miszerint a magyar nyelv rokona a vogulnak és az osztjáknak.” – Pusztay János, Az „ugor-török háború”. Budapest, 1977, 147. és a hátoldal. – II. Pius hatalmas levelezését Rudolf Wolkan adta ki: Der Briefwechsel des Eneas Silvius Piccolomini. In: Fontes rerum Austriacarum /FRA/ B. 61. Wien, 1909, B. 62., 1909., B. 67. 1912., B 68. 1918. Mint siennai püspök és mint II. Pius pápa is szoros kapcsolatban volt a magyarokkal. Leveleiben igen ritkán szólt a régmúltról. Egyszer 1453-ban megemlíti, hogy a magyarok is Ázsiából származnak. FRA B.68. Wien 1918, 201. Olaszosan: Enea Silvio Piccolomini. Vö. Quellen zur Geschichte des Reisens im Spätmittelalter. Hrsg. F. Reichert. WBG Darmstadt, 2009, 137. Mindezekre vö. 75. jegyzet anyagát.
5 Zsirai Miklós, Jugria. Finnugor népnevek I. Nyelvtudományi Közlemények 42 (1930) 6l. – Reprintben: A. Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 174. 1985.
6 Zsirai Miklós, Finnugor rokonságunk. Az urali nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadja: Zaicz Gábor. Budapest, Trezor. 1994, 477-478. Az eredeti kiadás éve: 1937.
7 Pii II. Pon. M., Asiae Europaeque elegantiss. descriptio mira festivitate tum veter tum recentium res memoratu dignas complectens maxime quae sub Frederico III. apud Europeos Christianicum Turcis, Prutenis, Soldano et ceteris hostibus fidei, tum etiam intsese vario bellorum eventu commiserunt. Salingiaci, „Cleopatra”. 1531. Ezen 500 oldalas, kisalakú könyvhöz hozzákötötték (Bibliothek der Universität Graz) a következő 165 oldalas munkát: Aeneae Silvii senensis de Bohemorum origine, ac gestus historia variarum rerum narrationem complectens. Salingiaci 1588.
9 De Asiaticis Scythis et eorum foeditate, unde Attilas de eorum foeditate et quomodo Hungaros velint esse Scythas, quomodove quidam Hungaria lingua sint loquentes.
10 Ex Asiatica Scythia migraverunt in Europam Hunni, feroces populi, quos Iordanus et alii nonnulli, ex mulieribus magis et daemonum feminae natos crediderunt: qui transmissa Meotidae, omnem barbariem inter Tanaim et Danubium occupavere. – Pii II. Asiae... 1531, 68. – Jordanes eredeti szövegét lásd: Iordanis, Romana et Getica. Monumenta Germaniae Historica (MGH) V. Berolini 1882, 89.
11 Scytharum quoque genus est Turcarum foedissima gens , qui ut Heticus Philosophus tradit. in Asiatica Scythia ultra Pyriceos montes et Taracontas insulas, contra Aqulionisubera sedes patrias habuere. – Pii II., Asiae... 1531, 69.
12 Otto histroricus, qui Phrisingensis fuit episcopus, tradit Turcas imperantibus Graecis, ac regnante apud Francos Pipino, annis ab hinc supra excentis, Caspias portas egressos, cum Avaribus ferocissima pugna, multis utrinque desideratis, conflixisse.
14 Nicolaus Segundin multa eruditione praeditus, graecas ac latinas literas apprime callens, de Turcis ad nos scribens, Asiaticos Scythas illos esse fatetur... Uott 69-70.
15 Thuróczy János, A magyarok krónikája. Az 1486-ban Augsburgban nyomatott, az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött ősnyomtatvány színezett fametszeteinek hasonmásával illusztrálva. Fordította: Horváth János. Bibliotheca Historica. Budapest, Magyar Helikon. 1978.
16 1488-at ír Kulcsár Péter: A.Bonfini, A magyar történelem tizedei. Budapest, Balassi Kiadó. 1995, 1013. és Szinnyei József is: Magyar írók élete és munkái. XIV. Budapest,Hornyánszky V. 1914, 144. h.
17 Petrus Ransanus, Epithoma rerum Hungararum. Id est annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat Petrus Kulcsár. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Series nova II. Redigit Antonius Pirnát. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1977. - Magyarul: Petrus Ransanus, A magyarok történetének rövid foglalata. Közreadja Blazovich László és Sz. Galántai Erzsébet. Budapest, Európa Könyvkiadó. 1985.
19 Ferunt Hungaros, qui Danubii ripas incolunt, Scytharum genus esse, non quasi ab Hunnis orros quod propter verbi cognationem aliqui crediderunt, sed ab aliis Hungaris, quorum Iordanus meminit, qui Nothos eos dicit, suo tempore fuisse, propter commercium pellium Mardurmarum. Pii II., Asiae... 1531, 70. - E résznél is tetten érhető Aeneas Sylvius Piccolomini felületessége, hiszen az eredeti Jordanes-szövegrész így szól: Hunuguri autem hinc sunt noti, quia ab ipsis pellium murinarum venit commercium – a hunugurokat (onogurokat?) ismerték, minthogy mormota-prémekkel kereskedtek. MGH V. Berolini 1882, 63.
20 Antonio Bonfini, A magyar történelem tizedei. Fordította: Horváth János. Budapest, Balassi Kiadó. 1995, 40
21 Petrus Ransanus, A magyarok történetének rövid foglalata. Budapest, Európa. 1985, 101-102. Az eredeti latin szöveg:Epitoma rerum Hungararum. Budapest, 1977, 91-93: At vero ego nequaquam eis reluctor, qui sentiunt aliter, Hungaris praesertim, quos credendum est multo magis ad vivum res eorum pernoscere quam vel me vel quemvis alium ab eorum patria ac gente alienum. – Sajnálatos, hogy Bonfini, Rerum Ungaricarum decades-e nem kétnyelvű kiadásban jelenhetett meg!
24 Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői. I. Sajnovics és Gyarmathi. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1952, 10.: „...az ázsiai szkíták a manysik és a chantik ősei” – ilyen egyszerűen kijelentve!
25 Fuit autem Iordanus sub imperio Iustiniani, quo tempore nondum Pannoniam Hungari attigerant, longe post Hunnos, Gothos, ac Longobardos, Hungari Scythiam egressi, ad Danubium pervenere: pulsique prioribus incolis suo loco dicemus. Uott 70.
26 Zsirai Miklós,Finnugor rokonságunk. Az uráli nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadja: Zaicz Gábor. Budapest, Trezor. 1994, 477.
27 Noster Veronensis, quem supra diximus, ad ortum Tanais pervenisse, retulit populos in Asiatica Scythia, non longe a Tanai sedes habere rudes hoies (homines), et idolorum cultores, quorum eadem lingua sit cum Hungaris Pannoniam incolentibus. Pii II., Asiae... 1531, 70.
28 Zsirai Miklós, Jugria. Finnugor népnevek I. Budapest, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 174. 1985, 61-62.
30 Antonio Bonfini id. mű 1995, 61-62. – vö. Szabó Károly, A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig. Pest, Ráth Mór. 1869, 10.
31 Voluissequae cum plerisque sacrarum, literarum professoribus viris religiosis, et ex ordine beati Francisci, qui linguam illam nossent, eo porficisci, et sanctum Christi Evangelium praedicaret: sed prohibitum a dno (domino), quem Mosca vocavit, qui cum esset graeca perfidia maculatus egreferebat Asiaticos Hungaros, latine coniungi ecclesiae, et nostris imbui ritibus. Pii II., Asiae... 1531, 70-71.
33 Pii Secundi Pontificis Max., Commentarii rerum memorabilium, quae temporibus suis contigerunt, a R.D. Gobellino vicario Bonnen. iamdiu compositi, et a R.P.D. Francisco Band. Picolomineo Archiepiscopo Senensi ex vetusto originali recogniti. Et Sanctiss. D. N. Gregorio XIII. Pont. Max. dicati. Romae, 1574. 750 oldalas mű. Jellemzőnek tartom, hogy Zsirai nem tünteti fel a latin idézetének pontos helyét, csak egy lapszámot ad (324. o.), ámde milyen könyv 324. oldala ez?
34 Hungariam nonnulli quasi Hunnariam et Hungaros pro Hunnis dictos putant,tamquam Hunnorum reliquiae ad aetatem usque nostram perduraverint. Nos compertum habemus, ultra Tanais/m/ non procul a fontibus eius, in Asiatica Scythia populos usque hodie reperiri, qui Hungari appellantur, quorum sermo nihil ab eo differt, quo circa Istrum habitantes utuntur. Illi parentes horum se dicunt, Deosque more Gentilium, et idola colunt, rituque barbarico, ac propemodum ferino vitam agunt. Pii II., Commentarii...1574, 596.
35 IV. Jenő pápa térítési tevékenységéről J. Długoss is beszámolt az 1433., az 1439. és az 1440. esztendőnél: Joannis Długossii seu Longini canonici Cracoviensis Historiae Polonicae. Intr. I. Zegota Pauli. Cura et imp. A. Przezdziecki. IV. Cracoviae 1877, 493-494., 611-612., 624-626.
36 Eugenius quartus Pontifex maximus ad cultum Christi traducere conatus est: missis ex Hungaria nobis propinquiori viris religiosios, qui verbum Dei praedicarent, et notam illis facerent baptismi gratiam: interiacentes Rutheni transitum vetavere, qui Graecanico ritu Deo sacrificantes, perire potius in errore idolatras volverunt, quam Romanae ritum Ecclesiae ad eos deferri. – Aki összeveti Zsirai szedett-vedett latin szövegét a mi idézeteinkkel, nyomban észreveszi, miért nincs pontos bibliográfiai adata Zsirainak!
42 Joseph Markwart, Ein arabischer Bericht über die arktischen (uralischen) Länder aus dem 10. Jahrhundert. Ungarische Jahrbücher 4 (1924) 296 skk. – vö. Gombocz Zoltán, A magyar őshaza és a nemzeti tudomány. Nyelvtudományi Közlemények 46 (1923-1927) 178.
44 Besenyő Sándor, Hol terült el Jugria-Juhra a történelmi adatok szerint? Magyar Történelmi Szemle 3 (1972) 214-215.
48 Iulius Solinus ubae testimonium adducit, qui universae partis terrae meridianae quamplurimi propter solis ardorem perviam negaverunt (facta vel gentium vel insularum commemoratione, ad confirmandae fidei argumentum) omne mare quod ab India usque in Hispaniam retro Aphricam cingit, navigabile affirmavit, adiectis stationum locis, et spaciorum modo praescripto. Pii II., Asiae... 1531, 4.
49 Fő művét: a Collectanea rerum memorabilium-ot Mommsen adta ki. A legkorábbi nyomtatott munkáját J. Camers adta ki Bécsben 1520-ban, majd 1538-ban együtt jelent meg Pomponius Mela-val: C.Iulii Solini Polyhistor, Rerum toto orbe memorabilium thesaurus locupletissimus. Huic ob argumenti similitudinem. Gombocz Zoltán, A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány. Nyelvtudományi Közlemények 45 (1917-1920) 185: egy velencei 1508. évi kiadást említ. – J. H. Zedler, Grosses vollständiges Universal-Lexikon. B. 38. Graz, 1962, 586: főműve 1473 és 1621 között jelent meg több kiadásban. - Pomponii Melae, De situ orbis. Libros tres, fide diligentiaque summa recognitos, adiunximus. Basiliae, 1538. E. Vinetus Poitier-ben 1554-ben jelentette meg Solinust.
50 De corographia libri tres. – Kreuzfahrt durch die Alte Welt. Zweisprachige Ausgabe von Kai Brodersen. Wissentschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt. 1994.
51 J. H. Zedler, Grosses vollständiges Universal-Lexikon. B. 28. Graz, 1962, 586: Er lebte nach dem Plinius und hat seinem Buche fast nichts anders gethan, als daß er den Plinius ausgeschrieben, weswegen er auch insgemein des Plinius Affe genennt wird.
53 Pomponii Melae, Cosmographi de orbis situ. Liber primus - Liber tertius. Basiliae 1538. Megjegyzendő, hogy Cuspinianus, De caesaribus. atque imperatoribus romanis Opus insigne: Ab innumeris, quibus antea scatebat, mendis vindicatum. Francofurti 1601, 425: Pomponius Mela főművének címét Geographia-nak írta!
54 Mela munkája együtt jelent meg Solinuséval és II. Piuséval: Pii Pont. Max. Decadum blondi epitome, qua omnis ab inclinato Romanorum imperio historia, quae coepit fere anno Christi quadringentesimo septimo, per mille et amplius annos, miro compendio, citra obscuritatem tamen, complectitur. Basiliae, Ioann Bebelius. 1533.
59 Scythas veros esse Hungaros aiunt, quorum parentes primi ab antiqua Hungaria profecti fuerint. Pii II., Commentarii... 1574, 597.
60 Újabban már kedvező szavakat is olvashatni róla, vö. Voigt Vilmos, A magyar ősvallás fogalma. In: Honfoglalás és néprajz. Szerkesztette: Kovács László, Paládi-Kovács Attila. A honfoglalásról sok szemmel IV. Főszerkesztő: Györffy György. Budapest, Balassi. 1997, 303.
61 Otrokócsi Fóris Ferenc, Origines Hungaricae, seu liber, qua vera nationis Hungaricae origo et antiquitas, é veterum monumentis et linguis praesipuis, panduntur: Indicatio hunc ad finem fonte tum vulgarium aliquot Vocum Hungaricarum, tum aliorum multorum Nominum, in quibus sum:Scytha, Hunnus, Hungarus, Magyar, Jász, Athila, Hercules, Ister, Amazon, etc. Franequerae 1693, 261: Ae. Sylvius /Papa secundus Pius/ circa anno Domini 1454 de Hunnorum et Hungarorum antiquis sedibus, et subsecutis migrationibus prodiderit. – 264, 269: Per alteram Hungariam, in Scythia, intelligit hic Sylvius eam, que hodie Juhra vel Juharia vocatur, ultra fluvium Volgam, in Asia. Sed ea longissime adhuc distat ab ortu seu fontibus Tanais, versus Septentrionem et Orientem.
62 Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba I/2. Budapest, Tankönyvkiadó. 1976, 195. – Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői. I. Sajnovics és Gyarmathi. Budapest, 1952, 10. – uő Jugria. Budapest, 1985, 62.
64 K.B. Wiklund, Finno-Ugrier. In: Reallexikon der Vorgeschichte. Hrsg. Max Ebert. III. Berlin Walter de Gruyter Verlag. 1925, 353-354.
65 Az osztyákok őslakosok Szibériában: Ferdinand Heinrich Müller, Historisch-geographische Darstellung des Stromsystems der Wolga. Berlin, Lüberitz. 1839, 302. – Gulya János, Megjegyzések az ugor őshaza és az ugor nyelvek szétválása kérdéséről. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerkesztette: Bartha Antal, Czeglédy Károly, Róna-Tas András. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1977, 119: „...úgy látszik, hogy a vogulok Perm városa és a Csuszovája folyó vidékéről délen az Urálon át keleti irányban települtek, észak felé pedig az Urálon innen húzódtak északra, majd át Szibériába.”
66 II. Pius maga is hangsúlyozza, hogy a Kelet előttünk ismeretlen! – Orientem nobis incognitum. Pii II., Asiae...1531, 5.
67 Bendefy László, A magyarság és Középkelet. Budapest, 1945, 268-286. – Sajnálatos, hogy Vásáry István, A Volga-vidéki magyar töredékek a mongol kor után. In: MŐT Budapest, 1977, 284 oldalon nem említi meg Bendefy László nevét, holott pontosan ugyanarra az eredményre jutott, mint ő – 32 évvel korábban!
_________________
Sz. *A honlap sablon nem fogadja el a lábjegyzetek folyamatos számozását. Az eredeti szövegben a lábjegyzetek száma 78-cal kezdődik.