Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
A Kézai krónikájában olvasható regnum Jorianorumból „erőnek erejével Jugor-országot akar csinálni... Hunfalvy úr szemében ez a Joriana nagy találmány, és ezért az után kellett látnia, hogy ennek a Jugriával való azonosságát bebizonyíthassa.”5
Miechoviust magyar kortársai nem fogadták lelkesen, Szamosközy István például ezt írta róla: „A magyarok ázsiai hazájáról eddig senki sem mert pört támasztani, mint kevésbé vitás dologról, Mathias Miechovon kívül, aki ...a magyar nemzet eredetét könnyelmű vakmerőséggel az északi tájaknak nem tudom micsoda zugaiba taszította be.”6
Vásáry István e kérdéskört röviden így foglalta össze: „...a magyarok ősi lakhelyeit Jugriában vélték megtalálni. Ennek az új elméletnek az alapja pedig megint egy népetimológiás összekapcsolás volt. A Jugria-elmélet a 15. század végén keletkezett s virágzását a 16-17. században érte el. Ez az elmélet az ősi magyarokat összekötötte Jugria lakóival (Jugria az orosz Jugra területnév latinosított formája), mely terület az Észak-Urál nyugati és keleti lejtőin terül el.”7 „A magyar nyelv eredeti fészkét a régi Ugor-országnak vagy Juharia-nak, Jugoriának déli határaira kell tenni. Ugor, Jugor ország a Nagy Iván (Mátyás királyunk kortársa) általi hódítása előtt 16000 c mrfd területű volt, a szélesség 56°-67° között.”8 Hunfalvyt követve, Zsirai Miklós fújta fel a kis léggömböt óriási hőlégbalonná, amely bár manapság egyre több lyukat kap, még létezik. Manapság a Jugra névvel a Hérodotosznál említett jürkákat már nem kapcsolják össze,9 őket legújabban a szamojédok valamilyen rokonainak vélik,10 illetve magyarok elődei is lehetnek(!?),11 de azért érdemes Herberstein könyvét is alaposan feldolgozni, mert nagyszámú hamisságra derül fény.
Hunfalvy Pál egy Bázelban kinyomtatott 1554. évi második kiadásra hivatkozik,12 amelyet átvett gr. Kuun Géza is.13 Ez a könyv Hajdú Péternél már 1549-es kiadási évvel szerepel,14 persze Zsirai nyomán. Zsirai Miklós adatai itt is pontatlanok, csak zengzetes fogalmazásai tündökölnek: „(S. Herberstein) szeretett volna a közvéleménybe felszívódó (vajon a XVI. századi magyar királyság közvéleményére gondolhatott a szerző?) ugor rokonítás végére járni. Aggályoskodás nélkül(?) tanítja ő is, hogy a magyarok Jugriából költöztek le Pannóniába.”15 Ezt már 1850-ben „egészen hibás hypthesis”-nek nevezte Wenzel Gusztáv.16
Herberstein első követségi utazása valójában 1517-ben volt, és önéletírsában csak annyit mond, hogy a „Jugritzek” Permiában magyarok lennének.17 Utazásairól, életében, részletes beszámoló nem jelent meg! Először Bécsben nyomatták ki 1557-ben úti beszámolóját, amelynek tartalmát tulajdonképpen a könyv címoldala jelzi: Moszkva, a főváros. S. von Herberstein, etc. utazásai. A moszkvai kormányzóság és az azzal határos területek leírása s annak megmutatása, hogy ott miben hisznek, félig tőlünk eltérően, s hogyan fogadják és tartják a nagyköveteket és követeket, valamint a két különböző moszkvai utazásról.18
Ebben a nagyalakú, oldalszámok nélküli könyvben a magyarokról nem esik szó. Annál inkább szó esik az 1563-ban, Bázelban megjelent könyvben, amelynek címoldala felér a tartalomjegyzékkel: A moszkvaiak csodálatos története, amely bemutatja a nagy Oroszországot, Moszkva fővárossal és más nevezetes környező fejedelemségekkel együtt, a vallásokat, a furcsa szokásokat és a moszkvai rettenetes nagyfejedelem eredetét, férfias cselekedeteit, hatalmát, országrendjét azért, hogy megértsék mindazt, ami eddig nálunk, a német nemzetnél ismeretlen volt.19A bevezetés után egy kétoldalas térkép található ezzel a felirattal: Moscovia Sigismundi Liberi Baronis in Herberstein, Neiperg et Gutenhag, anno MDXLIX. A térképen az Urál hegységtől és az Ob folyótól keletre olvasható: Iuhra inde ungarorum origo, azaz: Juhria, ahonnan a magyarok erednek. A következő kétoldalas térképen az Oby Fluss mellé ez van írva: Iugra, unde Hvngari, Ivgritzi populi, alatta pedig: Grustinczi populi.
Ezek a térképek azért érdekesek, mert a könyv szövegében Jugriát a szerző nem az Ob folyótól keletre helyezte! Besenyő Sándor kimutatta, hogy Herberstein politikai-diplomáciai okból Jugriát szándékosan helyezte az Ob-vidéki senki-földjére.20 Éspedig azért, hogy az orosz cár ne hivatkozhasson arra, hogy a magyarok hajdan az orosz fejedelmek alattvalói voltak. Ez a következtetés vitatható, azok a megjegyzések azonban, amelyeket Besenyő Sándor a sztárolt finnugrista Zsirai Miklósról tesz, elgondolkoztatók. Bőbeszédűnek és igen gyenge színvonalon írónak tartja őt, aki a „Jugria-kérdést lehető legteljesebben elhomályosította”, mivel a tudatosan hamisító Herbersteinre és Lehrbergre támaszkodik s lépten-nyomon elárulja, hogy „teljesen járatlan e kérdést illetően”. Ugyanakkor az állításai ellen szólókat (pl. Witsent) gúnyolódva leszólja. Erről mondja Besenyő: „Csodálkozni kell azon, hogyan írhatott le ily sorokat egy magyar egyetemi tanár!” Sigismundus Herberstein tehát, aki Zsirai Miklós szerint „tovább szőtte az érdekes szálakat”,21 azt állítja, bár az 1549-es jelzetű térképén nem ezt ábrázolja, hogy Jugria (Jugaria) a Pecsora és az Ob folyók között terült el.22
Besenyő Sándor meggyőzően bizonyítja, hogy a finnugristák nemcsak abban tévedtek és állítottak hamisat, hogy az Ungaria és a Jugria szavak azonos jelentésűek,23 hanem Jugria földrajzi fekvését illetően is, mivel egészében téves Jugria Szibériába helyezése. Jugria döntően mindig az Urál nyugati (európai) oldalán feküdt. Herberstein, akinek könyvét Bázelben másodjára is kiadták 1567-ben,24 napjainkban is elsőrendű fontosságú forrásnak számít, ezért érdemes és szükséges állításainak utána nézni.25 Olvassuk tehát S. Herberstein szövegét: „Jugaria fekvése az előbb leírt országok révén eléggé ismert. Az oroszok ezt (ti. Jugaria-t) h-val ejtik: Juhra s az itteni népeket juhriceknek nevezik. Ez a Juharia, ahonnan a magyarok korábban kivonultak(?) és meghódították Pannónia országát, vagyis Magyarországot és sok más tájat Európában, elfoglalták azokat, Atilla fejedelmükkel együtt. Amikor először voltam követ Moszkvában és beszélgetésbe elegyedtem egy Georgius nevű emberrel, ugyanis így hívták a kicsit, aki Görögországban született, ez (az ember) egészen komolyan azt mesélte, mégpedig azért, hogy nagyfejedelmének az igazságosságát és a litván nagyfejedelemséghez, valamint a lengyel királysághoz fűződő jogigényét ismertesse, hogy a nagyfejedelem juhárjai és azok ősei sok idővel azelőtt Moszkvában laktak s a Meótiszi mocsarakhoz leereszkedtek, majd ezután meghódították Pannónia országát a Dunánál s ő utánuk magyaroknak neveztetnek. Ezt csak úgy akartam jelezni, ahogyan hallottam! Azt mondják, hogy a juhároknak mind a mai napig egy a nyelvük a magyarokkal, de ezt nem tudom, hogy így van-e vagy sem! S bár szorgalmasan kutattam azután, de nem jött senki abból az országból, akivel a szolgám(!), aki a magyar nyelvben igen járatos volt, beszélhetett volna.”26
Herberstein tehát csak hallomásból értesült a fentiekről, mégpedig a szolgáján keresztül. A tudománya tehát édeskeveset ér, a finnugristák azonban ravaszul jártak el, mert idézik ugyan Herberstein szavait – de: latinul, ám Zsirai és Hegedűs József ezt a részt nem fordította le!27 Herberstein maga sem nagyon adhatott hitelt e szóbeszédnek, mivel más helyütt elmondja, hogy Magyarországot a következő népek lakták: előbb a peonok, majd a gótok, ezután a hunok, ezt követően a longobardok, majd ismét a hunok(!), akikhez Szkítiából a magyarok is csatlakoztak.28 A függelékben ugyan ismét előjön, hogy a tatárok szorították ki a permieket, a szibériaikat, a lappokat és a jugorokat onnan, ahonnan a magyarok is jöttek.29
Herberstein szövegét latin nyelvű monográfiájában leközölte gr. Kuun Géza,30 ám nem fűzött hozzá leleplező kommentárt, mint ahogyan a finnugristák sem tették meg ezt soha. Egyedül Thury József mondta ki egyenesen és határozottan a véleményét s ez mindmáig irányadó kellene legyen: „Herbersteinnek az az egyetlen argumentuma, hogy ‘azt mondják’. De hát elfogadhatja-e a történeti kritika bizonyítékul ezt? Az én erős meggyőződésem szerint ilyen tanúskodást nem szabad elfogadni a kritikával dolgozó történetírónak, aki pedig elfogadja és épít rá, az nem veszi komolyan a történelmet, csak játszik vele. Hiszen Herberstein maga bevallja, hogy nem állott módjában személyesen meggyőződni annak igaz voltáról, amit hallott, – és a történetíróink mégis elhitték az általa feljegyzett mende-mondákat!”31 Sőt, nemcsak elhitték, de a „hívőket” manapság is nagyra értékelik.32
De még Herbersteinen is túltesz a függeléket író Georg Wernher, aki erősebben kimutatja a foga fehérjét, mint a magyar király követe és odavágja: „a mi magyarjaink még az eredetüket sem tudták volna, ha ti nem mutattátok volna meg, hogy Juhra, vagy ahogyan a többiek nevezik: Jugaria a moszkvaiak országa mellett fekszik, mégpedig az ő uralmuk és alávetettségük alatt, s amely helyről először a magyarok kijöttek és a nevüket is kapták. Bizonyára nem kételkedik senki abban, hogy Szkítiából jöttek, a nevüket illetően azonban biztosat nem lehet tudni, egyrészről ugyanis azt mondják, hogy a hunok és az avarok keverék-neve, mások viszont valami mást gondoltak ki. Az igazsághoz azonban sokkal közelebb áll az, hogy a magyarok neve a Juhra-ból származik.”33
A XVII. században, ismereteink szerint, a Herberstein-féle híradásnak nem tulajdonítottak a történetírók sem különösebb jelentőséget. Az I. fejezetben tárgyalt Johann Weichard Valvasor például mindössze megemlíti, mondván: „von Herberstein úr, Ganguinus-szal és Mechovius-szal megegyezően azt jelenti, hogy az Északi Sark és a Jeges-tenger(!) felé van Permia országa, amelynek közelében van Juguria, amelynek lakói egykor még a magyarokkal azonos nyelvet beszéltek.”
Mivel ezután Valvasor Rubruk és Plano Carpini adatait tárgyalja, nyilvánvalóan Baskíriára gondolt – bár a Jeges-tenger emlegetése zavaró.34 A Jeges-tenger egyébként mások műveiben is felbukkan a magyarok kapcsán, tehát egy rossz közhelyről van szó.35 A finnugristák felfogásának jellemzésére igen alkalmasnak találom Hegedűs József összefoglalását: „Végeredményben azt vagyunk kénytelenek látni, hogy – bár a nyelvünk rokontalanságát enyhítő felfogások a helyes irányba(?) mutattak – a két évszázad (ti. a XVI. és XVII. század) folyamán ez a jelentős felfedezés(?) nem tudott tovább fejlődni, nem tudott a holtpontról kimozdulni.” (Most tessék figyelni!) „Ha esetleg Herbersteinnek sikerült volna egy jugriai (feltehetően egy vogul) embert találnia, a helyzet másként alakulthatott volna. Kétségtelen, hogy nagy szerepe van az Urál-vidék felé mutató őshaza-hagyománynak, valamint a Jugria (Juhra, Jura, Ugra, Jugor, Ugor) és a Hungar, Ungar, az orosz Vengr stb. szavak nem éppen a véletlent sugalló(?!) összecsengésének.” „Nem elvi, hanem objektív nehézségek tették úgyszólván lehetetlenné a nyelv- és néprokonságról való meggyőződést. A kor ‘hangulata’ és a feltételezés(?) csekély meggyőző ereje, a mi kedvezőtlen viszonyaink(?) nem jelentettek elegendő indítékot(?) ahhoz, hogy valaki (talán elsősorban a magyarok közül) egy Kőrösi Csoma Sándor-szerű vállalkozásba kezdjen. A problémát természetesen az is nehezítette, hogy a nyelvrokonságunkat illetően nem csak helyes iránymutatások hangzottak el. Ezek között abban az időben eligazodni érthetően szerfelett nehéz volt.”36
Harminc esztendő kellett ahhoz, hogy az Ungri – Jugri, ugor – jugor népnevek etimológiai összekapcsolását maguk a finnugristák vessék el, nevezzék tévesnek, s hogy végre leírják ezt a mondatot: „A finnugrista Zsirai a 20. században felmelegítette a Jugria-tant hasoncímű könyvében, ám munkáját, értékes részei ellenére, alapvetően elhibázott irányúnak tartom.”37
A finn – magyar rokonítás
A nyelvhasonlítás, mint módszer G.W. Leibnitz (1646–1716) nevéhez fűződik,38 akit a finnugristák is fölös számban idéznek.39 Megteszik ezt a másik német hírességgel, Wilhelm von Humboldttal is, de arra nemigen hívják fel a figyelmet, hogy ő a magyar nyelvet elválasztotta a többi ún. finnugor nyelvtől, mert nem látott szorosabb kapcsolatot közöttük.40 A magyar nyelvhasonlítás történetét Pápay József dolgozta fel,41 akinek a felfogását nyomban megismerhetjük, ha elolvassuk egyik nyitó mondatát: „Ma már szertefoszlott az a köd, amely oly sokáig rajta ült a finnugorságon és előttünk áll a finnugor nyelvtudomány díszes palotája.” Nos, e díszes palota alapjai igencsak hitvány anyagból készültek, hiszen mind Leibnitz, mind Sajnovics János azt állította, hogy a finn-magyar nyelvrokonságot már Comenius Ámos János hirdette 1657-ben, holott Comenius egy szót sem írt erről a kérdésről!42 De hasonlóképpen járunk, ha a másik „hírességet”, Johann Tröster esetét vizsgáljuk meg. Sajnos, 1993-ban, a mintafejezet megírásakor Tröster munkáját még nem volt módom kézbe venni, ezért ráhagyatkoztam Zsirai Miklós „nagyszabású, mindmáig tudománytörténeti szempontból is alapvető kézikönyvére”,43 aki a következőket vetette papírra: „Tröst-l-er János a Das alte und neue Dacia c. könyvében (1666) a nemzeti elfogultságot és a népszerű szittya rokonság délibábját (sic!) kárhoztató megjegyzésekkel kapcsolatban figyelmeztet a finnel való hasonlóságra. Rövid állítását egy-két szóegyeztetéssel is igyekszik bizonyítani, ezek általában hibásak, de az ocsú között egészséges szem is akad (sic!): ein Metall Finnländisch waski heisst, das heisset ja ungarisch vas.”44
Tröster munkáját átnézve világossá vált, hogy 1/ a nevében nincs l betű45 2/ a könyv címe nem egyezik Zsiraiéval,46 3/ nem kárhoztatja a „szittya rokonság délibábját”,47 nem ír egy szót sem(!) a finn-magyar nyelvrokonságról,48 hanem azt fejtegeti, hogy a germán nyelv is és a magyar nyelv is szkíta nyelv. Mindezt részletesen taglalja Hegedűs József,49 csak elfelejti megemlíteni Melich János cikkét és Pápay József munkáját, aki ugyan nem olvasta Tröster könyvét, de a lényeget észrevette.50
Általában hivatkozni szoktak Martinus Fogelre (1634–1675), aki elsőként készített finn-magyar-lapp szójegyzéket,51 s 33 szóegyeztetéséből 23 – állítólag – ma is helytálló, ámde itt is csúsztatás van, mivel ezt a szójegyzéket a finn Emil Setälä csak 1888-ban találta meg a hannoveri könyvtárban, ahogyan egy mai finnugrista fogalmazott, „végzetesen(?) későn ahhoz, hogy befolyásolja a korabeli nyelvésztársadalmat”.52 Ettől függetlenül(?) Róna-Tas András bátran így fogalmaz: „A sokféle és egymással ellentétes, ellentmondó rokonításnak volt egy pozitív szerepe ebben az időben. Felvetette ugyanis olyan szempontoknak a szükségességét, amelynek alapján eldönthető, hogy a sok elmélet közül melyik a helyes. A szavak külső hasonlóságán alapuló rokonítás nem járt meggyőző eredménnyel. Jelentős lépés volt tehát, amikor a nyelvtani elemek hasonlósága is szerepet kapott a kérdés eldöntésében. Úttörő volt ebben latinos nevén Vogelius, németes nevén Martin Fogel De lingua Finnica observationes (1669) című műve...”53 Ámde, hogyan lehetett úttörő az asztalfiókban?
Nos, akkor most már igazán következzen egy „nagyágyú”, egy valóságos sarokkő, egy olyan könyv, amelyet érdemesnek tartottak arra, hogy 1730 után 1975-ben is megjelenjen, mégpedig Szegeden, hiszen szóhasonlításait az MSzFE rendszeresen idézi!54 „A kiszélesedő látóhatárt egyre több olyan munka jelzi, melyeket a finnugor nyelvhasonlítás és a finnugor népek kutatása történetében előkelő hely illet meg, mindenekelőtt Philip Johan Strahlenberg említendő.55 „Az összes finnugor nyelvek rokonságát legelőször Strahlenberg állította és bizonyítgatta szóegyezésekkel.”56
Strahlenberg svéd kapitány 1709-ben, a poltavai csatában esett orosz fogságba s igyekezett hasznosan eltölteni hadifogságának 13 esztendejét. Egyrészt sok feljegyzést készített, bár kézirata, útban Szibériából Moszkvába, elveszett, másrészt könyvekből is gyűjtött adatokat.57 Első munkája, a Prodromus 1726-ban jelent meg, de csak négy évre rá tudta elkészíteni fő művét, amelynek már a címe is sokat mondó: Európa és Ázsia északi és keleti része, és ennyiben az egész orosz birodalom, Szibériával és nagy Tatárországgal együtt, az ókori és újabb kori történeti-földrajzi leírása, sok más ismeretlen híradással bemutatva és még soha napfényre nem került Tabula Polyglotta-val /kiegészítve/ a tatár népek harminckét féle nyelvéről, egy kalmük szótárral, de különösen egy nagy és helyes térképpel a nevezett országokról és egyéb különböző rézmetszetekkel az ázsiai oldal ókorára vonatkozóan. Az Oroszországban töltött svéd hadifogság alkalmával saját gondos utánjárásával és további utazásokkal összegyűjtötte és elkészítette Ph. J. von Strahlenberg.58
Erre a 436+16 (regiszter) oldalas B/5-ös formátumú könyvre érdemes nagyon ügyelni, mert egyrészt jól leleplezhetők a finnugristák mesterkedései, súlyos pontatlanságaik, másrészt pedig kiderül, milyen és mekkora tudománya volt ennek a derék svéd katonának, akit az elmúlt évszázadokban „megdönthetetlen érvelésű tudóssá” léptettek elő.
Strahlenberg szép kiállítású könyvét 21 kép és a könyv legvégén egy kihajtható nagy táblázat egészíti ki. Ennek a táblázatnak a Harmonia Linguarium nevet adta a szerző. A tatár nyelveket hat osztályba (I-VI) sorolta.
Közbevetőleg érdemes itt röviden kitérni a nyelvek osztályozásának XVIII. századi–XIX. század-eleji módszerére, amelyet a Tudományos Gyűjtemény 1827. évi kötetéből veszünk. Az első osztályba sorolták ekkoriban az egyszótagú nyelveket (kínai, a tonkini, tibeti, sziámi/tai/, a burmai, a laoszi és kambodzsai). A második osztályba vették az indosztáni nyelveket: a szanszkrit, a prakrit, a maláj, etc., valamint a médiai nyelveket (a zend, a pehlevi /a parthus királyok udvari nyelve!/, a párszi, a perzsa, a kurd, az afgán, etc.) és az ún. szemita nyelveket (arameus, asszír, a babiloniai káld, szír, galileai, szamaritani, a főniciai, a zsidó, etc), valamint az indogermán-szláv nyelveket. A harmadik rendbe az ázsiai „nyelvfamiliákat” vették, így a csud nyelveket (finn, lapp, lív, észt, cseremisz, csuvas, mordvin, votják, permi, zürjén, vogul, osztják), a magyart,59 az albániai szkipetárt, a kaukázusi nyelveket (a szamojéd, az örmény, a grúz, abház, cserkesz, osszét, ingus, lezg), a tatár nyelveket (török, mandzsú, tunguz, mongol, turkomán, üzbég, tadzsik, karakalpak, baskír, csuvas, kirgíz, etc.), a szibériai nyelveket és az ázsiai szigetek népeinek a nyelveit (maláj, japán, etc.).
1827-ben, tehát Strahlenberg könyve után közel száz esztendővel is alig tudtak valamit a szibériai nyelvekről: „A hegyes Tatár-ország, és a jeges tenger között otthonos Siberiai nyelvekről is keveset tudunk. Hogy a Mongolok Dschengis Chan alatt ezen tájakig nyomultak, s nyelveket itten más nemzetek is eltanulták, bizonyos, de mellyek azon nyelvek, melyek tőlük eredtek, meghatározni nehéz. Azon nyelvek, melyeknek Európa és Asia szélein élnek újabb származásúak, s nem Mongol eredetűeknek látszanak lenni. Némely nyelvek, mint a Kama körül a Permiáké, az Uraltól éjszakra a Mongoloké, Irtisch és Ob táján, az Osztiákoké, a Volga bal partján a Tscheremisseké, Oka és Volga mellékén a Morduinoké, oly sok finn szavakkal bírnak, hogy nem kevesektől annak leányinak tartatnak.”60
1940-ben az uráli népeket már finn, ugor és szamojéd ágra osztották, az altáji népek közé pedig a következő nyelveket sorolták: török-tatár, mongol, tunguz, mandsu, japáni és koreai.61
Strahlenberg azt írja, „hogy azonban a tatárokról összegezve valamit előre mondjak, akkor tudnivaló, hogy Európa és Ázsia fent említett északi és keleti részén a fő népek hat osztálya található, akiket azonban Európában összefoglalóan tatár név alatt hoznak, és úgy tekintik, hogy 1. az európai földön a mordvinok, cseremiszek, permiek, votjákok, Ázsiában pedig az oda elhatolt vogulok, osztjákok és a „barabinczi népek”, tehát a finnek, a lappok, az észtek, a magyar-székelyek (sic!) és a kevés megmaradt lív Kurlandban, ezek mind, kezdetben egy népet tettek ki, és az ősidőkben a hunokhoz vagy unokhoz tartoztak, akik azonban nem tatárok. Egyébként is a hun név nem a saját nevük, hanem csak (általános) elnevezés.62
Az I. csoport: ezek a népek mindannyian a felső-magyar(?) és a finn nemzethez tartoznak, amelyeknek egymással azonos dialektusa van. Azért van az első kettő így feltüntetve, hogy az utána következő többi hatot, amelyek az orosz birodalomban, részben Európában, részben Ázsiában laknak, össze lehessen velük hasonlítani. Az ókorban ezeknek az ősei a hunok vagy unok voltak.63 Strahlenberg 61 magyar szót sorol fel és hasonlít össze a finnel, a vogullal, a mordvinnal, a cseremisszel, a permivel, a votjákkal és az osztyákkal.64 Ez édeskevés, és valamennyi idézett szó, kivétel nélkül, gyalázatosan rossz és zagyva. Ez önmagában még nem volna rettentő nagy vétek, hiszen a svéd kapitány egyáltalán nem tudott magyarul, ámde a többi „vizsgált” nép nyelvét sem ismerte! Sőt, azt az ősrégi módszert sem tudta alkalmazni a népek és nyelvek megkülönböztetésére, hogy összehasonlítsa a Miatyánk szövegét különböző nyelveken, mivel itt egyetlen nép sem ismeri a Miatyánkot és még kevésbé tudja elmondani, de miért? Azért, mert „ezek a népek olyan buták, mint az állatok és a tolmácsolással is kétszer annyi fáradtságot okoztak nekem.”65
A szibériai népeket tehát mélyen megvetette s ezt meg is indokolja: „azért, hogy ezeknek a népeknek a nemzeti nyelvét (genus linguae) egyáltalán érintsem, azt kell tudni, hogy ezek a népek, mivel más nemzetektől nagyon elkülönülnek, nagy egyszerűségben élnek és laknak, és a nyelvükben azoknak a szavaknak a negyedrészével sem rendelkeznek, mint amivel mi európaiak bírunk.”66
Az osztyákokat Szibéria legostobább (leghülyébb) népének nevezi az Ob és az Irtis mentén!67 Szóhasonlításai, amelyeket ma is(!) nagyra értékelnek,68 elemista gyermekek előtt is nyilvánvaló szamárságok, hiszen nála magyarul az egy = ecki, a négy = nelli, a nem, nemzedék = sogoek(?!), a város = keritit, az eső = saude(?!), a nyelv = nyelo, a láb = lap, a vaj = wau, a mocsár = foo(?!), a vásár = terwein(?), a tojás, a mony = many, etc. etc.
Ehhez képest a legelvadultabb amatőr „sumerológus” is akadémikus! S most újra felmerül a kérdés: miért esett 1975-ben a választás ennek a könyvnek az újrakiadására? Ugyanezt a kérdést számos esetben feltesszük még, Martin Fogel, Sajnovics János, J. Fischer, etc. tárgyalásakor. Nem lett volna helyénvalóbb száz és száz más, valóban komoly és időtálló tartalmú könyv közül választani? Letagadható-e a finnugor irányzat mindenek feletti támogatása ma is? Többen idézik, magam nem tudtam utánanézni ennek az adatnak, hogy 1876-ban (vagy 1877-ben?) Trefort Ágoston akkori kultuszminiszter, állítólag jegyzőkönyvben is rögzítve, az alábbiakat mondta: „...én az ország érdekeit kell nézzem és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás principiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredete mellett törnek lándzsát.”69
Strahlenberg az összehasonlító táblázatához a következő útmutatót adja: – azért, hogy megmutassam ennek a táblázatnak a használatát és a használhatóságát, vegyük csak példaképpen az első, vagyis a hun nemzetet és gyűjtsük ki a magyar-székelyek és a finnek számneveit, a következő hat hunnal együtt és akkor azt találjuk, hogy ezeknek a magyaroknak és finneknek, amazokkal azonos a nyelvük. A magyar és a finn a négyes számot nelly-nek mondja, a másik hat ugyanezt nillának, nille-nek, nelet-nek, nial-nak és így tovább ejti ki. Ez, ennek megfelelő(?) egyéb más történeti híradásokkal(?!) egyetemben, eléggé bizonyítja, hogy ezek a népek az említett magyarokkal és finnekkel össze kellett tartozzanak. Leibnitz báró egyébként ugyanígy vélekedik, amikor ezt mondja: Ammianus Marcellinus és Tacitus adatai nyomán a hunok, a finnek és a magyarok rokonok.70
Mit bizonyít tehát Philipp Johann von Strahlenberg könyve? Valójában semmit, mégis magasztaljuk és újra kiadjuk. Ugyanakkor egyik bírálóm, Láng Gusztáv, számomra igazán teljesen érthetetlenül, arra buzdít, nem érdemes a múlt-béli dolgokat, hibákat, tévedéseket, gyűlöleteket felemlegetni, mert a nemzeti öntudat nem gyógyítható ilyen eszközökkel.71 De miért csak nekünk, magyaroknak nem szabad ezt tennünk? Más népek miért tarthatják elevenen akár évezredes valós vagy vélt sérelmeiket is? Miért tudományos a finnugristák legszerényebb eredményeit is felmagasztalni és nagy „megértéssel” kezelni, és miért tudománytalan kimutatni, ki mit állított és milyen bizonyítékai voltak? Miért tekintheti például a göttingai egyetem finnugor intézete legfontosabb feladatának J. E. Fischer, Szibériai szójegyzékének kritikai kiadását, amely a XVIII. században is elavult volt? Miért kell a szibériai vogulokból és osztyákokból minden áron „legközelebbi rokont” csinálni, amikor másfél évszázada tudjuk, hogy felszínes nyelvrokonságon kívül semmi,de semmi közünk nincs e két kis néphez.72
Nagy Géza teljesen tisztán és jól fogalmazott: „egyes jelenségek egyenesen arra mutatnak, hogy a vogulok (és az osztyákok) eredetükre nézve korántsem magyarfélék, azaz nem finn-ugorok, hanem a sarkvidéki népcsaládnak (talán a jenyiszeji osztyákságnak) egy olyan néptöredéke, mely még a történelem előtti időkben az északi ugorság – vagy mondjuk: az ősmagyarság – hatása alatt fölcserélte nyelvét egy északi ugor ős-dialektussal, és ebből fejlesztette ki előbbi nyelvének soknemű befolyása alatt és részben szellemében a mai ismert vogul (és osztyák) nyelvet.”73 Ma már eléggé tisztázott, hogy a vogul, osztyák és magyar nyelvi egyezések száma igen kicsi, a feltételezett kapcsolatok pedig tisztázatlanok.74
_________________
1 Mathias Miechovius, Tractatus de duabus Sarmatiis, Asiana et Europiana, et de contentis in eis. Cracoviae 1517. Libri II: Accipe primo, quod Juri a Juhra regione Scythiae, de qua oriundi exiverunt: vocati sunt, et usque in nostra tempora a Bohemis, Polonis et Slavis Hungari appellantur, ab aliis autem Hugui (Hugni) tandem et Hungari dicti sunt. Accipe secundo, quod idem linguagium et loquela, pronunciatioque acuta sunt Iuhrorum in Hungaria, et illorum qui in Scythia in Iuhra degunt.Verum Hungari in Pannonia christicolae sunt, et politiores, abundantioresque in omnibus. Iuhri autem in Scythia usque adhuc idololatrae sunt et agrestes. Accipe tertio, quod Iuhra septentrionalissima est absque altissimis et inaccessibilibus montibus ... in fine terrae iuxta Oceanum septentrionis ... Iuhra ... de qua egressi sunt Iuhri, a posterioribus Huni et Hungari dicti, ... A szöveget közölte Gombos F. Albin, Catalogus fontium historiae Hungaricae aevo ducum et regum ex stirpe Arpad descendentum ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI. Tomus II. Budapestini 1937, 1608 skk.
2 Hunfalvy Pál (1818–1891) bölcseleti doktor, kir. tanácsos, a m. főrendiház tagja, a m. t. akad. igazgató tagja. 1827-ig a magyar nyelvben teljesen idegen volt. Vö. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái. IV. Budapest, 1896, 1415-1428.h.
3 C. Lehrberg, Untersuchungen zur Erläuterung der ältesten Geschichte Russlands. Sankt Petersburg, 1806.
5 Vámbéry Ármin, A magyarok eredete és a finn-ugor nyelvészet. I. Válaszom Hunfalvi Pál bírálati megjegyzéseire. Budapest, MTA. 1884, 31.
12 Rerum Moscovitarum Commentarii Sigismundi Lib. Baronis in Herberstein, stb. – Hunfalvy Pál id. mű 262., 27. jegyzet
13 Com. Géza Kuun, Relationum Hungarum cum oriente gentibusque orientalis originis historia antiquissima. I. Claudiopli 1892, 64.
17 Sigmundus Freiherrn von Herberstein, Selbst-Biographie. Fontes Rerum Austriacum (a továbbiakban: FRA) – Oesterreichische Geschichts-Quellen. B. I. Scriptores. Wien, 1885, 129: Durch das gross Permia, unnd uber ain gross wasser unnd Gepürg, die baide sy petzora (Pecsora) nennen, ist vill mer dann vierhundert meill dahin zuraitten. Unnd dann khumbt man zu den Jugritzen. Das sollen die rechten Hungern sein, davon sy Iren ursprung haben.
18 Moscovia der Hauptstadt. In Reissen durch hern Sigmunden Freyhern zu Herberstain Neiperg und Gutenhag, Obristen Erbkamrer und öbristen Erbtruckhsessen in Kärntn, Römischer und Hungern, und Behaim Khü. Mai. u. Rat Camrer und Presidenten der Niederösterreichischen Camer zusamen getragen. Samdt des Moscoviter gepiet und seiner anrainer beschreibung und anzaigung, in wen si glaubens halb mit uns nitgleichhellig. Wie die Potschafften oder Gesanten durch si emphangen und gehalten werden, samdt zwaien underschiedlichen Raisen in die Mosqua. Wien, 1557.
19 Moscoviter wunderbare historien: in welcher deß treffentlichen Grossen land Reüßen, sampt der Hauptstadt Moscauw und andere nammhaftigen umligenden fürstenthumb und stetten gelegenheit Religion seltsame gebreüch: Auch deß erschrockenlichen Großfürsten zu Moscauw haerkommen mannlichetathen gewalt und landsordnung auff das fleyßigest ordenlichen begriffen: so alles bißhaer bey uns Teütscher nation unbekandt gewesen. Erstlich durch den wolgeborenen herren Sigmunden Freiherren zu Herberstein Neyperg und Gütenhag. Basel, 1563.
20 Besenyő Sándor, Hol terült el Jugria-Juhra a történelmi adatok szerint? Magyar Történelmi Szemle 3 (1972) 231-234.
22 Die rechte landstraß gehn petzora, Iugaria und biß zu dem fluß Oby. - Herberstein id. mű 89. Az Ostjug (Szuhána) a Jug mellékfolyója, mindkettő a Pecsorába ömlik.
24 Az 1563-as kiadás 215 oldalas, az 1567-es 236 + 6 oldal regiszter = 242 oldalas. A többletet Georg Wernher munkája jelenti Magyarország csodálatos vizeiről.
26 Herberstein id. mű (1567) 94: Der landschaft Iugaria gelegenheit ist auß vorerzelleten landen genügsam bekant: Reüssen die sprechen dieses wort mit einem „h” auß: Juhra, unnd nennen diese völker Juhrici. Es ist eben dieses Juharia auß waelche vorhin die Ungaren zogen, das land Pannonia oder Ungerland eroberet, unnd vyl andere landschaft in Europa mit samptirem fürsten Attila eingenommen. Als ich erstmalen in Moscoviten Legat gewesen und man in die handlung kommen erzellett Georgius so der klein genennet unnd in Griechenland erboren, ganz ernstlich damit er seines Großfürsten gerechtigkeit und anspruch zu dem Großfürstentum in Littaw unnd dem königreich Poland außführen möchte, daß die Juharen des Großfürsten, und errahnen vorzeiten in Moscaw gewonet und sich an den Mäotischen moaß niedergelassen haben, nach diesem haben sie das land Pannonia an der Thunaw eroberet, und jne Ungaren geheissen. Dieses hab ich allein woellen anzeigen, wie ich es gehört hab. Man sagt es haben die Juharen noch auff den heütigen tag ein sprach mit dem Ungaren. Ich weiß aber nit , ob diesem also seie oder nicht. Dan ob ich wol fleißig noch geforschet, hab ich doch keinen auß den selbigen land mögen ankommen mit welchem mein knecht(!), so der ungarischen sprach wol erfahren, red halten möchte.
28 Vorzeytten haben mancherley völker in Ungaren gewonet, als namlich die Peones, darnach die Gothen, demnach die Hunnen, auff dise die Langeparden, noch disen wider die Hunnen , zu welchen auch auß Scythia die Ungaren kommen. – Herberstein id. mű (1567) 216.
32 Lásd például:Fokos Dávid, Zsirai Miklós. Magyar Nyelv 51 (1955) 403-405. – Hegedűs József, A magyar nyelv összehasonlításának kezdetei az egykorú európai nyelvtudomány tükrében. Nyelvtudományi Értekezések 56. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1966, 67: Új színfoltot jelentett a rokontalan magyar nyelv hovatartozásának feltárásában a jugriai nyelv kapcsán Sigismund Herberstein báró híres könyve..., amely elhomályosította(?!) még Miechovi munkáját is. – Békés Vera, „Nekünk nem kell halzsíros atyafiság!” – Egy tudománytörténeti mítosz nyomában. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerk. Kiss Jenő és Szűts László. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1991, 89, 92.
33 Es hetten auch unsere Ungaren gar noch jren ursprung nit gewüsset , wann jr nit angezeigt das Juhra oder wie es die anderen nennend Jugaria noch bey der Moscowiten land gelegen, unnd jrer regierung und erworffen von welchem ort zu erst die Ungaren gezogen, und jren nammen entpfangen. Man zweyflet wol nit, das sy auß Scythia haerkommen: man weiß aber deß nammens halben nit eins: dann ein theil sagt es were ein vermischeter nam von den Hunnis von Auaris, die andere aber haben sonst etwas erdacht. Es ist aber der warheit vil gemaeßer das Ungaren nam kommen von Juhra haer. – Herberstein id. mű (1567) 240.
34 J. W. Valvasor, Die Ehre dess Herzogtums Crain. II. Laibach, 1689, 223: In der Relation deß Herrn von Herbersteines, ingleichen beim Gaungino und Mechovio wird gemeldet, es lige am euffersten Nord-Eck gegen Eis-Meer zu das Land Permia und nahe dabei Juguria, dessen Einwohner noch damals mit den Ungarn einerlei Sprache geredet.
35 Joannes Cuspinianus, De caesaribus atque imperatoribus romanis opus insigne. Francofurti 1601, 144: quo tempore Ugri, qui Hunni dicuntur, glacialis Oceani accolae, querendo sedes Pannonias ingressi sunt.
36 Hegedűs József, A magyar nyelv összehasonlításának kezdetei az egykorú európai nyelvtudomány tükrében. Nyelvtudományi Értekezések 56. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1966, 68.
38 Gulya János, Etymologie im 18. Jahrhundert. Acta Linguistica ASH 26 (1976) 139-140. – uő Die Aufklärung und die Entdeckung der Sprachen Sibiriens. In: Vermittlung und Rezeption. Beiträge zu den geistesgeschichtlichen Berührungen in der Aufklärungszeit. Hrsg. Bodo Fehlig. Opuscula Fenno-Ugrica Gottingenska. Red. Gulya János. II. Frankfurt-Bern-New York, P. Lang. 1987, 56.
39 Legújabban: H. Tóth Imre, A nyelvtudomány története a XX. század végéig. Szombathely, University Press. 1996.
40 Gragger Róbert, Humboldt és a magyar nyelv. Magyar Nyelv 7 (1911) 311–315., 402–406. Az idézett hely: 405.
41 Pápay József, A magyar nyelvhasonlítás története. Budapest 1922. – uő Nyelvünk finnugor eredetének kérdése Sajnovics és Gyarmati felléptéig. Székfoglaló értekezés. Budapest, MTA.
45 Ezt egyébként 1895-ben tudták a magyar tudósok! Elképesztő, hogy sem Bárczi Géza, sem Balázs János, sem Zsirai Miklós még a Magyar Nyelv köteteit sem nézték át tisztességesen. Vö. Melich János, Tröster (Troester) János. Magyar Nyelv 25 (1895) 127-128.
46 Johann Troester, Das Alt und Neu Teutsche Dacia. Das ist: Neu Beschreibung des Landes Siebenbürgen, darinnen dessen Alter und Jetziger Einwohner. Nürnberg, 1666.
47 Még zamatosabb fogalmazást olvashatunk: Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői. Bp. 1952, 11: ...próbálta sarokba szorítani a népszerű keleti származás délibábja után futkosó nemzeti elfogultságot! Egy professzor ne tudná, hogy a nemzeti elfogultság nemigen „futkos” semmi után?
49 Hegedűs József, A magyar nyelvhasonlítás-történet korszakolásának kérdése. Magyar Nyelv 88 (1992) 206-212. – uő A Tröster-legendáról. Magyar Nyelv 88 (1992) 295-304.
50 Pápay József id. mű 11: Tröster „furcs kis munkájában” a magyar nyelvet a németből akarja származtatni, ám „Trösternek ezt az egynéhány adatát nem tekinthetjük komoly tanulmánynak, inkább csak ötlet az egész.”
51 Martinus Fogelius, De Lingua Finnica observationes ad Magnum Ducem Etruriae pridem transmissae. 1669. – vö. Aktuelle Fragen der finnougrischen Sprachvergleichung. Einführende Referate zum Martinus Fogelius Hamburgensis Gedächtnis-Symposion. Mitteilungen der Societas Uralo-Altaica 2. Hamburg, 1968.
52 Hegedűs József id. mű 303. Itt csak az a kérdés, hogyan befolyásolhatta volna a 100 évvel ezelőtt előkerült anyag a 300 évvel korábbi nyelvésztársadalmat?
53 Róna-Tas András, A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Budapest, Gondolat.1978, 54.
54 Gulya János, Etymologie im 18. Jahrhundert. Acta Linguistica ASH 26 (1976) 141: Seine Wortvergleichungen zitirt u.a. auch MSzFE regelmäßig!
56 Szinnyei József, Magyar nyelvhasonlítás. Finnugor Kézikönyvek III. Budapest, Hornyánszky. 1909, 16-17.
57 1993-ban közzé tett minta-fejezetemben (Hunnia 44 (1993) 13.) itt Nicolaus Wittsen amszterdami polgármester nevezetes könyvére utaltam, amely azonban nem volt a kezemben, mivel a szövegét nem értem (Nord en Oost Tartarye. 1705.) Így, sajnos, elkövettem ismét azt a hibát, hogy hittem a finnugristáknak és elmarasztaltam Wittsen-t, holott neki volt igaza. Vö. Besenyő Sándor id. mű 227.
58 Das Nord- und Ostliche Theil von Europa und Asia, in so weit solches Das ganze Rußische Reich mit Siberien und der grossen Tataren in sich begreiffet, in einere historisch-geographischen Beschreibung der alten und neuern Zeiten, und vielen andern unbekannten Nachrichten vorgestellet, nebst einer noch niemahls ans Licht gegebenen Tabula Polyglotta von zwei und dreißigerlei Arten Tatarischer Völker Sprachen und einem Kalmuckischen Vocabulario, sonderlich aber einer grossen richtigen Land-Kharte von den benannten Ländern und andern verschiedenen kupfferstischen, so die Asiatisch-Seitische Antiquität betreffen. Bei Gelegenheit der Schwedischen Kriegs-Gefangenschaft in Rußland, aus eigener sorgfältigen Erkundigung, auf denen verstatteten weiten Reisen zusammen gebracht und ausgefertiget von Ph. J. von Strahlenberg. Stockholm, 1730.
59 A magyar nyelvet így jellemezték: „Kevés nyelv tartotta meg magát eredeti tisztaságában annyira, mint ez. A magán és mássalhangzók között való szép proportio, a szó minden betűinek teljes kimondása, a magánhangzóknak rendes egymásra következése, a magyar nyelvnek férjfias és fellengző charactert adnak. Változtatásainak és hajtogatásainak s kaptsoltatásainak rendes törvényjeit tsak a Sanskritihez hasonlíthatni. Poetai mértékére nézve minden Európai nyelveket felülhaladván a görög és a déákéval vetélkedik.” J.: A Nyelvnek eredete, kifejlése, elágozása. Tudományos Gyűjtemény 10 (1827) III. 25. Itt jegyzem meg, hogy Sir John Bowring (1792-1872) angol nyelvész, diplomata és költőnek a magyar nyelvről adott jellemzése nem azonos azzal a szöveggel, amelyet én is felhasználtam: Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely, Tikett-Tradorg. 1994, 40. oldalon. Dr. Végvári József, a debreceni KLTE és a miskolci MBE nyelvész-tanára végre megtalálta az eredeti angol szöveget, de nem a Life and Works első kötetében, hanem Poetry of the Magyars, Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania. London, Printed for the Author. 1830, VI.: The Magyar language stands afar off and alone. The study of other tongues will be found of exceedingly use towards its right understanding. It is moulded in a form essentially its own, and its construction and composition may be safely referred to an epoch when most of the living tongues of Europe either had no existence, or no influence on the Hungarian region. Azaz: A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre. Hálásan köszönöm, hogy az anyagot megkaphattam Végvári Józseftől.
62 Soll ich aber von denen insgesamt so genannten Tataren etwas voraus melden: so ist zu wissen, daß sich in obbemeldtem Nord- und Ostlichen Theil Europae und Asiae sechs-Classes von haupt-Völkern finden, die in Europa doch alle zusammen gefasset, unter dem Namen Tatar passieren als: 1. Auf den eurpäischen Boden sind die Morduiner, Scheremissen, Permecken, auch Wotyacken, und in Asia die dahin gehdringen Wogulitzen, Ostiaken, und Barabinzischen Völker, so mit denen Finnen, Lappen, Esten, Ungarischen-Secklern (!), und wenigen übergeblieben Liwen oder Lifen in Kurland, alle mit einander anfänglich ein Volk ausgemacht, und vor alters zu denen so genannten Hunnen oder Unnen, welche doch keine Tatarn sind, gehöret haben. Die hunnische Nahme ist kein Nomen proprium, sondern Appellativum. Strahlenberg id. mű 31–32.
63 I. Diese Völker gehören alle sämtlich in der Ober-Ungarisch- und Finnischen Nation, welche mit einander einerlei Dialect haben. Wesfalls die ersten beide auch angeführet sind, damit man die übrigen sechs folgenden, so im russischen Reiche, theils in Europa, theils in Asia wohnen, damit vergleichen kann, in der Antiquität sind die Hunni oder Unni, dererselben Vor-Väter gewesen. Strahlenberg id. mű Harmonia Linguarum táblázaton olvasható szöveg.
64 Erről írta Zsirai Miklós: „Kétségtelen, hogy a bizonyításra hivatott szóanyag meglehetősen(?) szűkös (például a magyarból 60, a finnből 58 szót sorol fel, a többi finnugor nyelvből 15-18 szót tud idézni) és szinte a felismerhetetlenségig torzított, illetőleg sajtóhibás(?).” Zsirai Miklós, id. mű (1952) 13.
65 Ich hätte denn die mancherlei da wohnende Völker, sowohl bei ihren Nahmen, als auch um mehrerer Sicherheit willen nach ihren Sprachen und Dialecten divtinguiren gelernt. Hierzu erwehlte ich nun die leichteste und auch zugleich sicherte Methode ich hielte, wie jetzt, also auch damals vor gewiß, daß nicht allein beiden Völkern in Veränderung der Sprachen die Benennungen der Zahlen am längsten übrig beliben, sondern da auch ohne dem kein einziges Volk allhier Vater Unser in seiner Form weiß, vielweniger hersagen kan. So würde mir solches bei Völkern, die so dumm, wie das Vieh ,in der Dolmetschung nur doppelte Mühe gekostet haben. Strahlenberg id. mű 57-58.
66 IV. Und damit ich das genus linguae dieser Völker überhaupt berühre, so wird zu judiciren sein, daß diese Völker, weil sie von anderen Nation sehr abgeschieden sind, und in großer Simplicität leben und wohnen, nicht den vierdten Theil der Worte in ihren Sprachen, wie wir Europäer, haben können. – uott 58.
67 Ostjaki, eine der stupidisten Nationen in Siberien am Obi und Irtisch. – Uott 5.oldal jegyzetében.
68 Róna-Tas András, A nyelvrokonság. Kalandozások a történeti nyelvtudományban. Budapest, Gondolat. 1978, 54-55.: /Strahlenberg/ főleg szókészleti egyezések alapján felállította az általa boreo-orientálisnak nevezett nyelvcsaládot, amely lényegében a mai urál-altáji nyelveknek felelt meg. Strahlenbergnek is van azonban egy jelentős módszertani érdeme, ugyanis egyeztetései közé felvette a számneveket s általában a legegyszerűbb köznapi fogalmak szavait.”
69 Hary Györgyné, Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez. Valóság 90 (1976) 94. – Dr. Oláh Béla, Édes Magyar Nyelvünk Szumír Eredete. Buenos Aires, Ősi Gyökér kiadás. 1980, 22.
70 VIII. Damit ich nun der Gebrauch dieser Tabelle und ihre Nutzbarkeit zeige, so nehme man nur zum Exempel die erste, oder die hunnsiche Nation vor, und collationire die Numern und Wörter derer Ungarischen Seckler nebst derer Finnen mit denen sechs folgenden Hunnen: so wird man finden, daß diese Ungarn und Finnen mit jenen einerlei Dialect haben. Der Ungar und Finne nennet die Zahl 4, Nelly und Nellie, die übrigen sechs aber pronunciren solche Nilla, Nille, Nelet, Nial, Neli, Nille und so weiter. Dieses, nebst andern hierzu einstimmenden Nachrichten in der Historie, ist ein ziemlicher Beweiß, daß diese Völker mit gedachtem Ungarn und Finnen vor Zeiten müssen zusammen gehöret haben. Welcher Meinung der Baron Leibnitz in seinen Miscellinae p. 157. ebenfalls ist, allwo er meidet... Strahlenberg id. mű 60–61.
72 A finnugrista Wiklund is csak ezt írhatta le 1925-ben: Schon vor der Auflösung der wogulisch-ostjakischen oder Ob-ugrischen Spracheinheit hatte sich die Sprache der Ungarn aus der für alle ung. Sprachen gemeinsamen Ursprache losgelöst.Reallexikon der Vorgeschichte. III. Hrsg. Max Ebert. Berlin ,1925, 377.
74 Bartha Antal, A magyar nép őstörténete. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1988, 49. – Klima László, A magyar szókészlet finnugor elemei és az őstörténet. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerkesztette: Hajdú Mihály és Kiss Jenő. Budapest 1991.
_________________
Sz. *A honlap sablon nem fogadja el a lábjegyzetek folyamatos számozását. Az eredeti szövegben a lábjegyzetek száma 145-tel kezdődik.