Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
A finnugor-rokonság-elmélet „magyargyűlölő német tudósok (J. E. Fischer, A. L. Schlözer) elméjében fogant meg, akik magyarul nem is tudtak, céljuk tehát nem nyelvünk történetének szakszerű feltárása volt, hanem a magyarság európai hírnevének lejáratása. Célzatos és elfogult állításaik kapóra jöttek a Világos utáni önkényuralmi rendszernek, hogy a ‘barbár’ és ‘műveletlen’ rokonság felemlegetésével ellensúlyozza a szabadságharc leverése után világszerte megnyilatkozó rokonszenvet a magyarság iránt, valamint, hogy aláaknázza a magyar nemzeti önérzetet, mely évszázadokon át a hun-magyar rokonság hagyományán és az ‘Attila örökét’ visszaszerző honfoglalás dicső emlékén alapult.”2
E két szerző, akárcsak a hivatalosan mérvadó kollégáik zöme, nagyon szívesen összemossa a finnugrizmus ellen fellépő szakembereket a dilettáns „sumerológusokkal”, abban bízva, hogy ezzel fogással eleve kiütötték az ellenfelet. Ez az eljárás teljesen etikátlan és az alkalmazóikra üt vissza. Két okból is. Az egyik: magam sohasem foglaltam állást sumér (szumír) szakkérdésekben, mégpedig azért nem, mert a sumér nyelvet nem ismerem.
A másik ok sem kevésbé súlyos: sajnos a sumér-magyar rokonságot keményen elítélők túlnyomó többsége sem ért a sumerológiához!3 S most nemcsak olyan régészekre4 gondolok, akikről biztosan tudom, hogy e tekintetben képzetlenek, hanem olyan kutatókra is, akik magukat a sumerológia szaktudósainak tekintik.5 Ami pedig a német tudósok magaviseletét illeti, valójában könnyen megítélhető, ha elolvassuk a műveiket, valamint elolvassuk a korabeli magyar visszhangokat is. Ne vagdalkozzunk tehát, hanem idézzünk, mégpedig pontosan.
Ráth Mátyás (1749–1810) győri evangélikus lelkész egyik cikke6 jelzi, milyen nagy erők mozdultak meg a magyar nyelv kiirtására.7 S aligha lehet lebecsülni a göttingai egyetem hatását, amikor alapításától (1737) kezdve az 1848-as forradalomig közel félezer magyar tanult itt. De mit tanultak elsősorban? Kosáry megfogalmazása szerint: „A Göttingába jutott magyarok... első ízben találták szembe magukat egy olyan általánosabb kelet-európai koncepcióval, amely Magyarországot nem önmagában, hanem egy nagyobb egészen belül, annak részeként vizsgálta. Most első ízben találták szembe magukat azzal a realitással is, hogy ...a régi nagy hazában... a magyar... kisebbséget alkot.”8
A magyarellenesség vitathatatlan a XVIII. század elejétől s ez kiterjedt a magyar történelemre is. II. József magyar király (1780–1790) rendeletben tiltotta meg a magyar oknyomozó történelem tanítását.9 S vajon az engem ostrorozók elolvasták-e J. E. Fischer, J. Hager vagy A. L. Schlözer munkáit vagy csak olyan „mélyrehatóan”, mint például Láng Gusztáv tette az Új Magyar Múzeum c. folyóirat köteteit? Erre a kérdésre hamarosan visszatérünk.
Vizsgálódásunkat kezdjük Johann Eberhard Fischer (1697–1771) munkásságával,10 aki a finnugristák véleménye szerint, elsőként készítette el az uráli nyelvek etimológiai szótárát,11 amely „legtüzetesebben a magyarral foglalkozik. 158 magyar szó etimológiáját találjuk meg benne.”12 Ebből „a kétségtelenül helyes etimológiák száma: 85, a kérdéseseké: 46.” „Ez az arány pedig mai szemmel nézve is, minden elfogultság nélkül(?) elmondhatjuk, nagyszerű tudományos teljesítmény!” Hogyan került sor ezen 2500 szót tartalmazó szótár összeállítására? Fischer 1730-ban utazott Szentpétervárra, majd részt vett az 1739. évi13 i [231]második kamcsatkai expedícióban, amelynek vezetője G. F. Müller volt.
A szótár 1765-ben került Göttingába, ahol békésen feküdt a közelmúltig, amikor is a Finnisch-Ugrisches Seminar Göttingen vezetője, Gulya János elhatározta megjelentetését. „Nem hallgathatjuk el... Fischer szótárának nagy tudománytörténeti jelentőségét... Ez a Schlözer révén Göttingába került szótár lett ugyanis az alapja Schlözernek a finnugor s köztük az akkor legérdekfeszítőbb problémát adó (kinek?) magyar nép eredetéről vallott felfogásnak, fontos része a neves göttingai történeti iskolának... s mint szilárd alapon(?) e szótár tudományos igazságán formálódott ki először ’Európában’(?), majd nálunk is a későbbiekben a helyes(?) vélemény a magyar nyelv és nép(!) eredetéről.”14 Valójában, s ezt maga Gulya is elismeri, ez a mű napjainkig „rejtve maradt... és szinte teljesen feledésbe merült”, tehát olyan egetrengető alkotás mégsem lehetett. De fel kellett fújni, hogy legyen mire hivatkozni.
J. E. Fischer legismertebb munkájában, a „Szibéria története, Szibéria felfedezésétől az orosz fegyverek által történt meghódításáig” c. könyvében,15 melyet a Tudományos Akadémia gyűlésein olvastak fel, hosszasabban foglalkozik a „Jugor-hegység” mindkét oldalán élő vogulokkal,16 s abból kiindulva, hogy a XVII. században élt Abulghasi kán szerint17 az Irtis folyóhoz közel hajdan az ujgurok egy része vándorolt fel s ott vadászatból éltek, azt gondolja, hogy az ujgur és a jugor egyazon elnevezés és mindkettő a vogulokra is vonatkozik, bár az ujgurokat és a jugorokat mégsem kell összekeverni azokkal az ujgurokkal, akik Turfán urai voltak, hiszen azoknak – egykoron18 – igen jelentős államuk, írásuk (amelyet azután a mongoloknak továbbadtak) és magas kultúrájuk volt, ellentétben a primitív vogulokkal, akik „megmaradtak született vadságukban és tudatlanságukban”,19 majd így folytatja: „a vogul és az osztyák nyelvben, a különböző nyelvjárások ellenére, közös anyára, tehát ugyanazon eredetre lehet ráismerni, mégpedig én úgy vélem, hogy az észtekre, a finnekre, a lappokra, a permiekre, a vótokra, a cseremiszekre, a mordvinokra és a csuvasokra. Végül is ezeknek a népeknek nem csekély számú olyan szavuk van, amelyek közösek a mai magyarokéval! Ez alkalmat ad annak a megvizsgálására, hogy vajon a magyarok nem állanak-é rokonságban a vogulokkal?”20
Fischer nem tétovázik, noha a fentieket csak feltételezte(!), a feltételezett ötletre újabb feltételezett ötletet rak: feltételezzük tehát, hogy a régi jugorok a mai magyarok ősei!21 Megemlíti ugyan, hogy egyes magyar írók a hungar szót a hun és az avar nevekből származtatják, „ezzel azonban itt most nem kívánok közelebbről foglalkozni!”22 Ami nem illik bele a hipotézisébe, azzal nem foglalkozik. Rendületlenül kitart amellett, hogy állításait igazolta: „Ha tehát a jugorok és a vogulok egy nép, és ha a jugorok a mai magyarok ősei, akkor ebből elvitathatatlanul(?!) következik, hogy a régi vogulok és a mai magyarok megegyeznek, vagyis ugyanazok.”23 Bizonyítási eljárása, amely Zsirai Miklós szerint forrásértékűvé teszi ezt a munkát,24 abból áll, hogy 13(!) szót összehasonlít a vogullal, a vóttal, a cseremisszel, az osztyákkal és a finnel. Kiváló magyar nyelvtudását mutatja, hogy az egy nála „edgj”, a négy nála „negji”, etc. Majd így folytatja: „mivel itt csak a magyaroknak a vogulokkal való rokonságát akartam kimutatni, itt ennyiben hagyom, de különösen azért is, mert ezt az anyagot már egy másik munkámban részletesen tárgyaltam.”25
Röviden kitér a baskír-magyar kérdésre is, feltételezve, hogy a bascatir és a magyar valószínűleg ugyanazt a népet jelölte.26 Arra a kérdésre, hogy a magyar név honnan ered, azt a választ adja, hogy a magyarok ungar nevét az oroszok adták, bár az ugri-ungri népnév ismert a VI. századtól, ekkoriban azonban az ugorok még nem voltak európai nép, hanem Perzsia közelében laktak.27 Visszatérve a vogul-magyar rokonságra további 15+9+19+7+16+12 szó egybevetését mutatja be táblázatokon.28 Majd így összegez: „mindebből immár kiviláglik, hogy a csúd, a tatár és az osztyák nyelvek a magyarral azonosak! Nem helyes az a vélemény, hogy ez az azonosság csak a fenti táblázatokra terjed ki. Nem. Kiterjed az egész nyelvre. Mindamellett szívesen elismerem, hogy az etimológia önmagában nem elegendő arra, hogy a nyelvek rokonságát kimutassuk, ha azonban ezt támogatja a földrajz, az ókori és középkori történelem, valamint a népek közös erkölcsei és szokásai(?!), akkor – véleményem szerint – megalapozottan következtethetünk a rokonságra.”29
1991-ben Klima László összeállította a magyar szókészlet finnugor elemeit, amelyek száma összesen 660. Ebből biztos megfelelés a vogulban 319, az osztyákban 287, a zürjénben 221, a votjákban 199, a cseremiszben 153, a mordvinban 156, a finnben 212, az észtben 160, a lappban pedig 173. Ennyi és nem több!30 Ha értékelni kívánjuk J. E. Fischer munkásságát magyar őstörténeti szempontból, nem csatlakozhatunk a Zsirai Miklós-féle áradozásokhoz, mely szerint „várvavárt eredményeket és hiánypótló lépéseket” köszönhetünk neki, s a könyvét sem nevezhetjük a magyar nyelv eredetéről írt „egyik legjelentősebb munkának”,31 ám azt el kell ismernünk, hogy helyénvaló észrevételei is voltak, különösen a magyar számnevek vonatkozásában és az Isten szavunk eredetét illetően, mivel észrevette, hogy az egy (nála „ekj”!), a tíz, a száz, az ezer szavunk éppenúgy, mint az Isten szó iráni, perzsa eredetű, tehát eleinknek Perzsia közelében kellett lakniuk.32
Fischer az általa összeállított szójegyzéket átadta barátjának, August Ludwig Schlözernek (1735–1809)33, aki ki is aknázta ezt a lehetőséget. Erről Schlözer a következőket közli az életrajzában. „(Fischer ezen gesztusával) későbbi történelmi tanulmányaiban hasznos és fontos (tényező) lett. Leibnitz alaptételét origines populorum nyelvükben keresni, már régen ismertem... Fischer szibériai utazásai során arra a gondolatra jutott, hogy az ismeretlen népeknél szavakat gyűjtsön, így készült el egy vocabularium, fajtáját tekintve egy különlegesség. Fischer nagyon szívesen megmutatta nekem, hiszen nagyon örült, hogy egy ott érdektelen munkáját én nagyra becsültem. Ebből a vocabulariumból alkottam meg az összes orosz nemzetségek classifikációját, mely az én Probe russsischer Annalen és Allgemeine Nordische Gescichte útján a nagyközönség körében is ismert lett, s azóta minden szerző, Oroszországon kívül és belül a legcsekélyebb változtatás nélkül használja. Mivel én ezt a vocabulariumot még nem aknáztam ki, elkoldultam tőle az akkori göttingai Történelmi Intézet számára. Készségesen ajándékozta nekem az eredeti példányt, mely Göttingában a nagyközönség rendelkezésére áll, már máig is gyakran használtatott, és remélhetőleg a jövőben még szorgalmasabban használtatik.”34
A. L. Schlözert a német történészek általában nagyra értékelik,35 ám a magyar történetírás is kiemelkedő jelentőséget tulajdonít személyének.36 Emberi jellemvonásai kifejezetten ellenszenvesek voltak, nemcsak heves és sértő hangneme miatt, hanem azért is, mert családját terror alatt tartotta37 s alárendelt mindent féktelen becsvágyának. Rendkívül fölényes és beképzelt ember volt, aki önteltségében jogot formált mások megalázására is. Egyáltalán nem tudott sem magyarul, sem finnül, sem a többi un. finnugor nyelven, oroszul is közepesen tanult meg, mégis saját magát tekintette az igazság kútfejének.38 Hosszú időn át fő művére: az Általános északi történelem. A legújabb és legjobb északi íróktól és saját kutatások alapján leírva, földrajzi és történeti bevezető képpen valamennyi skandináv, finn, szláv és szibériai nép helyesebb megismeréséhez, kiváltképpen az ókorra és a középkorra vonatkozóan,39 – a magyar történettudomány úgy tekintett, mint alapműre,40 amely – úgymond – mérföldkő! Igen jellemző, hogy Poór Jánosnak például 13 esztendőre volt szüksége, mire rájött, hogy Schlözer munkái egyáltalán nem voltak „nagyrabecsültek” és „kiemelt jelentőségűek” Magyarországon, amelyek „külön vonzó erőt jelentettek a magyar diákok számára”41 Sőt, 1991-ben már azt is le merte írni, hogy ez a könyv „a magyarságkutatásban nem számít mérföldkőnek,”42 mivel új anyagot nem hoz. Schlözer Magyarországot már 1771-ben(!) úgy tekintette, mint amelyet „még ma is minden részében nagyobbrészt szlávok népesítenek be”.43 A szlávok „a legrégibb idők óta itt éltek és sehol a történelemben a legkisebb nyomát sem találni annak, hogy bevándorlók lennének.”44
„Magyarország a különböző nemzetek olyan különös keveréke, mint talán egyetlen más birodalom sem a világon. Mindezeket biztos jellemzők alapján különválasztani, fajták szerint meghatározni és idejövetelük idejét megadni, a történelmi kritika mesterműve lenne.” A magyarok a finn népek közé tartoznak, azonban a finn népek egyike sem uralkodó nép! „Még három nép van hátra, amelyek részben északon élnek ugyan, de önálló államot nem alkotnak és nincs saját történelmük, ezek a finnek, a románok és a magyarok.” „Ezek a részben ősi, népes, nagy nemzetek (a magyarokat kivéve) nem játszottak soha szerepet a népek színpadán.” „Egyedül a magyarok lettek később kivételek, ámde ők sem egy hódító, uralkodásra termett nép, hanem mindig a szomszédaik martalékai voltak(?!), következésképpen saját történelmük nincsen!”45 Schlözer egy másik munkájában „pontosította” a magyarok jellemzését: „A magyarok hordái, melyek kelet felől a besenyőktől reszkettek, nyugaton az évek hosszú során át rettegésben tartották a hatalmas Germániát (sic!), ámde az az igazság(?), hogy nem a magyarok saját erején múlt ez, sem a tömegükön, sem a vitézségükön, sem pedig a hadművészetükön.”46 Erdélyről szólván kijelenti, hogy a székelyek szintén magyarul beszélnek, de durvábban és egy ismeretlen nyelvből való sok szóval keverve.47
Magyarország történetét három időszakra osztva tárgyalja: pannóniai korszak, a népvándorlás kora 975-ig és végül a kereszténység kora. A hunokról, avarokról és a magyarokról azt írja: „Nem tudom azonban, hogy ez a három nép...honnan jött, milyen nyelven beszélt, hogy vajon különböztek-e egymástól, és ha igen, miben?” Másutt viszont tiltakozik az ellen, hogy a magyar a hun és az avar keveréke lenne! De azért odaszúr: Ám ezt egyetlen magyar történetíró sem tudja!48 Azt azonban a leghatározottabban leszögezi, hogy a magyarokról szóló részt csak hozzátoldja a végén, mert nem tartoznak ide, mivel nem ősnép, hanem csak a IX. században vándoroltak be Ázsiából. Hogy a magyaroknak a nyelve a finnel és a lappal közeli rokon és így a nemzet a nagy finn néptörzs egyik ága volna, régtől ismert.49
Mind a mai napig a magyar őstörténet-kutatás „mérvadó képviselői” azt hangoztatják, hogy J. E. Fischer, de főként A. L. Schlözer legnagyobb érdeme, hogy „elsőként fedezte fel a finnugor népeket az európai történetírás számára”, sőt „meggyőzően és lenyűgözően(sic!) ábrázolta ezt.”50
Schlözer az első ilyen munkájában – Fischer nyomán, sőt szövegét gyakran szó szerint újraközölve51 – felsorolja az egyes finnugor népeket, a finneket, a líveket, a lappokat, a mordvinokat, akiknek a nyelve „szemmelláthatóan igen sok finn és magyar szót tartalmaz”, a zürjéneket, akiknek nyelve „tiszta finn nyelvjárás”, a vogulokat, akik Szibériában részben a Jugor-hegyek(?) és az Ob folyó mentén laknak s akiknek nyelvében „nagyon sok magyar elem van”, az osztyákokat, akik korábban nem Szibériában laktak és végül a letteket. Az Allgemeine Nordische Geschichte-ben gazdagabb nyelvi anyagot vonultat fel, például a vogul nyelvből 295 szót. Vegyünk néhány példát annak jelzésére, hogy milyen szavakat hasonlított össze, és Hunfalvy vogul szójegyzékével összevetve tűnjék ki, mennyire nem tudott vogulul sem!52
| magyar | vogul | Hunfalvy-szójegyzék |
| ég | numna | leang |
| este | iti | iet |
| tó | tů | tur |
| arany | surn | sarni |
| fiú | pu | pi |
| ló | lu | lu |
| egy | aku | äkve |
| kettő | kiteg | kiti |
| hat | kot | kat |
| nyolc | nöllon | nollu |
| kilenc | óntollon | antellu |
| tíz | lou | lau |
Schlözer a finnekről azt mondja, nem lehetnek szkíták, sem hunok, sem szamojédok, sem zsidók(!), de akkor kik voltak? A hunokról sem tudja, kicsodák voltak. Azután így ír: itt megállok,53 Megáll, mert nem tud többet. De akkor miért szabad őt csodálatos és lenyűgöző tudósnak nevezni éppen nekünk, magyaroknak, akiket, bizony, nagyon gyűlölt és megvetett. Miért szólít fel bennünket éppen egy magyar tanár,54 hogy „ne tartsunk haragot Schlözerrel és ‘cinkosaival’, mert egy tudományos vizsgálódás eredményét nem minősíti okvetlenül indítékának nemes vagy nemtelen volta.” Hogyne minősítené! A történelem, nem magfizika, a történelem éppen úgy hat (vagy még erősebben) az érzelmeinkre, mint az értelmünkre. Ha ez nem így volna, nem is volna értelme múltunkat kutatni és nem is érdekelne senkit az eredmény.
Igenis, rá kell mutatni arra, miért jellemzik ezt a XVIII. századi magyargyűlölő histórikust úgy, mint, aki a legnagyobb jót tette velünk.55 Azt írják róla: „Magyarországon inkább kijózanítóan hatott. A hun-magyar rokonság mítoszától Schlözer megfosztotta a magyarságot, hiszen művének népszerűsége (?) és saját egyetemi tanári tevékenysége révén hatásosan propagálta a mítoszromboló finnugor rokonság elméletét.”56 Schlözer tudatosan és megfontoltan fordult szembe a magyarsággal, azt kívánta elérni, hogy végérvényesen megváltozzon a magyar nép helye az európai hierarchiában. A magyarság pozicíója Európában „igen szerény”. A magyaroknak nincs helyük Európa fő népei között, tisztázatlan az eredetük... és nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem.”
És egy magyar történész minderre azt írja le: „ezeket a megállapításokat nehéz kétségbe vonni...”57
Ez már csaknem hazaárulás. S ezt pontosan látták eleink mind a XVIII. században, mind a XIX. században. 1820-ban erről így írtak: „a régi gúnyolók illő követője, a Magyaroknak pedig (kiket Európának honnyi Nemzetei között nem színelt) rágalmazó Ellensége Aug. Ludw. Schlözer, híres Göttingai Oktató, ki az ő baráttya, Jos. Eberhard Fischer után legelső tagadta meg a Magyaroknak a Régi Hunnoktól vólt származásokat. Schlözernek és Tanítványainak állítása, színessen, de mohón is elfogadtatott a Német és Tóth Nemzetektől, mivel ez által a Nagy Hunn Nemzetnek Vitéz Tetteit a Magyaroktól eltulajdoníttatva szemlélték – már Vadon tsoportozó népekre (wilde horden) legyaláztatva kedvessen érzették. Illyen természeti indító okokból nem lehet ezt az Idegenekben tsudálni – mint inkább megvetni, sőtt igazi jussal gyűlölni nem kevés számmal magokat ki külömböző Hazafiakat (neveket szégyenökre függeszteni nem kívánom), kik Schlözerrel pusztán tsak vallásbéli közösülés végett s annak oktatói auctoritássa miatt kezet fogtak, s önnön Nemzeteknek józan ok nélkül való gyaláztatását elfogadván, sőtt helyben hagyván, mind itthon, mind külső nemzetek előtt könyveikben vitattni igyekeztek... Azt kívánni és vitatni tehát, hogy a nyolcz száz esztendeig fenálló traditiót... és tanúbizonyságait megsemmisítse, nagy vakmerőség, ne mondjam esztelenség.”58
„A Magyarokat Hazai Históricussaink a Hunnusokkal és Avarokkal egynek tartják. Hasonló értelemben vagynak a közép Századok-béli Görög és Deák Írók, u.m. Procopius, Menander, Simocatta, Theophanes, Paulus Diaconus, Greg. Turonensis. Ezeknek tanúbizonyságának hitelesebbnek kell lenni, mint némelly mai Tudósok vélekedésének, kik a Magyaroknak a Hunnusokkal és Avarokkal való atyafiságát, úgy látszik, csak azért tagadják, hogy azokat Finnusi törzsökre vihessék.”
„Tőlük származtatni pedig a Magyarokat csudálatos Hypothesis.”59
Elutasította Schlözer rágalmazó állításait Toldy Ferenc (1805–1875),60 Wenzel Gusztáv (1812–1891) Jászay Pál (1809–1852) és Szabó Károly (1824–1890) is. Idézzük Wenzel Gusztávot: „Nem indokok, hanem egyedül néhány egyoldalú ösvényen járó külföldi tekintélye ingatta meg a magyarok eredetérőli régi felfogásunkat, s főleg miután Schlözer, szenvedélyességének egész hevével, a magyar őstörténetet felforgatni kisérlé, s a Hell-Sajnovics-féle állításokat egyoldalúlag megragadván s egész a túlságig megfeszítvén, egy részről Gyarmathyt arra bírta, hogy a finn nyelvek és a magyar közti, szerinte minden kétséget kizáró rokonságot bebizonyítsa, más részről pedig minden magyart gúnyszavakkal illetett, ki ellene és csatlósai ellen amannak pártolója maradni merészelt.” „Schlözer minden helyes indok nélkül reánk tukmált szellemi kényuraságát tovább tűrni nemzeti gyalázatnak érezvén”, sokan szembefordultak vele. Majd Wenzel megállapítja: „Nem volt kor, melyben a német literatúra oly hatályosan folyt volna be nemzetünk szellemi életére, de nem is volt kor, melyben német tudósok befolyásukkal annyira visszaéltek volna.”61
Mennyire hamis tehát mindaz, amit Pusztay János és Láng Gusztáv állít a német tudósokkal kapcsolatban! Mindazon kórnak a vírusa, amely mára gyógyíthatatlan beteggé tette a magyarságot a megcsonkított maradék-hazában, éppen ekkor, a XVIII. században került nemzetünk szervezetébe, és éppen azáltal, hogy elhitették „a magyarok minden cultúrát nélkülöztek, tehát mint valóságos horda vagyis népsöpredék (Schlözer szavai: Madjaren Orde, wilder Nomaden-Schwarm, unbedeutende rohe asiatische Orde, subalterne Orde) mostani hazájukba érkezvén, csak itt tanulták mind azon szép dolgokat, melyeket magyar nemzeti míveltségnek nevezni szokás.”62 És ne gondoljuk, hogy ezek a kérdések ma már idejétmúltak. A Kárpát-medencei magyar anyagi kultúra kialakulása „az Európával való találkozás következtében” itt, a Duna-mentén alakult ki – állítják egyesek 1994-ben!63 Elvesztettük önbizalmunkat, kiölték belőlünk ősi hitünket és tartásunkat. „Alig van nemzet, melynek becsületes nevére több szennyet igyekeztek volna némely ellenszenvűek ragasztani, mint a magyaréra” – írta Jászay Pál.64
Bartal György (1820–1875) így vallott 1858-ban: „én Magyarország történetét literatúránk azon korszakában tanultam, melyben Schlözer tana következtében... általános szokássá vált... azt a thesist tanítani, mintha a magyarok az Etele népéveli kapcsolatot csak azért színlelnék, hogy ez által eredetöket nagyobb dicsőségben tüntessék fel... őseinket, az én időmben is, Schlözer rajza szerint mint vad nomádokat írta le. Schlözernek ezen tanát Büdinger egészen sajátjává tévén, minap akép fejezett ki, miszerint őseink itteni letelepedésük korában az emberi fejlődés legalsóbb fokán állottak volna... Schlözer eszmélkedéseit, ha mégoly tiszták volnának is az ellenszenvtől, mint azzal irántunk telve vannak,... nem tehetem elébe a legrégibb elődeinktől jött s nemzedékről nemzedékre szállott és így néphitté szentesített traditiónak.”65
S vajon ok nélkül nevezte volna Szabó Károly a göttingai tudóst „magyarfaló Schlözer”-nek,66 Ribáry Ferenc pedig terroristának („történeti irodalmunknak Schlözer által terrorisált szerencsétlen korszaka lejárt” – írta 1859-ben67)?
Amikor August Ludwig Schlözer nevezetes munkája megjelent, már kinyomtatták Sajnovics János (1733–1785) könyvét, a Demonstratio-t,68 amelyet a magyar finnugrista nyelvészek „szent könyvnek” tekintenek, amelynek szerzője „valóban korszakalkotó művet hozott létre.”69 És mi sem jellemzőbb Schlözerre, hogy az ő eszméit hirdető Sajnovicsot is kicsúfolta, mondván: nevetséges, hogy Sajnovics úr megállapításait az új felfedezések rangjára emelték, holott már 1717 óta70 tudjuk mindezt!
Persze, folytatja a német tudós, a magyar kutatók eddig semmit sem tudtak(!) arról, amit a magyarok eredetéről tudniuk kellett volna. Amit meg tudtak, az rossz és megalapozatlan volt.71 Az azonban érdekes, hogy Sajnovics „dictatori hangnemét még Schlözer is keménylette, valamint azt is csípősen a szemére veti, hogy írni bátorkodott.”72 Számunkra ma már nem az a fontos, hogy Sajnovics valójában mekkora tudós volt, hanem az a módszer, amellyel ezt az egyébként derék jezsuita csillagászt és matematika pap-tanárt felmagasztalják és korszakalkotó nyelvésszé nyilvánítják,73 holott a lapp-magyar nyelvrokonság gondolata sem az övé, hanem Hell Miksáé, aki szerint a magyarok őshazája Karélia volt s ezt akarta bizonyítani.74 Ezért vette maga mellé Sajnovicsot, akinek viszont nyelvészeti és történeti ismeretei szinte egyáltalán nem voltak.75
„A két magyar csillagász...az ottani lakosok nyelvjárásán tett néhány esetleges észrevétel nyomán azonnal egy nagyszerű hypothesist gondoltak kimondhatni, magokat is, másokat is elámítani ügyekezvén ‘idioma Hungarorum et Lapponum idem esse’. És íme az alap le volt téve, melyen azóta a magyar őstörténeti zavarok támadtak.”76
„Sajnovics és Gyarmathi kutatásai külföldön ismeretesek lettek, kik kevés tudománnyal ugyan, de annál több önhittséggel szóltak a dologhoz, a finn-magyar-lapp rokonság kérdését a tudós külföld eldöntöttnek hitte, – és corollariumul a magyarok finn származásán többé senki sem kételkedett. Ez több volt, mint aminek kimondására Sajnovics és Gyarmathi gyenge kísérletei a tudósvilágot jogosíthatták volna.”77
„Sajnovicsnak a nyelvtudományba vágó több alapvető gondolata is téves, hangtani ismeretei pedig egyáltalán nem voltak” – írta Halász Ignácz.78 150 szót hasonlított össze, amelynek zöme rossz, mára már legfeljebb 33 tartható helyesnek,79 a könyvét mégis két ízben is újra kiadták,80 sőt elkészült a magyar fordítása is(!). Miért? Letagadható-e a szándékos túlhangsúlyozás, magyarán a tudományos félrevezetés? Róla a legnagyobb tapintattal nyilatkoznak,81 de például Beregszászi Nagy Pálról (1750–1828), aki kiválóan felkészült nyelvész volt és helyes szóegyeztetéseinek száma sem marad el Sajnovicsé mögött, csak azt jegyzik meg, hogy „konokul folytatta a rossz hagyományt, a napkeleti nyelvek zavaros fogalmát(?!) és a kalandos nyelvészkedést.” Megpróbált(!) ellenvéleményt kifejteni és „némi elismerés talán meg is illeti, habár ezzel inkább kompromittálta(?) a magyar nyelvészetet a német felvilágosult (sic!) szakemberek előtt.”82
S miért kompromittálta? Mert „Sajnovicsék képesek voltak volna némi fényt gyujtani, s a magyar nyelvészetben ép olly mozgalmat előidézni, mint a szanszkrit a külföldön. Azonban leginkább a félreértett nemzeti büszkeség, melly ez által az ‘Isten ostorá’-tóli származtatást veszélyeztetve vélte látni s mélyen irtózott a rút külsejű lappok rokonságától, az érintett férfijak nyomozásainak eredményeiben semmi áron osztozni nem akart.”83 S nem lehangoló-e, hogy napjainkban is ezt a nótát fújják,84 mintha nem tudnák, hogy igenis van a történelemben is nemzeti érdek, igenis nemzeti tudomány a történelem, a nyelv- és irodalom! Amikor a nemzeti tudományok „lankadatlan művelését” feladtuk, „melyek nélkül nincs indokolt nemzeti önérzet és honszerelem, ezek nélkül viszont nincs ösztön és erő önfenntartásunkra,”85 akkor készítettük elő Trianont!
„Sajnovics János 1769-ben utazott ki Vardö szigetére, mivel VII. Keresztély dán király arra kérte Mária Terézia magyar királynőt, küldene ki az Északi sarkhoz tudós csillagászokat, akik majd a Vénuszt fogják tanulmányozni.”86 Sajnovics részben Vardö szigetén, részben Koppenhágában belevetette magát a lapp nyelv tanulmányozásába és nagy boldogan állapította meg, hogy „magyarok ők, a mi testvéreink, a mi magyar nyelvünket beszélik, a mi magyar ruháinkat viselik, a mi régi magyar őseink erkölcse és élete szerint élnek.”87 Zsirai Miklós, nem feledkezve meg a Sztálinra hivatkozásról sem, Sajnovicsot tudatosan igen magasra értékeli, úgy tüntetve fel, mintha „a tudományosságunk az alkotó munka mezején alárendelt szereplőnek, majdnem tétlen szemlélőnek, sőt a keleti eredet ábrándképe(!) miatt a fejlődés kerékkötőjének(?!) mutatkozott” volna. „Pedig a tudós világ joggal hihette, hogy a kételyek eloszlatására, meggyőző eredmények felmutatására legfőképpen a magyar kutatók volnának hívatva.”88 Általában manapság is hevesen tiltakoznak a „mértékadó kutatók” az ellen, hogy a Habsburgoknak érdekében állt a magyar múlt dicsőségének szétrombolása, de megfeledkeznek arról, hogy minderről maga Sajnovics János számolt be, aki elmondja, hogy Mária Terézia királynő (1740–1780) kívánta azt, hogy tegyenek közzé minden magyar-lapp rokonságra vonatkozó adatot!89
A Sajnoviccsal szembeni rendkívüli elfogultságot jól mutatja az is, ahogyan a kínai-magyar nyelvrokonság kérdését kezelik, szemben a magyar-lapp nyelvrokonsággal. Holott a magyar-lapp nyelvrokonság kérdése mind a mai napig teljesen megoldatlan, a kínaival való rokonság pedig fel sem merülhet! A lappok nyelvének eredete homályos volt régen is és az ma is.90 Sőt, újabban felmerült, hogy „nem is olyan régen váltak olyanná, amilyenné, tehát látszólagos más fajú néppé. Ez az állítás megkérdőjelezi a nyelvcserét is. De az is lehet, hogy a lapp, a karjalai nem is népnév, hanem foglalkozásnév.”91 Hát ilyen szilárd eredményeink vannak. Sajnovics értékelésekor azonban szinte szóba sem kerül a kínai és a magyar nyelv rokonítása, illetve Zsirai csak mint „hibás tételt” emlegeti mindösszesen három sornyi terjedelemben,92 holott – másoknál – oldalakon keresztül csapkod a bírálat pörölyével.93
Sajnovics János a maga korában alig hatott a magyar közvéleményre, munkáját alig olvasta valaki. „Sajnovics többet ígért és kevesebbet adott. Nem győzött meg senkit s így nem ösztönzött senkit az illető nyelvek tanulására.”94
_________________
3 Pusztay János például a következő kijelentéseket teszi, mindenfajta irodalmi hivatkozás nélkül: „...a sumér nyelv eredetéről rendkívül kevés ismerettel rendelkezünk. A sumér nyelv és nép rejtélyes módon(?) néhány ezer éve egyszer csak(?) megszűnik létezni.” Pedig egy egyetemi hallgatótól is elvárható, hogy legalább a nemzetközi irodalom egy részét ismerje és jelölje meg, amikor valamiféle kijelentést tesz. Itt most csak néhány munkát említek meg, amelyekben a szakirodalom nyomon követhető: Winfried Orthmann, Der Alte Orient. Propyläen Kunstgeschichte in achtzehn Bänden. B. 18. Hrsg. Kurt Bittel, Jan Fonten, etc. Propyläen Verlag, Berlin. 1985, 533-554. – Érdy Miklós, A sumír, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának története. I. rész: a 19. század. Studia Sumiro-Hungarica 3. New York, Gilgamesh. 1974, 18-27. – A sokszor kipellengérezett Götz László szakirodalmi forrásai is sokszorosan túltesznek a mi „elismert szakembereink” által használt apparátuson. vö. Keleten kél a nap. Kultúránk a történelmi ősidőkből. I-II. Budapest, Püski. 1994.
4 Bálint Csanád, Már megint és még mindíg a sumerosok. Tiszatáj 27 (1973) 76-79. – Erdélyi István, Sumér rokonság? Budapest, Akadémiai Kiadó. 1989.
5 Makkay János, Magyar Fórum 1996. – vö. „A neves magyar orientalista remek kis könyvét”: Komoróczy Géza, Sumér és magyar? Budapest, 1976. – vö. Kiss Gabriella, Komoróczy Géza: Sumér és magyar? Magyar Nyelv 73 (1977) 31-49.
6 Ráth (Rát) Mathias, Ueber die Ausrottung der ungarischen Sprache. Staatsanzeiger 12 (1788) 339-353.
7 Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1980, 522, 545.
8 Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, Akadémiai Kiadó.1980, 516-517., 521.– Futaky István, A magyar nyelv a Göttingische Gelehrte Anzeigen 18. és 19. századi recenzióinak tükrében. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerkesztette: Kiss Jenő és Szűts László. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1991, 180.
11 Vocabularium continens trecenta vocabula triginta quatuor gentium, maxime ex parte Sibiricarum. Röviden: Vocabularium Sibiricum.
12 Gulya János, A magyar nyelv első etimológiai szótára. In: A magyar nyelv története és rendszere. Szerkesztette: Imre Samu és Szathmári István. Nyelvtudományi Értekezések 58 (1967) 87–90. – uő Etymologie im 18. Jahrhundert. Acta Linguistica ASH 26 (1976) 140–144. – uő. XVIII. századi etimológiák. Mutatvány J.E. Fischer „Vocabularium Sibiricum”-ának készülő kiadványából. In: Uralisztikai tanulmányok. Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére. Kiadta: Bereczki Gábor és Domokos Péter. Budapest, 1983, 163–171.
13 Kosáry Domokos id. mű 519. – Kesztyűs Tibor, Schlözer és a finnugor nyelvtudomány. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Budapest, 1991, 358: 1733-43-at ír az expedíció idejeként. A szókészlet számát pedig ő 40x300=12 000-re teszi! Vajon kezében volt valaha is ez a szótár?
15 Johann Eberhard Fischer, Sibirische Geschichte von der Entdeckung Sibiriens bis auf die Eroberung dieses Landes durch die russische Waffen, in den Versammlungen der Akademie der Wissenschaften vorgelesen. I-II. St. Petersburg, 1768.
16 Die Wogulen sind Einwohner diß- und jenseit des Jugrischen gebürges und an flüßen, deren einige in den Irtisch und Ob nach dem Eismeer und andere in die Kama. Fischer id. mű I. 121.
17 Abulghasi Bahadiir Chani, Historia Mongolorum et Tartarorum. Auctoritate et munificentia comitis Nicolai de Romanzoff. Ed. C.M. Fraehn. Casani, 1825.
19 Wenn es wahr ist, was Abul-Gasi-Chan von den Uigur erzälet, daß sie nach dem Irtisch gezogen, und sich daselbst von der jagd ernäheret, so könten sie wol vor der Wogulen ihre vorfahren gehalten werden, und die Namen, obschon eine kleine Veränderung nach dem unterschied der mundarten darinn vorgehet, kommen auch überein: jedoch muß man diese Uiguren oder Jugri nicht vermengen mit den andern, so herren von einem Stück der kleinen Bucharei und von dem Lande Turfan gewesen. Denn Abul-Gasi sagt ausdrücklich, daß die Jugern von einander getrennt, und der eine teil am Irtisch geblieben der andere aber nach dem Lande Bisch-balig gezogen: die erstere blieben in ihrer angebornen Wildheit und Unwissenheit. Fischer id. mű 122.
20 ...die in ihren verschiedenen Mundarten gleichwol eine allgemeine Mutter und einerlei Ursprung zu erkennen geben, ich meine die Estländer, Finnen, Lappländer, Permier, Woten, Tscheremissen, Mordwiner und Tschuwaschen: endlich haben sie auch eine nicht geringe Anzahl Wörter, so ihnen mit den heutigen Ungarn gemeinschaftlich sind. Dieses gibt Gelegenheit zu untersuchen, ob nicht die Ungarn mit den Wogulen in Verwandtschaft stehen. Fischer id. mű I. 123-124.
23 Wenn demnach die Jugern und die Wogulen ein Volk, und wenn diese Jugern der heutigen Ungarn vorfahren sind, so folgt unwidersprechlich , daß die alten Wogulen in Ansehung der heutigen Ungarn eben daßelbe sind. Fischer id. mű I. 127.
25 Aber weil ich hier nur die Verwandschaft der Ungarn mit den Wogulen zeigen, so laße es hiebei bewenden, insonderheit da ich diese Materie in einer besondern Schrift ausführlicher abgehandelt habe. Id. mű I. 134-135. – J.E. Fischer hivatkozott munkája a De origo Ungarorum, amelyet azonban Schlözer csak 1770-ben adott ki a Questiones Petropolitanae c. kötetben.
26 Aber auch der Name Baschart führet uns auf die Spur zu dem Asiatischen Namen der heutigen Ungarn Madschar, und läßet uns sehr warscheinlich mut maßen, daß Bascatir-Madschar alles einerlei Name und einerlei Volk bedeute. Fischer id. mű I. 128.
29 Hieraus erhellet nun die Übereinstimmung der Tschudischen, Tartarischen und Üschtakischen Sprachen mit der Ungarischen. Die Meinung ist nicht richtig, daß dieselbe nur an die in den vorhergenden Tabellen enthaltene Wörter gehe. Nein, sie gehet durch die ganze Sprache. – Bei dem allen gebe ich gerne zu, daß die Etimologie für sich allein nicht zurecht, die Verwandtschaft der Sprachen auszumachen: wenn sie aber von der Geographie und der Historie der alten und mittlern Zeiten, wie auch von den gemeinschaftlichen Sitten und Gewohnheiten der Völker unterstützt wird, so kann man, meines erachtens, einen gegründeten Schluß von einem auf das andere machen. De azért annyit még, bizonyságként, hozzáfűz: und wer einen Versuch mit der Finnischen und Tartarischen Sprache, die hier in Petersburg nicht unbekandt sind, in Absicht auf die Ungrische machen wollte, der würde von der Warheit dieses vorgebens leicht überzeugt werden. Ma már jól tudjuk, a finn és a tatár nyelv egyáltalán nem rokon nyelv, a magyar szem előtt tartása mellett sem! – Fischer id. mű I. 171., 174.
30 Emlékkönyv Benkő Loránd hetvendeik születésnapjára. Szerkesztette: Hajdú Mihály és Kiss Jenő. Budapest, 1991.
31 Zsirai Miklós id. mű (1952) 17. – Poór János id. mű 283. – vö. Hajdú Péter, Finnugor népek és nyelvek. Budapest, 1962, 10. – Bárczi Géza, A magyar szókincs eredete. Budapest, 1958, 50.
32 Munkácsi Bernát, Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben. I. Magyar szójegyzék. Budapest, MTA. 1901, 2-3. A legújabb etimológiai szótárban: Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. I. Hrsg. Benkő Loránd. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1994, 628: oldalon az áll, hogy az isten szavunk alapja az is =ős, lásd isemucut!
33 Allgemeine Deutsche Biographie. XXXI. Leipzig, 1900, 567-603. Schlözer eredetileg teológiát tanult Wittenbergben. Kiváló képességeit jelzi, hogy Oroszországban, ahol 9 évet töltött (1761-1769), már 1765-ben II. Katalin cárnő kegyéből professzori címet kapott Szentpétervárott. 1769-től a göttingai egyetem tanára. – Meyers Enzyklopädisches Lexikon. B. 21. 147.
34 Kesztyűs Tibor, Schlözer és a finnugor nyelvtudomány. In: Tanulmányok a finnugor nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerkeszti: Kiss Jenő és Szűts László. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1991, 358.
35 Max Büdinger, Nachrichten zur österreichischen Geschichte in altrussischen Jahrbüchern. I. Wien 1860, 3: ein bewundernswerter Mann-nak nevezte!
36 Farkas Gyula, A.L. Schlözer und die finnisch-ugrische Geschichts-, Sprach- und Volkskunde. Ural-Altaische Jahrbücher 34 (1952) 1-22. – Kosáry Domokos id. mű 518. oldalon még azt is leírja, – elismételve H. Balázs Éva ugyancsak „vonalas” szavait: A magyar jozefinisták külföldi kapcsolataihoz 1. Schlözer és magyar tanítványai. Századok 97 (1963) 1187. – hogy Schlözer alkotta meg az orosz állam normann eredetét valló téves elméletet, holott 1980-ban ennyire már nem kellett volna a szovjetek talpnyalójának lenni! H. Balázs Éva lelkendezik azért is, hogy „nagy figyelmet fordít a magyarországi szlávokra, elsősorban a szlovákokra”, ám egyetlen szava sincs a magyargyűlöletére!
39 A. L. Schlözer, Allgemeine Nordische Geschichte. Aus den neusten und besten nordischen Schriftstellern und nach eigenen Untersuchungen beschrieben, und als eine geographische und historische Einleitung zur richtigern Kenntniß aller Skandinavischen, Finnischen, Slavischen, Lettischen und Sibirischen Völker, besonders in alten und mittleren Zeiten. Halle 1771.
40 Zsirai Miklós id. mű (1994) 493-494.: agyba-főbe dicséri, ezt teszi Bárczi Géza is, bár ő Schlözert Gáspárnak nevezi: A magyar szókincs eredete. Budapest, 1958, 61.
42 Poór János, Magyarországról és a magyarságról az Allgemeine Nordische Geschichte-ben, In: Unger Mátyás Emlékkönyv. Szerkesztők: E. Kovács Péter, Kalmár János, V. Molnár László. Budapest, 1991, 183.
43 Schlözer id. mű (1771) 239: Ungern, im eigentlichen oder engeren Verstande, ist noch heut zu Tag fast in allen seinen Provinzen mit Slaven angefüllt.
44 Sie scheinen auch von den ältesten Zeiten hier gewohnt zu haben, und nirgends will sich in der Geschichte die geringste Spur von ihrer Einwanderung finden. Uott.
45 Ungern enthält ein so sonderbares Gemische von ganz verschiedenen Nationen, als vielleicht kein anderes Reich der Welt! Alle diese durch sichere Kennzeichen auseinander zu setzen, ihre Arten zu bestimmen, und die Epochen ihrer Ankunft anzugeben, würde das Meisterstück den historischen Kritik sein. – Schlözer id. mű 248. – Noch sind drei Völker übrig, die theils zwar im Norden wohnen aber keinen eigenen Staat ausmachen, keine eigene Geschichte haben, theils nicht im Norden wohnen, und in so fern nicht zur Nordischen Geschichte gehören,... Dieß sind die Finnen, Ungern und Walachen. – Uott. – Allein alle diese, zum Theil uralte, zahlreiche, und weitausgebreitete Nationen, haben (die einzigen Madscharen ausgenommen) auf dem Schauplatze der Völker niemals Rollen gespielt. – Die einzigen Ungern in spätesten Zeiten ausgenommen, daß sie nie einen Eroberer gezeuget, sondern immer die Beute ihrer Nachbarn gewesen, folglich auch keine eigene Geschichte. Uott 301.
46 A.L. Schlözer, Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Kritische Sammlungen. I. Göttingae, 1795, 2: ...die Magyaren Horde, die im Osten vor Petscheingern zittirte, im Westen, eine lange Reihe von Jahren hindurch, das gewaltige Germanien (sic!) vor sich zittern, aber daran war in Wahrheit, nicht ihre innere Stärcke, daß ist, weder ihre Menge, noch ihre Tapferkeit, noch ihre Kriegskunst schuld.
47 Die Seckler, die gleichfalls ungrisch sprechen, es aber gröber(?) und mit vielen andern Wörtern aus einer unbekannten Sprache(?) vermischt, reden. Schlözer id. mű (1771) 251.
48 Wo diese drey Völker, Hunnen, Avaren und Madscharen, hergekommen, was die beyden ersteren für eine Sprache geredet, ob und wie sie alle drey von einander verschieden gewesen, weiß ich nicht, und kein Ungrischer Geschichtsschreiber weiß es. – Schlözer id. mű (1771) 251. – Az írott források általában – Schlözer szerint – unger-t, ungrus-t írnak, nem ungar-t és a legkevésbé hungarus-t(?). Az eredeti szó vitathatatlanul az ugor vagy ugr, a másik írásmód etimológiai ostobaságból(sic!) keletkezett, az unger ugyanis annyi, mint hun-avar, mintha a magyarok a hunok és az avarok keveréke lenne! – Das Stammwort ist unstreitig Uger oder Ugr, die andere Schreibart ist aus der etymologischen Thorheit entstanden, Unger sei so viel wie Hunn, Avar, als wenn die Madscharen ein Gemische von Hunnen und Awaren wären. Uott 306.
49 Ungern. (Madschar). Diese flicke ich nur hinten an, weil sie nach meinem Plan nicht hieher gehören, indem sie kein Stammvolk, sondern erst im 9-ten Saeculo aus Asien eingewandert sind. Daß die Sprache dieser heutigen Ungern mit dem Finnischen und Lappischen nahe verwandt, und die Nation folglich ein Zweig des grossen finnischen Völkerstammes sei, ist was altes und längst bekanntes. Uott 306.
50 Kesztyűs id. mű 359. – Sogar mehrere Gelehrte (Müller, Fischer, Schlözer) hatten schon expressis verbis erklärt, daß die ungarische, die wogulische und die ostjakische Sprache näher miteinander verwandt sind. vö. Gulya János, Die Idee der Sprachverwandtschaft im Spiegel der kulturell-politischen Strömungen. In:Sprache und Volk im 18. Jh. Symposium in Reinhausen bei Göttingen 3-6. Juli 1979. Opuscula Fenno-Ugrica Gittengensia I. Frankfurt am Main-Bern, 1983, 76.
53 Schlözer id. mű (1771) 308.:Wer waren die Hunnen? Ich weiß es nicht und niemand weiß es! – Nun wenn also die Finnen weder
Scythen, noch Samojeden, noch Hunnen, noch Hebräer sind: wei sind die denn? Hier bleibe ich stehen...
55 Egyesek odáig elmentek, hogy azt állítják, hogy Schlözert Sajnovics és Gyarmathi ösztökélte(?!) a finnugor nyelvkutatásra?! Lásd. Csetri Elek, Kőrösi Csoma Sándor indulása. Bukarest, Kriterion. 1979, 176.
56 Egyesek akkoriban is igyekeztek mindent felhasználni, így Schlözer egyik munkáját még magyarra is lefordították a magyar gyermekek számára: A világ történetének tudományára való készület. Írta a gyermekek számára Slötzer Augusztusz Lajos. Fordította Németh László. Soprony, 1795.
58 Y., A Magyaroknak nem die Ungarn, hanem die Magyaren új elnevezése a Németek által, valóságos Philológiai téveledés. Tudományos Gyűjtemény 4 (1820) III. 4-6.
60 Toldy Ferenc, A magyarok míveltségi állapotjai a keresztyénség felvétele előtt. Új Magyar Múzeum 1 (1850) 37: a magyar és hún törzsök azonossága vagy közel vérrokonsága... Schlözer és vak követőinek negatioja által kétségessé tétetett ugyan, de meg nem cáfoltatott.
61 Wenzel Gusztáv, Eszmetöredékek a magyarok eredetéről, Szontagh Gusztáv értekezésére vonatkoztatva. Új Magyar Múzeum 2 (1851) VI. 307-308.
63 Bálint Csanád, A 9. századi magyarság régészeti hagyatéka. In: Honfoglalás és régészet. Szerkesztette: Kovács László. A honfoglalásról sok szemmel. I. Főszerkesztő: Györffy György. Budapest, Balassi. 1994, 45.
65 Bartal György második nyílt levele Pauler Tivadarhoz Béla király Névtelen jegyzője körül. Új Magyar Múzeum 8 (1858) 358-359.
69 Balázs János, A hazai magyar és finnugor nyelvészet története 1850-től 1920-ig. In: Tanulmányok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850-1920). Budapest, 1970, 17. – Vásáry István, A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87 (1980) 369: valóságos mérföldkőnek nevezi! – Békés Vera id. mű 91. Simoncsics Péter Sajnovicsot és Gyarmathit „zseniálisnak” nevezi: Ethnographia 118 (2007) 306.
72 Horváth Endre, A Magyar Nemzet nem Finn származatú. Tudományos Gyűjtemény 7 (1823) II. 39. – Schlözer id. mű : Das idem esse auf dem Titelblatte ist übertreiben. So weit gehet Herrn Sajnovicsens Vergleichung des Ungrischen mit dem Lappischen noch nicht, dass sich mit Grunde von Identität sprechen liesse. Sein Verzeichniss verglichener Vörter S. 35-52. enthält nur 154 Beyspiele, und rechnet man die Derivata ab, so bleibt nicht einmal die Hälfte von radical Wörtern, die hier allein entscheiden, übrig.
73 Z. M. Csupor, Zur Erinnerung an János Sajnovics. In: Zweiter Internationaler Finno-Ugristen Kongress. Helsinki, 1965, 14: J. Sajnovics, der Begründer der vergleichenden historischen Sprachwissenschaft.
75 A. L. Schlözer keményen le is dorongolja már 1771-ben, mondván „herr Ioan. Sainovics S. I. Ungari Tordasiensis” nem ismeri sem a finnugor népeket, sem a magyarok történetét és vándorlásait. Ha ismerte volna, sokkal több hasonlóságot találhatott volna a vogullal. Egyszer talán még szerencséje lesz eljutni az Urál és a Volga vidékére. Schlözer id. mű (1771) 306-307. oldalak jegyzeteiben.
80 Joannis Sajnovics, Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. With an Indroduction by Thomas A. Sebeok. Indiana University Publications. Uralic and Altaic Series. Vol. 91. Bloomington 1968. - Johannes Sajnovics, Beweis, daß die Sprache der Ungarn und Lappen dieselbe ist. (Aus dem Lateinischen übertragen von Monika Ehlers.) Mit Anmerkungen und Nachwort herausgegeben von Gyula Décsy und Wolfgang Veenker. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 5. Otto Harraschowitz, Wiesbaden. 1972.
81 Benkő Loránd, Megjegyzések a magyar nyelvtudomány történetéhez a Sajnovics-évforduló kapcsán. Magyar Nyelv 66 (1970) 385-396. Hunfalvy Pál, bár jól látta mit ér Sajnovics munkája, mégis így fogalmazott: „Hell Tódor viselködék leginkább nagy érdekkel a nyelvrokonság iránt, ő ösztönözte Sajnovicsot, és segítgeté s mi, látván mily ügyetlenül és készület nélkül fognak a munkához, sajnálkozhatunk rajtuk, de megvetni nem szabad sem Sajnovicsot, sem Hell-et.” Hunfalvy Pál, A lapp nyelv. Új Magyar Múzeum 7 (1958) 11., jegyzetben.
87 Zsirai Miklós, A modern nyelvtudomány magyar úttörői. I. Sajnovics és Gyarmathi. Budapest, MTA. 1952, 21.
89 Sajnovics János, Demonstratio. Reprint, Bloomington 1968, 127: Ipsa certe Augustissima Imperatrix et Regina nostra Maria Theresia, ubi pleniorem ex R. Patre Hell informationem acceperat, rem hanc Ungariae suae per honorificam compellare non dubitavit...ut quidquid seu ad Idiomatis, seu ad Originis affinitatem pertinet, a Scriptoribus Ungaris diligenter excussum, publicis monumentis in Gentis Ungaricae gloriam vulgaretur. – Ugyanez a német kiadásban: Wiesbaden 1972, 136: Selbst unsere Erhabenste Kaiserin und Königin Maria Theresia zögerte nicht... diese Sache überaus ehrenvoll für die Anweisung, alles was die Verwandtschaft in Sprache und Ursprung betreffte, solle von den ungarischen Wissenschaftlern sorgfältig untersucht und zum Ruhm des ungarischen Volkes dokumentiert und veröffentlicht werden.
90 Wiklund: Von ihrer ursprünglichen Sprache weiß man so gut wie nichts. – Hrsg. Max Ebert, Reallexikon der Vorgeschichte. III. Berlin 1925, 366. – Szinnyei József, Finnisch-ugrische Sprachwissenschaft. Leipzig 1910, 17: Die Lappische mit dem Ostseefinnischen in sehr naher Verwandtschaft. Antropologisch aber gehören die Lappen und Ostseefinnen nicht zusammen! Überhaupt stehen die Lappen in antropologischer Hinsicht völlig isoliert. Es muß demnach angenommen werden, daß sie ursprünglich eine andere Sprache gesprochen und ihre jetzige Sprache von einem finnisch-ugrischen Volke entlehnt haben. – Pusztay János, Az uráli őshaza rekonstruálásának egy lehetséges nyelvészeti modellje. Életünk 35 (1997) 419-420.
93 P. Nagyfalusy Lajos S. J., Sajnovics János S. J. és a kínai nyelvhasonlítás. A kalocsai Jézus-társasági Érseki Szent István Gimnázium 1935/36. évi Értesítője, 1-16.
_________________
Sz. *A honlap sablon nem fogadja el a lábjegyzetek folyamatos számozását. Az eredeti szövegben a lábjegyzetek száma 219-cel kezdődik.