Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
Teljesen hamis az a beállítás is, hogy súlyosan támadták Sajnovicsot és „a vihar izgalmai és az otrombán személyeskedő rágalmak(?) annyira lesújtották a túlzottan érzékeny lelkű(?) Sajnovicsot, hogy további nyelvtudományi tervei megvalósításáról lemondva, szárnya szegetten visszavonult csillagászati tanulmányaihoz.”6 Éppen nem így volt! Éder Zoltán kimutatta, hogy Sajnovicsot életében nem támadták és azért hagyta abba a nyelvészedést, mert csillagász akart lenni.7 Külföldön is elsősorban a schlözeri iskola foglalkozott vele s a viták is nagyobbrészt Göttingában folytak.8 Másutt alig volt hatása.9 Az viszont tény, hogy Sajnovics lovat adott egyesek alá, akik – Ady Endre szavaival élve – kedvet éreztek a magyarok rugdosásához.10 Elsőként Joseph Hager említhető, aki hírhedt könyvével11 sokak ellenszenvét váltotta ki, mivel ismételten hangoztatja, hogy a magyarok Lappóniából származnak, amiként Hell Miksa kigondolta. Ezt a munkát Zsirai „tartalmas tanulmánynak” nevezi.12 Hager állításait Beregszászi Nagy Pál vette bonckés alá, azt írván: „Ha a magyar nyelv valóban rokonságban volna a lappal, amely még nincs bebizonyítva, abból még nem következik, hogy a magyarok Lappországból származnának!”13
Beregszászi több jeles munkájában14 utasította el a finn-lapp rokonságot,15 miért magára vonta Schlözer haragját, aki őt „említésre sem méltó álmodozónak” nevezte.16 Hager könyvét is Beregszászi Nagy Pál ismertette a magyar olvasóközönséggel s itt említi meg, hogy a német tudósok romlására törtek.17
Ám itt felmerül a kérdés: miért nevezhető (például Kosáry Domokos által) a kortársai (például Th. Ch. Tychsen) által is nagyműveltségűnek és rendkívüli nyelvtudásúnak tartott Beregszászi, aki az erlangeni egyetemen a keleti nyelveket adta elő, mint rendkívüli tanár s akit a Göttingai Tudós Társaság 1801-ben tagjává választott,18 „hírhedtnek és kalandornak”? S miért nem adják ki az ő műveit is, együtt Sajnovicséval? Tisztességes-e az a kultur- és tudománypolitika, amelyik ennyire nyíltan részrehajló? Mert ne feledjük, lehetséges, hogy a katolikus és protestáns ellentétek is szerepet játszottak,19 a döntő azonban az volt, hogy a finnugor rokonságot dühödt magyargyűlölettel tálalták.
Igen helyesen fogalmazta meg ezt Vámbéry Ármin (1832–1915):20 „Ha a nem magyar tudósok, mint Schlözer, Zeuss, Büdinger, Roessler stb. e kérdéssel azon tisztán tudományos tárgyilagossággal foglalkoztak volna, melyet tőlük, mint külföldiektől várni lehetett, és ha a magyar nép elleni, csak alig palástolható gyűlölet nem tűnnék ki mindenütt, egyébként érdemes munkáikból: akkor az olvasó a magyarok finn-ugor eredetének általok védelmezett tanát szigorúan tudományos meggyőződés eredményeképen elfogadhatta volna. De fájdalom, a dolog nem így áll!”21
A német tudósok ilyetén magatartása ellen még azok is felléptek, akik egyébként híveik voltak, mint például Engel Keresztély János (1770–1814),22 aki Cornides Dániel (1732–1787) műveit is kiadta.23 Engel is Göttingában tanult s mesterei közt volt Schlözer és Gatter is, az utóbbival állandó kapcsolatban is maradt,24 égis elutasította Fischer és Schlözer támadásait. Könyvének címe magyarul: Kritikai kérdésfeltevés arról, hogy jelen ismereteink szerint hol volt a magyarok eredete és milyen népekkel van rokonságban?
Engel elmondja, hogy korábban a göttingai, majd a bécsi könyvtár által nyújtott segítséggel szeretné megvilágítani, hogy a tudós férfiak, mint Pray György, Hell Miksa, Sajnovics János, Katona István, J. E. Fischer és Thunmann, gyakran milyen különböző véleményekre jutottak.25 Filozófiai, történeti és nyelvi szempontból (methodus) vizsgálódik és leszögezi, hogy a szóegyezesek önmagukban semmit sem bizonyítanak, hiszen például Meiners a magyar és a szláv szavak (deák, puska, sátor, pogány, német, király, rab, koma, etc.) egyezései alapján kijelentette, hogy a magyarok, a nevük és a nyelvük szerint, egy valódi szláv nép. Nemhiába nyerte el a göttingai, a prágai, a müncheni és a harkóvi tudós társaságok levelezői tagságát, higgadt kritikával nyilatkozott, rámutatván, hogy a Balti-tengertől a Volgáig terjedő hatalmas területen a megtelepült finn népek mintegy láncot alkottak,26 az V. század után azonban a szlávok ezt a láncot megszakították s egy részüket a hideg Szibériába űzték. Ennek alapján vélte Sajnovics és Hell Miksa a magyart és a lappot rokon nyelvnek, Wöldik a magyart és a grönlandi nyelvet, Fischer pedig a vogult, a kondi-tatárt és más szibériai nyelveket vette a magyarral rokon nyelvnek.27
Engel János Keresztély végezetül azt kívánta, hogy a magyarok sajátságos és valódi eredetének, valamint az esetleges leszármazottaknak (maradványoknak) kikutatására a Magyar Tudós Társaság nyelveket ismerő tudós férfiakat küldjön Oroszországba, összegyűjtendő a magyarok emlékeit, megszemlélni Magyar város romjait a Kaukázusban, megismerni a vogulokat és más szibériai népeket, és legelsősorban bejárni a Kaukázust, annyi nép őshazáját.28
A XVIII. század végén azonban váratlan fordulat történt, mivel ismét egy magyar ember, Gyarmathi Sámuel (1751–1830) hangosabb hirdetője lett a finn rokonság elméletének, mint maguk a német feltalálóik.
Gyarmathi Sámuel iskolázott, művelt ember volt, de orvosnak készült és 1782-ben orvosi diplomát is szerzett. Így is indult neki első ízben Németországnak. Ekkortájt még meg sem fordult a fejében, hogy a magyarság és a magyar nyelv nem keleti eredetű. Lelkesen foglalkozott a hun-szkíta rovásírással, és hirdette: „a magyar az Napkeleti Nyelv, mellyre nézve külömbözik is nagyon az Európaiaktól... Márpedig azzal bátran dicsekedhetünk, hogy az Európai Nyelvek között a Magyar Nyelv a legközelebb járul egy illyen nagy tökéletességű képzelt Nyelvhez... A Magyar Nyelv, mely a Napkeleti Nyelvek természetével bír, ha a Napnyugati Nyelvek formájába öntődik, oda lessz annak minden szépsége, ereje és tisztasága.”29
Ám amikor 1795-ben másodjára Göttingába érkezik, hamarosan Schlözer hatása alá kerül, aki ráveszi a vele való együttműködésre. Zsirai Miklós ezt így tálalta: „(Schlözer) bíztatja, sürgeti: mentse meg (sic!) a magyar tudományosság hírnevét, mert a mai magyar őstörténészek, nyelvhasonlítók javíthatatlan etimologizáló rajongók.”30
Schlözer azt írta Gyarmathinak, köszörülje ki azt a csorbát, amelyet Beregszászi Nagy Pál és rajongói okoztak a magyar tudományosságnak.31
Wenzel Gusztáv viszont ugyanezt így tárgyalja: „Schlözer szenvedélyessége egész hevével a magyar őstörténetet felforgatni kisérlé s a Hell-Sajnovics-féle állításokat egyoldalúlag megragadván s egész a túlságig megfeszítvén, egyrészről Gyarmathit arra bírta, hogy a finn nyelvek és a magyar közötti... rokonságot bebizonyítsa, másrészt pedig minden magyart gúnyszavakkal illetett, ki ellene és csatlósai ellen amannak pártolója maradni merészelt.”32
Schlözeren kívül sorompóba állt Gatter, Lichtenberg, Blumenbach, Cantaler, Büttner és a szláv Dobrowszky s így „napról-napra tisztultak Gyarmathi nézetei” és „Gyarmathi maga lát hozzá az igazságosztó (sic!!) munkához”33 és 1796-ra el is készült a „Grammatikai bizonyítása a magyar és a finn eredetű nyelvek rokonságának” c. műve.34
Gyarmathi Sámuel orvos volt, tehát nyelvészetileg teljesen képzetlen, magyarán igen-igen gyenge színvonalat képviselt, mégsem pellengérezték ki a finnugristák sem régebben, sem ma. Ha viszont a „másik oldalon” jelentkezik valaki, aki nem hivatásos, mint például napjainkban a török-magyar rokonsággal foglalkozó Sára Péter, azt nyomban a legsúlyosabb jelzőkkel illetik a – Zsiraihoz hasonlóan – magukat ítélő bíráknak képzelők (például Rédei Károly, Vásáry István). Gyarmathi összeállított nyelvtani hasonlóságokat (névszóragozás, melléknévi középfok-képzés, igeragozás, igeképzés, névmás és határozószó-képzés, etc.) és szóegyezéseket, amelyek zöme rossz.35 Gyarmathi azzal védekezett, hogy a rendelkezésére álló „könyvekben nagyon kevés olyasmit lehetett találni, ami az olvasót e nyelvek természetének beható vizsgálatára képesítette volna.” Ekkoriban még azt is tervezte, hogy Svédországban népszerűsíti a lapp-magyar rokonságot!36
Igen értékesnek tartják azon kitételét is, mely szerint a magyar nyelv nagyszámú török elemei nem lehetnek a rokonság bizonyítékai. Ezt „végtelenül fontos igazságnak”(?) nevezi Zsirai. Azt írja: „A magyar nyelvbe átvett nagyszámú tatár szó tehát nem bizonyít mást(?), mint azt, hogy népünk eléggé sok ideig élt az ő szomszédságukban és a velük folytatott állandó kereskedelem révén szükségszerűen tatár szavakat kölcsönöztünk tőlük vagy a mi magyar szavainkat adtuk át nekik.”37
Gyarmathi Sámuel szerény olvasottságát jelzi, hogy Bél Mátyás Adparatus-át sem ismerte, aki a magyar és az ún. finn nyelvek rokonságát éppen a szomszédsággal, a kölcsönös érintkezésekkel magyarázta.38 De ez egészen kézenfekvő, amint erre majd kitérünk Hunfalvy Pál tevékenységének tárgyalása kapcsán.
Alig másfél évtized múlva Fessler Ignácz Aurél (1756–1839)39 Bél Mátyáshoz hasonlóan érvel: „...a sötét őskorban már létrejött egy nagy, ámbár a természeti csapások és gondok terhe alatt elvadult finn világ, amely a Jeges-tengertől az Urálig, a Dontól és a Dvinától az Irtisig terjedt. Ezeknek a népeknek nagyon korán kellett megtelepedniük, és nagyon sok sorscsapást szenvedtek el, mivel időszámításunk első századaiban már olyan mélyre süllyedtek, hogy elképzelhetetlen vadságban, nyomorúságos szegénységben élő emberekként voltak ismertek, akiknek nincsenek fegyvereik, nincsenek lovaik, nincsenek emberi lakásaik. Táplálékuk füvekből állt, a ruházatuk állatbőrből és a fekvőhelyük az anyaföld volt. Minden reményük a nyilaikban volt, amelyeket – vas hiányában – csonthegyekkel láttak el.”
Fessler világosan kimondja, hogy a finn nyelvű népek és a magyarok között van nyelvi kapcsolat, hiszen e népek között legeltettek egykor Pannonia későbbi és legutolsó hódítói, akik önmagukat mind a mai napig magyaroknak nevezik, akiket a finn nyelvű szomszédaik ugoroknak neveztek. A nyelvi kapcsolatoknak hasonló magyarázatát adja, mint Bél Mátyás: a finn népek ezektől /a magyar/ emberektől sok mindent eltanultak: a dolgokat megismerni, felfogni, megjelölni, elkészíteni és /a nevüket/ kimondani. Innen a sok magyar szó, szóragozás, szófordulat s a finn nyelvek hasonlósága a magyar nyelvvel, amelyet bizonyítéknak használnak fel gyakran a magyaroknak a finnektől való leszármazására. Ezek az emberek azonban nem lettek finnek, és még kevésbé a nagy finn néptörzs egyik ága. Schlözert, Müllert, Hagert, Sajnovicsot és Gyarmathit bírálva rámutat arra, hogy „nagyon gyakran, nagy fáradtsággal és erőltetett, művi úton hasonlították össze a magyar nyelvet, de sohasem azon alapelv szerint, amely szerint össze kellett volna hasonlítani ahhoz, hogy a nyelvek hasonlóságából ne csalárd módon a magyarok és a finnek rokonságát mutassák ki, hanem helyes következtetéseket vonjanak le.”
A nyelvhasonlításra vonatkozó fejtegetései is nagyon figyelemre méltóak! Nagyon egybe csengenek a jó félévszázad múlva alkotó, kiváló magyar nyelvész, Szilády Áron nézeteivel.40
Fessler azt mondja: ugyanazon törzs népeinél egynek kell lenniük a tőszavaknak az alapszókincsben! A magánhangzók különbözősége és az egy és ugyanazon hangképző szerv mássalhangzóinak felcserélődése nem rontja az egységet, ám ha ugyanazt a tövet az egyik nyelvben ajakhanggal, a másikban torokhanggal ejtik ki, nyelvi egység sohasem létezett közöttük! Készített hat táblázatot, amelyekben összehasonlítja a magyart kilenc finn-féle nyelvvel, legelöl megadva a német jelentést. 130 magyar szót vizsgált. Mit jelent az, teszi fel a kérdést, ha néhány száz tárgyat ebben és abban a nyelvben is azonosan vagy hasonlóan jelölnek? Az semmi mást nem bizonyít, mint azt, hogy a magyarok a finn népek között laktak s hogy ezek közül számos csoport kapcsolatban maradt velük, és távolabbi vándorlásaikon is elkísérték őket.
A magyar nyelv jó néhány száz dolgot, amely az ember legsajátosabb szükségleteit és legközelebbi környezetét illeti, egészen sajátos magyarsággal nevez meg, amely a finntől teljesen idegen, de más nyugati nyelvekkel sem rokon. Hol és mikor jutottak a magyarok ezeknek az ismeretéhez? Ilyenek például az ‘oroszlán, öszvér, poroszka, teve, sárkány, hiúz, sas, gyapot, bíbor, selyem, bársony, üveg, dinnye, kénkő, etc’. Ezeket a fogalmakat a magyarok csak Ázsia délebbi részében ismerhették meg! „Az az állítás tehát, hogy a magyarok a finnektől származnának, egyoldalú kutatások megengedhetetlen eredménye. A magyarok épp oly kevéssé finnek vagy lappok, mint ahogyan a bolgárok sem szlávok, bár egykor a szlávok között laktak és ma szlávul beszélnek.”
Fessler keményen és határozottan visszautasítja Schlözerék támadásait, mondván: „bosszúsággal és felháborodással lehet hallgatni Schlözerék rikoltozásait, erős és sértő kifejezéseit, hiszen ők Pray, Katona, Cornides és Engel érvei közül egyetlenegyet sem cáfoltak meg vagy tettek semmissé.”41
Visszatérve Gyarmathi Sámuel tevékenységére, meg kell még említenünk, hogy egyrészt Schlözer durva magyar-ellenessége azért bántotta, erről tanúskodnak hazaírt levelei,42 másrészt mihelyst kikerült a németek bűvköréből lényegében felhagyott a nyelvészkedéssel, hiszen könyvének számos tételét inkább vitatták, semmint dicsérték.43
A jelek szerint igaza van Nagy Ottónak, hogy csak az a becsvágy hajtotta, hogy visszavágjon Beregszászi Nagy Pálnak.44 Kortársai nemigen becsülték, tudósi hitelét is kétségbe vonták. Kazinczy Ferenc szerint még filológiai érzéke sem volt, Kölcsey Ferenc pedig olyan „napkeleti fejnek” nevezte, akitől egyszerűen irtózik.45 Gyarmathi Sámuel otthon, Erdélyben egy szótárt állított össze,46 amely szintén nem vált díszére, bár a fáradozását elismerték.47 Ilyesmiket ír benne: „mi sem értenők meg Árpádék nyelvét”, holott a nyelvemlékeink világosan az ellenkezőjét bizonyítják!
Gyarmathi Sámuel esetéből azt tanulhatjuk, hogy bármilyen gyenge műből vagy szerény képességű szerzőből is lehet korszakalkotó alapművet létrehozó zsenit „csinálni”, ha a tudományos élet irányítói ezt akarják.48 Sőt, napi politikai tanulságokat is a régen elholt szájába adhatunk, amint ezt, meglehetősen gátlástalanul, megtette Zsirai Miklós, amikor ezt írta le: „Gyarmathi Sámuelt azért kell éltetnünk, mert ezzel az igazságosztással(?) mulasztást pótolunk, ugyanis az ő műve is beleszólt a magyar nép józan világ- és önszemléletének formálásába is. Az előkelő önhittség(?!) misztikus fellegeiből visszahozott bennünket a realitások szilárd földjére. Hiába lázongtak a horvátistvánok, vámbéryárminok (sic!), majd a turanista mozgalom sámánjai, a gondolkodó(?) magyar többség(?) tudomásul vette... azt, amik vagyunk.” „Finnugor rokonságunk ilyetén tanulsága pedig arra figyelmeztetett, figyelmeztet állandóan bennünket, hogy ne essünk az önteltség, a nyelvi vagy faji sovinizmus(!) végzetesen hóbortos hibájába!”49 S ő lett volna a kommunista uralom áldozata?
Új távlatok (1800–1849 )
Zsirai Miklós „félévszázados tétovázásnak” nevezi ezt az időszakot50 amely az égvilágon semmivel sem vitte előbbre a magyar nyelvtudományt. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a magyar nyelvet ne származtassuk sehonnan, se a finnugor nyelvekből, se a török nyelvekből, hanem induljunk ki abból, hogy „a mi Nyelvünk úgy áll a több Nyelvek között, mint a Phoenix az ég madarainak számában... a maga nemében egyetlen!” Ezt Kazinczy Ferenc fogalmazta meg így,51 de a magyar ősnyelvi mivoltát régen is,52 újabban is sokan vallják. Gieswein Sándor szerint: „...a magyar nyelvnek... ugyanaz a fontos rendeltetése akadt, amelyet a magyar nemzetnek a Gondviselés a népek életében kijelölt. A magyar nyelv az indogermán nyelvterület közé beékelve, az ural-altáji nyelvek legnyugatibb előőrse... arra van hivatva, hogy általa a Nyugat és a Kelet népeit, a kaukázusi és a mongol fajt egybekötő ősi kapocs nagyobb világosságba helyeztessék.”53
E patetikus megfogalmazás manapság „nem időszerű”, de maga a gondolat régen is élt, és ma is él. Benkő Loránd 1990 óta egyre határozottabban hangoztatja, hogy „a magyarság igen korán elszakadt nyelvrokonaitól, és azoktól teljesen független életet élt nagyon hosszú ideig... – /a magyar nyelvet/ elsősorban saját elemei, szabályai jellemeznek, saját fejlődési törvényei irányítanak.”54 „A magyar nyelv... már a honfoglaláskori állapotában is egyike azoknak a legrégibb idők óta önálló európai nyelveknek, melyek máig fennmaradtak.” „...olyasféle ‘európai ősnyelv’, mint mondjuk az örmény vagy az albán.”55
A reformkorban, amikor a magyar nyelv még hivatalos állami nyelv sem volt Magyarországon, még fontosabb volt a vele törődés és ősiségének hangoztatása. Voltak természetesen félresiklások, mint például a magyar-szanszkrit nyelvi rokonságot hangoztató soproni Szabó József írásai,56 akit keményen meg is bíráltak,57 az érdeklődés azonban megmaradt.58 Érdekes, hogy a régmúlt búvárlása közben hányszor és milyen különös utakat is bejártak egyesek a nyelvkutatás során. Példaként Dankovszky Gergelyt (1784–1857) hozom fel, aki – keményen megbírálva Szabó Józsefet – az eredeti magyar szavak számát néhány százra(!) tette csupán,59 ugyanakkor lelkesülten hirdette a magyar nemzet ősiségét és dicsőségét. Dankovszky azt állította, tévesen persze, hogy a magyar nyelvben csak 4668 törzsökszó van, de ezek közül 1898 tót, 889 görög, 334 római (latin), 288 német, 268 olasz, 25 francia, 14 zsidó (összesen tehát 3706 idegen szó) és mindösszesen 962 az eredeti magyar.60 Magáról így írt: „Én sem a költségeket nem kíméltem azért, hogy nem egy értékes és drága könyvet megszerezzek, sem a fáradtságtól nem riadtam vissza, hogy a Krisztus születése előtt és után élt görög szerzőket áttanulmányozzam azért, hogy az ókorról hiteles képet tudjak felvázolni. A magyar történelem kibővítéséhez és helyreigazításához hozzá kívántam járulni s ezért bőséges, nagyúri jutalmam az a tudat, hogy nem éltem hiába a magyar földön!”61
Kimutatni igyekezett a görög nyelv hatását, amely különös ötlet, de ne feledjük, Szabédi László (Kolozsvár) korunkban vallotta a magyar és a latin nyelv szoros kapcsolatát!62 A XIX. század elején nagy hatása volt a szanszkrit és az un. árja nyelvek kutatásában elért új eredményeknek, ebben teljesen egyetértek Láng Gusztávval,63 akkoriban azonban nemcsak elméletben foglalkoztak őstörténettel, őskutatással, hanem neki is vágtak új felfedező utaknak s éppen ez volt a múlt század nagy hozadéka!
Egyre-másra indultak el tettrekész magyarok is felkutatni és megismerni őshazánkat. A legelső helyen kell említenünk Kőrösi Csoma Sándort, aki ugyancsak hitt a török, a mongol, a tibeti és a szanszkrit hatásokban.64 Ő is Göttingában tanult Eichorn és Blumenbach növendékeként, de nem hitt Schlözeréknek! Mindez azonban nem ok arra, hogy mai történészek, ráadásul a budapesti Eötvös-egyetem professzora a reformkori állapotokról az alábbi jellemzést adja: „Az a felemás helyzet, melyet az jellemez, hogy a polgári átalakulás vezetője a nemesség egy része, az őstörténetírásra is rányomja a bélyegét. A polgári nemzettéválás tökéletlensége, felemássága továbbra is a nemzeti öntudat buzdítójának a szerepében jelöli ki az őstörténet helyét. Fő feladata az ősiség, a történeti jogok bizonygatása, mind középkorias vonás, mely a modern polgári gondolkodástól idegen volt. E korban kellett volna az őstörténetnek igazi tudománnyá válnia, amikor is a nemzet minőségét nem az dönti el, hogy szkíták vagyunk-e, hunok vagy finnugorok, hanem a jelen társadalmi, politikai és kulturális teljesítményei.65 Jól(?) érzékelteti a polgárosult avagy polgárosodó Európa és hazánk közti szakadékot Kőrösi Csoma Sándor életútja és munkássága. Csoma legbelső indítékai, hogy a keleten maradt magyarokat megtalálja (s akiket természetesen már nem találhat meg, mert nincsenek), ugyanakkor, mintegy mellesleg és kényszerből a modern tibetisztika megalapítója lesz s mint ilyet ma is ismerik világszerte. Ha „mellesleg” nem lesz tibetista, ma nem tud róla senki a világon.”66
Kőrösi Csoma Sándorral sokan foglalkoztak,67 azt azonban máig sem tudatták, hogy miért nincs közzétéve az akadémia Kőrösi Csoma-kéziratos anyaga teljes egészében?68 Csetri Elek részletesen tárgyalja a göttingai éveket,69 s úgy véli, hogy Kőrösi elsősorban Johann Friedrich Blumenbach (1752–1840) hatására gondolta azt, hogy a magyarok az ujguroktól származnak. Ez persze, mondja, teljesen hibás nézet csakúgy, mint a szanszkrit nyelvvel kapcsolatos rokon vonások kimutatása.70 Pedig ezt a kérdést sem volna szabad ilyen meggondolatlanul tudománytalannak minősíteni! Kőrösi Csoma kimutatta, hogy a szanszkrit és a tibeti nyelvvel kapcsolatba hozhatók például az alábbi szavaink: atya, tűz, Bihar, béka, Pannónia, Dákia (szőllős, szőllőben bővelkedő!), Buda=Buddha, Pest jelentése alant lévő terület, géta, jelentése vándorolni, menni, sátor, katona, Sándor, Isten, vászon, vajda, Gejza, muszka, jelentése: erős ember, Kárpát, kakas, kút, kend, pénz, párthus, fazék, sisak, szoba, udvar, Árpád! Mindezeket egy 270 szót tartalmazó kimutatásban foglalta össze, amelynek a végére ezt írta: Materiam dedi, formam habetis, quaerite si placet!71
Valóban, ő megmutatta az utat, csak keresni kellett volna a dicsőséget, akinek tetszik. Kevesen követték,72 még kevesebben követik,73 pedig megvan a történeti alapja az összevetésnek, hiszen mind a kusánok, mind a heftaliták (fehér hunok) nemcsak eljutottak Indiába, hanem ott hatalmas birodalmat hoztak létre. Márpedig az avarok, mai ismereteink szerint, döntő mértékben a közép-ázsiai heftalitákkal voltak rokonok. Kőrösi Csoma Sándor tehát megfontoltan írta le híres levelét 1821. március 1-én, Teheránban: „Kedves Hazámfiai! Nemzetünk eredetének és régebbi történeteinek felkeresése és kifejtése végett indúltam volt ki Hazámból... és indulok a mi Elejink legrégibb Hazájába, nagy és kis Bukáriába (Buchara), de ha én, Isten őrizzen, ollyan szerentsés nem lehetnék, hogy ezen utaimat végrehajtsam, ímé ezennel meghagyom, hogy az, aki ezen Tzélban én utánam megindul, Konstantinápolyban a török nyelvet megtanulván... egyenesen az említett országokba menjen s onnan kezdje további vizsgálódását. Ugyanis én az eddig valókból tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a Mi Elejink ezen vidékről szállottak le, mint cultus nemzetek, a Krisztus előtt több századokkal, és minekutánna a mai Persián, Arábián által mentek volna, onnan visszatérvén, Syrián, Assyrián, Armenénián, Georgián és Russián át Európába kénteleníttettek menni az ásiai revolutiok miatt.”74
Ezt a szövegrészt közli Kiszely István is,75 bővebb kifejtést azonban nem tart szükségesnek, holott ő (és többen mások) több ízben járt ezen a területen.
Kőrösi Csoma Sándor után indult el kutató útjára a Kaukázusba Ógyallai Besse János (1765–1838),76 a Don vidékére Jerney János (1800–1855),77 majd 1841-ben Reguly Antal (1819–1858) előbb Szentpétervárra, majd Svéd- és Finnországba, onnan pedig az Urál vidékére és Szibériába utazott és csak 1846-ban tért vissza Szentpétervárra. Egészen távol áll tőlem, hogy a tragikus sorsú Reguly Antalt rossz szóval illessem, de az mégsem hallgatható el, hogy ő, bármily lelkes volt, egyáltalán nem volt hivatásos szakember. Jogot végzett és a nyelvészek, kivált A. M. Castren (1813–1852), kifejezetten rossz véleménnyel voltak munkálkodásáról. Őt azonban ezért ma már nem éri gáncs, ha azonban egy „nem-finnugristának” nincs történészi, nyelvészi, néprajzosi vagy régészi egyetemi oklevele, azonnal dilettáns fajankónak minősíttetik. (lásd például Götz László esetét).
A tárgyilagosság a tudományos tevékenység alapfeltétele, ezért nem szabad kétféle mércével mérni. Reguly Antal megállapításait tehát igen helytelen „szigorúan tudományos realitásoknak” nevezni,78 mégpedig csak azért, mert beleillik a finnugor képbe. Ő ugyanis például pusztán, mint ötletet vetette fel, hogy „a vogulok a zürjén szomszédaiktól Jögra nevet viselnek, ez elevenen emlékeztet(!) a régi Ugor vagy Jugor névre... ezen Jögra nép után neveztetett tehát az egész tájék, melyen ők laktak és laknak, hajdan Jugriának. De felteszik(!), hogy az oroszok a magyarokat is Jugrinak nevezik, midőn a keletiek tulajdon nevünket Madzsarnak ösmerték! Nem lehetne-é (sic!) ezen mostani /zürjén kimondás után/ Jögra a régi Jugrival egy név?, valamint talán(!) a vogulok tulajdon neve a Mansi, gyökere a Magyar névnek!”79
De még mennyire, hogy lehet – kapták fel nyomban ezt az ötletet s ma már oda jutottunk, hogy magyar nevünk eredetét egyesek80 egy soha nem létezett(!) erek és egy mancsa nevű népcsoport(?) egyesüléséből magyarázzák: „Az er népcsoport bizonyosan(?) szintén ugor nyelvet beszélt, mégpedig nagy valószínűséggel(!) olyan ugor nyelvjárást, amely közelebb állt(?) a magyarhoz, mint az obi-ugorhoz.”
Ezt a meglepő és meglehetősen képtelen ötletet még a szerző szegedi kollégái is megkérdőjelezik, mondván, okfejtése nem tűnik meggyőzőnek.81 Egy kiválóan kiképzett mai professzornak szabad ilyesfajta feltevést hirdetnie, ám egy régi, ugyancsak professzornak!, a szüntelen gyalázott és kicsúfolt Horvát Istvánnak82 „természetesen” nem lett volna szabad olyan dilettáns nézeteket leírnia, hogy a mi magyar nevünket elsősorban mégis csak a magyar nyelvből kellene magyarázni, hiszen nem lehet „a Magyar nevezetnek olyan jelentést tulajdonítani, a milyent a Magyar névben Magyar nyelvünkön nem érthetnek.” „A Magyar nevezet igaz jelentését nem más nyelvben, hanem a magunkéban kell és lehet helyesen és jó sikerrel nyomoznunk.” Így azután lehetséges, hogy a mag szó83 rejtezik benne (mag-zat, mag-am, mag-ad, Mag-óg, etc.) s talán azt jelenti: mag-nemzet, mag-eresztő mag-vető. Míg a gyar „gyökérszó”, amely benne van a gyar-apodás, a gyar-mat, gyar-at, azaz gereblyézik, a gyar-ló, etc. szavakban, gazgadogást, kiváltságot jelentett régen.84 A magyar nyelv Czuczor-Fogarasi-féle szótárában85 elfogadhatónak vélik a szerzők a mag-eresztő értelmezést. Ugyanakkor utalnak arra is, hogy az er, eri szavunk benne van a here, férj, erő szavainkban is. Jászay Pál szerint a Magy mint férfinév már 1362-ben előfordul.86 A magyar nyelv etimológiai szótárában87 ma is kitartanak a manysi + er teória mellett!
Mindezen új eredmények tárgyilagos kiértékelésére azonban már nem kerülhetett sor, (s ezt még a német származású Szontágh Gusztáv is szükségesnek tartotta lejegyezni: „az éppen leperdült forradalom e kérdések további nyomozását, mint száz mást, ideiglen eltemette”88 mert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vérbefojtása után a bécsi udvar a magyar nyelv és a magyar történelem ellen is fellépett, mégpedig nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a magyarságban meggyöngítse a nemzeti öntudatot, a nemzeti önbecsülést és kiölje a nemzeti büszkeséget, amely erőt adhat az ellenállásra. Erre a körülményre sokan rámutattak már, és nagyon jellemző, a „mértékadó hivatalos főtudósok” ingerült és felháborodott reagálása. Úgy tesznek, mintha nem lett volna a kegyetlen megtorlás mellett általános magyargyűlölet is, sőt azt akarják elhitetni, hogy nekünk még védekeznünk sem szabad, mert ezzel „megbántjuk” a szomszédos népek jogos nemzeti önérzetét.
_________________
1 Pray Georgius, Dissertationes historico-criticae in Annales veteres Hunnorum, Avarum et Hungarorum. Vindobonae 1774, 16-28., 104.
3 Pusztay János id. mű (1977) 152: Pray tovább szélesíti a kört, a rokonság körébe vonja a török nyelveket is.
8 Futaky István, A magyar nyelv a Göttingische Gelehrte Anzeigen 18. és 19. századi recenzióinak tükrében. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének témaköréből. Szerkesztette: Kiss Jenő és Szűts László. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1991, 181-182.
9 Lakó György, Sajnovics Demonstartio-jának visszhangja Finnországban. Magyar Nyelv 49 (1935) 402-405.
10 Ady Endre, A hőkölő harcok népe c. versének 4. versszaka: S ki egyszer rúgott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rúgáshoz.
11 Joseph Hager, Neue Beweise der Verwandtschaft der Hungarn mit den Lappländer, wider neue Angriffe der Sajnovitschischen. Wien 1793.
13 Beregszászi Nagy Pél, Ueber die Aenlichkeit der hungarischen Sprache mit den morgenländischen. Erlangen, 1796, 189: Ist die Ungarische Sprache wirklich mit der Lappländischen verwandt (welches noch nicht beweisen ist) so folgt daraus nicht, dass die Hungarn aus Lappland herstammen.
14 Beregszászi Nagy Pál, Parallelon inter linguam Persicum atque Hungaricum. Erlangen 1794. E munkáját értékelte Munkácsi Bernát, Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben. I. Magyar szójegyzék. Budapest, MTA. 1901, 4-8. – Beregszászi Nagy Pál, Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger hinsicht auf die türkische und andere morgenländischen entworfen. Erlangen 1797. – vö. Imre Sándor, Beregszászi Pál élete és munkái. Budapest, 1880.
16 A. L. Schlözer, Nestor. Russischen Annalen. III. Götingen 1805, 119: Träumereyen und keiner Erwähnung wert. – vö. Pukánszky Béla, Budenz József, Göttinga és a magyar nyelvhasonlítás. Nyelvtudományi Közlemények 50 (1936 ) 367.
22 Kubinyi Ágoston, Engel J. Keresztély levelezésiből. Új Magyar Múzeum 5 (1855) II. 67-73., 474-482. A levelekből világosan kitűnik, hogy A.L. Schlözer pártján állt.
24 Hoc ille lexicon Regio Instituto Historico Göttingensi dono dedit, e cujus bibliotheca illud mecum humanissimus et ilustrissimus Gatter, inspiciendum et excerpendum communicavit. Engel Christianus, Disquisitio critica, quo in loco nunc adhuc cognitio nostra de Hungarorum origine et cum aliis gentibus affinitate posita sit? Viennae 1791, 115.
25 Olim Göttingensis, nunc Vindobonensis Bibliothecae subsidiis adjutam, abdemus, et lucido, quantum per tenuitatem virium licet, ordine cuncta persequemur. Cum vero doctissimi viri: G. Pray, Hellius, Sainovicsius, Katona, Fischerus, Thunmannus,in diversas saepissime eant sententias. Engel id. mű 53.
26 Milyen érdekes, hogy ezt a kétszáz évvel ezelőtti elméletet látjuk újjászületni napjainkban az un. őshaza-lánc elmélet formájában: Pusztay János id. mű (1997) 417.
27 Nemini in republica literaria ignota esse possunt clarissorum virorum, Hellii, Sainovicsii, et Fischeri de linguae nostrae historia merita. Antequem Slavi ex oris Danubii egressi in omnem Bohemiam, Poloniam, et Russiam dissiparentur. Russsicum imperium potissimum a Fennicis populis in sessum fuit, qui longam a mari Baltico usque ad Volgam protensam, quasi catenam formarunt. Supervenientes deinde Saeculo V. Slavi, catenam populorum Fennicorum ruperunt. Pars illorum in glaciales Lapponicae, Finmarchiae, Grönlandiae, pars in frigidas Siberiae plagas recesserant. Cum vero Hungari ad idem Fennicum seu Ugricum populorum genus, a quo se circa 625 separantes, peculiarem gentem formarunt, spectassent, mirum jam nemini videbitur, Cl. Sainovicsium et Hellium de affinitate linguae Lapponicae, Wöldikium de affinitate linguae Grönlandicae, et Fischerum de affinitate Linguae Vogulicae et Condicae, aliarumque linguarum Sibericarum, cum Hungarica disseruisse. Engel id. mű 113-114.
28 Specialia et certa de Hungarorum origine forsitan posteritas expertura est, cum affulgente literis meliore luce, Societas Scientiarum Hungarica orientur, virosque linguarum peritos in Russiam mittet, ut Hungarorum reliquias qaerant, rudera urbis Magyaricae contemplentur, Vogules et alias Sibiricas nationes cognoscant, et inprimis Caucasum , tot gentium patrem, perlustrent. Engel id. mű 117.
29 Gyarmathi Sámuel, Okoskodva tanító Magyar Nyelvmester. 1794. – Éder Zoltán, Gyarmathi Sámuel Nyelvmesteének egyik fő forrása. Magyar Nyelv 91 (1995) 52-63. – Gulya János,, Gyarmathi Sámuel. Budapest, 1978, 65.,102.,107.,117.
31 Schlözer magyargyűlöletét és magyar-gyalázását egyes magyar szerzők „sajátságos kapcsolatnak”, „egyoldalú beállításnak”, „meglepő elfogultságnak” vagy „alig menthető megítélésnek” neveznek. Pukánszky Béla, Budenz József, Göttinga és a magyar nyelvhasonlítás. Nyelvtudományi Közlemények 50 (1936) 365-366.
34 Samvele Gyarmathi, Affinitas Linguae Hungaricae cvm linguis Fennicae oroginis grammaticae demonstrata. Nec non Vocabularia dialectorvm Tataricarum et Slavicarum cum Hvngarica comparata. Göttingae 1799.- Reprint kiadása: Indiana University Publications. Uralic and Altaic Series, Vol. 95.
36 Lefler Béla, Gyarmathi Sámuel levele a Stockholmi Tudós Társasághoz. Magyar Nyelv 9 (1913) 37-43.
37 Non ergo aliud numerosa in linguam hungaricam assumta vocabula tatarica demonstrare videntur, nisi gentem nostram longo satis tempore in eorum vicinitate vixisse, atque per continum cum iis commercium inevitabili necessitate voces ab iis tataricas mutuasse, aut illis nostras hungaricas communicavisset. Gyarmathi id. mű 232.
39 Koszó János, Fessler Aurél Ignác, a regény és történetíró. Budapest, 1923. Ismertetése: Századok 60 (1926) 64-65. – Hegedűs József, I. A. Fessler és a magyar nyelv rokonsága. Magyar Nyelv 91 (1995) 156-162.
40 Szilády Áron, Magyar szófejtegetések. Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből. 9 (1872) 1-5.
41 Dr. J.A. Fessler, Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. Erster Theil. Die Ungern unter Herzogen und Königen aus Árpád’s Stamme. I. Leipzig, 1815, 172-178, 183-187., a táblázatokra: 727.: und so entstand alldort in dunkler Vorzeit schon eine grosse, doch unter Naturplagen und Sorgendruck verwilderte Finnen-Welt, welche von dem Eismeere bis an den Ural herabreichte und vom Don und der Düna bis an den Irtisch ausgebreitet war. Sehr früh müssen ihre Bewohner in sie eingewandert seyn, und mancherley Schicksale mochten sie gedrückt haben, weil sie im ersten Jarhunderte der christlichen Zeitrechnung schon so tief herabgesunken waren, dass sie bekannt wurden als Menschen von ungemeiner Wildheit, jämmerliche Armuth, ohne Waffen, ohne Pferde, ohne menschliche Wohnungen. Ihre Nahrung waren jetzt schon Kräuter, die Kleidung ein Thierfell, die Lagerstätte die Erde. Alle Hoffnung lag in ihren Pfeilen, welche sie aus Mangel an Eisen mit Knochen zuspitzen. - Mitten unter diesem Volke weideten einmal auch Pannoniens nachmalige und letzte Eroberer, welche sich selbst, bis auf den heutigen Tag, Magyarok, nennen. – Von ihren Finnischen Nachbaren, Ugern und Ugier, von Ugor, Ogur... genannt worden. – Vieles lernten die Finnischen Horden von diesen Leuten kennen, auffassen, bezeichnen, aussprechen und machen, daher die vielen Magyarischen Wörter, Wortbeugungen, Wendungen und die ganze, so oft als Beweis für die Ungrische Abstammung von den Finnen gebrauchte Aenlichkeit der Finnischen Mundarten mit der Magyarischen Sprache: aber diese Leute wurden keine Finnen, und waren nichts weniger als ein Zweig des grossen Finnischen Völkerstammes, welches ihre Sprache und die Eigenthümlichkeiten ihres Volkscharakters beweisen. - Schon oft genug, auch bisweilen mühsam und künstlich, ist die Ungrische Sprache mit den Finnischen Mundarten verglichen worden, aber noch nie nach dem Grundsatze, nach welchem man hätte vergleichen müssen , um aus der Aenlichkeit der Sprachen die Verwandtschaft der Ungern mit den Finnen, nicht zu erschleichen, sondern richtig zu folgen.
43 Gulya János, Gyarmathi Sámuel. Budapest, 1978, 160. Ligeti Lajos, Gyarmathi Sámuel és a nyelv hasonlítás. In: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. II. Budapest, MTA. 1979, 381-382. éppen azt hangsúlyozza, Lucien Adam az 1870-es években mennyire nagyra tartotta Gyarmathit.
44 M. Nagy Ottó, Gyarmathi Sámuel élete és munkássága. Erdélyi Tudományos Füzetek 182. Kolozsvár, 1944, 44.
46 Gyarmathi Sámuel, Vocabularium in quo plurima Hungaricis vocibus consona variarum lingvarum vocabula collegit...- Szótár, mellyben sok magyar szókhoz hasonló hangú idegen nyelvbeli szókat rendbe szedett Gyarmathi Sámuel Orvos doktor és a Göttingai Tudós Társaság tagja. Bétsben 1816.
48 Kosáry Domokos id. mű (1980) 592: “Sajnovics munkája után /Gyarmathi Affinitas-a/ a másik nagy pillére annak a hatalmas hídnak(?), amely a magyar felvilágosodás nyelvtudományának alkotásaként ívelt át az elavult nemesi hagyomány zavaros medre fölött a jövő felé.” Ezt a mondatot akár Kosáryné Réz Lola is írhatta volna. Ő legalább nem volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
52 Beregszászi Paulus, Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger hinsicht auf die tuerkische und andere morgenlänsichen Sprachen. Zum Gebrauch seiner Vorlesungen entworfen / von P. Beregszászi/. Erlangen, 1797, XV.: Unsere Sprache, sagte einst der Kaiser in China zu einem Missionar, ist majestätisch, die Worte klingen angenehm in den Ohren: hingegen wenn ihr Europäer mit einander sprechet , so höre ich nichts, als ein beständiges Gemurmel, welches dem Jargon unserer Provinz Fo kien ziemlich gleich soemmt. Diese Missionare waren sicher keine Magyaren , sonst wäre Seine Majestät schwerlich veranlaßt worden, den Europäern diesen Vorwurf zu machen.
55 Benkő Loránd, A honfoglaló magyarság nyelvi viszonyai és ami ezekből következik. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerkesztette: Kovács László, Veszprémy László. A honfoglalásról sok szemmel III. Főszerkesztő: Györffy György. Budapest, Balassi. 1997, 164.
56 Szabó József, A Magyar Név és Eredet méltóságának kivívása. Tudományos Gyűjtemény 10 (1826) V. 3-18. – uő A dicső magyar szó és nyelv őskorú régisége. Soprony 1829.
58 A.J., A Nyelvnek eredete, kifejlése, elágazása. Tudományos Gyűjtemény 11 (1827) III. 3-38. – Pecz Lepold, A Szanszkrit és Török nyelvnek a Magyarral vélt rokonságáról. Tudományos Gyűjtemény 17 (1833) III. 85-112. – Szilágyi János, A Magyar nyelvnek alaphangokkal való bövülködéséről a Szanszkrit és minden más nyelvek felett. Tudományos Gyűjtemény 19 (1833) IX. 21-39.
59 Majláth Béla, Adatok a helynevek történetéhez. Értekezések a történettudomány köréből 4. Budapest, MTA 1882, 12.
60 Hungariae Gentis avitum Cognomen, Origo genuina, Sedesque priscae, ducentibus Graecis Scriptoribus coaevis detectae, a Georgio Dankovszky. Posonii 1825. – Ismertette Horváth István, Tudományos Gyűjtemény 9 (1825) II. 97-121. – vö. Tudománytár 3 (1839) X. 251.
61 Der Völker ungarischen Zunge und insbesondere der sieben Völkerschaften, von welchem die heutigen Magyaren unmittelbar abstammen, Urgeschichte, Religion, Cultur, Kleidtracht, Verkehr mit den Persern und Griechen u. 550 Jahre vor Christi Geburt. Nebst 100 rein griechischen und einigen persischen Wörtern, die man bis ißt für ächt ungarisch gehalten. Zum ersten Male nach den griechischen Quellen bearbeitet von G. Dankovszky. Preßburg, 1827: 4.
64 Hungari Literati postquam uberiores literaturae sanscriticae aquisiverint notitias, mirabuntur quanta sit affinitas (!) huius antiquae linguae cum nostra vernacula. Analogiam ingentem esse cum lingua Turcica, Mongolica, Tibetana, Sanscrtitica aut India magna cum voluptate didici. Kőrösi Csoma Sándor levele Calcuttából 1832. április 10-én. Tudományos Gyűjtemény 16 (1833) I. 96-97. – „Bátor vagyok azt állítani, hogy én jártas vagyok több régi és újabb európai és ázsiai nyelvekben, és hogy anyanyelvem, a magyar közel rokon, nem szavakban ugyan, de alkotásban, a török, indiai, chínai, mogul és tibeti nyelvekkel. Minden európai nyelvben, kivéve a magyart, a törököt és a finn eredetű nyelveket, találtatnak előragok, a héber és arabs nyelvek mintájára. A magyarban úgy, mint az indiai, a chínai és a tibetiben, postpositiok fordulnak elő és affixumok, a végett, hogy többrendű igeformák alkothassanak ugyanazon gyökből. Idézi: Duka Tivadar, Kőrösi Csoma Sándor dolgozatait. Budapest, MTA. 1885 (reprint: Buddhista Misszió, Budapest 1984), 47-48.
65 Nem lehet ezt a megfogalmazást szó nélkül hagyni, hiszen – látszólag – roppant „tudományos”, de nem beszél arról, vajon miért szabad a dicső ősi multat a zsidóságnak életben tartania és magasztalnia s náluk ez miért nem „retrográd”? Hahn István, Zsidó ünnepek és népszokások. Budapest, Makkabi. 1995, 63.oldalon írja: “Őseink a jövőbe vetett reményüket csak a szépséges múltnak kiszínezésével merték kifejezni. Minél reménytelenebb messziségben érezték magukat a jövő megváltásától, minél sívárabb volt a jelen és ijesztőbb a holnap: annál erősebb szálakkal kapaszkodott belé a zsidó lélek a dicsőséges múltba. ...ezért a reményért volt szent őseinknek, ezért szent, százszorosan szent minékünk is a múlt...” Nekünk, magyaroknak is szent a múltunk!
66 Vásáry István, A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87 (1980) 370. Kell-e ennél szomorúbb idézet mai állapotunk jelzésére?
67 William Wilson Hunter, A zarándok tudós. Budapest, 1885. – Debreczy Sándor, Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete. Budapest 1938. – Cholnoky Jenő, Kőrösi Csoma Sándor. Budapest, 1942. - Kara György, Kőrösi Csoma Sándor. Budapest, 1970. – Baktay Ervin, A világ tetején – Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Nyugat-Tibetben. Budapest, 1930. – uő Háromszéktől a Himalájáig. Budapest, 1942. – uő Kőrösi Csoma Sándor 1960. – Szilágyi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor hazai útjai. Budapest, 1966. – Csetri Elek, Kőrösi Csoma Sándor indulása. Bukarest, Kriterion. 1979.
68 Dr. Blaskovich Lajos, Őshaza és Kőrösi Csoma Sándor célja. Kőrösi Csoma Sándor halálának 100. évfordulóján. Budapest, Studium. é.n. 26., 41. – vö. Terjék József, Kőrösi Csoma dokumentumok az Akadémiai Könyvtár gyűjteményeiben. Budapest, 1976. Magam e kérdésben nem kutattam, így biztosat nem állíthatok!
70 Nagyon jellemző, hogy 1974-ben ifj. Kodolányi János a nagyközönségnek szánt szemelvényes könyvben hogyan fogalmazott: “Tibet felé vette útját Kőrösi Csoma Sándor, hogy a magyarság őshazájának nyomára bukkanjon. Tibeten át szeretett volna tovább haladni Közép-Ázsia felé, terveit azonban nem sikerült megvalósítania. S tudjuk (?!), ő is téves úti célt követett, nem érhette volna el a remélt eredményt (?).” In: A finnugor őshaza nyomában. A magyar néprajz klasszikusai. Budapest, Gondolat. 1974, 10.
73 Aradi Éva, Néhány erdélyi földrajzi név szanszkrit eredete. Kézirat. Ő a Kárpát, a Maros, a Tisza, a Túr, a Körös, a Szamos, a Tatrang, a Bihar,a Hargita, a Szatmár, a Kovászna, a Ménaság és a Bereck neveket elemzi.
75 Kiszely István, A magyarság őstörténete. (Mit adott a magyarság a világnak?) Budapest, Püski. I. 1996, 86.
79 A finnugor őshaza nyomában. Válogatta és szerkesztette: ifj. Kodolányi János. A magyar néprajz klasszikusai. Szerkeszti: Ortutay Gyula. Budapest, Gondolat. 1973, 35.
81 Makk Ferenc, Egy őstörténeti kézikönyv margójára. Aetas. Történettudományi folyóirat. Szerkesztette: Koszta László. 2-3 (1997) 170.
82 Horvát István, Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből. Pest, 1825, 45-50. – Holéczy Mihály, A Magyar nevezet értelme. Tekintetes tudós, Horvát István Úrnak a Széchenyi Országos Könyvtár őrzőjének, az ős magyar történetek fő búvárának, nemes barátomnak, tiszteletül. Tudományos Gyűjtemény 18 (1834) III. 1.: Ha megoszlanak is történeti vitatásaid felett a vélemények, mély és széles tudományodról senki sem kételkedhetik, ha Tégedet egy némelly tébolyodottnak képzel is, én jeles dicsőségemnek tartom általad barátaid közé számláltatni.
83 Bárczi Géza, Magyar szófejtő szótár. Budapest, Trezor. 1994, 194.: a mag szó bizonytalan eredetű!, 102.: a gyarló török eredetű, a gyarmat, nyelvújítási szó?!
87 Etymolgogisches Wörterbuch des Ungarischen. II. Hrsg. Lorand Benkő. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1994, 923 - 924: Das erste Glied ist Erw aus der ugr Z, vgl: wog (T) mänci ‘Wogule’, ungetauftes Kind ...zweite Glied er ist Erw aus der fgr Z, vgl. ember-férj-némber.
_________________
Sz. *A honlap sablon nem fogadja el a lábjegyzetek folyamatos számozását. Az eredeti szövegben a lábjegyzetek száma 313-mal kezdődik.