Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek

2. rész

Régészeti és néprajzi eredmények

2.1 A vadtulipán géncentruma

Elsőnek a nagyon szeretett magyar tulipán motívum eredetéről számolok be. Erről a hivatalos néprajztudomány azt tanítja, hogy a tulipán motívum a XVII. sz.-ban került hozzánk Hollandiából, majd a XVIII. századra, az 1700-as években népművészetünk motívuma lett és szélesen elterjedt.

13. kép - Ajtony tulipánt tartó oroszlános címere, IX-X. század (Györffy után) és honfoglalás kori szíjvég, X. század (A. Tocikután 1968)

Csakhogy én egy igen széleskörű gyűjtést és összehasonlítást végeztem, amelynek nagy részét közlöm a könyvben. Azt találtam, hogy a tulipán motívum visz-sza az időben 100 évenként megtalálható a honfoglalás idejéig.

Ajtony IX. századi címere van a 13. képen, tulipánt tartó oroszlánnal (Györffy nyomán), mellette egy X. századi tulipános szíjvég (Tocik 1968 után). A tulipán megtalálható textilen, kőbe és fába faragva, festett mi-niaturákon és fémmunkákon. De még tovább követhető vissza az időben egészen Kr. e. a VIII. sz.-ig a szkíta időkig, amikor is nemcsak a tulipán, hanem összesen 23 növényi motívumunk mutat nagyfokú párhuzamot a Kelettel. Ezeknek nagy részét Khorezmiában gyűjtöttem, és az 5-ik képen látható táblázaton már bemutattam.

De a tulipánnal kapcsolatos legfontosabb eredmény a következő. A növény géncentrumának térképe van a 14. képen, amelynek központja a Pamír lankái, a Tian Shan hegyoldalai és a környező sztyeppe vidék. Itt egy 1000 km-es sugarú körben a vadtulipán 51 fajtája él. Ilyen a virágzó legelő (15. kép, s a címlap) amikor a hó elolvadása utan vadtulipan-szonyeg bontja a sztyeppét ameddig csak a szem ellát. S ha a magyarság erről a vidékről jött, bőven nyílt alkalma arra, hogy a növény szeretete mélyen a népművészetébe ivódjon. Érdekesen a vadtulipán másodlagos géncentruma a Kaspi-tó nyugati oldalán van, arrafelé, amerre a korai magyarság nyomai szintén megtalálhatók.

14. kép - A vadtulipán elterjedése és közép-ázsiai géncentruma

2.2 Tulipán a koronázási paláston

A következő fejezet a koronázási palást szegélyével foglalkozik. A szegély a mintásán szövött, vagy hímzett daraboknak az a része, amely leginkább megőrizte a hagyományt, a régi motívumokat (16. kép). A palástot 1038-ban fejezték be.

Részleteiben sokat elemezték és írtak rola, de a palast szegelyere senki nem fordított gondot. Csak értelem nélküli növényi indás díszítésnek vélték. Gondos vizsgálatom azonban azt mutatja, hogy a palást szegélyén van egy nagy ötosztatú tulipán, amelyet két hosszú nyakú daruszerű madár őriz. Tizenkét ilyen madárpár volt az eredetileg miseruha szegelven (egy madár most hiányzik, azt kivágtál-:. amikor a miseruhát palásttá alakították). Ezek a korongokban a szenteket és a királyi párt vigyázzák, mint őrmadarak Címereinkről és XIII. századi pénzeinkről ismerjük az őrdarukat. Elemzésem szerint ilyen szerepben látjuk a palást szegélyén is az őrmadarakat.-

15. kép - Végtelen vadtulipán-szőnyeg a tavaszi sztyeppén

16. kép - A koronázási palást szegélyén egy nagy tulipán és őrmadarak, Veszprém, 1031

Hasonlóan ötosztatú tulipánt látunk (17. kép) egy honfoglalás kori ezüst karperecen, de egy khorezmi fafaragáson is. Hihetetlen a kettő között az azonosság. 

17. kép - Magyar ezüst női karperec palmettás tulipánnal, X. század, Tiszaeszlár-Bashalom (fent). Khorezmi palmettás-tulipán faoszlopon, Khiva környéke. Atandja-Tura épületcsoport (lent)

2.3 A ködmön és a szűr eurázsiai elterjedése

Az eurázsiai ködmönt soha nem vizsgálták, erről tanulmányt nem találunk. A 18. kép azt mutatja be, hogy merre laknak azok a népek Eurázsiában, amelyek ködmönt viseltek, mely lehet derékig érő rövid ködmön vagy bokáig érő hosszú ködmön. A lényeg az, hogy ez egy szőrmével befelé fordított kabát-féle ujjas viselet. Lehet gazdagon díszített, de lehet díszítetlen. A 18. kép a ködmön elterjedésének a térképe. De erre a térképre rá van rétegezve a szűr elterjedésének a térképe is, amely a fiatalon elhunyt, kanadai múzeumban dolgozó, Molnár Veronika munkája.

18. kép - A ködmön és a szűr elterjedésének rétegzett térképe

2.4 A „térkép-rétegzés" módszerével az őshaza nyomában

Most eljutottunk a térkép rétegezés módszerének a bemutatásához. Ez az elv az eddig tárgyalt minden motívum esetében alkalmazható. Keressük a vizsgált térképek átlapoló közös magvát. A nem átlapoló üres széleket elhanyagoljuk. Ennek alapján állítjuk, hogyha 8-10 korai magyar vonatkozású régészeti és néprajzi térképnek van átlapoló közös magva, akkor az fokozottabb mértékben jelez egy olyan területet, amely a korai magyarság otthonaként veendő számba. Ez adja meg számunkra azt a térséget, azt az irányt, amely felé a korai magyarság őshazáját keresnünk kell.

Rétegzett térképeket kaphatunk, ha a vadtulipán elterjedésére rárétegezzük a két daru fészkelési vidékeit, vagy a ködmön és szűr viselési területeit vetjük össze.

Avagy egy népességi térképre rétegezzük az azonos népmesék térségeit, vagy népzenei, vagy embertani, illetve genetikai jellemzőket.

2.5 Magyar kapcsolat a korai szkíta leletekkel

Mit találunk azonban a korai szkíta és a magyar kultúra kapcsolatáról? Ha megvizsgáljuk Közép-Ázsiában, Pazirikban a halomsírokat, amelyek a Kr. e. VIII. századtól a IV. századig terjedő időből származnak, akkor azt találjuk, hogy Pazirikban nagyon sok hun jelleg van a temetkezési szokásokban. Ugyanakkor azonban 10-12 teljes lovat temetnek el a halottal. A teljes lóval való temetkezés azonban nem hun, mert a hunok mindig részleges vagy jelképes lovas temetkezést használnak. Az irodalomban, a tudományos közleményekben Pazirikot szkítának szokták besorolni, bár túlnyomóan nagyon sok hun díszítőelem van jelen.

Itt van azonban egy különleges lelet (19. kép). Nem színes az illusztráció, de részletesen leírják a piros bőrrá-tétes ködmön jelenlétét a 2. számú halomsírban (Ruden-ko, 1970). Kakastaréjos bőrrátétekkel díszített, melyeket vékony ínból készült szállal varrtak fel. Hogy nézhetett ki ez a piros bőrrátétes ködmön? Akárcsak a ködmönök Somogyban, melyeket a 19. képen látunk.

19. kép - Piros bőrrátétes női ködmön Pazirikból (fent) és Somogyból (lent)

De nemcsak váratlan módon piros bőrrátétes ködmönt találunk Pazirikban, hanem a 23 vizsgált magyar motívumunk közül 16-nak azonos mását találjuk a halomsírokban. Le kell vonnunk a következtetést, a piros ködmön és a díszítőmotívumok összekapcsolják a magyarságot a korai idők szkíta kultúrájával.

2.6 Bartók Béla elemzése a magyarság és népdalainak eredetéről

A magyar népzene eredetének vizsgálatánál ki lehet legnagyobb segítségünkre és kinek az értékítéletében bízhatunk legjobban, mint Bartók Béláéban? Ő mutatott rá először a magyar népzene keleti gyökereire, melyet Közép-Ázsiáig tudott követni. Bartóknak (1943) szőnyeg alá sepert, - Magyarországon kinyomtatott, de bolti forgalomba nem került - munkájából tudhatjuk meg elemzésének eredményeit. Ezt az elemzést angolul végezte, mivel angolul írta az 1936-os törökországi gyűjtőútjának kiértékelését, már amerikai tartózkodása idején.

Bartók (1943) elemzése volt munkatársának, Adnan S AYGUNnak (1976) a könyvében került kinyomtatásra. Ennek a Budapesten nyomott angol nyelvű nagyalakú könyvnek a New York-i PÜSKI magyar könyvesboltba került egy példánya. „És az ott mi?" - kérdésemre került le a könyv egy könyvállvány legmagasabb polcáról, porosan a falhoz támasztva hét évvel a kiadás után. E Bartók őstörténeti következtetéseiről szóló könyv és tartalmának megismerése igen nagy fontosságú volt és összefonódott legkorábbi kutatásaimmal.

Bartók Béla a magyar és török népdal nyomában vizsgálja az őshazát

A török kormánypárt meghívására, annak kultúr-programja keretében Bartók közel egy hónapot töltött Törökországban 1936 novemberében. Ott először az addig gyűjtött török népzenét tanulmányozta át, majd a megegyezés szerint három előadást, valamint hangversenyt is tartott. Az utolsó tíz napban népdalgyűjtést végzett s egyben tanította a gyűjtés helyes módszerét három török népzenekutatónak.

Űtja alatt legfőbb társa és állandó kísérője Adnan Saygun volt. Gyűjtőútjuk messze keleten Törökországba, annak legdélibb részébe, az Eufrátesz és a Földközi-tenger közé vezetett. A törökség yürük nevű törzse ott nomád állattartó életmódot folytatott a Taurus-hegység déli lejtőin, és így a civilizáció hatásától mentesen régi eredetiségében élt. Főleg ezekhez ment Bartók Béla eredeti ősi népdalokat gyűjteni, bár útjuk során más területről is készítettek feljegyzéseket. Gyűjtőútjuk alatt 90-en felüli népdalt jegyeztek fel, melyekből 87 került részletes elemzésre. Bartók végezte a zenei elemzést, társa, Saygun pedig a népdalok szövegének az értelmezését és leírását. így közel 40 évvel az emlékezetes gyűjtőút után a már idős Saygun professzor eljött Amerikába, ahol a Columbia Egyetemen hozzájutott Bartók ki nem adott könyvének kézzel írt bevezető tanulmányához és összefoglalásához. Ehhez hozzáadta a gyűjtött népdaloknak saját példányát, mely Bartókéval azonos, valamint ezeknek további részletes elemzését, és Bartókkal való levelezését. A nagyalakú könyv 430 oldal terjedelmű. Az angol nyelvű munkát 1976-ban Magyarországon adták ki. Az ereklyeszámba menő rész, benne a Bartók keze írásával készült 41 oldalnyi angol nyelvű kiértékelés hasonmás kiadás. A könyv török szerzője Adnan Saygun, címe: Béla Bartók's Folk Music Research in Turkey. Bár a könyvet az Akadémiai Kiadó adta ki, otthon példányai nem kerültek forgalomba.

Bartók őstörténeti elemzése

De nézzük Saygun (1976) angolnyelvű könyvéből Bartók főbb, őstörténelmi vonatkozású megállapításait, melyeket gondosan magam fordítottam magyarra. Ezek igen nagy fontosságúak, mert Bartók a finnugor nyelvészettel homlokegyenest ellentétes következtetést von le a magyarok eredetét illetően, mely ha ismertté válik, hosszú távon a finnugor elmélet összeomlásához fog vezetni.

Mindjárt az első oldalról idézem Bartók szavait:

„Nagy örömmel fogadtam el a meghívást, mivel már régóta kívántam, hogy a török népzenét elsőkézből megvizsgálhassam, és különösképpen, hogy megtudjam, van-e bármi rokonság az ómagyar és az ótörök népzene között. Választ kapni erre a kérdésre egyre pa-rancsolóbbá vált, mivel az összehasonlítás egyrészt a régi magyar népzene, másrészt a cseremiszek (mari) és az Oroszország Kazán vidékén lakó török-tatár lakosok népzenéje között azt eredményezte, hogy határozott rokonság volt megállapítható e különböző népek zenéje között".

Itt lábjegyzetben a cseremiszekről (mari) megjegyzi, hogy:

„A felső Volga partjain laknak. Finnugor fajúak, de nyelvük és civilizációjuk nagymérvű ó-török befolyásnak volt kitéve kb. 1000-1500 évvel ezelőtt".

Ugyanott a kazáni török-tatárokról megjegyzi, hogy

„nyelvük nagyon közeli rokonságban van a kisázsiai törökökével".

Majd Bartók így folytatja:

„Nagyon fontosnak látszott, hogy tudjuk, vajon a török népzenének van-e hasonló dallamanyaga, mivel ez messzenyúló következtetésekre adna lehetőséget".

Bartók a török népdalok rendszerezésénél és elemzésénél legfontosabbnak tartja az 1. osztályt, melyben a dalok strófái négysorosak és soronként 8 szótagot tartalmaznak, valamint a 2. osztályt, melyben a népdalok szintén négysorosak, de 11 szótagosak. Az 1. osztályba tartozó török dalokról ezt mondja a VI. oldalon:

„Ha összehasonlítjuk ezeket a jellegzetességeket olyan régi magyar dallamokkal, melyek sorai 8 szótagosak, azt fogjuk látni, hogy azok szó szerint azonosak"... „A török dallamok legtöbbjének határozott változatai vannak a magyar anyagban" (VII. old.). S a rendelkezésére álló anyag Bartók szavaival „elegendő bizonyítékot (evidence) enged meg a legközelebbi rokonságra vagy ahogy mondanám, a két anyag azonosságára. Ez az azonosság megdönthetetlen (irrefutable) bizonyítéka ezen dallamok korának, mely utat mutat vissza Kr. u. a VI. vagy VII. századba. Ebben az időben az anatóliai törökök ősei valahol Európa és Közép-Ázsia határán éltek más török törzsek szomszédságában, a magyarok ősei pedig a Káspi- és a Fekete-tenger között" (VIII. oldal).

Az elemzésre alkalmas 87 gyűjtött török népdalnak 20%-a tartozik a 8 szótagos 1. osztályba és további 23%-a a 11 szótagos 2. osztályba, összesen 37 dal; ez 43% (lásd V. és IX. old.).

Összefoglalójában Bartók tehát ezt mondj a (XXXIV. old.) e két csoportról:

„A láthatóan legrégebbi, legjellegzetesebb és leghomogénebb része az anyagnak, mely annak 43%-a, izometrikus 4 soros dallamokból áll 8 vagy 11 szótagos sorokkal ... Ez anyagnak az a része, mely 8 szótagos, azonos a régi magyar 8 szótagos anyaggal. Ali szótagos rész közeli rokonságban van a régi magyar anyaggal. Ez mind a török, mind a magyar anyagnál egy közös nyugatközép-ázsiai eredetre mutat és meghatározza a korukat, mely legkevesebb 1500 év".

Ezzel kapcsolatban egy korábbi oldalon írja:

„Az a tény, hogy egy ilyen megállapítás egyáltalán lehetséges, ezt a tárgyat nemzetközi fontosságúvá teszi. Mivel nincs más eset a világon, legalább is ami számomra ismert, amely lehetővé teszi egy ennyire megcáfolhatatlan meghatározását a népzene életkorának, mely oly sok századra nyúlik vissza" (VIII. o.).

S még egy nagyon fontos megállapítás az, hogy a finnugor népek között csak a cseremiszeknél vannak meg a magyarral rokon dalok, a többi finnugor népet Bartók nem említi. Ez azért van, mert a finnugor népek európai szélén élve a Volga fölött, a cseremiszek voltak állandó kapcsolatban a török népekkel, melyektől népzenéjüket átvették. A cseremiszek különállásának ténye Bartók bizonyítását tovább erősíti (vö. I. és VIII. old.).

Adnan Saygun könyvének saját maga által írt második részében úgy foglalja össze ezt a kérdést, hogy

„azért, hogy megmagyarázzuk a hasonlóságot a török és magyar dallamok bizonyos típusai között, ténylegesen vissza kell mennünk abba a korba, amikor törökök és magyarok közeli szomszédságban éltek egymással"... „Vándorlásuk során aztán a magyarok ...a Fekete-ten-ger északi partja mentén vonultak mai hazájukba, ... míg a török törzsek a Fekete-tenger déli partján vonultak Anatólia belsejébe" írja Saygun (240. o.).

S ide kívánkozik Kodály Zoltán A magyar népzene (4. kiadás, 1969) című könyvéből vett két idézet. Kodály ugyan nem foglalkozott népzenei összehasonlításon alapuló eredetkutatással, s valahogy a finnugor fegyelem alatt állt, de mégis meg kellett állapítania a következőket:

„A magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé" ... A finnugor népek közül „egyedül a finn nép rendelkezik gazdag zenei gyűjteményekkel. Zenéje azonban annyira távol áll a magyartól, hogy eddig lényeges egyezéseket kimutatni nem sikerült" (17. o.j.

S másutt: Kifejlődhetett az ötfokú hangrendszer egymástól távoleső népeknél is.

„De már a dallam-szerkezet, frazeológia, ritmus ily feltűnő, lényegbeli egyezése nem lehet véletlen. Itt már érintkezést vagy közös forrást kell feltenni. Ha ilyeneket találunk, egyrészt a magyarságnál, másrészt annak a keleti népközösségnek mai maradványainál, melyből egykor a magyarság kiszakadt: nem képzelhető másképp, minthogy már a magyarság kiválása előtt-is megvoltak az akkori közösségben, s a magyarság nyelvével együtt, ősi örökségként hozta magával régi hazájából. A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik" (37. o.).

Du Yaxiong/Du Bátor kutatásai

Bartók Európából Közép-Ázsia felé haladva és kutatva keresi a magyar népdal távolra nyúló eredő szálait. Könyvembe foglalt ujguriai beszámolómban arról hírt adtam, hogy, hogy sikerült a China Con-servatory of Music nevű intézetben tanító kutatóval érintkezésbe lépnem, aki saját felismerése és eredményei alapján a Távol-Keletről Európa felé haladva azonosítja a magyar népzene távoli, ott felismerhető nyomait. Neve Du Yaxiong, fordításban Du Bátor.

Du-nak alkalma volt nyolc hónapot Magyarországon tölteni, mely idő alatt főként Budapesten a Zenetudományi Intézetben dolgozott. Másrészt magyarországi terepen gyűjtött és ott hallgatta népi énekeseinket. Járt a Hortobágyon és eljutott Baranyába, az egyházas-kozári csángók közé. Ez a tanulmányút nem hivatalos pénzből jöhetett létre. Egy idős montreáli magyar férfi, Drégely Béla végrendeletében tizenötezer dollárt hagyott a magyar őstörténettel kapcsolatos kutatási célokra. E hagyaték felével a Montreálban lakó Nagy Gyula rendelkezett, aki maga is járt az ujguroknál még 1981-ben. Miután én Du Yaxionggal összeköttetésbe tudtam kerülni, történetesen Nagy Gyula segítségével, ezután világossá vált, hogy a Drégely Béla által hagyományozott pénzt célszerűen Du kapja meg, aki így nyolc hónapon át a magyar népzenét helyben Magyarországon tudta tanulmányozni és nyelvünk megtanulásában is előrehaladt. Drégely Béla hagyatéka nem kerülhetett volna érdemesebb kezekbe, érdemesebb céllal. Mint majd alább látjuk, a magyar népzene gyökereinek felismerése szempontjából elsőrendű fontosságú kutatási eredmények következtek.

Páratlanul szerencsés az, hogy Du szabadon mozog, gyűjt és összehasonlít Kínában. így a távol-keleti népzene világának gazdag színképe tárul elénk. A népi kapcsolatok nyomozása elnyúlik vissza a hunok világáig, a Krisztus születése körüli évszázadokig. Ekkor Kína északi tartományainak jórésze és elsősorban a mai Belső-Mongólia hun alapnépességű. Az északi államok többségének átmenetileg ugyan, de hun dinasztiái vannak. Ezek után pedig török népeké a térség, akiket a kínai források a hunok leszármazot-taiként tartanak számon. Ennek a térségnek a zenéjét vizsgálta Du Yaxiong (1982) és itt talált rá a magyar népzene legtávolabbi keleti gyökereire. Ez volt az az előadás, amelynek rövid kivonata megjelent a Beijing Review-ban, majd utána magyarul, amely ezt az egész kutatási területet létrehozta és aktívvá tette. A teljes kinyomtatott előadás befejező gondolatai a következők Du (1988) fogalmazásában:

„Kodály és Bartók a történelmi lehetőségek korlátai miatt nem tárgyalták a hun zene hatását a magyar népzenére, de a hun zenekultúra valójában a magyar népzenének egyik forrása. Ezért szükséges, hogy Kodály következtetéseit kipótoljuk. Bartók lelke nagyon fog örülni ennek az égben."

A magyar népzenének van még egy ága, amely kelet felé mutat: a népi hangszerek. Ide tartoznak az ütőhangszereink, mint az ütőgardon, meg dobok, továbbá a dudák, köcsögdudák, lantok, oboa típusúak, kobzok, nyenyerék, citerák, furulyák, sípok. Népi hangszereinknek és azok keleti párhuzamainak igen jó ismertetését és seregszemléjét találjuk Csajághy György (1998) könyvében, címe A magyar népzene bölcsője: kelet.

Hivatkozások

BARTÓK Béla: „Népdalgyűjtés Törökországban." Nyugat, 30, 173-181 (1937 március) 3. sz.

BARTÓK Béla (1943): „Introduction, Conclusions", in A. Adnan SAYGUN, Béla Bartók's Folk Music Research in Turkey, Akadémiai Kiadó, Budapest (1976).

BARTÓK, Béla: Turkish Folk Music from Asia Minor, ed. for publication by Benjámin Suchoff. Princeton, University Press, 1976.

CSAJÁGHY György (1998) A magyar népzene bölcsője: kelet. Pécs, Alexandra.

DU Yaxiong (1982) „A yugur nemzetiség nyugati részének népdalai és a rokon népdalokkal való összehasonlítása és kutatása" (kínaiul), előadás, közölte China Music, 22-25 old. (1982. december 4. sz.) No. 8 folyamatos szám.

DU Yaxiong (1982a) népzenei kutatásainak magyar vonatkozásáról számol be a Beijing Review (angolul)

Vol. 25, No. 41 (October 11, 1982) 30. old. MUSIC szekció.

DU Yaxiong (1998), Rokon vonások a magyar és észak-ki-nai népzene között, Debrecen, Főnix Könyvek 13, Dél-Nyírségi Bihari Tájvéd. és Kultur. Értékőrző Egyesület.

DU Yaxiong (1998a), „The La Pentatonic Scale and its Importance to Hungárián Prehistory Research" Eu-rasian Studies Yearbook, 70, 1-14. o.

HORVÁTH Izabella (1991), „Két amerikai magyar Belső-Ázsia kutató a 7. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson." Szittyakürt, (1991 jan.-febr.): 5-6 old.

KODÁLY Zoltán: A magyar népzene. Budapest, Zeneműkiadó, 4. kiadás, 1969, 17. és 37. oldal.

RUDENKO, S. I. (1970): Frozen Tombs of Siberia, Trltd. by M. W. Thompson, Berkeley and Los Angeles, Univ. of California Press.

SAYGUN, A. Adnan (1976), Béla Bartók's Folk Music Research in Turkey, Akadémiai Kiadó, Budapest.