Új magyar honfoglalás szükséges hazánkban!
A nemzeti gondolatnak, érdeknek és akaratnak helyet kell kapnia az élet minden területén. Alapvető követelésünk, hogy a magyarság arányosan vegyen részt a hatalomban; egyetlen kisebbség sem élvezhet előnyöket, egyik sem kerülhet fölibénk! Fajtánknak ott kell lennie valamennyi közéletet meghatározó helyen, hogy dönthessen sorsáról. Új magyar honfoglalás szükséges, a legalsó régióktól a legfelső csúcsokig!
Siklósi András
Legyőzöttekből győztesek leszünk!
(A 2008-as budapesti Szittya Világtalálkozó megnyitó előadása)
Mottó: „A nemzet közös emlék a múltból, és közös terv a jövőre.” (Ernest Renan)
Tisztelt Világtalálkozó, Szittya Testvéreim, Magyarok!
Rettenetes helyzetben, súlyos válságban, szörnyű kórságban szenved a magyarság, a szívünknek legdrágább, áhítattal szeretett népünk. Legjobb fiai sorra lemorzsolódnak, megroppant gerinccel, kedvüket és hitüket vesztve – az úgyis hiába minden szándék sóhajával ajkukon – visszavonulnak barlangjukba, és föladják a küzdelmet. Nincs az emberekben bátorság s kitartás, hiányoznak az Atillák, Vérbulcsúk, Zrínyik, Rákóczik, de az egyszerű, névtelen hősök is. Éppen most, mikor minden korábbinál rosszabb a sorsunk, amikor soha nem látott borzalmas veszedelmek lesnek ránk, a magyar nemzet zöme mély álomba merült, már-már gyógyíthatatlan kómában fetreng, s öntudatát, reményét sutba hajítva, bambán várja a megváltást; közönyösen, gyáván vagy irigykedve bámulja azokat, akik gonosz varázslatot űznek vele és a nagyvilágban élő többi etnikummal. Mert tudnunk kell, hogy nemcsak itt, Csonka-Magyarországon, ill. a Kárpát-medencében fordultak tragikusra a dolgok, hanem valahány földrészen rohamosan romlanak az emberiség életkilátásai.
Beszédemben az egyetemesség felől közelítve kívánok eljutni saját ügyeinkhez, felvázolva ugyanakkor néhány hasznos megoldási javaslatot is, bármiféle kizárólagosságra vagy teljességre törekvés nélkül. Igyekszem tömören számot vetni legfőbb nemzeti sorskérdéseinkkel, közös feladatainkkal és esélyeinkkel. Vitathatatlan, kizárólagosan üdvözítő utat én sem mutathatok, ám fölvetek néhány égető problémát, melyek orvoslása nélkül hazánk és népünk nem menthető meg.
Régebben egy-egy óriásbirodalom évszázadokig, olykor évezredekig tartotta magát a csúcson, mielőtt más népek szétverték, ill. belső elrákosodása miatt összeomlott. A szovjet vörös rém már csak 70 évig bírta, s az azóta egyedüli világhatalommá előlépett Egyesült Államok sem húzhatja sokkal tovább. Fölgyorsult tehát az idő, fölbomlottak, széthulltak azok a keretek és eszmék, amik a 20. század elejéig mindenütt domináltak. Helyettük azonban nincsenek világos, elfogadható, egyetemleges elvek, csupán zavaros, ködös, kiüresedett direktívák.
A régi célok, a becsület, a hűség, a teljességre törekvés, a bölcsesség, a jóság, a hivatástudat, a hit, az alázat, a tisztaság már szinte senkit sem vonzanak; annál inkább a pénz, a hatalomvágy, a korrupció, az önzés, a hazugság, az erőszak, a perverzió, a rombolás s az erkölcstelen szabadosság uralkodik mindenütt. A tudományos-technikai forradalom, az iparosodás növelte a fizikai kényelmet s az előállított – sokszor fölösleges – termékek mennyiségét, de a nyomában kialakult fogyasztói szemlélet megrontotta, tönkretette az emberek lelkét, elszennyezte, megmérgezte a környezetet, fölborította az éghajlat s az időjárás rendjét, elkerülhető természeti csapások és nukleáris katasztrófák sorát zúdította egész bolygónkra. Megsebesült, megrokkant életterünk, a Föld; növényi és állati fajok tömege tűnik el nap mint nap, a néhai édenkert sivár sivataggá válik, a rendkívül káros emberi beavatkozások nyomán az ökoszisztéma már-már visszafordíthatatlanul megbetegedett, planétánk a végső pusztulás küszöbére ért. Ez pedig a teremtés koronájának sorsát is megpecsételi…
A judeokapitalizmussal egy tőről fakadó, s ugyanazok által finanszírozott cionbolsevizmus kimúlása után napjaink politikai vezérgondolata a szintén zsidó gyökerű globalizmus lett, ami tulajdonképpen a „választott nép” fogalomkészletéből ismert „egy akol, egy pásztor” elv gyakorlati megvalósítása. Ennek lényege, hogy egy terrorisztikus, zsarnoki elnyomással a népeket, nemzeteket egy közös uniformisba (kaftánba?) gyömöszölik, a rasszokat kaotikusan összekeverik, egy tervszerű agymosással megfosztják őket nemzeti és történelmi tudatuktól, önazonosságuktól, szokásaiktól, vallásuktól, kultúrájuktól, esetleg anyanyelvüktől is.
A határokat „légiesítik”, az egyes országok helyett ipari-kereskedelmi régiókat kreálnak, a lakosságot gyarmati rabszolgasorba kényszerítik, az energiát, a nyersanyagokat, a termőföldeket fölvásárolják, a helyi gazdaságokat a monopóliumokkal és multinacionális cégekkel megfojtják, bankjaikkal és tőzsdéjükkel a valutákat lerontják, a népeket adósságcsapdába csalják, s a profit növelése végett csontig lecsupaszítják. Ezt a példátlan gyalázatot persze a liberalizmus, a kozmopolitizmus, az emberi szabadságjogok, a „New Age” (új korszak), a demokrácia, a polgárosodás, a jogállamiság, az antirasszizmus és más hasonló álságos jelszavakba burkolják, hogy lehetőleg a legcsekélyebb ellenállás nélkül mindenkit maguk alá gyűrhessenek, s megalakíthassák az ördögi világállamot.
És mégis, mégis van remény! És mégse győzhet a gonosz, hiába minden igyekezete. Egyszer vége lesz ennek a hitvány purim-ünnepnek, megbuknak ők is, mint minden eddigi világhódító. Az emberiség nem tűrheti, hogy egy törpe kisebbség, egy féktelen rablóbanda mindenéből kiforgassa, az orránál fogva vezesse, vagy egyszerűen halomra gyilkolja úri kedve szerint.
A világ dolga hosszú távon csak roppant körültekintően, türelmesen, igazságosságtól és jóindulattól áthatva oldható meg. Szét kell zúzni az internacionális maffiákat, meg kell semmisíteni az atom-, vegyi- és biológiai fegyvereket, el kell engedni a letörleszthetetlen kölcsönöket és kamataikat; fel kell számolni a gazdasági kizsákmányolást, az éhséget, a járványokat, a nincstelen munkanélküliséget és az analfabetizmust; meg kell akadályozni a tömeges elvándorlást, s ezáltal a különböző népek és fajták keveredését stb. Segélyekkel, ipartelepítéssel, öntöző és ivóvíz biztosítással, mezőgazdasági kultúrák meghonosításával arra kell törekedni, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson. Szabadon használhassa nyelvét, vallását, kultúráját, hagyományait, birtokolhassa hazájának anyagi és szellemi javait, természeti kincseit. A leltár tetszőlegesen bővíthető, ám most nincs módom egy átfogó részletezésre.
Ami Európát illeti, a mindenkinek ártalmas, a népek identitását fölolvasztó, globális érdekeket kiszolgáló, föderatív Unió helyett létre kell hozni a szabad, független és egyenrangú nemzetek konföderatív közösségét, mely befelé segíti a gyengébbeket, kifelé pedig védi a kontinens gazdasági-katonai-politikai-kulturális érdekeit másokkal szemben. Főképpen pedig meg kell őrizni Európa domináns fehér jellegét, mert a túlzott „elszíneződés” egyben eredeti arculatának, ősi kultúrájának szétrohadását jelentené.
Barátaim! Evezzünk immár hazai vizekre.
Évtizedek, sőt, évszázadok óta folyamatosan gyengítik, fertőzik, pusztítják népünket. Úgy tűnik, bizonyos erők nem nyugszanak addig, míg akár csak hírmondó is marad belőlünk. Fáj nekik, hogy a magyarság a világ talán legősibb, legszervezettebb, legkulturáltabb nemzete. Gyökerei a legmélyebbre nyúlnak, nyelve a legkifejezőbb valamennyi nyelv közt, szépérzéke, gyakorlati és művészeti hajlama, szocializáltsága, intelligenciája páratlan a maga nemében, alkotó kedve legyűrhetetlen, országa – a Kárpát-medence – a legtökéletesebb egység egész bolygónkon. Mivel sok évezredes eredményeink fölülmúlhatatlanok, szellemi és erkölcsi fölényünk vitathatatlan, genetikai és lelki adottságaink egyedülállóak, ezért egyszerre több fronton támadnak bennünket, és céljuk mindannak a teljes megrontása, majd megsemmisítése, amit a magyarság képvisel. A nemes, lovagias versengés helyett azért használnak föl bármilyen alantas eszközt elzüllesztésünkre és fölmorzsolásunkra, mert rájöttek, hogy tisztességes módszerekkel kikezdhetetlenek és legyőzhetetlenek vagyunk.
Nehéz, vészterhes korban élünk. Egy nagy nemzeti tragédia kellős közepében, amely a puszta létünket veszélyezteti. Betegebbek vagyunk, mint sokan gondolják. Egy katasztrófa-elhárító programot csak úgy lehet eredményesen elkezdeni, ha először a saját meghasonlott lelkünket erősítjük meg, majd a megsemmisített nemzeti öntudatunkat hozzuk rendbe. Ahhoz, hogy megmaradjunk, hinnünk kell magunkban! Meg kell birkóznunk a romboló erőkkel. Emelt fővel kell vállalnunk magyarságunkat. E nélkül társadalmi és gazdasági kérdéseink megoldhatatlanok.
Minden erőnkkel össze kell tartanunk! Vigyáznunk kell a határainkon kívül élő testvéreink sorsára is, mert még kilátástalanabb helyzetben vannak, mint mi. De ezzel nem szabad elterelnünk a figyelmet súlyos itthoni bajainkról sem.
Mi idősebbek és középkorúak valamennyien elszenvedtük a bolsevizmus poklát. Jogos igényünk ma is az üldözöttek anyagi és erkölcsi rehabilitációja; másfelől elengedhetetlen a bűnösök felelősségre vonása, s az árulással összeharácsolt javaik elkobzása (e körbe az 1990 óta elkövetett visszaélések szereplőit is be kell vonni!). Sajnos, mindez eddig csak szavakban nyilvánult meg, a gyakorlati végrehajtás elmaradt. A főkolomposok háborítatlanul átmentették vagyonukat és hatalmukat, s zökkenőmentesen beépültek az új vezetésbe. Itt az idő, hogy végre nekilássunk az akadályok kiiktatásához. Az igazságtétel, a tiszta közélet kialakítása föltétlenül szükséges, hogy népünk meggyőződhessen arról, itt valódi rendszerváltás történik. Ez növelné politikai bizalmát, s még a kívülről begyűrűző, kivédhetetlen gazdasági kényszerintézkedéseket is rugalmasabban fogadná.
Meg kell akadályoznunk nemzeti javaink további elherdálását: üzemeink, gyáraink, bankjaink, kulturális intézményeink, kórházaink és mindenekelőtt földjeink oktalan kiárusítását, ill. idegen kézbe juttatását! Véget kell vetnünk az egyre növekvő korrupciónak, népünk tervszerű kizsigerelésének és bennszülötté züllesztésének. A kádári „gulyáskommunizmus”, ill. a mai „demokratúra” alatti hitelfelvételekért a nemzet nem felelős, ezért az adósságtörlesztést azonnal meg kell szüntetni, vagy végérvényesen az IMF, a Világbank és egyéb pénzoligarchák kamatrabszolgái leszünk.
A bürokratikus közigazgatást s a túlburjánzó államapparátust karcsúsítani kell. Az Alkotmánybíróság nem trónolhat magasan fölöttünk, jogköre ezért lényegesen csökkentendő, de még hasznosabb lenne megszüntetése. Az írott és íratlan hagyományainkon alapuló, jogfolytonos régi-új alkotmány elkészítése nélkül pedig egész törvénykezésünk értelmetlen. Az igazság mindenkor fontosabb a jog(államiság)nál!
Alapelvünk a kis és közepes magántulajdonnal rendelkező középosztály erősítése; eszményünk az egyéni gazdálkodó, aki szaktudással, szorgalmasan dolgozik, s egyben szeretettel ragaszkodik javaihoz, ezáltal hazájához is.
A kommunizmus beszolgáltatással, kuláklistákkal, internálással egymillió parasztcsalád életét rombolta szét, s űzte el őket otthonaikból (ugyanakkor a munkást és az értelmiségit is eltaposta). De a gazdasági-társadalmi bajoknál súlyosabb volt a szemléletben, az erkölcsökben és az öntudatban okozott kár.
Az erőszakkal elrabolt (államosított) földek, házak, kisüzemek és egyéb ingatlanok reprivatizációját a kárpótlási törvény alattomosan keresztülhúzta; ráadásul végrehajtásának szándékos késleltetése (helyenként bojkottja!) elképesztő káoszt okozott a tulajdonviszonyokban. Ezt a zavart haladéktalanul meg kell szüntetni, s egy tisztességes és méltányos rendezéssel garantálni kell a nyugodt agrármunka feltételeit. Ne fölülről diktáljanak, hanem a helyi közösségek döntsenek saját ügyükben! Akik eddig nem juthattak termőföldhöz, de gazdálkodni szeretnének, azoknak földosztással biztosítsanak elegendő területet. Bányáinkat, gyárainkat lehetőleg meg kell menteni, és (munkásrészvényekkel) dolgozói tulajdonba kell juttatni. A munkásság nem lehet a privatizáció, ill. a külföldi tőkebevonás kárvallottja! Bizonyos stratégiai jelentőségű állami cégek (pl. posta, hírközlés, közlekedés, energetika, dohány-, szesz-, cukor-, növényolajipar stb.) magánkézbe adása pedig kifejezetten káros. Ez ellen újraállamosítással szükséges védekeznünk. A magyar mezőgazdaság és az ipar talpra állításához nélkülözhetetlenek a védővámok, s a lakosság ösztönzése a hazai termékek fogyasztására.
Egészséges vidéki életet kívánunk teremteni. Hozzá kell látnunk a falvak (különösen az elmaradottabb térségek) infrastruktúrájának kiépítéséhez. Növeljük megtartó erejüket, hogy a fiatalság megtalálja számításait, s ne kényszerüljön elvándorolni. Sőt, arra kell törekedni, hogy egyre több munkanélküli leljen munkára az újjáéledő falvakban. A rengeteg üresen álló ház pedig némileg enyhíthet súlyos lakásgondjainkon. Az embernek a természettel szerves egységben kell élnie, nem pedig azt legyőzni vagy „átalakítani”. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy gazdasági ténykedésünk ne rombolja környezetünket, és energiatakarékos legyen.
A leghasznosabb befektetés a szakember-képzés, az oktatás fejlesztése az alsó fokú iskoláktól az egyetemekig. A foglalkoztatási nehézségeken segíthetnek a különféle tanfolyamok, a gazdaképzés s a népfőiskolák is. Hazánk hagyományosan mezőgazdasági ország, ezért a versenyképesség szempontjából szükség van az agrárbankok fölállítására, a hitelfeltételek (kölcsönök) javítására és egyéb támogatásokra is. A verejtékes munkával létrehozott értékek zöme maradjon a termelőknél; a felvásárló monopóliumok és viszonteladó maffiák ne fölözhessék le a hasznot! Igen fontos, hogy a parasztság és a munkásság megfelelő (politikamentes!) érdekvédelemben részesüljön (a jelenlegi balliberális szakszervezetek erre nem alkalmasak!). Iparunknak lehetőleg önellátásra kell törekednie. Célszerű a mezőgazdaságot kiszolgáló, ill. ennek termékeit feldolgozó ágazatok, valamint az infrastrukturális háttéripar fejlesztése. Az EU-ba vagy egyéb kontinensekre csak a fölöslegünket vihetjük, miután a hazai szükségleteket kielégítettük. Meg kell gátolnunk, hogy a mindent behálózó globalizációs (gyarmatosítási) folyamat gazdaságunk kiszolgáltatottságához és életszínvonalunk további süllyedéséhez vezessen. Az összeomlás közelébe sodródott, számunkra semmilyen előnyt nem nyújtó NATO-ból és EU-ból legegyszerűbb lenne kilépni, vagy ha ez nem sikerül, legalább újratárgyalni, módosíttatni a nyakunkba sózott képtelen szabályokat, össznemzeti érdekeinknek megfelelően.
Ezer sebből vérzik az ország. Az egzisztenciális bizonytalanság mellett romlik az egészségügyi helyzet is. Sem a gyógyítás, sem a betegség-megelőzés intézményi és személyi feltételei nincsenek biztosítva. (Ehelyett öngyilkos „reformokkal”, ágyszám-csökkentéssel, vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, több biztosítós finanszírozással boldogítják a szerencsétlen lakosságot.) Infarktus, rák, TBC, neurózis, öngyilkosság tizedeli népünket; rettentő károkat okoz az alkoholizmus, a kábítószer- és drogfogyasztás, az ésszerűtlen és hiányos táplálkozás. Kétségbeejtően kevés a születés. Ennek következtében állandóan fogyunk. Lassan 10 millió alá csökken a lélekszámunk, s ez a zuhanás egyre gyorsul. Nagy az elöregedés, a halvaszületés, a mozgássérültek és az értelmi fogyatékosok száma. Ha nem tudjuk a legsürgősebben megállítani a pusztulást, néhány évtized alatt visszafordíthatatlan helyzetbe jutunk. A gyermek-születés nem magánügy többé, hanem az első és legfontosabb nemzeti szükséglet. Aki ezt nem látja be, vitatkozik, vagy élcelődik rajta, az mindnyájunk ellensége.
Természetesen az államnak is kötelességei vannak a családokkal szemben, ám ezeket mindig vétkesen elmulasztotta. De szaporodásunk nemcsak anyagi, hanem erkölcsi tényezőkön is múlik. A levitézlett rendszer gyalázatosan gyermek- és családellenes volt (a mostani se különb!). Elképesztő a lakáshiány (évek óta alig építtet az állam!), tarthatatlan az alacsony munkabér, az ördögi fantáziával kiagyalt adórendszer s a korlátlan terhesség-megszakítás lehetősége (közel 7 millió abortusz volt 50 év alatt!). A nemzetet értékes polgárokkal gyarapító, törvénytisztelő, dolgozó családok körében általánosítani kell a tisztes megélhetést nyújtó főfoglalkozású anyaságot, s legalább 3 gyermek nagykorúvá nevelése után az anya legyen nyugdíj-jogosult. Családi (gyermekszámtól függő) adózást óhajtunk, s ezen felül az adóprés vállalkozás-barát lazítását; ugyanakkor egy mérsékeltebb adózás alól csalással vagy eltitkolással kibúvók kemény büntetését.
Őseink évezredeken át – a legmostohább körülmények között is – továbbadták az életet. A mai nemzedékeknek sincs joga ezt a folyamatot megszakítani, ill. felelőtlenül semmibe venni megmaradásunkat.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy „semleges” világnézet nincs, csak vallásos vagy ateista (utóbbi „értékeiből” bőven kaptunk ízelítőt a bolsevizmusban). Ugyanígy a nemzettel szemben sem lehetünk közömbösek; vagy érte, vagy ellene gondolkodunk és cselekszünk. Iskoláinkban ezért be kell vezetni a hazafias nevelést s a kötelező hitoktatást (amelyik pedagógus ezt ellenzi, az hagyja el a pályát!), még akkor is, ha egy törpe kisebbség förtelmesen prüszköl miatta, mert valamiféle keresztény (keresztyén) kurzustól retteg. Ha a tisztesség, a becsület, a család- és hazaszeretet, az erkölcsi tartás jeleníti ezt, akkor „félelmük” teljesen indokolt.
A tanszabadság nem takarhat irodalom- és történelemhamisítást, kifordult ízlést, félresiklott szellemet. A tananyag legyen iskolatípusonként országosan egységes, s a humán tárgyakban nemzeti irányultságú. Bizonyos szabadság csak az oktatási módszerekben engedhető meg. Az elsajátítandó anyag legyen célszerű, világos, könnyen emészthető és számon kérhető; s a lehetőségekhez képest objektív, végleges, csak a legszükségesebb mértékben változó. Igen sürgős a fönti követelményeket kielégítő új tankönyvek írása. Szakítani kell az elégtelen tudású diákok átengedését provokáló szemlélettel. A tanárok felkészültségét is rendszeresen ellenőrizzék (szakfelügyelők), és biztosítsák folyamatos (át)képzésüket. Tűrhetetlen, hogy iskoláink és nevelőink továbbra is a materializmus, a liberális önzés és a plutokrata nihilizmus pestisét oltsák a jövő generációiba. Ugyanakkor követelményeket támasztani csak elfogadható bérezés mellett lehet. Nem engedhetjük, hogy a pedagógus pálya anyagi és morális presztízse tovább süllyedjen.
Az „újszocialisták” és a „liberálisok” a gyökértelen világpolgárság szellemében továbbra is elutasítják mindazt, ami magyar és keresztény. (Utóbbi alatt persze nem a kiherélt judeo-kereszténységet, hanem a tiszta, hamisítatlan jézusi tanításokat értjük!) A bukott rendszerben a legjobb esetben is csak megtűrt, periférián tengődő volt a vallás és a nemzeti öntudat. A kozmopolita álelit ma is arra törekszik, hogy a még létező hazafias erőket szétzúzza. Ne féljünk szembeszállni velük, mert csak az ő elsöprésük után menthetjük meg magunkat!
A nemzeti gondolatnak, érdeknek és akaratnak helyet kell kapnia az élet minden területén. Alapvető követelésünk, hogy a magyarság arányosan vegyen részt a hatalomban; egyetlen kisebbség (pl. zsidóság, cigányság stb.) sem élvezhet előnyöket („pozitív diszkriminációt”), egyik sem kerülhet fölibénk! Fajtánknak ott kell lennie valamennyi közéletet meghatározó helyen, hogy dönthessen sorsáról. Új magyar honfoglalás szükséges, a legalsó régióktól a legfelső csúcsokig! A legparányibb településen is létre kell hozni a magyarság önvédelmi szervezeteit, valamint egy központi Nemzetvédelmi Minisztériumot (a honvédelem ettől független!).
A zsarnokság a legaljasabb módszerekkel fölszaggatta létünk alapjait. Múltunkat, nagyjainkat, jelképeinket bemocskolták, hitünket lerombolták, önbecsülésünket tönkretették. Katasztrófánkat nem a gazdasági problémák, hanem az okozhatja, ha önként föladjuk (határokon innen és túl) magyar identitásunkat (önazonosságunkat). Így ellenségeink alantas szándékainak megfelelően „természetes” halállal múlunk ki. Gazdasági romlásunk misztifikálása csak elfödi és növeli bajainkat.
Ősi isteni örökségünkről, a Trianon óta önkényesen megszállt Kárpát-medencéről sohasem mondhatunk le. Ugyanakkor meg kell akadályoznunk, hogy hazánkat kalandor szerencsevadászok és nincstelen „sáskarajok” lepjék el, s a magyarság kiszorításával új hídfőállásokat teremtsenek maguknak. Határainkat szigorúan le kell zárni, az indokolatlanul bevándoroltakat pedig mihamarabb ki kell toloncolni. A rend és a közbiztonság növelése s a hatékony honvédelem érdekében erősíteni és korszerűsíteni kell a rendőrséget és a hadsereget (ill. a honi fegyvergyártást). Ezek elsorvasztása vagy leépítése (ill. nemzetellenes irányultsága) még elméletben sem merülhet föl! A parttalan bűnözés felszámolása végett vissza kell állítani a csendőrséget és a halálbüntetést (mely utóbbit a felelősségre vonástól rémüldöző komcsik egy tollvonással eltöröltek). Komolytalan minden állítás, mely szerint ez nem gyakorolna elegendő elrettentő hatást a gaztettek elkövetőire.
A sajtót, rádiót, televíziót – kevés kivétellel – az elfogultság, a félrevezetés, a fanyalgás, a gúnyos felhang jellemzi. Mivel úgyszólván totális közvéleményformáló eszközökről van szó, egyáltalán nem mindegy, hogyan tálalják az eseményeket. Tárgyilagos, megértő módon, vagy hamisan és torzítva, vakon lövöldözve, esetenként sértegetve és rágalmazva, a lakosságot is elbizonytalanítva.
A legtöbb éles támadás, rosszindulatú megközelítés a (még létező) nemzeti erőket éri. A sajtó nem végrehajtó, hanem tájékoztató szerv. Kötelessége az igazság pártatlan szolgálata. Ha ezt elmulasztja, rá kell kényszeríteni (pl. kuratóriumokkal, magas pénzbüntetésekkel, végül akár betiltással is). Nem sajtószabadság az (hanem sajtóterror!), ha számos kiváló írás megjelenése attól függ, megfelelnek-e egyes szerkesztők nézeteinek, vagy sem. Ugyancsak bevett gyakorlat, hogy valakit alaptalanul megvádolnak, de válaszát nem közlik, vagyis egyszerűen sárba tiporják a sajtóetikát.
A tömegtájékoztatás jelentős részében ma is a régi rend sokszorosan kompromittált kiszolgálói ülnek, s tőlük aligha várható őszinte pálfordulás. Sajnos az egész országban alig van olyan hírforrás, amely maradéktalanul népünk érdekeit képviselné. Médiatörvény helyett az elemi sajtótisztesség betartására volna szükségünk!
Ha megvizsgáljuk a főbb pártokat, nem sok biztatót mondhatunk róluk. Kipróbált, jellemes, tettre kész személyek még csak akadnak, de hiteles pártok alig. Leszögezhetjük azt is, hogy hazánkban a középtől jobbra álló tekintélyes politikai erő – az állandó bomlasztás miatt – nem tudott kifejlődni. Szélsőjobb egyáltalán nincs (csupán annak bélyegzett csoportocskák!), a valódi jobboldal szintén hiányzik, ugyanakkor a szélsőbal (pl. SZDSZ, MSZP, Munkáspárt stb.) ma is háborítatlanul virágzik.
1990 óta nem volt semmilyen lényegi változás. Vajon lesz-e 2008-ban vagy azután? Nem az a fontos, hogy melyik párt(ok) kerül(nek) hatalomra (sőt, mindenképpen jobb lenne nélkülük!), hanem az, hogy a nemzetnek valóban elkötelezett, vagy pedig a nemzetellenes (kozmopolita-posztkommunista) erők győznek-e. Tehát a tét a tényleges rendszerváltás, végső soron a magyar jövő. Az ország pusztulásáról vagy megmentéséről kell felelősen döntenünk.
Honfitársaim! Magyarnak lenni épp úgy morális és egzisztenciális vállalkozás, mint valamiféle eleve elrendelt sors. Népünk nem dédelget hatalmi álmokat. Csupán azt szeretné, hogy hazánk végre igazán a sajátja legyen. Mindenki annyit ér, amennyit tisztességgel, emberséggel fajtánknak használni képes. Ne csak jó magyarok legyünk, hanem aktív, nemzetépítő magyarok!
Kisemmizett, megcsonkított ország vagyunk, de dicső múltú nép és nagyreményű nemzet. Mert a nagyság nem (csak) a számosságon múlik. Adtunk annyi szépséget és értéket a világnak, mint bármelyik óriás! Tehetséggel, megértéssel, szívós munkával most is kivívhatjuk más népek tiszteletét és elismerését. Ám csupán akkor, ha méltóságot, szilárdságot és példás rendet sugárzunk. A folyton mások kegyeit kereső, mások tetszéséért rimánkodó, saját útjáról idegen célokért lemondó nemzet előbb-utóbb elveszti jellegzetes arcát. A gyáva, hajbókoló, megroggyant népeket fölfalják a többiek.
Imádságos lélekkel kérjük Jézus Urunkat és hazánk Nagyasszonyát, Szűz Máriát, segítsen bennünket, hogy a mai anyagi és erkölcsi fertőből kilábalhassunk, és közös erővel megteremthessük az új, emelkedő, virágzó Magyarországot. Munkánk emberfölötti, de nem csüggedhetünk el, hanem bíznunk kell egymásban és önmagunkban.
Magyarország az elmúlt évezred során, nagy véráldozatokkal, sokszor védte magát és Európát. A tatár, majd a török hódítások idején kontinensünk biztos bástyája volt, ill. a II. világháborúban letiporva is befogadta a nagy számban érkező üldözötteket (pl. lengyeleket, zsidókat). Adottságaihoz mérten igyekezett bújtatni és eltartani őket. Viszonzást, hálát nem várt, és soha nem is kapott érte. Sőt, az önző és gonosz „győztesek” (Nyugat és Kelet egyaránt) számtalanszor lebunkóztak, porig aláztak bennünket (pl. a török kiűzése után, 1849-ben, Trianonban, 1945-ben, 1956-ban vagy 1990-től kezdődően), s most sem remélhetünk tőlük semmilyen támogatást, megértést.
Még viszonylag kedvező (de egyre romlik) a hírünk a világban. Ne hagyjuk, hogy egyes hazai és külföldi svihákok megint befeketítsék. Ragadjuk meg az alkalmat, éljünk lehetőségeinkkel! Vegyük birtokba ismét páratlanul gazdag történelmi örökségünket; a gyökerekig leásva hozzuk felszínre homályba borított, eltüntetett hagyományainkat (szokásainkat), kultúránkat (pl. rovásírásunkat, régi nyelvemlékeinket, népi motívumainkat, díszítő művészetünket stb.), csodás hajlamainkat, kozmikus világszemléletünket, életfilozófiánkat. Fogjunk össze, dolgozzunk, elszántan küzdjünk föltámadásunkért, és váltsuk valóra népünk akaratát: azaz a szabadságunk, függetlenségünk kivívása után állítsuk vissza a Szent Korona szerves, valamennyiünket boldogító ősi birodalmát!
A magyarok Istene áldjon meg bennünket, és segítse nemzetmentő harcunkat! Vesszen a zsarnokság, tűnjön el az összes országrontó briganti! Éljen a magyar szabadság, örökké éljen a haza! Előre a végső győzelemig!
Forrás: kuruc.info