Eszközeik a legdurvább inkvizíciótól kezdve a csalafinta elhallgatásokig és nevetségessé tételéig mind megtalálhatók. E bűnök elkövetői a mindenkori hatalmat bitorlók és lakályaik voltak, akik mosolyogva fektették el poros levéltárakban legdrágább történelmi emlékeinket. Amikor ezt nem lehetett megcselekedni, mert jelenkoruk kutatói csökönyösen ragaszkodtak a nemzet érdekeit szolgáló ismeretek terjesztéséhez, ezen embereket lehetetlenné, műveiket nevetségessé tették. Néhány ilyen igen durva nemzetellenes példán keresztül szeretném óvni a jövő kutató fiataljait, hogy ne engedjék életükben ezeket megismétlődni.

1. MESÉINK VILÁGA

Szépséget, jóságot tükröző, mindig építő célú meséink főbb alakjait „gonosszá” nyilvánították. Így született meg — késői átírás eredményeként — a „gonosz” Tündér Ilona képe, hogy ezzel együtt már zsenge gyermekkorban elkezdődjön a lélekrombolás.

2. TÁRGYI BIZONYÍTÉKOK ELTÜNTETÉSE

Lázár István részletesen leírja^[1] a bodrogközi ősi sírok lakóinak „kitelepítését”, ismeretlen helyre. Ilyen kitelepítésnek áldozata Szabolcs községben 1981-ben, a régi avar vár védette temetőből a volt földbirtokos Tomory család sírboltjában nyugvó Tomory Zoltánné, hogy híre se maradjon a családnak. Hasonló módon pusztulnak elcsatolt területeink temetői, az emlékezésnek e szent helyei.

Nemcsak temetők múltunkat idéző helyeit tüntették el ellenségeink, de — s most csak az 1945 évtől számított pusztulásról beszélek — falvakat, településeket is. Az Alföldön például sokkal kevesebb tanya élte túl a kommunizmus éveit, mint a tatárjárás után, egy gazdasági szakértőnk felmérése szerint. Hogy milyen mérvű pusztulást szabadított az országra a Hapsburg dinasztia, köteteket érdemelne. Tették mindezt felkent magyar királyokként, a pápa és a papság áldásával. Nem emlékezem már, kitől származik a mondás, mely szerint az osztrák császár mindenkor hadat viselt a mindenkori magyar király ellen: ennél tömörebben nem lehetett volna kifejezni a szomorú valóságot.

De nemcsak sírokat lehet meg nem létezővé tenni. Lehet tudományos felfedezéseket is meg nem született gondolatokként kezelni, vagy a felfedezés eredményeit elferdíteni.

Ilyen elhallgatások legnagyobbika hazánk régészetében — még hozzá mindkét szinten — a kárpátmedencei 500.000 éves vértesi ősember^[2] idegen szakirodalomból való kizárása, az első eredmények megváltoztatása az ősember embertani jellegével kapcsolatban, s az idő előtt elhúnyt felfedező — Vértes László — kéziratos művének be nem fejezése.

Tárgyi emlékek eltüntetéséről számol be Móra Ferenc az „Utazás a Földalatti Magyarországon című művében: „Ezzel körülbelül számot is adtam mindenről, ami nem kerül a múzeumi termek szekrényeibe, még akkor se, ha majd lesznek szekrényeink és tudjuk őket hova tenni. Ezek a szokott cifrasági találmányok, amint a ködmönös nemzet mondja, ugyan a ködmöntelen is úgy mondja, ha úrral beszél. Kardok, kengyelek, lószerszámdíszek, férfiöv ércfityegői, asszonyok encsembencsemjei.”^[3] Másutt említ még szúvas fogakat, ősi állkapcsokat, agyafúrt koponyát, lókoponyákat és lócsontvázakat. Beszél dinnyemag-alakú és nagyságú gyöngyökről, melyek közepén oly vékony bronzcsövecske megy keresztül, amit mai műszaki tudással nem lehet előállítani. Az addig kiásott negyven avarkori tűtartó közül egyetlen példány került csak a múzeumba, pedig vagy tíz más példányból még lehetséges volt „kimesterkedni” az elrozsdásodott varrótűt is. Ennek ismeretében például biztosak lehetünk abban, hogy asszonyaink hímzései valóban át tudták menteni a bronz-, s korábbi idők formakincsét. Másutt már említettem az árva tölgyfából faragott orsót, ami szintén nem került be a múzeumba. E néhány adat is bizonyítja, hogy ilyen körülmények között egész ősmultunk a MTA szemetesládájába vándorolt, s vándorol ma is. Még jobb eset, ha az előrelátó régész ki sem ássa nemzeti szempontból fontos lelőhelyeinket addig, amíg azok méltó megőrzése nem lehetséges. Mindez hatványozottan érvényes elszakított területeinkre.

Eltűnt tárgyaink közé tartozik a Magya Szent Korona alapját képező aranycsésze. Ez a tulajdonképpeni ősi koronánk, napsapkánk, s ennek eltüntét soha senki nem tette szóvá az arra hivatottak közül.

Egy 1936.II.1.-i újságcikk szerint (sajnos az újság neve nem ismert) Nagyszíksón hatalmas hún leletet tártak fel. A leleten hitelesített hún írás volt, mely kihangsúlyozottan nem török. Szeged városa vissza akarta perelni e leletet. Ugyanekkor honfoglaláskori múzeumot akart létesíteni, különösen Móra Ferenc ásatási anyagából. Szeged akkori polgármestere e tervet támogatta. A polgármestert leváltották. Az új polgármester szabadkőműves jelekkel díszítette hivatalát, s annak üvegablakát.

Nyugati irodalomban nem található a Pesti Hírlap 1929 VI.23.-i,41.évf. 140.számában közölt 10-12.000 éves avashegyi, szerszámkészítő ősemberről szóló közlés.

3. TALÁLT EREDMÉNYEK SZÁNDÉKOS FERDÍTÉSE, VAGY ELTAGADÁSA

Kárpátmedencei ősmultunk ismeretének birtokában meg kell említenem néhány történészünk műveltségromboló megállapításait, melyek szerint népünk a földművelés alapszavaitól a közigazgatásig mindent a szlávoktól örökölt. Az alantiak a IV. nemzetközi szláv régészeti előadáson hangzottak el.

Bartha Antal „A IX-X századbeli magyar-szláv érintkezések” című előadásában a következőket mondja: „...a magyar ekés földművelés szláv eredetű...” ^[4]

Győrffy György: „Közigazgatási szavak bolgár szlovén jellege” című előadásában hangsúlyozza, hogy a magyarság a nyugati intézményeket, a földművelés fejlettebb formáit és a kézműipar számos ágát jórészt szláv közvetítéssel ismerte meg, s így tudott beilleszkedni a népek európai családjába. E ponton figyelmeztetem önmagunkat a korábban tárgyaltakra, mi szerint a kárpátmedencei ősműveltség 7-8.000 éves késéssel érkezett meg a nyugateurópai térségbe.

Balassa István szlovák kölcsönszavakról beszél a szlovák ethnikum kialakulása előtt. ^[5]

Sz. Czeglédi Ilona: „Előzetes jelentés a diósgyőri belső vár 1963 évi feltárásáról” A honfoglalást megelőző emlékeket szlávnak mondja, s hivatkozásul többek között Anonymus Borsu családjának nevét és Borsod települést hozza fel.^[6]

Ugyanezen a konferencián résztvevő idegen tudósok hozzászólásaiból:

A. Tocik az avar emlékeket morvának mondja. Előadása igen elfogult, de még így sem tud semmi szláv régészeti anyagot felmutatni.

Ezzel szemben Herbert Jan-Kuhn: „A szlávok nyugati hatása a korai középkorban Északnémetországban” című előadásában kifejtette, hogy a szlávok jelenléte csak a VIII. századtól észlelhető, kis falvakban, egy-egy földvár körül Ezen földvárak leginkább kezdetleges mocsárvárak.

Tarkó Jenő, a Pesti Hírlap 1931 június 21.-i, vasárnapi számában értesíti az olvasóit arról, hogy Hódmezővásárhely perrel akarja megszerezni földjéhez való elsőszülöttségi jogát, mint Magyarország őslakója. Csokán Pál „Rovások” című munkája hasonlóan vélekedik.

Fischer Károly Antal a hun-magyar írással foglalkozó műve bevezető részében következetes, irányított magyar-ellenes cselekedetekről számol be. Néhány gondolatát idézem:

„De ez (írásos) emlékeket a XI. században a többnyire idegen hittérítők vakbuzgósága, mint a pogány kor gyűlölt emlékeit megsemmisítette, s később a keresztény magyar papság mindent elkövetett, hogy a nemzetből az őskori szokásokat kiirtsa, sőt azoknak emlékezetét is eltörölje. Hisz tudjuk egész bizonyossággal, hogy midőn Béla, Endre öccse, ki a Sándor-féle, vagy, mint mások nevezik, Csiki Székely Krónika szerint 1049-ben bátyjával megosztozva, Erdély vezérévé, vagy vajdájává lett, a rabonbán, gyula, harkáz, régi székely méltóságneveket eltörölte, a családok, várak, helységek régi neveit szentek neveivel fölcseréltetni, s a családok régi irományait összeégettetni parancsolta.” A 101. oldalon pedig elmondja, hogy ősi rovásunkkal kapcsolatos könyvét a közönség szívesen fogadta, s már több, mint ezer példányban van forgalomban, „s volna még több is, ha egy láthatatlan kéz annak terjesztését nem gátolta volna. Legalább máskép nem magyarázhatom meg magamnak azon körülményt, hogy a népkönyvtárak részére fölajánlottam, i n g y e n nehány száz példányt, s kértek kettőt. Pénzért elkel a könyvem és ingyen nem? Adja rá a feleletet aki tudja”

4. A RÓMAI KATHOLIKUS EGYHÁZ JELENKORI, MAGYARELLENES CSELEKEDETEI.

Az alant idézettek a Magyar Vetés cikkei, olvasók hozzászólásai; s így a továbbiakban csak az évszámot és a cikkíró nevét közlöm:

1993.dec.5 - Sz. Károly olvasónak fáj, hogy tiltakozása ellenére papja ragaszkodott azon énekek szövegének rendszeres használatához, ahol ilyen és hasonló öntudat-építő kitételek vannak: „Égre néző bűnös nemzet a mi magyar népünk.”, vagy: „Magyarországról, romlott hazánkról...” Ez utóbbinál a „romlott” szót „édes”-re javították, de az első mondat kollektív bűnösségéhez az arra illetékesek ragaszkodnak

1993. okt. 17. Gróf Bethlen István „A népvándorlásokról” című előadásából idézi, hogy 1333-37-ben a Gyulafehérvári Püspökség 620 templom és 6200 egyházközség után szedett dézsmát.(Az Admonti Kódex, De Regali Dote.)

1993.okt.3. Füzér Júlián: „Ha Mindszenty bíboros Rómában marad” című cikke idézi as Osservatore Romano közlését, mely szerint Mindszenti távozásával a vatikán államtitkársága — mely keleti politikájuk végrehajtó szerve — már gyakorolhatta a „valóság politikáját”, vagyis együtt tudott működni elnyomóinkkal.

1993.okt.10. 1974 február 5.-én VI. Pál Mindszenty bíborost elmozdította Esztergomi érseki székéből. Éppen kirakatpere 25. évfordulóján.

1993.szept.20 Mindszentytől a pápa hallgatást követelt, hogy kedvezni tudjon a kommunistáknak.

1993.júl.4 II. János Pál pápa 1993 május 30.-i „Hungarorum Gens”-e megváltoztatta hazánk egyházmegyéit. Kihagyta az 1009-ben alapított erdélyi egyházmegyét, melynek székhelye Gyulafehérvár; Szatmár, Várad, Temesvár most Bukaresthez tartozik. A trianoni békediktátum szentesítése ezen intézkedés. Ebben szerepe volt Lékai bíborosnak, az ő kérésére vonták a mai országhatárok közé a főpásztorok illetékességét. E folyamat kezdete 1977 dec.30 és 1982 május 11.-i rendelkezés. Felcserélték a hagyományos püspökség-neveket kettős püspökség-nevekkel. A cikk írója érthetetlennek tartja ezen rendelkezéseket, hiszen e régi püspökség-nevek „műemlék nevek”, s a társ-székesegyház fogalmának és tényének bevezetése során az ezeréves folytonosság megszakad a kizárólagosság megsértésével.

1994.márc.13 „Elakadt szenttéavatások” Dr. Füzér Júlián tollából:

1. A magyar katholikus egyház nem sürgeti Prohászka Ottokár szenttéavatását, noha életműve Neumannéval egyenlő színvonalú, s ez utóbbi szenttéavatása most van folyamatban.
2. A magyar jezsuiták szerkesztette America magazinban egy Behl nevű pap Prohászka Ottokárt tipikus antiszemita püspöknek nevezi, s ez ellen soha egyetlen püspök, vagy jezsuita sem tiltakozott.

Az ugyancsak fenti évszámú Magyar Vetésben Pirigyi István „Az erdélyi görögkatholikusok” című cikke említi, hogy az 1912. jun.8.-i pápai bulla, a Christi Fidelis Graeci szerint X. Pius pápa megalapította a Hajdúdorog-i egyházmegyét, amikor is 40.000 magyar került román egyházi tartományba. Ferenc Ferdinánd ez előtt követet küldött a pápához, Ludwig Pastor, a római osztrák történeti intézet igazgatója személyében, hogy megakadályozza a magyar püspökségek alapítását. Ettől kezdve lett a magyar görög-katholikus szertartás hivatalos nyelve az ógörög, beleértve az énekeket is.

1994.április 3-10. száma. A Vaticán Ukrajnába accreditált pápai nunciusa, Antonio Franco megtiltotta a misék utáni magyar himnusz éneklését Munkácson. Sem az egri, sem az esztergomi érsek nem tett semmit ez ügyben. Antonio Franco és titkára szlovák származásúak.

1994 augusztus 20-21 sz. I. évfolyam 5.sz. XIV. Kelemen pápa 1771-ben megszüntette augusztus 20.-t, mint nemzeti ünnepet, s Szent István szenttéavatását nem ismerte el. E tárgyban bővebb felvilágosítást nyerhetünk Győrffy György István Király és Műve címü munkájából. A 144. oldalon említi, hogy VII. Gergely figyelmezteti Salamon királyunkat, hogy szent István az országot szent Péternek ajánlotta fel, s így az a római egyház tulajdona. III. Henrik Róma áldásával Magyarországot meghódította szent Péter tiszteletére, s Aba Sámuelt legyőzve szent István lándzsáját és koronáját Rómába küldte, ahol a koronának nyoma veszett. A 392. oldalon leszögezi, hogy VII. Gergely soha nem avatta szentté Istvánt, viszont Magyarországot hűbérbirtokának tekintette.

A Hunnia 1994 júniusi, 55.száma ismerteti Msgr. Mészáros Tibor (Bázel) „Casarolitól szenvedett legtöbbet” című cikkét, mely részletezi a vatikáni politika magyarellenes intézkedéseit, kezdve VI. Pál pápával, Giovanni Montinivel és ennek politikai fullajtárjával, Agostius Casaroli bíborossal. Ezek soha nem képviselték hazánk érdekeit, soha nem álltak saját főpapjuk mellé, hanem az anyagi előnyöket ajánló kommunista, nemzet-idegen és vallásellenes kormány képviselőit támogatták. Cserébe a kommunista kormány felajánlotta, hogy tovább fizeti a „Kongruát”, a papok megélhetését biztosító összeget. Msgr. Mészáros, aki Mindszenti aulistája volt 1944-ben, majd 1971-ben Bécsben titkára, Mindszenti és VI. Pál pápa találkozásáról a következő szavakkal számolt be: „Szemtől-szembe álltam VI. Pál pápával. A pápának egy jó szava nem volt Mindszenti bíboros felé, de az egész beszélgetésből kitűnt, hogy jobban bízik Kádár Jánosban meg a kommunista pártban, mint Mindszentyben.” (Msgr. Mészáros 1994.III.26.-i beszéde.)

„A jelenlegi esztergomi érsek ellenzi a Regnum Marianum templomának felépítését a történelmi helyén” - mondja a cikkíró.

IRODALOM
Lázár István Kiált Patak Vára, Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat 1974
Móra Ferenc A fele se tudomány -- Utazás a földalatti Magyarországon, Magvető Kiadó 1960
Archaeologiai Értesítő, Vol.91,2. sz. 1964. Akadémiai Kiadó Budapest
Magyar Vetés 1993. évi számai
Hunnia 1994. juniusi száma
Fischer Károly Antal Hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei. Heisler J. könyvnyomdája Budapest, 1889

[1] Kiált Patak vára
[2] E sorok több, mint tizenöt éve íródtak, s ezen ősember korának értékelése azóta változhatott.
[3] Móra Ferenc A fele se tudomány -- Utazás a földalatti Magyarországon 446-447. old.
[4] Archaeologiai Értesítő, Vol.91,2. sz. 1964. Akadémiai Kiadó Budapest
[5] ibid. 241. old.
[6] ibid. 229. old.

Forrás: http://www.magtudin.org/Hagyomanyrontas.htm