I. rész teljes terjedelemben

   Szerkesztőségünk névtelen levelet kapott, amelyben a levélíró egy kilenc évvel ezelőtt történt, az egész országot megrázó brutális gyilkossággal kapcsolatban hívja fel egy új eshetőségre a figyelmünket. Olvasónk szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók, akik akkoriban a városban tartózkodtak. A móri ügy után, amikor végleg kiderült, hogy a magyar rendőrség képes bárkit ártatlanul, koncepciós ítéletekkel börtönben tartani, már semmin sem lepődünk meg, ám azért ez a feltevés minket is megdöbbentett. Bár, a körmendi ügy így első hallásra is meglehetősen hasonlít az 1882-es tiszaeszlári perhez. Az úgynevezett vérvád szerint ugyanis egyes zsidó fundamentalista csoportok a zsidó húsvétkor, a Pészah idején keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és rituális célokra használják fel a vérüket. Annak ellenére, hogy a vád – különösen így az ezredforduló táján – hihetetlennek tűnik, szerkesztőségünk mindenre kiterjedő nyomozásba kezdett, már csak azért is, mert az ismeretlen levélíró szerint már több újságnak is elküldte írását, ám mindezidáig senki sem merte a körmendi gyermekgyilkosságot ebből az irányból megközelíteni. Ahogy kutakodásunk során fokozatosan feltárult előttünk egy látszólag érthetetlen gyilkossági ügy, döbbenetes, iszonytató összefüggésekre bukkantunk.

1998 tavaszán az egész országot sokkolta a hír: H. Zsófit, egy 11 éves kislányt brutálisan meggyilkoltak a család körmendi, lakótelepi lakásában.

Az édesapa talált rá a holttestre, amikor hazatért a munkájából. A gyilkos követte Zsófit, aki fél hat körül az iskolából tartott hazafelé a barátnőjével, s csak éppen felugrott a lakásba, hogy a táskáját letegye, majd visszajöjjön a játszótérre a barátai közé. Zsófi azonban sohasem tért vissza. A gyilkos ugyanis benyomult utána a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, s megtámadta. Először dulakodtak, a kislány védekezni próbált, de végül a túlerő, a felnőtt gyilkos ereje legyőzte a gyermek ellenállását. A lakásban volt egy számadó juhászt ábrázoló kerámia szobor, amit a gyilkos felkapott és azzal vágta fejbe áldozatát. Miután a kislány teste elernyedt, a tettes éles vágóeszközt, minden bizonnyal egy kést vett elő, s módszeresen – két felületi sérülést okozó próbavágás után – fültől fülig átvágta Zsófi torkát. A kislány még mozgott, halkan nyöszörgött, s ahogy levegőért kapkodott, habzott a vére. A metszés és az elkövetés módszere profi gyilkosra vall, akinek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy borzalmas tette után a kezeit és a kést lemossa a lakás fürdőszobájában, majd észrevétlenül távozzon.

Amikor Zsófi édesapja, H. Ferenc este hazaérkezett, rosszat sejtett, hiszen az ajtó szokatlan módon nyitva volt. Gyermekét kitekert testhelyzetben, vérbe fagyva, holtan találta meg a lakásban. Egyik szeme még nyitva volt, a másik az ütlegeléstől feldagadva már örökre lecsukódott. Az édesapa teljesen összeomlott, ahogy a foglalkozását tekintve tanárnő édesanya is, aki a gyilkosság idején Zsófi testvérével Finnországban tartózkodott, ahová az osztályát kísérte el. Az ügy az egész országot sokkolta, Körmendet ellepték az újságírók. Senki sem értette, hogy a jó kedélyű, szorgalmas, segítőkész szőke kislánynak miért kellett meghalnia. Épeszű ember erre magyarázatot nem találhat, de a kéjgyilkosság is kizárható volt, mert annak, ahogy a szexuális indíttatásnak sem volt semmi jele. A lakásból semmi sem tűnt el, tehát a rablógyilkosság is kizárható volt. A rendőrség, az újságírók és a körmendiek sem találtak semmiféle indítékot a brutális kegyetlenségre.

A gyilkosság másnapján egy akkoriban 18 éves fiú, Tánczos Gábor ment be a körmendi Zsade bisztróba, ahol – mint akkoriban egész Körmenden és az országban is – természetesen a gyermekgyilkosság volt a téma. Innentől egy ideig átadjuk a szót Balaton Balázsnak, aki A Tánczos-dosszié címmel könyvet írt az egész történetről. Azt maguk az érintettek, Tánczos Gábor, a szülők és dr. Tóth László, Tánczos ügyvédje is elismerik, hogy az egész ügyet Balaton Balázs újságíró ismeri a legjobban, aki elsőként érkezett a gyilkosság helyszínére, végigülte a hosszú tárgyalásokat, személyesen találkozott és interjúkat készített az összes érintettel, Zsófi szüleitől kezdve Tánczos Gáboron át a rendőrökig, nyomozókig, ügyészekig. Balaton Balázsra és könyvére is visszatérünk még tényfeltáró írásunkban többször, annál is inkább, mert mi magunk is felkerestük az újságírót, aki akkoriban a Mai Nap című napilap munkatársa volt, jelenleg pedig a főváros II. kerületi önkormányzatának kommunikációs vezetője. Mindenekelőtt álljon itt a részlet Balaton Balázs könyvéből, amelyből kiderül, hogy pontosan hogyan keveredett bele a zárkózott fiatalember, Tánczos Gábor az ügybe, akit a legtöbben csupán egy olyan szerencsétlen bűnbaknak tartanak, akivel elvitették a balhét:

„A rendőrök még forró nyomon dolgoznak, amikor Tánczos Gábor április másodikán bemegy az egyik körmendi bisztróba. Ott dolgozik egyik ismerőse, akivel korábban váltott már pár szót, köszönőviszonyban vannak. A hölgynek szintén tíz év körüli gyereke van, s abban a lépcsőházban lakik, ahol a gyilkosság történt. Gábor aggódva kérdezi: ugye nem az ő kislányát ölték meg? Az eladónő megnyugtatja, hogy nem. Erre Gábor elmondja: ő a gyilkosság körüli időben a környéken volt, sőt bent volt a lépcsőházban, amikor éppen barátjához ment. A nő azt tanácsolja, mondja el a rendőröknek amit tud, lehet, hogy segíthet a nyomozásban. A barátok nélküli, magányosan éldegélő, mindig kirekesztett fiúnak felcsillan a szeme. Nagyotmondásai miatt kevesen vannak, akik közel állnak hozzá. Ő pedig mindig is úgy állt a világhoz: majd meglátjátok, egyszer híres ember leszek, egy hős! Most itt a nagy lehetőség - gondolta! Koronatanú lehetek egy gyilkosságban! Mindig is nagy dobásra készült, olyat akart tenni, amiért felfigyelnek rá az emberek, irigykednek majd rá a srácok és a város legszebb lányai esedeznek kegyeiért. Mi más lehetne ez, mint az egész országot lázban tartó emberölés? A fiú meglát egy civil ruhás rendőrt, akit korábban csak látásból ismert, s odamegy hozzá. Elmondja: ott járt az előző napi gyilkosság helyszínén, s esetleg tud újabb információkat. A férfi felhívja a kapitányságot, ahol azt mondják neki: küldje be a szemtanút. Gábor önként megy be késő délután a kapitányságra. Megvan az első tanú. Megkérik, működjön közre a gyilkos kézre kerítésében. A srác rábólint, s elmeséli mit látott:
- Amikor a kapu elé értem, egy férfi rohant ki a lépcsőházból. Zaklatottnak tűnt, mint akivel nem stimmel valami. Furcsálltam egy kicsit, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Felmentem a barátomhoz Sz. Györgyhöz, akivel úgy tíz-tizenöt percig beszélgettem. Gyurit telefonon hívták, majd elindultunk lefelé. Amikor megálltam befűzni a cipőm a harmadikon, nyöszörgő, hörgő hangot hallottam a Gyuriék alatti lakásból. A ház előtt elváltunk, hazamentem és csak ma reggel tudtam meg, hogy mi történt abban a lakásban - szól Gábor első vallomása”.

Tánczos Gábor tehát önként jelentkezik a rendőrségnél tanúnak. Egyrészt, mert segíteni szeretne, másrészt pedig feltűnési vágy is hajtja a fiút, aki végre szeretne a figyelem középpontjába kerülni. Nos, oda is került, bár aligha úgy, mint ahogy szerette volna. Tánczos később már hezitál, mindenesetre az a szemtanúk és Sz. György vallomása alapján is bebizonyosodik, hogy valóban ott volt a házban a gyilkosság elkövetésének idején, ahogy az is, hogy Zsófi meggyilkolására és a nyomok eltüntetésére mindössze kb. 10 perce lett volna. Ezután pedig azonnal a kislány fölött lakó „üzlettársához” (valójában Amway termékeket forgalmazó házaló ügynökök voltak) Sz. Györgyhöz ment, aki semmiféle zaklatottságot nem vett észre rajta. Sőt, Sz. György szintén a lakásban tartózkodó gyermekei is tisztán emlékeztek, hogy Tánczos Gábor teljesen nyugodt volt, sőt még viccelődött is. Holott egy ilyen brutális gyilkosság után még egy bérgyilkosnak is gyorsabban verne a szíve, a ruhája pedig minden bizonnyal véres lett volna. Arról nem is beszélve, hogy elképzelhetetlen, hogy valaki egy ilyen gyilkosság után még felugorjon a felette lévő lakásba az ismerőséhez egy kicsit csevegni. A 18 éves fiatalember nemhogy profi gyilkos nem volt, de a családtagjai és ismerősei elmondták, hogy - a szó szoros értelmében - még a légynek sem tudott ártani, és soha nem volt büntetve. Az erőszakot pedig végképp nem bírta, még a szülei sem adtak neki soha egy pofont sem, mert gyermekkora óta képtelen volt elviselni bármilyen fizikai agresszivitást. A rendőrség azonban, amely az első pillanattól kezdve döbbenetes hibákat vétett, néhány nap múlva hirtelen tanúból gyanúsítottá minősítette át Tánczos Gábort. A hatalmat sürgette az idő, ugyanis közeledtek a választások. Kuncze Gábor, akkori belügyminiszter siettette az ügy mielőbbi megoldását, s a rendőrség, a nyomozóhatóság a jelek szerint ennek igyekezett is megfelelni. Gyorsan kijelentették, hogy Tánczos a gyilkos, Kunczéék pedig rengeteg jutalmat, előléptetést osztottak ki, bár a választásokat azért mindennek ellenére elbukták. Utána már különösen kényelmetlen lett volna bevallani, hogy egy fiatalembert ártatlanul hurcoltak meg és börtönöztek be, így hát maradt minden úgy, ahogy volt. Pedig a rendőrség és az ügyészség kezében mind a mai napi lényegében csak azok a beismerő vallomások vannak, amelyekről mára bebizonyosodott, hogy veréssel, kényszerítéssel adták azokat az éppen gyengesége miatt már az első pofon után megtört Tánczos Gábor szájába, s amelyeket az 1998 óta börtönben ülő, jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítélt fiú már többször visszavont. Tánczos egyébként valószínűleg már jövőre, 10 év letöltése után kiszabadulhat, ám ő ennek ellenére továbbra is köti az ebet a karóhoz, s ártatlannak vallja magát. Sőt, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szabadulása után külföldre költözik, mert itt már nem tud tovább élni, de előbb még szeretné megtalálni az igazi gyilkost. Ugyan, miért mondana ilyeneket? Most már lényegében úgyis mindegy neki, hiszen a gyilkosságért rá kiszabott büntetést már majdnem teljes egészében letöltötte, az élete romokban hever, és szellemileg, fizikailag a börtönben megrokkant. Balaton Balázs meggyőződése szerint mindenesetre Tánczos ártatlan, s ezt a könyvében is bizonyítja. A rendőrség és a bíróság munkájáról sommás véleménye van, amelyet így összegez: „A napvilágot látott tények már eddig is bizonyították: semmi valóságalapja nincs a vasi zsaruk kitalációjának. Egy ország előtt bolondot csináltak magukból, ám struccpolitikát folytatva elhitetik magukkal: kiváló szakemberek, akiknek sikerült elkapniuk egy gyilkost”.

Arról sem sokat lehetett hallani, hogy Tánczos Gábor beleegyezett a poligráfos vizsgálatba (a Zsanett megerőszakolásával vádolt rebiszesek például nem), azt el is végezték, s bebizonyosodott, hogy Tánczos Gábor nem hazudik, amikor azt állítja, hogy ártatlan. Balaton Balázs számos megmagyarázhatatlan rendőri mulasztásról, tudatos hibáról ír a könyvében, például a következőket jegyezte le: „Az elsők között a helyszínre érkező mentőorvosnő, dr. K. Katalin vallomása is érdekes. Elmondása szerint a lakás egyáltalán nem úgy nézett ki, mint azt később a rendőrök leírták. Sőt, emlékezete szerint a kislányon más ruha volt, mint ami a hivatalos papírokban szerepel. Az már csak hab a tortán: biztosan emlékszik, hogy a hatósági tanúk lábán nem volt nejlon zsák, pedig ez a későbbi nyombiztosítás szempontjából kulcsfontosságú kérdés. Ki és hogyan engedhette be a civileket a lakásba lábvédő nélkül? Ki és miért hazudik a kislány ruháját, feltalálási helyét illetően?”
És van még egy nagyon fontos kérdés Tánczos esetében: mi volt az indíték? Merthogy erre a kérdésre eddig senki sem tudott megnyugtató választ adni. Ha sem szexuális aberráció, sem rablás nem jöhet szóba, akkor miért ölhette meg valaki a mindenkivel kedves, jó kedélyű gyermeket? Tánczos esetében, sőt bármilyen más szóba jöhető gyanúsított esetében a mai napig képtelen volt a rendőrség egy elfogadható indítékot felmutatni. Az általunk megkérdezett körmendiek és Balaton Balázs is említést tett arról, hogy talán alvilági leszámolás, bosszú lehetett az indíték, s a bérgyilkos valójában a szomszéd lépcsőházban lakó helyi vállalkozó (a Zsade tulajdonosa) hasonló korú gyermekét szerette volna meggyilkolni, csak eltévesztette a házszámot. A másik lehetséges indok, amelyet Balaton Balázs vet fel végső elkeseredésében a könyvében, miután rájön, hogy Tánczos Gábor ártatlan, hogy esetleg a szülők keze van benne a gyilkosságban. Mind rendőrségi, mind magánjellegű nyomozásokból azonban kiderült, hogy mindkét feltevés nagyon távol áll az igazságtól, s teljességgel kizárható verziók, nem beszélve arról, hogy elképzelhetetlen, hogy egy édesapa ilyen módon végezne a saját kislányával. Tánczos családja és ártatlanságában hívők elkeseredésükben már szinte bárkit meggyanúsítottak volna, valójában azonban ezidáig mindenki csak sötétben tapogatózott. Ép ésszel felfogható magyarázat, vagyis indíték ugyanis nincs erre a brutálisan elkövetett gyilkosságra. Zsófi édesapja, H. Ferenc a következőket nyilatkozta arra a kérdésre, hogy mi lehetett ennek a szörnyű tettnek az indítéka: - Fogalmam sincs. Zsófi senkinek sem ártott, őt mindenki szerette. Mindig a közösség irányítója volt, énekórára, hittanra, népi táncra és vívóedzésre járt, kiváló tanuló volt. Ha megkérdi, akkor az iskolában is csak jót tudnak róla mondani – nyilatkozta az édesapa.
S itt következik az első igazán döbbenetes tény: a hozzánk eljuttatott névtelen levélben említett vérgyilkosság az egyetlen eddig felbukkant indíték, amelyet nyomozásunk alatt nemhogy megcáfolni, de inkább megerősíteni tudtunk.

Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy mit lehet tudni a zsidók által állítólag elkövetett rituális gyilkosságokról, vagyis a vérgyilkosságokról és a vérvádakról. Például azt, hogy egy antiszemitizmussal aligha vádolható izraeli történész professzor, Ariel Toaff nemrégiben könyvet jelentett meg Olaszországban, az Il Mulino kiadónál, Pasqua di Sangue (Véres Húsvét) címmel, amelyben bebizonyítja, hogy a zsidó rituális vérgyilkosságok megtörténtek. Ariel Toaff ugyanis azt állítja, hogy a zsidók ellen a középkorban emelt vérvádnak volt racionális alapja, a Rajna vidékén a 11. századtól a zsidók valóban elkövettek rituális gyilkosságokat, válaszul az átvonuló keresztes hadak zsidóellenes pogromjaira és mészárlásaira. Az így nyert vért Pészahkor, közelebbről Széder estén, az Egyiptomból való kivonulás ünnepén borba csepegtették, illetve maceszba sütötték. A könyv érdekessége, hogy a szerző Ariel Toaffot senki sem vádolhatja antiszemita elfogultsággal, ő ugyanis a római főrabbi fia, s maga is nem csupán zsidó, de rabbi is. Szakmai hozzáértéséről pedig annyit, hogy Toaff az izraeli Bar-Ilan Egyetem történész professzoraként a középkori és reneszánsz történelem, s benne a zsidó vonatkozások kutatója. A vérgyilkosságokról, vérvádakról a leplet lerántó könyv tehát 2007 elején megjelent, ám a szerző váratlanul leállíttatta a könyv forgalmazását, sőt a már kikerült példányokat is visszarendelte, s közölte, hogy átírja művét. Nemsokára kiderült, hogy Ariel Toaffot halálosan megfenyegették, s ennek, valamint az ellene indított gyűlöletkampánynak volt az eredménye, hogy a szerző végül visszavonta a saját könyvét. Mielőtt Toaff visszakozott, még a következőket válaszolta az őt támadó zsidó vezetőknek, rabbiknak: „Egy kis (zsidó) szélsőséges csoportra korlátozódtak ezek a tettek. Az iszlámot sem lehet elmarasztalni kis szélsőséges csoportok tevékenysége alapján. A gyermekgyilkos zsidók bosszút álltak és megváltást kerestek” - fogalmazott Ariel Toaff mielőtt a támadások hatására visszavonatta saját könyvét.

A leghíresebb magyarországi vérvád-ügy, az 1882-83-ban lezajlott tiszaeszlári per volt. Ekkor egy 14 éves keresztény kislány, Solymosi Eszter tűnt el nyomtalanul a helyi zsinagóga környékén a szabolcsi településen. A gyanú hamarosan a helyi zsidókra terelődött, akiknél éppen idegenből jött koldus zsidók tanyáztak. Eszter édesanyja feljelentést is tett a zsidók ellen, de a karhatalom először csak országos körözést adott ki. Később azonban a zsinagóga (zsidó) gondnokának 4 éves kisfia a focipályán keresztény játszótársainak kikotyogta, hogy a bátyja, Scharf Móric a kulcslyukon keresztül látta, ahogy a zsidók rituálisan kivégzik (a torkát elvágják) Solymosi Esztert, akit korábban neki kellett becsalogatnia a zsinagógába. A 16 éves Móric először vonakodott vallomást tenni, végül mindent részletesen előadott a nyomozóknak. Ennek alapján több zsidót letartóztattak. Bizonyítja, hogy Solymosi Eszter nem baleset áldozata lett, hogy hónapokkal a kislány eltűnése után (június 18-án) zsidó tutajosok egy fiatal nő holttestét fogták ki a Tiszából, aki Solymosi Eszter ruháit viselte. Az orvosszakértők azonban megállapították, hogy a kifogott nő 20 év körüli volt, Solymosi Eszter pedig 14, a holttest eredetileg szőke (haját leborotválták), az eltűnt kislány pedig barna volt. Végül az édesanyja egyértelműen kijelentette, hogy a holttest nem a lányáé, valakik tehát egy idegen holttestet öltöztettek fel az „eltűnt” Solymosi Eszter ruháival. A tiszaeszlári per nemzetközi érdeklődést váltott ki, a nemzetközi pénzvilág zsidó mágnásai is figyeltek az ügyre, s végül valamennyi zsidó vádlottat felmentették. Az akkori helyzetet jól jellemzi, hogy az ítélet hírére zavargások robbantak ki, a gyanúsított zsidók pedig elmenekültek az országból. Később felröppent a hír, hogy a felmentő ítélet a zsidóknak hatvanmillió forintjába került, s több köztisztviselő számolt be vesztegetésekről.
Nos, mindezek ismeretében vegyük górcső alá a körmendi gyermekgyilkosságot! A vérgyilkosság lehetőségét azonnal kizárhatja az elkövetés időpontja, hiszen effajta zsidó rituális gyilkosságot csak a zsidó húsvét, a Pészah idején követhetnek el. Ebből a szempontból a tiszaeszlári vérvád megáll, hiszen Solymosi Eszter közvetlen a Pészah előtt, vagyis április 1-én tűnt el. És most kapaszkodjanak meg, tisztelt olvasóink: H. Zsófit 116 évvel később ugyanezen a napon, vagyis április 1-én gyilkolták meg Körmenden!

Van még egy lehetőség, amellyel szintén kizárhatnánk a zsidó vérgyilkosságot: az elkövetés módszere. Mivel a rituális gyilkosság lényege, hogy a vért kifolyassák az áldozatból, a leírások szerint a gyilkosságot sakterek hajtják végre. A sakter zsidó mesterség, az a személy, aki a kóser eljárás keretében az állatok nyakát éles késsel elvágja, vérüket kifolyatja. A sakterek tehát az elbeszélések szerint a rituális gyilkosságot késsel követik el, méghozzá úgynevezett sakter-metszéssel, amelynek lényege, hogy fültől fülig vágnak, hogy minél nagyobb legyen a vérveszteség. A tiszaeszlári per koronatanúja, Scharf Móric – aki vallomása szerint a zsinagóga kulcslyukán keresztül nézte végig a gyilkosságot – arról beszélt, hogy Solymosi Eszter torkát egy sakter vágta el egy éles késsel. A körmendi gyermekgyilkosság esetében jóval könnyebb a dolgunk, hiszen itt megtalálták a holttestet, így hagyatkozhatunk az orvosszakértői jelentésekre. Ezek egyértelműen megállapítják, hogy Zsófi nyakát fültől fülig átvágták egy éles tárggyal, ami minden bizonnyal egy kés volt. Amennyiben bárki, akár Tánczos Gábor hirtelen felindulásból öli meg egy késsel, akkor indulataitól hajtva agyonszurkálja, mint történt ez számos hasonló esetben. Tavaly például Zsombón volt egy hasonló eset, ahol egy 17 éves lány dühében és pillanatnyi elmezavarában egy késsel megölte öccsét: nem a torkát vágta el, hanem 70 (sic!) késszúrással halálra szurkálta. Zsófit viszont módszeresen ölték meg. Először ütlegeléssel ártalmatlanná tették, majd nekigyürkőztek és mondhatni „szakszerűen”, fültől fülig, ha úgy tetszik sakter-metszéssel átvágták a torkát, s hagyták, amíg elvérzik. Az elkövetés módját is megvizsgálva tehát szintén elmondhatjuk, hogy nemhogy kizárhattuk volna a vérgyilkosság gyanúját, hanem éppen ellenkezőleg: a sejtés kezd bizonyossággá válni.

Nyomozásunk természetesen a rettenetes gyilkosság helyszínére is kiterjedt. Az általunk megkérdezett körmendiek közül azonban senki sem akadt, aki eddig hallott volna a zsidók által elkövetett vérgyilkosság lehetőségéről. Azzal kapcsolatban viszont egyetértés mutatkozott közöttük, hogy Tánczos Gábort gyenge idegzetű, ám ártalmatlan baleknak tartják, akivel a rendőrök és a bíróság elvitette a balhét. És, bár Körmenden nem akadtunk egyetlen olyan helyi lakos nyomára sem, aki bármit tudott vagy mert volna mondani a zsidó vérgyilkosság lehetőségéről, a világhálón találtunk egy nemrégiben keletkezett írást, amely megerősíti mindazt, amelyről a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél értekezik. A Suttogó.hu internetes oldal fórumába Aakum néven írta be valaki a következőket:
„Az eset egyik furcsasága, hogy aznap nagyszámú, külföldi rendszámú buszon közlekedő haszid zsidó tartózkodott a városban. Tánczos vallomása szerint egy feketeruhás, szakállas egyénnel ütközött össze, aki éppen a helyszínről távozott sietve. Mivel ő volt az egyetlen tanú az ügyben, neki kellett elvinni a balhét. A másik furcsaság az ügyben, hogy a gyilkossági ügyekben szokásos létszámtól jóval többen jelentek meg a rendőrség részéről, és nem a helyiek, hanem a szombathelyi rendőrök szálltak ki egy Farkas vezetéknevű (a rangjára már nem emlékszem) zsidó rendőr vezetésével. A kislány torkát ún. sakter-metszéssel vágták el, ami fültől-fülig történő vágást jelent, így rövid idő alatt rendkívül nagy vérveszteséget okozott. A város zsidó nevezetességeit aznap látogató busznyi zsidót természetesen senki nem tartóztatta fel, az országhatárt még aznap elhagyták, magukkal víve az ügy részleteit és titkait... Az eset eme részleteit még 1998 második felében hallottam, személyesen egy akkor még a BM kötelékében dolgozótól. (Neve és címe még megvan). Mindezt akkor leírtam - sajnos csak egy példányban - és elküldtem egy emigrációban működő lapnak, de sajnos nem hozták le (talán meg sem kapták?). A fentieket már csak emlékezetből írom, a részletek sajnos közel 10 év távlatából kezdenek kikopni... Annyi még beugrott, hogy a meggyilkolt kislány apja vadász volt, otthon tartotta a puskáját. Mivel számára nyilvánvaló volt akkor, hogy a lányt nem Tánczos ölte meg, ezért keserűségében megpróbált néhány zsidót levadászni a környéken. A rendőrség egyből bevonta az engedélyét és az ország másik végébe költöztette át az apát.”

Természetesen a fenti sorok szerzőjével is felvettük a kapcsolatot, következő lapszámunkból kiderül, hogy mire jutottunk. Folytatjuk nyomozásunkat, s többek között nyakunkba vesszük az országot, hogy felkutassuk Zsófi szüleit, akik időközben Körmendről elköltöztek, a nyilvánosság elől teljesen eltűntek. Szintén felkutattuk a rejtélyes ügy legjobb ismerőjét, Balaton Balázs újságírót is, akit egyébként – az üggyel kapcsolatos nyomozásai miatt - 1999 májusában Budapest közelében egy rendőrautóból kiszálló férfiak agyba-főbe vertek, miután ráripakodtak, mondván: „Jó lenne, ha nyugton maradnál!” Balaton Balázs súlyos egészségkárosodást szenvedett, s természetesen feljelentette a támadóit, s mivel valószínűsíthetően rendőrökről volt szó, az ügyészségi nyomozóhivatal vette át az ügyet. Gondolom, olvasóink már meg sem lepődnek, ha eláruljuk, hogy ismeretlen elkövető címszóval még 1999 szeptemberében lezárták a nyomozást. A dolog érdekessége, hogy mindezek után Balaton Balázs személyes védelmét az izraeli kötődéseiről ismert In-Kal „security” nevű őrző-védő cég látta el.
A folytatásból kiderül az is, hogy valóban volt egy fekete hajú idegen, aki már jó ideje követte Zsófit a gyilkosság előtt. Sőt, a rendőrök kezdetben egy fekete hajú idegent kerestek olyannyira, hogy még a körmendi cigánytelepen is egész napos razziát tartottak. A meggyilkolt kislány pedig még halála után is szorongatott a kezében egy idegen felnőttől származó fekete hajszálat.

1. Kiegészítés:

Eötvös Károly, a tiszaeszlári perben vádlott zsidók védőügyvédje a könyvében említést tesz arról, hogy a vérvádról, vérgyilkosságokról van egy német leírás, amelyet az ügyben eljáró bírósághoz beküldtek, s a bíróság vizsgáló tagjai lehető figyelembevétel céljából az ügy irataihoz csatoltak. E leírás szerint így áll elő a vérvád alapját képező cselekmény:
„A pászkához, amit macesznak is neveznek, kóser liszt kell. Kóser szó a közhasználatban azt jelenti: tiszta. Az őrlésnél rabbinak vagy legalább egyházfinak kell jelen lenni, másként a liszt nem lehet kóser. A kóser lisztből a rabbi felügyelete alatt készül az áldozó pászka. A rabbi megáldja a pászkát, héber nyelven imádkozik, s imáját így végzi, de már német nyelven: Íme ez a pászka vértől, vérből, vérben és vérhez. Vegyétek s nőjetek és tenyésszetek általa, hogy egészségesek, erősek és tiszták legyetek. Tartsátok meg a törvényt szigorúan.’
Erre minden jelenlevőnek pászkát ad, s ki-ki azt áhítattal eszi. A hatása az, hogy aki eszi, nemcsak bűntől, de betegségtől is mentes. A pászka elkészítésének módja se a zsidó szentírásban, se a talmudban nincs leírva, de a hagyomány tisztán őrzi. Tizenhárom zsidónak kell ott jelen lenni, kik nagy esküt tesznek a titoktartásra. Ártatlan keresztény szárított vérének porát keverik a lisztbe. Rendesen szűznek vérét szerzik meg. A vérből, amikor azt megszerzik, haza is visznek, s a küszöb körül vele a falat befecskendezik.”

2. Kiegészítés:

Részlet Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története c. művéből:

„Móric, kis idő múlva kimenvén az udvarra, a zsinagógából jövő jajveszékelést és három vagy négy segélykiáltást hallott. E kiáltásra kíváncsian odaszaladt a zsinagóga előpitvarának ajtajához, de azt zárva találta; azért annak mélyedésében meghúzódva benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Eszter, akinek szája már be volt tömve, a földön fekszik egy ingben, hogy őt Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre leterítve s kinyújtóztatva tartják; látta, hogy Schwarz Samu, tiszaeszlári sakter egy nagyobb késsel nyakát elmetszette; látta továbbá, hogy Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann a leány testét fölemelték és hogy ekkor Schwarz Salamon egymás után két vörös cserépedényt tartott alája, amelyben a leány kiömlő vérét felfogta és azután ezekből egy nagyobb edénybe átöntötte. Mikor a leány már nem mozdult, nyakát egy ronggyal bekötötték és ismét felöltöztették, mire a zsinagóga belsejéből az előpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel tiszaeszlári kereskedő, Braun Abrahám tiszaeszlári napszámos, Weiszstein Lázár, tiszaeszlári bérlő és Junger Adolf, tiszaeszlári földbirtokos, akik a hullát körülállották.”

Cikkünk igen nagy visszhangra talált, az olvasók önszorgalomból az interneten és fénymásolatban is terjesztették, s az általunk azóta felkeresett családtagokhoz, szakértőkhöz, újságírókhoz már érkezésünk előtt eljutott a cikk híre. Nincs kétségünk afelől, hogy azok asztalán is ott van már ez a tényfeltáró riport, akik az ügy szereplőiként tudják vagy sejtik, hogy valójában mi történt 1998. április 1-én Körmenden, s azóta a bírósági tárgyalások és rendőrségi nyomozások hátterében. Mindezek ismeretében különösen érdekes, hogy a fősodrú média és a hivatalos Magyarország mélyen hallgat a lapunk által felvetett új eshetőségről, holott a vezető lapok, televíziók, rádiók kilenc éve folyamatosan foglalkoznak a máig megoldatlan körmendi gyermekgyilkossággal. Persze, álnaivitás lenne azt állítani, hogy meglepett minket ez a fogadtatás, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a zsidó szó hallatán szinte mindenhol azonnal halkabban kezdenek beszélni, s beindul valamiféle öncenzúra. Szerkesztőségünket azonban ez nem érdekelte, tőlünk zuluk, hottentották vagy éppen eszkimók is szóba kerülhettek volna a gyilkosság lehetséges elkövetőjeként, minket csupán egyetlen dolog vezérelt: az igazság kiderítése!

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet... (II. rész) →