(101-112)
1. ROMÁNIA A II. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT ÉS UTÁN
1940-ben a 2. bécsi döntéssel, melyet Románia kormánya kért a német és olasz kormánytól, bekövetkezett Észak-Erdély visszacsa¬tolása. Akkor minden bizonnyal ez mentette meg Dél-Erdély ma¬gyarságát is. Nem az addiginál nehezebb sorstól — hanem a meg¬semmisüléstől.
Miért állíthatjuk ezt? Ion Antonescu tábornok 1940 szep¬temberében, tehát a 2. bécsi döntés után veszi át a hatalmat, és teremti meg Romániában a fasiszta diktatúrát. Hogy a dél-erdélyi magyarság Antonescu négy éve alatt nem jut a teljes kiszolgálta-tottság állapotába, az minden bizonnyal annak köszönhető, hogy Antonescu tekintettel van az Észak-Erdélyben lévő román kisebb¬ség helyzetére. Jelentős számú román él akkor négy évig Magya¬rországon, mint ahogy jelentős számú magyar Romániában: ez egyensúlyba billenti a magyar—román ellentétet.196
Mit nagyon fontos még hangsúlyoznunk?
1940-ben tulajdonképpen ott húzzák meg a magyar—román határt, ahová ezt a román irredenta mozgalom álmodta. A realistább gondolkodású irredentákra utalunk, és nem az olyan fanatikusokra, illetve fantasztákra, akik nem csupán a román nemzeti egység megvalósítására gondoltak, hanem a román nemzet hegemóniájára a Közép- és Al-Duna medencéjében.
Es mi most azért idézünk Ion Antonescu tábornok nyilatkozatai¬ból, hogy kikövetkeztethessük, Románia tábornok-diktátora milyen sorsra juttatta volna Erdély és Kelet-Tiszántúl magyarságát, ha nem következik be 1940-ben az etnikai szempontú határkiigazítás. „Romániában — jelentette ki Ion Antonescu — elsősorban a romá-noknak kell élniük, nekik kell az értékesebb helyeket elfoglalniuk; a többiek, ha még maradnak szabad helyek, utánuk következnek."197 Ezt hatalomra jutásának legelején nyilatkozta. A háborús „sikerektől" megrészegülve álláspontja persze még radikálisabb lesz.
Antonescu nem mond le Észak-Erdély megszerzéséről sem. Hit¬ler többször oda is ígéri neki. Ám ha Antonescunak sikerült volna visszaállítania a trianoni határokat, akkor minden bizonnyal nem késlekedik kinyilatkoztatni„ hogy ismét elérkezett az elsőrendű nemzeti cél: az egynemzetű Nagy-Románia megvalósításának ideje.
Az 1940. évi 2. bécsi döntés egy német-olasz tiszti bizottság felállítását is elrendelte a kisebbségek jogvédelmére. Ez a bizottság 1941-ben 387 panaszt vizsgált ki, amelyek olyan sérelmekre hívták fel a figyelmet, melyeket román hatóságok követtek el a magyarok ellen Dél-Erdélyben, és csak 26-ot olyat, amelyet magyar ható-ságok követtek el románok ellen. 1942-ben ez az arány 1372/87 volt.
A magyarok ellen elkövetett 1372 esetből 273 gyilkosság, 687 kegyetlen és súlyos testi bántalmazás volt. Ezenkívül 48 magyar papot, 6 újságírót és 317 értelmiségit tartóztattak le és börtönöztek be jogtalanul.198 A dél-erdélyi magyarok tízezreit hurcolták a harctér halálszázadaiba vagy börtönökbe és internáló táborokba. büntetésképpen az új határokért.199
A II. világháborúban a németek legodaadóbb szövetségese Ro¬mánia volt, ennek ellenére 1944. augusztus 23-án alattomos előkészítéssel hátba támadták Bukarestben és környékén az ott tartózkodó kis létszámú és gyanútlan német egységeket. Ezzel egy időben Románia átállt -- jó román szokás szerint - az ellenség oldalára.
Mi történt 1944. augusztus 23-a után?
Miután a Szovjetunió ellen harcoló Romániának sikerült átáll¬nia a már biztos győztesnek számító Szovjetunió és szövetségesei oldalára, a román hadsereg a szovjet hadsereg mellett harcolva vonulhatott nyugat, illetve észak-nyugat felé, a román kormány pedig úgy gondolta, ez feljogosítja arra, hogy hivatalnokhadakat is küld¬jön az észak-erdélyi közigazgatás átvételére. A hivatalnokok talán teljesíthették is volna a parancsot, ha nem vonulnak be Észak-Erdélybe ugyanakkor a Maniu-gárda néven hírhedtté vált román fasiszta szabadcsapatok is. A Maniu-gárda nyomban hozzáfogott az észak-erdélyi magyarság „megbüntetéséhez", azaz a válogatás nélkül összefogdosott magyar lakosság lemészárolásához.200
Vö. Kocsis István: A mesztelen igazságért. A magyar-román viszony megromlásának története. Második kijavított kiadás. Budapest, 1996. 352
Vö. Kocsis: 353
Wass Albert: Documented Facts and Figures on Transylvania. Astor, FL. USA. 1977. 28
Illyés Elemér: Erdély változása. Mitosz és valóság. München. 1976. 29
A szakirodalomban legtöbbet a szárazajtai, a csíkszent-domokosi, a kézdivásárhelyi, az egeresi és a gyantai vérengzésről olvashatunk. Szárazajtán például favágótökén favágófejszével vágták le teljesen ártatlan helybeli magyar férfiak fejét. A szárazaj¬tai 13 székely földműves lefejezése - a hozzátartozóik kényszerje¬lenlétében - örök figyelmeztetés a románok veszettségig fokozott vérszomjára.
Részletesebben most azt mutatjuk be, mi történt Kézdivásárhelyen. Ezt a székely kisvárost szeptember 11-én foglalták el, s a román rendőrség azonnal szervezkedni kezdett, s felállította az ún. „odesszai osztagokat", valószínűleg az Odesszában harcolt embereikből, azonban ezeket a szovjet parancsnokság hamar feloszlatta. Erre itt is gyorsan megszervezték a Maniu-gárdát, melyhez a helyi és környékbeli román fiatalok is csatlakoztak, és meg¬kezdődött a fékevesztett terror a magyarok ellen. Azonban a magyar baloldal elindított egy védelmi szervezkedést, és a honvédegyenruhás, vörös csillagos „nemzetőrök" védelmükbe vették a bajbajutott kézdieket. A románoknak ekkor pokoli ötletük támadt: feljelentést tettek a szovjet parancsnokságon, hogy az otthon maradt magyar férfilakosság partizán tevékenységet folytat, s a szov¬jetek ezt elhitték, és a románoknak engedélyezték, hogy a lakosságot - ahogy előre eltervezték - elhurcolják. Húsz-harmincas cso¬portokban szedték össze a környező falvak és Kézdivásárhely fia¬talságát, s indították őket a focsani-i haláltáborba, úgyhogy a város 6000 lakójából másfél ezer maradt otthon, a többi vagy elmenekült vagy elpusztult.201
Hamarosan Csikszentdomokos - a boldogult Márton Áron püs¬pök szülőfaluja - került sorra, ahol a Mániu-gárda 16 székely földművest gyilkolt meg.202
Mi történt még ekkor?
„Kolozsvár és Erdély magyar értelmiségének színe-java vonult a haláltáborok és börtönök elé, velük azok a fiatalok is, akiket az erdélyi hadműveletek vezetője, Dálnoki Veress Lajos józan előre¬látása (?) visszatartott a bevonulástól, hogy ne essenek a végső harcok értelmetlen áldozatául." Ezeket mint partizángyanús egyéneket hurcolták el, akiknek nagy része elpusztult,203 tehát jobb lett volna, ha Dálnoki Veress besorozta volna őket. Csupán Kolozs¬várról 24.000 magyart tereltek össze irgalmatlan verések és kínzások közepette, s utána román felbujtásra a szovjet hatóságok de¬portálták öket.204
Méliusz József írja a Sors és jelkép című munkájában (Kolozs¬vár 1946): „A dél-erdélyi magyarok — ahol az utak átszelték a helységeket — megfélemlített tanúi voltak a késő őszi sárban magukat vonszoló, Észak-Erdélyből jövő magyar deportáltak végelát¬hatatlan sorainak."
Az erdélyi események 1944. november 8-án különös fordulatot vettek. A különösen kegyetlen, véres atrocitások nem maradhattak titokban, s a világ közvéleményét a román „honfoglalók" ellen fordították. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság pedig válaszul az atrocitásokra visszaparancsolta Észak-Erdélybő1 a román közigaz¬gatást. És elkezdődött az az önkormányzat, amely csak 126 napig tartott. Igen. Észak-Erdély 1944. november 8-tól 1945. március 13-ig tulajdonképpen sehova sem tartozott, se Romániához, se Ma¬gyarországhoz.
Ezen időszakban az erdélyi magyarságot jól becsapták. Mikép¬pen? Észak-Erdélyben 1944. november 8-a után valóban olyan helyzet alakult ki, hogy lakói — magyarok, románok, németek stb. — már-már elhitték, hogy a közel 50 000 km2-es területnek önálló államisága van. Az erdélyi magyarság félreismeri a helyzetet, fellé-legzik, megnyugszik, bizakodik és -- miközben azt hiszi, hogy erősödik -- majdnem elveszíti védekezési képességét. Igen, mert e helyzet éppen abban a korszakban alakult ki, amikor Európában a népek önrendelkezési joga semmit sem számított.205
Kocsis: 356-357.
Illyés: 68-69.
Illyés: 43.
Illyés: 21.
Wass: 29.
Mi történt a 126 nap alatt?
Tulajdonképpen a még 1934-ben alakult baloldali Magyar Dol¬gozók Szövetségének206 (MADOSZ) az utóda, a Romániai Magyar Népi Szövetség207 „helyettesíti" a hiányzó központi hatalmat, természetesen a szovjet katonai közigazgatás „védelmében", azaz irányításával egészen 1945. március 13-ig.
De miképpen szerezte Románia vissza Észak-Erdélyt?
Semmi más nem történt, mint az, hogy Sztálin és a bukaresti román vezetők kiegyeznek: ha Sztálin jóváhagyja, hogy a román közigazgatást mindjárt bevezessék Észak-Erdélybe, akkor a román vezető politikusok (Sánátescu és Rádescu tábornokok, Iuliu Maniu, a nemzeti parasztpárt vezetője és mások, egyetértésben Mihály királlyal) hozzájárulnak ahhoz, hogy a szovjet megbízottak sugalmazására létrehozott Országos Demokrata Arcvonal alakítson új kormányt Romániában. E kormány 1945. március 6-án meg is alakul; elnöke Petru Groza.
Mi tűnik mindebben hihetetlennek?
A Sztálin magatartása nem, hisz ő biztos abban, hogy a Groza-kormány neki mindenben engedelmeskedni fog. „Nehezebben fog¬ható fel azoknak a román vezetőknek az állásfoglalása, akik a ha¬talmat a Groza-kormánynak átadják. De még ennél is nehezebben fogható fel, hogy Észak-Erdély hatalmon levő politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség nemcsak hogy nem tiltakozik, de úgy fogadja a Groza-közigazgatást, mintha az nem Észak-Erdély álla¬miságát felszámolni jött volna, hanem ellenkezőleg: azt kikiál¬tani.208 Ámde a körülmények ismeretében minden érthetővé válik.
Amikor a nála erősebb román politikusok, IuIiu Maniu és a töb¬biek Petru Grozának átengedik a hatalmat, akkor tulajdonképpen a nemzeti szempont mellett döntenek, „ami akkor éppen azt jelenti, hogy mindent alárendelnek az Észak-Erdély megszerzéséért folyta¬tott küzdelemnek. Ám Észak-Erdély megszerzése egyáltalán nem tűnik számukra könnyű feladatnak." Neves történészek is teljes komolysággal hivatkoznak különböző egyezményekre (jaltaira stb.) meg arra, hogy Romániának sikerült átállni a németek oldalá¬ról a szovjetek oldalára, ám 1945 elején komolyabb politikusok már látják, hogy mindennek lehet két egymással ellentétes értel¬mezése, s hogy az igazság vagy jog éppúgy nem fog számítani, mint az I. világháború után, csak a nagyhatalmi érdekek fognak számítani, s hogy a térség jövőjét meghatározó nagyhatalom tulajdonképpen egyetlen személy, egy grúz származású szovjet diktátor: Sztálin.209
És Sztálin érezteti hatalmát, az ő hadserege van jelen, a román közigazgatást nem engedte berendezkedni az átállás után Észak-Erdélyben, s minden bizonnyal nem a román szabadcsapatok visszatetsző viselkedése miatt: a gárdisták rémtettei nemigen rázkód¬tathatták meg a cinikus tömeggyilkos diktátor-t, s az erdélyi magyarság védelmére hozott rendhagyóan humánus döntése mögött nem lehetett valódi humánum, hanem inkább rideg számítás. Mi van ebben a számításban?
Kocsis: 356.
Illyés: 94.
Illyés: 114-115.
Kocsis: 357.
Kocsis: 357-358
Sztálin küldöttei mihamar sejtetik a román politikusokkal hogy bizonyos feltételek teljesítése ellenében készek minden magyar nemzeti érdeket a román nemzeti érdekeknek alárendelni.
Miben egyeznek meg? A Sztálin számára elfogadhatónak tűnő Új román kormánynak a román vezetők átadják a hatalmat, ha a nagy diktátor cserében a kormány megalakulása után hajlandó lesz úgy tenni, mintha Észak-Erdély Romániához csatolása már akkor, a békeszerződés megkötése előtt jogos és igazságos volna. Arra gondolnak, hogy a béketárgyalásokon a kész helyzetet majd igen könnyű lesz tudomásul vétetni.
És Sztálinnal, illetve küldötteivel a román politikusok az egyezséget készek megkötni. Hogy Sztálin a békeszerződés megkötése után nem vonja ki a hadseregét, hogy éppen a békeszerződés megkötése után fogja mindenben érvényesíteni akaratát, de mindenféle egyezkedés és feltétel nélkül, ezt a román politikai élet vezetői talán nem is sejtik.
Sztálin a '45-ös egyezséget betartotta: a román nemzeti érdeket érvényre juttatta, miképpen két év múlva, a párizsi béketárgyaláson is. És a párizsi döntés legalább annyira felfoghatatlan és igazságtalan román győzelemnek tűnt 1947-ben, mint 1920-ban a trianoni. Hisz Párizsban azok jutalmazzák meg Romániát egy Svájc-nagyságú országrésszel, akik ellen három esztendőn át hadat viselt — a hadjáratát eleinte sokkal komolyabban véve, mint Magyarország a magáét.210
Beszéljünk azért arról is, ami a legérthetetlenebb, hiszen a kér¬dés legmegdöbbentőbb vonatkozása éppen az, hogy „a 126 napos önkormányzata alatt önálló államisága felelősségébe már-már be¬leszokó Észak-Erdélynek a szovjet hadsereg által hatalomra jutta¬tott politikai ereje, a Magyar Népi Szövetség nem tiltakozik, nem fejt ki ellenállást, fel sem veti Észak-Erdély önálló államisága gondolatát", nem veti fel a Magyarországhoz való tartozását (gya¬korlatilag már nem, jogilag még oda tartozik) a területnek, hanem mindezek helyett ünnepel és köszön. Ünnepli és köszöni, hogy a hatalmat át kell adnia? Ünnepli és köszöni, hogy Észak-Erdélybe újra bejön a román közigazgatás?
Nem, nem azt ünnepli. „Petru Groza új román kormányfőt ün¬nepli. Az Országos Demokrata Arcvonal hatalomátvételét ünnepli. S a képtelen helyzetet még az is bonyolítja, hogy az Országos De¬mokrata Arcvonalnak a Magyar Népi Szövetség is tagja. Szó sincs tehát arról, hogy a Magyar Népi Szövetség saját hatalmának az átadását megünnepelte volna. Tulajdonképpen saját hatalmának megszilárdulását ünnepli. Azt is ünnepli, hogy a Groza-kormány¬nak köszönhetően a dél-erdélyi magyarság is szabadon meg¬teremtheti kibontakozásának intézményes feltételeit. Petru Grozát ismerik, becsülik. Hogy kormányt alakíthatott, az a Magyar Népi Szövetség vezetőinek szemében garancia arra, hogy az egyetem¬mel, főiskolákkal, fejlett iskolahálózattal, a politikai, gazdasági és kulturális élete megfelelő intézményeivel bíró észak-erdélyi ma¬gyarság biztonságban fejlődhet tovább. Hogy Petru Groza a Sztálin és a magyarellenes román vezető politikusok milyen egyezsége alapján lett kormányfő, arról fogalmuk sincs. Észak-Erdély hova¬tartozása kérdésének mintha egyáltalán nem tulajdonítanának je¬lentőséget, mint ahogy Észak-Erdély önálló államiságának sem."211
Kocsis: 357-359
Kocsis: 359-360
Megállapíthatjuk: ügyesen csalták őket csapdába. Ha a csapdát idejében észreveszik, akkor ünneplés helyett tiltakoztak volna.
És ha Észak-Erdély tiltakozik? Akkor Sztálin vagy érvényesíti fegyverrel az akaratát, vagy nem. Ha nem, akkor minden valószí¬nűség szerint Észak-Erdély önálló állam lesz, vagy Magyarország része marad. Észak-Erdély nem tiltakozik, mert hatalmon levő politikai ereje, a Magyar Népi Szövetség nem lát át a cselszövésen.212
Bíznak abban a Petru Grozában, akiben később nagyon csalódni fognak.
Fenti cselszövésen a korabeli nyugati vagy amerikai politikusok vajon átlátnak? Az 1946. május 7-i párizsi külügyminiszteri konferencián Byrnes amerikai államtitkár területi kiigazítást javasolt Magyarország részére, Molotov határozottan kijelentette: „Sztálin már úgy döntött, hogy Erdély egészben kerül vissza Romániához.213 Es a nyugatiak és az amerikaiak hagyták, hogy érvényesüljön Sztálin akarata.
Nem tudták, mit cselekszenek? Dehogyisnem. Minél több hite¬les dokumentumát ismerjük meg az 1947-es párizsi békediktátumot előkészítő tárgyalásoknak, az egész 1945-tői 1947-ig tartó színjáték annál abszurdabbnak, annál felfoghatatlanabbnak tűnik. A lé¬nyeg: amikor az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia ve¬zetői Sztálin kénye-kedvének kiszolgáltatják Közép-, illetve Kelet-Európát, nemcsak azt tudják Sztálinról, hogy tömeggyilkos és háborús bűnös, hanem azt is, hogy mire készül e térség országainak népei ellen...
Mi történt ezután Romániában és Erdélyben?
Megtudják Románia vezetői közül azok, akik még nem voltak biztosak benne, hogy „Sztálin nem azért hozta létre az új Nagy-Romániát, hogy azt magára hagyja, s hogy a Groza-kormányt sem azért juttatta hatalomra, hogy az gyakorolja is a hatalmat: attól ö most már a belpolitika irányítását is átveszi, annak semmiféle hatásköre, illetve felelőssége nem lesz ezután", maradhat mégis, ha minden feltétel nélkül alárendeli magát a Sztálin akaratának. És a „nagy" Sztálin szédületes tempót diktál. „Petru Groza fel sem képes fogni mindazt, amit a nevében két év alatt, 1949-ig elkövetnek. Nem is foghatja fel, mert a romániai belpolitikai élet átalakításának egy kevesebb titkába, tervébe avatják be. Pedig egy darabig még úgy tűnik, hogy ő »a népek nagy vezérének« első számú ked¬vence. Aztán megérti: az újabb és újabb parancsok végrehajtására ő már nem alkalmas. Ki, illetve kik bizonyulnak alkalmasnak? Megkezdődik Romániában is a nagy versengés Sztálin kegyeiért. Azok maradnak alul, akik 1944-ben jöttek haza Moszkvából. A győztes Gheorghe Gheorghiu-Dej lesz."214 Ő előbb a Román Kommunista Párt, majd a Román Munkáspárt Főtitkára. (1948 febru¬árjában kényszerítették arra a szociáldemokrata pártot, hogy olvad¬jon bele a kommunista pártba. A Román Munkáspárt így jött létre.)215
„Már 1947-ben úgy dönt Sztálin, hogy Mihály királyt — az 1944. augusztus 23-i átállás első számú hősét -- még az esztendőben leté¬teli a román trónról, és kikiáltatja Romániában a köztársaságot." Románia román nemzetiségű lakossága „tüntetne a királyság mel¬lett, de nem mer. (Sztálin hadserege jelen van — már nem sokáig, de ezt nem tudják.) A királyságellenes propaganda pedig persze hogy nem hat: hisz ugyanaz a propagandagépezet eddig azt han¬goztatta, hogy a királyság intézménye és a demokrácia jól össze¬férnek. A romániai magyarság nem tanúsít nagy érdeklődést e kér¬dés iránt. Sejti, hogy sorsát nem ez fogja befolyásolni? De a Ma¬gyar Népi Szövetség sajtója megint ünnepel. Még nem sejti az MNSZ vezetősége, hogy már az áldozatjelöltek között van.''216
1948 nagyon gazdag fordulatokban. „Áprilisban Sztálin meg¬ajándékozza Romániát a szovjet alkotmánnyal. Júniusra tervezi be az államosítást. Aztán már csak a nemzetgazdaság központi terve¬zésének elvét kell elfogadtatnia és sugalmaznia a mezőgazdaság sztálini átszervezését és a nehézipar sztálini pártfogolását" — és amilyen simán a politikai életben mindent magába olvaszt a sztáli¬ni intézményrendszer, olyan simán alakul ki a sztálini gazdasági szerkezet hegemóniája. És ezenközben hova lett az elsőrendű ro¬mán nemzeti cél? Mert bizony a fentiek nem látszanak ezt a célt szolgálni. A román politikai élet gyanúsan leglelkesebb megva-lósítója a sztálini tanításnak. Minden zökken5 mentesebben zajlik le Romániában, mint a korabeli Magyarországon.217
Az első választáson 1946. november 19-én például a kommunis¬ták által uralt Demokrata Blokk 347 képviselőt juttatott a parla¬mentbe, a Nemzeti Parasztpárt 33-at és a liberálisok 3-at.218
„Úgy tűnik, hogy Romániában azért nincsenek e korban kiemel¬kedően nagy belpolitikai küzdelmek, mert akik a változásokkal nem értenek egyet, azok nem is tulajdonítanak nekik túlságosan nagy jelentőséget." Amit valóban komolyan vesznek, az a nemzeti eszmények, célok — amelyeket ekkor nem lehet nyíltan megnevezni — életben tartása. És ebben teljes sikert érnek el. Joggal nevezhetjük a politika magasiskolájának, amit ekkor a román nacio¬nalisták műveinek. Vagy nem is olyan bonyolult a taktikájuk? Hi¬szen csak annyit tesznek, hogy eszményeiket az osztályharc jelmezébe öltöztetik. „E korszakban senki a román politikusok közül nem nyilatkoztat ki magyarellenes célkitűzéseket — de a magyarellenes román politika nem vonul tartósan passzivitásba, hanem rejtőzködik, és mindig aktivizálódik, amikor ezt kockázatmentesen megteheti".219
Kocsis: Uo.
Illyés: 115
Kocsis: 371-372.
Domokos: 89.
1958-ban vonultak ki Romániából az utolsó szovjet csapatok.220 Amit semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagynunk: „Romániában a sztálinizmus Sztálin halála után is csak tovább erősödött, durvult, módszereiben még kérlelhetetlenebb még gát¬lástalanabb lett; de hogy a nemzetiségek számára különösen fojto¬gatóvá, bénítóvá vált, annak tulajdonítható, hogy a sztálini struktú¬rára a társadalmi, művelődési, politikai életben lassan-lassan ráte¬lepedett a kizárólagossá váló (tehát egyre mérgezőbb) nemzeti-faji ideológia. Így valósul meg Romániában a sztálinizmus és a fasizmus szimbiózisa még az ötvenes évek közepén"; e legiszonyato¬sabb szimbiózist annak idején Gheorghiu-Dej nem késlekedik desztalinizácionak elkeresztelni. „Ámde akárminek álcázzák is a szörnyszülöttet, cselekedni az ő szellemében cselekszenek. A Gheorghiu-Dej köré tömörülő új vezetőréteg tulajdonképpen azt ismeri fel igen hamar, hogy a Sztálin által annak idején Romániára kényszerített társadalmi rendszer igen magas hatékonysággal mű¬ködtethető az elsőrendű román nemzeti cél (egynemzetű Nagy-Románia megteremtése) szolgálatában. Ezért szilárdítják a sztálini intézményrendszert azután is, miután a kinyilatkoztatott társadalmi átalakítás céljait felcserélték az egyelőre még titkolt nemzeti célokkal."221
Kocsis: 272.
Kocsis: 272.
Illyes: 116.
Kocsis: 372-373
Illyés: 115.
Az 1965-ben hatalomra jutott új vezér, „Nicolae Ceauşescu nem új irányba vezette az országot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanúgy vezette. Hosszú ideig úgy vezette ugyanazon az úton, ahogy akarta." A romániai totalitárius diktatúra miközben egyre gátlástalanabbul rendelte alá a gazdasági és politikai intézmé¬nyeket az elsőrendű célnak, „egyre nyíltabban vezér-elvű lett".222 A Ceauşescu rezsim-kezdete 1965 márciusa, de egy évtized múlta már kevesellte a pártfőtitkári címet; 1974. március 28-án állam¬elnökké választatta magát, ugyanakkor a Szocialista Egységfront Tanácsának az elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka is.223
„Minden a vezér volt: az egész intézményrendszer. Ő volt az ál¬lam. Akarata szent volt. Hatalma megkérdőjelezhetetlen. Hódolat és hála illette legvaskosabb hibájáért, legiszonyatosabb bűnéért is. Egy dologban, önmaga nevetséges, groteszk dicsőíttetésében még mesterén, Gheorghiu-Dej-en is túltett. Ebben még mindkettőjük eszményképein: Hitleren és Sztálinon is túltett." De mily parányi volt ő is az ő hatalmas urához viszonyítva. És csak addig volt sért¬hetetlen, csak addig illette hódolat és dicsőség, amíg alkalmas szolgája tudott lenni az ő urának. Es azonnal semmivé vált, amikor terhessé vált szolgálata az ő ura számára."224 Az ő engesztelhe¬tetlen és kérlelhetetlen ura nem más volt, mint a román nemzeti-faji ideológia.
Mindent elmondtunk, amit az erdélyi magyarságnak a II. világ¬háborút követő évtizedekben kialakult súlyos és különös drámai helyzete megértéséhez tudnunk kell?
Vegyük még tekintetbe a következőket: Az ötvenes évek első fe¬lében az erdélyi magyarság többsége még nem tekinti re¬ménytelennek a helyzetét. S akik már e korszakban áldozatokká válnak, azok közül sokan nem képesek felfogni, hogy tulaj-donképpen miért kell oly sok csapást elszenvedniük. Hiszen bíráik, kínzóik és gyilkosaik nem hivatkoznak még román nemzeti célkitűzésekre.225 „A romániai magyarság többsége a teljes jogfosztottság és legnagyobb kiszolgáltatottság állapotát csak később éli át. Ki már az ötvenes évek végén, ki csak a hetvenes évek elején. De 1959-ig, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséig a többség valóban hiszi, hogy nemzeti-faji ideológiák pusztító ereje a romániai magyarságot többé nem sújthatja — s így válik gyanútlanná, hatékony védekezésre képtelenné a Gheorghiu-Dej-korszak má¬sodik felében (1956-1965) és a Ceauşescu-korszakban (1965-¬1989). Sokféleképpen magyarázzák szakírók az erdélyi magyarság kiszolgáltatottá válásának folyamatát e két korszakban. Sokan fel¬vetik, hogy az erdélyi magyarság azért nem volt képes hatékonyan védekezni mert az 1959-et megelőző másfél évtizedben a kápráza¬tot valóságnak vélte, s hogy önvédelmi ösztöne azért nem ébredt fel idejében, mert alamuszi ellenségei betartották a fokozatos el¬nyomás módszereit. Ez indoklás hitelesnek tűnik, de nem elégségesnek... Hozzá kell tennünk, hogy a román politika gátlástalanul kihasználja az erdélyi magyarság ellen az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc leverése utáni drámai helyzetet: 1956 őszére hivatkozva szűkíti az erdélyi magyarság önvédelmi lehető¬ségeit, gyöngíti önvédelmi ösztönét. A romániai magyarság sok hivatott vezetőjét tartóztatják le. És elérkezettnek látják az időt a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének az előkészítésére. . ."226
(113-115)
II. A MAGYARSÁG KÖZGAZDASÁGI HELYZETE, A KOMMUNISTA ROMÁNIÁBAN
A Groza-kormány idején a magyarság jövőjét súlyos mértékben érintő első csapás az 1945. március 23-i földreform-rendelet, mely elkobozta a külföldre menekültek, illetve távol lévők földbirtokát. A rendelet lehetővé tette azt az értelmezést, hogy menekült még az is, akit kényszerrel kitelepítettek, de az is, aki útlevéllel volt Ma-gyarországon, az is, aki bombázás miatt hagyta el lakóhelyét, de még az is, aki orvosi kezelés alatt állt, végül azok is, akik elő¬rehaladott koruk vagy betegségük miatt nem tudták megművelni földjeiket. Ez kb. 300 000 magyart érintett. Hogy kétely ne férjen a rendelet magyarellenes voltához, kimondta, hogy a kisajátítás nem vonatkozik azokra a románokra, akik honvédelmi munkaszolgálat végzésére kerültek Magyarországra vagy Németországba.227
A másik jogfosztó intézkedés az Ellenséges Javakat Igazgató és Ellenőrző Pénztár, mely magyar állampolgárságú természetes és jogi személyek, a „vélelmezett ellenségek" és az 1945. március 13 után visszatérők javait zárolta (ingatlan, üzlet, áru, ingóság, érték¬papír és értéktárgy). Vélelmezett ellenségnek számítottak, akik bármely időben Németországra, Magyarországra vagy e két ország által megszállt területekre menekültek.228
Ugyanezen időben jelent meg a „visszaperlési rendelet", amely. szerint azok a „román nemzetiségű lakosok", akik az 1940-es 2. bécsi döntés után ingatlanaikat kénytelenek voltak eladni, pert indíthattak a jogügylet felbontására. A visszaélések halmaza sze¬gényítette a magyarokat, mert esetleg visszakapták a fizetett össze¬get, mely a gyors infláció miatt ez időpontban már az eljárás költ¬ségét is alig fedezte.
A 2. bécsi döntés jogilag biztosította az önkéntes birtokcserét, mert Észak-Erdélyből románok Dél-Erdélybe, onnan pedig ma¬gyarok Észak-Erdélybe költöztek, így több ezer ingatlancsere tör¬tént. Ezen cserék esetében csak a románok kapták vissza birtokai¬kat, a magyarok nem.229
1945. június 24-én a román közellátási miniszter elrendelte az az évi aratásból származó búza, rozs, árpa és zab zárolását, és kötelezte a termelőket, hogy a terményeket a legjobb állapotban őrizzék meg. A begyüjtést végző román tisztviselők a magyar falvakat „kiürítették". A székely megyékben a teljes szénatermést is be kellett szolgáltatni, mázsánként 60 lejért, amikor a Regátban a széna mázsájának ára 400 lej volt.
Marosvásárhelyen a lakások után járó, illetve másféle adót ily „igazságosan" fizettették: 2 szobás lakás után a román dr. Traian Albu 40 000 lejt fizetett, míg a magyar Détúri Rezső 130 000 lejt; a román Vasile Pop nagyvendéglős 30 asztallal fizetett 2 275 000 lejt, míg a magyar Jancsó Zoltán 4 asztallal fizetett 7 175 965 lejt; a román Borzas és Steinfeld nagykereskedők fizettek 1 700 000 lej adót, a magyar Kuthy Zoltán kiskereskedő 2 417 000 lej adót.
A hátrányos megkülönböztetés másik korai formája; a magyar tanítónak 26 000 lej, a román tanítónak 80 000 lej volt a fizetése.230
1949-ben kezdték el a mezőgazdaság szocialista átszervezését (kollektivizálás), amely a magyar és a román parasztság életnívójában a földbirtok-reform következtében előállt eltolódást átmenetileg egyensúlyba hozta, azonban ez egy alacsonyabb fokon történő nivellálódás volt.
Kocsis: U.o.
Illyés: 125
Illyés: 126
Illyés: 128
Nemsokára az erőltetett iparosítás újabb társadalmi átrétegeződést indított el, s már ekkor fel kellett volna vetni a kérdést, hogy gyökereitől megfosztott magyarság az új ipari centrumokban vajon a meg tudja-e őrizni nemzeti identitását?231
Jóval a kollektivizálás befejezése után csapást mértek azokra az erdélyi magyar földművesekre, akik nem veszítették el földbirtokukat. A földalapot szabályozó 1974/49 sz. törvényről van szó, amely tulajdonképpen az állam tulajdonába vett minden földterületet. Földet örökölni ezután is lehet, de eladni nem! Az idegenbe távozók földje az állam tulajdonába megy minden kártérítés nélkül. Az 1974/58 sz. törvény szerint a községekben 200-250 négyzet-méterig, terjedhet a lakás és melléképületek építésére igénybe vehető parcella nagysága. Nagyobb telkekre csak az állam építhetett. Az 1974. december 3-i rendelet pedig előírta, hogy épületet és földet csak romániai lakos birtokolhat. Olyan külföldiek, akik Ro-mániában levő ingatlant örökölnek, kötelesek azt az államnak eladni.232 Láthatjuk ebből is, hogy a Ceauşescu-rezsim a marxista szocializmusra hivatkozva miképpen számolta fel a nemzetiségek létfeltételeit. Aki másként gondolkozott, azt azzal vádolták, hogy nacionalista, sőt soviniszta, miközben ők voltak azok, akik a román nemzet felsőbbrendűségét nemcsak hirdették, de minden téren, a gazdasági életben is megteremtették a feltételeit, hogy a románság uralkodóvá, elnyomóvá válhasson.
1970 után a folyamat felgyorsult. Az eredmény? „A magyar évezredes szülőföldjén lehet szakképzetlen, betanított munkás, kishivatalnok, lehet önmagának író kobzos, Moldova kistelepü¬lésein orvos és mezőgazdász, csak éppen egyenrangú polgár nem."233
A román kormányok következetesen erőszakolták Erdély nem¬zeti arculatának megváltoztatását, s ezt a Regátból való bete¬lepítéssel siettették. Ezért Erdélyben fölösleges és igen veszteséges gyárakat építettek, s óriási bérkaszárnyákat a betelepített munkás¬családoknak. De ennek a következményeit az erdélyi románok is megszenvedték, mert az erőltetett iparosítás a hihetetlen nyomor egyik fő okává vált.
A román nemzeti öntudaton kívül minden pusztulásnak indult. Még a híres székely fürdőhelyek is.234
A Gyimesbükkön (és más gyimesi falvakban) történtek jelzik, milyen sorsot szántak az erdélyi magyarságnak. A falut a II. vh. után a moldvai Neamt megyéhez csatolták, s iskolájában magyar nyelvet csak nem kötelező tárgyként tanítottak. Pedig ősi balladá¬ik, dalkultúrájuk egyedülálló. Kallós Zoltán, a Balladák könyve szerzője elsősorban itt és a moldovai csángók földjén gyűjtött. (Egy ideig a Csángóföldön volt tanító. Nem sokáig mert a magyar nyelvű oktatást Csángóföldön hamar felszámolták.)235