20241124
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 szeptember 05, szerda

Tarih-i Üngürüsz és a műről

Szerző: Mahmud Terdzsüman Geönczeöl Gyula és Blaskovics József

"Pulia tartományának a székhelyét Napoljának hívták"

Pulia tartományának a székhelyét Napoljának hívták. Egy idő elteltével a firenk bégek nem voltak megelégedve azokkal a helytartókkal, akiket a [magyar] király kinevezett. Ezért tehát elhagyták az országot. Az elmenekült Ludivikusz rokonai közül azon a vidéken volt egy hatalmas bég, Duka Verneri volt a neve. Miután azok a bégek egymás közt nem tudtak megegyezni, összejöttek tehát, és Duka Verneri színe elé járultak, őt találván a legalkalmasabbnak, s fővezérükké választották. Mindannyian azt kívánták tőle, hogy Napoljál vegye el az üngürüsz bégektől, vagy verje ki, vagy űzze el őket a tartományból. Ezek aztán közös akarattal összegyűjtötték a firenk sereget, Duka Vernerit állították az élére, és fegyverkezni kezdtek.

De azután erről a lázadásról a napoljaí bégek is tudomást szereztek. Azonnal kémeket küldtek arrafelé. Azok megérkeztek, és látták, hogy megszámlálhatatlan firenk sereg gyűlt össze. Jó ideig figyelték mozdulataikat. Mivel Napolja városában a régi firenk nép lakott, azok is szövetkeztek a firenk sereggel, és megesküdtek, hogy Napoljál átadják nekik.

Amikor a kémek a helyzetet kifürkészték és híreket szereztek, néhányan közülük visszatértek, mindent elmondtak Bolfikardnak, és pontos hírt adtak neki arról, hogy a firenk sereg ellenük fog jönni. Ezek [a helytartók] pedig az áruló firenkeket a várban összefogdosták és kivégezték.

Duka Verneri közben levelet írt Napolja bégjeinek, lepecsételte és elküldte. Amikor a levél megérkezett, elolvasták, és ezt tartalmazta: "Én a firenk hősök fővezére, Duka Verneri vagyok. Ti, akik üngürüsz bégek vagytok, ide jöttetek, az üres tartományt kezetekre kerítettétek és elfoglaltátok. Most az ország saját birtokotok lett, de ne gondoljátok, hogy ez a tartomány annyira erőtlen, hogy azt elfoglalva királyi birtoknak tekintsétek. Íme, most mindnyájatok bűnét megbocsátottam, megmenekültök kardjainktól azzal a feltétellel, hogy mihelyt ez a parancsom hozzátok érkezik, se egy pillanatot, se egy órát se késlekedjetek, készüljetek fel utolsó órátokra, mert mindnyájatokat, apraját és nagyját kardélre hányatlak. [Így van ez] elhatározva, vegyétek tudomásul !"

Mikor a levél tartalmát Bolfikard [megtudta], rettentő haragra gyúlt, és megparancsolta, hogy a követnek vágják le az orrát és fülét: Ez nagy sértés volt. Aztán levelet írt, melyben ez állt: "Országotokat nem adjuk vissza. Ha saját birtokaitokat kívánjátok, (gyertek) és nyugodt szívvel foglaljátok el és vegyétek birtokba. Gyertek gyorsan! Halotti leplet öltsetek nyakatokra, s kardot tartva fogaitok között, hódoljatok meg a mi királyunknak. Akkor majd mi felterjesztjük az ügyet királyunk trónjához, és [kegycímet] kérünk számotokra. Ha azt mondjátok, hogy nem, és makacskodni fogtok, mi majd elmegyünk hozzája, és a király színe előtt feltárjuk [az igazságot]. Az alkalom a mi kezünkben van, s tőletek egy szemernyit sem félünk!"

Aztán elküldte a levelet azzal a követtel, aki [a firenkektől] jött. Az pedig megalázva Duka Verneri színe elé érkezett. "Jaj, de dübörgött, mint a villámcsapás utáni mennydörgés"(88) mintha ez a sérelem saját magát érte volna. Oly rettentő méregbe jött, hogy majdnem megütötte a guta. Fogta a levelet, és amint elolvasta, rettenetes haragra gyulladt. Aztán így szólt a mellette levő bégekhez: "Ezek a becstelenek a halál fiai lettek! Ezzel a felelettel az a céljuk, hogy minket megijesszenek, s ezért lármáznak. Ellenük kell mennünk, és majd én megmutatom, mit teszek majd nekik !"

Aztán megesküdtek, és seregük nagy számában bizakodva néhány nap múlva kibontották zászlaikat, lóra szálltak, és az állig felfegyverkezett gyalogosokkal, puskásokkal és vértesekkel elindultak Napolja irányába.

Ezenközben az üngürüsz bégek is sereget gyűjtöttek, és felkészülve várták [az eseményeket]. Duka Verneri pedig abban reménykedett, hogy a [napoljai] firenk nép segítségével teljes győzelmet fog aratni. De amikor megérkezett a híre, hogy a [városbeli] népet letörték és a porba sújtották, nagy aggodalom töltötte őt el. Végül is [Duka Verneri] kitudakolta a helyzetüket, és (megtudta), hogy a nép néhány híres és kiváló előkelősége eltávozott, de egy részük életben maradt, újból reménykedni kezdett.

Közben Bolfikardnak is voltak kémei a firenk seregben. Hírül hozták, hogy a lázadók közül néhányat nem sikerült kézre keríteni. Ezt azonnal tudomására adták Napolja urainak, akik valamennyiüket elfogták, hogy magukat ártatlanoknak tüntessék fel.

Ezenközben a firenk sereg Napolja közelébe érkezett. A hírek tudói és a krónikások úgy adják elő tovább, hogy közben Bolfikar Napolja várát, tornyait és várfalait megerősítette és teljes hadi felszereléssel látta el. Aztán összehívta a haditanácsot, úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha hősiesen kardjukra bízva magukat kirohanást intéznek a várból, mint ha gyáván bezárkózva a várban pusztulnának el.

Aztán felkészültek és kiadták a parancsot, hogy az áruló firenk népség előkelőit Duka Verneri szeme láttára fogják majd felakasztani, se célból a vár előtt egy csomó akasztófát állítottak fel. Duka Verneri pedig eltávozott a vártól, és Napolja közelében, a várostól egynapi távolságban letelepedett, és az éjszakát nyugalomban töltötte el.

Közben Bolfikard hajnalban kinyittatta a vár kapuit, lóra termett, és eltávozott a várból. A firenk sereggel szemben csatasorba állította seregét. De ekkor már a nap Kaf várából felemelte a fejét, és beragyogta a világot. Mikor azonban a firenk sereg közelre érkezve látta, hogy a vár kapui nyitva vannak, a napoljai bégek pedig tetőtől talpig felfegyverkezve csapataikkal csatasorba rendezve állnak, ekkor ők a megragadták fegyvereiket, lóra szálltak, és zászlaikat kibontva csatasorba álltak.

Eközben Bolfikard kiadta a parancsot, hogy az áruló firenk népséget Duka Verneri szeme láttára akasszák fel. Aztán ekkor mindkét sereg egymásra rontott, összebonyolódott, és a becsületért folyó küzdelemben tulipánszínűre festették vérrel a földet.

Vers:
A két sereg összekeveredett akkor,
S ott nagy pusztítást végeztek.
A sereg nyilat szórt, hogy vért ontson,
A lándzsákat előre szegezték a gyilkolásra.
Az ellenségre mérgesen néztek,
A nyilak hegyén jajveszékelés tört ki
S mint a villám csapkodtak a kardok,
Mint a patak folyt a vér,
A földre terítették a hullákat,
A mezőn nagy rakásokban feküdtek a halottak,
Mint a tenger, annyi vér ömlött a földre,
A hullák nagy rakásokban feküdtek, mint a máglya,
A két sereg oly rettenetesen harcolt,
A vértül tulipánszínűre vált a föld.

Próza: A kor ismerői tovább úgy beszélik, hogy a harc egyre hevesebben folyt. A napoljai bégek között volt egy Birnebard nevezetű, akire harc közben a firenk hősök rátámadtak és megölték. Amikor Napolja serege ezt látta, azt akarták, hogy vonuljanak vissza a várba, de Bolfikard erről lebeszélte, és ezeket mondta: "Hova! lett az eskütök, ha egy ember elpusztulása miatt csorbát ejtenétek a nevünkön? Az a férfiasság és hősiesség, ha a csatatéren karddal [a kezünkben] halunk meg, és senkitől sem kérünk segítséget [irgalmat]. Vajon miért jöttünk ide? Most itt kell meghalnunk!" Ezekkel a szavakkal lebeszélte őket.

Aztán újból támadást intézett a firenk sereg ellen. Oly bátran és hősiesen forgatták a kardjukat, és oly kétségbeesetten harcoltak, hogy a firenk sereget összetörték, zászlajukat és zászlóvivőjüket a földre tiporták. Amikor a firenk sereg ezt látta, azonnal meneküli kezdett. Harc közben a Dukát is letaszították kováról, és foglyul ejtették. A firenk sereg nagy részét kardélre hányták. Vagyonukat, kincseiket zsákmányul ejtették. Duka Vernerit pedig megbilincselve a királyhoz küldték. A király pedig Visegrádian fogságba vetette, és Bolfikarnak gazdag ajándékokat adott, és megvendégelte őt.

Ezek után [gyerünk tovább]. A lehek és ruszcsik tartománya között egy másik nép lakott, s országuknak Letonija volt a neve. Volt nekik egy fejedelmük. Ekkor a király sereget gyűjtött, és Letonija ellen indult. Fejedelmét elfogatta, és alatt valójává tette.

Innen aztán a Rusz tartomány ellen folytatott hadjáratot. Azt is engedelmességre kényszerítve adó fizetőjévé tette. Onnan aztán visszatért országába.

Volt abban az időben egy Bulgárország. Ez fellázadt a király ellen. A király hadjáratot akart ellene vezetni. Amikor a bolgár fejedelmek megtudták, hogy a király ellenük indul, azonnal elébe mentek, engedelmességet fogadtak, és adófizetőivé váltak, A király onnan hazatérve trónjára ült és megpihent. De a könyv szerzőjének elbeszélése szerint ezután közte és a Nemcseország császára között keletkezett valami oknál fogva elhidegülés és ellenségeskedés. Mindkét fél sereg gyűjtésével volt elfoglalva. Végül is a tartomány híres bégjei összejöttek, és a két felet egymással kibékítették, és békeszerződést kötöttek egymással.

Azután a király egy idő múlva felkerekedett, átkelt a Duna folyón, Cseh és Morava ellen indult, és alattvalóivá tette.

Abban az időben a királynak egy nővére élt Lehországban, akinek nem volt gyermeke. Amikor a király Cseh- és Moravaországot elfoglalta, a leh király eltávozott a világból, és Lehország uralkodó nélkül maradt. Ez oknál fogva azt az országot is magáévá tette, és uralkodott benne.

Azután bármely ország ellen viselt háborút, olyan szerencséje volt, hogy azt elfoglalta. De aztán élete elgyengült, miután negyven évig, egy hónapig és huszonkét napig uralkodott, eltávozott a világból. Üsztüni Belgirád várában temették el.

Vers:
A megsemmisülés országába tért ő is.
Mindenki csak rövid ideig örvendhet e világon.

Próza: A krónikások úgy mesélik tovább, hagy Ludivikusz királynak volt egy fia [!], akit Karlosznak hívtak. Amikor a király eltávozott e világból, ez a Karlosz Pulia országának volt a fejedelme. [A királynak] két lánya is volt. Az idősebbiket Marijának nevezték. De abban az időben a Nemcse tartomány császárának volt egy fia. Még kiskorában annak jegyezték el Mariját. A császár fiát Szekizmundusznak hívták. Mivel még [kiskorú] gyermek volt, emiatt [apja] a császár mellett tartózkodott.

Mikor apja meghalt, Mariját voltak kénytelenek Üngürüsz trónjára ültetni, akit megkoronáztak, és uralkodni kezdett. Mihelyt azonban Karlosz hírül vette, hogy atyja (89) meghalt, azonnal kémeket küldött abba a tartományba [a valóság] kifürkészése céljából.

Két év telt el azóta, hogy Marija királynő lett, de az ország népe nem volt megelégedve. Egyes vidékeken az ország népe lázadozott, felkelt, és zavargások keletkeztek az országban. Végül is a tartományok bégjei látták, hogy a lázadás elharapódzott, összejöttek, és megértették, hogy az asszony uralkodása rossz vért szül, s mivel a tartomány népe nyugtalankodott, nagy aggodalomba estek.

Azután abban állapodtak meg, hogy ennek elejét kell venni, mivel országuk népe makacskodik, és már biztos, hogy teljesen fellázad és az ország pusztulásnak indul. Ez ellen az lesz az orvosság, hogy Napolja városában testvére, Karlosz az uralkodó, hírt küldenek neki, hogy jöjjön ide, és foglalja el az országot. Ebben megegyeztek, és Karlosznak levelet írtak, melyben ezt közölték: "Hatalmas király! Légy elővigyázatos, és vedd tudomásul, hogy amióta atyád, Ludovikusz király a világból eltávozott, két év telt el, és a trónra testvéred, Marija lépett, de a mostani helyzet az, hogy az ország népe nincs Marija királyné uralkodásával megelégedve, helyenként fel-fellázad, és kevés híja, hogy az ország nem ment tönkre. Világos tehát, hogy a királynő alkalmatlan az uralkodásra. Ezért tehát az országban minden jó vagy rossz [ügy intézése] egy király becsületéhez illik. Ha tehát ennek az országnak a javát akarod, most az lesz a legjobb, ha elindulsz, és atyád örökségét nem hagyod elpusztulni, hanem virágzóvá teszed."

Így panaszkodtak. A levelet lepecsételték, egy becsületes egyénnek a kezébe adták, és Karlosz királyhoz küldték.

De még ezelőtt Karlosz király kémeket küldött Üngürüsz tartományába, azok is tudomást szereztek ezekről a beszédekről, és mindenről, ami a helyzetre vonatkozik.

Amikor ezt a levelet Napolja uralkodójának elküldték, ezek a kémek is útra keltek, hajóra szálltak, és kedvező széllel a tengeren elindultak. Egy nap aztán megérkeztek Napolja kikötőjébe, és horgonyt vetettek. Az üngürüsz bégek követe is megjött, és a király színe elé vezették. De mielőtt a király színe elé jutott, a király kémei hamarabb jutottak a királyhoz, és Napolja uralkodóját, Karoluszt értesítették Üngürüsz tartományának állapotáról és arról, hogy mi az oka a követ érkezésének.

A király parancsot adott, hogy a követet szállásolják el a vendégpalotában, és vendégeljék meg. Aztán előterjesztették neki a követ levelét, és kikérdezték őt a tartomány helyzetéről. A követ a következő választ adta: "Hatalmas király! Ha azt az országot nem tiszteled meg látogatásoddal, hamarosan kitör a lázadás, és a tartomány minden bizonnyal elpusztul."

Mikor ezt mondta, mindnyájan elhallgattak, a király pedig fejedelmi palásttal ajándékozta meg a követet, és megvendégelte. Aztán Üngürüsz bégjeinek és Budin főurainak barátságos levelet írt, lepecsételte és elküldte. Aztán megszámlálhatatlan sereget gyűjtött össze, minden kincsét is magával vitte, és számtalan seregével hajóra szállt. Kedvező szél keltével felvonta a vitorlákat, és elhajózott Hirvátország felé.

Néhány nap múlva kedvező széllel megérkezek a Hirvát tartományhoz tartozó Sebenk várának kikötőjébe, és lehorgonyoztak. Amint kihajózták a sereget a szárazföldre, azonnal zászlókat bontottak, és elindultak Szadra várába, amelyben néhány napig megpihentek. Ott [a király] rendbe szedte seregét, és a környék bégjeit is magához hívatta.

Aztán elindult, és Üngürüsz határához közel eső helyen tábort ütött. De eközben Marija királynő is hírét vette, hogy testvére, Karlosz megszámlálhatatlan puljai sereggel megérkezett és Üngürüsz földjére lépett. Mikor ezt neki hírül adták, a királynő a gondolkodás tengerébe merült, hogy vajon mi lehet jövetelük célja.

Végül is belső emberei közül néhányat a király elé küldött, hogy vele tanácskozzanak, és megbízta őket, hogy fürkésszék ki, vajon mi a király szándéka. Azok pedig a parancsnak engedelmeskedve a király elé mentek, s megbízatásuknak eleget tettek.

A király, mintha titokban megtudta volna ezek küldetésének a célját, felébredt benne a gyanakvás. Azonnal serege megszervezésébe kezdett.

Ezenközben a király találkozott azokkal, akik üdvözlésére eléje jöttek, és beszéd közben elmondták, hogy a királynő az üngürüsz bégekkel nincs jó viszonyban és hogy a tartomány népe is fellázadt. [A király] azt válaszolta nekik, hogy a lázadókat megbünteti, és a királynőnek szerencsét kíván. Ilyen értelembe adta tudtára [jóakaratát]. Azután elbocsátotta őket. Amikor elbúcsúzni jöttek a követek, kifejezték a királynak jókívánságukat, és tudomására hozták, hogy a királynő el van jegyezve a császár fiával, Szekizmundusszal. "Ez nagyon üdvös dolog, ezt nekünk is tudnunk kell", mondta a király.

A király azonban újonnan leveleket küldött a bégeknek és Budin várparancsnokának, melyekben arra szólította fel őket, hogy valami megbízható kifogással harc nélkül igyekezzenek a királynő kezéből hatalmukba keríteni [a várost]. De közben a királynő embere is megjött, és elmondta neki a király szavait. A királynő szíve ezeknek a híreknek a hallatára elkeseredett, mert felébredt benne a gyanakvás.

A király pedig elindult, és amikor Budinhoz közeledett, a királynő elébe sietett. Szívélyesen üdvözölték egymást, s egymás egészsége felől kérdezősködtek. Aztán Budin fővárosában tisztelettel egy palotát ajánlott fel neki szállásul. Majd hatalmas lakomát csaptak, és ivásnak adták magukat. Beszéd közben a királynő azt kérdezte tőle: "Hatalmas testvérem, vajon miért hagytad el országodat és trónodat, a mi országunkba fáradtál és megtiszteltél bennünket?" "Ej, kedves Marija - válaszolt a király. - Ne gondold, hogy őrizetlenül hagytam országomat. Helytartóm és katonaságom van ott." "Százezer köszönet a magas Teremtőnek - válaszolt tréfásan a királynő -, mert megérte a szemem, hogy viszontlássalak téged."

A valóság az, hogy mind a ketten barátságosan társalogtak. A király azonban azon törte a fejét, mi módon tudná biztosan kézre keríteni a trónt a királynő kezéből. Összebeszélt tehát néhány béggel és a várőrséggel. Vendégeskedés és szórakozás ideje lévén, a két sereg [katonái] a város körzetében sétáltak és nézelődtek. Végül is a királyhoz húzó bégek felhasználva [az alkalmat] összebeszéltek. A király hírneves emberei közül egy csomó hőst és nevezetes egyént állig felfegyvereztek. Palástot öltöttek rájuk, és sétálás ürügye alatt egyesével-kettesével beengedték a palotába, és teljesen megtöltötték a palotát a király embereivel.

A királynő hívei látták, hogy a király kiváló emberei közül milyen sokan kerültek be a palotába, azonnal a királynő elé járultak, és figyelmeztették, hogy vigyázzon. A királynő azt kívánta tőlük, hogy menjenek a királyhoz, és hívják őt hozzá. "Én bizonyos mértékben vágyódtam utánad, és jóakaród voltam - mondta [a király]. - Elhagytam országomat, és a te kedvedért sok fáradságot kiállva eljöttem hozzád, de te egy percet sem szenteltél nekem, ~ el akarsz menni."
Amikor ezt mondta, a királynő meglepetésében egy szót sem tudott szólni.

Eközben a királypártiak a király számára elfoglalták a trónt. Amikor a királynő emberei ezt látták, azonnal összegyűltek, és a királynő színe elé járultak. "Menyire tévedtél, hogy szeretett testvéred, akinek hittél, trónodat elvette kezedből, és elfoglalta palotádat. Mostantól kezdve fejed megmentésével törődj !"

Amikor ezt mondták, a királynő elhallgatott. Volt azonban belső szolgálatában néhány közel álló bég, és meghagyta nekik, hogy alkalmas órában a lakoma színhelyén gyilkolják meg a királyt, hogy az ügynek vége legyen. De azok meggondolták [a dolgot] mikor látták, hogy az üngürüsz bégek nagy része a király pártján van, s azok nem fogják ezt tétlenül nézni. Ezért [szándékukról] lemondtak.

Amikor a király ezt a helyzetet látta, megijedt, hogy halálveszélybe került. [A királynő] így szólt a királyhoz: "Hatalmas testvérem! Éjjel-nappal benned reménykedtem. Azt reméltem, hogy hűséges segítőtársam leszel. Mit jelentsen az, hogy most trónomat cselvetéssel elvetted, és párthíveim előtt porig aláztál engem?"
Mikor ezeket a szemrehányó szavakat mondta, a király így válaszolt: "Én erről a dologról nem tudtam. Ez a bégek határozata!"

Azután behívatták a bégeket. Amikor a bégek összejöttek, így szóltak a királynőhöz és királyhoz "A hatalmas király ezt a határozatot egyáltalában nem helyeselte. Ennek [a határozatunknak] az az oka, hogy sérti hírünket-becsületünket, hogy egy nő uralkodjék felettünk. Másrészt az egész ország népe ellenséged lett és fellázadt. Ezt az ország megalázásának lehet [minősíteni]. Ez oknál fogva a királyt mi hívtuk be hozzánk."

Azután nagy megtiszteléssel és megbecsüléssel a királyt abból a palotából a trónra kísérték, és hódolattal fejüket lehajtva szolgálatába állottak. A király pedig, hogy Marija királynőt megvigasztalja, a következő üzenetet küldte neki: "Testvérem, légy kegyes, és ne aggódjál, mert ha én nem jöttem volna ide, az ország népe ellenségeddé vált volna, és valami bajt hozott volna fejedre." "Kihez voltak az üngürüsz bégek ezen a világon hűségesek?" Válaszolt a királynő. "Ami engem és ezt [a dolgot] illeti, szánalomra méltó helyzetbe hoztak, és képmutatással a világ előtt megaláztak..

Azután [a bégek] a királlyal elindultak, s amikor Üsztüni Belgirádba érkeztek, megkoronázták és, [ezzel] a királyi méltóság feltételét megteremtették. Aztán néhány napon keresztül lakmároztak majd visszatértek Budinba, ahol [a király] megkezdte uralkodását.

A hírek tudói úgy beszélik tovább, hogy elmúltával megunták Karlosz királyt, és megharagudtak rá.

Amikor még Ludvikusz király életben volt, egy Palatinusznak nevezett híres embert főemberévé és belső [bizalmi] emberévé nevezett ki. Ez pedig a király kegyéből és iránta való tiszteletből a királynénak állt szolgálatában, aki őt [szintén] belső emberévé nevezte ki. A királynő pedig a császár fiának, Szekizmunduznak volt a jegyese.

Közben [a palatinusz] a királynő szolgálatába egy tehetséges embert küldött, akinek Balázs Farkas volt a neve. Ez pedig a királynőnek bizalmi embere lett, és amióta a trónról letették, állandóan a királynő szolgálatában volt. Ezt a két embert a királynő magához hívatta, és azt a tervet hogy valami cselvetéssel a királyt közösen elteszik láb alól. Végül is a királynő ezt mondta: "A mi sebünkre az az orvosság és ír lesz jó, most elhíresztelem, hogy megbetegedtem. Ti pedig a lakosztályomban rejtőzködjetek el. Aztán küldünk a királynak, hogy feltétlenül jöjjön engem megnézni. Biztos, hogy ő maga fut majd [egyedül]. Az én szobámba, rajta kívül, senkinek sem szabad belépni. Ennél jobb tervünk nem volt: Mihelyt a király belép a szobámba, a dolgot végre hajtjátok." Ezt beszélték meg. Aztán ez az álnok [asszony] azonnal üzenetet küldött a királynak "Most súlyos betegség támadott meg engem. Nincs reményem az életben maradásra. Így te a hatalmas királytól az a kívánságom, hogy fáradjon hozzám, amíg a túlvilágra nem térek, és remélem, hogy szerencsés idejövetele gyógyszerként rám hatni."

Azután a palatínust és a Balázs Farkas nevű hitetlenek állig felfegyverkezve elrejtőztek a királynő lakosztályának ablakmélyedéseiben. Amikor az üzenet a királyhoz érkezett, kötelességének tartotta, hogy azonnal testvére látogatására menjen. Felült a lóra, és egyedül indult el a királynő palotájába így esett tőrbe. Mihelyt a király odaérkezett, engedélyt kért a királynőtől a látogatásra. A két cselszövő azonnal előugrott rejtekhelyéről. "A királynő lakosztályát szabaddá tesszük!" Így szóltak, és a két vérszomjas [gyilkos] azonnal kardot rántott, és rátámadt a királyra, Irgalom nélkül rárohantak, és darabokra szabdalták. Aztán a visegrádi székesegyházba szállították és eltemették

Azután a királynő újból elfoglalta trónját. A palatinuszt helyettesévé nevezte ki. Aztán a király hívei közül néhányat elfogatott, és bosszút állt rajtuk. "Mostantól kezdve nincs több ellenségem! " Mondta, és megkezdte az uralkodást.

A hírek tudói úgy beszélik tovább, hogy a Hirvát tartománynak volt egy bégje, akit Jodzsanisznak hívtak. Ez Karlosz királynak régi híve volt, aki sok jót tett neki. Miután a királynő [a királyt] tőrbe csalta és árulással meggyilkoltatta, Johanisz bég e miatt s cselekedete miatt nagyon megharagudott a királynőre, és [elhatározta, hogy] a királynő ellen támad.

Azonnal összegyűjtötte a Hirvát tartomány seregeit, és elindult a királyné ellen. De a királynő még ezelőtt levelet küldött a császárnak és fiának, Szekizmunduznak, hogy a királyt már megölette, és elvette tőle a trónt.

Miután a hirvát bán, Johanisz seregével a királynő ellen támadt, a királynő is összeszedte Üngürüsz seregeit, és szembeszállt vele. Borzasztó csatát vívtak, melyet elmondani sem lehet. A végén a palatinusz és Balázs Farkas is elestek a csatában, és a királynő serege vereséget szenvedett. Sokukat kardélre hányták, sokan pedig megrémülve futásnak eredtek. A királynőt is elfogták ebben a csatában, a Hirvát tartományhoz tartozó Kurpa várába vittéit, és szigorú fogságba vetették.

Amikor a királynő Hirvátországban fogságba került, tudatták ezt a császárral. A császár azonnal összegyűjtötte seregét, a sereg élére fiát, Szekiztnunduzt nevezte ki, és Üngürüsz országába küldte. Szegizmunduz pedig lóra ült, és Üngürüsz országába érkezett.

Közben a bán is megbánta cselekedetét, s mivel a császártól és fiától rendkívül félt, a királynőnek üzenetet küldött, [és arra kérte], hogy mentse meg őt attól a veszedelemtől, mely a császártól és fiától fenyegeti. Ha ezt esküvel megfogadja, akkor szabadon bocsátja és visszaküldi országába.

Amikor a királynő erre megesküdött, Johanisz egy csomó kiváló katona kíséretében visszaküldte őt országába. Szegizmunduzzal találkoztak, és megbeszélték házasságkötésük feltételeit.

Üsztüni Belgirád várában hatalmas gyülekezet gyűlt össze, lakomát és ivászatot csaptak, és az akkori szokás szerint ettek, ittak, szórakoztak.

A királynő egy nap magához idézte a bégeket, és ezt mondta nekik: "Nem akartatok elfogadni engem a királyságra, most azonban a királyság teljesen az enyém lett. Most már nincs senki, aki rajtam kívül alkalmasabb lenne. Mivel engem nem találtatok alkalmasnak, most a ti intrikáitok következtében a helyemet [királyi jogomat] átadom Szegizmunduznak, mivelhogy egyrészt a törvények szerint ő a férjem, másrészt ő a császár fia, és méltó a hatalomra. Mit szóltok ehhez a határozatomhoz?" Mikor ezt mondta, a bégek azt felelték, hogy bele egyeznek, mert az ő akaratuk (céljuk) is ez.

Aztán megvárták a királyt, fejére tették az uralkodói koronát, meghódoltak neki, és alávetették magukat parancsainak.

De Szegizmunduz király nagy gyűlölettel viselkedett a Hirvát tartomány bánja, Johanisz iránt, mert elfogatta és fogságban tartotta a királynőt. Végül elhatározta, hogy bosszút áll rajta. E célból a bán környezetébe kémeket küldött, aki ebben az időben Pozson [!] várában tartózkodott. Amikor ez a királynak tudomására jutott, hatalmas sereget gyűjtött össze, és a sereg fővezérévé egy hírneves béget nevezett ki. Megparancsolta nekik, hogy: "Menjetek, és vegyétek ostrom alá Pozsega várát, én is már elindultam." Mikor ezt a parancsot küldte, a bégek is rendben összegyűjtötték katonaságukat, és elindultak Pozsega vára felé.

Egy nap megérkeztek, és az említett várat körülzárták. Körös-körül ágyútűz alá vették, és a várvédőket teljesen letörték. Amikor a bán látta, hogy a helyzet reménytelen, a várból egy rejtett kapun kimenekült. A Boszna tartományhoz tartozó Dobra néven ismert híres erődbe menekült.

Ezenközben Pozsega várának népe a várat feladta, meghódolt, és elmondták a királynak, hogy a bán alkalmat találva Dobra erődjébe menekült. A király azonnal összevonta seregét, és elindult Dobra vára felé, és azt a várat is körülzárta. A bán ismét azt tervezte, hogy onnan is megszökik, de szökés közben váratlanul elfogták, és megbilincselve a király színe elé vezették. Aztán a várat is elfoglalták. Közben Boszna, Hirvát és Bulgar tartományok is meghódoltak.

A király közben onnan is visszatért, és Pecsovába érkezett. Ott elrendelte a bán megbüntetését. Felszereltetett egy katapultét, melyre rákötözték a bánt, és végighordoztatta őt Pícsova városán, és testét darabokra szaggattatva kínhalálra kárhoztatta. Nevét és rangját a világból kitörölte.

Amikor Szegizmunduz már negyedik éve volt Üngürüsz országának királya, Kara Bugdan tartományának volt egy makacs fejedelme, aki nem akarta őt elismerni királynak. Ezért a király elhatározta, hogy hadat indít ellene. Összevonta seregét és elindult. De Bugdan fejedelme, Isztefan vajda is sereget gyűjtött, és lesben állt seregével az Erdel és Bugdan országa határán elterülő hegységben.

Amikor a király megérkezett, itt-ott összecsaptak. A király serege nagyszámú és beláthatatlan sokaságú volt. Amikor ezt Isztefan vajda látta, azonnal a király elé járult, lába elé borult, bűnének és hibájának megbocsátását kérte, és adófizetésre kötelezte magát. A király megbocsátott, és visszaadta neki országát. A titkok tudói és a hírek elmondói úgy beszélik tovább, hogy abban az időben Kosztantinijjének volt egy padisahja. Ludvikusz volt a neve, de ekkor eltávozott ebből a világból, és Kosztantin trónja üresen maradt.

De abban az időben Aszja tartományából, mely tulajdonképpen Anadoli, az Iszlám Padisahja a türk sereggel átkelt a tengeren, és elfoglalta Geliboli várát. Aztán kinyújtotta kezét a Rúm tartományra, és győzedelmeskedett. Mivel Szegizmunduz király meghódította Bugdan tartományát, a rúm bégek és fejedelmek összejöttek és tanácskoztak, [hogy hozzája fordulnak]. "Országunk uralkodó nélkül maradt - mondták -, másrészt a türk padisah behatolt tartományunkba, ami nem jelent jót. Nekünk most uralkodóra van szükségünk, aki megmenti országunkat. Most kérjük ezt Üngürüsz országának uralkodójától, Szegizmunduztól, aki nagy és hatalmas király lett Tudassuk vele helyzetünket, és könyörögjünk neki."

Aztán közösen egy levelet küldtek neki, melyben ezt írták: "Hatalmas király! Szolgáljon tudomásodra, hogy most Kosztantinijje uralkodója, Ludovikosz király eltávozott a világból, és tartományunk [trónja] megürült_ Ez az egyik [bajunk. A másik pedig az, hogy] Aszja tartományából a türk padisah betört országunkba, átkelt a tengeren, és elfoglalta Geliboli várát. Onnan a Rúm tartományok felé nyújtotta ki karját, és sok területet elfoglalt. Most hódítását folytatja, és ahova behatolt, mint egy hatalmas sárkány, mindent felperzselt és lerombolt. Mindenhol győzedelmeskedik, meg nem áll, hanem növeli [hódítását]. Hatalmas király! Mi téged nagynak és hatalmasnak ismertünk meg, légy kegyes, se egy percet, se egy órát ne időzz azon a tájon, gyere és fáradj ide, mert a türk sereg állandóan növekszik, és senki sem fog tudni nekik ellenállni, mert ami minket érint, rövidesen a hatalmas királyt [azaz téged] is érinthet."

A levelet gyorsan Szekizmunduz királynak küldték.

Amikor s levél megérkezett a királyhoz, azonnal tanácskozásra hívta össze Üngürüsz bégjeit a Rúm tartomány ügyében. A dívánban megkérdezte őket, és a bégek a következő feleletet adták: "Hatalmas király! Mi engedelmeskedünk parancsaidnak; de ilyen kevés katonával arra a vidékre menni [hatalmas] ellenség ellen roppant óvatosságra int bennünket. Ha kapunk segítséget a Nimcse, Firanrandzsija és az abban [az irányban] fekvő többi országtól, akkor elindulhatunk mondták.

A király okosnak találta ezt a feleletet, és a környező [országokból] katonaság gyűjtésébe kezdett.

Ezenközben a világ szultánjainak szultánja és korszakunk fejedelmeinek kánja, Allah hatalmas árnyéka, a legnagyobb sahok sahja, a hitetlenek gyilkosa, az állam és a vallás támasza, azaz Bajazid szultán kán, Muhammed kán fia őfényessége Szelanikot és környékét kardja csapásával legyőzte és elfoglalta.


Eközben az iszlám padisahja levelet küldött Üngürüsz királyának, melyben ezt írta:

Te, aki Üngürüsz országának királya, Szegizmunduz vagy, szolgáljon tudomásodra, hogy most Rúm tartományába léptem, és ezt a tartományt szerencsés 'kardommal elfoglaltam. Ha van a fejeden szerencse, (90) gyere [hozzám], hódolj meg, mert ha nem, és ellenszegülsz parancsomnak, s nem mutatsz hajlandóságot, akkor készülj fel [utolsó] idődre! Ne mondd aztán, hogy nem tudtam, nem hallottam" Csak ennyit!"

A levelet aztán elküldte Szegizmunduznak.

Amikor a király a levelet megkapta és elolvasta és értelmét felfogta, a félelem tengerébe merült.

Azonnal leveleket irt Üngürüsz bégjeinek, a lehető leggyorsabban készüljenek fel seregükkel. Aztán figyelmeztető leveleket küldött szét. Az iszlám katonaság felé pedig kémeket menesztett.

Azután a Nimcse, Firandzsija és a többi országokból segítséget kért. A segítség meg is érkezett.
Amikor pedig a kémek megérkeztek az iszlám had sereghez, látták, hogy Rúm tartományának számos nevezetes helyét elfoglalták, és [az iszlámnak] se vége, se hossza.

Vers:
Amikor pedig a kémeket kiküldték
és azok megérkeztek az iszlám katonasághoz,
látták, hogy végtelen nagy sereg az,
le voltak telepedve a mezőségen,
a sátrak tömege elborította a térséget,
Aki ezt hirtelen meglátta, elájult[az álmélkodástól].
A sátrak előtt ki voltak tűzve a kopják,
aki ezt látta, a keble darabokra szakadt [az ijedtségtől].
Tölgyfaerdőhöz hasonlított a katonák keble,
A vörös lobogók ellepték a zöld (mezőt)
Olyan rettenetes volt ez a sereg,
Mindegyik férfija ezer férfit volna képes letörni

Próza: Amikor a kémek az iszlám seregnek nagyságát meglátták és helyzetüket kifürkészték azonnal visszatértek, és a királynak hírül adták mindazt amit láttak. Amikor a király ezt a hírt meghallotta rögvest megrémült.

Vers:
Abban a pillanatban reszketni kezdett, mint az őszi falevet, nem maradt a testében, kiszáradt a vére,
félelmében remegett, mint a falevél, arcának a színe földszínűvé vált, az iszlám [sereg] félelmetessége megtöltötte szívét,
elámult és kicsordult az esze, nem tudta, mit tegyen, mitevő legyen, mely tartományba szökjön el.

Próza: Közben azok a bégek, akik Firandzsija tartományból segítségül jöttek, látták, hogy a király lelkét milyen nagy félelem fogta el, azonnal hozzája fordultak: "Hatalmas király! Miért félsz ilyen rettenetesen az ellenségtől? Mi tudjuk a módját, hogyan kell [sikeresen] harcolni a türkök ellen. Egyetlen ellenségtől sem félünk a világon" - vigasztalták őt " "Hatalmas király! - mondták az üngürüsz bégek is. - Aminek meg kell történnie, az ellen nincs orvosság, az megtörténik. A félelem nem használ semmit.. Az, amit az [isteni] rendelés írója megirt a te fejedre, az feltétlenül megtörténik. Így tehát padisahtól mi okunk van félni? Egy király legyen rendíthetetlen !"

A királyt rossz sejtelmek közepette útnak indították. Meneteltek, megpihentek, ettek, ittak, egy nap megérkeztek a Bulgár tartományba, és letáboroztak. Aztán azon is átmenetelve Vidinhez értek, ott ütöttek [ismét] tábort.

Ezenközben az iszlám sereg is kémeket küldött a hitetlenek seregéhez. Tökéletesen kikémlelték, és amikor látták, milyen harceszközökkel vannak felszerelve, az Ahzer tengerhez hasonló megszámlálhatatlan katonaságukat a király ellen zúdították.

Vers:
Összevonták katonaságukat, s a királyra [támadtak],
Az Isten, aki legyen felmagasztalva, segít barátainak.

Az iszlám katonák tömegesen elindultak, az úton hullámokban [csapatonként] menetelve, mindegyikük állig felfegyverkezve, harcra szánva magukat, oh, útra indulók!
Bőszülten elhatározták, hogy győzni fognak, mindegyikük rettentő akarással, ettek, ittak, vándoroltak, megpihentek, éjjel-nappal elindultak győzelmi cél akarásával.

Próza: Amikor közel értek ahhoz a helyhez, ahol az ellenséggel találkozni akartak, megálltak. Közben a király is elindult Vidin közeléből a nyomorult hitetlen sereggel, és Iszá próféta őfényességének ezerháromszázkilencvenhatodik évében Eszki Nigeboli mellett megálltak, és tábort vertek. Ágyúikat felállították, s készen vártak az [alkalmas] időre, és figyeltek.

Egyszer csak egy nap váratlanul meghallották, hogy megperdültek a kis és nagy dobok. Magasabb helyre hágtak, hogy megnézzék, mi történt. Látták, hogy az iszlám hadsereg, őfényességével, Mura kánnal, a győzedelmessel [gázi] együtt mint az árvíz előrenyomult, és a királlyal szemben, félelem nélkül letelepedett. Az az éjjel nyugalomban telt el. Mindkét seregben a kikiáltók kihirdették, hogy másnap lesz a csata.

Mihelyt reggel lett, és a világot beragyogó nap Kaf várából felütötte a fejét, és isteni fényével beragyogta a világot, mind a két acélba öltözött tengernyi sereg lóra ült. Kibontották zászlaikat, elrendezték soraikat, s felállították csapataikat. A firandzsija bégek, katonák és lovaik is tetőtől talpig fel voltak vértezve. Ezek a Firandzsija tartományból a király segítségére jöttek, és azzal dicsekedtek, hogy ők tudják, hogyan kell a türkök ellen sikeresen harcolni. Az üngürüsz csapatok előtt álltak csatasorba, és arra kérték a királyt, hogy teret [elsőséget] engedjen nekik. Azonnal szabad teret engedtek nekik, és megkezdődött a csata.

Az ütközet egyre hevesebbé vált, a huj-huj csatakiáltás felhallatszott az égig. Aznap oly [hevesen] dúlt az ütközet, hogy az iszlám katonák a hitetlen ellenség szeme láttára szűkké tették nekik a világ bárkáját. Annyira, hogy a térséget elöntötte az emberi vér, a köveket is korallszíneire festette, és az [emberi] húsból halmok keletkeztek.

Vers:
Hogyan írjam le neked, [kedves olvasó], azt a napot?
Az egekig felhangzott az ordítozás.

Az iszlám katonák Allah segítségében és Allah prófétájának csodatételében bízva, [a lelkesedés tüzétől] izzó kardjaikat kirántva, lélekből fakadó "Allahu akbar!" kiáltással mint a tűz behatoltak a hitetlen katonaság [soraiba], és olyan öldöklést hajtottak végre, hogy a Végzet aggastyánjának az ezretlátó ( azaz mindent látó) sem látott még olyat.

Az örökkévaló Teremtő az iszlám katonaságnak alkalmat és segítséget nyújtott, és a hitetlenek seregét felbomlasztotta. A harcteret ellepték a holttestek és a [levágott] fejek. A harcmezőről az ellenséget visszaszorították, és a király ellen törtek. Csakhamar a király zászlaihoz értek, a zászlókat és a zászlósokat letiporták, és kiváló harcosainak nagy többségét kardélre hányták.

Amikor a király ezt látta, becstelenül megfutamodott. Kosztantinije irányába futva elmenekült, s Kosztantinije városába érkezett. Néhány bég is megmenekült, és Üngürüsz tartományába futott.

De még mielőtt a király erre a hadjáratra elindult, Üngürüsz tartományában volt két hatalmas bégfi, akik Siklós várát bírták atyai örökségül. A király valami miatt megharagudott rájuk, elfogatta őket, és örök börtönbe záratta. Mivel a király a Nigeboli melletti csatát elvesztette, és Kosztantinijje városába menekült, ez a két fogoly bégfi is visszanyerte szabadságát és birtokait. Az iszlám csatából megmenekült bégek is hazatérve szövetkeztek, és megesküdtek, hogy ha majd a király visszatér Üngürüsz tartományába, elfogják, és örök rabságra kárhoztatják.

De a hírmondó elbeszélése és a könyv tulajdonosának története tovább arról szól, hogy a királynak hat hónap elteltével az volt a terve, hogy elhagyja Kosztantinijjét, Rodosz szigetére megy az ottani bégekhez, és tőlük kér segítséget. Ezzel a reménnyel hajóra szállt, és elhajózott az említett szigetre. Ott megszakítás nélkül másfél évig tartózkodott, azután ismét hajóra szállt, és a Hirvát tartományba utazott. Onnan Üngürüsz tartományába akart menni, de félt a bégek gonoszságától.

Ezenközben a Nimcse birodalom császárától kérőlevél érkezett az üngürüsz bégekhez [a király támogatására], s ebben bízva a király visszatért Üngürüsz tartományába.

A régebben örök fogságba vetett bégfiak pedig megragadták az alkalmat, elfogták a királyt, és Siklós várában örök fogságba vetették.

Abban az időben volt Erdel tartományának egy bánja, aki a régi királyok nemzetségéből származott. Ladiszlaus volt a neve. (A két bégfi) azt akarta, hogy őt teszik meg Üngürüsz királyának. Végül is elmentek érte Erdel tartományába, és Üngürüszbe hozták őt. Amikor azonban megtudta, hogy a király fogságban van, kijelentette, hogy a királyságot nem fogadhatja el, mert a király fogságban van, és ennek nem lesz jó vége.

Azonnal visszatért Erdel tartományába, és elhatározta, hogy visszaül régi állandó báni méltóságába. A királyt fogságban tartó bégeknek volt azonban egy tapasztalt atyjuk [!]. Egy nap fiai lába elé borult, és a király szabadon bocsátását kérte tőlük,. A bégek nem tudták atyjuk kérését visszautasítani, s a királyt szabadon bocsátották, és a trónra ültették.

De az üngürüsz bégek többsége és a többi nép mind ellensége volt a királynak, de ezt nem merték előtte mutatni. Amikor ezt a bégfiak látták, a királyt menekülésre kényszerítették, aki aztán átkelt a Dunán, és Cseh- Moravába ment. Ott egy ideig tartózkodott, a nimcse és cseh népből sok katonát gyűjtött össze, és visszatért. De azon a helyen, ahol trónjára akart volna lépni, az üngürüsz bégek is sereget gyűjtöttek, szembeszálltak vele, és nem akarták beengedni az országba. Ezzel a szándékkal a király ellen támadtak, és csatára került a sor, de a király leverte és széjjelszórta őket. Sok lázadót és bujtogatót elfogtak és lemészároltak. A tudományok ismerői és a hírek elmondói úgy adják elő tovább, hogy a király trónra lépésének huszonharmadik évében Rím tartományának a népe, amely szintén az ő alattvalója volt, azt kívánta tőle, hogy újból indítson hadjáratot az iszlám sereg ellen.

E célból megküldték neki Rím vidékének koronáját, és megkoronázták.

Csehországnak is volt egy uralkodója, de eltávozott a világból. Mivel nem volt fia, Csehország népe is (közös] megegyezéssel Szekizmunduzt választotta meg királyává. Meghódoltak neki, és a cseh királyi koronát elhozták és átadták neki. Mivelhogy a Nimcseország császára is ezután rövid időn belül jelköltözött a világból, Nimcseország [trónja] is üresen maradt. Végezetül összejöttek a Nimcse-, Firenk- és Rimország bégjei és nagyjai és a többi éles eszű emberei, és a Majlan nevű híres várban hatalmas gyülekezetet rendeztek. Elhatározták, hogy Nimcseország császárságára megfelelő és méltó embert kívánnak választani.

Aztán fontolóra vették, hogy Szegizmunduz király abban az időben már három ország trónviselő uralkodója.

Másodszor, hogy tapasztalt és érett korú ember. Harmadszor, hogy régi császári család sarja, Így tehát senki alkalmasabbat nem találhattak.

Azonnal jegy kiváló követet küldtek Szegizmunduzhoz, aki átadta neki azon gyülekezet bégjeinek pecsétes levelét, melyben esedeztek, hogy a király jöjjön el abba a gyülekezetbe.

Mivel annyira esedeztek, a király [kérésüket] elfogadta. Miután helytartókat nevezett ki a hatalma alatt álló területekre, egy idő múlva lóra szállt, és elindult Majlan vára felé.

Ettek, ittak, meneteltek, megpihentek, és egy nap közel érve ahhoz az óhajtott helyhez, egy helyen letáboroztak. Annak a gyülekezetnek összes bégjei és a vallásnagyok [főpapok] elébe jöttek, hogy fogadják, és tisztelettel Majlan városába kísérték, és ott elszállásolták. Néhány napon keresztül fejedelmi lakomát rendeztek számára, ettek, ittak, és az elmúlás meghazudtolására lakmározással mulatoztak.

Azután a Nimcse, Firenk és Rim nagyjai felkeltek (az asztaltól), és Szekizmunduznak felajánlották a Nimcseország császárságát. Szekizmundus állva hallgatta kitartó esdeklésüket, és így szólt. "Mivel engem a császári méltóságra méltónak láttok, bégjeitek határozatába és nagyjaitok döntésébe beleegyezek. Jó lesz !"
Amikor ezt a feleletet adta, azonnal fejére tetti a császári koronát. Azután mindnyájan, apraja nagyja hódolatukat fejezték ki neki, kezet csókoltak, és mindnyájan méltóságuk szerint helyet foglaltak jobb és bal oldalán, és beszélgettek. Kezükbe vették a júdásfavirág színű (borral telt] poharakat balról és jobbról jázmin lábszárú szolgálók öntötték a kristálypoharakba a rubinszínű [bort], és elfelejtették a világ gondjait. Fejük kegyességgel, szívük gyengédséggel töltődött meg..
A császár mindegyiküket császári palástba öltöztette, gazdagon megajándékozta. Ily módon jó ideig ettek, ittak, szórakoztak, és sok hónapot és napot töltöttek mulatozással.

Végül is a király Üngürüsz országára terelte szót, melynek császára lett. Üngürüsz tartományában nyugtalanság ütötte fel a fejét és zavargás keletkezett, s azt hangoztatták, hogy vagy jöjjön vissza a császár, vagy [ha nem], akkor más királyt választanak.

Ezenkívül a Cseh tartományba kinevezett helytartója rossz viszonyba került Csehország bégjeivel, és dorbézoló életet folytatott. Üngürüsz tartományának helytartója a [cseh] tartomány dolgait a valóság szerint [a császárnak] előadta: "Hatalmas császár' Szolgáljon tudomásodra, hogy annak a tartománynak a népe elégedetlenkedik, mert nekik király kell. Ráadásul a Cseh tartomány bégjei a helytartójukkal rossz viszonyba vannak, elhidegülés és elégedetlenség keletkezett közöttük. Kevés híja, hogy az országban nem tört ki a lázadás. A további [teendőt] a hatalmas császár tudja [azaz intézkedjen]!"

Ezt a levelet gyorsan a császár trónjához küldte Amikor a császár ezt a felterjesztést tudomásul vette, így szólt: "Valóban, azok a területek régóta üresek. A legjobb az lesz, ha oda megyünk és megnézzük!" , Azonnal előkészíttette fegyverzetét, az ottani gyülekezet bégjeivel megtárgyalta a teendőket, és elindult Üngürüsz tartománya felé. Meneteltek, megpihentek, ettek, ittak, és egy nap a trónhoz értek, aztán ott tartózkodtak.

Egy idő múlva [a király] elhatározta, hogy Csehországba megy, és kikutatja az ország [állapotát] a makacskodókat és lázadókat megbünteti, és az ország (helyzetét) megjavítja

A cseh székesfővárost Faragának hívták. A király Faraga felé vette útját, ott egy ideig tartózkodott, és az ország (állapotát] megjavította.

De már gyenge öreg lett, Üngürüszország trónjának ötven évig volt királya. Amióta sikerült elnyernie a Rím és Cseh tartományok koronáját, azóta hatvan év telt el. Császárrá koronázása után is öt év telt el, amióta a Cseh tartomány megjavítására ment, betegség lett úrrá egészségén, reményét vesztette az élettől, és Üngürüsz bégjeit színe elé hívatta. "Íme, a gyengeség ejtett hatalmába, életem csaknem teljes egészében elmúlt, és végéhez közeledik. Hogy állapotom jobbra forduljon, a tiszta [- szent] Mindenható ajándéka lenne. De ha én meghalok, határozottan tudom, hogy ti a cseh bégekkel nem lesztek jóban, sajnos, emiatt az ország pusztulásának lesztek okozói. Kegyeskedjetek engem innen elvinni és kolostoromban elhelyezni. Ha meghalok, Várad városában temessetek el." Ezt a végrendeletet tette.

A bégek pedig a császárt onnan elvitték, és a cseh-moravai pihenőhelyére szállították. Ott életét befejezte, miután az uralkodás trónján teljes hetven évet töltött, eltávozott a világból. Parancsa szerint Várad városában temették el.

Vers:
Lelke eltávozott és itt hagyta ezt a világot.
Várad városában temették el őt.
Szemét a föld porával befedték
és sírjában eltemették.

A hírek ismerői úgy beszélik tovább, hogy a császárnak is volt egy fia [!], akit Albertusznak hívtak. Életében Nimcseországban neveltette. Amikor atyja eltávozott e világból, Albertusz megérkezett egy csomó katonasággal, és Üngürüsz trónjára lépett. Ő is [mint atyja örökségén] a Cseh és Rím országok felett uralkodott. De az élet nem lett hozzá hűséges, egy év, kilenc hónap és nyolc nap múlva ő is elhalálozott Üsztüni Belgirádban te¬mették el. De maradt egy négyéves fia [!]

Albertusz király felesége azt akarta, hogy fia helyett ő legyen királlyá koronázva, de aztán eszébe jutott Marija királynő [sorsa], aki régebben a trónra lépett, s emiatt sok szerencsétlenség és baj zúdult a fejére. Ezen a példán okulva szívéből ezt a gondolatot elűzte.

Végül is a pártján álló bégeket magához hívatta, és tanácsot tartott velük, s így szól hozzájuk: „Oh, bégek! Albertusz király eltávozott a világ¬ból, fia még kiskorú. A ti hozzájárulástok szükséges ahhoz, hogy amíg felnő, örökségét átvegyem én."

A hozzá hű bégek ezt helyesnek találták. De né¬hány bég ezt mégsem találta helyesnek, és ezt a megoldást nem akarták elfogadni.

„Amíg Albertusz király fia felnő - mondták -, országunkba vagy más [császári] tartományba ellen¬ség törhet be, és akkor vége mindennek. Nekünk feltétlenül királyra van szükségünk!" Mondták makacskodva.

De Albertusz király felesége az ország koronáját elvitte, és párthívei közül meghatalmazottakat ne¬vezett ki Visegrád várába.

Ezenközben mi megérkeztünk innen a makacs¬kodó bégekhez. Ezek egy helyen összegyűltek, és így szóltak „Számunkra az lesz a jó, ha nekünk megfelelő királyt választunk, amíg az ország a kezünkben van."

Volt Lehország uralkodójának egy testvére, Vu¬ladiszlausnak hívták. Ezek a [makacskodó] bégek titokban Lehországba mentek, és meghívták őt. A leh király okosnak találta ezt a dolgot, és kato¬naság gyűjtésébe fogott.

Ezenközben ez a hír Albertusz király feleségé¬nek a fülébe jutott. Nagyon aggasztotta ez őt, és a gondolkodás tengerébe merült. Az a gondolata támadt, hogy Nimcseország császárához fordul, és segítséget kér tőle. Ezzel a gondolattal abban az órában magához hívatta párthíveit, és tudomá¬sukra hozta a helyzetet.
„Az én akaratom most az - szólt hozzájuk -, hogy fiamat magammal viszem, és a császár színe elé járulok."

Ezt a tervet párthívei is jónak találták és elfo¬gadták. De az asszony tudta, hogy nem bízhat hűségükben, és így szólt: „Én most elhatároztam, hogy az ország koro¬náját elviszem a császárhoz, mert korona nélküli királyság vadházasságban élő asszonyhoz és zabola nélküli lóhoz hasonlít. Ez egy súlyos eset !"

Aztán azonnal felkerekedett, magával vitte Üsz¬tüni Belgirád kulcsait, és Visegrádba ment. Ott magához vette a hatalom koronáját és az említett vár kulcsait is, és elindult a nimcse császárhoz.

De azok a bégek, akik Lehországba mentek, a leh uralkodó testvérét, Vuladiszlavust a Leh tarto¬mányból elindítva Üngürüsz országába kísérték. Azt kívánták, hogy királlyá legyen koronázva. Ezért embert küldtek Visegrád várába a koronáért. Azok [a várbeliek] azt válaszolták neki, hogy a ki¬rály felesége (a koronát] elvitte, és nem tudják, mit csinált vele.

Amikor az üngürüsz bégek ezt meghallották, nagyon elszomorodtak, elbúsultak és gondokba merültek. Végül is a királyt Üsztüni Belgirádba kísérték. Mivel nem tudták, mitevők legyenek, tanácskoztak a főpapokkal, s a végén azoknak az engedélyével azt találták jónak, hogy búzakalászok¬ból fonnak koronát, és ezzel koronázták meg ki¬rállyá. Aztán vártak, de mivel az ország népe nem egyezett bele, kitört emiatt köztük az ellenséges¬kedés. Azelőtt sem voltak hűzek a királyhoz, és iga¬zán sohasem hódoltak meg. A király [emiatt) kö¬zülük sokat elfogatott és kivégeztetett. Az ország népével is szakadatlanul viszálykodott és háborús¬kodott. A tudományok ismerői és a hírek elmondói úgy beszélik tovább, hogy amikor a király állandó háborúskodásban volt népével, akkor az iszlám padisahja, Murad szultán kán, Bajezid kán fia őki¬válósága összegyűjtötte az iszlám országok kato¬naságát, és elindult Belgirád vára ellen.

Ebben az időben Johanisz volt Belgirád várának főparancsnoka, aki a Hirvát, Uszlovin és Bulgár országok bánjainak testvére [!) volt. Mivel az isz¬lám sereg közel ért Belgirád várához, Johanisz is előretört, és megütközött az iszlám előcsapatokkal. Közben az iszlám padisahja is szerencsével és bol¬dogsággal megérkezett az említett várhoz, és a vár erődítményeit körülzárta.

De a hitetlenek oldaláról a vár védője, Johanisz a vár kapuit kinyittatta, és ez a gonosz [alak] éjjeli kirohanással az iszlám katonaságnak rendkívüli kárt okozott. Ez oknál fogva a világ fejedelme és az isz¬lám padisahja rettenetesen megharagudott, és pa¬rancsot adott a seregnek, hogy földdel hányják körül a várat. A várat annyi földdel töltötték körül, hogy a várfalak magasságáig ért. Aztán erre a sán¬cokra [havale] ágyúkat vontattak fel, és minden oldalról lövetni kezdték a várat, s nagy pusztítást vittek végbe.

A hírek tudói úgy beszélik tovább, hogy amikor a vár népe látta, hogy a vár elpusztul, azonnal föld alatti folyosót kezdtek ásni, melyet láporral töltöttek meg, s ezzel az volt a céljuk, hogy végső támadás esetén a levegőbe repítik az alagutakat az iszlám néppel együtt.

Miután az [igaz) vallás népének katonái hét hó¬napon keresztül ostromolták a várat, hatalmas rohamot intéztek, de amikor a föld alatti folyosók fölé érkeztek, azok a gonoszok felrobbantották a folyosókat, és nagyon sok müszlimnek vértanúha¬lálát okozták. Végül is látták, hogy a várat nem tudják bevenni.

Azután az iszlám padisahja azt kívánta, hogy mondjanak le a vár bevételéről. Majd megtar¬totta a legfelső dívánt, melyen Iszhak pasának, kí¬vánsága szerint, sereget és kegyes parancsot adott, hogy a várat őrizze. Ő maga pedig visszafordult, és hazatért az iszlám országa tájaira.

A parancs szerint Iszhak pasa a várat körülzárta, és folytatta az ostromot éjjel-nappal. Amikor elter¬jedt a híre, hogy az iszlám padisahja eltávozott a vártól, királyi részről Janko vajda néhány ezer főnyi serege Iszhak pasa ellen indult. Amikor Belgirád közelébe értek és Iszhak pasával talál¬koztak, összeütköztek. Isteni rendelés szerint Iszhak pasa vereséget szenvedett, Janko vajda pedig az iszlámhoz tartozó néhány helyet elfog¬lalt, felperzselt, sok kárt és pusztítást okozott.

Iszhak pasa azonban az iszlám padisahjával való találkozás [megbeszélés] után újból sereget gyűj¬tött, és Janko vajda ellen támadt. De Janko éber volt, Iszhak pasa ellen indult, és váratlan éjjeli megrohanással rátámadt. Az iszlám [népből] sokan elestek, a csatatéren magát Iszhak pasát is elfog¬ták, és az iszlám sereget széjjelverték. Azután Janko vajda a fogoly Iszhak pasával visszatért Üngürüsz országába.

De még ezelőtt az iszlám padisahja Szerrendire környékén a deszpotnak rengeteg birtokát elfog¬lalta. Mivelhogy Iszhak pasa a hitetlen ellenség fogságába került, iszlám padisahja elhatározta, hogy a deszpot birtokait visszaadja a királynak. Ennek ellenében a király sértetlenül visszaküldte Iszhak pasát a padisah őkiválóságának. Ettől kezdve meg¬szűnt közöttük az ellenségeskedés.

Abban az időben azonban volt a király mellett egy nagy [tekintélyű] főpap, akit Polaposznak [!] hívtak. A király és az országnagyok. ennek a főpap¬nak a [hitetlen vallás] szerinti döntései alapján cselekedtek. Előtte nagyon sok tiszteletre méltó főpap meghajolt, és ha valami nehézségük támadt, akkor ennek a színe előtt oldották azt meg.

Egy nap ez a főpap a király elé járult, és többek közt ezt mondta:„A mi [szent] könyveinkben úgy van megparan¬csolva, hogy aki nem veti magát alá a mi vallásunk [rendelkezéseinek], az azzal kötött eskü betartása nem kötelező. Így tehát, hatalmas király, ha te most az ellenséggel eskü alatt megegyezel [azaz békét kötsz], ezt az alkalmat el ne szalajtsd, mert az ellenség napról napra terjeszkedik, és serege [állandóan] növekszik. Most pedig, hogy országod¬nak ilyen hős vajdája van, mint Janko, nem szabad elszalajtani ezt az alkalmat!"

Ezekkel a szavakkal a királyt teljesen félrevezette, és rosszakaratú megtévesztése következté¬ben a király elhatározta, hogy az iszlám [nép] ellen támad. Azonnal leveleket küldött széjjel Üngürüsz bégjeinek, hogy készüljenek fel. Meg¬számlálhatatlan sereget gyűjtött össze, és elindult.

De ezenközben a királynak ez a szégyenteljes cselekedete az iszlám padisahjának a fülébe jutott. Azonnal kémeket küldött Üngürüsz vidékeire. Miután a hír valódiságáról értesült, ő is megszám¬lálhatatlan sereget gyűjtött össze, és éberen figyelte az ellenség felől [érkező] híreket.

A király közben számtalan nyomorult katonájá¬val felkerekedett, és a Fekete-tenger partján levő Várna nevű hely közelében letáborozott.

Az iszlám hadsereg is, csapat csapat után, zászló¬alj zászlóalj után megindult a hitetlen ellenség ellen. Nagy távolságokat megtéve egy nap, egy szerencsés pillanatban és boldog órában megér¬keztek, és félelmetesen letáboroztak a királlyal szemben.

Azon az éjjelen nyugalom volt. Mihelyt reggel lett, a két sereg lóra szállt, és megkezdődött a csata. Egymást öldökölve összekeveredtek, és olyan őrülten csatáztak, hogy amióta a világ kereke forog, olyan csata még nem volt. Oly hevesen folyt az ütközet, hogy az iszlám sereget már-már legyűr¬ték, és nem sok híja, hogy arcuk vizét a földre szórták.

Ekkor azonban a hitetlenek serege elkezdett rabolni és fosztogatni. Amikor az [igaz] vallás népe ezt látta, újból megmarkolta kardját, és „Allahu akbar!" kiáltással a hitetlen seregre ron¬tott. A hitetleneket annyira letörték, hogy egészen a király [vezéreinek a] csoportjához értek. Az arcát¬lan királyt letaszították lováról, és irgalmatlanul el¬választották fejét a testétől. Zászlait letiporták, zászlóvivőiket lemészárolták, és számtalan hitetlen katonát kaszaboltak le. A sereg maradványai félel¬mükben elmenekültek. Vagyonukat, sátraikat hátra¬hagyva senki sem maradt a csatatéren.

Vers
Az iszlám nép nagy tettet művelt azon a helyen,
A hitetlenekkel ott nagy csatát vívtak.
Számtalan hitetlent ott letörtek,
Életüket nagy nyomorúságba döntötték.
Mindegyiküket letaszították lovuk hátáról,
Szívüket összetörték és megölték,
Ki megsebesült, ki elpusztult,
Kinek meg a véres föld lett a helye.
Levágták a királynak is a fejét.
Amikor a hitetlenek ezt látták, megfutamodtak,
Az igaz vallás népe karddal kaszabolta őket
És a pogányok ellen nem állhattak, [hanem] megfutamodtak.

Próza: Miután a nyomorult hitetlen sereg vere¬séget szenvedett és megfutamodott, az iszlám ka¬tonaság [kezére] szerfölött nagy hadizsákmány ke¬rült.

A hírek tudói úgy beszélik tovább, hogy abban az időben Iflah tartományának volt egy fejedelme. Daragul vajda volt a neve. Mivel az üngürüsz sereg vereséget szenvedett, és a király is elesett, Janko vajda azonnal Ifiah tartományába menekült. Úgy tudta, hogy Iflah fejedelme neki barátja.

De amikor Daragul megtudta a [valóságos] hely¬zetet, Janko vajdát elfogatta és börtönbe záratta. Jó ideig fogságban volt, de óriási váltságdíj ellené¬ben szabadon bocsátotta, és így megmenekült.

Mivel Üngürüsz országának uralkodója, Vula¬diszlavus iszlám padisahja kezétől elesett, összejöt¬tek az ország bégjei, és elhatározták, hogy a szul¬tanátus (királyság] palotájának felvirágoztatása céljából királyt választanak.

„Íme tudjátok - szólt néhány bég -, hogy Alber¬tusz király felesége fiát, Ladiszlavust ezelőtt a nimcse császárhoz vitte. Most azonban már fel¬nőtt. A császár őt fogja támogatni. Úgyhogy ha mi most másvalakit hozunk ide, biztos, hogy a császár és miközöttünk kitör az ellenségeskedés, és kato¬nasággal jön ellenünk. Így tehát az lesz a jó, ha Albertusz király fiát, Ladiszlavust hozzuk ide, vagy pedig követet küldünk érte."

Ezt a határozatot Janko vajda is helyesnek találta, a többi bég és a tartomány népe is jónak látta. Az ország bégjeinek egyhangú határozata alapján tehát hírt küldtek Albertusz fiának, és meghívták őt [a trónra]. Ebben az időben azonban Ladiszlaus még gyermek volt. Végül is úgy határozott, hogy barátságos levelet ír Üngürüsz bégjeinek.

„Amíg én felnövök, nevezzetek ki valakit hely¬tartómnak, akit alkalmasnak találtok." Aztán [a le¬velet] elküldte.

Amikor a bégek a levél tartalmát megértették, a parancsnak engedelmeskedtek, és Janko vajdát ta¬lálva alkalmasnak a helytartóságra, megválasztot¬ták ót.
Egy idő múlva Janko vajda elhatározta, hogy Iflah fejedelmén, Darukul vajdán bosszút áll. Azonnal összegyűjtötte seregét, és elindult ellene. Darukul vajdát leverte, fiával együtt elfogta, és Erdel tartományában kemény fogságba vetette, Iflah tartománya [élére pedig] egy más vajdát ne¬vezett ki. Aztán visszatért Üngürüsz tartományába.

Egy idő múlva [ismét] elhatározta, hogy hadjá¬ratot indít az iszlám kapujának vidékei ellen. Ez az átkozott [Janko vajda] a hadjáratra teljesen felké¬szült, és az üngürüsz bégeknek is levelet küldött, hogy készüljenek fel erre a fontos hadjáratra.

Rövid időn belül végeláthatatlan sereg gyűlt össze, és elindult az iszlám vidékek ellen. De az iszlám katonaság is készenlétben volt. Amikor Janko vajda Szeverin közelében átkelt a Dunán, és közel érkezett az iszlám vidékekhez, iszlám padi¬sahja is azonnal ellene indult, és szembefordult vele. Mindkét fél lóra szállt, és oly csatát és öldök¬lést vittek végbe három napon keresztül, hogy [annak a dicsősége] szájról szájra járt.

Végül is a Sorsdöntő Király [Allah] kegyelméből az iszlám katonaság kerekedett felül és győzött, s a hitvány hitetlen sereget leverte és letiporta. Ki megszökött, kit kardélre hánytak, maga Janko vajda is elmenekült.

Menekülés közben véletlenül találkozott két moszlimmal, akik vadászaton voltak. Az az átko¬zott, felhasználva ezt az alkalmat, az egyik moszli¬mot vértanúvá tette. De közben beesteledett, és [az éj leple alatt] elmenekült.

Közel ahhoz a helyhez zord hegyvidék kezdő¬dött. Ebbe a hegységbe vette be magát, és irány¬vesztetten bolyongott benne. Véletlenül találko¬zott egy bolgár emberrel, és attól kérdezte meg az utat. Bőséges pénzt adott neki, és kalauzul fo¬gadta fel.

Még [jóval] ez előtt az iszlám padisahja elvette a deszpot kezéből Szemendirét, de most tengernyi kegyének hullámzása következtében azt neki visszaadta.
A hírek tudója tovább úgy beszéli, hogy az a kalauz Janko vajdát Szerrendire várába vezette.

Mivel a deszpot az eseményekről értesülve volt, Jankót azonnal elfogatta és börtönbe vetette. Hos¬szabb ideig fogságban tartotta, de azután hatalmas váltságdíjban megegyeztek. Janko fiát kezesül elfo¬gadta, s a végén őt szabadon engedte.

Amikor Janko vajda ily módon megmenekült, azonnal átkelt a Dunán, és Szegedinbe ment. összegyűjtötte annak a vidéknek a csapatait, és visszafordulva átkelt az említett folyón, a desz¬pothoz tartozó vidék ellen támadt, felgyújtotta, feldúlta és kirabolta.

Onnan visszatérve azonnal Csehország ellen in¬dult, azt is elfoglalta és feldúlta. Azután visszatért székhelyére.

Az események elmondói úgy adják elő tovább, hogy ezelőtt, amikor Janko vajdát az iszlám padi¬sahja legyőzte, elmenekült, majd a deszpot kezébe került, aki aztán őt [Jankót] szabadon bocsátotta. Ez a hír az iszlám padisahjának a fülébe jutott. Emiatt rettenetesen megharagudott a deszpotra, és azonnal sereget küldött ellene.

Amikor a deszpot erről értesült, az aggodalom tengerébe merült, és azonnal levelet írt Janko vaj¬dának: „Én jót tettem neked. Szabadon engedtelek. Emiatt az iszlám padisahja megharagudott, és sere¬get küldött ellenem. Barátság és baráti hű segít¬ség számomra csak tőled származhat."

Egy hűséges emberével ezt a levelet Janko vaj¬dának küldte, és segítséget kért tőle. Amikor Jan¬kóhoz érkezett ez az üzenet, azonnal sereget gyűj¬tött, a deszpot [megsegítését] helyénvalónak ítélve, seregével elindult, és találkozott a deszpottal.

Azután egy helyen szembekerültek az iszlám sereggel, megütköztek, de az Úr bölcsessége és a Teremtő hatalma következtében leverték az isz¬lám sereget, s fővezéreit is elfogták. Janko vajda aztán visszafordult, és elindult Üngürüsz földjére.

Ezek maradjanak ennyiben, a mi történetünk azonban Albertusz fiához, Ludovikuszhoz [!] érke¬zett, aki közben az ifjúság korszakába lépett, és jóravaló legény lett. A császár trónja előtt [földre] hajtotta fejét, és így szólt: „Hatalmas császár ! Fennkölt gondoskodásától kegyet remélek, hogy mostantól kezdve kegyes te¬kintettel forduljon felém, és küldjön el engem anyámtól (örökölt] birtokomba, és legyen az én támogatóm!"

Miután így esdekelt, a császár segítséget nyúj¬tott neki, és rövid időn belül elküldte őt Üngürüsz országába.

Hát csak hadd menjen, mi pedig innen [gye¬rünk] Janko vajdához. Ő is elindult, és egy nap Budinba érkezett. Ez akkor volt, amikor Ladisz¬lavus Pedzs tartományának határára érkezett. Onnan kapta meg Janko vajda [érkezésének] hírét. Janko azonnal lóra termett a tartomány ki¬válóságaival és előkelőségeivel, és elindult szembe Ladiszlavus fogadására.

Pidzs közelében találkoztak a királlyal. [Janko] a király elé járult, és leborult előtte. Janko hír¬nevét és hősiességét a király [jól] ismerte, s ezért a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel fo¬gadta.

Azután Janko vajda Íszá próféta őfényességé¬nek ezernégyszázötvenkettedik évében Üngürüsz tartományát Ladiszlavusnak átadta. Beszéd közben ezt mondta neki
„Hatalmas király! Tudd meg, hogy nyolc év telt el azóta, hogy engem a te helytartódnak kinevez¬tek. Attól az időtől a mai napig megszakítatlanul háborúskodtam, és egy pillanatnyi nyugalmam sem volt !"

Ladiszlaus aztán szívélyesen megvendégelte Jankót, és ajándékokkal halmozta el. Onnan aztán elindultak, és Üngürüsz tartományába érkeztek. A tartomány bégjei és apraja-nagyja [szívélyesen] fogadták a királyt, nagy tisztelettel és megbecsü¬léssel a palotájába kísérték.

Vers
Nagy tisztelettel a trónjára ültették őt,
Palotájába helyezték és otthagyták őt.

Próza: Miután Ladiszlaus király megérkezett, fejére tették a hatalom koronáját, [s ezzel] a kirá¬lyi hatalom feltételét megadták. Azután sok napot evéssel-ivással töltöttek el.

A király szilárd barátságot mutatott Janko vajda iránt. Királyi palásttal ajándékozta meg, és tu¬datta Jankóval, hogy Bisztricsa városát néhány várral együtt Erdel tartományához csatolta és neki birtokul adományozta. Aztán fejére tette a koro¬nát, egy pecsétet adott neki, mely oroszlán alakú volt, és a tartomány összes bégjeinek megparan¬csolta, hogy olyan tisztelettel viselkedjenek vele szemben, mint egy király iránt. Aztán vissza¬küldte őt Erdel tartományába.

A hírek tudóinak elbeszélései arról szólnak to¬vább, hogy Ladiszlauvs király tizenhárom éves volt, amikor Íszá őfényességének ezerháromszázötven¬harmadik [!] évében Üngürüsz trónjára lépett.

Az események ismerői továbbá azt beszélik el, hogy Ladiszlavus király idejében nálunk Mehmed szultán kán, a győzedelmes, a virágzó Kosztanti¬nijje ellen összevonta az iszlám sereget, megtá¬madta és ostrom alá vette. Végül is a Mindentudó Király [Allah] kegyelméből az iszlám sereg [sok] éjjeli és nappali harc után [a várost] letörte és el¬foglalta. Az ellenséges sereget legyőzte. Kosztan¬tinijje tartományát elfoglalta, a kolostorokat fel¬gyújtatta, s helyükre mecseteket és medreszéket építtetett. Ez oknál fogva neve és dicsősége elter¬jedt az egész világon, és kardja csapásától való félelem következtében a hitetlenek szíve reszke¬tett.
Miután Muhammed szultán kán - (legyen vele Allah] kegyelme és megbocsátása - Kosztantinijje bevétele után egy idő múlva elhatározta, hogy Allah dicsőségére a hitetlen tartományok ellen győzel¬mes hadjáratot indít. Amikor hallotta, hogy a haj¬dani Murad szultán és kán az iszlám sereggel Bel¬girád ellen indult, és ellene sok hónapon és napon keresztül szent háborút vezetett, és az ostrom folya¬mán az igazhivők közül sok vértanú lett. A várat azonban nem sikerült bevennie, azonnal elhatá¬rozta, hogy ez ellen a vidék ellen fog győzelmes hadjáratot vezetni.

Az volt a célja, hogy Belgirád várán bosszút áll. Egy nap aztán parancsot adott, hogy a Tuna folyón hajóhadat építsenek. A keze alatt levő tartomá¬nyokba értesítést küldött, hogy készüljenek fel a hadjáratra. Rövid időn belül számtalan igazhitű katona gyűlt össze, és elkészült a hajóhad is az említett folyón.

Egy nap aztán elindult Belgirád várának irá¬nyába. Egy nap szerencsésen és a [jó] sors irányí¬tásával megérkeztek az említett várhoz, és körül¬zárták. Rövidesen megérkezett a hajóhad is. A fo¬lyón és a szárazföldön a várat ostrom alá fogták, s azonnal megkezdődött a harc.

Amikor a királyhoz érkezett a hír, hogy őkivá¬lósága Muhammed szultán és kán, a győzedelmes, akinek Kosztantinijje bevétele után a hírneve és a rettenthetetlenségének híre szárnyra kelt az egész világon és megrendítette azt, azonnal összegyűj¬tötte Üngürüsz seregét. Közben valódinak bizo¬nyult az a híresztelés, hogy az iszlám és a muszli¬mok padisahja a hitetlenek és pogányok megsem¬misítésére az iszlám kardját kirántva Belgirád kör¬nyékére érkezett. Ennek a hírnek a hallatára a ki¬rály az aggodalom tengerébe merült. Az iszlám padisahja elleni hadjáratot mérlegelve azonnal be¬záratta Budin kapuit, felszedte seregét, és Pécs határa felé elmenekült. Gondokba merülve egy hónapig időzött ott seregével. Trónja [székvárosa] elzárva, és az a hitetlen onnan figyelte az [igaz] vallás népének mozdulatait.

Ezenközben őkiválósága Muhammed szultán Es kán, a győzedelmes, egy ideig Belgirád várát ostrom alatt tartotta, és az összecsapások folytak. Mikor a várostrom híre a királyhoz jutott, ismét felkerekedett seregével, Es visszatért Budinba. Ott felszerelt egy hajóhadat azzal a céllal, hogy Belgirád felé útba indítja. Amikor a hajóhad telje¬sen elkészült, elindította Belgirád felé.

A hírek ismerői elbeszélései szerint eközben Erdelben Janko vajda is összegyűjtötte Erdel tar¬tományának seregét, és elhatározta, hogy az isz¬lám népe ellen indul a vár népének megsegítésére.

Erdel tartományából seregével felkerekedett, és egy nap, amikor a Tuna folyóhoz érkezett, ott le¬táborozott. Az akkor volt, amikor a király hajóhada odaérkezett, és ott találkoztak. Közben hírét vet¬ték, hogy Muhammed szultán és kán, akire száll¬jon [Allah] áldása és megbocsátása, hajóhada is oda [Belgirádhoz] érkezett. Janko vajda azonnal olyan rendelkezéseket és intézkedéseket tett, hogy a hajó¬had egyes egységeiből a katonaságot kiürítette, és átrakta a többi hajóra. Az üres hajókat azután félig megtöltötte homokkal, és ágyúkkal alaposan felszerelte, azzal a gonosz céllal, hogy az iszlám hajóhad ellen éjjeli támadást hajtsanak végre.

Az üres hajókat arcvonalba állítva, bölcs előre¬látással egymással összekötözték, és a többi hajó előtt az éjjeli támadás alkalmával az iszlám had¬sereg [hajóhada] ellen leúsztatták. Aztán a valódi hajókra őrséget raktak, és egészen Belgirádig leha¬józtak. Amikor az iszlám hadsereg hírül vette, hogy a király hajóhada közeleg, várakoztak az alkalmas időpontra, de nem voltak elkészülve éjjeli táma¬dásra.

Ezenközben a király hajóhada közel ért Belgirád várához, elöl az arcvonalban összekötött üres hajók¬kal. A rajtuk levő ágyúkat rendesen megtöltötték [lőporral], és kanócokkal ellátva készenlétbe he¬lyezték. A kanócgyújtókat gyors járatú csónakokba ültették, és az éjjeli támadásra így előkészített ha¬jókat a Tuna folyón úszni engedték. Egy idő múlva a (valódi] hajóhad is elindult utána. Ez addig tar¬tott, míg az [üres] hajók az éj sötétjében elérték az iszlám hajóhadat. Ezek ellene [akartak] támadni, de ekkor egyszerre meggyújtották a kanócokat, és [az ágyútűz] óriási kárt okozott az [igaz] vallás népének hajóiban, melyek közül egy csomót elsüllyesztettek. Az iszlám hajóhad ágyútüze [teljesen] hatástalan volt.

Azután megérkezett a hitetlenek [igazi] hajóhada. Az iszlám hajóhad [a veszteség következtében márt gyenge volt, és ismét sok hajóját elsüllyesztették. Azt látván az iszlám padisahja haragra gyulladt, és parancsot adott a vár megrohanására. Saját maga is boldogságos személyével az összecsapáshoz közeli helyre ment. Amint szemlélte a harcot és a vár helyzetét, úgy adják elő [a történetírók], boldogsá¬gos szívét egy várból kilőtt golyó megsebesítette.

Amikor ez történt, az iszlám nép nem törődött tovább a várral. Az iszlám padisahjával visszatért az iszlám vidékekre. A király pedig nagy örömmel visszatért trónjára.

De ezenközben Üngürüsz bégjei összekülön¬böztek egymással, és vak gyűlölettel intrikáltak egymás ellen a királynál. A király ezért sokat közü¬lük megöletett, többeket pedig börtönbe vetett. Emiatt azonban a tartomány népe gyűlölte a ki¬rályt. Az egész nemzet népe makacskodni kezdett, és mindenhol lázadás és forrongás ütötte fel a fejét. Amikor a király a forrongásoknak hírét vette, ne¬hogy az egész ország népe egyszerre fellázadjon, és hogy eltávolítsa az ellenségeskedést, felkerekedett, és tartózkodási helyét megváltoztatva a Cseh tar¬tományban levő Faraga városába ment.

De a királynak magva nem maradván, élete po¬hara is betelt, és Faraga városában eltávozott e vi¬lághól, és ott is temették el.

Vers
Ő is elment, itt hagyván e világot,
melyben senki sem maradhat örökké.

Próza: A kor ismerői és a hírek tudói úgy adják elő tovább, hogy abban az időben élt Erdelben a régi királyok nemzedékéből [származó] bán [!], akinek Matijás volt a neve. A tartomány bégjei érte mentek, és elhozták őt. Íszá próféta őfényes¬ségének ezernégyszázötvennyolc évében Matijást a trónra ültették, és királlyá választották.
Az elbeszélő szavai szerint Matijás király nem került szembe az iszlám padisahjával, hanem barát¬ságot színlelt, annak ellenére, hogy más országok ellen sok hadjáratot viselt. Egy nap Matijás király Lehország ellen indított hadat. Amikor ezt a tarto¬mányt teljességgel legyőzte, onnan Veltüvanija és a Tatár tartományok ellen indult. Ezeket is kardja csapásával alattvalóivá tette, aztán visszatért orszá¬gába.

Ezenközben az iszlám sereg felkerekedett, és Bögürdelen vára ellen támadt, s elfoglalta. Amikor Matijás visszatért Üngürüszbe, eléterjesztették neki Bögürdelen helyzetét. Elhatározta, hogy az iszlám népe ellen indul, de még ezelőtt közte és a nimcse császár között valami oknál fogva kirob¬bant az ellenségeskedés, és nagyon elhidegültek egymástól.

De ezenközben az iszlám nép a világ fejedelmé¬nek [Allahnak] a segítségével Bögürdelen várát el¬foglalta.

Vers
Elfoglalták ők azt a tartományt,
Mivelhogy a Mindenható alkalmat nyújtott az iszlám [népnek].
Megtisztították azt a vidéket a hitetlenektől,
Szállásaikat és lakásaikat egyenlővé tették a földdel.
Elfoglalták azokat a birtokokat Allah segítségével
S azon a vidéken az iszlám nép lett uralkodó.
Felperzselték templomaikat és mecseteket emeltek helyükre,
A mecsetekben imádságokat mondtak,
Az átkozott népet az Igazság megveti,
Az igazhivők elleni gonoszságukat megállítja az Igazság.

Közben a nimcse császár és a király közötti ellen¬ségeskedés kiélesedett. [A császár] meg akarta előzni [a királyt], s védtelen tartományai ellen akart támadni, s azokat kirabolni. Ezért azonnal szigorú intézkedéseket tett, és elrendelte a Nimcse és Cseh tartományok bégjeinek, hogy seregeikkel készüljenek fel, s jöjjenek színe elé.

A császár rendelkezései és célja azonban a király¬nak levél útján tudomására jutott. Ez a hír akkor érkezett a királyhoz, amikor éppen elhatározta, hogy az iszlám hadsereg ellen indul hadjáratra. Mivel megtudta, hogy a császár az ő tartományai ellen készül támadásra, azonnal lemondott a Bö¬gürdelen ellen indítandó hadjáratról, és visszatért trónjára.

Amikor visszatért székhelyére, nem oszlatta fel seregét, hanem azonnal a Nimcse tartomány ellen indult. Sok helyét legyőzve elfoglalta. Azután vis¬szafordult, és Pedzs vára ellen ment, melyet ostrom alá vett.

Sok csatározás után trónra lépésének harminc¬kettedik évében Pécset is elfoglalta. Három nap múlva azonban Matijás király is eltávozott a világ¬ból, és Üsztüni Belgirádban temették el.

A sors keze elvette erejét
S ő is elköltözött ebből a világból.

Mivel Matijás király eltávozott ebből a világból, Íszá próféta őfényességének ezernégyszázkilenc¬venedik évében Ladiszlaust tették a trónra. Ő is sok hadjáratot viselt a környező vidékek ellen. Trónra lépésének huszonhatodik évében meghalt. Üsztüni Belgirád várában temették el.

Vers
Elhagyta ezt a világot és ő is eltávozott.
Ilyen a világ állapota, tudd meg, oh testvér.

A hírek tudója elbeszélése szerint Ladiszlausnak maradt egy fia, akit Ludovikusnak hívtak. Mivel¬hogy Ladiszlaus eltávozott a világból, koronája, trónja, birtokai Ludovikuszra maradtak, s ezért a hatalom koronáját fejére tették, és az ország ural¬kodójává választották.
Annak a korszaknak az ura azonban a leghatal¬masabb sahok sahja volt, a legnagyobb kán, Allah árnyéka, az emberi nem nemes lelkű dicsősége, a világ szultánjainak vezére, vagyis őfelsége, kor¬szakunk Szülejmán szultánja - hosszabbítsa meg Allah életét és boldogságát a megbocsátás [=utolsó ítélet] napjáig!

Vers
Oh, Allah, éjjel-nappal azt kívánom tőled, hogy
Az utolsó Itéletig hosszabbítsd meg ennek a sahnak az életét!
Forog a világ kereke éjjel[-nappal] hónapokon, éveken keresztül.
Boldogsága napjait, oh, Uram, tartsd meg örökké
Hét világtáj padisahját, igazságossággal.
Igazságosságod kegye tartja fenn e világon a rendet,
Kardod csapásaitól való rettegés, oh Világ Sahja [Allah] !
Az ellenség katonái megfutamodnak, s [csak) Kaf vidékén állnak meg!
Akár szegény, akár gazdag, akár dervis, vagy éhező,
Mind imát mond boldogságodért, akár előkelő, akár köznép.
A Nap aranyból van, oh, beragyogja konyhádat [!]
A telihold a fáklyája a te magas palotádnak.
Utolsó ítéletig kifogyhatatlan a dicséreted, oh sah!
Mivelhogy nekem, dervisnek, ez lett a legfőbb kívánságom.
A krónikások így mondták el ezt a dicséneket,
Hallgasd meg: ebben az időben ő az emberi nem padisahja.

A hírek elbeszélője szavai szerint az iszlám nép padisahja az egész földkerekség kalifája volt. Egy¬szer elhatározta, hogy Belgirád vára ellen bosszú¬hadjáratot indít. Azonnal futárokat küldött szét egész országába, és megszámlálhatatlan iszlám katonaságot gyűjtött össze. Mivel éppen megkezdő¬dött a tavaszi időszak, egységeit és csapatait elin¬dította Belgirád vára felé.

Egy nap szerencsésen az említett várhoz ért, és körülzárta. Körös-körül villámoktat szóró ágyúkat szereltetett fel, és azonnal megkezdte a támadást. Az ágyúk füstfelhője az égig emelkedett, melyek a hitetlen nép fejére a halál esőjét szórták. Ilyen módon, sem egy szemhunyorításnyi, sem egy pil¬lanatnyi kegyelmet sem engedve, egy-két napon belül a várat minden oldalról a földig lerombolták. Egy szerencsés pillanatban rohamot intéztek. Az említett várnak mind a négy oldalát körülvevő isz¬lám katonaság egy fejedelmi virágcsokorhoz ha-sonlított.

Azon a napon az Igazság - aki legyen felmagasz¬talva! - kegyelmével és őfényességének, Allah pró¬fétájának - akinek bőséges imádságok és a legtöké¬letesebb jókívánságok legyenek szentelve! - cso¬datételével a várat teljesen elfoglalták, és a benne talált átkozottak felett győzelmet aratva kardélre hányták őket. Szentélyeiket lerombolták, helyükre mecseteket építettek, és az egész várat betelepítet¬ték iszlám néppel. Onnan aztán visszatértek az isz¬lám területekre mint hősök, mert dicsőséget sze¬reztek az iszlám országának.

Azután hosszabb ideig nyugalom uralkodott. Majd Rodosz szigete ellen folytattak hadjáratot. A Győzedelmes Király [Allah] kegyelméből azt is elfoglalták, a hitetleneket letörték, templomaikat lerombolták, és helyettük mecseteket és medre¬széket építettek.

A padisah szíve egy nap kezdett ismét lelkesedni, és elhatározta, hogy Allah útján91 Üngürüsz tar¬tománya ellen vezet hadjáratot. Belgirád várának elfoglalása úgyis súlyosan megsebezte Ludivikusz király szívét.

Vers
Hallgasd meg most, [kedves olvasó], hogy a világ sahjainak sahja,
Vagyis korszakunk Szülejurán szultánja
Elhatározta egy nap, hogy dzsíhádot indít,
Ezt kívánta nagy igyekezettel.
A hősök mind összejöttek azonnal,
Mindvalamennyien kardokat és lándzsákat hoztak
S azonnal útra keltek, ej, szerencsés [olvasó].
Mindegyikük gyorsan vértanú akart lenni.
Oh, Allah, nyújts nekik alkalmat,
Hogy a hitetlenek felett sikeresek legyenek.

Próza: Azután, Ludivikusz király trónra lépésé¬nek tizedik évében, egy nap szerencsés órájában [a szultán] Iszlám városából elindult [seregé¬ve]. A legmagasztosabb Teremtő 6fényességének jóváhagyásával és a prófétaság támaszának [azaz Mohamed prófétának] - legyenek neki szentelve a legkiválóbb imádságok és legtökéletesebb jókí¬vánságok - csodatételében bizakodva elhatározta, hogy a hitetlen ellenség zsarnokságát ebből a vi¬lágból kiirtja.

Azonnal el is indult Üngürüsz tartományának megbüntetésére. Mentek, meneteltek, letáboroz¬tak, megpihentek, és egy nap megérkeztek az em¬lített országba. Petrevaradin várát és Oszekin várát ostrom alá vették, és rövid időn belül halált osztó kardcsapásukkal elfoglalták, és az összes ellen¬séget elpusztították.

Azután onnan a győzedelmes hadsereg elindult Budin székesfőváros felé.

Eközben Ludovikusz király is megszámlálhatat¬lan nyomorult katonaságot gyűjtött össze, s azon¬nal felkerekedett, és megfontolatlanul szembeszállt az iszlám padisahjával. Mihács városa néven ismert helyre érkezett, és tábort ütött. Agyúit készült¬ségbe helyezte, hogy idejében készen legyen.

Eközben az iszlám padisahja is megszámlálhatat¬lan igazhitű seregével az említett helyhez érkezett. Irgalmatlanul kardot rántva, késedelem nélkül rárohantak a hitetlenek seregére, és megkezdődött a csata. Azon a napon világos reggeltől napnyug¬táig olyan csatát vívtak, hogy a hitetlenek szemé¬nek szűkké tették a világot. Végül is a Megsem¬misítő Király [azaz Allah] segítségével az átko¬zott hitetlenek seregét legyőzték, és ezzel az isz¬lám Lett a győztes és győzedelmes. A hitetlenek ka¬tonáit kardélre hányták. Azután [a szultán] vis¬szatért székhelyére, a szultanátus trónjára ült, és megpihent.

A KÖNYV ZÁRÓSZAVA


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló