II. Rész: Rokonnépeink ősei nyomán

A PÁRTUSOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Mint már az arámi nyelv és írásrendszer elterjedéséről értekezve említettük, nagyon sok ókori nép vette át ezt a kulturahordozó betűsort Közel Keleten. Ezek közt szerepel a párthus nép is. Azt is tudjuk, hogy krónikás és népi hagyományok őstörténetünket kapcsolják ezzel a szkíta-eredetű néppel, bár ennek még csak feltételezési lehetőségét is fantázia világába utalja a "hivatalos tudomány". Tudtommal ezzel a rég letűnt, vagy bennünk továbbélő (?) néppel magyar részről önálló tanulmány formájában egyedül BIHARI J. doktori értekezése foglalkozik csupán. Ez is csak röviden, ókori történetírók szórvány megjegyzései alapján. Célkitűzése azonban nemes és merész:

"Tanulmányom célja a párthusoknak a többi turáni népekkel való kulturális kapcsolatait és rokonvonásait kimutassam, abban a reményben, hogy ezen úttörő munka után a jövő kutatás biztosabb alapon indulhat el..."

BIHARI kísérlete óta "turáni" eszmekörben valóban senki sem foglalkozott a pártusok és őstörténelmünk lehetséges vagy valódi kapcsolatainak felderítésére monografikus, azaz önálló tanulmány formájában. Történetük, amely önmagában is sok adattal szolgál népünk eredetére vonatkozólag, a szír ARRIÁNOS: "Partika"-jára épül. Ez a majdnem korabeli történész a még élő pártus öregektől szerzett értesülései alapján írja, hogy SESOSTRIS egyiptomi király idejében vándoroltak "mostani" országuk területére Szkítia földjéről. A "mostani " hazájuk pedig STRABO szerint azonos "Khoroszán" területével "amely vidék kicsi és terméketlen, lakói pedig az igen vitéz szkíta harcosok fiaitól lettek és sokat küzdenek mindmáig a környező népekkel, sőt a rómaiakkal is..."

A pártus történet igen gazdag eseményekben, DÁRIUS és NAGY SÁNDOR vagy CRASSUS, tehát Kelet legnagyobb hódítói az ókorban sorra megütköztek velük. Időnként Parthia önálló, de volt görög, óperzsa és Sassanida uralom alatt is. Ennek ellenére kulturájának ősiségét mindig megtartotta, ámbár a hűbériség keretében királyaik és előkelőik szívesen díszelegtek idegen tollakkal, átvéve a görög és római művészet és kultura külső mázát. Az egyszerű nép azonban mindig hű maradt ősei szokásához és talán ez mentett meg számunkra egy egészen sajátságos és egyedülálló kulturát. Írásrendszerük nyomai szépszámmal maradtak reánk és az arámi betűrendszerbe illeszthetők. Pártus Birodalom időbelisége K.e. 250-től K.u. 226-ig történelmileg igazolható és ez az időtávlat, mint már legnagyobb ellenségeinek nevéből is sejthető, széles skálájú műveltségi körökkel hozta népeit kapcsolatba. Ez természetesen érezhető írásrendszerükön is.

ARCSÁK, a róla elnevezett dinasztia alapítója (K.e. 250-248) még az aquemenidák stílusát, tehát az óperzsa műveltséget képviseli érmeivel, ahol trónuson ül isten-király szimbólumaival ARTAXER mintája szerint, de dédunokája MITRIDAT (K.e. 174-136) már görög stílusu érmeket veret, amelyeken az ősi arámi-jellegű "betűk szerény szerepre szorulnak a görög ábécé mellett.

Az ősi babilóniai és a római kultura közt élő párthus nép írásrendszere is kettős irányú: keleti és nyugati hatásokat mutat. Az éremtani gyűjtemények tanúsága mellett ezt bizonyítják a kőbevésett feliratok is. F. SARRE: "Die des alten Persiens" című munkája után közlök a persepolisi palotaromokról egy részt, a szerző betűzésével együtt. Egész sor ismerős rovásjegy szerepel a kétsoros szövegben. Sajnos, hangértéküket nem ismerjük, de merev vonású metszetük tisztán rovás jellegű.

Mikor ezt a szöveget írták, vésték, még a pártusok erős kapcsolatban álltak azokét uralomra segítő nomád avarsággal, amelyről már ARRIANOS, mint "veszedelmes népről" emlékszik meg. Így magyarázható az ősi ótörök hatás még az írás művészetében is, hisz az avarok is ezt a rovásjellegű betűrendszert örökölték.

Már későbbi pártus-korból maradt ránk a Naks Rustam-i felirat, ahol már pártus betűsor mellett a görög és a sassanida is látható. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a FRYE által közölt két hosszú szövegű feliraton PAIKULIBAN, egy ott kiásott kőtömbön.

A HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEI

Az ókor népeinek történelmét teljesen megnyugtatóan talán soha sem sikerül megoldaniok a történészeknek. Elháríthatatlan akadályok tornyosulnak minden jószándékú és nagy felkészültségű tudós elé ezen a téren. Számba sem lehet venni ezeket az akadályokat, legfeljebb csak csoportosítani.

Ilyen akadály-csoport veszi körül a hun népek őstörténetét. Maga a hun névnek a kiejtése, leírása a különböző forrásokban olyan sokszerű, mint - példaként - a jelenben élő népek közül egy aránylag kisszámú, zárt etnikum, amelyet "Ungar"-"Vengerszki", "Hongrois", Ungheresi,", "Hungaro", "Hungarian" stb. néven neveznek a mai ismert nyelvek. S a legérdekesebb, hogy ez a "soknevű" nép önönmagát "Magyar"-nak nevezi. Az országot, ahol ez a zárt etnikum a Kárpát-medencében él, maga a bennszülött lakosság Magyarországnak nevezi. Ha pár ezer év múlva "forráskutatók" ezzel a sok "népnévvel" találkozni fognak, a felületesebbjei minden bizonnyal legalább négy vagy öt különféle népről fognak beszélni, írni, történelmet összeeszkábálni...

A másik akadály a magyarság vagy a hunság nyelvében oly harmonikusan csengőhangzó hangok betűállományának a kifejezése. Itt nem az alacsony és magas magánhangzók "hasonulási törvényére" gondolok, hanem pl. csak a magyar "CS", "NY" sőt a nyelvünkben is ritkán szereplő, kezdőbetűként használt "TY" hangokra. Ezeket a "kettősbetűket" a mai modern és velünk együtt latin betűket használó népek "TSCH" "Tjr formában írják és népünk nevét "MADJAR"- "MAGIJAR"- "MADZSAR" formában ejtik ki.

Csak ezt a két komoly akadály-csoportot emeltem ki a sok közül, példaként a hunok történetére vonatkozó kutatások közül. Nincs, nem lehet kétség tehát, hogy a sok torzítás és ferdítés mögül csak magyar tudósok lennének képesek teljes egészében kihámozni a valódi igazságot.

Ezért nem kell meglepődnünk, hogy HARMATTA professzor, aki bár iránológus és nemzetközileg elismert tekintély a maga szakmájában, a "KABUL" és "NAZAK" nevekből a "KABAR" és "NICKI" népneveket hámozta ki. "Apróságok " mondhatnák egyesek. Nem azok. Őstörténetünk jelentős mozaikjai! S egyben az embersiség [emberiség] közkincsét jelentő általános történetírás tévedéseinek helyreigazítása. S erre a hunok írás-története nagyon sok lehetőséget nyújt. A későbbiekben sok példát fogunk látni erre.

Az ókori Hun Birodalom Altáj-vidéki központjából egy sajátos kultura indult szerte-szét a szélrózsa irányai felé. Íráskulturájuk addig egységes, merev rovás jellegű, csak akkor kezd eltérő jelleget felvenni, amikor a nagy hun hódítók négy csoportja, akiket "indiai hunok"-nak nevez a legmodernebb kutatás, mint GÖBL és HARMATTA és társaik, elválik a Belső Ázsia hatalmas kulturközpontjából nyugatra induló testvérnépeitől. A keleti és nyugati hunok birodalmai területileg mérhetetlen távolságokra kerültek egymástól és mint az ő írásrendszereik taglálásánál látjuk, ez a távolság sok különbséget teremtett a betűk sorában is, de mindig maradt elég ahhoz, hogy az írástörténészek megállapítsák a közös bölcsőt hollétét. A mérhetetlen hun birodalmaknak kulturhatása érződik még olyan - ma megmagyarázhatatlan - adatoknak a sorozatán is mint pl. az egyiptomi Négeb-sivatag erődítményének a neve SHARUKHEN, amely a szintén Kis Ázsia területéről eddig elkerült hurri nép egyik törzse a "hiksosok" alapítása. Maga az erőd szerepel a Bibliában is. (Jozsue könyve 19, 6.) A hurri nép vitte aztán magával áttelepülésekor Khorezmiába, ahol a már többször idézett szovjet tudós, TOLSTOV kiásta a még 10. században is mozgalmas életű SHARUKAN nevű város romjait, amely égetett téglákkal volt kiépítve. S mint történelmi folytatás a Don és Dnyeper közén még a X.-XI. század fordulóján így nevez a történelem egy "kun" fejedelmet. Ezt az adatot, illetve adat sorozatot a párizsi egyetem professzora közli tudományos felkészültségével a "Les Hyksos et le monde de la Bibel [Bible]" (Paris, 1956) c. tanulmányában és még megtoldja azzal, hogy az egyiptomi feliratok is megemlékeznek SHA-RU-KA-NA uralkodó népéről.

Ezt a messzemenő példát szükségesnek tartottam megemlíteni, hogy a hurriták utódai kétségtelenül a hunos-törökös népek és nyomuk a K.e. évezredektől a K.u. történetírásban is meg van örökítve, a bibliás tekintéllyel és idegenajkú és egyben elfogulatlan francia tudós állításával kell tehát azoknak szembeállniok, akik a hun és magyar nép közt semmiféle, mégcsak "némi kulturális" kapcsolatot sem tartanak megengedhetőnek, vagy elfogadhatónak!

A KELETI HUNOK ÍRÁSRENDSZERE

A hunok írástudását az utolsó évtizedben egyre bőségesebb adatok igazolják. A keleten maradt és Indiába hatolt hunok birodalmai - ma már többesszámban beszélhet a tudományos világ ezekről az államalakulatokról - főként a pénzveréssel összefüggő jelek alapján választhatók szét időben is térben is. A numizmatika, azaz éremtan roppant nagy jelentőségét, amit már SUPKA is annyira hangsúlyozott magyar részről századeleji rováskutatásaiban, ma már még fontosabbnak látjuk. Külföldi kutatók, mint a német H. HUMBACH (Baktrische Sprachdenkmahler, I-II. Wiesbaden 1966-1967.) az osztrák R. GÖBL, bécsi egyetemi tanár (Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien, I-IV. Wiesbaden, 1967) és a pakisztáni B. N. PURI, (India under the Kushnas, Bombay 1965) mellett a magyar HARMATTA történeti kutatásai hihetetlen gazdagsággal tárják fel a Belső-Ázsia és India hunjainak írott emlékeit, részint nyelvészeti, de főként történelmi vonatkozású ismereteink gyarapítására.

Tudománytörténeti szempontból azonban mindenesetre le kell szögeznünk, hogy ezek az új, ma szinte "forradalmi újdonságok" nem nélkülözik a magyar szabad tudósok által már közel száz évvel ezelőtt megszövegezett eredményeket. SZENTMIKLÓSI és ÓVÁRI PONGRÁCZ SÁNDOR (A magyarság keletkezése és őshazája, Budapest, 1914 - és Urgeschichte der Magyaren, - Gyergyószentmiklós, 1912,) vagy ZAJTI FERENC (Magyar évezredek) általános történelmi és írástudományi vonalon már sűrítve mindazt elmondották, amit a nyugati, modem kelet-kutatók most kezdenek "tudományosan megközelíteni. Írástörténetünk szempontjából pedig megdöbbentően intuitív erővel SUPKA GÉZA, a "Nagyszentmikiósi kincs revíziója" keretében a hivatalos finnugor álláspontot képviselő SEBESTYÉN GYULÁVAL való tudományos hadakozásában írta meg - oroszlán részben - amit most pl. R. GÖBL professzor kutatásai fognak össze a nyugateurópai napilapok népszerűsítő írásai. Rövid áttekinthetőség céljából csak a WIENER ZEITUNG, bécsi újság 1972 szept. 2. számából idézem professzor GÖBL összefoglalását. A "Die Hunnen ritten bis Indien" c. beszámoló HEDY GROUNG újságírónőtől származik. Elmondja benne, hogy a hunok a részletkutatások szerint"valószínűleg" az Altáj-hegység vidékéről áramlottak szét a világ minden tájára. Történetük eddig "nagyon zavaros, hiányos és sok részletében egymásnak ellentmondó". Ma azonban - hála professzor ROBERT GÖBL kutatásainak - egészen tisztán alakul ennek a rettegett népnek a múltja, amely nemcsak ATTILA vezetése alatt Európában volt oly félelmetes, hanem Indiában is, ahova négy nagy hullámban érkeztek. GÖBL éremtani vizsgálatai alapján - 300 nagy gyűjteményes kiadványt dolgozott fel! - megállapította, hogy mindegyik csoport külön-külön stílusú pénzeket veretett, ahol pl. az óperzsa királyok és sassanida uralkodók képei egyformán szerepelnek, de az érmek körfeliratai más és más korban változnak és a meghódított népek írásjegyeit alkalmazzák. I. és II. SAPOR királyok képei körül a feliratok már egészen jellegzetes "heftalita", azaz "fehér hun" betűjegyeket örökítettek meg azonkívül, hogy a ZARATHUSRA tűzoltáraival a központi figuraként már évezredes múltra visszatekintő kultuszmaradványai és jelképei is szerepelnek rajtuk.

ROBERT GÖBL és társai éremtani vizsgálatai alapján a már említett és időben egymástól elég távol álló Indiát elözönlő hun hullám négy szakasza a következő: 1.- Kidarita hunok hódítása. A K.e. 4. század első felében Gandharáig, a Kabul-folyó alsó folyása vidékéig hatoltak el. Itteni művészetük kitörölhetetlen hatásként még a nagyszentmiklósi kincseken is látható. Erre már SUPKA részletes tanulmányaiban hívta fel a figyelmet. 2.- Alchon hunok követik őket kb. 600 évvel később. A "chon" jelentése GÖBL professzor szerint azonos a hunnal és feltételesen az "al" összetételben vörös-hunoknak is nevezi őket. Ez a csoport a Ganges középső folyásáig hatolt el. Írásfejlődésük azonban még javarészt az első csoportéhoz kapcsolódik. 3.- Napki vagy Nezak hunok hulláma kb. 300 év múlva követi az Alchon-hunokat. Ezek is áttörnek a Hindukus-hágón, de már nem olyan erősek, hogy a Kaibar-hágó erődítményein erőt vehettek volna. Így egyszerre két csoportra oszolva két fővárost Kabult és a tőle 150 Km.-re fekvő Ghazni fővárosokat építik fel. És végül a 4.- csoport a hefthalita, vagy a tudósok nyelvén "fehér hunok" az 5. század második felében özönlenek az Altaj-hegység vidékéről délre és meghódítják a Sassanida Birodalom nagy részét. Áthatolva a mai Afganisztán területén lévő hágókon magát a sassanida királyt PEROZT is foglyul ejtik és csak 30 teverakomány ezüstdenár váltságdíj fejében engedik szabadon. Ezek az ezüstdenárok is az új uralkodók képeivel ékeskednek, de felírásuk részben a régi kusáni részben a már módosult hun betűk, rovásjelek rendszeréhez tartoznak.

A nagy "HIUNG"- néptömörüléséről, a hunok első nagy összefogásáról laza, de mégis hatékony állami keretben sokáig csak a MA-TAUN-LIN-féle un. kínai enciklopédiából tudott a történelem, mígnem SPECHT "Études sur l'Asie centrale" 1883-ban megjelent korszakalkotó kínai évkönyv-gyűjteményeinek fordítása meg nem jelent. Mint Baktria meghódító népét már K.e. 206 óta emlegetik, vagyis a HAN-dinasztia kora óta. Ezek az évkönyvek KUSÁN népről tesznek többször említést "KUEI-SUANG" formában, amelyben nem nehéz az ősi örmény krónikák "kusánjait" felfedezni. Nem részletezhetjük itt az első öt kusán-hun fejedelem történetét, népeik hódításait, csak az írásrendszerük nyomait kutatjuk. Sziklákra, kövekre írt betűrendszerükről csak egészen lényegtelen töredékek maradtak fenn, viszont az általuk vert arany és ezüst dénárok feliratai, miután rendszerint görögül is szerepelnek rajtuk a tisztségviselők nevei, címei, eléggé eligazítanak bennünket. Az kétségtelen, hogy egy egész rovás-rendszernyi, összefüggő szöveg vésetes, rovott, azaz egyenesvonalú és merev betűsort nehéz lenne ezekből a numizmatikai gyűjteményekből összehozni, de ha MUSZABAJEV az Arany Kurgáni feliratokat a K.e, 8 századra helyezi, akkor a kétségtelenül törökös nyelvű és a híres Altáj-hegység környékéről kiinduló írástudás jeleivel kell találkoznunk.

A KUSÁN-HUNOK fejedelmei közül két név szerepel legtöbbször a feltűnően nagy számban reánkmaradt arany és ezüst érméken. Ez a két fejedelem KANISKA és HUVISKA, akikről STEIN AURÉL a következőket írja éremtani vonatkozásban:

"Kaniska s a többi Kusán uralkodó réz érmei mai napig oly nagy számmal kaphatók a nyugati Panjáb, Kasmir, Kábul bazárjaiban, hogy mondhatnónk, miszerint tizennyolc évszázadon át megmaradtak a forgalomban. Kaniska s Huviska aranyérmei is meglepően nagyszámban jönnek napvilágra e vidékeken. "(A Fehér-hunok és rokontörzsek indiai szereplése. - MAGYAR TÖRTÉNELMI SZEMLE, 1970, 2. sz. 13 old.)

Az érmeken szereplő nevek sokszor szimbólumokkal vannak összekapcsolva. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy nagy hazánkfia STEIN AURÉL nagyszerű éremtani tanulmányának "Zoroastrian Deitiesson Indo-Scythian coins"(Bombay 1888) darabjainak írásrendbeszedett arany-ezüst-réz veretein olyan ismerős neveket találunk a ragadványszerű szimbolikus jelekkel együtt, mint A TŰZ, a tűz megszemélyesítője, VATA, a szelek ereje, vihar-szellem, vagy a szent ökörfej, URSA képe, amely az avar és magyar heraldikában címerként ősi családok, városok "tamgája", díszjele, vagy a buzogánnyal, párducbőrös kacagányban ábrázolt RÁKÖLÖ, a görög mitológia HERAKLES alakjának hasonmása. STEIN AURÉL különben erre már külön is felhívta a figyelmet az egyik budapesti előadásában az Akadémia tagjai előtt. A görögök torzításáról írja:

"A GOLLAS név Kosmas Indikopleteusnél a MIHIRA GULA névalak utolsó részét őrzi meg, GULA mindenesetre nem indiai név. Megfejtését valószínűleg a török nyelvekben kell keresnünk.." (1888)

Ismeretes MORAVCSIK GYULA, nemrégiben elhunyt világhírű bizantológusunk tanulmányaiból, hogy a Krím-félszigeti "hunok" két ismert uralkodójuk a MUAGER és GOLLAS fejedelmi udvarát és népét azonosította a K.u. 52o.-as [K.u. 520.-as] években az ősmagyarsággal, amelynek első megnevezéseként a két fejedelmi testvér "MUAGERIS KIRÁLY "nevét jelölte meg. Csodálatos tehát már a bevezetőben jelzett GYÖRFFY és SZŰCS JENŐ által annyira makacsul állított vélemény, miszerint a hun-magyar rokonság csak a nyugati kódex-írók és a magyar nemesi osztály dicsvágyának "félrevezető" és csalóka képzeletvilágából született fantazmagória! GYÖRFFY és tanítványainak a véleménye semmi esetre sem ér annyit, mint a már említett MORAVCSIK bizantológus, vagy világhírű utazónk STEIN AURÉL véleménye. Ez utóbbi megemlíti még TORAMÁNA fejedelem nevét is, amely nevet a TORMÁS herceg, ÁRPÁD dédunokájáéval azonosít, valamint a bécsi orientalista KARABACEK által a Panjábi-Só hegység egyik kövén megörökített "JAULA"-tisztségnevet (GYULA!), amelyet BÜHLER (Epigraphia Indica II. 238. old.) STEIN szavait idézve:"... mint tiszta török szót ismert fel". Csodálatos, hogy az Akadémia előtt indiai beszámolónak a kérése mennyire süket fülekre talált a magyar "karámon belüli tudós világ latin, nyugati okmányokon, írásokon kérődző, de a finnugorizmus igézetében élő kis magyar történetszemlélet" elkötelezettjei előtt. STEIN ui. a következőket kérte már 1896-ban:

"Magam, sajnálatomra teljesen járatlan lévén a nyelvészet ez ágában (t.i. a törökben: szerk, megjegyzés), csak azt kívánhatom, hogy egyik-másik, a régibb török nyelvekkel foglalkozó hazai tudósaink közül vizsgálat alá venné az indiai okmányokból ismeretes többi fehér hun nevet is... " (1897).

Ez a kívánság, kérés a tudományos körök tapsviharán túl pusztábakiáltó szó maradt. Voltak "saját szakállukra" dolgozó, lelkes, de az Akadémia által soha el nem ismert, sőt nevetség tárgyává tett magánosok, mint ZAJTI és BARÁTHOSI BALOG vagy TAKÁCS ZOLTÁN és mások, akiknek a munkáját "tudománytalannak" minősítette az elfogultság... De ne panaszkodjunk, hanem állapítsuk meg, van-e, volt-e legalább is a tárgyitörténelem tagadhatatlan adattárában, jelen esetben az írás-történelemben olyan valami közös hun-magyar rovásjel, vagy betű, amely önmagáért beszél...? Van...! De mielőtt ezt a határozottan bizonyító tárgyi adatot bemutatnám, némi csoportosítást kell kiformálnom a hun-írástudás emlékeiről. Eltekintve a "hunok nyugati Bidodalmának [Birodalmának] "bizánci és kínai források írásos adatai mellett, most csak a Keleten maradt hunok írástörténetét vesszük a vizsgáló munkatervei közé.

A. A KUSÁN-KIDAR HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Az éremtani tudomány szakemberei szerint a Kusán Királyság 232-400 közt virágzott. Leggazdagabb gyűjtemény-közlés ebből a korból még mindig A. CUNNINGHAM 1895-ben megjelent lajstroma. (Later Indo-Scythians, London 1895), amelynek példányai csak nehezen és töredékesen olvashatók. Számunkra legfontosabb ebből a gyűjteményből az a csonka darab, amelynek feliratából a "KAPAN..." tisztségnevet olvasta ki a szaktudomány A. CUNNINGHAM gyűjteményéből. (VI. tábla 3.) Nem kétséges a pénzdarab névtöredékének és az avaroknál is viselt és a keleti források szerint állandóan "KAPGAN"-nak címzett, majd a koraközépkorban magyar történelmünkben olyan tragikus sorsot ért KOPPÁNY uralkodói nevek között.

Egy ugyanezen korszakhoz, tehát a kidarita hunok K.u. IV. századi királyságához csatolandó és aránylag jó állapotban lévő egyetlen darab a Kusán Királyság jelvényeivel és szimbolikájával. Felírásos képét majdnem minden numizmatikai kutatónak a tanulmánya közli A. CUNNINGHAM kiadványa mellett. Igen jelentős szerepe van a hunok történetének időrendi tisztázásában. Az un. "késői kusán királyság" eme aranyérmét kb. 385 táján verték és Tepe Maranja mellett találtak. Meg kell jegyeznünk, hogy a mai Afganisztán környékén lévő harminc hun kiskirályságnak helynév elemzése kimutatta, hogy ez [a] hatalmas föld darab sokáig a kidarita hun etnikum települési helyei közt elsőrangú szerepet játszott.

R. CURIEL francia régész és numizmatikus szerint a felirat betűi "merev vésetű préselő-verőminta után készültek, bár egyes jelek gömbölyded formájúak, ami görög hatásra mutat." (Trésors monétaires d'Afganistan" Paris, 1953.)

Az érem betűi a francia írástörténész szerinti sorrendben a következők:

A csupa mássalhangzós szöveg: V R T R G, amelyet óbaktriai nyelven oldottak fel, amely át volt itatva a hunnal. A szövegmegondása: "VEROTOROG", azaz a győzelmes had-isten, magyarul "VASERŐS", akit sasszárnydísszel szoktak ábrázolni. A tőrök nyelvű fe[l]oldás a "TOROG" - török, amely eredetileg erőset, hatalmasat jelent.

A további felirat részlet a király neve mellé még a korabeli szokásos tisztségneve is közli: "HAPATALA SAHO OIONO" olvasatban óperzsa nyelven. Történészek, nyelvészek egész sora ebből a felírásból "Hephtal a Hionok királya" értelmet javasolta, ami annyit jelentene, hogy a "heftalita-hunok" a nagy népnek a vezető és királyi családot is adó rétegéhez tartoztak. Ez az adat a hunok történetében sok zavaros és érthetetlen körülményt tisztázott és GÖBL professzor szerint azt jelenti, hogy a kidariták hun eredetűek és ezzel történelmük a K.e. időkbe visszavezethető a mai Afganisztán területén is.

A hunok az V. században K.u. már összeütközésbe kerültek a Sassanidákkal. Történetírásunk ebből a korból eléggé tisztázta a két nép egymáshoz való viszonyát. Hódítók és leigázottak együttélése, majd újraéledt harcai során egymástól sok kulturhatást vettek át. Így a pénzverés felirataiban is. Az afganisztáni lelet tehát nagyon jelentős.

Még tömörebb és egyben teljesen különálló, rovásjellegű betűsorral találkozunk a Zarathusra-féle vallás szimbólumaival együtt a hun-pártus eredetükre oly büszke Sassanida-dinasztia legnagyobbjainak érmein. Az alábbiakban bővebben lesz szó, hogy ezek a Sassanida-érmek összefüggésben álltak az első hun, Indiába betörő "kidaiták" rovásírás használatával. Ez annyit jelent, hogy a pénzverő, vagy az egész finom öntőminták negatívumjait rovásírásos rendszerrel, tükörképpel készítették elő. A sokszor alig-alig 10 grammnyi, tehát ugyancsak aprócska denárok-solidusok természetesen nem lettek mindig egyformák. Peremük sokszor megcsúszott, a figurák megszélesedtek. A rovásjelleg azonban mindig kiolvasható marad.

A jelzett érmek közül szépen látszanak ezek az említett tulajdonságok I. SABÍR (K.u. 241-272) érmein. Ez a Sassanida, nagy államférfinak bizonyuló harcias egyéniség, aki a hunok legősibb nagy törzsétől a hurrita eredetű szabitoktól származtatta magát, akiknek népnevéből saját személyi nevét is használta. (A "Sapor" nevet a rómaiak, különösen VALERIAN császár urvari [udvari] történészei adták neki, míg az ó-perzsa írók SAPUR-nak nevezik.) Diadalmas háborúi közül röviden csak VALERIANUS romai császár felett aratott győzelmét említem, akit Edessa mellett személyesen foglyul ejtett és ugyanekkor birtokába vette Örményországot, Mezopotámiát és megalapította Kende-Sabir városát óperzsiában (Gunde-Shapur) és Persepolis környékén nagyszerű építkezéseivel, a Karun-folyó medrét tíz méterrel magasabbra emeltette, hogy öntözőmüvekkel lássa el Susiana száraz vidékeit.

Az alább közölt I. SABÍR-féle érem két oldalán látható jelek együttese kétségtelenül kapcsolódik a hun-pártus rovásjelekhez és egyben használja a tűzimádó Zarathus-féle szimbólumokat is. Ez utóbbiak bizonyos változáson mentek át idővel és mint az említett R. GÖBL professzor egyik nagyszerű munkája "Die Münzpraegung der Kushan von Vima Kadphishies bis Bahram IV." (Baden, 1957) megemlíti, a Kabul-völgyben talált éremről, rovás jeles mintapréssel készült egyik

kapcsolatban van. Ugyanezt a véleményt vallja D. W. "Numismatic evidence for the date of Kaniska", (Journal Afganistan, 1972, 70 stb. old.) I. SABÍR király érmének felirata - az ekkoriban már annyira megszokott görög betűrendszer mellett - tehát a maga feliratával folyamatosan viszi tovább az ősi pártus-hun rovásírásos jegyek használatát.

A folyamatosság látszik I. SABÍR fiának és az uralkodásban második utódjának, a fiatal és vadászszenvedélyéről híres I. BARÁM, aki a "vaddisznó" díszjelzőt viselte amit később a "fehérhun pecsétek" sorában látni fogunk.

B. AZ "ALKÁN"-HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEIBŐL

Mint már GÖBL professzor tanulmányaiból idéztük, a hunok második hulláma, amely elhagyta az Altáj-hegység vidékén lévő ősi földet és hódító útjára indult India felé, az "Alchon-hunok"csoportja volt. Felfrisítette az idők folyamán elszíntelenedő kidarita-kusán hunok hatását az ősi kulturával.

Az éremtani tanúságok erről a néphullámról is bőséges anyagot hagytak hátra, főleg éremfeliratokban. HUMBACH közli egyik ilyen éremnek a feliratát görögös szöve-

LA olvasatban. Ez utóbbi az írott forrásokból is ismert II. KINGILA hun király neve. Írástanilag bizonyos, hogy a hunok ebben az időben még mindig használták saját betűrendszerüket és még jelentősebb a király nevének elemzése, amely kétségtelenül bizonyítja, hogy a hun uralkodók neveinek végződéseit, mint "-ILU", "-ILO" és "-ILA" nem gót nyelvből kell eredeztetnie a magyar és európai "hivatalos" őstörténészeknek. Ilyen és ehhez hasonló következtetéseket egyébként már HARMATTA professzor is szép számban sorol fel a késő baktriai íráskutatással összefüggő tanulmánya adalékaiban. (1969).

C. A "NAPKI"-"NEZÁK" HUNOK ÍRÁS-EMLÉKEI

GÖBL bécsi professzor éremtant kutatásai során a közel háromszáz legnagyobb hivatalosan ellenőrzött és kiértékelt numizmatikai gyűjteményekből megállapította, hogy az "alkán" hunokat India felé kb. háromszáz évvel később az un. "napki " vagy "nezák" hunok hulláma követte. A persepolisi feliratban ui. fel vannak sorolva az egyes "heftalita", azaz fehér-hunok és országaik, amelyek sokszor egyúttal a népnevet is jelzik. Az íráskutatóknak és nyelvészeknek sok fejtörést okozott. Történelmiföldrajz szempontjából is keresték a megoldást s rájöttek a szovjet tudósok közül többen, valamint a citált GÖBL professzor is, hogy ez a csoport ugyan át tudott törni még a Hindu Kus hágó veszedelmes útján, de már nem volt annyi erejük, hogy elődjeik példáját követve a híres Kaibar-hágói erődítményeket el tudták volna foglalni és így két részre oszolva két kis királyságot alkottak Kabul és a tőle 150 Km.-re lévő Ghazni fővárosaikat, amelyek egyben törzsnevüket is őrzik, alapították meg.

HARMATTA JÁNOS professzor érdeme, hogy a persepolisi és egyéb felírások egybevetésével meglátta őstörténetünk egy fontos adatát: a "Kabul"-név a későbbi keleti népek és az azokat követő görög források elferdítették, illetve rosszul írták ezt a város-és népnevet. Ezt a fontos következtetést szószerint idézem HARMATTA tanulmányából:

"I arrived at the conclusion that the spelling "K' WLY" has notting [nothing] to do with KABUL but it is to be interpreted as KAVAR, the name of a well-known town in the neighbourhood of Siraz. Thus it becam[e] clear at once why travelling to the royal court SELOG (or rather SARUg), judge of KAVAR crossed Persepolis." 1969, 429 old.) A SARUg-névben az utolsó "G" betűt kis "g"-vel írtam, mert az eredetiben görög gamma szerepel, amelynek a kiejtése magyarban nem fedi egészen a jelzett hangot, hanem "d", esetleg "gy"-nel [-nek] felel meg. Ennek a hangjelölésnek további következményeire a későbbiekben mutatok rá.

A KAVAR város- és törzsnév őstörténetünkben mint "KABAR" szerepel, amely a Kazár Birodalom legkeletibb ágaként tartozott a jelzett államalakulathoz és mint tudjuk a BIBORBANSZÜLETETT KONSTANTINOS-féle jelentésből, a magyarokkal együtt kivált a zsidó valláshoz pártoló kazár kagánátus keretéből. Jelentőségét mutatja, hogy a kabarok nyugati szerepléséről előbb van hír - 862-ben - a nyugati "kalandozó hadjáratok" során a latin krónikákban és évkönyvekben.

Ugyanehhez a persepolisi népfelsoroláshoz tartozik a már említett Ghazni-törzs is, amely valószínűleg elírása a KASZI-KESZI törzsnek, amely a mai Karintia területén erősen befészkelte magát még az avar uralom megdöntése előtti időkben, talán 680 táján érkezett a Kárpát-medencébe és még nyugatabbra a "protobulgároknak" tartott csoporttal együtt és fejedelmi házának a TXL " TAXILA"- TASSILO bajor hercegi család alapitóinak örököseként még a késői avarok térítésével foglalkozó, Dunántuli "Tassziló kehely" is az ő általuk megbízott papok tulajdona volt. Egy kissé sokatmondónak tűnik ez a következtetés sorozat. De ha tudjuk, hogy NAGY KÁROLY anyja avar volt és hogy ezzel a TASSILO-hercegi családdal unokatestvéri rokonsági fokon vérségi kapcsolatai tagadhatatlanok, akkor már a vázolt következtetések egy részére választ is adtunk a kétkedőknek. S továbbmenve HARMATTA tanulmányrészleteinek idézésével, szót kell ejtenem a "NAPKI" és "NEZAK"-hunok nevének elemzéséről. GÖBL és HUMBACH ugyanis tanulmányaikban a persepolisi hunokra vonatkozó heftalita feliratot ezekre a nevekre olvasták át a titokzatos betűket. HARMATTA velük szemben angol nyelvű tanulmányában az eddig hagyományos" olvasat: "n-p-k-y M LK" helyett a következő olvasatot ajánlja a saját angol szavaival "...The evidence of my reading "nycky MLK" is clearly..."

Ez az olvasat az előbb említett Kabar és Kassi-keszi nevek és SARUg bírói tisztet viselő megbízott neve mellett a Sopronmegyei NICK község nevét hozza emlékezetünket felfri[s]sítően, nem messze a TASSILO bajor herceg avar hittérítőinek egyik templomhelyétől, ahol a híres, feliratos "Tassilo-kelyhet" találták,.. A NICKI "MLK" pedig régi rövidítése az arab "király"-nak. S az már csakugyan "feltevés", hogy a NECKAR vidékén, a mai München táján élt NYÉK törzs szálláshelyeivel és a Dunántúl Nyék hely és családneveivel ezen hun törzs jelenléte oldhatná meg a nehézségeket...

A "FEHÉR-HUNOK" VAGY HEFTAUTÁK ÍRÁS-EMLÉKEI

GÖBL professzor éremtani kutatásai és a peshvari múzeum fehér-hun felírásos kövei alapján az Altáj-hegység vidékéről az 5. században lezúduló villámgyors lovasnép, amely a Sassanida Birodalom jórészét is meghódítja egy időre és ennek művészetével átivódik az ősi hun kultura is. Itt már az írástörténet nagyon komplikálttá válik. Az ősi rovásírásos jegyek már cikornyásodnak, bár a pecsétjeiken még mindig a merev, eredetileg vésett jelleg látható.

A "heftalita-pecséttan" nagyon sok meglepetést hozott már eddig is a tudósok elé. Hun jellegét megtartva, az India felé és az ősi Perzsia szétesett részei felé ez a "nomád "-nak tartott nép megtartja, annyira, hogy több apróbb királyság büszkén hivatkozik hun ere[de]tére még akkor is, amikor ennek tárgyi bizonyítéka nincsen. Maguk a Sassanida Dinasztia tagjai, mint már az előbbi hun csoportok tárgyalásánál láttuk, szívesen viseltek hun neveket, mint a nagy I. SABÍR király, aki a Hun Birodalom egyik leghatalmasabb és legrégibb multú törzsére a "szabírokra" vezette vissza ősei eredetét és rajtuk keresztül a vidék hajdani őslakóinak, a Huriaknak hagyományait is tiszteletben tartotta. Ugyanez a helyzet II. SABÍRRAL is. A királyi udvar feudális urai ugyancsak igyekeztek a régi hagyományt az uralkodóház érmeihez hasonlító pecsétjeikkel utánozni. Érmek, pecsétek sorozata szerepel a sziklafelírásos emlékek között.

Ennek a kornak a hun betűit az éremtöredékek és felírások alapján HARMATTA professzor "Egy új középiráni nyelv felfedezése" c. tanulmányában táblázatba foglalta össze a késő-baktriai nyelv és írásrendszer segítségével, főleg a Tocsi-völgy sziklafeliratainak jeleiből. A betűzést a baktriai párhuzamszövegek, kétnyelvű s főként az öntözőcsatornák építésére vonatkozó emlékiratok tették lehetővé. Hogy betűzése pontos és megbízható, erősen alátámasztják az ugyanott talált szanszkrit, sőt arab felírások, amelyek majdnem ugyanazt a szöveget nyújtják a változó idők folyama alatt ott uralkodó népek írásrendszereivel.

Ezek a feliratok szerepelnek R. GÖBL, H. HUMBACH és R. CURIEL idézett műveiben és részben R. N. FRYE "The Heritage of Persia" c. művében. (Cleveland-New York, 1963) bár ez utóbbi inkább éremtani és pecséttani adatokkal bővelkedik.

A fehér hunok, heftaliták már SZENT JEREMOS [JEROMOS] szerint (meghalt 430) "saját írásaikból és nyelvükön olvasták a szentiratokat" s bár sokszor elítélőleg szól róluk, mint "észak farkasai"-ról, elismeri írástudásukat. Már nem számíthatók az általános tudományos felfogás szerint sem nomád, hanem megtelepült népnek. Így aztán főként indiai kapcsolataik során a pecsétjeik, királyaik rendelkezései, egyéni végrendeletek stb. pecsétjei is reánk maradtak. Ezeknek a pecséteknek írástörténeti jelentősége mellett igen fontos szerepük van a későbbi törzsi címerek ősi eredetére vonatkozólag. Az általános tudomány "totem állat"-nak nevezi ezeket az ősi és valóban legnagyobbrészt állat-figurás törzsi jelvényeket. Okvetlen kapcsolataik vannak az egyes törzsek eredetlegendáival és a 12 ciklusos, a törökös népek "állat-éveivel", amelyeket MIKOLA finn turkológus a bolgár király-lista évszámai nyomán oldott meg. Az összes Altáji eredetű népeknél megtalálhatók. Közlöm FRYE professzor után az egyik ilyen szép "totem-állatos" pecsét képét a "vaddisznó" törzs feliratos szövegével, ahol a rovásjelek merevsége még jellegzetesen túlélte az egyéb írás-emlékek elcikornyásodását. Vaddisznó, mint a bátorság jelképe dísznévként is szerepel sassanida címekben csak úgy, mint a besenyő TONUZOBA névben, akit történelmünkből ismerünk..

Kurzivírásuk bizonyára nem volt a keleti hunoknak. A környező népek, amelyeket meghódítottak vagy amelyek hatalma alá kerültek, ilyszerű szöveget szintén nem tudnak felmutatni, Kőrevésett felírásukat HARMATTA professzor nyomán a baktriaiak írásrendszerével kapcsolatos összehasonlítótábláján mutatom be.

A KHOREZMI ÍRÁS

Ez az ókori állam, amelyet az orientalisták a saját anyanyelvük szabályai szerint nagyon eltérő változatokban emlegetnek, (Xvarizm, Khwarizm, Choresmia, Horezm, Hvajrizm stb.) asszír ékírásos adatok tanúsága szerint eredetileg több népfajú törzsből formálódott és időben megelőzte a Méd és Baktria Birodalmak megalakulását. Valódi neve minden bizonnyal a korabeli óperzsa UVARAZMIJ lehetett, amely az AVAROK archaizáló neve. Pontos kiterjedését vitatják, azonban annyi bizonyos, hogy hatalmas birodalom volt s többek közt délen a Mervi oázis és a Tejen-folyó völgye is hatalmuk alatt állt, míg nyugaton a Kis Ázsia apróbb birodalmait, város központú államait is uralmuk alatt tartották, mint Lurisztán és Urartu országokat a mai Van-tó környékéig, tehát a Kaukázus déli részéig. Állandó harcban állt az Asszír Birodalommal, amelynek peremvidékén szakadatlan függetlenségi harcok folytak. Talán nem is azért, hogy önállóságukat megvédjék, harcoltak a khorezmiek, hanem az asszírok állandó néptelepítései ellen védekeztek.

Más vélemények szerint azonban az Óperzsa Birodalomból vált volna ki függetlenségi harcok hosszú során, bár W. TARN: "The Greeks in Baktria and India" (1951) műve szerint soha sem tartozott a jelzett ókori Perzsa Birodalomhoz.

A földrajzi kiterjedés és állami önállóság felsorolt adatait időrendbe és történelmi keretbe illesztve, még a következőket kell elmondanunk. A khorezmi állam népei sorában legjelentősebb volt a már említett hurrita nép, amelynek két írásrendszeréről D. DIRINGER (1948) és A. C. MOORHOUSE (1960) tanulmányaiból korábban képeket is közöltünk. Történelmükkel és nyelvükkel - amelyet az ural-altájihoz csatol, a szintén ismertetett I. M. DJAKONOV szovjet tudós foglalkozott. Az eredetileg az Amu-darja alsó folyásának vidékén erős khorezmi uralkodók minden igyekezete az volt, hogy nyugatra terjeszkedjenek és ez véglegesen sikerült is nekik, amikor Tarkánjaik vezetésével K.e. 822-ben végleg megsemmisítették SAMSI-ADAD asszír uralkodó seregeit és elfoglalták tőle az Urmia-tó, azaz a mai Örményország területére eső vidéket. Így ez a sem az indo-európai, sem a szemita fajhoz és nyelvhez nem tartózó nép beleékelődött a nagy asszír kulturterületbe és magával vitte az óperzsa nyelvben eddig ismeretlen "Nap fiai" fogalmat, fellázítva ezzel az eddigi, majdnem kizárólagos "tűztisztelet" kultuszát. Még erősebb lett a Khorezmi Birodalom, amikor K.e. 721-ben az asszírok Palesztina nem-szemita törzseit a szomszédos Médek Birodalmának északi részén telepítette le kényszervándorlással. Ezek közül a törzsek közül CERAM: "Narow Pass - Black Mountain" tanulmányából ismerjük az egészen magyarosan hangzó és Urmia-tó vidékén még ma is ismert, településtörténetileg adatolható ARAD, MESE, PETES, KESKES, IRUN, KISVADNA, KEREB, EKERET KADES és REKE neveket. Az áttelepített törzsek összefoglaló neve "HURU" volt, amit az asszír ékírások őriztek meg, mint Palesztina nevét, ahonnét a jelzett törzseket 721 év folyamán az "Uj Hurru" állam területére, Média területéről azonban az új telepesek hamarosan kénytelenek voltak északra menekülni, Urartu baráti népeihez, amikor a még az asszírok hatalma alatt álló Média függetlenségi harcai megkezdődtek és amíg DEJOK 708-ban K.e. megalapította a független Méd Birodalmat.

A hurrita-khorezmi államszervezet, törzsek tömörülése védekezés volt a szemita és irán-índo-európai népek nagy tengerében. Így egy állandó északi irányú vándorlási folyamat figyelhető meg náluk. Egyes törzsek, amelyekből később alakult ki Baktria, Sogdia stb. maradtak még régi helyükön, de a khorezmíek székhelye mindig északabbra vonul, ahol végül is megállapodnak kb. K.e. 261-ben, amikor Baktria is kikiálltja [kikiáltja] függetlenségét.

A khorezmi írásrendszer ábécéjéből több jegyet ismerünk, hála a szovjet-orosz régészeti feltárásoknak, főleg S. P. TOLSTOV munkássága nyomán előkerült írás-emlékek sorozatának. Ezek közt legjelentősebb a Toprak-Kala mellett feltárt őskhorezmi királyi palotából előkerült írások sorozata. ALTHEIM szerint a mai Kara-Kalpak Köztársaság területén fekvő, az Amu-darja folyótól nem messze fekvő Csaba-völgyben feltárt palota romokban kb. 80 khorezmi szöveg lett ismertté. Egy részük fára rótt, másrészük bőr és pergamentre vannak írva. Az 1948-ban talált írásos emlékek zömmel a K.e. 3. századból valók. Ez a földrajzi térbehelyezés nagyon fontos. Nemcsak faji, nyelvi, hanem immáron írástörténeti rokonságot is jelez az ótörőknek nevezett népek felé, amelyekhez tulajdonképpen magát a khorezmieket is sorolnunk kell. Hasonlóképpen jelentős a csupán egyetlen, öt betűből álló szöveg is, amelyet ugyancsak TOLSTOV tárt fel 1951 folyamán az ősi Khorezmia területén a Koy-Krylgan-Kala palotaromok közt. Az alsó rétegekben egy sorozat élelemtartó cserépedény került felszínre s az egyiken kereszt-jel mellett az alábbiakban közölt felirat szerepel csupa mássalhangzói betűsorból.

A felirat jellegzetesen a már kiégetett felületre van alkalmazva valami hegyes és éles szerszámmal. Vonalvezetését az alábbiakban adjuk HARMATTA nyomán. (1964). Ugyancsak az ő szakszerű megfejtését tartjuk leglogikusabbnak és főleg a mai magyar nyelvben még "nyelvjárási szó"-ként használt "hombár" szavunk legkorábbi írásos előfordulásának tekintjük. S ez nem is valami csekélység. Az un. faszén Carbon 14 nevű analízis szerint a cserép csöbör a K.e. 141. évet adta eredményül. Nyelvészetileg jelen sorainkban részletekre nem térek ki, csak annyit említhetek meg, hogy a MAGYAR ŐSKUTATÁS legközelebbi számában határozottan megcáfoljuk "A magyar nyelv története" c. kiadvány (BÁRCZI-BENKŐ-BERRÁR, 1967) ama megállapítását, hogy ez a szó "hombár" szerb-horvát közvetítéssel került a magyar nyelvbe.

De íme HARMATTA professzor betűfejtése:

HARMATTA professzor betűről betűre elemzi a rövidke feliratot, kiegészítve, illetőleg kijavítva TOLSTOV tévedését a betűk mivoltának megállapításával. Jelentősek a magyar írás-történész és iránologus megállapításai, mert az ősi nevén "UVARIZMIJ"-nek, tehát az avarság nevének archaizált formája mögött rejtőzködő Xwarizm, Khorezmia stb. nevekkel illetett ország népe igen korai és fejlett írástudással rendelkezett és erősen a hurriták hatása alatt élt, beleértve az utóbbi népcsoport egyikének, a magyar őstörténelemmel összeforrt szabírságnak a jelenlétét is. Fontosnak tartom, hogy HARMATTA betűzése eme körülmény miatt teljes szöveggel olvasóim rendelkezésére álljon. Íme a be tűzésre vonatkozó részlet:

"Az 1. jel alakja pontosan egyezik mind az arameus ostrokonok és i.e. 300 körüli papiruszok, mind pedig a későbbi xvarizmi írás "heth" betűjével. A pártus "H" alakja ettől eltérő, inkább a párthus "H" hasonlít hozzá, azonban ez sem egyezik vele. E jelnek az arameus és a későbbi "H" xvarizmi betűvel való egyezése kétségtelenné teszi a "H" olvasatát."

HARMATTA professzor eme betű-magyarázatához érdemes megjegyeznünk, hogy a "H" rovásbetű a CSALLÁNY-féle jeltáblázatban, amelyet a későbbiekben "Rovásábécék a Kárpát-medencében" címmel közlök, a huszonkét jeloszlopban szinte elő sem fordul, leszámítva a bizonytalan székely rovásjelet. Ez arra enged következtetni, hogy az ősi magyar nyelvben a szókezdő és hehezetes hang alig-alig szerepelt és ezt a sajátságos jelenséget az európai nyelvek szinte egyöntetűen átvették és vagy egyáltalán nem is jelezték például a magyar népnév kezdőbetűjeként, vagy ha igen, akkor nem ejtették ki. (Ungri, Ungarn. Ungaria, (H)ongrie, ugorszki stb.) De tovább folytatva HARMATTA betűfejtését:

"A 2. jel alakja igen feltűnő. Nem egyezik az arameus ABC egyetlen betűjének alakjával sem, de távol áll a párthus "P"- től is, s a későbbi xvarizmis [xvarizmi] "P" pedig egyáltalán nem vezethető le belőle. Ellenben pontosan egyezik a későbbi xvarizmi "M" betűvel..."

HARMATTA ebből azt a következtetést vonja le, hogy a xvarizmi írás már nagyon korán, az arameus hatás előtt, tehát a K.e. IV.-III. században önállóan fejlődött ki. Feltehetően a hurrita hatással való kapcsolat terelhette más irányba az irásfejlődést. A "moabita" írásnak nevezett vonalvezetés kötetlen betűi ugyanis közelebb állanak a késői korezmi jegyekhez.

Tovább idézve HARMATTA befűzését:

"A 3. betű alakja pontosan egyezik az arameus ostrokonok "B"-jével s a későbbi xvarezmi írásban is megtaláljuk még a "B"-nek azt a kissé szögletes változatát az általánosan használt gömbölyűén ívelő mellett."

Ez az idézet részlet a 3. számú betűről, mutatja, hogy HARMATTA is megkülönböztet szögletes és gömbölyded változatokat a xvarezmi írásrendszerben. Így a régi vésett, "rovott" jelrendszer helyét lassacskán a kurzív írás felé hajló gömbölyű és ívelt betűsor veszi át. Ezért a merevített vonalú, vésővel vagy más véső-vágó eszközzel képzett betűk természetszerűleg közelebb állnak a rovásíráshoz.

HARMATTA professzor egyébként a TOLSTOV-féle betűsort "H-M-B-R-K" mássalhangzókkal állapította meg, amelyet a mai magyar nyelvben "tájszó"-ként "hombár "azaz gabonatároló, "raktár" értelemben oldja fel. Így ez a szó nem tekinthető az általánosan "szláv átvételű kölcsönszónak", hanem az ősi Korezmből hozták magukkal kabar törzseink. HARMATTA ugyancsak mellékeli fejtegetéseihez az arameus-Koy-Krylgani és Tok Kalai azonos hangok táblázatát, amelyet az ő nyomán ismertetek én is meg Olvasóimmal.

Mint a táblázat mutatja a kurzív, összekötött folyóírás nem nagyon alkalmas teljesen megnyugtató azonosításokra. Ebbe az írásmódba az író már beleviszi saját egyéniségét a grafológia mindenkori szabályai szerint.

Sokkal jobban érvényesülnek a korezmi rovásjelek a Perm-vidék és Kubán környék régészeti leletein, az un. korezmi ezüstedények feliratain, ahol az ötvösök a betűket vagy apró pontok egymásbaolvasztásával, vagy vésőjük finom és éles hegyével örökítették meg. Ezekből a szépszámmal reánkmaradt ezüst edényekből SMIRNOV közölt egy kilenc darabból álló sorozatról készült felírásgyűjteményt a Leningrádban lévő Ermitázs Múzeum kincseiből. Az alábbiakban bemutatom SMIRNOV gyűjteményes kiadásából a 19. számú tábla ezüst ivócsészéjét és a rajta található peremfeliratot.

Az ezüstcsésze rovásjeleit részben poncolt apró pontokból, részben vésett vonalakból álló betűit a magyar rovásírás ligaturái kőzt már megtaláljuk. Szöveg értelmezést nem sikerült szereznem róluk, de formai azonosságuk kétségtelen a hasonló jegyek alapján. A székely-magyar ligaturák jegyeit NÉMETH és CSALLÁNY tanulmányai nyomán veszem:

amelyről LÁSZLÓ GYULA az un. STEPHANUS REX dénárokon szereplő kézzel utánavésett jelről ír "A népvándorláskor művészete Magyarországon" című monumentális tanulmányában a következőket írja:

"A textil mintás díszek pontos párhuzamát a magyar királyok első pénzeinek, a Stephanus-rex pénzeknek a középpontjában találjuk meg. De ugyanezeken a pénzeken találjuk meg a nagyszentmiklósí kincs rovásjegyeinek egyikét is, amely sehol máshol nem ismeretes: az alul-felül meghosszabbított szárú "P" jelet!" (I. m. 125).

Ez a "P" jel azonban a mellékelt leningrádi ezüs[t]ivópohár peremén ott található, tehát LÁSZLÓ professzor állítása csak a székely és magyar rovásírásos jegyekre vonatkozik, mert a Kárpát-medencei betűtáblázaton CSALLÁNY nyomán valóban nem található.

Ennek a rovásjegynek tehát okvetlen kapcsolata van a korezmi származású kabarok és egyéb "kísérő népek" művészetéhez. A kvarezmi-khorezmi felírásokkal egyébként maga a nagy szovjet régész és írástörténész S. P. TOLSTOV is foglalkozott éppen a Perm és Káma vidékén talált ezüstedényekkel kapcsolatban, amelyeknek kvarezmi eredetét a feliratok bizonyítják. Kilenc ilyen felírásos ötvösművet tartanak számon és mint műhelytitkot még a készítési éveiket is ismerjük. A legrégibb K.u. 653-ból, a legfiatalabb 705-ben készült, tehát abban a korban, amikor a honfoglaló magyarság utolsó hulláma, a Kazár Birodalom keretében élő szabír-magyar etnikum a korezmiekkel állandó kapcsolatban, kultúrközösségben, azonos politikai tömörülésben élt. E tekintetben krónikáinkban már CSABA hun királyfitól kezdve az ÁRPÁD-fiak házasságáig sűrű utalássorozattal találkozunk. Annak ellenére, hogy a krónikáink hitelét és főleg történelmi forrásjellegét a hazai, elavult tudomány, főleg GYÖRFFY GYÖRGY mereven elutasítja, ő maga is kénytelen volt már 1969-ben a következő kényszernyilatkozatot tenni:"Meg kellene a khorezmiek hatását vizsgálni... akikkel tényleg volt kapcsolat..." (Történelmi Szemle, Budapest, 1969 .1. 21. szám)

Az "alul-felül meghosszabbított "P" betű" tehát közös örökség a magyar-khorezmi népi kulturából és LÁSZLÓ GYULA kutatásai során azt a kérdést is felveti ezekkel a "STEPHANUS REX" finomezüst obulusokkal kapcsolatban, hogy vajon milyen korból lehet őket származtatni: "Kérdés, hogy a Stephanus Rex felirat Stephanus GÉZA fejedelmünkre (970-997) vagy Stephanus-ISTVÁN királyra (997-1038) vonatkozik-e?"

A leningrádi ezüstcsésze korezmi feliratának ez a különleges "alul-felül meghosszabbított szárú "P" jegye" természetesen nem a xvarezmi-korezmi írásrendszer egyedüli és kizárólagos betűje. Bár rovásjellegű betűnk erre vonatkozólag valóban nincsen, már szóvátettük az un. "heftalita töredékek"-ben szereplő kurzív írás jellegű azonos betűformát, amely a jelzett kézzel vésett jelhez szerfelett hasonlít. Sőt "kettőzése" is akad ugyanebben a fehér-hun ábécében, ahol a "P" betűnek mindkét oldalán, a meghúzott és hosszabbított függőleges száron ott szerepel egy-egy kis köröcske. S ez a "heftalita "P" betű" viszont a kora baktriai rovásjegyek sorában szerepel. Nincs afelől kétség, hogy az említett jegyek az arámi írásrendszerből, mint közös forrásból vezethetők le és az ótörök kapcsolatok, amelyek MUSABAJEV által feldolgozott Arany-Kurgán-i felírás szerint a K.e. 7. századig vezethetők vissza.

A már említett TOLSTOV és SMIRNOV-féle adatok mellett a khorezmi írással erősen foglalkozott a szovjet tudósok közül a szerencsés kezű régész A. V. GUDKOVA is, aki finom asszonyi megérzéssel jutott a Top-Kala-i hamvvederhez és a rajta szereplő felirathoz. ("Tok-kala" Thaskend, 1964) A felirat dátuma kissé bizonytalan. Szakemberek vitájából azonban kialakult a K.u. 658. év, mint legkorábbi és 753, mint legkésőbbi időhatár. GUDKOVA régésznő gyűjteménye nagyon sok vitára adott okot gazdagon közölt, aprólékos írás-emlékeivel. Itt csak egyet említek meg a már szereplő halotti hamvveder felirata mellett: egy pénzdarab felirata. Ez is azért jelentős, mert tudósok vitái közben két a magyar őstörténettel szorosan kapcsolódó nevet hallunk emlegetni. Sajnálatos, hogy a magyar mássalhangzók - és ez minden bizonnyal áll a törökös népek betűire is - az angolszász vagy francia és orosz tudományos irodalomban sokszor csak körülírással, pótbetűkkel, hangkombinációkkal megközelíthetők. Ez a bizonyos "hangzavar" nagy akadály a tudományos tisztánlátás terén, bár néha, mint a jelen sorokban szereplő két népnév a "kangar" és "szabír" talán éppen azért szerepelnek TOLSTOV, LIVSHITZ, GUDKOVA és főleg W. B. HENNIG ("The Choresmian Documents" Asia Major 11.2., London, 1985) vitairataiban, mert mindegyik a maga anyanyelve szerint betűzi ki a rejtélyes írásokat és a magyar füleknek szinte csengő hangon leírt nevek kiejtése, létezése, mikéntje felől oldalakon át vitatkoznak, hogy melyikük közelítette meg a valóságot.

A jelzett éremfelirat és egy kétnyelvű - a kísérő nyelv sogdi - felirattöredék alapján merült fel a két sző "XNGRY" avagy "XNAKRY" betűzéssel az egyik, míg titkos szóként a második "SYRY " vagy "SBYR" jelekből összerakva. A tudósok legnagyobb problémája a "prima facie X" (első szóként szereplő X jel). TOLSTOV közelíti meg, bár nem teljesen, a "XANGIR" népnevet, amelyet a magyar őstörténelem rokonnépünkről, a besenyőkről ismer, akiket tudvalevőleg BÍBORBAN SZÜLETETT KONSTANTINOS szerint "KANGAR"-oknak neveztek. S valóban az "X" betű sem a magyarban, sem az ótörökben nem szerepel, mindig idegenként bujt meg a rovás és más írásrendszereink között és mindig "K" hangnak jelezték vagy ejtették őseink. De íme az idézett "kangar" kvárezmi betűzése:

ahol a HENNING-féle megoldás alapján a besenyő- "xangar" és a "S-W-R" = szabir-népnevek korezmi írással vannak rögzítve. A betűk hasonlítása a magyar rovásjegyekkel már az Olvasók vagy íráskutatók gondja kell legyen. Történelmi hátterét ennek és sok más korezmi felírásnak a végső megoldása mindenestre még várat magára, hiszen a legtöbb ilyen írásemlék az oroszországi múzeumokban van és csak keveseknek hozzáférhető. Mindenestre ma már az eddig közölt emlékek, főleg az ezüst és más fémtárgyakra rótt felírások egészen elfogadható ábécét nyújtanak, annak ellenére, hogy a rovások vonalai "árnyékolva" vannak, azaz párhuzamos vésetek cifrázzák a betűit. Ilyen a következő oldalon közölt és 658-ból származó korezmi felírásos ezüsttál, ahol az ügyeskezü ötvös a merev, egyenese vonalakat már eléggé gömbölyítette.

Írástörténetileg tehát szintén alátámasztható a magyar krónikák ama adata, hogy a magyarság és korezmi nép közt szoros, vérségi kapcsolat állott fenn. Ez az írástudományi kapcsolat a rovásjegyek technikájában is megmutatkozik. Az elavult hazai történelmi felfogás a hun-korezmi-magyar kapcsolatok tagadása terén, mint már említettük, szintén kénytelen engedményeket tenni az ősi hagyomány és a krónikák bizonysága javára, amely engedményt GYÖRFFY "meg kellene vizsgálni" szavakkal fejez ki azzal a megtoldással, hogy a két nép közt "tényleg volt kapcsolat"...

BAKTRIAI ÍRÁS-EMLÉKEK

Az Óperzsa Birodalomból hosszadalmas függetlenségi harcok után csak K.e. 261-ben sikerült ennek az új ország népének kiszakadnia, amikor NAGY SÁNDOR már erősen meggyengítette az egész Közép Keletet uralmuk alatt tartó perzsákat. Részben segítségükre voltak, bár minden szövetkezés nélkül a Belső Ázs[i]ából délre és nyugatra hatoló heftaliták is, akik aztán később sokszor megdöntéssel fenyegették Baktriát. A rovásírás története szempontjából a baktriai írás-emlékek átmeneti fokozatot, ráhatást jelentenek éppen a heftaliták, azaz fehér hunokkal való kapcsolataik miatt.

A legjelentősebb és írástörténeti szempontból a fehér-hunokkal kapcsolódó emlékek egy része az un. késői Baktria területéről származnak és egyidősek a szintén tárgyalandó és a magyar hagyományokban rokonnépnek tartott pártusok írásos hagyatékával. Baktria területét a hajdani kusán nép is megszállta és évszázadokig a SASSANIDA uralkodók jóvoltából jelentős etnikuma lett az örmények mellett az állami csoportosulásnak.

Baktria történetét eléggé ismeri a történelem. Minket célkitűzésűnk szerint az írás történelme érdekel és itt nem hallgathatjuk el a baktriai kussiták, szakák közvetlen kapcsolatait a fehér hunokkal. Évszázadokon keresztül, bár testvérnépeknek tekinthetők, állandó harcban állnak egymással szemben. A heftaliták-fehér hunok hatalmi fölénye a morzsolódó évszázadok alatt egyre gyengül és a K.u. 224-ben a sok fejedelmi családból élretörő I. AR-TAS-UR kitűzi a szabadság zászlaját a megszálló rómaiak ellen és megalapítja a SASSANIDA-dinasztiát uralma alá vonva Baktria, Szakisztánés Lurisztán mellé még Örményországot is, már a harcias fehér hunok jó része is kénytelen őt urának elfogadni és véglegesen városokat, végső telephelyeket építeni magának. A huzavona azonban még mindig tart, amíg V. BER-KÁM GOR K.u. 420-ban súlyos, majdnem megsemmisítő győzelmet arat felettük. Baktriában dőlt el a keleti Hun Birodalom sorsa, amikor Merv mellett magát a heftalita királyt is személyes kézi tusában elejti és koronáját a Csíz-helyen álló Nap-templom oltárának ajánlotta fel.

A korabeli feliratok szerint BER-KÁM GOR királyhoz ez alkalommal a kusánokkirálya hódoló követséget küldött és már ott találta az udvarban Túrán és Mukrán királyait is, akik hasonló szándékkal jöttek a SASSANIDA uralkodóhoz. Feliratos emlékeik nemcsak a történelmi adatokat tisztázzák tehát,h anem az írásfejlődés elkülöníthető fokozatairól is élesebb képet kapunk.

A feliratok köz szerepel Baktria területéről az Uruzgan melletti kő, amelyről az afganisztán H. BIVAR íráskutató és történész adott hírt 1954-ben. Ezen szerepel első ízben "ZSA-BOGO" formában a hun "JA-BU-GA" tisziségnév, amelyből a mai magyar "jobbágy" ered. (JRAS 1954, 29. tábla) De még nagyobb jelentősége van az un. Tocsi-völgyben talált sziklafeliratoknak. Ezek többnyelvűek és így a megfejtésnél nem állnak fenn kísérletezések vagy bizonytalanságok. A baktriai írás-emlékek párhuzamszövegeit szanszkrit, arab és részben fehér-hun jegyekkel írt szövegek kísérik és így a betűhasonlításra nagyon jő lehetőséget nyújtanak.

Nagyon jelentősnek tartom as egyik szanszkrit szöveg összevonásos betű, illetőleg szótagsorát, amelyből több jel a székely-magyar rovásírás un. ligaturáihoz példaként is szolgálhatott már a fehér-hunok korszakában a Sassanidák alatt.

Jelen írásomban nincs mód rá, hogy a feliratok nyújtotta történelmi és kulturális kapcsolatok szövevényére is kitérjek - erre talán egy külön régészeti tanulmányban külön és részletesen is sor kerülhet - s így csak HARMATTA professzor és GÖBL írástörténész, valamint H. HUMBACH tanulmányai nyomán közlök pár írás-emléket, részben fénykép, részben vonalas jegyek táblázatokkal.

A közölt illusztrációk közt különleges figyelmet érdemel HARMATTA professzor "Late Bactrian Inscriptions" c. tanulmányának ama részlete, ahol a Tocsi-völgyi írás-emlékek alapján párhuzamot von a baktriai és fehér-hun írásjegyek közt. A fehér-hunok rovásrendszeréről a további fejezetünk emlékszik meg, főleg éremtani jelek során, de ott is akadnak kőrevésett írás-emlékek is. HARMATTA összefoglalja tanulmányában a legutóbbi évek indiai, Kaukázus-vidéki írástörténet iráni jellegű emlékeit (Budapest, 1969) és inkább hivatásához híven nyelvészeti összehasonlítással foglalkozik benne, de mint "másod termék" a betűrendszerek kapcsolatait a jelzett földrajzi térben eleddig csak SUPKA GÉZA vizsgálta felül "A nagyszentmiklósi kincs revíziója" címmel (1917). A maga korában SUPKA tanulmánya minden bizonnyal kimerítette az addig ismert külföldi szakmunkák nyújtotta adatokat. Az újabb kutatások sok mindenben igazat adtak neki, mint azt jelen gondozásomban másutt közölt írása bizonyítja. (Lásd a nagyszentmiklósi feliratokról szóló fejezetünket!)

SUPKA GÉZA brahami, Indus-völgyi íráskutatásait a jelzett nagyszentmiklósi kincsek felirataival kapcsolatban roppant fontosnak tartom azért is, mert 1932-ben a francia "Académie de[s] Inscriptions et Belles-Lettres"-nek egy másik honfitársunk, HEVESY VILMOS komoly és sokat vitatott tanulmányt adott át közlésre, amelyben nem kevesebbet állít, mint hogy a Harappában és Mohendzsodáróban talált és eddig megfejtetlen írásrendszer és Husvét-sziget híres betűrendszere közt komoly hasonlatosságot fedezett fel. Ezzel az írásrendszerrel, mint esetlegesen a középázsiai eredetű rovásjegyekből származó fejleménnyel, a "Fórum" fejezetünkben foglalkozom, illetve közlök róla hasonmásokat.

AZ ARÁMIAK ÍRÁSRENDSZERÉRŐL

Az arámi (arameus) írásrendszer kb. két évezredig volt használatban Közel-Kelet és Belső Ázsia térségeiben. Hatása érződik a K.e. másfél évezred folyamán élő kulturnépeknél, akik mint hivatalos írást használták ennek az ősi betűrendszernek jeleit, bár mindegyik a saját nyelvén fejezte ki vele mondanivalóját. Jelentősége tehát oly nagy volt, mint a ma használt latinbetűs írásrendszeré, amely ugyan a félvilág kulturkincsének tekinthető, de a közös használatból az azonos jelekkel kifejezett mondanivaló egyáltalán nem jelent semmiféle nyelvi azonosságot. Az írek és baszkok, a magyarok és olaszok egy és ugyanazt a betűrendszert használják bár semmiféle nyelvrokonság nincs közöttük.

Az arámi betűrendszer tehát a ZSUFFA-féle áttekintő térkép három kulturfókuszának mindegyikét erősen befolyásolta. A magyar rovásírásban még ma is szerepel arámi eredetű betű, amelyet a legelfogultabb finnugoristák is elfogadnak és amely kétségtelenül Belső Ázsiából származó ősi testvérnépeinkkel közös, ősi soron szerzett írásjelek egyike.

Az arámi írásrendszer első példányai az óperzsa Birodalom arqumenida korszakából származnak, a K.e. 5. századból. HUART és DELAPORTE francia orientalisták után közlök, ebből az időből származik. A szerzők csak mint kulturtörténelmi adatot ismertetik, minden további elemzés nélkül, de így is élesen megfigyelhetők az egykori vésett-rovott jegyekből a "calamus"-szal már legömbölyített vonalvezetések:

Miután az óperzsa Birodalom hivatalos közigazgatási nyelve egyidejűleg az arámi volt - bár már az ókori perzsák a saját nyelvüket beszélték - hasonlóan a Magyarországon 1840-ig használt latin "hivatlos nyelv" szerepéhez, itt is sokáig megmaradt a használata ennek az egyre idegenebbé válló [váló] írásrendszernek. Erre vonatkozólag idézzük HARMATTA JÁNOS egyik rövid tanulmányát: "A legrégibb Xvarizmi felirat" címmel.(1966):

"Az utóbbi évtizedek felirat-leletei ma már lehetővé teszik, hogy megrajzoljuk az írásbeliség fejlődését az Óperzsa Birodalom egykori tartományaiban. Az óperzsa kancelláriák az i.e. V. század hetvenes éveitől kezdve már általánosan az arameus nyelvet és írást kezdték az Óperzsa Birodalom közigazgatásában használni. Évszázadokkal az óperzsa Birodalom felbomlása után Persisben, Parthiában, Sogdianeban olyan írásbeliség jelenik meg, amely az arameus írásból fejlődött és arameus eredetű logogramm-rendszert használ. Kézenfekvő arra gondolni, hogy ezek az írásbeliségek az Óperzsa Birodalom arameusi kancelláriai gyakorlatára mennek vissza, azonban e feltevés bizonyítására csak az új leletek adnak lehetőséget. Ezeknek a segítségével ma már bizonyítható, hogy az óperzsa kancelláriák arameus írásbelisége és gyakorlata Nagy Sándor hódításai után a hellenisztikus államokban is továbbélt..."

Az arameus írás nagy térhódítása egész sor államban figyelhető meg. Minket főleg azok érdekelnek, amelyeknek a területén ősi rokonnépeink átvonultak, vagy talán hosszabb-rövidebb időtertamra [időtartamra] meg is telepedtek annak ellenére, hogy az általános felfogás szerint "nomád" népek voltak. Történelmileg, nyelvészetileg is hatalmas az út a sumérok korától a magyar honfoglalások bármelyikéig, akár a hunokét ATTILLÁVAL akár az avarokét BAJÁNNAL vagy a magyarokét ÁRPÁDDAL vesszük is. Ezeket a tudományágakat azonban jelenleg mellőznünk kell, hogy egyedül az írástörténet útjait, ösvényeit nyomozzuk. Így is sokszor ködbe vész a határ...

HARMATTA idézett írásában az arameus írásrendszert átvevő népek, államok sorában megemlíti Örményországot, Gruziát (Ibéria) Parthiát, Gandharát, azaz az indiai hun birodalmakat és végül Xvarizmot. Ezeknek a rég letűnt államoknak a nyomait azonban mindenüt[t] elárulják az egyre-másra előtűnő írás-leletek és a fejlődés időben és térben ezeken a részeken sokszor új írásrendszereket is teremtett, mint Perzsia területén a pehlevi, Bokharában a sogdi, Baktriában pedig egy egészen sajátságos írás alakult, ahol már a szanszkrit és arab írásrendszerek hatása is érződik.

De visszatérve az arámi írásrendszerhez és őseinknek a Kaukázus-vidéki népekkel való átmeneti vagy huzamosabb kapcsolataira, az előkerült írás-emlékek sorából kiemelem a GRUZIA területén talált két emléket, a Mzcheta mellett kiásott kétnyelvű feliratos követ, valamint a Bori falu mellett talált ezüsttálat. Ezekről részletesen is írt SURÁNYI ISTVÁN munkatársam "Magyar tisztségnevek két gruziai feliratban" c. írásában (Magyar Történelmi Szemle 1971). Ezt a kis tanulmányt, amely a "botos ispán" tisztségét a sumér "pati " tisztségnévig vezeti vissza a két felirat nyomán, a szerző kérésemre kiegészítette az ALTHEIM-féle két rovásírásos betűrendszer táblázatával. Itt ALTHEIM és kutatócsoportja már az arámi nyelv "egy jellegzetesen Kaukázus-vidéki változata" értelmében használja az arámi írás vállfajaként az általuk "aramazi" vagyis félig "elgruziasodott" betűrendszernek tartott jegysort. Nem érdektelen tehát, hogy SURÁNYI tanulmányát és a hozzákapcsolt kiegészítő táblázatot teljes egészében idézzem:

"...Grúzia ősi fővárosa Mzcheta területén, a mai Tiflis és Goritól kb. 20 kilométernyire északnyugati irányban, 1942-ben TSERETELI gruz régész vezetésével rendszeres ásatások során többezernyi arany- ezüstlelet kíséretében kétnyelvű feliratos köveket is találtak. A szöveg arámi és görög nyelven íródott. Az arámi szöveg sok ősi szót örökített meg. A lelettel sokan foglalkoztak, de valamennyit felülmúlja F. ALTHEIM: "Die Bilinguis von Mzcheta" c. tanulmánya, amelyben hun rovásírásra vonatkozó kapcsolatokat is teremtett..."

SURÁNYI tanulmányrészlete történelmi és nyelvészeti hátteret biztosít a két feliratnak. Igazi jelentősége azonban írástörténetei szempontból a két táblázatnak van, amelyeken, mint látjuk, egészen a nagyszentmiklósi kincsekig keresik ALTHEIM kutatótársai, H. JUNKER és R. STIEHL a kapcsolatokat. Az általuk "Protobulgarisch"- azaz "előbolgár"-nak nevezett rovásjegyek a[z] "ATTILA-kincs feliratai", amelyet a jóindulatu, de a részletkutatások eredményeit nemismerő német írástörténészek a Balkánra vonult testvérnépünk művészetének tartanak... Ennek ellenére jelentősnek tarthatjuk ALTHEM összegező végszavait a két gruziai írás-emlék tanulságairól:

"Az ő-török rovásjelek eredetének kutatásánál Thomsen Vilmos hamarosan rájött, hogy ezeknek az alapja egyfajta arámi nyelvjegyei kell, hogy legyenek. Következő lépésével már pontosabban határozta meg ezt a jegyrendszert és a sogd betűkben találta az ősi gyökeret, sőt olyan messze következtetett, hogy nem a "késői-sogd", amely a 7. században keletkezett, volt a forrás, hanem a "korai-sogd", amelyről pár ecsettel írt levélt [levél] maradt fenn a 4. századból..."

Ugyanilyen dokumentumokkal arámi írásrendszerben, találkozhatunk az Indiába elkerült hunok írásaiban is ugyancsak ALTHEIM és STIEHL szerint, akik ASZOKA király feliratát elemezték. (1959)

ALTHEIM és kutatócsoportja egyébként már itt bekapcsolják az "arazmi" írásrendszer fogalmát, amely az aráminak egy fejlődési foka a pahlavi és parsik betűrendszerek befolyása alatt. Itt az óperzsa, sassanida stb. befolyások is érezhetők, különösen az ALTHEIM-csoporttól "könyvírás"-nak nevezett vonalas írásrendszerben, amely a puha és hajlékonyhegyű toll vagy ecset segítségével íródik az un. "vésett írás"-sal szemben, amelynek merevségét a kemény anyagra vésővel vagy késsel vésték, karcolták. Mindenesetre a két gruziai felirat közt is van némi eltérés, hiszen a sziklafelirat, amely kétnyelvű, maga is mutat "könyvírás" jellegű betűket, míg a Bori mellett talált ezüst tál peremén - ámbár az alapanyag nem oly kemény, mint a szikla felület, inkább a merev és valóban rovásjellegű betűk tűnnek fel.

ALTHEIM törekvése, hogy az arámi és ótörők rovások, illetve "könyvi-rások" közt fejlődési menetet bizonyítson, a két mellékelt táblázat szerint eléggé kidomborodik, bár az elsőn a gruz, közbeiktatott fokozat betűi nem eléggé meggyőzően hatnak. Sokkal nagyobb a hasonlóság az aramáz fokozat, tehát az általános Kaukázus-vidéki betűjegyek és az Orkon-vidéki, Jenyisszei-írások között és végső konklúzióként a nagyszentmiklósi rovásjegyek között.

A mellékelt képen láthatók és az ALTHEIM professzor által felállított táblázat mutatja az arámi írásjegyek hasonlatosságát az óperzsákon keresztül egészen a "proto-bulgárok"-ig, akiket ALTHEIM a nyugati hunok egyenes leszármozottjainak tart. Ehelyütt azonban csak az arámi nyelv írásrendszerének hatására akarom irányítani Olvasóim figyelmét.

A mellékelt arámi szöveg megoldása könnyű volt, mert a görög párhuzam-szöveg ezt szerfelett megkönnyítette. A két szöveg azonossága felől nincs semmi kétség. Az írástörténeti fejlődés azonban az arámi betűrendszertől a pahlavi (ősperzsa), a kissé későbbi és a törökségre nagy hatást gyakorló "parsik" iráni hatású indiai írásáig a fejlődés valóban szembeötlő. ALTHEIM és munkatársainak táblázata azonban bizonyítja azt is, hogy a hunok Kaukázus-vidéki kulturája hatással volt a gruziai arameus változatra is, amelyet ők "armazis"-nak neveznek. A kibetűzött szöveg a következő:

Magyar fordítása:

"Én vagyok Serapit, a király Pázmánjának (ispán) az ifjabb ZEWAXNAK (más olvasat szerint ["]SEBAK"-nak!) leánya GYODMANGA felesége, aki győzelmeket aratott és arat s aki a király Sáfárjának (Seferun) udvarmestere és AGRIPPA fia. Sírj, sírj, sírj felette, hiszen az öreg kort nem érhette el és oly szép és jóságos volt, mint senki hozzá hasonló és aki 21 éves korában halt el.."

SURÁNYI a feliratokat magyar tisztségnevek szempontjából vizsgálta felül s most kiegészítem írását ezzel a jelzett szöveggel és az ugyancsak Gruziában talált ezüstcsésze rovásírásos feliratával. Ennek a vonalas átbetűzése - sajnos - számunkra elérhetetlen volt, de egyes részletek, rovásjegyek késtségtelenné [kétségtelenné] teszik, hogy ez a szép darab a törökös népek egyikével okvetlen összefüggésben van és ha más nem, akkor kazár politikai államkeretben együttélő valamelyik rokonnépünk készítménye volt.

Bár a jelzett gruziai feliratok az arámi nyelv tökéletes leszármazottjai, rajtuk kívül még egész sor olyan írásrendszer fejlődött ki ebből az ősi írásból, amelyek kétségtelenül kapcsolatban voltak a magyarság őstörténetében szereplő rokon vagy szomszéd népekkel és így a kulturhatás földrajzilag, fajilag megokolt. Ezek közt szerepel az iráni nyelvekhez sorozott sogdi, pehlevi, parsik írásrendszer, de az Ujgur Birodalom történetében oly nagy szerepet játszó manicheusi írás is. Majdnem mindégyiküknek van régibb és újabb változata és hol egyik, hol másikkal kapcsolatban voltak elődnépeink. A manicheus írás az új valláson keresztül terjedt. Ez sokáig államvallása volt a Belső Ázsia nagy térségein nomád pásztorkodással, kalandozó hadjáratokra járó lovas-katonáskodással foglalkozó törökös népeknek, így a hatása sem maradt nyom nélkül az írásrendszerben.

A manicheusok magas műveltségi fokon állván, az írás és díszítése igen elterjedt. Külön íródeáki tisztség a "betűs" emlékét fedezték fel Kizili, Turkesztán manicheusi kulturcentrumában. Ővükben kard helyett tokban viselték a vonalzót és hosszú ecseteket, míg a tust vagy festéket kis tégelyekben hordták. A mellékelt falfestményen az "íródeák" mellett szogd-betűs felirat is látható. (139, old.)

A Kizil mellett felfedezett falfestmények hatalmas méretű ábráit mintegy keretként egész sor "íródeák" alakja fogja be és bár csak egynek a nevét árulják el a szogd ábécé fehér alapra festett betűi, szakemberek szerint mindegyik figura mellett ott szerepelt a neve. Az "alsó íródeák" feje a fehértáblácska alatt látható.

Hogy a Közép Ázsia területén létezett különféle törökös és később mongolos népeknél az "íródeák"-ság külön tisztség volt, arra vonatkozólag KÜL TEGIN sírfeliratából és a "Mongolok titkos történeté "-ből vannak adataink.

Időben a Kizil melletti manicheusok felirata és az egész falfestmény komplexum az 5. század végéről származik és határozott bizonyítékként foghatjuk fel a melléjük alkalmazott betűrendszert, hogy ekkor már a szogd írást használták.

Az a körülmény, hogy itt a vésőt a puha és hajlékony ecset váltotta fel, valamint a durva szikla, vagy kemény kőfelület[t]ől eltérőleg itt már finom színekkel megalapozott falfestmény keretének nagyobb igényei lépnek fel, mint írásra alkalmas helyek, tekintetbe kell vennünk a végeredménynél mutatkozó gömbölyített jellegét a betűknek. Ennek ellenére a régi merev rovásos írás jelleg sem tűnik el egészen.

Maga a szogd írás is azáltal, hogy a vésőt ecsettel cserélték fel az írástudók, idők folyamán mindinkább kurzív, folyamatos vonalvezetésűvé vált. A STEIN AURÉL-féle gyűjtésből eredő korai szogd tollírástöredék (138. old.) betűi még mindig egyedülálló betűsorból alakított szöveget nyújtanak, ahol nemigen vannak "ligaturák", míg az ugyancsak ebből a gyűjteményből ismert töredék alig fél évszázaddal későbbi időkből már határozottan folyamatos, egybe írt betűkkel alkotott írásrendszert mutat.

KAUKÁZUS-VIDÉKI ÍRÁSOK

Magyar őselődeink Kaukázus-vidéki kapcsolatai többet jelentenek egyszerű "kulturális kapcsolatoknál". A szabírság és a hunok több ágának itteni hosszadalmas tartózkodása - bár ezt finnugor szemléletű történészeink tagadják - régészeti, néprajzi és nyelvészeti adatok alapján kétségtelen. Megerősíti ezt a hun-hagyomány, krónikáink sok adata mellett több korabeli írott forrás is. Településtörténeti vonalon elég csak az őskutatás terén annyira jelentős LUKÁCSI KRISTÓF-féle örmény vonatkozású adathalmazára gondolnunk, amelyet minden őskutató ismer.

A gruziai arámi eredetű írásjegyrendszerről már esett szó ALTHEIM professzor tanulmánya nyomán, de nem hagyhatjuk szó nélkül a régeltűnt kaukázusi albán írást és részben az örményt sem. Eddig az albán népnek nagyon kevés írásemléke volt nyilvántartva s alig-alig nyílt mód a teljes ábécéjét összeállítani. Régészeti leleteken felbukkanó emlékek nem nyújtottak teljes képet.

Kubán-vidéki rovásírásról tudunk. Vannak ilyen írásosemlékek és ezek kapcsolódnak a székely-magyar rovásrendszerhez. Így nagy örömmel vettem hírt SCHÜTZ ÖDÖN kandidátus "Balkáni Albánia-Kaukázusi Albánia" c. rövid írásáról, amelyben megemlíti az első, csak 1937-ben felfedezett albán ábécét örmény kísérő szövegével. A nevezetes betűjegyzéket a szerencséskezű I. ABULADZE gruz régész az örmények ősrégi, több, mint ezer éves könyvtárállományában Matenadaranban találta. Magyar armenológusunk ezzel kapcsolatban közölt cikke foglalkozik írástörténeti alapon a jelentős lelettel. Tőle tudom, hogy a Gruzia-Armenia közös területére átterjedő Utik-tartomány, amelyben az ősi "ud" lakott hajdanán a feltárások során egyre több régészeti írásos adattal rendelkezik és ma már van rá lehetőség, hogy ezt az eddig ismeretlen írásrendszert rekonstruálják. A talált szövegben 52 betű szerepel. Ekkora mennyiségű írásjele csak a kezdeti fázisában lehet egy-egy írásrendszernek, ha az az írás legelemibb összetevőire, a hangokat jelző betűkre épül.

A Mingecsaur, Kur-folyam menti városromokból előkerült emlékeken szereplő betűk száma már erősen redukált, ami arra enged következtetni, hogy a fejlődés az egyszeresülés folyamatával elhagyták a felesleges írásjeleket. Ugyancsak a Kur-folyam vidéki Csenatsi kisváros régi, kb, 8-9. századi temetőjében is találtak ilyen, eddig ismeretlen betűkkel jelzett régészeti leleteket. Többek közt sírköveket. Ezek egyikén az újdonság jeleként szerepelnek az alán írásjegyek, amelyek egymásközt kötetlenek, vésett, rótt írásrendszer lehetett az ősük, vagy a feltalálójuk ilyen rendszer betűit vette alapul az ábécé megszerkesztésénél. A rendelkezésemre álló leletkép csak vonalasrajz, de eléggé szemlélteti a betűjegyek alakját. A sírkő központjában egy hegyikecskét(?) üldöző lovast ábrázol, kezében előrelendülő szablyával. Fejdísze a szokásos Közép Ázsiából ismert hármas korona jellegű ékítmény, amellyel a megdicsőült halottakat ábrázolták. Ugyancsak az "álmot" jelző halálra utal a mákkupak keresztmetszete, az elszenderítő mákony ugyancsak ismert szimbolikájával. De minket a tipikus "füles" örménykeresztekkel túlzsúfolt másik oldal érdekel, ahol a jobb felső sarokban többszörösen is megszakított betűsor látható a jelzett egymástól függetlenül álló, kötetlen betűkből.

A kaukázusi, ősi nyelvek ismerőire, kimondott írástörténeti szakemberekre vár a feladat, hogy ezeket a jeleket, a Mingecsaurnál talált feliratos gyertyatartók, cseréptöredékek betűivel hangtani, formai vonatkozásban szakszerűen összehasonlítsák az 1937-ben előkerült kéziratos példány ábécéjének jegyeit... Ennek a különben a 15. században a Krim-félszigeten íródott kódexnek a betűi mindjárt első pillanatra több esetben is nemcsak egymásközt mutatnak hasonlóságot a Csenatsi-i sírkő és a hun rovásbetűk több jegyével is.

Bizonyára nem járok messze az igazságtól, ha feltételezem, hogy ezen a vidéken a magyar rovásírásra vonatkozólag még sok meglepetéssel fogunk találkozni, mint ahogy pl. a teljesen magyar jellegű lovastemetkezések, iráni-sassanida fémművesség stb. újabb és egyre újabb adatokkal bizonyítják a hivatalos "tudományos körök" véleményével szemben a magyar őshazák egyikének kaukázusi térbe való benyomulását...