20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 augusztus 05, vasárnap

Természetes védekezés szúnyogok ellen

Szerző:

Biztosan mindenkinek volt már dolga szúnyogokkal. Sokféle védekezésről hallottam már. Íme egy kis összefoglaló.
Az uniós törvénykezések tiltják a szúnyogra és a szúnyoglárvákra eddig alkalmazott permetezőszerek használatát, helyette azonban a jelenlegi piacon nem található olyan általunk megfizethető szer, amelyik viszont megfelelne az előírásnak. Így a több éve elmaradt szúnyogirtás miatt, valamint a jelenleg most visszahúzódó ár után maradt állott vizekben a szúnyogok létszáma kétnaponta 300-ezerszereződik. Egy szúnyog ugyanis kétnaponta 300 000 új petét rak le.

 Hazánkban 44 szúnyog faj él, de vérszívó közülük csak a gyötrő szúnyog, a mocsári szúnyog és a dalos szúnyog.

A halastavainkban a halak, és közülük is a csuka előszeretettel fogyasztja a víz felszínén úszkáló szúnyoglárvákat, de a nem tisztított tavi szélek miatt a lárvák a sás és a nád között megbújva naponta több százezerrel többen rajzanak ki, mivel ott még a halak sem érik el őket.

Az árterületi részeken ilyen természetes ellenség hiányában a föld felszáradásáig szintén nagy mennyiségben termeli ki szaporulatát a szúnyog. Természetes ellensége még a béka is a szúnyognak, de már békából is egyre kevesebb található a természetben, mivel a szúnyogirtás egyben a békapetékre is hatással volt annak idején, s míg a békák létszáma szinte teljesen lecsökkent, addig a szúnyogok vígan cseperedtek tovább a megbújó kis pocsolyákban, majd aztán visszaköltöztek megint a nagyobb tavak széleire költeni.

A folyóvizeink mellett található részek esetén szintén hasonló a helyzet. Mindenütt található sekélyesebb, és a sodrásba be nem kapcsolt területi rész, valamint nádas, mellékág, ahol a szúnyogok tanyája fellelhető.

A falvakban a szúnyogok és a legyek ellen a legnagyobb segítőink voltak a fecskék. Azért voltak, mert kevesebben érkeztek meg ebben az évben. Közülük is sok pár nélkül, s új párjával egyetemben más helyet keresve magának nem maradt már a régi helyen. Szintén a falvainkba várjuk, és örülünk a gólyáknak. Viszont a gólyák a békák természetes ellenségei, amikből elég kevés van manapság a szúnyogokhoz képest.

Mi okozza egyáltalán a vörös színű duzzanatot és a kibírhatatlan viszketést?

A kellemetlen szúnyogcsípésekért a nőstény szúnyogok a felelősek, mivel ezen rovarok szaporodásához szükséges a melegvérű állatok vagy az ember vére.
A szúrás során a rovar szájszervét szinte észrevétlenül a bőrbe mélyeszti. A probléma abból adódik, hogy a megfelelő táplálkozáshoz a szúnyog egy véralvadásgátló méreganyagot fecskendez a bőrbe, és erre reagál a szervezet egy erős vagy kevésbé erős allergiás reakcióval.

Amint felismeri immunrendszerünk ezt az idegen anyagot, felveszi ellene a harcot. A felszabaduló hisztamin hatására kitágulnak az erek, és a test többi részéből folyadék áramlik a szúrás helyéhez, ezért duzzad meg a szúnyogcsípés helye.

A hisztamin erős szövetizgató hatással rendelkezik, ennek következtében alakulnak ki a tipikus tünetek: a csípés vöröses színe és a viszketés.

Immunrendszerünk kissé túlreagált fellépése a szúnyogcsípés ellen azt a célt szolgálja, hogy a fehérvérsejtek, melyek az idegen fehérje ellen veszik fel a harcot, a lehető legrövidebb idő alatt és megfelelő mennyiségben eljuthassanak a csípés helyéhez.

Sokféle praktikát lehet találni a megannyi házi gyógymódtól kezdve a gyógyszertárakban található megoldásokig. A következőkben néhány tippel szolgálunk, döntse el ki-ki maga, melyik használ a leginkább. Próbálkozásra bőven van idő…

A legelterjedtebb szokás szerint – főleg óvodások között dívik, de lehet, hogy kínjában egy-egy felnőtt is kipróbálja sutyiban – a csípést be kell nyálazni, és körömmel keresztet nyomni a sebbe. Lehet, hogy bejön, de senki ne vegyen rá mérget.

Mit tehetünk akkor a szúnyogok ellen?

Ha környezetünkben sok még a fel nem száradt terület, de alapvetően nem lápos résznek számít, akkor legalább a minél előbbi felszáradást segíthetjük elő, ha a felnőtt gazos területet lekaszáljuk, és így a területet hamarabb felszárítja a nap sugara. Azért sem megvetendő a füvet lekaszálni, mert napközben pont ezeket területeket használják a szúnyogok pihenőnek és búvóhelynek. Tehát minél jobban el akarjuk a környezetünktől távolítani a szúnyogok hadát, annál nagyobb területet tisztítsunk le a lakókörnyezetünk körül.

Ha fellelünk pocsolyákban békaporontyokat, vigyük haza és neveljük fel. Még gőtét is találni ily módon. Természetesen felnevelődés után engedjük őket szabadon.

A szúnyogokat a hő, a mozgás kipárolgással, valamint az illat vonzza. A fényre teljesen közömbösek, repülésüket nem befolyásolja, ezért a fénycsapdák teljesen hatástalanok. A felszálló párás levegő alapján találják meg a növényeket - és az embert. A ventilátor használata kissé akadályozza a tájékozódásukat.

Hasznos az ablakba rakni levendulát, vagy szúnyogriasztó növényt pl. (Pelargonium-Anti Mosqui Szúnyogriasztó Muskátli, vagy Szúnyogriasztó´, kakassarkantyú - Plectranthus coleoides). Szúnyogriasztó növények még a babér, menta, fokhagyma, körömvirág, bazsalikom, oregánó, rozmaring, és a citromfű is. (Nem ismerős, hogy régen a falusi kiskertek és a szoba ablak előtti növények pont ezek voltak?)

Természetes szúnyogriasztó készítése

Bármely általunk megvett krémbe, de még jobb, ha egyszerű olajba, vagy magába a szójaolajba (melynek alapvetően is van szúnyogriasztó hatása) keverjünk illóolajat a következőkből, vagy a növényekből nagyon sűrű főzetet készítsünk, és azt keverjük bele a krémbe. A sűrű tea azonban nem fog az olajban oldódni, hanem kicsapódottként fog viselkedni, és állandó összerázást fog igényelni (szuszpenzió).

Aki nem szeretné magát semmilyen krémmel vagy olajjal bekenni, annak ajánlott, ha egy kevés vízbe pár csepp illóolajat tesz, és abba ruhadarabot mártogatva, több alkalommal megtörli testfelületeit, valamint ezekből a tömény cseppekből ruhájára itt-ott elpöttyint egy-egy cseppet. Csecsemők védelmére ez utóbbi bevált dolog ajánlott.

A hálószobában a párna csücskére, valamint a felső takaróra ajánlott pár érintőleges cseppet rakni, valamint a párologtatás is nagyon jó, de vigyázzunk, hogy milyen illatot használunk egy hálószobában. Semleges a geránium, menták, eukalyptusz. Élénkítő, ezért hálószobában éjszakára nem ajánlottak a citromfélék, viszont reggel és betegség idején még a port is képesek fertőtleníteni, még 1:1000-es arányban is, simán az illóanyagukkal. Nehéz a levendula és a rozmaring, viszont szexuális kisugárzású hatást gyakorolhat és sokáig megmarad illata a légtérben, ezért egy idő eltelte után nyugtalanságot, álmatlanságot idézhet elő. Fokhagymát tartalmazó olajat se alkalmazzunk hálószobában, de ha valaki nagyon szereti, akkor ugye annak kellemes illatot idézhet (:)).

Készítsen saját készítésű szúnyogriasztó krémet vagy spray-t.b Ezeket az otthon elkészített kozmetikumokat, mindig próbálják ki egy kis bőrfelületen az alkaron, hogy nehogy bármelyik összetevőjére allergiásak legyenek.

Szúnyogriasztó krém:

25 csepp Citronella-, és 2 evőkanál mandulaolajat keverjünk össze 2 evőkanálnyi aloe vera géllel, majd jól összekeverjük, hagyjuk pár percet állni és már használhatjuk is.

Szúnyogriasztó spray:

Egyszerűen tölthető műanyag szórófejes flakonba vizet töltünk, majd a víz mennyiségétől függően adagoljuk bele a hozzávalókat. Decinként 7 csepp citromolajat, 15 csepp levendulaolajat és 2 evőkanálnyi mandula olajat. Rázza össze és már használhatja is. Természetesen ügyeljen arra, hogy szájba és szembe ne kerüljön.

Tehát összefoglalva a következőknek van szúnyogriasztó hatása:

Kerti növények:

Pelargonium-Anti Mosqui Szúnyogriasztó Muskátli. A szúnyogok ki nem állhatják a muskátli illatát. Abban az esetben tehát, ha Ön szeret nyitott ablaknál aludni és nem tud vagy nem akar szúnyoghálót felszerelni, vagy egy kellemes estére vágyik a teraszon üldögélve, helyezzen el az ablakpárkányon, balkonon néhány muskátlis ládát, ez nem csupán a szúnyogokat tartja távol, de rendkívül mutatós is.

Citrusfélék

A savanykás, citrusos aromákat a szúnyogok szintén nem szeretik. A citronella is jó megoldásnak bizonyul az erkélyen, a teraszon, mert citrusos illata elűzi azonnal a vérszívókat. Illetve használjunk citrusos illóolajokat a lakásban is.

Szegfűszeg
A vérszívók irtóznak a szegfűszeg karakteres illatától. A védekezéshez használhat szegfűszegolajat, de akár egész vagy őrölt szegfűszeget is, melyet kis aromatasakba vagy gézbe csomagolva tud elhelyezni a lakásában.

Fűszerkert

A fűszerkert kiváló "kettő az egyben" megoldás, hiszen nem csupán a sütés-főzéshez állnak rendelkezésedre mindig friss fűszerek, de a szúnyogokat is távol tartja. A vérszívók különösen utálják ugyanis a rozmaring, a bazsalikom, a menta, a citromfű, az oregáno és a babér illatát.

Borsmentha
Az illóolajat nyáron a bőrre permetezve finom, hűtő és frissítő hatású. Elűzi a legyeket, szúnyogokat, melyek nem szeretik az illatát.

Geránium
A kertje köré ültetett növényi geránium bogármentessé teszi a belső területet.

A fenti növények és fák illóolaj formájában is megvásárolhatók, vagy otthoni körülmények között kivonhatóak. Zúzza össze a növényt, áztasson 1 növényi részt 3 rész alkoholban. Öntse üvegbe és a használat előtt hagyja néhány hétig érni .

Neem - Mahagoni tipusú fa, mely Indiában nő. Egyike a létező leghatásosabb rovarűzőknek, A kereskedelmi rovarirtók fő aktív összetevője a neem olaj.

Barátcserje - Vitex agnus-cactus A két-három méter magasra is növő terebélyes cserje nemcsak mutatós dísz, de igazi szúnyogűző is.

Páfrányfenyő - Ginkgo biloba
Szivarfa - Catalpa bignonioides
Illatos muskátli - Pelargonium odoratissimum

Kakassarkantyú - Plectranthus coleoides - Nincs is bosszantóbb nyáron, mint a szúnyogoktól hemzsegő kert vagy üdülő. A megoldás a szúnyogriasztó növény ( plectranthus coleoides) vagyis más néven a kakassarkantyú! A szúnyogriasztó növény nyáron a balkonládák kedvelt dísznövénye, hiszen gondozása egyszerű, és tarka színes leveleivel gyönyörű színfolt lesz az erkélyen vagy teraszon.

Eukaliptusz - Eucalyptus sp.
Paradicsom növény (nem hibrid, csak az eredeti magyar fajta)
Valamint: babér- levendula -menta- fokhagyma - körömvirág - bazsalikom - oregánó - rozmaring - citromfű - macskamenta - citronella - geránium (gólyaorr)

Illóolajok:

levendula olaj:

Hogyan használjuk a levendula olajat a szúnyogok ellen?

Ahhoz, hogy a levendula szúnyogriasztó hatását kihasználjuk, ugyanúgy kell használnunk, mint egy parfümöt. Keverjük össze egy bázis olajjal, vagy helyettesíthetjük más szúnyogriasztó hatású illóolajokkal is, majd egy parfümös üvegbe töltve permetezzük a testünkre és a kezünkkel dörzsöljük be.

A bázis olajnak megfelelő az olíva olaj, de még jobb a szója olaj, mivel az már önmagában is szúnyogriasztó hatású (és lassítja a szőr növekedését). Jobb ha az illó olajokat nem keverjük egymással, mivel egymás hatását kiolthatják, és egyes emberek (főleg a túl fehér bőrűek) allergiások lehetnek egyes illóolajokra: főleg a citronellára, citromra, indiai citromfűre. Ha egyszerre csak egy félét próbálunk ki, könnyebben kiszűrhető, hogy megfelelő -e a bőrünknek.
Sajnos semmilyen szer nem tart örökké, így ennek a természetes szúnyogriasztónak a használatát ismételjük meg 2 óránként. A levendula olaj egyébként sok forgalomban levő szúnyogriasztónak is az alapanyaga.

Házi szúnyogriasztó receptje

30 ml bázis olajhoz (szójaolaj, mandula- vagy jojoba olaj, extra szűz olíva olaj) 10 csepp valódi illóolajat teszünk, majd jól összerázzuk és kenjük, sprézzük a bőrünkre.

Nem mellékesen megjegyzem, hogy ugyanezen keverék, ha levendulaolajból készítjük kiválóan alkalmas fejfájás ellen a halántékra dörzsölve (tiszta levendula olajjal még jobb), vagy ízületi fájdalmakra masszázsolajként.

Illóolajat, csakis eredetit, és ne csak párologtatásra alkalmas olcsó "illatot" vegyünk. Gyógyszertárban, gyógynövényboltokban, drogériákban kaphatók AROMAX, Natural, Australian néven kiszereltek eredeti illóolajok, és mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazhatók. 10 ml kiszerelésűek, 550-1200 Ft közötti áron kaphatók az egyedi illóolajtól függően. Ez a 10 ml általában 120-150 cseppet tartalmaz, tehát nagyon sokat. A kiválasztásnál azt vegyük figyelembe, hogy ezekből nem kell sok, és más dologra is felhasználhatóvá váljon majd számunkra.

A szúnyogriasztáshoz elég csak egyetlen fajta illóolaj egyedi alkalmazása is. Nem fontos keverni a krémben több fajtát, sőt kifejezetten ellenjavallt, mivel az illatanyagok keveredése folytán, lehet hogy egy olyan illanó anyagot kapunk, amelyikben az egyik a másik hatását kioltja.

Teafaolaj:  A teafaolaj az egyik legsokoldalúbb természetes gyógyhatású kivonat, mely alkalmazható többek között gyulladások, fertőzések és fájdalom enyhítésére, az immunrendszer erősítésére, fertőtlenítésre, mindemellett pedig még a szúnyogok ellen is kiváló védekezőszernek bizonyul. A vérszívók elriasztásához cseppentsen belőle az aromamécsesbe, a párologtatóba, akár az ágyneműre is! Abban az esetben pedig, ha már megcsípte a szúnyog, dörzsölje be a csípést a teafaolajjal: enyhíti a viszketést és gyorsítja a gyógyulást.

Vannak emberek, és főleg kisgyermekek, akik bizonyos illóolajokra allergiás tünetekkel válaszolnak, ha az a testfelülettel érintkezik. Gyermekeknél és fehér bőrű felnőtteknél, sűrűn előfordul ez a citrom, a citronella, és az indiai citromfű illóolaja esetén. Nekik jobban ajánlott a semlegesebb geránium (gólyaorr), eukalyptus, vagy borsmenta olaj.

A növények főzetét is párologtathatjuk, vagy az illóolajból készített, hígított formát a levegőbe fújhatjuk.

Citrom, citronella, citromfű, indiai citromfű, borsmenta, macskamenta, eukalyptusz, levendula, rozmaring, geránium, szegfűszeg. (Az eukalyptusz, a citrom, kókuszolajban oldva, a kullancs ellen is riasztó hatással bír.)

Neem-mag olaj: Maláriakutatók hatásosnak találták szúnyogok ellen a neem-mag olaját. A neem olaj szintén hígítható különféle bázisolajakban (nagy tisztaságú mandula, avokádó vagy kókuszolajban.

Szója olaj: a szójaolaj szintén hatékony rovarriasztó szer, sőt ugyanolyan hatékony, mint a DEET-tartalmú riasztó szerek. !Akkor miért is van szükség a DEET-re egy szúnyogriasztó krémben? ) Ráadásul a bőrt is táplálja.

Vaníliaolaj A szúnyog az egyetlen olyan rovar, amelyik utálja a vaníliát. A védekezéshez masszírozz a "parfümpontokba" tehát a füled mögé, a könyök és térdhajlatba, a csuklód belső oldalába és a dekoltázsodba néhány csepp natúr vaníliaolajat! (Lehetőleg bioboltból szerezd be, az utánzat nem jó!)

Fokhagyma - mint megpucolt és illatot kiadó termék. Tudományosan nincs ugyan vizsgálva a fokhagyma szúnyogriasztó hatása, de sokan esküsznek rá, hogy intenzív illatát még a szúnyogok sem bírják.
A szúnyogok a gesztenye illatát sem kedvelik túlságosan. Néhány gesztenyeburok elhelyezése is jó szolgálatot tehet.

A B-vitamin viszont, akár tapasz formájában, akár tablettaként szedve a vérszívó ízeltlábúak riasztására alkalmatlan!

Szúnyogriasztó krém és spray

Bőrre kenhető, vegyszermentes szúnyogriasztó krémet vagy spray-t magad is készíthetsz. Íme, két könnyen kivitelezhető recept:

  • a. Hozzávalók: mandulaolaj, citronellaolaj, natúr aloe vera gél 1 evőkanál aloevera gélhez adj 2 evőkanál mandulaolajat és 25 csepp citronella olajat! Keverd össze alaposan! Hagyd állni néhány percig, majd masszírozd be a bőrödbe!
  • b. Szúnyogriasztó spray Hozzávalók: citromolaj, levendulaolaj, szója- vagy mandulaolaj Egy szórófejes flakonba engedj vizet, majd adj hozzá decinként 5 csepp citromolajat, 10 csepp levendulaolajat és 2 evőkanál mandula- vagy szója olajat! Rázd össze, majd spricceld a testedre, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a szemedbe!

És ha már megcsípett a szúnyog

Mivel a szúnyogcsípés egy helyi gyulladás, aszerint is kell kezelni, ezért minden jó rá, ami gyulladás ellen hatékony. Sokan ajánlják az ecetes borogatást, de ami már sokaknál bevált, az pont a levendula olajjal való kezelés. Tegyünk egy cseppet a szúnyogcsípésre egy valódi levendula olajból és finoman oszlassuk el.

Nagyon jó házi gyógymód, ha enyhe ecetes vízzel lemossuk a csípést, legjobb az almaecet erre a célra. Ecetes borogatást is tehetünk a bőrre.

A szúnyog amikor megcsíp, akkor egy érzéstelenítő anyagot fecskendez belénk, hogy le ne üssük. Miután már elhagyott minket, akkor viszont ez az anyag a csípés felületén hisztamin felszabadulást hoz létre, tehát gyulladásos folyamatot indít el, melyben vizenyő keletkezik. Ez a piros és púpos szúnyogcsípés lényege.

Tehát gyulladás, és aszerint kell kezelni is. Ecetes-vizes ruhával, jéggel, és oszlatással. Oszlatásra és fájdalomcsillapításra nagyon alkalmas a Svéd-csepp, a körömvirág, a zsurló, árnika szeszes kivonatai, a frissen tépett útifűvel való dörzsölgetés, vagy levével való kenegetés.

Jó rá a vöröshagyma leve, vagy magából a hagymából egy szelet, de jó a levele is rákötve. Minden jó rá, ami egyben gyulladáscsökkentő hatású is.

Napjainkban megszámlálhatatlan mennyiségű és fajtájú rovarölő, vagy riasztószert kapni a boltokban, amelyekről viszont legkevésbé sem tudjuk, hogy hogyan hatnak, illetve milyen hatása van az emberi szervezetre.

A dietil-toluamid (DEET) mely egyik anyaga a szúnyogriasztóknak és krémeknek is, a bőrön keresztül részben felszívódik, bejut a véráramba, és agyi idegsejtek pusztulását idézi elő. Leginkább az izommozgást, a tanulást, az emlékezetet és a koncentrációt szabályozó agyi területek sérülnek. Használatuk megfontolandó.

A csípésekre például – legyen az méh, szúnyog vagy darázs – enyhet ad a frissen összezúzott petrezselyemlevél vagy vöröshagyma leve. Túróból készült borogatással is lehet enyhíteni a viszketést: tüll- vagy gézdarabba tekerve kell a sajgó felületre helyezni. Ha nincs túró, jó a krumpli is: karikára vágva lehet a beteg felületet hűsíteni.

Készült a következö források nyomán
http://www.iparosujsag.hu/eletmod/937-bio-szunyogriasztas
http://levendulamagazin.hu/egeszseg/50-levendula-olaj-mint-termeszetes-szunyogriaszto
http://www.sziszego.abbcenter.com/?m=Test-L%E9lek-Szellem&al=Sz%FAnyogok+ellen&PHPSESSID=6063569720ea640b794bcc8f98650f32
http://www.fabolvaskarika.eoldal.hu/cikkek/kozmetika-termeszetesen/bio-szunyogriasztas---.html
http://www.jomtom.hu/novenyi-rovaruzok.html
http://www.szimpatika.hu/cikkek/745/szunyogcsipes_ellen_a_hagymatol_a_bananhejig/

Magyar Megmaradásért. hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló