20241218
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 május 14, szombat

A lengyelek is bűnrészesek az ukrajnai halálgyárak üzemeltetésében.

Szerző:

"Russzofóbia" ?! / Azt hiszem  nem ebben kell keresni az igazi okot miért van és lett ez a hirtelen "oroszellenesség" különösen olyan országokban, ahol lassan de biztosan derülnek ki az igazságok, mint most Lengyelországnak is. / frissítve az írás alján egy csatolmánnyal /

Azt gondolom nem kell/ene senkit emlékeztetnem arra, hogy EDDIG az a bizonyos "jóságos nyugat" úgy az Amerikai Egyesül Államok mint Európa, és a szintén sunyi hazudozó Nagy-Britannia is abba a bűnbe vitte népét és országát amit hivatalosan ő maga is a legmélyebb emberiség elleni bűntettnek ítélt meg eddig. Így jutottunk el a az igazságtalanul lázongó lengyelországi mocskos politikusok árulásáig is.

Ennek az álnok és hazugságokat propagáló jelenlegi lengyel egyetlen kivételt sem érdemlő politikusoknak, csak úgy fröcsög a szájunkból minden olyan bizonyos nemzet elleni (jelen esetben minden orosz népre) kivétel nélküli népirtásokra való felhívásaik amelyeket eddig bárhol egy normális országokban tiltottak és büntettek, most viszont mind ezt szabad, sőt el is várják azok akik nyakig vannak az Ukrajnában zajló embereken való kísérletekben. 

Rezeg a gatyájuk mert az oroszok lassan-lassan mind több tényleges bizonyítékokat találnak és hoznak nyilvánosságra ami nemvalami jó fényt vet a az érintettekre. Sem az USA-ra, sem az Egyesült Királyságra de Németországra sem mint Lengyelországra, mert az is fülig benne van a katonai célú biológiai laboratóriumok az általuk is működtetett Ukrajnában. 

Nemrég jött az oroszoktól napvilágra az is hogy, olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek szerint Mariupol a biológiai kísérletek regionális központja, két laboratóriummal is rendelkezik rendelkezett, amelyben többnyire külföldi (nyugati USA) tudósok kísérleteztek a kolera okaival. Emellett leszögezik, hogy az egész folyamatban Amerika és Németország mellett Lengyelország is részt vett.

Így mindjárt érthető, hogy miért is lettek "egyes városok, városrészek megvédése annyira fontosak a nyugat számára, hogy minden létező pénzösszegeket, fegyvereket sőt saját oktatói tisztikarát sem sajnálva ugyan úgy feláldozzák mint minden védelmi katonaságot az utolsó ukránig is. Ez például az USA-tól vagy az Egyesült Királyságtól már nem emlékszem pontosan hangzott el

Mire fel ez a kettős mérce? Miért szabad például az ukránoknak "hivatalosan" is és nyilvánosan használni a náci jelképeket és felhívásokat, ugyanezt viszont eddig nemvolt megengedett, sôt büntetendő is volt többnyire a világon mint itt Svédországban is.

De nézzük tovább a kettős mérce ártó és bántó gyakorlását. 

Ha a fösodratú médiát vesszük mint tájékoztató hírek közlését (egyoldalú nyugati) úgy Televíziókban, mint a világhálónnmint a világhalón vagy videós formában mindenütt elhallgatják az emberiségre halálos laboratóriumok létezését amelyek Ukrajnában vannak / voltak elrejtve és amelyeket mindenáron meg akarnak menteni  vagy el rejteni a nagy nyilvánosság elöl akár az utolsó ukrán katona életeik árán is, de még saját magasrangú tudósaik és tisztjeik feláldozása árán is. Erről bizony nem szól a fáma.

Ha az ukrán "állítólagos sikeréről" tudósítanak akkor azt úgy teszik mintha az már egy le-ellenőrizett hir lett volna, pedig az is csak Zelinszkiféle hazug hír-háborúk része. Mind ezeket is úgy színezik mintha bármelyiket is a független sajtó le ellenőrizte volna.

Végső szorult helyzetükben amikor már kénytelenek olyan tájékoztatóról is tudósitást közölni amit már nem lehet elhallgatni, akkor azt még kissé kiszépítve megjelentetik, de még utoljára oda szúrják hogy "ezt még a független médiák által nem ellenőrzött közlemény..." Számukra melyik a független média? 

Mi az, hogy Ukránjában és mindazoknak akik ukrán kötödésük van, vagy csak egyszerűen oroszellenesek, ezeknek megvan engedve a háttérhatalom által pártfogott nyilatkozóknak, hogy náci jelképeket használjanak és hangosan hirdessenek? Máskor ez szigorúan tiltott volt és büntetendő is még minden egyes országban mint itt is olvasható.

Azután én teljes felelősségtelennek tartom mindazokat a politikusokat és legalább azonnali leváltásukat kérném akik minden hiteles-hivatalos ellenőrzések nélkül a nyilvánossághoz fordulnak és az ukránok által összeállított agyoncsócsált "propagandákat", meggondolatlanul, közvetlenül adnak tovább vagy akár maguk is állítanak az orosz nép irányába anélkül, hogy saját tapasztalataikat vagy kétségeiket mondanák el.. 

Továbbá azokat is elitélem akik nem akadályozzák az ukrán nácik által mesterségesen megrendezett videós felvételek közvetítését független szakemberek értékelése nélkül. Hogyan lehet az, hogy ennyire megengedett a kötelező egyoldalú tájékoztatás a meghatározott rövidlátás?

Miért tették kötelezővé az egész világon Zelenszkij imádását amikor ez a hóbortos alak egy egyszerű lefizetett bűnöző illetve bohóc, aki még a rengeteg kapott fegyverek 20 %-át is pénzért bizonyos afrikai országoknak tovább adja büntetlenül?

Miért nem olvasunk vagy hallunk arról, hogy az európai emberek már nagyon szenvednek a káros EU politikus végett, MEGGONDOLATLAN árúforgalmi tilalmak végett (EMBERGÓ) mindjobban szegényedünk közben a felelőtlen hülye politikusok meg korlátlan milliárdokat ész nélkül küldik a pénzt-zabáló telhetetlen Zelenszkijnek!!!

Vagy, ki a fene rakta illetve engedte oda azt a bizonyos beképzelt lüke libát mármint ezt az Ursula von der Leyen - t ? Szerintem ez rányi a fő felelős Európában ezért a hazug és erős tömeges agymosásért ami a megtévesztett naiv népet ennyire és csak egy irányba, kivétel nélkül az orosz nemzet ellen fordította! Ami bosszant még engem az, hogy ilyen erkölcsi hullák kezébe lettünk dobva mint; mint az EU-s Ursula, boszorka, Ziliszkij udvari bohóc Boris Jonsson, alkoholista pojáca, a kanadai romlott elméjű Trudeau diktátor, tompított agyú német Scholz KanCelárus, Romlott lekü és hazudozó francia Macron, na és ki ne felejtsem a félkegyelmű USA szégyene - Bidés Jóskát sem. Na ilyen lények döntenek felettünk. Kellett ez nekünk?

Mit halottunk az általánosításokról? Nem azt tanították velünk hogy, Nem szabad és büntetendő is az egyedi bűnök véget egész nemzetet vádolni? Most pedig azok a nagy-pofájú politikusok teszik mindezt akik azelőtt ennek ellenkezőjét szajkózták. [ tilos a kollektiv bűnösségi meghatározás! ] 

Azt is elérték, hogy ezek az alattomos sátáni fajok fizették - fizetik azokat a kísérleti gyárakat (laboratoriumait) Ukrajnában ahol már bizonyos fajokra is halálosan ható (jelen eset orosz faj) harci mérgek gyártásával is kísérleteztek/nek. Erre már Hitler és Mengele is kíváncsian ugrana ki a sírjából.... Jelenleg az ukránok most ezért nem adják Harkovot sem

Nos ezért remeg Legyelország, Németország, nagy-Briania, na meg a többi EU részvényes tagok ebben a bűnszervezetben. Nem annyira a "Russzofóbia" az ami izgassa a lengyeleket sem, mint a félelem az igazság kiderülésére. Mind ez politikus szinten van és történik nem a lengyel nép között. Ne essünk mi is az általánosítás hibájába.

Kérdem én továbbra is: 

Megkérdezte bárki is tőlünk, hogy mind ezt vagy bármit is ezekből akarjuk / akartuk-e? Akarjuk-e az orosz olaj vagy gáz kitiltását - eltiltását maguntól? Tudják egyáltalán mit veszítünk mi egyszerű dolgozó emberek ezeken az önkényes és helytelen döntéseken? - Ez pont olyan mint itt Svédországban, a nagy demokráciában, hogy a parlamenti pártok eldöntik, hogy Svédországnak szüksége van a NATO védelemre, de ezt nem merik szavazásra vinni mert elveszítenék. Pedig már ha jól tudom Napóleon óta semlegesek voltak a svédek és mindkét nagy háborút ipari nyereségekkel jó átvészelték. Most majd megtudják mint NATO tagok többé nem azt csinálnak amit akarnak. Pedig ha nem lennének ilyen tudatlanok akkor tudhatták volna miért indult el Putyin ezen az úton amin most halad és esze ágában sem volt bántani Svédországot. Nem lett volna miért. Különben is a NATO csak a varsói országok fenyegetése végett jött létre és mivel ez a fenyegető szövetség már rég megszűnt a NATO-nak is megkellett volna szűnni! Ezt "erőszakolta", kebelezte be az egyesült államok. Azóta lett az egyesült államok kinyújtott harci karja" 

Olvassunk el néhány cikket a lengyel bűnrészességekből:

Orosz tábornok: több ország is benne volt a katonai célú biológiai kutatásokban Ukrajnában ⇒

részlet: a fenti cikkből 

"Nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem Németországnak és Lengyelországnak is voltak katonai célú biológiai projektjei Ukrajnában - jelentette ki Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka szerdán kamerák előtt nyilatkozva.

Kirillov szerint Berlin 2013-ban indított el egy független nemzeti biológiai biztonsági programot, amelyben 12 ország, köztük Ukrajna is részt vesz. Német részről a projektbe a fegyveres erők müncheni mikrobiológiai intézetét, a berlini Robert Koch Intézetet, a greifswaldi Löffler Intézetet és a hamburgi Nocht Trópusi Medicina Intézetet vonták be." folytatás: ⇒ 


Olvassunk a "jóságos" ukránokról is. Van e nácizmus?

Egy tizennégy éves kislány is felkerült az ukránok “halállistájára” (Videó) ⇒

Tizenkét évesen került fel az ukrán halállistára egy luhanszki orosz kislány, akit immár két éve Ukrajna ellenségének tart az ultranacionalista ukrán csoport. Faina Szavenkova azért került fel a Mirotvorec Ukrajna ellenségeit gyűjtő listájára, mert felszólalt a luhanszki gyerekek érdekében.

A Mirotvorec nevű ukrán ultranacionalista médiaoldal immár nyolc éve – büntetlenül és szabadon – teszi közzé az Ukrajna ellenségeinek tartott külföldiek és ukránok személyes adatait és fényképeit – köztük egy 14 éves kislányét. A luhanszki (orosz) lány két éve, 12 éves korában került fel a halállistára ukránellenes propaganda vádjával. Ez azután történt, hogy a kislány, Faina Szavenkova az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Emmanuel Macron francia elnöknek címzett videóüzenetben szót emelt a donbaszi gyermekek életének védelme érdekében – írja a Magyar Nemzet. A jelentés a ma már 14 éves lányt konkrétan azzal vádolja, hogy a szakadár köztársaságok írószövetségének tagjaként prózaírói, dramaturgiai és esszéírói tevékenységnek álcázott ukránellenes propagandát folytat, álhíreket terjeszt az ukrán hadseregről, és mindenféle oroszországi írópályázatokon vesz részt. Az oldal ráadásul – ombudsmani jelentések szerint – más kiskorúak adataival is visszaél, egyúttal életveszélynek teszi ki őket. Folytatás:  ⇒


Olvassunk egy kis orosz tudósítást, avagy egy kis hencegést is.

Rubezsnoje (2022-05-14)

Kadirov bejelentette rubezsnojei Zarya vegyi üzem felszabadítását az ukrán védelem alól amely súlyos vereséget szenvedett. Ez a Zarya vegyi üzem  több kilométer hosszú és széles az elfoglalt ipari övezetben . Sokan mondták, hogy a Zarya üzem a második Azovstal és az orosz harcosok hősiesen meg is küzdöttek érte. Be kell ismerni, hogy a nacionalisták és Bandera amerikai és lengyel "szakemberek" a zsoldosaikkal együtt rengeteg erőfeszítést tehettek a legmodernebb nyugati fegyvereket szerezték be és tömérdek pénzt költöttek a védelem megerősítésére, ez azonban nem segített rajtuk mert az orosz vadászgépek gyors és pontos közbelépése az erősnek tűnő ukrán védelem összeomlásához vezetett. Az ukránok feladták ezt a laboratóriumot is.


De itt van egy másik idézet egy másik sajtóból:

"Az Orosz Hadsereg Sugárzás-kémiai és Biológiai Osztályának vezetője, Igor Kirilov szerdán rámutatott: bizonyítékaik vannak ezen iratok sürgős megsemmisítésére, amelyek megerősítik az Amerikával való kapcsolatot. Az orosz katonák által Mariupol elfoglalása után megszerzett dokumentáció szerint az ukrajnai háború elején kolerát okozó baktériumok először Kijevbe, majd az Egyesült Államokba kerültek. A dokumentumokból állítólag az derül ki, hogy a teljes biológiai fegyvergyártási művelet 2014 óta folyik."

Továbbá ezt írják:
"Az orosz fél szerint a dokumentációban az is szerepel, hogy Harkovban pszichiátriai betegeken teszteltek potenciálisan veszélyes biológiai szereket. A kísérleteknek 40-60 év közötti, súlyos állapotban lévő férfiakat végeztek. Cyril szerint az Egyesült Államok Ukrajnában a tanulmány során azt vizsgálta, hogy bizonyos területeken járványokat okozhatnak.

Új nyilatkozatukban az oroszok azzal vádolták Lengyelországot, hogy az Egyesült Államokkal és Németországgal együtt részt vesz ezekben a folyamatokban. Mint Kirilov rámutatott, a Lengyel Állatorvosi Intézet az Egyesült Államokkal közösen vett részt a veszettség vírusának kutatásában. Állításuk szerint ezeket a kísérleteket az Amerikai Béthel Intézettel, a Pentagon egyik kulcsfontosságú munkatársával együttműködve végezték. A lengyel kormány volt a fő finanszírozója a Lvivi Orvostudományi Egyetemnek is, amely magában foglalja az Epidemiológiai és Higiéniai Intézetet is, és amelynek projektjeit az Egyesült Államok anyagilag támogatja.

Az összes olyan papírt, amely ezt az információt tanúsítja, az oroszok megtalálták a mariupoli állatorvosi laboratóriumban, ahol 124 mintát vettek, amelyek között olyan betegségeket okoztak, amelyek nem jellemzőek az állatokra, mint például a tífusz.

Április közepén a védelmi minisztérium bejelentette a biolaboratóriumok finanszírozási tervét a Pentagonhoz kapcsolódó vállalatokon keresztül, valamint a műveletet felügyelő személyek nevét. Az ülésen Gennagyij Gatilov, az ENSZ genfi ​​orosz képviselője a kelet-európai halálos betegségek tanulmányozását célzó német projektekről beszélt. Ugyanebben a beszédben Kirilov felidézte, hogy Németország 2013-ban úgy döntött, hogy Washingtontól független nemzeti biológiai biztonsági programot hajt végre. Ez 12 országot foglal magában, köztük Ukrajnát.

Igor Kirilov, az orosz hadsereg Sugárzási, Kémiai és Biológiai Tanszékének vezetője is hangsúlyozta, hogy a programban müncheni, berlini, greifswaldi és hamburgi intézetek vettek részt. A 2016 és 2019 közötti időszakban 3000 vérszérummintát gyűjtöttek Ukrajna 25 régiójában élő állampolgároktól.

Egy hónappal ezelőtt az oroszok tájékoztatást adtak arról, hogy az orosz-ukrán konfliktus akkori központjában, a mariupoli „Azovstal” ukrán gyárban biológiai fegyverekkel rendelkező laboratórium található. Munkatársaik ezután felhívták a figyelmet arra, hogy információjuk van arról, hogy a Rinat Akhmetov ukrán oligarcha tulajdonában lévő "Azovstalja" ipari övezet alatt 30 méter mélységben 24 kilométernyi alagút található, amelyekben biológiai fegyverek készítésére irányuló kísérleteket végeztek.

Amint az "orosz fél" rámutatott, az "Azovstal" belsejében volt egy titkos NATO-létesítmény, a PIT-404, és egy laboratórium biológiai fegyverekkel. A biológiai laboratóriumot a "Metabiota" cég építette és irányítja, amely Hunter Bidenhez, az Egyesült Államok jelenlegi elnökének, Joseph Bidennek, Rinat Ahmetovnak és Vladimir Zelenskynek a fiához kötődik. Mélyen az ukrán ipari zóna "Azovstalja" kupolája alatt a tudósok az oroszok szerint biológiai fegyverek gyártására irányuló vizsgálatokat végeztek Mariupol lakóin nyugati szakértők vezetésével.

De ezen állítások egyike sem kapott hivatalos megerősítést, és a spekuláció szintjén maradt. Az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől fogva azonban mindkét oldalról a nyilvánosság elé került a biológiai fegyverek létezésével kapcsolatos vád, amit a konfliktusban lévő országok egyike sem ismert el.

A pestis, lépfene, brucellózis kórokozói…

Vaszilij Nebenzja Oroszország állandó ENSZ-képviselője március elején megismételte Moszkva állításait az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, miszerint Ukrajnában biológiai kísérleteket végeztek pestissel, lépfenével, brucellózissal, diftériával, vérhas és más halálos vírusokkal. A biológiai fegyverek valódiak. Az orosz képviselő kijelentette, hogy a Kovid vakcina laboratóriumait biológiai fegyverek gyártására használták, és ez ürügy volt a biolaboratórium veszélyes célokra történő felhasználására.

- A kockázat valós, figyelembe véve az ukrajnai radikális nacionalista csoportok érdekeit, amelyek tudják, hogyan kell veszélyes kórokozókkal dolgozni. Victoria Nuland külügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy Ukrajnában veszélyes tanulmányok folynak laboratóriumokban, és kijelentette, hogy a kutatás nem kerülhet orosz erők kezébe – mondta az orosz diplomata.

FELHÍVÁS!

Felhívom honfitársaim figyelmét, hogy itt alul található linken olvasd el hosszú de bölcs elemzést AKARD TUDNI A TÉNYEKET címen ahol egy a NATO egykori katonai elemzője lefújja a nyugat-ukrajnai invázió narratíváját. ⇒

Ízelítő a dolgozatból:

Keresve sem találnál hitelesebb embert, akinek a háború kezdete nem február 24.-én keltezett és teljes rálátása is van arra, ami Ukrajnában történik.
Az ő megnyilvánulása nem úgy kezdődik, hogy visszalőttek rám, ezért elpusztítom őket.
Mivel komoly szakértőről van szó, nem vádolható Putyin-barátsággal, objektivitása számomra tökéletesen elfogadható, ezért teljes egészében megosztom, amit nyilatkozott.
Írása igen hosszú, ezért több posztban írom le azt.
Akinek megy az angol folyékonyan, az eredeti linkben egyben olvashatja azt. (Alul a poszton)
Továbbá itt egy videót is láthatsz, amiben angol nyelven, de magyar felirattal összefoglalják ezt az írást azok számára, akik nem hajlandóak elolvasni ezen hosszú, de igen kimerítő tájékoztatót.
Pedig érdemes! 

Ki is JCQUES BAUD?

Jacques Baud a vezérkar egykori ezredese, a svájci stratégiai hírszerzés volt tagja, a keleti országok specialistája. Az amerikai és a brit hírszerző szolgálatoknál képezték ki. Az ENSZ békeműveleteinek politikai vezetőjeként dolgozott. Az ENSZ jogállamisággal és biztonsági intézményekkel foglalkozó szakértőjeként megtervezte és vezette az első többdimenziós ENSZ hírszerzési egységet Szudánban. Dolgozott az Afrikai Uniónak, és 5 évig volt felelős a NATO-nál a kézi lőfegyverek elterjedése elleni küzdelemért. Közvetlenül a Szovjetunió bukása után részt vett a legmagasabb orosz katonai és hírszerzési tisztviselőkkel folytatott megbeszélésekben.

A NATO-n belül követte a 2014-es ukrán válságot, majd részt vett Ukrajnát segítő programokban. Számos könyv szerzője a hírszerzésről, a háborúról és különösen a terrorizmusról Le Détournement kiadó: SIGEST, Gouverner par les fake news , L'affaire Navalny . Legújabb könyve a Poutine, maître du jeu? Max Milo adta ki. Ez a cikk a párizsi Centre Français de Recherche sur le Renseignement jóvoltából jelent meg . Franciából"

https://www.thepostil.com/the-military-situation-in.../...

Összefoglaló videó / https://rumble.com/embed/vzit0b/?pub=4 ⇒

A sorozat 2.része: 

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1721437124858344&id=100009762182874

Katonai helyzet Ukrajnában

2022. április 1 Jacques Baud

Első rész: A háborúhoz vezető út

Malitól Afganisztánig évekig dolgoztam a békéért, és az életemet kockáztattam érte. Ezért nem a háború igazolásáról van szó, hanem arról, hogy megértsük, mi vezetett oda. Azt veszem észre, hogy a televízióban felváltva járó „szakértők” kétes információk, legtöbbször tényként felállított hipotézisek alapján elemzik a helyzetet – és akkor már nem sikerül megértenünk, mi történik. Így jön létre a pánik. 

További részleteket az eredeti letölthető PDF leírásban olvashatod ITT: ⇒

 

Neked melyik a megbízható forrás? Írd meg nekünk

Hozzászólás  

#3 Putyin nyilvánosságra hozza azt a tervet, amelyet az USA és az EU készített a népesség biokémiai elemekkel történő csökkentésére...R Zoltán 2022-05-23 07:46
„Nem én mondom ki”, hanem az Azovstalban bujkáló tudósok, akik most már Moszkvában vannak”

Vaszilij Nebenzia állandó képviselő nyilatkozata az ENSZ Biztonsági Tanácsának tájékoztatóján az ukrajnai biológiai laboratóriumokról („A nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélyek” napirendi pont)


Aktuális, Külpolitika, Tények mögött a lényeg
Putyin tegnap kijelentette, hogy nyilvánosságra hozza azt a tervet, amelyet az USA és az EU készített a népesség biokémiai elemekkel történő csökkentésére: „Nem én mondom ki”, hanem az Azovstalban bujkáló tudósok, akik most már Moszkvában vannak”
22/05/2022 16:02 által Szőke Mária Nézetek: 24713
Vlagyimir Putyin tegnap kijelentette, hogy nyilvánosságra hozza azt a tervet, amelyet az USA és az EU készített a népesség biokémiai elemekkel történő csökkentésére: „Nem én mondom ki”, hanem az Azovstalban bujkáló tudósok, akik most mér Moszkvában vannak”- jelentette ki az orosz elnök.
Vaszilij Nebenzia állandó képviselő nyilatkozata az ENSZ Biztonsági Tanácsának tájékoztatóján az ukrajnai biológiai laboratóriumokról („A nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélyek” napirendi pont)

“Kollégák. Oroszország kérésére ez a Biztonsági Tanács harmadik ülése az ukrajnai katonai biológiai tevékenységekről. Továbbra is nagyon aggasztó bizonyítékokat kapunk arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma közvetlenül részt vesz olyan veszélyes biológiai projektek végrehajtásában az országban, amelyek egy titkos katonai biológiai program jellemzőivel bírnak.

RÉSZLETEK:
informatialibera.ro/.../...
#2 Új felfedezések az amerikai biolaborokrólR Zoltán 2022-05-17 07:43
Igor Kirilov, az Orosz Föderáció Fegyveres Erői Sugár-, Vegyi és Biológiai Védelmi Egységek főnöke beszédének átirata

Az orosz csapatok különleges katonai műveletének köszönhetően további információkhoz jutottak az Egyesült Államok katonai-biológiai tevékenységéről Ukrajna területén, megerősítve a Biológiai Fegyverek Egyezményének (BTVC) számos megsértését. A nemzetközi jog hiányosságait és az egyértelmű ellenőrzési mechanizmus hiányát kihasználva az Egyesült Államok kormánya következetesen építi katonai-biológiai potenciálját a világ különböző régióiban.

srbin.info/hr/svet/nova-otkrica-o-americkim-biolaboratorijama/
#1 Megdöbbenve tért haza Ukrajnából a francia volt tengerészgyalogosR Zoltán 2022-05-16 06:00
Megdöbbenve tért haza Ukrajnából a francia volt tengerészgyalogos
Adrien Bocquet francia exkatona három hetet töltött Ukrajnában, és amit ott látott, az örökre bevésődik az emlékezetébe - mondta.

Hazatérve megdöbbenve tapasztalta, hogy a média folyamatosan olyan "szakértőket" hív meg, akik nem jártak Ukrajnában, és fogalmuk sincs, mi folyik ott....

Adrien Bocquet a Sud Radio francia rádióállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy "sok háborús bűncselekménynek" volt szemtanúja.

Mindezeket a háborús bűnöket ukrán katonák követték el, nem pedig orosz katonák - mutatott rá. Bocquet ezért rendkívül aggasztónak tartja, hogy Európa fegyvereket küld az ukrán neonáciknak. Ők mindenféle náci szimbólumot viselnek az egyenruhájukon. Nem rejtik el ezeket a szimbólumokat. Mi több, dicsekszenek velük - mondta.

"Együtt dolgoztam velük és gyógyszert adtam nekik. Tudja, mit mondtak? Hogy megnyúznák a zsidókat vagy a feketéket, ha lenne rá lehetőségük". Ez bizonyára nem illeszkedik a mainstream narratívába, amely a "demokrácia" és "értékeink" megmentéséről szól Ukrajnában.

"Az emberek azt mondanak, amit akarnak. Én ott voltam. Láttam, mi történt ott" - hangsúlyozta Bocquet, aki elmondása szerint sok tucatnyi videót készített a háborús bűnökről. Látott egy pajtában orosz hadifoglyokat, akiket megvertek és megkötöztek. "Az Azov zászlóalj harcosai megkérdezték tőlük, hogy kik a tisztek. Minden orosz katonát térden lőttek egy Kalasnyikovval. Vannak videófelvételeim, amelyek ezt bizonyítják, különben nem mernék ilyet mondani".

A tiszteket azonnal fejbe lőtték. "Így megy ez, legalábbis az Azov zászlóaljban" - mondta a francia ex-tengerészgyalogos.

Elmondta még, hogy látott egy amerikai operatőrt, aki szemérmetlenül megrendezte a felvételeket, és azt is, hogy az ukrán hadsereg éjszaka lőszert rejtegetett a házakban anélkül, hogy a civileket tájékoztatta volna.

freewestmedia.com/.../french-former-marine-returns-from-ukraine-shocked

freewestmedia.com/.../french-former-marine-returns-from-ukraine-shocked

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló