20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 január 31, vasárnap

Bill Gates Alapítványok a Bioterrorizmus fészkei

Szerző: Készült az EMK cikkéből

Van egy nagyon fontos dolog amit a virológiáról tudni kell,ez pedig az az alapszabály amit már az 1960-as évek végétől kezdve nyíltan minden nagy fórumon a legnevesebb szakemberek és a legbelsőbb immunológiai virológiai szakemberek elmondtak!

Bioterror: a kezdetektől napjainkig, avagy a Bill Gates Alapítvány

NINCS OLYAN HOGY SPONTÁN GENERÁCIÓ KIZÁRÓLAG EVOLÚCIÓ VAN A VIROLÓGIÁBAN!

Ebben az egészben viszont az a legnagyobb buktató hogy minden globálisan is komolyan vehető vírus a semmiből jött EVOLÚCIÓS MÚLTJA EGYIKNEK SINCS!

Indítsunk egy kicsit messzebbről és tekintsünk végig pár eseten az utóbbi közel 50 -100 éven hogy mindenki megértse a folyamatot hogy miről is szól valójában az úgynevezett Populációs Bioterror mely 3 lépcsőfokból épül fel.

1. Előrejelzés - Riogatás

2. A krízis kirobbantása az előrejelzésnek megfelelően

3. Az új világrendi populációs redukálás közben fellépni megmentőként és beszedni a profitot amiből újra finanszírozod a következő átlagosan 5év kutatásait.

AIDS: (Acquired Immune Deficiency Syndrome *** szerzett immunhiányos tünetegyüttes)

Az AIDS vírus génjei nem léteznek semelyik főemlős, vagy az ember szervezetében. Ha vesszük a majmok, csimpánzok, emberek genetikai kódját, akárhogy is próbáljuk azt átrendezni, így nem fogunk tudni AIDS-et előállítani. Az AIDS vírus génjei két másik vírusban léteznek csupán. Ezeket a marhák és juhok retrovírusainak hívjuk. Az egyikük a marhák bovine leukaemia nevű vírusa, ami pont egy olyan T-sejtű leukémia-termelő anyag,a másik a visna vírus, a juhok agyrothasztó vírusa.

Az 1950-es években bovine leukaemia járvány pusztított Európában.

J. Marmaro és csapata miután a legnagyobb tenyészeteket és farmokat végigjárta és megvizsgálta egész európában a következőket mondta:

"Különös fertőzésük van vírusos eredetű de nem tudjuk kezelni"

Ekkor írtak egy összefoglaló javaslatot melynek a lényege a likvidálás volt! Ekkor természetesen megszületett a konszenzus melynek neve Call & Kill lett! Sok százezer állatot öltek le hogy biztosítsák a fertőzésmentességet!

(Ezzel egyszerre előidézve globális vagy mikro és makro kereskedelmi változásokat amiből ismét csak hatalmas profitot tudnak generálni mind a vállalkozói mind a felhasználói csoportokból,valamint biztosítják maguknak a megmentő szerepet amivel egyszerre szorítják háttérbe a kérdőrevonást és a felelősségrevonást!)

A bakterológia az immunológia a virológia már régóta része a tudományos belső körök intézményeinek! A legnagyobb elit dinasztiák kutatás fejlesztési projectjei és a legjobban felszerelt laborjai már 100 éve is a legnagyobb titokban folytattak kísérleteket. Ma sincsen ez másképpen. Van aki az élelmiszerekre van aki a vírusokra van aki a biológiai szektorokra specializálódott.

Már 1922-ben pl. a Rockefeller Alapítvány támogatásával az NRC létrehozta a Szexproblémák Kutatási Bizottságát, amely nagy szerepet játszott a szexuális viselkedés alapkutatásainak azonosításában és támogatásában. Az 1963-as feloszlatásáig a szervezet úttőreje volt a témának olyan személyek vezetésével mint a hírhedt szabadkőműves sátánista Alfred Kinsey. Pszohológiai szociológiai kutatások mellett a legjelentősebb irány a virusok betegségek és hormonális változások kutatása volt! Vizsgálataik komoly publikációkat vontak maguk után pl. a homoszexuális témakörökben a populációs változások témakörében is!

Kutatásaikat más intézetek vitték tovább más néven ugyanazon támogató családokkal a háttérben!

A 60-as évek végén J. Miller és kollegája Vandermatten, csimpánzokat injekciózott be bovine leuakemia vírussal, mert arra a kérdésre keresték a választ, hogy a vírus veszélyes-e az emberekre. A csimpánzok teste antitesteket kezdett létrehozni a vírus ellen.

Erre a két idióta azt a következtetést vonta le hogy a vírus nem veszélyes az emberre!

Így aztán az Egyesült Államokban nem végeztek kutatásokat a bovine leukaemia vírus visszaszorítására. Ennek eredményeképp ma ezen ország marháinak körülbelül 15%-a fertőzött a bovine leukaemia vírussal. Ha megnézzük a főbb tejtermelő államokat, mint amilyen Wisconsin, Iowa és Nebraska, észrevesszük, hogy kiugróan nagy a tejtermelő farmereknek a T-sejtű leukémia miatti halálozási aránya. Véleményem szerint ez azért van, mert főként ők fogyasztanak pasztőrözetlen tejet. Egyedül az véd meg bennünket a fertőzéstől, hogy a T-sejtű leukémia vírus elpusztul a tej pasztőrözésekor.

Ezen kiemelkedő kutatási ciklus után és az eredményeket figyelembe véve új szintre értek az új világrend képviselői,és elkezdték a gazdasági és politikai szektorok felkészítését,csak úgy mint a közvéleményét!

1969-ben az EGYHÁZI BIZOTTSÁG ülésén A Nemzetvédelmi Minisztérium a vezető Melvin Robert Laird (33. Skót rítusú szabadkőműves) kérésére 10 millió dollárt igényelt, hogy olyan új vírust hozhassanak létre, ami képes szelektíven elpusztítani az immunrendszert.

1972-ben egy víruskutató csoport akiket szintén a Rockefellerek pénzeltek a következőket írta az Egészségügyi Világszervezet ( WHO) Hivatalos Közleményébe:

"Készítsünk olyan vírust, ami szelektíven az emberi T-sejt rendszert pusztítja el." Sőt, tovább is mentek ennél: "És készítsünk olyan vírust is, ami szelektíven a B-sejt rendszert pusztítja el."

A WHO! 1972 évi 47 kötetében még le is írják hogy miért akarják létrehozni a szert!

"Ezekkel a szerekkel különféle rákokat és leukémiákat lehet létrehozni. Ha képesek volnánk ezeket a fertőzéseket létrehozni, ugyanúgy képesek volnánk a fertőzéseket elpusztítani is", 1972 és 1974 között gyakorlatilag tombolt a retrovírusok körüli kutatóláz! És hogy miért?

Mert adott egy vírusunk RNS formában. A mi génjeink DNS formában vannak. Vagyis van két különböző entitásunk, mert a vírusok RNS-e más genetikai állománnyal rendelkezik, mint a mi DNS-ünk. A vírus amikor bejut a sejtbe, az megváltoztatja a formáját RNS-ről DNS-re, amik így már olyanok, mint a mi génjeink. Ez beépül a genetikai állományunkba, és reakcióba lép a már meglévő genetikai állománnyal ,ami egy új vírus létrejöttéhez vezet. Az a tény, hogy képes beépülni genetikai állományunkba, és ott képes érvényesülni,vagyis az, hogy ha beépült, képes cselekedni, nagyszerű lehetőséget jelent arra, hogy géneket építhessünk egy-egy fajba.

"Így fogunk új géneket bevezetni, így fogjuk manipulálni a fajok genetikai állományát."

 És ekkor nyilvánosságra hozták, hogy az ember a géntechnológiai kutatások útjára lépett!

1972 végén Stuart A. Aaronson az illuminátusok egyik legnagyobb biológus szaktekintélye megalkotta az első fajok közti ugrást azzal hogy egér retrovírust fecskendezett emberi tenyésztett szövetre és rájött hogy a marha bovine leukaemia vírusból hogyan lehet HTLV-1 emberi T-sejtű leukaemia vírust készíteni. Ezután már csak egy lépés volt megalkotni a Bovine-Visna vírust vagy is közismert nevén az AIDS-et!

1975-ben Jay Clemenson bejelentette a jöttét, 1980-ra meg is érkezett az usába majd a következő nagyjából 8 év alatta világ minden országába!

1978-ban jött ki egy tanulmány, amiben leírták, hogy azzal kísérleteznek, hogy bovine -visna vírust tenyésztenek embrei szövetben. És mint tudjuk, így lehet a bovine visna vírust emberek számára adoptálni. (Ezzel valójában elindult a porhintés mintha az első reakciókat akarnák megfigyelni hiszen mint tudjuk ekkora már a kór New Yorkban volt!)

És a média hecc tovább folytatódott biológusi és orvosi körökben is!

Ez az íromány 1978-ban a The Journal of General Virology-ban jelent meg!

"Lehetséges-e, elképzelhető-e, van-e rá esély, hogy ez a vírus képes rosszindulatúvá válni, vagy esetleg egy lassú lefolyású emberi vírusos fertőzéssé alakulni?"

És manapság mi ez számunkra?

A rosszindulatú rész Kaposi szarkómája , és ugye a lassú lefolyású emberi vírusos fertőzés pedig az AIDS.

1. Tehát volt előrejelzés, volt közvetlen előzmény, és meg volt maga a létrehozás is.

Mi jön?

2. A kirobbantás vagyis a beoltás a vírus terjesztése! Ez Afrikában meg is történt 1976-ban! hiszen mindig a lehető legnagyobb elszigetelt lakosságon kell tesztelni! Afrikában jelenleg kb 300 millió ember hordozza a kórt!

Az Egyesült államokban a vírus feltűnési és terjedési ideje egybe esett időben a nagy Hepaptitis B oltókampánnyal ! (Milyen véletlen)

Gyakorlatilag rengeteg hetero és homoszexuális kapta meg az oltóannyaggal együtt a vírust és az olyan szabad szellemű városok mint ;

San Fransisco, (biologiai és virológiai központ)

St.Louis ( A Monsanto központja),

Chicago (Stratégiai központok egyike),

Los Angeles (A popkultúra központja),

New York (Az amerikai kultúra központja)

lettek a gócok amikből érdekes módon kiindult az egész és azon belül a legaktívabb szexuális életű közösségek vagyis a melegek! Természetesen a heterók közt ugyan úgy terjedt ez a kór csak nagyságrendekkel lassabban. Ez a hamis propaganda táplálja a mai napig is azt a tévhitet hogy ez a "buzivírus" és a melegek tehetnek róla hogy van.

Jelenleg min 6-10 millió amerikai szenved a kórban és az arány kb 60/30% a meleg és nem meleg megközelítés arányában de ez a vírus terjedésétől fogva szociológiai kérdés volt és nem utolsó sorban a 20 éven át tartó kutatások végeredménye amikről korábban beszéltem!

Az immunhiányos kór nem más mint egy rákfajta! 1972 ig nem tudtak csinálni fertőző rákszerű vírust! Azóta van és be is vetették! 100%-ban halálos! Élhet vele az ember csendesen akár jó pár évet is amíg felemészti a kór vagy rosszabb esetben a rosszindulatú verzió elviszi kínhalállal gyorsan.

A vírusról egyébként soha nem ismerte még el egyetlen tudós se hogy emberi fejlesztés lenne minden megkérdezett tudományos szakember azt mondta hogy nem az és hogy jelenleg se tudnák létrehozni!

A Tavistock Institutes és amerikai társintézményei és az ezen tudományos intézményrendszerek mögött álló dinasztiák új világrendi terveit nézve azonban az AIDS az csak egy szeletke a tortából csak egy siker az utóbbi 50-100 évből!

A kutatás fejlesztés soha nem állt le és a tesztelési folyamatok sem. Jelenünkben is időről időre a kötelező tesztelések globálisan felütik a fejüket!

A világ legnagyobb gyógyszergyártóinak a popkultúrának a gazdasági elitnek kellett egy új "Mengele". Kellett egy olyan kirakatember akit előretolhat és aki elkötelezettsége kétségbevonhatatlan. Kellett valaki aki eljátssza a világ számára a szabadkőművesek által imádott szót; FILANTRÓP!

Kellett valaki akiről el lehet hitetni hogy önerejéből lett a világ leggazdagabb embere és hogy ez az ember a vagyonát a szegények megmentésére és a bolygó megmentésére fordítja!

Ez az ember a Bill Gates lett!

Ez az ember a 90-es évek közepére a cionista gazdasági üzleti körök kultuszfigurája lett szerzett vagyonával és nagyratörő új világrendi terveivel! Természetes volt hogy a nagy elit dinasztiák mindegyike szépen besorolt mögé a gyógyszeripari érdekeltségein keresztül!

De ne szaladjunk ennyire előre.....

1600-tól - Malária - évente min 200 millió megbetegedés - évi min 1 millió halott

Soha nem próbálta egyetlen kormány se szervezet megállítani semmilyen módon pedig simán meg tudnák tenni hogy megállítják!

1889- Szentpétervári influenza (Ló influenza - H3N8) - 1 millió halott

Valójában a H3N8 vírust lovakban találták majd a kutyákban található H3N2 -vel keresztezték,legutoljára komolyabb felhívás kutyainfluenza néven volt iránta 2005-ben az USA-ban! az oroszok saját tesztje volt!

1918 - Spanyolnátha (madárinfluenza - H1N1) - kb. 75 millió halott

A tipusos beteg fertőzött madarak húsától megbetegedett emberek fertőztek,gyakorlatilag egy agresszív nátha volt aminek a szövődményeibe haltak bele az immungyenge emberek és nem magába a vírusba

1956 - Ázsiai influenza (madárinfluenza - H3N2) - 2 millió halott

Karanténteszt jelleggű biotámadás volt a kínai vezetés részéről ahogy anno az oroszok is megtették Szentpéterváron csak itt min. 2 millió szegény halottal

1968 - Hong Kongi influenza ( madárinfluenza - H3N2) - kb. 1 millió halott

Hong Kong betörése és lokális tesztje volt a kínai vezetés részéről

1976 - HIV / Aids (bovine - visna ) - Évi 10 millió halott (100%-os hm.)

Globális biotámadás az elit részéről

2002 - SARS (koronavírus) - 8000 beteg 800 halott (10%-os hm.)

Átlagos koronavírus enyhe módosítással Kínában eleresztve szintén lokális teszt keretében.

2009 - Sertésinfluenza (madárinfluenza és Sertésinfluenza keveréke - H1N1/N9)

Az amerikai kormány elrendelte hogy a Mexikóban egyfelől büntiként másfelől populációs hatástanulmány készítése céljából teszteljenek valami újat! Hát lett ami lett. A biológusok meg se próbálták leplezni hogy ez egy kémcsőben létrehozott mix két másik vírusból.

2012 - Szaudi MERS (koronavírus) - 1000 beteg 300 halott (30%-os hm.)

Mivel A szaudi kormány a bolygó egyik legelszeparáltabb és legzártabb országát vezeti és természetesen nagyon magasan kvalifikált szakemberei is vannak a virológia területén nem volt kérdés hogy ők is tesztelnek egy újabb környezetben és kisebb populációban. A kínai 10%-os elhullási arány a klímának és a körülményeknek köszönhetően már 3x erősebb volt náluk mint a kínaiaknál! ezen "katasztrófa" után természetesen a Szaudi királyi klientúra is befarolt hatalmas pénzekkel a biobiznisszbe Gates-ékhez meg más szervezetekbe a Britt alapítványi rendszereken keresztül.

És elérkeztünk a jelenbe.....

2019 - Vuhani SARS (koronavírus)

A helyszín hogy hogy nem megint Kína....(micsoda véletlen)

Bármi is legyen a vége bármekkora is legyen a halálozási mutató mindenki veheti készpénznek hogy ez is csak egy teszt! Ez még nem az ami két vállra fog fektetni mindenkit! Ez egy globális teszt és egy újabb nyerészkedés. A mellett pedig sem a kínaiak sem az Amerikaik nem fogják elismerni hogy kinek a műve,de minden kétséget kizáróan ez már AMERIKAI támadás volt a legnagyobb szuperhatalommal szemben! Mivel már ott volt egyszer így csak újra ki kellett robbantani ezúttal természetesen egy olyan variánssal amit a Kínaiak nem fognak tudni orvosolni mert nem tőlük van! Így van lehetőség a világjárványra és bűnbakot is lehet majd keresni illetve fogy a népesség is ect. Mindenki jól jár de a gazdasági szankciók miatt Kína veszít a legtöbbet az Usa meg nyer!

És hogy jön a történetbe a Gates alapítvány?

A 2000-es év egy rendkívüli év volt a bolygónkon minden szempontból. Gondoljunk csaka jól megtervezett 2001.09.11-re!

A globális háttérhatalom az új évezred indulásával a New World Order (Új világrend) megvalósítása felé egy új fejezetbe egy új korba lépett.

2 év előkészítés után 2000-ben létrejött a Gates alapítvány és vele egy felhívás keringőre minden nagy nemzetnek hogy nem dughatják tovább homokba a fejüket és nekik is el kell kezdeni a biofegyverek és vírusok mélyreható kutatását!

A nagy gyógyszerkonszernek minden tőkéjükkel és a Monsanto-val összeborulva komplex élelmezési génmanipulációs globális programokat hírdettek meg. Ehhez pedig csatlakozott a Gates alapítvány is mint világegészségügyi mainstream platform!

Az összes ipari ország beindította az ellen gépezetetés vagya támogató propagandát; ,Japán, Franciaország, Anglia, Németország, Oroszország mind elképesztő összegeket kezdtek el költeni ez irányú katonai projectekre!

Jelenleg az itt felsorolt országok mindegyike rendelkezik többszörösen kombinált úgynevezett szupervírusokkal;

Ebola -Feketehimlő-Malária (mix)

SARS és MERS vírus alapú koktélokkal melyeket különböző gyorslefolyású halálos kórokkal vagyítettek mint a tifusz a kolera és hasonlók!

Az amerikaiak pl bejelentették 2012-ben hogy egy exumált nőből aki spanyol náthában hunyt el rekonstruálták magát a vírust! Ha egy ilyen alapú koktélból egy repülőből csak egy decit kiengednének a fél bolygó instant kipusztulna!

A Gates alapítvány kezdeti munkája hova máshova vezetett volna mint Indiába és Afrikába!

2001-ben az ICOS legfőbb befektetőjeként tetszeleg és biotechnológiai fejlesztéseket pénzel. Mind a mai napig nem világos hogy mit is.

2003-ban az első koronavírus tesztek után az oltóanyagok felé fordul és az AIDS és a Malária elleni kutatásokat megtunningolja úgy 500 millió dollárral. Ez volt a humbukk időszak amikor is a semmit csinálta és ezrével oltotta be a gyerekeket meg mindenkit ellenőrizetlenül a WHO teljes asszisztálása mellett a mai napig nem tudja senki hogy valójában mivel.

2006-ban összeáll a nagy trumvirátus, Warren Buffett, Bill Gates és Ted Turner! Ted Turner a legvérmesebb népességcsökkentők egyike a világon akik nyíltan felvállalják hogy mi a céljuk az élelmezés terén a Monsantoval és az oltásokkal és egyéb megoldásokkal a Gates alapítvánnyal! Warren Buffett meg a legnagyobb ingatlanmogul az usában a vagyona kb 30%át ami úgy 30 milliárd dollár fel is ajánlotta a Gates alapítványnak!!

2008-ra már a hírességek és az elit családok sorban álltak az alapítványi kassza előtt és iszonyatos pénzekkel tömték ki azt! Oprah lett az egyik legnagyobb média képviselete az alapítványnak dőltek a híres emberek!

2009-ben indiai Ándhra Prades állam Khammam nevű településén újabb tesztsorozat vette kezdetét ezúttal a Merck nevü vakcinagyártó HPV oltásait adták be 9-15 év közötti lányoknak! Nem tiszta vizet meg takarmányozási és egyéb technológiát vittek ezeknek a nagyon szegény családoknak hanem betegséget és halált! 5 kislány 2 héten belül belehalt az oltásokba és 16.000! megbetegedett részlegesen vagy tartósan! Az oltóanyagokba egyébként meddőséget előidéző alkotóvegyületeket is raktak! A pár hónap műlva a helyszínre látogató aktivisták a helyszínre mentek több száz beoltott gyereket és azok családjait kérdezték meg az oltásokról! 100 olyan fiatal lánnyal találkoztak, akiknél epilepsziás rohamok, súlyos hangulati ingadozások és migrénes fejfájás alakult ki,valamint súlyos vérveszteséggel járó rendszertelen menstruációs ciklusok váltották egymást.

Vadodarában, az indiai Gudzsarát államban másik 14.000 lányt oltottak be ezúttal méhnyakrák elleni szerrel legalább is ez volt a hivatalos propaganda,az igazság az hogy a mai napig senki nem tudja milyen sterilizáló koktélt kaptak a GlaxoSmithKline cégtől.

A rotavírus és a pneumococcus vakcinák hatását is ugyanilyen módszerekkel tanulmányozták Afrikában és Ázsiában és az emberek már elkezdtek menekülni mert hallották az oltások nyomában járó pusztulást!

2010-ben már a komplett WHO a kezéből evett gyakorlatilag a világélelmezési és segélyszférában teljhatalmat szerzett az alapítványán keresztül! Ekkor mondta el a leghíresebb beszédét amiben nyíltan kimondta amit korábban Ted Turner is!

"A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk."

Nos és most álljanak itt a tények!

Jelenleg a bolygónk lakóinak a száma: 7,8 milliárd!

Az oltó és sterilizáló programoknak és a deproduktív egészségügyi szolgáltatások a popkultúrális hatásoknak,a születés szabályozási kereteknek a Chemtrailezésnek és a globális sugárzási mutatóknak köszönhetően a Gates alapítványnak és a Monsantonak köszönhetően! 10 év alatt 1 milliárddal nőt csak a szám pedig az akkori prognózis szerint már most kb 12 milliárdan kéne hogy legyünk!

2010 és 2013 között gőzerővel folytatta az alapítvány a globális oltó és sterilizáló programot a földön az égben pedig megkapták a segítséget a Monsanto-tól is a Chemtrailezés formájában!

2012- Csád : Feldühödött szülők akiknek megbetegedett a gyereke halálra köveztek egy iskolaigazgatót aki nagymellénnyel támogatta Gates oltásokat és kötelezte az intézmény tanulóit hog oltassák be magukat! 106 gyerek megbetegedett 40 véglegesen lebénult az oltások miatt! Természetesen soha egyetlen helyen sem tett semmit az alapítvány hogy orvosi segítséget juttason a beteg gyerekeknek!

2013 januárjában pedig már végképp világossá válhatott a világ számára hogy az emberek nem kérnek a Gates család "filantrópiájából"! A Pakisztáni emberek már tudták mi vár rájuk és gyerekeikre így az oltást felügyelőket agyonlőtték! Februárban pedig Nigériában menekültek a családok a hír hallatán hogy jön az oltóprogram és ott is egy fegyveres csoport kivégezte az alapítvány embereit!

A sorozatos botrányok és a média burkon is áthatoló ellenzéki hangok hatására visszafogottabban és csendesebb stílusban végzik a programokat.

2015-ben a Gates alapítvány egyik tesztjeként pl felbukkant Usa-ban egy kanyarójárvány! A világ nagy része valószínűleg nem is hallott róla. És mi volt a reakció? Hát nem vizsgálat! Nem is kerestek ok okozati összefüggéseket! Azonnali oltási program volt a válasz melyet természetesen a Gates alapítvány folytatott le egy komoly propaganda keretében!

Még ugyanebben az évben Bill a New York Timesnak azt nyilatkozta hogy az ebolánál is sokkal veszélyesebb fenyegetés jöhet hamarosan! Persze Gates azonnal megindította az újabb oltási propagandáját hogy az Ebola ellen is be kéne oltani mindenkit valamint felhívta a figyelmet arra hogy egy kanyaró ebola kombinációra is meg van a megoldás mint opció!

Ismerős a sorrend?

2016-ban a Gates alapítvány egy újabb kísérletbe fog hogy tompítson minden negatív hangot! Az rászorulóknak élő állat szállítmányokat juttat Afrikába! Mivel az oltások elől menekültek az emberek így közvetlenül speciális oltóanyagokat az állatokba injektálták mielőtt az éhes szerencsétleneknek adták.

2017-et végig riogatással töltötte és havi szinten verte a tamtamot hogy valami közeleg és a kormányok nem tesznek semmit amit szerintük mindegyiknek kéne!

2018 november!

Bill Gates kiad egy közleményt hogy koronavírus járvány várható és a Gates Foundation hatástanulmánya szerint 65 millió halottal kell számolni!

(Ugye rémlenek a halálozási mutatók Kínából és Szaud Arábiából?)

- Hanem akkor ideírom; 10% esetén min. 600 millióan vagyis majd minden 12. ember meg fog betegedni a bolygón,30% esetén min. 2 millárddal kell számolni!

2019. október 18-án,

A Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola és a Világgazdasági Fórum valamint a Gates alapítvány együttesen pandémiás gyakorlatot szervezett New Yorkban, amelyen politikai döntéshozók, tisztviselők, vezetők voltak jelen és az egészségügyi szakemberek együtt dolgoztak egy szimulált koronavírus-kitörés esetén a teendőkről!

És hogy mi a konklúzió ezután a terjedelmes cikk után?

Milyen okosságot vagy vitriolos társadalomkritikát kéne még írnom a társadalmi vakságról hogy mindenki felébredjen ,és elgondolkodjon azon hogy egy ilyen cikket miért nem olvashat más tollából vagy miért nem fog soha látnia tévében??!?!

Nemtudom.......

A bejegyzésem címe az lett hogy a Gates alapítvány és a Koronavírus, így itthagyom a végső elemt a teljes kirakóshoz:

2015. június 19-én a brit kormány által finanszírozott Pirbright Intézet szabadalmat nyújtott be a Corona vírushoz, amelyet 2018. november 20-án hagytak jóvá. A Bill és Melinda Gates Alapítvány a Pirbright Intézet egyik fő finanszírozója. A koronavírust szabadalmaztatják és regisztrálják az Európai Szabadalmi Hivatalban, EP3172319A1 számon.

A szabadalmat a Pirbright Intézet birtokolja.

Forrás: Emigrán Magyar Kormány
Beküldte: EMK

Hozzászólás  

#3 Legalább 36 embernél alakult ki ritka, de halálos vérbetegség, miután megkapták a vakcinákat. Egy beteg már bele is halt. Erről ír a New York Times, de az RT News is.R Zoltán 2021-02-14 17:23
Michael egyike annak a legalább 36 embernek, akiknél a Pfizer vagy a Moderna koronavírus oltása után alakult ki ez a rendellenesség - derül ki a New York Times hétfőn közzétett jelentéséből.

www.alternativhirek.com/.../legalabb-36-embernel-alakult-ki-ritka.html
#2 Ha csak a fele igaz már az is megdöbbentőR Zoltán 2021-02-12 09:48
Az oltásokkal kapcsolatban a világon mindenhol egy követ fújnak. Most pedig pont az ellenkezőjét csinálják mint a koronavírussal kapcsolatban, ahol minden halál ok a vírussal lett kapcsolatba hozva boncolások nélkül.

Jelenleg a beoltatottak nagymértékű elhalálozást tagadják és hamisítják. Lefizetett orvosok nyilatkoznak [*****]ségeket...

www.bitchute.com/video/poVOcFMzUY5i/
#1 terjed az oltás elutasításaR Zoltán 2021-02-05 08:18
Egyre terjed az oltás elutasítása, a polgári engedetlenség és a tiltakozás az orvosi zsarnokság ellen

Tudnunk kell, hogy az elit által megvett, dróton rángatott kormányok, amelyek célja, hogy elpusztítsák a mostani civilizációt, nehéz helyzetben vannak, mert egyre többen ébrednek öntudatukra a hamis egészségügyi vészhelyzet és világjárvány kapcsán, amelynek semmi köze a valósághoz és kizárólag gazdasági és lélektani rettegést és instabilitást idéztek elő az emberiség körében.

Bövebben ITT ujvilagtudat.blogspot.com/2021/02/egyre-terjed-az-oltas-elutasitasa.html

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló