A vers a napóleoni háborúk idején íródott (1807) és a költő aggodalmát fejezi ki Európa jövőjét illetően, amikor a magyar mitológia harcistenére, az ádáz Erényisz re utal.
Önkéntelenül jutnak eszembe Berzsenyi sorai, amikor az utóbbi hónapok, hetek híreit hallgatja, olvassa az ember. Nemcsak maguk az események aggasztóak, hanem az azokat értelmező kommentárok, nemcsak az a szörnyű, ahogy egymást gyilkolják az emberek, hanem az is, hogy szó fegyverét is bevetik, hogy még inkább egymás ellen uszítsák az embereket.
Azt sejteni lehet, hogy mi áll a háborúk hátterében: a pénz, az önös gazdasági érdekek, a demokrácia hímes köntösébe öltöztetve. Érdekes módon ott jelennek meg a nagyhatalmak megvédeni a demokráciát, ahol kőolaj van, mint Közel-Keleten, ott adnak függetlenséget egy tartománynak, ahol a világ legnagyobb mangántelepei vannak (Koszovó), ott kell támogatni a kormányellenes erőket, vagy ott hangoztatják hirtelen a humanitárius segítségnyújtás szükségességét, ahol a multi vállalatoknak érdekeltségeik vannak.
Két példával szeretnék élni, mindkettő közvetlenül érint bennünket magyarokat, akárhol is élünk a Kárpát-medencében.
Az egyik a” bevándorlás” kérdése, ami beláthatatlan következményekkel jár Európa számára, nem csak gazdasági szempontból, hanem egyáltalában fizikai és szellemi létében is. Azt mindenki látja, hogy az iszlám bevándorlókat nem tudják integrálni, és az eddigi példák alapján azt is tudjuk, hogy a civilizációk ütközésének pusztulás az eredménye. Ennek a jelei már most megmutatkoznak: a bevándorlók a saját törvényeik szerint akarnak élni, számukra természetesek olyan cselekedetek, amelyek a keresztény világban főbűnnek számítanak. De ne csak a szabályok szempontjából nézzük a dolgokat. Micsoda csalódást okozhat nekik, hogy nem süt egész évben a nap, hogy reggel dolgozni kell menni, de szerintem ennél is rettenetesebb, hogy nincs mellettük a családjuk, hogy idegen nyelvet kell megtanulniuk, a szokásaikat nem tudják gyakorolni, azaz, hogy hazátlanok, hogy az ismert közösségük megszűnt. És vegyük figyelembe, hogy emiatt mindinkább gyűlölet veszi körül őket. Ezt a gyűlöletet sokszor a médiumok is táplálják, hiszen elsősorban az általuk elkövetett atrocitásokról számolnak be, mintha minden bevándorló bűnöző lenne.
De kinek volt az érdeke, hogy elindítsa a migrációt? Elsősorban a nemzetközi nagyvállalatoknak, azzal az érveléssel, hogy olcsó munkaerőhöz jutnak, és pótolni tudják a demográfiai csökkenést. (Mellékesen: nem kell emelni a honi munkások bérét, mert van kivel helyettesíteni őket). Akkor miért keltenek gyűlöletet ellenük? Mert ezáltal meg lehet bontani a kialakult közösségeket, sokszor egymás ellen tüntetnek a bevándorlást támogatók és ellenzők. Míg az emberek jó része el van foglalva a migránsokkal, a fejük fölött megtörténik a világ újrafelosztása, nem veszik észre azt a sok visszaélést, amit a természet törvényei ellen cselekednek.
És itt jön be a második példa: Miért pont most tartóztattak le Székelyföldön „terroristákat, akik robbantani akartak december 1-én”? Mert el kell vonni a figyelmet, hogy Székelyföld kincsét, az erdőket letarolták és eladták osztrák multiknak, hogy a másik kincs, a székely borvíz bukaresti cégek kezében van, és mert erről be kellene számolniuk, miért van ez így.
A hatalomnak a legnagyobb veszélyt mindig egy közösség összefogása jelenti, külön-külön el lehet bánni mindenkivel. Ez áll a székelyföldi autonómia törekvések elleni ádáz harc mögött, ezért nem szabad egységes Székelyföldről beszélni.
Ezt szeretném hangsúlyozni: míg él egy közösség, addig a tagjai sem vesznek el. Ezért példamutató a máramarosszigeti magyar közösség, hogy meg tudja őrizni kultúráját, iskoláját, intézményeit.
Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy akkor amikor a demokrácia alapkövének a többpártiságot tartják, sokan ellenzik, hogy az erdélyi magyarságnak több érdekvédelmi szervezete legyen. Sokan kérdezik, mire kell az RMDSZ mellett EMNP, és MPP is. Nem ezzel van baj, hiszen a sokszínűség az eszmevilágban a haladást szolgálja. A baj ott van, hogy amikor összefogásra van szükség – konkrétan a helyhatósági és parlamenti választásokról van szó – mert a szórványban felaprózott kisközösségek nem tudják kellőképpen képviseltetni magukat, a szervezetek nem tudnak konszenzusra jutni. Pedig ilyen kis közösségek esetében, mint a szigeti és hosszúmezei könnyen lehetne előválasztásokat tartani, és azokat a személyeket tenni fel a listákra, akik a legtöbb ajánlást kapták. És akkor az egyéneknek nem lenne gond, hogy kire szavazzanak, és ezt nem tudnák kihasználni a román pártok.
Mert – tovább idézve Berzsenyi szavait - '
...Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”
Forrás: Máramarosi Hírmondó -* Beküldte: Kunavar