– A sajtóban számos hírt olvastunk az Archeogenetikai Kutatóközpont tevékenységéről, eredményeiről. Most néhány olyan témával kapcsolatban szeretném kérdezni az Igazgató urat, amelyek közelebbről érdekelhetik az erdélyi olvasókat. Előtte viszont térjünk ki arra, hogyan határozná meg a kutatóközpont főbb céljait?

– Az egyik, hogy a kor legmodernebb molekuláris biológiai technológiáit alkalmazva minél több, adott korból származó közvetlen genetikai információt szolgáltassunk a magyarság számára. Ezzel pedig egy olyan archaikus adatbázist hozzunk létre, amely a Kárpát-medencében élő magyarság közkincse. Cél továbbá, hogy a genomadatok révén a magyarság számára elérhetővé és megismerhetővé váljon a genetikai ősök származása.

– A hazai tudományos intézmények ez idáig miért nem tartották fontosnak a magyar népesség és a királyaink származását kutatni?

– Ma már nem lehet vita tárgya, hogy érdemes a magyar népesség és a királyaink származásával foglalkozni. Minden népesség, vagy a biológia nyelvére fordítva, minden populáció eredete összetett és ezen összetevőket meg lehet állapítani az archeogenetika segítségével. A királyaink eredetének kutatása pedig kiemelkedően fontos a magyar nemzet identitása szempontjából. 

Prof. Dr. Kásler Miklós a kérdésében megfogalmazott hiányosságokat észlelte, ezért javasolta a Magyarságkutató Intézet alapítását, amely létrejötte óta zászlóshajójává vált az ez irányú hazai kutatásoknak. 

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy munkásságunk nélkül nem beszélhetnénk akár az Árpád-ház vagy a Hunyadiak genetikai eredetének kutatásáról.  

– Melyek az eddigi legfontosabb eredményeik?

– A hazai archeogenetika történetében mi vezettük be először és alkalmaztuk sikeresen az újgenerációs szekvenálást, és ezen technológia hazai alkalmazásának fejlesztésében azóta sem álltunk meg: ma már az egykor élt ősök teljes örökítőanyagát is leolvassuk. Megválaszoltuk, hogy a honfoglaló őseink apai és anyai vonalainak nagy hányada Belső-Közép-Ázsiába vezethető vissza. Nemrég jelent meg az úgynevezett honfoglaláskori köznépi temetők anyagának genetikai vizsgálata, mely népesség anyai vonalon elkülönülő összetételűnek tűnik az elit népességtől. Ezen népességek különböző arányban járultak hozzá a mai magyarság genetikai összetételéhez, az arányok meghatározását egy következő kutatásban végezzük el. 

Elsőként közöltünk férfi ágú genetikai adatokat az avar elitből, mely adatok alapján Észak-Kelet-Szibéria leszármazásúnak találtuk őket és a genetikai összetételük a ma élő burjátokra hasonlít.

Tavaly nyári eredményünk, hogy közöltük az Árpád-házra jellemző Y-kromoszómás csoport mélyanalízisét, melynek eredményeképp képesek vagyunk további Árpád-házi uralkodókat azonosítani. Idén hozzáláttunk a grandiózus középkori igazságügyi analízisnek; 

mely során a fehérvári csontkamrában található több mint 900 egyénhez tartozó maradvány közül szeretnénk a lehető legtöbb királyt és családtagot azonosítani. 

Minden valószínűség szerint itt nyugszik Hunyadi Mátyás is, akit fia és unokája segítségével tudunk azonosítani, hiszen idén év elején mintát vettünk Corvin János és Kristóf földi maradványaiból is Lepoglavában, Horvátországban.

Ezen felül a Magyarságkutató Intézet Abasáron végezi Aba Sámuel királyunk temetkezési helyének a feltárását, ahol már több humán maradványt tártak fel a régész kollégák. Ezeket is mind archeogenetikai vizsgálatnak vetettük alá.

– Erdélyben és különösen a székelyek között nagyon erős a hun származástudat, és ezt a középkori krónikák, a hazaiak és a külföldiek is egyaránt tényként kezelik. Van esély ebben a kérdésben úgymond perdöntő bizonyítékokat elérni, akár pro, akár kontra?

 – Sajnos a krónikáink valóságmagját a 20. században a történészek egy része lesöpörte az asztalról. Ezekben lejegyzésre került uralkodóink hun származástudata, amelyet gyakorlatilag mesének tituláltak némely történészek, vagy szebben fogalmazva német átvételnek gondoltak. 

Ezt a megállapítást mindenképp árnyalja a tavaly nyáron megjelent nemzetközi publikáció, melyben a szerzők az általuk vizsgált ázsiai hun leletek és a Turul-nemzetség tagjai közötti haplotípus egyezést írtak le. 

Ezzel megerősítést nyert a néphagyomány, népzene és egyébként a krónikáink ezen értesülése. 

Ebből kiindulva egyáltalán nem lenne meglepő a székely népi emlékezetnek a valóságtartalma.

– Az Árpád-ház vonatkozásában már megállapították, hogy a származás egy ázsiai, ma baskírok által lakott területhez köthető, és egy jellegzetes gén a hunokkal azonos főcsoportot mutat. Van-e lehetőség a népesség, a közemberek származásának és rokonságának a kutatására? Itt arra gondolok, hogy van-e elég hun-kori vagy még korábbi lelet a Kárpát-medencében és más területeken az összehasonlítások elvégzéséhez?

– Van lehetőség rá és ma már egyre több genom ismert azokból a korokból is, melyeket a megelőző kutatások során kijelöltek a számunkra a honfoglalók genetikai adatai. Nemrég közölték a mai Kazahsztán területéről feltárt szkíták genomjait, vagy egy másik publikációban Mongólia 6000 éves genetikai történetét dolgozták fel, amely többek között sok ázsiai hun genomadatot tartalmaz. Ezeket össze tudjuk vetni az általunk megszekvenált, Kárpát-medencében feltárt, hun-, avar és honfoglalás kori leletekkel. Szeretnénk, hogy ez a publikációnk is elfogadásra kerüljön egy szakfolyóiratba és aztán nyilvánosan is tudjunk értekezni az eredményekről.

– Máig nincs kellőképp feltárva a magyarok rokonsága az egyes kaukázusi népekkel, az alánokkal, későbbi nevükön oszétokkal. Területi érintkezés és nyelvi, úgynevezett areális hatás biztosan volt, de valamiért ezt sem vizsgálták elég alaposan. Egyik ellenpélda az elfelejtett Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913), aki a máig legjelentősebb oszét szótárt készítette. Mese- és mondavilágunk számos hasonlóságot mutat az oszétekével, ennek ellenére az első és ez idáig egyetlen közvetlen oszét fordításokat egy vidéki nyelvtanár készítette el és adta ki magánkiadásban: Kakuk Mátyás: Az oszét népköltészet csokra (2001). A lehetséges oszét rokonságot kutatják-e, vagy tervezik-e kutatni?

– A honfoglaló magyarok anyai vonalaiban kimutattunk markánsan megmutatkozó kaukázusi eredetű genetikai csoportokat, majd később közel azonos arányban a férfiakra jellemző Y-kromoszómák közt is kimutatásra került a kaukázusi kapcsolat. Ez alapján a honfoglaló népesség etnogenezise nem magyarázható a kaukázusi népek nélkül, magyarul volt kapcsolat velük. A Magyarságkutató Intézet finanszírozott a Kaukázusban ásatást, már a megalakulásának évében (részletes publikáció elérhető az ásatásról az online kötetben) ahol a feltáró kutatóknak sikerült embertani maradványokat is találni, melyeket archeogenetikai vizsgálatnak vetettünk alá.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy a Csodaszavas mondájának vannak felderíthető történeti alapjai? Például az, hogy Hunor és Magor népe az alánokkal került rokonságba, velük keveredtek?

– Az egyik első kutatási eredményünk volt a Karosi honfoglaláskori temetők archeogenetikai vizsgálata. Ezeket a temetőket a Felső-Tisza Bodrogközben tárták fel és kiemelkedően gazdag, klasszikus honfoglaló leletanyaggal rendelkeztek. Egymással szomszédos három dombon temetkeztek őseink, ezekből két dombon sikerült feltárni a vezéri sírokat, melyek anyai és apai vonalon is rokonok voltak. Anyai vonaluk olyan ritka, hogy ma szinte kizárólag a Kaukázusban található, de leírták egykor élt alán maradványokból is. Ezen adatok támogatják a honfoglalók alán rokonságát.

– A ma hivatalos nyelvészet egyértelműnek tartja a finnugor és uráli nyelvi rokonságot – bár én hozzátenném, hogy a nem adatolt, csupán kikövetkeztetett szóalakok összehasonlítása bizonytalan lábakon áll, ahogy az alapszókincs meghatározásával is merülnek fel módszertani problémák. Valamilyen nagyon távoli nyelvi rokonság áll a magyar és ezen nyelvek között, de az esetleges nyelvi érintkezések bizonyítják-e azt, hogy a találkozás, az areális hatás mikor és hol következhetett be? Mit mond erről az archeogenetika és a kutatási eredményei?  Élhettek-e magyar őseink a sztyeppétől északra, az erdős, tavas, lápos vidékeken?

– Nem szeretném elvenni a történeti nyelvészektől az „egyértelműséget”, bár a fejlődő tudomány mindig a körmére koppintott azon tudományterületeknek, ahol egyértelműnek vettek valamit. A történeti nyelvészek a nép és a nyelvek története közé ma már nem tesznek egyenlőségjelet, ahogyan ezt tették korábban. Ma már ők nyelvek történetét kutatják, nyelveket rokonítanak. Mi egykor élt és ma élő népességeket rokonítunk. 

Újabban van egy szélsőséges álláspontjuk, miszerint a nép története teljesen független a nyelv történetétől. Ezen álláspont akkor állhatná meg a helyét, ha a nyelvek, az azokat beszélő emberek nélkül terjedhetnének és alakulhatnának. 

Könnyű ennek az abszurditását belátni. Viszont itt tud segíteni az archeogenetika, amely képes a népességek elterjedését modellezni időben és térben.

– Ebben a kérdésben érdekes lehet legközelebbi nyelvi rokonainknak tartott obi-ugorok tudományközi (interdiszciplináris) vizsgálata. A hantik és a manysik ugyan az eurázsiai sztyeppe sávjától északabbra élnek, de talán igazolható, hogy korábban délebbre éltek, és ott kerülhettek valamilyen kapcsolatba magyar eleinkkel. Az obi-ugorok sem genetikailag, sem nyelvileg nem egységesek. Az erősen eltérő nyelvjárásbeli különbségeken túl a nyelveik egyes rétegei más nyelvtipológiai alapot mutatnak. A hősi énekeik pedig páncélos lovas hadseregeik által vívott csatákról szólnak. Lehet, hogy ők is, eleinkhez hasonlóan nem halász, vadász, madarász életmódot folytattak a fagyos északi területeken?

– A magyarság etnogenezisének minden lépése a sztyeppezónában történt. Semmi bizonyíték nincs az ellenkezőjére, ellenben ezen állítást támogatják a jelenleg elérhető genetikai adatok. Az obi-ugorok etnogeneziséről is valószínűleg egy elhibázott narratíva él a köztudatban. A halász-vadász életmód biológiailag nem alkalmas nagy néptömeg ellátására, a nagy néptömeg szükséges ahhoz, hogy az azt beszélő népek elterjedjenek majd elváljanak egymástól.  

– Idén arról olvastunk, hogy az Archeogenetikai Kutatóközpont Mátyás király származását is vizsgálni kezdte. Mintát vettek a fiának, Corvin Jánosnak és unokájának, Kristófnak a horvátországi Lepoglava pálos kolostorában található csontjaiból, genetikai kutatások céljával. Van-e esélye, hogy Mátyás király csontjait azonosítani tudják a székesfehérvári osszárium számos, összekeveredett csontjai között?

Ez az egyik célunk. Mivel Corvin Jánosból és Kristófból mintát vettünk, majd sikeresen megszekvenáltuk, így minden lehetőségünk megvan a Hunyadi család felmenőinek azonosítására.

De ezen túlmutatóan a többi ott nyugvó Árpád-házi uralkodót is szeretnénk azonosítani. Majd hosszabb távon a lehető legtöbb uralkodónak, feleségnek és családtagnak fejfával ellátott sírhelyet biztosítani.

– Az is igazolható vagy cáfolható-e a közeljövőben, hogy Mátyás apai ágon Luxemburgi Zsigmond leszármazottja (unokája) lenne? Hozzá lehet-e férni megfelelő mintákhoz? Már korabeli források felvetik ugyanis azt a lehetőséget, hogy Hunyadi János Zsigmond királynak a természetes fia volt. Ha így van, akkor Mátyás anyai ágon Árpád nagyfejedelem leszármazottja?

– A történeti források szerint Luxemburgi Zsigmond gyermeke: Luxemburgi Erzsébet is Fehérváron nyugszik. Amennyiben ennek valóságtartalma igazolódna, Corvin Jánoshoz igen közeli genomadatai lennének. Tehát megvan rá az esély, hogy ezen kérdést is le tudjuk zárni.

– Nem csupán minket, magyarokat érdekel Mátyás király származása. A szerb és a román archeogenetikusok és történészek mutatnak-e valami érdeklődést az Archeogenetikai Kutatóközpont tevékenysége iránt, vagy inkább többértelműen hallgatnak?

– Bizonyosan érdeklődve figyelik a kutatásainkat, hiszen Mátyás személyében egy olyan Európa szerte elismert uralkodót tart számon a tudomány, akit jó szívvel vall magénak minden Közép-Európai nemzet. Ettől függetlenül Hunyadi Mátyás magyar király volt, aki ennek ellenkezőjét szeretné bizonyítani, az tévúton jár.

A forrás sok-sok képekkel: Erdély Ma
Beküldte: Antal Miklós