Bevezetés.

Mikor a nemzeti eszme diadalmasan járja be a világot, eltemetett kis államokba lelket adva s azokat nagyra növelve: sajnálattal látjuk ugyanakkor, hogy a magyar társadalom és törvényhozás ezt, a világot mozgató nagy erőt, következetesen semmibe sem veszi. Még mindig nem tud teljesen szakítani azzal a téves elmélettel, mely szerint «az egynyelvű nemzet gyönge és törékeny».

Íme a magyar nyelv jogait, az új Magyarország kialakulásánál, a választói jog reformjánál, kikapcsolták az összes pártok, kormánypárt és ellenzék egyaránt.

Ha már a választói jog reformjánál is mellőzték a magyar nyelv jogainak biztosítását: akkor mit remélhetünk a közigazgatás reformjánál, ebben az irányban?

Hiszen azt is látjuk, hogy mikor az összes kultúrnemzetek tudósai elismerik a magyar nyelvnek rendkívüli fontosságát, a szumir és etruszk nemzetek emlékeiben fentmaradt újabb adatok bizonyítékai folytán: a magyarság körében épen ellenkezőleg, a magyar nyelv és nemzet őstörténelmére vonatkozó kutatások alig keltettek érdeklődést. Sőt sokan vannak közöttünk olyanok is, akik azt az elvet hirdetik,új elmélet gyanánt, amelyet a szerencsétlen nemzetiségi törvény képvisel. Ezt már előttük a Bach korszak állam jogászai is az ő saját új eszméjük gyanánt hagyták rá Osztrákországra, terhes örökségül, miután évezredekkel előbb, már a babylon, asszír államférfiak is kísérleteztek ezzel az elvvel. A többnyelvű népet egymás ellen kijátszani akarván, naivságukban a territoriális nyelvhatárok elvét már ők is alkalmazták. Még pedig oly fényes sikerrel, de ellenségeikre nézve, hogy szét is bomlott az addig egységes asszír állam. Ez az osztrákokra nézve elkerülhetlen, de velünk is megtörténhetik, a nemzetiségi törvénynek fentartásávaí és szétbontó elveinek felújításával.

A nemzetiségi törvény megalkotását menteni lehet azzal, hogy akkor készült, mikor a Schlőzer-Kollár féle történelmi elvek hatása alatt állott a magyarság, a 48/49-iki véres napok s még szomorúbb elnyomatás korszaka után. Mikor tudósaink is azt hitték, hogy rokontalan nemzete vagyunk a világnak, sőt Ógyallait, Jerneyt, Körösi Csorna Sándort, Eötvös József br a magyar közoktatásügyi miniszter, naiv ábrándozónak tartotta, mert Ázsiába indult őstörténelmünk kutatása czéliából. Micsoda lesújtó tudat az ránk nézve, félszázad múlva, hogy amíg Magyarország kultuszminisztere így lesajnálta a legnagyobb orientalistát, akit úgyszólván istenítenek az angolok: ugyanakkor már a franczia, német és angol tudósok, kereskedők versenyezve kutatnak az ural-altáji szittya népek őseinek emlékei után. Hirdetik, hogy a szumirok és a magyarok nyelve között mutatkozó feltűnő hasonlatosság azt bizonyítja, miszerint őseink emlékeit Körösi Csoma Sándor jó helyen kereste a tibeti szent könyvekben, mert az ősi buddhány kultúra emlékei megbecsülhetlen kincsek, nemcsak a magyar őstörténelem, de az egész egyetemes emberiség számára. A világbéke templomának kulcsait képezik.

Távol legyen tőlem a gondolata is annak, hogy megtámadjam e mulasztásokért azokat, akik még ma is a Schlőzer, Kollár nézőpontján állanak s nem akarják visszakövetelni, taktikai okokból, a magyar nyelv jogait ebben a hazában, amelynek (az újabbkori kutatások adatai szerint) nem germán és szláv, de magyar nyelvű őslakók voltak a legrégibb birtokosai. Tőlük kapták hegyeink, völgyeink, folyóink, az őskorból mai napig is fennmaradt magyar elnevezésüket.

Nem akarok a gyűlölet országában a szenvedélyekre hatni. Ebben a magyarság világrekordot ért el. Ellenkezőleg, keresni óhajtom azokat a szálakat, amelyeket az élet mestere, a történettudomány ad kezünkbe, hogy a széthúzó nemzetiségeket és az egymás iránt gyűlölettől izzó magyarságot egymás megértéséhez, megbecsüléséhez, mindnyájunkat pedig honalapító őseink bölcs hagyományaihoz, az összetartozandóság eszméiéhez visszavezethesse a hazaszeretet. Hiszen ebben a szép országban a hazaszeretet, daczára annak, hogy a parlamentarizmus épen az összetartozandóság tagadására van építve minden emberrel veleszületett, amíg a szürke elméletek egymástól el nem szakítják szívöket.

Mindamellett is, ezzel szemben honalapító őseink politikai eszményét, az összetartozandóság örökbecsű elvét óhajtanám megismertetni. Talán nem is lehetetlen vállalkozás. Hiszen épen a magyar nemzeti eszme képviseli egyedül a Buddhai és Jézusi - (szerkesztő) elvek reneszánszát s amint azt művemben előadom: a világbéke alapelveit. Miért kellene tehát az összes keresztény államok között épen csak nekünk elvállalni a megtűrt nemzet szerepét továbbra is, amit Schlőzerék osztottak ki számunkra valamikor? 

Miért kellene épen csak a magyarságot elkorcsosítani folyton idegen befolyások utánzásával, miért kellene épen csak a magyar nemzeti eszmétől a lélekzetet is elfojtani, úgynevezett taktikai tekintetekből, pillanatnyi sikerekért? E sikerek Horvátországban örökre elbuktatták a magyar nemzeti eszmét, az összetartozandóság, testvéri béke ügyét. Bizonyos immár, hogy a magyar törvényhozás teljesen elhibázott ösvényen kereste a nemzetiségi kérdés megoldását, mert nem ismerte fel elsőbben a saját történelmi hivatását sem. Miután tehát ezt félreismerte, ferde helyzetbe került hamarosan. A béke helyett, a horvátok hálája, szeretete helyett meggyülöltette magát. És ma a magyar nemzeti eszmét úgyszólván maga a magyarság is kezdi kikapcsolni pártpolitikai érdekekből. Megunta balsikereit. Ez ellen emelem fel szavam. ........

A további részleteket az eredeti dolgozatban olvashatjuk. →

Forrás: http://mtdaportal.extra.hu/books/hollosy_istvan_magyarorszag_oslakoi.pdf
Beküldte: B.Őri László