"GYŐZ A MAGYAR HIT"

Lépten-nyomon hallhatjuk, hogy a kereszténység válságban van. Tudós főpapok keresik a megoldást, hogy hogyan lehetne a kátyúba jutott szekeret kiemelni. Mindszenty József, volt hercegprímás nyíltan kifejezést adott aggodalmának a kanadai magyarokhoz intézett üzenetében, amikor azt írta, hogy: "Az egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket. Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk a... keresztény hitre".

Érdekes, hogy a bíboros nem vallást említ, hanem hitet. A válság tehát nem a felszínből indult el, hanem sokkal mélyebbről, a lelkek mélyéről. Abból, hogy a keresztény hívő azt, amit a szószékről, vagy a hittan- és bibliaórán hall, nem tudja összeegyeztetni lelkiismeretével, tudományos műveltségével és történelemismeretével.

Jellemzően nyilatkozott erről XXIII. János pápa a második Vatikáni Zsinatról kiadott "PENITENTIAN AGERE" című Encyclica: "Novena Allo Spirito Santo" című fejezetében, amikor azt mondja;

"Szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végigkínlódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit. Tele a fejük spekulatív dogmával és az ószövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák belőle az Isten egyetemes szeretetét, a minden népeknek adott természeti jogokat és a krisztusi univerzalitást".

"Vagyis az ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok mint az archeológia, antropológia és geológia, nem különben más, mire a megtalált sumér első Biblia, mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki sem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek, a Sumér, Akkad, Káld, Babyloni népnek megmásított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Istennek fia.., "

Azt hiszem, hogy illetékesebb szájából már nem is jöhetett volna a szakvélemény, mint a Pápa szájából. A hibát a Pápa egyrészt a lelkész képzés hiányosságaiban, másrészt a dogmák tarthatatlanságban látja.

Rev. Dr. Charles Francis Potter "The lost Years of Jesus revealed" című könyvében még ennél is tovább megy, mondván, hogy a teológiai fakultásokon ma mindent tanítanak, csak teológiát alig. Tíz, húsz professzor és asszisztens között alig akad egy, kettő, aki az összehasonlító vallástörténelmen és filozófián kívül valami korszerű tantételeket tanítana.

A Pastoral Theologián például fő tantárgyak a tagtoborzás, nyilvántartás és adminisztráció, szónoklat, imádságszerkesztés, kórházi és fegyintézeti asszisztencia, Bibliaolvasás és -magyarázás, esketési és temetési szertartás, és "public relation".

De mi is a TEOLÓGIA?

Legmegközelítőbben azt mondhatnánk, hogy a teológia az a tudomány, mely Isten természetével és az emberhez való viszonyával, és ugyanakkor fordítva is: az Ember természetével és az Istenhez való viszonyával foglalkozik.

A teológiai tudomány két fő részre oszlik. Egyik a természettudományos, másik pedig a kinyilatkoztatásos teológia. Mindkettőnek arra a kérdésre kell feleletet adni, hogy mi a célja Istennek az emberrel és hogyan viselkedjen az ember Istennel szemben.

A teológiatanítás ma forradalom előtt áll, mert el kell jönni az időnek, amikor természettudományos műveltség nélkül senki sem mehet fel a szószékre. Mert a teológiának meg kell világítani Isten fogalmát és célját: Isten és Ember viszonyát. A véges és végtelen, a kezdet és a vég, az idő és tér fogalmát. Mindezeket pedig belefoglalni egy kozmogóniai és kozmológiai keretbe, amelyben, ha nem is középen, de előkelő helyen küzd és bízva-bízik az Ember, keresve a megoldást a lét és nemlét az evilági és túlvilági lét problémájára, melyről minden időben azt hitte, hogy megtalálta és csak a következőben jött rá, hogy tévedett, mert az a világ, melyet önteltségében felépített maga körül, nem az igazi.

Már primitív állapotában csodálkozva és félelemmel tapasztalta, hogy a természetnek vannak olyan jelenségei, amelyeket ő nem tud befolyásolni és amelyek mind az ő ártalmára vannak. Mialatt megpróbált ellenük valami védekezést találni, megszemélyesítette őket ugyanúgy, mint a jótevő jelenségeket. Így hamar kialakultak az Isten-képzetek. Napisten, Holdisten, Esőisten, Szélisten, Tűzisten, Vízisten, Betegség és Egészség istene, és így tovább.

Mivel mindezeket személyes Isteneknek vélte, megpróbált velük valamilyen kapcsolatot kiépíteni. Így alakult ki a jó Istenek részére a hálaáldozat, míg a rosszindulatú Istenek részére az engesztelő áldozat gyakorlata. Sőt: nem hiányoztak a megtévesztő áldozatok sem, melyek egyszerű becsapási kísérletek voltak. Ha megfigyeljük az egyszerű, tanulatlan népek babonáit, rájövünk, hogy ezen a téren az évezredek nagyon keveset változtattak.

Az csak természetes, hogy már kezdettől fogva akadtak okos és ravasz emberek, akik azt mondták, hogy ők ismerik ezeket az Isteneket és ők megfelelő ajándékok ellenében ki tudnak náluk járni bizonyos előnyöket, mint pl. "búcsú" megvásárlása (indulgentia) bűnelengedés.

Ezek az emberek, akiket hívhatunk varázslóknak, vagy papoknak, kitűnő megfigyelők voltak és az emberi természeten, hiszékenységen kívül jól ismerték a természeti jelenségeket és az azokat megelőző jelenségeket. Megfigyelték az állatok viselkedését, a széljárást, az égbolt színét és ezekből szinte pontosan meg tudták mondani, hogy milyen idő lesz. Megfigyelték, hogy egyes betegségekre milyen gyógyfű, gyógymód a legmegfelelőbb.

Tudományukat igyekeztek titokban tartani, melyet apáról fiúra hagytak, majd a munka megsokasodásával segédeket is neveltek maguknak. Így alakult ki a papi rend, mely a népek életében fontos hivatást töltött be, szabályozva a törzsi, társadalmi és családi élet mozzanatait. Hogy maguknak nagyobb hitelt biztosítsanak, tudományukat igyekeztek misztikumokba burkolni. Működésükhöz rituálékat, szertartásokat dolgoztak ki, melyekbe a népet is belevonták, elhitetve velük, hogy mindaz amit az ő vezetésükkel, vagy az ő tanácsuk szerint tesznek, az az Isteneknek kedvére van. És így van ez ma is.

Az embert legmélyebben minden időkben az élet és halál problémája foglalkoztatta. Nem tudott belenyugodni, hogy a testi halállal részére mindennek vége van. Lassan, mintegy isteni kinyilatkoztatásra kialakult benne a hit, hogy szerepünk a testben csak ideiglenes és a halál csak átlépés egy másnemű világba. A varázslók, a papok ebben is tudtak eligazítást, vigasztalást nyújtani, mondván, hogy az ember kettős lény: testi és lelki. Ha megszűnik a testi élet, a lélek felszabadulva: máshol, más körülmények között kezdi meg működését.

Így alakult ki a "másvilág" fogalma, melyet még a mai modern tudomány sem tudott megdönteni.

A papi spekuláció, bármilyen fontos hivatást is töltött be a társadalmak fejlődésében, lassankint úgy felszaporította az Istenek létszámát, hogy földi halandó nem tudott köztük eligazodni.

Dr. Zakar András "A Sumér Hitvilág és a Biblia" című könyvében azt írja, hogy az emberiség többszázezer évnyi története folyamán sem nélkülözte az isteni kinyilatkoztatás és gondviselés jótéteményeit.

Norbert Lachwin S. J., a római Institutum Biblicum professzora elismeri, hogy nem az ószövetségi próféták voltak az elsők, akik az emberiségnek Isten üzeneteit közvetítették - írja Dr. Zakar.

Az Egy-Isten-hit is kinyilatkoztatáson alapszik, de hogy az mikor történt, az az idők homályába vész.

Zarathustra tanításában arra hivatkozik, hogy rajta kívül már régebben is megnyilatkozott Isten az igazságos Ymának. Ez a YIMA - arameusul MELK-IZED - a szkíták mitikus királya volt régen.

Az egy Istent hirdető prófétáknak nem volt könnyű dolguk a sok Istenhez szokott népekkel. Zarathustrának tíz évig nem volt követője; Buddha 55 éves volt, amikor elhitték neki, hogy ő a "megvilágosult". Mohamednek 12 év alatt csak hetven tanítványa volt.

Ferenczy Gyula professzor "Szumér és Akkád" című könyvében 1897-ben azt írja, hogy az ISTEN egy ősi sumér szó, mely a közös turáni nyelvkincshez tartozott s melyet az Istenség fogalmának jelölésére akkor kezdtek őseink használni, amikor a természetvallásból a sok Isten-hívésen keresztül az egyetlen Isten fogalmára eljutottak.

De azért nem ölték meg a többit se, hanem szépen alárendelték a sokat az egynek, mint Atya Istennek, ami még nem teljes "monotheizmus", hanem csak egy osztályozott, rangfokozott politeizmus, az a patriárkális több- Istenhívés, mely a magyarság világnézetének, felfogásának akkor legjobban megfelelt, s mely Isteneket úgy tüntette fel, mint egy szép magyar családot".

Ebben a magyar Istencsaládban szépen megfért együtt az Atya Isten, az Anya Isten, Anahita és a fiuk, Mithras szentháromsága.

A múltban már sokszor beszéltem arról, hogy a jelenlegi összes nagy vallások mennyit sajátítottak ki, vettek át sumér szkíta-mada őseink vallásából.

A zsidó ószövetség eszméje a zarathustrai ős-Szövetséget utánozza. A Talmud, a kereszténység vagy az Iszlám Istene az angyalokkal, és a kereszténység Szent-Háromsága mi más, ha nem az ősi magyar Isten- Család megmásított, de jól felismerhető utánzata.

Láthatjuk mindezekből, hogy a judeo-krisztiánizmus és a mohamedánizmus Isten-képzetei kétezer év óta semmit sem változtak. És ezen nem javított a Kereszténység közel háromszáz szektája sem, sőt a zsidó mitológia újkori nagy profétája, Billy Graham sem.

Mindezek után a mai ismereteink birtokában milyen következtetést vonhatunk le az ismeretlenekre vonatkozólag?

Ebben a kérdésben még a legnagyobb tudósok is csak tapogatódznak. Erdélyi István, a korán elhunyt nagy magyar tudós nem volt formálisan vallásos, de mélységesen hitt Istenben, mint egy felsőbbrendű alkotó és rendező hatalomban és imádságos áhítattal kutatta a természet titkait és nem szégyenlette bevallani, hogy ahol az emberi tudás megtorpan, ott a HIT bontja ki szárnyait, mely közelebb visz a Teremtőhöz, akit az ő lángesze sem ért föl, de "titkon érző lelke óhajtva sejtett".

De milyen az Isten, és hol van ő - kérdezik és kérdezzük sokan. János apostol azt írja, hogy az Istent soha senki nem látta. Jézus azt mondta, hogy "Az Isten Lélek" és a Lélek: Élet. Az Élet pedig maga a Természet, melynek alkotásaiban a kereső Ember megláthatja az Istent. De az Istent lerajzolni, vagy körülírni mégsem tudjuk.

Úgy látszik, Shakespeare Hamletjének igaza van, amikor azt mondja, hogy; "Több dolgok vannak Földön és Égen, mintsem a bölcselet álmodni képes".

Az ember származására vonatkozóan is csak találgatásokra vagyunk utalva. De abban biztosak lehetünk, hogy az ember már kezdettől fogva ember volt és a lélek erejével lett belőle, ami lett.

A mai tudomány nem zárja ki teljesen azt a lehetőséget, hogy más égitesten is vannak biológiailag hozzánk hasonló élőlények, kiknek kultúrfoka, civilizációja magasabb is lehet mint a miénk. Az is lehet, hogy már meglátogatták a Földet és esetleg ma is látogatják.

A nagy kérdés azonban az, hogy miért nem lépnek velünk érintkezésbe? Az erre a kérdésre adott újságírói feleletek egyáltalán nem méltóak figyelemre.

Létezésükben azonban nincs semmi jogunk, sem okunk kételkedni. Ma már olyan lehetőségek sincsenek kizárva, hogy más fizikai és kémiai felépítésű lények is létezhetnek, amelyek más tulajdonságaik folytán másképpen is viselkednek, mint mi. Erkölcsi felfogásuk is különbözhet a miénktől. De az ő tevékenységüknek is határt szab a Természet, az Isten.

A modern teológia szerint Istennek módjában áll és állt másfajta világot is teremteni, mint a miénk.

Ezt a modern fizika már be is bizonyította az úgynevezett "ANTIANYAGGAL" melynél az atom magja nem pozitív, hanem negatív töltésű, és körülötte nem negatív töltésű elektronok, hanem pozitronok keringenek.

Azután van még felderítetlen, bár bizonyosnak vett "fekete terület": az úgynevezett fekete lyukak a világmindenségben. De az nem jelenti azt, hogy ott nincsen semmi, hanem csak azt, hogy egyelőre észlelési képességeinkkel nem tudjuk elérni, mert műszereinkkel mérhető sugarakat nem bocsátanak ki, a hozzájuk elért sugarakat pedig nem verik vissza, hanem elnyelik.

A modern világszemléletnek sokáig az egyház állt ellent azon az alapon, hogy ami a Biblia állításaival ellenkezik, az nem lehet igaz. Még a középkorban is azt a bibliai szemléletet védte kiátkozással, máglyán való elégetéssel és mindenféle terrorral, hogy "mivel a Földet négy sarkánál fogva négy angyal tartja, nem lehet gömbölyű, hanem csakis sima." Különben pedig a "Szent írásokon" kívül a józan ész is azt diktálja - okoskodtak az inkvizítorok -, hogy akkor, mivel mi fölül vagyunk, a másik oldalán lévők fejjel lefelé volnának és leesnének. Tehát aki azt állítja, hogy a Föld gömbölyű, az az ördöggel cimborál és mint eretnek, elevenen elégetendő. Azt állítani pedig, hogy a Föld forog és még kering is a Nap körül, egyenesen istenkísértés.

Az egyház magatartása ebben a kérdésben máig sem változott. Jellemző erre egy nagy hitvédő, Ft. Dr Jaszovszky József "A történelem, vagy a mitológia nyomán" című tanulmánya, melyben azt írja, hogy ? "senki sem veheti tagadásba tudományosan a mózesi teremtéstörténetet, amely... egyedül önmagával kiemelkedik a mitológiák világából, mert egyedül lép ki az anyagelvű magyarázatok közül az egy abszolút létező világteremtő létének meghirdetésével, mert a teremtés titkával kilép a végtelen tornácából és eljut a természetfeletti világba."

Ft. Jaszovszky részére mintha Zarathustra nem is létezett volna csakhogy kihangsúlyozhassa az ótestamentum egyedülvalóságát, és a mózesi teremtéstörténet írásának idejét megtévesztően a Kr. e. ezerötszázas évekre teszi, amikor még sem zsidó nép, sem Mózes nem létezett. Mózes és a vörös-tengeri átkelés pedig csak mítosz, mese.

Spinoza, Hobbes, Szelényi Imre, modern történészek megegyeznek abban, hogy az ótestamentumot a "babiloni fogság" idején kezdték írni és azt Esdrásék fejezték be Kr. e. 370-380-ban. Céljuk nem az igaz történetírás, hanem egy vallásos irodalom alkotása volt.

Barbara Mertz "Temples Tombs and Hieroglyphs" című könyvében azt írja, hogy "Nincsen semmi egyiptomi megemlékezés sem Mózesről sem Józsefről, sem a hosszú zsidó fogságról, sem a csodálatos kivándorlásról, ezért nem csoda, hogy a zsidók körüli teória annyiféle változatban forog". ... "Volt azonban Egyiptom és Palesztina között állandó csoportos népmozgás, és ezekből az apró "Exodyk"-ból vontak össze a zsidó krónikások egy egységes eseményt". Joseph Ward Swain, a chicagói egyetem történészprofesszora "The Ancient World" c. könyvében azt írja: "hogy ezeket a legendákat a tizenkilencedik századi történészek teljesen elvetették mint történelmi valóságot".

Tacitus "THE HISTORIES" című ötödik könyvében azt írja, hogy "Több illetékes azt állítja, hogy Egyiptomban Bochoris fáraó idejében (aki Kr e. 721-715-ig uralkodott) leprajárvány keletkezett. A jóshelyen azt tanácsolták a királynak, hogy terelje össze a testileg elcsúfítottakat és űzze ki őket az országból". A király ezt meg is tette, de a neki nem kívánatos elemeket is hozzájuk csapta, akiket Mózes IV Könyve 11. rész 4. verse "gyülevész népnek" nevez. Tacitus szerint ezek hét nap alatt értek Kánaánba.

Dr. Jaszovszky nem veszi figyelembe a tudósoknak, azok között éppen Dr. Samuel Noah Kramer professzornak azt a megállapítását, hogy a sumér "Parellel Biblia" előbb volt, mint az ószövetség néven ismert, a keresztény tanításokba beerőszakolt zsidó mitológia.

Ezzel szemben Dr. Zakar András a Sumér hitvilágra hívja fel a figyelmet és Norbert Lachwinta, a római Biblikus Intézet professzorára hivatkozva írja, hogy "az ószövetség előtt is voltak próféták, akik az emberiségnek az Isten üzeneteit közvetítették." Ezekre a prófétákra, mágusokra (mágikra) vonatkoztatva írja továbbá, hogy az alap kinyilatkoztatás áthagyományozott és isteni segítséggel óvott hitigazságait és erkölcsi parancsait őrző és tanító papjai (mágusai) iránt egyre nagyobb a tiszteletünk és csodálatunk:'

Ma már, amikor a kövek mellett az írások és a tudósok is beszélnek, nehéz megérteni, hogy vannak akik a mózesi legenda idejét a Kr. e. ezerötszázas évekre teszik. elhallgatva, hogy azt Esdrásék szerkesztették alig háromszáz évvel időszámításunk kezdete előtt, elzsidósítva, belekeverve abba Zarathustra tanítását és a babiloni és ninivei sumér-szittya mítoszokat.

A mózesi teremtéstörténetet pedig szó szerint venni és egyedülinek tartani és hirdetni, tudós embertől szándékos butítás.

Évezredek óta próbálkozik az ember, hogy megtalálja a titkok titkának kulcsát, hogy a létező világ TEREMTÉS, vagy KELETKEZÉS következménye-e?

Giordano Brunót 1600-ban még máglyán elégették, mert azt hirdette, hogy a világ örökkévaló, tehát nem teremthető és nem lesz vége, továbbá, hogy a csillagok is Napok. Az ÉLET keletkezése még ma is a legnagyobb rejtély.

A Föld jelenlegi állapotában élet csak életből keletkezhet. A biológusok ugyan már kidolgoztak bizonyos elméletet az életnek élettelen anyagból való keletkezéséről. Megállapították az élő szervezetek felépítésében résztvevő összes vegyi anyagokat, mint a szén, a hidrogén, az oxigén és a nitrogén, melyek a Természetben mind előfordulnak. Ezen anyagok atomjainak molekulákká, majd a molekuláknak sejtekké való kapcsolódásának arányát, sőt formáját is ismerik. Életet előállítani azonban mégsem tudtak, mert a kikevert vegyületeknél hiányoznak az életjelenségek, mint az anyagcsere, a szaporodás, az öröklékenység és az ingerlékenység. Sőt hozzátehetjük, hogy az alkalmazkodóképesség is. És hiányzik a lélek, melyet Isten önmagából ad.

De még ezen felül is, ha feltételezzük, hogy valamikor voltak a Földön olyan viszonyok, hogy létrejöttek olyan vegyületek, amelyeket élőknek tekinthetnénk, felmerül a kérdés, hogy ki vegyítette őket össze a megfelelő arányban, hogy az egyikből növény, a másikból állat, a harmadikból pedig a "Homo Sapiens", az értelmes EMBER lett?

A világmindenség és az élet keletkezésének vizsgálatánál nem mehetünk el szótlanul a tévelygések mellett sem.

Demokritos (Kr. e. 400) kozmogóniájában azt állítja, hogy "A világok úgy keletkeztek, hogy a végtelenből kiválva rengeteg különféle alakú test sodródott a nagy őrbe, melyek ott összegyülekezve örvényeket alkottak, melyben egymásnak ütődve szakadatlan forgásban eloszlottak és a hasonlók a hasonlókhoz csapódtak, a finom testek pedig kiszorultak az őr külső részeire". Az ellentmondás ebben az okoskodásban is nyilvánvaló, mert ha a végtelenből testek váltak ki, akkor azok már léteztek. Tehát a keletkezés, vagy teremtés már előbb megtörtént.

René Descartes mindenben kételkedett, hogy biztosabb eredményt kapjon. Abban azonban nem kételkedett, hogy ő személy szerint létezik és szállóigévé vált az a mondása, hogy "Cogito, ergo sum." (Gondolkodom, tehát vagyok.) Szerinte a világ létezése egy felsőbbrendű hatalom nélkül elképzelhetetlen. Szerinte Isten létezik és így létezik egy lelki világ is az anyagi fölött, mely kettősség az emberben csodálatosan egyesült. (dualisztikus filozófia)

Nagy gondolkodók hamar megsejtették, hogy a mi világunk nem az egyedüli, hanem létezhetnek a mienkétől lényegesen különböző szerkezetű és nagyságrendű rendszerek, melyeket kicsinynek, vagy nagynak csak azért mondunk, mert mi mindent magunkhoz és a mi értékrendszerünkhöz hasonlítunk.

Anaxagoras i. e. 450-ben már azt tanította, hogy a legkisebb részecske ugyanazon tulajdonságokkal rendelkezik, mint az általa alkotott egész. Az atom maga is egy miniatűr Naprendszer.

Világkép-elméletében azt mondta, hogy; "Bármilyen kisméretű legyen is egy anyagi részecske - mégis egész világot foglal magában és minden részecskében emberlakta városok, megművelt földek vannak, világít a Nap a Hold meg a többi csillag, ugyanúgy mint nálunk". Talán nem is tévedett ez a szkíta származású görög bölcs.

Azt mondják, hogy a mi világunk "három dimenziós" világ, vagyis van szélessége, hosszúsága és vastagsága. Negyedik dimenzió a fizikában nem létezik. A filozófiában tájékozatlanok előtt ez természetesnek látszik, mert mindennapi tapasztalatainknak ez felel meg. Viszont sok tudós a mi Bolyainkkal az élen, azt mondja, hogy a vegyi elemeket nem muszáj okvetlenül dimenzióban elképzelni csak azért, mert észlelési képességeink csak a három dimenzió megértésére terjednek ki. De mi legyen a negyedik dimenzió?

Russel, Zöllner és mások ezt a szellemek tevékenységével azonosították, sőt Mach is elképzelt olyan lényeket, amelyek időn és téren kívül léteznek, de bővebb magyarázatokba egyik sem bocsátkozott a szellemvilág felől.

Leibnitz a tizennyolcadik századforduló nagy filozófusa azonban már ezeknél tovább megy és MONADOLÓGIA" című értekezésében a természet elsődleges szubsztanciájának olyan produktív erőt tekint, amely az egész természetet állandó mozgásban tartja, kormányozza. De ezt az erőt ő nem folytonosnak, hanem részecskékből állóknak, tehát atomosnak tekinti. Szerinte amellett, hogy ezek alkotják a világmindenséget, önmagukban is egy-egy miniatűr világok. Ezeket a részecskéket ő elnevezte "MONÁSZOKNAK" és lelket is tulajdonított nekik, akik mind saját benső életet élő individuumok és oszthatatlanok. Nincs kiterjedésük, hanem csak metafizikai pontként kell őket felfogni, bár mind lelkes, élő valóságok. Szerinte vannak alacsonyrendű, középszerű, felsőbbrendű és isteni monászok, melyek fölött áll a mindentudó és mindenható Isten, aki a monászok között a harmóniát biztosítja. Ez a szemlélet bár különösnek látszik, a keresztény vallásfilozófián nevelkedett ember előtt nem hangzik idegenül. Azonban vannak benne ellentmondások. Ha nincs kiterjedésük, akkor hogy alkothatnak önmagukban egy-egy külön világot, és hogyan alkothatják a kiterjedéssel bíró anyagi világot, ha alaktalanok?

A problémák között a legelőkelőbb helyen áll a "VILÁG TEREMTÉSE" az "EMBER SZÁRMAZÁSA" és a "VILÁG MILYENSÉGE". Teremtette-e valaki, vagy csak "keletkezett"?

Kormányozza-e valaki, vagy működése csak a véletlenek sorozata? A filozófia, a természettudomány és a művészet szentháromsága régóta Igyekszik választ adni a kérdésekre, de igyekezetük még máig is adós a felelettel, és a vizsgálók sokszor csodálkozva torpannak meg az észlelt, de megmagyarázhatatlan jelenségek előtt.

Bölcsek, lángelmék keresték és keresik az "Alfát" és az "Omegát", a kezdetet és a véget és sokszor a titokzatosság köpenyébe burkolódzva igyekeznek maguknak nagyobb hitelt biztosítani.

Rodin a 18-ik század végén a tudomány és a művészet viszonyáról írt művében azt írja, hogy : "...A titokzatosság a művészet minden nagyon szép alkotását atomszféraként veszi körül, bár azok tényleg kifejezik mindazt az érzést, amely a lángészt- a Természet előtt- elfogja.

..De szükségképpen mégiscsak beleütköznek a hatalmas ismeretlenbe, amely mindenütt körülveszi az ismeretek kicsiny körét. Mert mi a világból egyebet nem érzünk meg és nem fogunk fel, mint a dolgok külsőségeit, melyek által megjelennek előttünk és érzékeinkre és érzéseinkre, lelkünkre hatnak. De minden egyebet végtelen homály fed."

Kant, az újkor egyik legnagyobb filozófusa, "A TISZTA ÉSZ KRITIKÁJA" című nagyszerű művében azt mondja, hogy; "Valamennyi képzetünk a külvilágról szubjektív - oly értelemben, hogy a külső világ tervékenységéből csak azokat vesszük fel magunkba, amelyek tudatunk alkatának megfelelnek."

Láthatjuk tehát, hogy a tudomány megállapításai és az eddigi hivatalos keresztény teológia tételei között óriási különbség van. Keressük meg ezek között az igazságot, mert mint Isten legnagyobb Fia, a Názáreti Mester mondotta: "Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek."

Az igazságkeresésnek legfontosabb eszköze a tudományos teológia, helyesebben, a természettudományos teológia, mert a világproblémák vizsgálatánál a teológia és a tudomány munkaterületei között a határ nehezen vonható meg, mert ezek ma már testvérek és kéz a kézben kell haladniok.

Teljesen nyitott kérdés a "KOZMOGÓNIA", mely a Világegyetem keletkezésével foglalkozik, úgyszintén a "KOZMOLÓGIA", mely a Világegyetem mai szerkezetét vizsgálja, továbbá az Élet keletkezését.

Minden idők tudósai óriási erőfeszítéseket tettek, hogy ezekre és még sok más kérdésre is feleletet adjanak. Munkájuk nem volt könnyű, mert meg kellett küzdeniük a szegénységgel, a közönnyel, a babonával és az inkvizícióval. Ezek között legveszedelmesebb a közöny és a babona.

Míg a közöny csak passzív magatartást tanúsít minden új igazság elfogadásával szemben, addig a BABONA már aktívan ellenáll. De mi is a babona? Nehéz volna erre úgy válaszolni, hogy embertársaink nagyobb része meg nem sértődjön. Idézzük inkább a "Chamber's Etymological"- szótárt, mely szerint a babona "tudatlanságra alapozott túlzott tisztelete az ismeretlennek, melyben vallásos tisztelettel viseltetnek ésszerűtlenül feltételezett természetfeletti erők iránt". A babonásra az a jellemző, hogy még érzi is, hogy nincs igaza, de tudatlansággal párosuló makacssága erősebb, mint az igazság iránti vágya. Ezért beteges csökönyösséggel ragaszkodik régi, balga hiedelmeihez, mivel azokat már megszokta és tud velük bánni.

A babonás semmit sem akar elfogadni az érthető igazságokból. Neki az Isten még ma is egy szakállas öregúr, aki úgy szerette a világot, hogy egyetlen fiát feláldozta érette, hogy megbocsáthassa az emberiség bűneit, mintha másképpen ez nem állam módjában. Egyenes lebecsülése az Isten mindenhatóságának, de a jóságának is, mert egy jó apa nem küldheti egyetlen fiát a bűnözők közé azzal a paranccsal, hogy öljék meg, mert meg akarja nekik bocsátani az összes vétkeiket, bűneiket, beleértve egy nem létező eredendő bűnt is.

A kegyes hazugságok az Isten jóságát akarják bizonyítani Fia halálra küldésével, pedig jósága nem ebben, hanem igazságosságában van. A nagy kérdés az, hogy milyen az Isten? Hol van és hogy lett? Mi a célja az emberi létnek és az élő világnak? Mi volt a kezdet és mi lesz a vég?

Mindezekre a kérdésekre a kereszténység kinyilatkoztatásos teológiája nem tud, vagy nem akar feleletet adni. Pedig az emberiség legnagyobb gondolkodóit ezek a kérdések foglalkoztatták a legtöbbet.

Nyilvánvaló tehát, hogy az emberiségnek egy új, természettudományos teológiára van szüksége, mely közelebb hozza egymáshoz az embert és az Istent.

A magyar vallásnak már erre az új teológiára kell felépülnie, mert amint már többször mondottam, vallásunk az élni akarás, a magyar életvallása. És mint a tudományos fejlődés és nemes művészet pártolója: a tudás vallása. De mint Isten által belénk oltott vágy, a legmagasabbrendű erkölcsi szemlélet is.

A magyar vallásban a nemzetszeretet, a tudomány és az Istenhit nem ellenkeznek egymással, hanem kiegészítik egymást. Mert mint Bahá Ulláh, az elamita bölcs mondja: "A tudomány hit nélkül olyan, mint az egyszárnyú madár. Mert a vallásnak és tudománynak egymás kezét fogva kell haladnia, és az olyan vallás, amely ellentétben van a tudománnyal, nem lehet igazi. Az Istenhez való odaadás azt is magában foglalja, hogy készséggel legyünk hazánk, nemzetünk és felebarátaink szolgálatára. Istennek másképpen nem szolgálhatunk".

Isten szolgálatára a vallás készíti elő az embert. Ezt a munkát a napi politikától független egyháznak kell elvégeznie.

A magyar egyház tehát nem öncél, nem egy vagyongyűjtő misszió, hanem az Élő Istenhez vezető Út és a nemzet fennmaradásának eszköze, és mint minden tevékenységhez, ehhez az útépítéshez is Hit kell, mert mint Ravasz László mondotta "... meghurcoltatásunk, megkínoztatásunk, Golgotát járó nemzetünk keresztre feszítése" szétszaggatott Hazánk fájdalma az idegen közömbös és ellenséges világ közepette csak egy vigaszunk, egy a támaszunk, egy a reménységünk: a Magyar Hit... Kiáltsuk oda a bennünket elpusztítani akaró ellenségeink fülébe: Miénk az Igazság és győzni fog a Magyar Hit!" biztat bennünket Ravasz László.
NAP FIA: 1988 JÚLIUS-AUGUSZTUS

MAGYAR VALLÁS

Nagyon sokat beszélnek manapság a kereszténység válságáról és általában a vallás hiábavalóságáról.

De ahogy a kereszténynek nevezett KRISZTIÁN tanítás nem tudta megoldani - az ő szenvedő Krisztusával - az ember lelki problémáit, úgy az ateizmus sem tud feleletet adni a lét alapvető kérdéseire.

A kétkedések elkerülése végett előre kell bocsátanom, hogy a krisztiánizmus szenvedő és önként meghaló Krisztusa nem azonos a történelmi Jézussal. Krisztus csak egy mitológiai fogalom, míg Názáreti Jesse egy történelmi személy, aki a legmélyebb nyomot hagyta az emberiség történetében. Az ő születésétől új időszámítást kezdett az emberiség, ami addig nem fordult elő a történelemben. Vannak történelmi dátumok az azelőtt történt eseményekre, mint például éppen az ő születésének idejére, mely a Bibliában úgy van írva, hogy: "Augusztus császár uralkodásának" ennyi és ennyi évében, vagy "Heródesnek, Júdea királyának idejében", vagy más esetekre és más népekre vonatkozóan, pl. Shi- Huan kínai császár uralkodásának tizenkettedik évében történt, hogy ...stb. De világtörténelmi határkővé csak egy dátum emelkedett: az Adiabenei parthian abari hercegnőnek, a szépséges Mária fiának születése.

Aztán a mai erkölcsi világrend - ha nem is tartjuk be - őrá hivatkozva, az ő tanítása alapján alakult ki.

Az ő szavai a kereszténység első két századában még kristálytisztán csengtek az ő népe, az ő szittya magyari testvérei felé: "Térjetek meg, mert amelyik fa jó gyümölcsöt nem terem: kivágattatik és tűzre vettetik."

De hová és honnan kellett Samaria, Galilea, Szíria és Jeruzsálem népeinek megtérni? Hiszen akkor még nem volt a mai értelemben vett krisztiánizmus. Nem volt római vallás, nem volt protestantizmus és Keresztelő János már az ő fellépése előtt is megtérésre prédikált, mint "Kiáltónak szava a pusztában: Térjetek meg, mert a fejsze már a fák gyökerére vettetett..."

Milyen fának a gyökerét féltette János? Csakis az ő szittya-magyari népe életfájának gyökerét, melyet az erőszakolt prozelitizmus már csaknem kitépett az ősi földből a történelmi "Isten országából".

Az akkor már másfél évszázada erőszakkal zsidó hitre térített, külön adóval sújtott Samaritán, Galileus, Hóri, és Arámi szittyáknak volt miből megtérni, hiszen legnagyobb gondjuk az elveszett szabadság visszaszerzése volt, de nem volt vezér, mígnem jött az Élő Isten papjának, Zakariásnak fia, János, a "keresztelő" és utána a Názáreti Jessze, akit rómaiasan Jézusnak neveztek és nyíltan kiáltották a kettő járom alatt szenvedő népnek: "Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől..."

És a felhívás eddig nagyon világosan, politikusan hangzott, de ma mára történészek- sőt jó néhány teológus is-azon a nézeten vannak, hogy úgy János mint unokatestvére, Jézus: szabadságharcos szittya vezetők voltak, mondja szentbeszédében Rev. Burr, a Calgary-i anglikán esperes.

A teológusok és a klerikálisok között éppen ezen van a kulisszák mögötti vita, hogy miképpen mondják meg a hívőknek az igazságot, még mielőtt a krízis egy belső forradalomban robbanna ki.

Minél későbben öntenek tiszta vizet a pohárba, annál tragikusabb vége lesz a csaknem kétezer éves nemzetköziesítésnek és kegyes mellébeszélésnek. Okos és aggódó koponyák, mint például Mindszenti József is látták és látják a bajt, de az "Aranyborjú cselédei" úgy vannak vele, mint Ady Endre erdőbe tévedt embere, hogy nem mer a holdfényes erdőben sem hátra, sem a Holdra felnézni, mert attól fél, hogy "Jó Csöndherceg" nagyot lép és eltiporja, kenyerét veszi.

Mindez már nem csak a látnokok, az okos koponyák problémája, hanem az egyszerű, de még gondolkodni tudó, el nem tömegesedett emberé is. Az egyszerű ember is látja már, hogy "Valahol utat tévesztettünk", különösen mi magyarok, akiknek az ezer évvel ezelőtti valláscsere nemzeti függetlenségünkbe került és már nemzeti létünket fenyegeti.

Most, amikor az archeológia felfedezi, hogy a Jeruzsálemi Solyma vár alapfalainak kövein szkíta rovásfeliratokat találtak, és a krisztiánizmus ótestamentumának nevezett zsidó mitológia EXODUSA, vagyis az Egyiptomból nagyszabású milliós létszámú kivonulás semmilyen nyomot nem hagyott maga után: a BEN GURION UNIVERSITY professzora, a régész rabbi Dr. E. Oren, az exodust kénytelen csak legendának nyilvánítani, nekünk "fantasztáknak" és XXIII János pápának adnak igazat, hogy az ótestamentum nem más, mint a sumérinak is nevezett szittya népek történelmének megmásításával szerkesztett, elzsidósodott mitológia.

Így érthető meg az, hogy az ótestamentumisták és szektáik miért igyekeznek őstörténet-kutatásunkat és ezzel nemzeti tudatunkat aláásni. Ezek mindenkinek megbocsátanak mindent, de nekünk magyaroknak még azt sem, hogy ezer éven át, egészen 1945-ig mi védtük meg őket.

Méltán háborodunk fel a NEW EXPLORING A CHANGING WORLD című amerikai középiskolás tankönyv 339-ik oldalán rólunk magyarokról Melwin Schwartz és J. O. Connor által írottakon, melyben az tanítják az amerikai fiatalságnak, hogy "Kelet-Európában legtöbben szláv nyelven beszélnek. Kivéve a magyar népet, amely magyarul beszél, mely nyelvet a hódító közép-ázsiai mongoloktól tanulta, de a lakosság többsége nem tud írni és olvasni, bár ez gyorsan változik."

Ezt a mételyt, a talmudista könyvíró éppen abba az amerikai leendő vezetőkbe akarja beleoltani, akikről a saját professzoraik félve állapítják meg, hogy ha az amerikai közoktatás nívója így csúszik a lejtőn, akkor a második évezred amerikai politikáját analfabéták fogják irányítani.

Csoda-e tehát, ha ilyen kilátások mellett a japánok, kínaiak és az iszlám népei külön utakon járnak és mi, a nemzeti jövőnkért aggódó magyarok is a magunk módján az egyedül lehetséges úton, a nemzeti vallásban keressük a megmaradást, anélkül, hogy bárkit bántanánk, de védekezve oktalan támadások ellen. Mi megértjük, hogy más népek is a saját lábukon akarnak a megmaradásuk útján járni. Miért akarnak felettünk ítélkezni olyan útkeresésért, amelyet nemzetközi törvények biztosítanak?

Vannak akik azt mondják erre, hogy "Ha így van, akkor egyszerűen nem kell semmiféle vallás".

Azonban ez sem lenne semmiféle megoldás, mert mint Padányi Viktor történészünk írja: "A történelem minden kultúrájának, tehát minden térben vagy időben zárt folyamatának kiinduló pontja és foglalata a vallás volt és minden kultúra annak a vallásnak letörölhetetlen vonásait hordozza magán, amiből született". Miért nem tudják ezt megérteni Krisztus magyar szolgái?

Egy népnek az a saját vallása, amely ősmitológiájában gyökerezik és ellenállhatatlan erővel veszi birtokába a nemzet lelkét. A mítoszt, mely sorsdöntő tényező a nemzet életében, nem nélkülözheti, nem pótolhatja semmiféle vallás sem.

"Ha valamely népnek nincsen saját mítosza, saját hősökkel teli történelme, lelkesítő hagyománya, akkor a "szent hazugsághoz" folyamodik és kölcsönvesz más népektől és gyárt magának sajátosat a nemzeti öntudat és hivatásérzet ápolása végett: arra építi föl hitvilágát, nemzeti történetét és jövőjét." - írja Dr. Baráth Tibor professzor.

Előttünk álló példa erre a románoknak az a törekvése, hogy saját hőseikké nyilvánítják a magyar történelem minden nagy alakját, akinek a két világháborút követő szégyenbékék alapján elrabolt ősi Erdélyhez valaha is valami közük volt. Az erdélyi sumér-magyar kultúrazonosságot bizonyító Torma Zsófia által feltárt leletek alapján már ők mondják magukat suméreknek és nem kell sok idő, hogy a Názáreti Jézust is kisajátítsák maguknak, mint román nemzeti hőst, mert ő is Suméri Szittya volt. Ennek a törekvésnek a legfőbb zászlóvivője az ortodox román nemzeti vallás.

Ezzel szemben mit látunk a mi magyar közéletünkben még itt az úgynevezett "nyolcadik törzsnél" is? Tévesen felfogott keresztényi kötelezettségből veszni hagyjuk nemzeti értékeinket, megtagadjuk őstörténelmünket és elhisszük a csalfa mesét, hogy: "Egyedül vagyunk."

Ha nemzeti értékeinkről beszélünk, akkor nemcsak személyi, vagy vagyoni értékeket, hanem eszmei értékeket is értünk alatta. Ezek között is legnagyobb értékünket: ősi vallásunkat.

A teológia egyik szakterülete az úgynevezett "szinkretizmus", vagyis az egységesítő törekvés, amely nem azonos az ökumenével. A szinkretizmus azon a feltevésre alapul, hogy minden pozitív vallás csak vetülete egy egyetemes (univerzális) vallásnak. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy minden vallás csak szektája egy régebbinek. Ez vonatkozik a judaizmusra és két fő szektájára: a kereszténységre és az Iszlámra, sőt a Buddhizmusra és a legtöbb keleti vallásra is. De melyik volt ez a régebbi vallás, amely alapul szolgált mindezekhez?

A történelemtudomány és a teológia már megfelelt erre a kérdésre. És felelete egyben válasz arra a kérdésre is, hogy: "Mit adott a magyarság vallásos oktatásban a világnak"?

Mert a történészek, élükön a zsidó sumérológus: Krámer professzorral egybehangzóan vallják, hogy a jelenlegi összes vallások a sumernak nevezett ősi szittya vallást kölcsönözték és formálták saját igényeiknek megfelelően tantételeiket.

Krámer professzor ezek között azért is fontos, mert ő nem nevezhető más népekkel szemben elfogultnak. "HISTORY BEGINS AT SUMER" című könyvében leírja, hogy honnan vették az Ótestamentum írói a Mózes mítoszt, Ádám és Éva meséjét, a vízözön történetét, a Teremtéstörténetet és az Édenkert meséjét, a Példabeszédeket, a bibliai egyezéseket, az ószövetség eszméjét, az igazi Noét a bárkával, az Énekek Énekét: mind a suméri szkítáktól tanulták az ótestamentumi írók részben, Jeruzsálemben, melynek akkor még Solyma volt a neve, főképpen pedig Babilonban és Ninivében.

A feltámadás reményét is a suméroktól vették, csak ott a sumér kisisten Tammuz halt meg minden ősszel és támadt fel minden tavasszal úgy, hogy Anahita Boldogasszony - akit Perusia királya, Artaxerxes "SZEPLőTELEN EGYKÉNT" tisztel - újjászülte. Innen került a krisztián tanításba a szeplőtelen fogantatás eszméje, ami csak bűntelent jelent , mert a régieknél még nem bűn, hanem erény volt a fogantatás.

Még a Szentháromság tana is suméri eredetű, de ott a zend vallás szerint a Szentháromságot Ahura Mazda, az Atya; Anahita az Anya, és a néha Mithrának, néha Tammuznak nevezett Fiú képezik. A pokolra való alászállás is a sumér mitológiából került a krisztián hitvallásba. Damuzi kis Isten is halála és feltámadása közötti időben megjárta a poklot, ugyanúgy, mint az egyiptomi hit szerinti alvilág isteni bírája, OSIRIS.

Az Úrvacsora szent szertartását is a mi népünk adta a világ keresztényeinek, mert a Názáreti Jézus nem az ábrahámi szövetségre hivatkozott, amikor azt mondta, hogy "Új Szövetséget kötök veletek", hanem az élő Isten és magyari szittya népe közötti ŐS-SZÖVETSÉGRE, melyet Zarathustra hirdetett meg kétezerhétszáz évvel ezelőtt, és Jézus felújított az Úrvacsorában, mondván: "E pohár bor az ős Szövetség jelképe az én véremmel, mely tiértetek megújíttatik". Nem más ez, mint az ősi magyar Vérszerződés.

A keresztelés is régi magyar szent szertartás, melynek a Názáreti Jesse is alávetette magát, amikor az ő fellépése előtt is már keresztelő Jánoshoz járult, mondván, hogy "Illik nékünk minden régi igazságot betöltenünk". Érvénytelenítve ezzel csecsemőkori judaizálást.

A világ eme legnagyobb lángelméjének kiléte és származása ma már tisztán áll a történészek előtt, hogy ő a Hóri-Szittya-Suméri magyar nép gyermeke és egyben "Isten Fia" is volt, mert ezek a népek már évezredek óta Isten fiainak nevezték magukat és Isten országának az ő hazájukat.

Tehát az "isten Fia" fogalom, mely mint Leonard Cottrell és más történészek írják, nem volt ritka dolog a régi népeknél, szintén magyar eredetű. A Názáreti Jézust csak azért avatta Istenné az egyház, hogy elvegye attól a néptől, amelyikből származott.

A teológusok legnagyobb része a hívek felé még mereven elzárkózik a történelemtudomány és a bibliakritika megállapításai elől, de a lelkiismeretesebbek már bevallják, hogy a "tudományos bibliamagyarázat" és a "kegyes bibliaolvasás" és tanulmányozás között óriási szakadék van, és végül mégiscsak tudomást kell venni a bibliakritika eredményeiről, mert nem tehetnek úgy, mintha ott minden az ördög munkája lenne. Az igazságot végül mégiscsak tudomásul kell venni, szemben Dr. Paul Müller hittudóssal, aki azt írja, hogy: "... emberi tekintélynek nem szabad a bibliában az igazat a hamistól, a valódit a valótlanságtól elválasztani ".

Isten azonban csak az igazságot követeli tőlünk, ami egyúttal parancs arra is, hogy a valótlanságot elválasszuk tőle, és az ő legnagyobb fiának történelmét is a valóság alapján ismerjük meg.

Ahhoz, a Názáreti Jézus történelmi alakját megrajzolhassuk, bele kell tekinteni annak a földrésznek a történelmébe, ahol és akik között élt és akik közül származott.

Első forrás ehhez a Biblia és az ÚJSZÖVETSÉGI EVANGÉLIUMOK - ha az olvasó bizonyos őstörténelmi ismeretekkel rendelkezik - és a TALMUD, a Jézus szereplésére, működési területére és idejére vonatkozó adathalmazok, melyek ma már a laikusoknak is rendelkezésére állnak. Ha a magyar olvasó emellett még megfelelő kritikai érzékkel is tanulmányozza az anyagot, akkor csodálatos adatokat tud bennük felfedezni a magyar népek megrabolt őstörténelmére vonatkozóan is, és felfedezheti azokat az ellentmondásokat, amelyek jellemzői a "niceai üdvösségtannak", a nem is keresztény Konstantin bizánci császár és Euzébiusz püspök művének, amelyben a Názáreti Jézust Istenné nyilvánították, mert Konstantin szeme előtt a kereszténység már mint hódító tényező szerepelt. Ebbe a tervbe már egy emberi származású nemzeti hős nem illett bele.

Jézus azonban magát mindig "Ember Fiának" nevezte, ami az Evangéliumban nyolcvanegyszer fordul elő. Származásával csak két evangélista: Máté és Lukács foglalkoznak. Máté csak Ábrahámig, míg Lukács Ádámig vezeti vissza Jézus származáslistáját, beleszőve Arpaxadot és Noét, sőt Melkizedeket is: Melk néven.

Nekünk magyaroknak ezek a nevek történelmi szempontból érdekesek, mert ÁDÁM a MADA népnév visszafelé olvasásával képzett magyar név. Az Arpaxad név pl. a Ft. Szelényi Imre által említett Arpadu névre vonatkozik, ami szintén magyar. A NOE név mögött - Krámer professzor szerint - Ziusudra soméri szittya király rejlik. Tehát ez is magyar. Végül MELK, vagyis Melkizedek: SALEM királya, a kánaáni őslakosság papkirálya volt. Salem azonban nem azonos Solymával, lévén az Hieronymus szerint Scythopolistól 8 mérföldre délre. Tehát Melkizedek - mint Dr. Zakar András is írja - turáni szkíta király volt. És ha Pál apostol a "Melkizedek rendje szerinti főpapnak" nevezi Jézust, akkor csak a vak nem látja, hogy ennyi szittya őssel rendelkezve milyen nemzetiségű volt Jézus.

Az, hogy a két evangélista az ősök közé még Dávidot és Salamont is beveszi, nem zavar bennünket, mert egyik sem volt zsidó: hanem Dávid a moábita Jesse fia, míg az ő fiának, Salamonnak anyja hettita volt.

Már többször beszéltünk arról, hogy a mai "hivatalos" teológia nem a történelmi Jesszét (Jézust), hanem a mítosz Krisztusát állítja elénk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az evangéliumokban semmi sem igaz, mert nagyon sok tanítása igaz és helyes, csak ki kell tudni hámozni az allegórikus példázatokból, a rejtett célzásokból az igazságot.

Igaznak kell elismernünk "Istennek minden igéjét", melyet ihletett szájakon keresztül közöl velünk. Továbbá mindazokat az adatokat, amelyek a történelemtudomány, a régészet és egyéb tudományok felfedezéseivel megegyeznek.

Nem célunk vitába szállni az evangéliumok Isten-hitbeli és erkölcsi vonatkozásaival, hiszen azok legnagyobbrészt Hórita, Szkíta Suméri őseink hagyatékai. Vitába szállhatunk azonban akár az írók, akár a másolók történelmi és földrajzi tévedéseivel és hamisításaival, ezek között is a Názáreti Jessze származására vonatkozó ellentmondásaival.

Ehhez tudnunk kell, hogy Jézus nem tartotta magát zsidónak, sem az első keresztények nem tartották őt annak. Sőt az ő korában keletkezett zsidó iratok, mint például a TALMUD is, csak "prozelita" goynak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezik, Dávidtól való származását sem ismerik el. A Dávidtól való származás csak a második században kezdett megjelenni az evangéliumok alapját képező írástöredékek másolatainak másolataiban, melyben nagy szerepük lehetett a zsidó származású írástudó elöljáróknak és püspököknek. Még jó, hogy János evangéliumának írója, vagy másolói meghagyták Jézus vitáját a zsidókkal, akik azt mondták neki: "Nem jól mondjuk-e mi, hogy te szamaritánus vagy és az ördög van benned?"

Jézus azt felelte: "Nincs énbennem ördög, hanem tisztelem az én atyámat:' (János Ev.: 9. rész 48-49 vers.) Jézus tehát nem tagadta, hogy ő szamaritán. A szamaritánok pedig az asszír táblák szerint SAKÁK, vagyis FEHÉR HUNOK voltak.

A Péter apostolt követő első keresztények igyekeztek teljesen elszakadni az őseikre kényszerített zsidó vallás kötelékeitől, ami kitűnik Péternek az apostolok gyűlésén Jeruzsálemben elhangzott beszédéből, amely az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 15. részében a következőképpen van leírva:

1. - Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: "Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek."
5. - Előállónak azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván: "körül kell metélni őket és megparancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák."
6. - Egybegyűlének azért az apostolok és a vének, hogy a dolog felől végezzenek.
7. - És amikor nagy vetélkedés támadt, felkelvén Péter és monda nékik: "Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem miközülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét és higgyenek."...
10. - Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhatunk?"

Péter apostol akkor még az étkezésre vonatkozó, a zsidóktól átvett szokásokat nem kifogásolta. De a második század közepén Markion és hívei már teljesen szakítottak a zsidók törvényeinek előírásaival és azt tanították, hogy az ótestamentumi próféciák nem vonatkoznak Jézusra, amire a talmudi átkozódások értelmesen rávilágítanak.

De most, amikor kitudódott, hogy a Názáreti Mágus nem volt zsidó, hanem a mi szittya fajtánk gyermeke. őt is ki akarják sajátítani, amihez jó segítséget kapnak a krisztiánizmus judaista szemléletű papjaitól, főleg pedig a római bíborosi testülettől és azoktól, akik még Jézus létezését is tagadják, pedig tudják olvasni az evangéliumokat és ismerik az egykorú diplomáciai leveleket, amit Pilátus és Lentulus és ABAGAR nevű örmény diplomata írtak a császárhoz és a szenátushoz. (Lukácsy Kristóf: A magyarok őselei, Hajdankori Nevei és Lakhelyei: 223. oldalon írja Chorenei Mózes adatai alapján)

Még vannak ma is, akik a mítosz leple mögé rejtett Jessze létezését is tagadják és mondják, hogy a magyar vallást nem lehet Jézus létezéséhez kötni. Nem is kötjük, mert a magyar vallás őelőtte is létezett. De a történelmi

Jézus és tanítása - már ami az ő szájából való - beletartozik a magyar vallásba és nem téveszthetjük őt össze a krisztián mítosz Krisztusával. Még tiszteljük is a mítoszt, mert az ősi szittya hitvilág anyagából lett személye köré fonva. Nem is akarjuk lerombolni a mítoszt, amely ma már az emberiség nagy részének erkölcsi magatartását szabályozza. De a mítosz Krisztusa nem kisebbítheti a magyar történelem Jézusát, se a történelmünkben őt megelőző és utána következő nagy királyok, fejedelmek, reformerek és lelkiatyák jelentőségét. Bár ő a legnagyobb az egyenlők között, aki azért jött - mint mondta -, hogy megtartassunk, megmaradjunk ahogy lehet, mert más lehetőséget sem e befogadó országok alkotmánya, sem az Egyesült Nemzetek Szervezetének emberi jogi szabályzata nem biztosít.

Az Apostolok Cselekedetei 2. rész 40. verse nekünk szól. Szakasszuk el magunkat a krisztián mítosz ótestamentumától és oltsuk bele vallásos hitünket a magyar őstörténelmi hagyományokba, hogy utódainkban is megmaradhassunk annak, aminek Isten teremtett bennünket: MAGYARNAK.

Mi tehát a teendő? Nem elég az elhatározás, mert mint Jakab apostol mondja: "A hit (az elhatározás) megholt önmagában, ha cselekedetei nincsenek." A cselekedetet a gyermeknél kell kezdeni, már a bölcsőben. magyar meséket, magyar verseket, Hófehérkét, János Vitézt, Toldi Miklóst, stb. kell neki tanítani. Mátyás királyt, majd Atillát, Árpádot, Szent Lászlót, Kossuthot, Széchenyit, Prohászkát és a többi nagy magyart. És ezt vallásnak kell nevezni, mert e nélkül a gyermek kisebbségben érezheti magát a más vallásúakkal szemben, látva, hogy van katolikus, református, evangélikus és zsidó vallású játszótársa. Csak neki ne lenne vallása? De bizony van, mégpedig magyar vallása, ami a legrégibb és igaz. Az Ótestamentumnak nevezett zsidó történelmet hagyjuk meg a zsidóknak.

Tanítsuk és valljuk meg a szittya magyar őstörténelmet a mi saját Ótestamentumunknak és akkor - mint Zajti Ferenc prófétánk mondja "Nemzetünk szebb jövője biztosítva lesz újabb ezer évre."

- ÚGY LEGYEN

BESZÉL AZ ANYAFÖLD

"A magyarok lázasan kutatnak őseik után" - írja a Die Weltwoche című német újság.

Valóban, Magyarországon ma mindenki kutat és mindenki ás, mindenki régészkedik. A mélyszántó figyeli a barázdát, a markológép kezelője figyeli a munkagödröt és ha valami gyanúsat lát, akkor szól a mérnöknek, hogy az döntse el, hívni kell-e a régészt.

Magyarországon ma jó néhány mérnök van, akikből szakmájuk gyakorlása mellett kitűnő régész, történész és rovásírás-szakértő lett. Elég, ha az aranydiplomás Dr. Pataky Lászlót említem, aki hazánk legnagyobb, sőt Európa-hírű rovásírás szakértője és egyben a legmagyarságtudatosabb történész is. Vagy például Dr. Zakar Andrást, aki mérnökből ugyan pap lett és Mindszenty hercegprímás titkára, de kitűnő történész és rovásírásszakértő.

A rovásírás ismerete szinte elengedhetetlen a régészetben és a történészetben, mert az képezi az ősi sírfeliratokat és a mérföldköveket a magyar nemzetcsalád útján.

Ferenczi Gyula professzor, 1897-ben kiadott Szumér és akkád című könyvében még azt írta, hogy: "A végtelen utunkat eddig a vallás, a nyelv és hagyomány jelölte egyedül. Csak ezeknek hangja szól mindaddig, amíg az ős anyaföld fog beszélni és kérdéseinkre válaszolni... "

És ma már megszólalt az anyaföld és válaszolnak a temetők, mégpedig magyarul. De beszélnek a krónikák is és beszél maga a "könyvek könyve", a Biblia is, melyet nem elég olvasni, hanem érteni kell. Különösen nekünk magyaroknak, mert annak első tizenegy fejezete magyar őstörténelem. Amikor a Genezis 11. fejezete 1. verse azt írja, hogy: "Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala." - az a szittya-magyar nyelv volt, amelynek tudásával Hérodotosz, a történelemírás atyja bejárta az akkor ismert világot és mindenütt megértette magát a papokkal és a néppel, pedig anyanyelvén kívül más nyelven nem beszélt.

A "Mind az egész föld" kifejezés a Bibliában arra a területre vonatkozik, amelyet az Ótestamentum írói Platón leírása után ismertek. Az alanti térkép - L. Sprague de Camp Lost Continents című könyvéből - híven bemutatja a genezisi "mind az egész földet", mely egybeesik azzal a területtel, ahol a legtöbb rovásírás fordult eddig elő.

Hérodotasz is csak saját anyanyelvén tudott, mégis megértette magát mindenütt Egyiptomtól Szkítiáig

Az apostolok is csak anyanyelvükön beszéltek mégis megértették őket minden nemzetbeliek. (Az egyféle beszéd tehát a szittya nyelv volt, - M.F.)

A bibliai "Egy nyelv és egyféle beszéd" pedig Noénak és dédunokájának, Nimródnak a nyelve, melyről Sir John Bowring - a világ egyik legnagyobb nyelvésze - azt írta, hogy: " a magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött... Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőbb műemléke a nemzeti önállóságnak és lelki függetlenségnek... Eredetisége a legcsodálatosabb jelenség és aki megfejti: az Isteni Titkot fogja vizsgálni, annak is az első tételét; "Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige".

Tehát az Ige nyelve a magyar nyelv, melyen Isten szólott Ádámhoz és amelyen az Istenek legnagyobbika, Jézus is beszélt.

"Jézus nem beszélt más nyelvet, csak az anyanyelvét." - írja Joseph Gaer a What the great religions belive c. könyvének 132. oldalán.

Jézus anyanyelve azonos volt Hérodotosz szittya-hellén anyanyelvével, melyen András apostol is tanított Pannóniában, melyet Dr. Aczél József "Szittya-görög eredetünk" című könyve szerint ma is megérthetünk magyarul. Noé unokáinak, Nimródnak, Gómernek és Magógnak nyelve, amint az alanti bibliai térkép mutatja.

Dr. László Gyula régészprofesszor a temetőket vallatva síkra száll a Pannon- Avar-Hun- Magyar folytonosság és nyelvi azonosság mellett a Kárpát-medencében, mondván, hogy "azért nincs külön pannon-hun-avar nyelvemlékünk, mert azok is magyarok, és ugyanazt a hun-magyar nyelvet beszélték" (amelyen András apostol tanított Pannóniában és amelyet a magyar paraszt - beszélt emlékként - megőrzött részünkre).

Írott emlékeinket pedig - II. Szilveszter pápa tanácsolása folytán - I. István királyunk által elkezdve kétszáz éven át, az inkvizíció elégette még akkor is, ha azok keresztény vallásos iratok, vagy könyvek voltak, ha "pogány írással": vagyis magyar rovásírással voltak írva.

Még jó, ha a templomfalakon lévőket nem kaparták le, hanem csak amint az esztergomi oroszlános falfestményekkel tették - levakolták; vagy lefestették, mint például a felsőszemerédi templomon, az építő "Kőrakó János mester" feliratát, vagy a kalocsai székesegyházon az építő "Rovó Mátyás" névtábláját, vagy az enlaki templom "Miatyánkját". Még a régi amulettek, jelvények és sírfeliratok sem kerülhették el az inkvizíció dühét.

A magyarországi kultúrrombolásokhoz hasonló cselekedeteket csak az ír szerzetesek végeztek, amikor hittérítő buzgalmukban a kelták történetére vonatkozó 10.000 rovásírásos okmányt elégettek, melyek az ő őshazájuk, Atlantisz felé mutattak, mint ahogy a mexikói "Muror Scrollok" a Csendes-óceánban elsüllyedt Muror felé.

A rovásírás elterjedtsége azonban nemcsak eurázsiai jelenség. Bőven előfordul az Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, sőt a csendes-óceáni szigetvilágban is.

Ezek között a legszenzációsabbak a mexikói "Muror Scrollok"; melyeket Reesdon Hurdlop professzor tárt fel a mexikói nagy homokbányából, 20 méter mélyről, 1959-ben. Hurdlop professzor munkája elé nagy várakozással tekintett a régészvilág, mert attól a Csendes- óceánban elsüllyedt MU legendájára reméltek fényt deríteni.

Munkájukat siker koronázta, mert a William Niven régész által már régebben kiásott ősrégi templom padlója alatt találtak egy koporsónak látszó kőládát, amelyben múmia helyett, nagy meglepetésre 69 papirusz-tekercs nyugodott, ki tudja mióta, mind teleírva ugyanolyan típusú írással, mint a húsvét-szigeti, az lndus-völgyi Harappai és Mohenjo-Daró-i és a Háromszék megyei Torja község melletti "Felsőbarlangban" talált sziklafeliratok, melyek hasonlóságaikkal igazolják nemcsak az egyforma ősírásbeliséget, hanem közös tőről eredést és az Ádám, Noé és Nimród által beszélt "egy nyelvet és egyféle beszédet" is.

Dr. Hurdlop a mexikói tekercseket a megtaláláskor legalább 7-8000 éveseknek becsülte, de a biztonság kedvéért két egyetemmel is elvégeztette a "Carbon 14 radioizotóppal" a vizsgálatot, és ekkor jött a legnagyobb meglepetés. A két egyetem, egymástól függetlenül, egyformán több, mint 23000 éveseknek találta a tekercseket. Ezzel MU egykori létezése és katasztrófája is beigazolódott, mert a papirusz - melyeknek szövegét Dr. El. Stich bostoni professzor megfejtette - egy MU-i kispapnak, Kland testvérnek emlékiratai voltak, melyeket úgy látszik, egy katasztrófa megérzésével rejtett el a kőládában jól elzárva, a templom padlója alá. Megérzése bevált, mert a templom pár ezer évre víz alá került és betemette a tenger homokja.

Az utóbbi évtizedekben Magyarországon is igen sok nagyjelentőségű régészeti lelet került napvilágra, melyek azt bizonyítják, hogy a Kárpát-medence már a jégkorszak előtt is lakott terület volt.

A Pest környéki, főleg az érdi ásatásoknál sokféle leletet tártak fel a régészek. Az egyik réteg csontleleteit a C-14 radioizotóppal végzett vizsgálat 50 000 éveseknek mutatta, míg egy felsőbb rétegben egynéhány lakóház maradvány és a bennük talált használati tárgyak korát 14. 000 évben határozta meg.. A házrészekből rekonstruálni lehetett egy ősrégi lakóházat is.

Világhírre tett szert a vértesszőlősi lelet is. Vértesszőlős mellett a legrégibb európai ősemberi település helyét tárták fel, melynél a 40.000 évvel ezelőtt élt ősembernek nemcsak pattintott kőeszközei kerültek napvilágra, hanem egész egykori településhelye a tűzhellyel és az ott félig elhamvadt tüzelővel, továbbá a különböző vadállatok és halak lerágott csontjai és a tűzben megpörkölt velőscsontok maradványai, valamint az ősembernek koponyarészei is. A lelet olyan szenzációs, hogy a külföldi intézetek a rádiokarbon-szisztémával a vizsgálatokat ingyen végezték el. A tudósok véleménye szerint az európai kőkorszak legfontosabb kérdései csakis a magyarországi leletek alapján lesznek tisztázhatók.

A másik fontos régészeti szenzáció a Torma Zsófia régésznő által a Maros folyómenti Tatárlaka közelében még a múlt században elkezdett ásatásainál a leletek garmadájának feltárásával és kiértékelésével világhírre szert téve, inspirálta Nicolau Vlassa román régészt a tovább-keresésre, melynek eredményeképpen a számos darabból álló lelet között három teleírt és kiégetett agyagtáblácska keltette fel a régészek és történészek figyelmét világszerte, mert a rájuk karcolt jelek és rajzok olyanok voltak, amilyenek a mezopotámiai, szuméri 6400 éves leleteken is vannak. Egy német sumérológus mindjárt ki is jelentette, hogy azok csakis Sumérból kerülhettek oda.

Igen ám, de a táblácskák és a helyi agyag vegyvizsgálata kimutatta, hogy a táblák a helyi, marosmenti anyagból készültek. Erre fel azt mondták, hogy bizonyára szuméri kereskedők jártak ott Kr. e. 4000 évvel és azoknak amulettjeiről készítettek a marosmentiek másolatokat.

A kereskedők itt járása nem is hihetetlen, ha figyelembe vesszük Sir Leonard Wooley és Jacquetta Hawkes megállapítását, hogy a Kárpátmedencében már Kr. e. 4000 évvel virágzó mezőgazdálkodás és állattenyésztés volt és a házak ugyanolyan típusúak voltak, mint a mezopotámiaiak.

De az elvégzett C-14 rádiokarbon vizsgálat a tatárlakai táblák korát 7000 évesnek mutatta. Tehát azok 1000 évvel idősebbek, mint azok, amelyeket eddig Sumérban találtak. Másolásról tehát így sem lehet szó, mert azok helyi eredetűek és megegyeznek az ugyancsak magyar "Kőrös kultúrához" tartozó temetési pecséttel - és méltán keltették fel a világ leghíresebb régészeinek figyelmét és érdeklődését.

Borisz Perlov orosz régész "Tatárlaka üzenete" című szakdolgozatában (a Forrásban közölve) a következőképpen nyilatkozott:

"A tatárlakai táblácskák totemei nemcsak megegyeznek a sumériekkel, hanem ugyanolyan egymásutániságban is helyezkednek el. Ez bizonnyal nem véletlen. Bár a jelek grafikai egybeesése lehetne véletlen is, mert a tudomány ismer hasonló egybeeséseket. Például meglepően hasonlítanak egymásra az elő-indiai Mohenjo-Daro-i és Harappa-i civilizáció írásbeliségének egyes jelei. Persze, a totemek hasonlósága és egymásután következése ezeknél sem lehet véletlen és arra a gondolatra vezetnek, hogy Tatárlaka és Dzsemdet Naszr (Sumér) lakóinak vallásos elképzelései egy közös tőről származnak. Ehhez hasonlóan sajátos kulcs van a kezünkben a tatárlakai írásbeliség megfejtéséhez... ha az óramutató járásával ellentétes irányban, a táblán található nyílás mentén olvassuk."

"Természetesen, soha nem fogjuk megtudni, hogyan hangzott Tatárlaka lakóinak beszéde, de megállapíthatjuk rajzos jeleik jelentését a suméri megfelelőkből kiindulva." - írja a jeles régész.

Majd a táblák szövegelemezése után, melyek vallási rítusokra vonatkoznak, és még az Isten nevét is ugyanúgy ábrázolják, mint a szumérek, egy igen érdekes megjegyzéssel zárja értekezését, mondván, hogy: "Felvetődik a következtetés - miután a tatárlakai táblácskák helyi eredető, széleskörűen elterjedt írásbeliségi rendszer darabjai - hogy a szumér írásbeliség felfedezői nem is szumérek voltak, hanem Erdély lakói, mert hogyan magyarázhatnánk meg másképpen, hogy a legősibb írásbeliség Sumérban - amit az időszámításunk előtti negyedik évezredre datálnak - teljesen váratlanul és teljesen kifejlett formában jelentkezett."

Itt azonban Dr. Perlov talán elfelejtette, hogy a tatárlakai és a Dzsemdet Nashr-i kultúrát egy közös tőről eredőnek mondta előzőleg, vagyis nem egymásból eredőnek, amelybe beletartozik a balkáni Vincsa-kultúra is. Ez is érthető, hiszen még a Biblia is - amint a Hammond bibliai atlasz is mutatja - a Kárpát-medence őslakóit Gómer és Javan, a Balkán őslakóit pedig Javan leszármazottjainak tartja.

Ha közösek az ősök, közös a kultúra is. Az ősök útja pedig messzire vezet vissza a történelembe. A Hammond-atlasz "The Nations According to Genezis 10" című térképe egész Eurázsia népeit egységes származásúnak mutatja, mely népek egymást sokféle néven nevezték, de az ős-görögök gyűjtőnevén Schytáknak, a kínaiak pedig Hi-Ung-Nu-nak, mely nevekből nem nehéz kihámozni a Szittya, Hun és Ungi neveket.

A gyűjtőnevek közé tartozik még az avar népnév is, a franciaországi Avaricumtól a Kárpát-medencén át egészen Kínáig. Alexander Kifisin szovjet régész - Borisz Perlov cikkét, a tatárlakai leletekkel kapcsolatban kommentálva - megjegyzendőnek találja, hogy: "Az időszámításunk előtti 2852-ben a nomád avarok behatoltak Kínába észak-nyugatról és oda teljesen kialakult írásbeliséget hoztak magukkal." Majd felveti a kérdést, hogy: "Vajon mi az oka a különböző népek írásrendszere hasonlóságának?" Mire azt mondja: "A dolog lényege az. hogy ezek az írásrendszerek egy forrásból fakadtak, mint az ősi egyiptomiak, a krétai mükéneiek, a sumérek, valamint a tatárlakaiak írásbelisége.

Így tehát a "bábeli zűrzavar" és az egységes világnyelv legendája nem is annyira alap nélkül való" - írja Kifisin, majd a következőképpen zárja kommentárját: "Az időszámításunk előtti negyedik évezred írásrendszerei nem bolygónk különböző pontjain alakultak ki, hanem egy részekre felbomlott egységes vallási szimbolika-rendszer autonóm fejlődése következtében jöttek létre, mely rendszer egy helyen alakult ki úgy, amint... a homo sapiens is tulajdonképpen egy helyen jelent meg."

Ezért érthető a tatárlakai táblácskák kivételes jelentősége, mely arról tanúskodik, hogy a szimbolika-családok széthullása jóval az időszámításunk előtti ötödik évezrednél előbb ment végbe, mégpedig Sumér területén kívül.

Perlov a széthullást a Kr. e. hetedik évezred körülire teszi. Ez az időszak egybeesik az Atlanti-óceánban elsüllyedt Atlantisz katasztrófájával, ami lassan ment végbe és a Kr. e. 7000-re befejeződött. A lakosságnak volt ideje elvándorolni és kultúráját átmenteni Észak- és Közép-Afrikán keresztül Egyiptomba és Elő-Ázsiába, valamint Dél-Európán keresztül a Kárpát-medencébe, ahol bevárták a hunokat, majd behívták a "honfoglalók"-nak nevezett testvéreiket.

Bazil Davidson "Lost cities of Africa" című könyvében azt írja, hogy az egyiptomi kushita civilizáció, mely "indiai, még inkább karthágói inspirációra mutat", szintén kész írásrendszerrel érkezett oda.

Mindezek után helyénvaló levonnunk a következtetést, hogy Dr. Nagy Sándornak igaza van, amikor a magyar nép kialakulásának története című kitűnő könyvében bizonyítja, hogy: "A magyarnak nevezett nép döntő többségében már Kr. e. 4000 évvel előbb is: mint Magyarország őslakossága jelen volt a Kárpát-medencében"; átvészelte a jégkorszakot is, és alapját képezi a mai magyarfajú lakosságnak, melynek vezére Egöd a kilencedik század végén behívta a keleti magyarokat.

Árpád nagyfejedelem be is vezette népét és - rendet teremtve a Kárpátmedencében - biztosította a magyar nemzet létét a következő évezredekre, és nem rajta múlott, hogy egy évezred múlva a hitehagyott béklyóiba vergődve ma végveszélyben van a nemzet és - mint a költő írja - "nem látja a bosszús egeknek ostorait nyomorult hazáján"; hogy ősei hitéhez meg nem térve, meg ne meneküljön a beolvadás "gyehenna tüzétől".

Befejezésül alant közlöm a régészek által említett egységes eredetű írásbeliség bizonyítékait, tisztelettel a régészek iránt, kiknek munkája eredményeképpen tudjuk és hisszük, hogy a Kárpát-medence Isten által kijelölt élettere az ő Fiainak, a magyar nemzetnek az idők kezdete óta.

THE "MUROR SCROLL (23000 YEARS OLD)
Fragment of "The Temple Scroll" (One of Sixty-Nine Scrolls, discovered in 1959 in the Valley of Mexico, by Prof Reesdon Hurdlop). (Copied from Tony Earll's Book: "MU REVEALED")

THE EASTER ISLAND TABLET
Copied from the Book of James Churchwald: "The Lost Contineat of MU".

WRITING FROM THE INDUS VALLEY
Writing from the Indus Valley (Mohenjo Daro and Harappa), copied from Ernest Doblhofer' s Book: "VOICES 1N STONE."

THE TORJA'S CAVE INSCRIPTION IN HUNGARY
Part of the multithousand years old Inscription at the Karpat Basin in Torjá' s Cave (Hungary), copied by Z. Gaspar and Z. Barczy.
(Courtesy of Kőrösi Csoma Association, U.S.A.)

CSAK EGY VONALNYIT... Írta: K. Lippich Elek

Csak egy vonalnyit nőj ki a tömegből,
Csak egy eszmédből váljék szép valóság:
Megkezdődik lelked Golgotája,
Tüskéjüket nyújtják feléd a rózsák.

Nem érhetsz többé az örömpohárhoz,
Hogy mérgezés félelme el ne töltsön
És nem tehetsz jót többé senkinek sem,
Hogy gaz gyanú ne érjen érte kölcsön.

Csikasz vadakként kullognak nyomodban
A rágalom és hízelgés kutyái,
És csattogó fogakkal lesve várják,
Mely percben tudnak védtelen találni.

Szokatlan lánggal lobban fel elméd?
Gyújtogató vagy! Kel nagy tűzi lárma!
S orvul parittyák tódulnak utánad,
Ha száll a lelked, ahelyett, hogy járna.

Készülsz Hazádért szent s nagy áldozatra?
A nap felé tart bátor, tiszta szárnyad?
Érezned kell, mely lényedet lenyűgözi,
Valami porba húzó lomha árnyat.

A kis lelkeknek ármányos hatalma
Utad szegi, s rád fekszik mint az átok...
Ha e világon boldogulni vágyol,
Ne vágyd boldoggá tenni a világot!

(megjelent kb. 100 éve)

MÁRCIUS IDUSÁN

"Minden ország, amely magával meghasonlik,
Elpusztul: és egy város vagy háznép sem
Állhat meg, amely meghasonlik magával."
- mondá Jézus. - (Máté 12:25)

A régi Rómában a március, május, július és október hónapok 15. napját, míg a többi hónapoknak 13. napját nevezték a hónap "Idus"-ának.

Nekünk magyaroknak "Március Idusa", mégpedig az 1848-as történelmünk egyik legnevezetesebb napja. Ez a nap tekinthető az 1848-49-es magyar szabadságharc kezdetének, mellyel a nemzet beírta nevét a világ szabadságtörténetének arany könyvébe. Ettől kezdve, ha bárhol a világon a szabadságért szót emeltek, vagy tettre vetemedtek, ihletért mindig a magyar márciusi eszmékhez fordultak.

Nemzetünknek, az úgynevezett "Honfoglalás"-tól számított ezeréves történelmében nagyjából öt sorsdöntő korszakot különböztethetünk meg.

1. Az Árpád Apánk által vezetett ország szervezés és alkotmányozás, amikor a magyar nemzetnek olyan alkotmányt adott, amilyennel az akkori Európa népei és nemzetei még nem dicsekedhettek.
2. A magyarok Egy- Örök- Igaz Istenének felcserélése a római három Istennel, amikoris "térítés" örve alatt német-római igába törték a nemzetet és a "Vérszerződés" és a "Szer"-i alkotmány megszegésével Géza fejedelem fiát: Istvánt tették királlyá, meghasonlást támasztva az országban, melynek átkát további történelme folyamán nyögte és ma is nyögi a nemzet.
3. A "Tatárjárás" - amikor mást akart a király, mást az egyház és a főurak, és mást várt a nemzet. A széthúzás következménye: végzetes vereség, és síró, bujdosó nemzet. A menekülő királyt pedig a legkeresztényibb szeretetből Frigyes osztrák herceg minden magával vitt holmijából kifosztotta és koronáját is elrabolta. A nyugati keresztény szolidaritás pedig nem volt sehol. Csak egy ember állta meg a helyét. Ákosfi Ernye, aki a vert had maradványaiból kicsiny, de jól szervezett seregével a Felvidék hegyeiből állandóan nyugtalanította a tatárokat. Majd amikor a tatárok a köztük felmerült dinasztikus okokból visszahúzódtak, az egész ország ura lévén, a hatalmat átadta a visszatérő IV. Béla királynak.
4. A "Törökdúlás" - amikor tévesen felfogott keresztényi kötelességből a magyarok nem szövetkeztek a törökkel, vagy legalábbis nem maradtak semlegesek, hanem vállalták az érdemtelen nyugat védelmét, melyben a nemzet elvérzett. A megvédett és ezalatt felhízott nyugat ezért csak árulással és újabb nemzetirtással, a kereszténység legfőbb őre pedig a déli harangszóval fizetett.
5. A "Habsburg elnyomás", amikor az idegen Ulászló király által a Habsburgoknak eladott "Szent Korona" jogán, a bécsi kamarilla évszázadokon keresztül sanyargatta, sorvasztotta és próbálta elnémetesíteni a nemzetet, ami nagyrészt sikerült is, mert 1848-ig Magyarországon úriember csak az volt, hivatalt csak az viselhetett, aki németül és latinul tudott. Németül a Habsburgok, latinul pedig azok szövetségese, az egyház kedvéért. A magyar nemzet kedvéért senki sem csinálhatott semmit, mert azért halálbüntetés járt.

Mindezek a jelenségek a tizenkilencedik század közepére már olyan méretet öltöttek, hogy a nemzet a francia és bécsi forradalom lázító hatását kihasználva, Kossuth Lajos és társai vezetésével: ha lehet, szép szóval és megegyezéssel, ha kell fegyverrel vívja ki a szabadságot, de elhatározta, hogy "Rabok tovább nem leszünk".

Eleinte V. Ferdinánd hajlamos volt a megegyezésre és az osztrák forradalom fenyegető árnyékában és a pesti március 15-iki események hatása alatt bizonyos egyezségeket kötött a magyar nemzeti kormánnyal, mely eltörölte a papi tizedet és a jobbágyságot, de az egyház vagyonát és földbirtokait meghagyta, nem érintette.

Hám János hercegprímás emlékirataiban erről és a március 15-iki eseményekről úgy emlékszik meg, mint "A nemzeti szerencsétlenségnek gyászos napjáról és az ő gyötrelmeinek kezdetéről ". Szerinte a papságnak sem joga nem volt lemondani a tizedről, sem le nem mondott róla", hanem "a jó császárt (Kossuthék) tévedésbe ejtették, hazugságaikkal és vakmerőségükkel ráijesztve a császárra". Szerinte a papi tizedről való lemondás csak néhány káptalan nyilatkozatán alapult, de a felsőtábla döntése, melyen csak három püspök vett részt, a magyar katolikus püspöki kar túlnyomó részének tudtán és beleegyezésén kívül történt.

A hivatalos egyház nem is késett az állásfoglalással a közjogi és közoktatási reformokkal szemben". A főpapság (írja Zsilinszky Mihály 1908-ban "Az 1848-iki vallásügyi törvénycikk történetéről" hihetetlen erőfeszítéssel oly mozgalmat idézett elő a katolikus nép körében, amelyről a mai kor gyermekeinek alig van fogalma... körlevelekkel árasztva el az egész országot, még Erdélyt is."

Ismeretes, hogy az egyház óriási vagyonát és kiváltságait még I. István királytól kapta hadseregállítási és közoktatási kötelezettség ellátása ellenében. Ezen kötelezettségekből az elsőt, a hon védelmét a 19-ik század végén már egyáltalán nem, míg a másodikat, a közoktatást csak oly mértékben látta el, hogy a nemzeti kormány kénytelen volt bevezetni az általános honvédelmi kötelezettséget és az egyházi iskolák meghagyása mellett államosítani a közoktatást.

A főpapság mindkét törvény ellen intrikált, mert a honvédelmi törvényben a Habsburg-házzal fennálló szövetségét, a közoktatás államosításában pedig a lelkek feletti uralmát látta veszélyben. Végeredményben pedig jogtalan privilégiumait és fényűző életmódját féltette.

Arany János "A Nép Barátja" című újságban 1848. július 9-én azt írja a főpapoknak: "Ha a nemzetgyűlés e jószágokat a püspöktől elveszi, nem tesz igazságtalanságot, noha az a főtisztelendő püspököknek rosszul fog esni. Ha azt akarjátok, hogy fiaitokból valami legyen, akkor jól taníttassátok őket. Jól tanítani csak jó tanító bír, jó tanítót pedig csak jó pénzért lehet kapni. De ti, nem fizettek sokat, annál fogva bízzátok az országra, majd fizeti az jól a papi jószágokból, amelyek úgyis a népnevelésre voltak szánva."

Jóllehet a nemzeti kormány javaslatai, törvényei az egyház vagyonát, földbirtokait nem érintették, csak a papi tizedet és a közoktatást, a püspökök úgy állították be a nemzeti kormányt, mintha az koldusbotra akarta volna őket juttatni. Kiviláglik ez Kossuth Lajos és Lanovics Csanádi püspök párbeszédéből is. Ehhez tudni kell, hogy vallásszabadság akkor már volt, de még nem volt vallásegyenlőség. Míg a többi felekezeteket csak megtűrték, addig a római vallású egyház élvezte a vagyonokat és kiváltságokat.

"Önök a katolikus vallás uralkodó vallási állását akarják megszüntetni és az egyenlőség elvét akarják felállítani, hanem reménylem, irányunkban is igazságosak lesznek Önök" - mondja Lanovics püspök Kossuthnak. "Kétségtelenül, (válaszolta Kossuth) még csak azon a nem egészen lényegtelen különbségen sem fogok aggatózni, hogy a protestánsok sem Genftől, sem Berlintől nem függenek, míg Önök függenek Rómától."

Kossuthnak ez a keserű válasza nem volt alaptalan, mert a hivatalos egyház és a római Pápa magatartása már a Rákóczi által vezetett szabadságharccal szemben is megnyilatkozott. Zrínyi Ilonától például a magyar katolikus papok megtagadták a szentségek kiszolgáltatását és a magyar Nagyasszony lelki vigaszért lengyel papokhoz volt kénytelen fordulni.

"Az összes katolikus tisztek és nemesek, akármilyen kevéssé is voltak vallásosak, kezdték követni a klérus példáját..." - írja Rákóczi emlékirataiban, akinek seregét a katolikus klérus cselszövényei következtében súlyos vereségek érték.

Művelt ember előtt tudott dolog, hogy a Habsburg-ház a magyar nemzeti törekvéseket a nemzetiségek lázításával tartotta sakkban, és az egyház ez ellen semmit sem tett, sőt felséges császárával és királyával mindenben egyetértett. Ezt a helyzetet akarta megváltoztam Báró Eötvös József, a nemzeti kormány kultuszminisztere közoktatásügyi törvényjavaslatával, amikor annak az óhajának adott kifejezést, hogy "vajha a közös (állami) iskolák minden vallás- és nyelvkülönbség nélkül létesíttetnének az egész országban."

Deák Ferenc - bár az időt nem tartotta alkalmasnak a reformra, a képviselőházban leszögezte, hogy: "Én Magyarország legnagyobb átkának tartom, hogy itt először státusreligiója (államvallása) volt, melyből annyi igazságtalanság és átok áradt a népre." (mert) "Minél kevésbé felvilágosodott értelmű a nép, annál inkább ragaszkodik vallásosságához és annak külformáihoz."

A közoktatásügyi törvényjavaslatot azonban a klérusnak sikerült a főrendiházban elgáncsolni. Minden maradt a régiben, melyről Meszlényi Antal egyházi író, Gróf Zichy Domokos veszprémi püspök 1845-46. évi egyházlátogatása alkalmával a következőket írja: "...az ifjúság általában egy évben 2-3 hónapnál többet nem járt iskolába. Ez idő alatt elsősorban magyar és német nyelven való imádságokban és éneklésben gyakorolta magát. A pápateszéri plébános pl. arról számolt be, hogy az ő községében az iskolás gyermekeknek a mindennapi misehallgatáson kívül, ha temetés volt a faluban, ezen meg kellett párosával jelenniök és a menet alatt gyászdalokat énekelniök... ünnepeken és vasárnapokon a prédikációt is tartoztak felmondani és délután a keresztény tanításra és litániára eljönni. Ilyenformán a legelemibb ismeretek elsajátítására, írásra, olvasásra, számolásra nem is igen maradt idő, de még minden egyéb szükséges dolog is hiányzott hozzá. Aka község jelentése szerint írásra "pad hiánya miatt" a folyó évben csak nyolcat lehetett tanítani:" Bakonyszentlászlón pl. "a falusi kondás háza szolgált iskolául" míg "Felsőörsön a korcsmaház elejét alakították át iskolai célokra". Vöröstón "olyan szűk volt a helyiség, hogy az 50-60 gyerek legnagyobb része agyagos földön és nem padlón kuporodott össze..." A lókúti iskolában "nedves, dohos kis szobában 66 fiúnak és 49 lánynak kellett összezsúfolódnia". "Ez azonban nem nagyítás, sem pedig rémkép, hanem a színigazságnak lerögzítése" - írja Meszlényi. "Erre a veszprémi püspök "a sajátjából 25 forintot adott a lókúti plábánosnak, ami aligha segített a helyzeten."

A püspökök azonban nem mindig voltak ilyen szűkmarkúak, mert az akkor még Magyarországhoz tartozó zágrábi püspök, Haulik 100.000 (százezer) forintot adott Jellasicsnak a pártütés, vagyis a Magyarországra való betörés előmozdítására.

De ez csak néhány eset a sok közül, amely ugyanaz volt az egész országban. A nemzeti kormány mindenről tudott úgyannyira, hogy Kossuth kénytelen volt a klérust figyelmeztetni hazafias kötelességére.

"A klérus (az egyház) kezében igen szép hivatás van: vezetni az embereket az üdvösség felé. De vezetni őket a földön a szabadság felé! mert az Isten a szabadság Istene, és aki a népet a szabadságra hevíti, az őt az üdvösségre vezeti. Kívánom, hogy e szép hivatását az egyház teljesítse és emlékezzék meg arról, hogy a nemzet háláját a jövőre magának kivívja... (mert)... a múltra nézve a nemzettől kapott jótéteményekért hálával viseltetni köteles." - mondta Kossuth az 1848. december 20-iki országgyűlésen.

Kossuth Lajos felhívása nemcsak az egyházhoz, hanem a császári ház elvakult lakájaihoz is szólt. De figyelmeztetése úgy ezeknél, mint amazoknál süket fülekre talált.

Gróf Andrássy György a bécsi udvarhoz írt levelében például a következőképpen írt: "Magyarországnak jelenlegi lázadó felkelése a Bocskai-, Thököly-, Rákóczi-félének egy rosszabbított és kicsinyített formában való új kiadása."

"Hogy a magyar lázadás mindenekelőtt protestáns jellegű, arról mindenki meggyőződhetett, aki keletkezését a legkisebb figyelemmel is kísérte az országban. Innen van a latin nyelvnek olyan brutális módon való üldözése. Innen van a független, önálló, demokratikus Magyarországnak a jelszava a pragmatica sanctio (Habsburg örökösödési törvény) kiküszöbölésével, amivel a protestáns ügyet vélték előmozdítani".

Így akarta a feudális labanc főúr vallási alapon szembeállítani a magyart a magyarral. De nem volt igaza, mert a szabadságharcban "protestáns ügyről" szó sem volt, hanem csak a nemzet szabadságáról. A protestánsokat ez csak annyiban érintette, hogy a nemzeti kormány minden vallásfelekezetnek szabadságát és egyenjogúságát elismerte.

A püspökök egyrészt pásztorlevelekben lázítottak a szabadságharc ellen, másrészt hűségnyilatkozatokkal hízelegtek a magyar nemzet ellenségének, a császárnak.

A hivatalos egyház és benne a katolikus főpapok árulása olyan mérvű volt, hogy ez ellen a néppel együttérző alsó papság egy része is fel volt háborodva. Ezt példásan mutatja Barsi József bicskei plébános szózata a főpapsághoz:

"Mire magyarázzuk, óh főpapok: némaságtokat? - írja Barsi plébános. - Minek nézzük mély és makacs hallgatástokat az ítélet ezen napjaiban, hol a kocka Magyarország léte, felvirágzása, vagy pusztulása fölött elvettetett? ... Mikor akarjátok hangoztatni az igazság szent szavát, ha most nem szólaltok fel, mikor egy nemzet élete veszendőben van?"

"Talán azon álistenek papjai vagytok, kikről szól a vers: Victrix causa diis placuit? Ha úgy van, mondjátok ezt ki nyíltan és akkor a nemzetnek semmi köze többé hozzátok. Ti majd csak a győztesnek diadalszekere előtt fogtok "tedeumot" énekelni? De a nép emlékezni fog mostani némaságtokra, és ha rabigába talál dőlni, átkot szórand fejetekre, mert őt veszni hagytátok."

"... Most, midőn e népnek hazája, szabadsága, élete, mindene árulólag megtámadtatott, midőn ki akarják e népet törölni az élet könyvéből, most nincs egy köztetek, aki akár a trónhoz, akár a táborhoz, akár az elrémült nemzethez intézné ott békítő, itt biztató szavait:'

"Hol vannak a gazdag főpapok, kik márványkőpalotában laknak és arany serlegekből isszák a föld leghíresebb borait, hol vannak, hogy nincs, ki a haza vérző vitézeinek csak egy pohár vizet is nyújtson és a földönfutókká lett ezreknek csak egy kurta szalmatetőt csináltasson a beköszöntő tél idejére. A szent haza völgyei és bércei, ormai és rónái szomorúan hangoztatják vissza, hogy Magyarországnak e vészes időkben főpapjai mintha nem is volnának."

"Még van idő, még egy két nap, és a nemzet ki fogja mondani minden egyes fia, minden egyes tisztviselője felett ítéletét. A haza a sem hideg, sem meleg fejére ki fogja mondani átkát, ha legyőzetik, és megvetését, ha győz. És győzni fog, győznie kell, mert harca igazságos".

"A Haza tudja hányadán van veletek, és habár bűnötök csak mulasztás volna is, ha a mulasztásnak eredménye, vagy a háború ostora, vagy éppen a nemzet pusztulása - a nyomorgó, haldokló nemzet fohászai, könnyei és végsóhaja: ítéletet leend fejetekre. Te pedig óh, magyar nép, amit nem hallottál főpapjaid ajkairól, halljad azt az igazság Istenének egy ismeretlen szolgájától, testvéredtől. Fegyverre hát mindenki, aki szoknyát nem hord, táborba mindenki, aki mankón nem jár, fegyverre mindenki, aki magyar. Ha győztünk, lesz barátunk akármennyi. Addig pedig Istenünk és szent ügyünk emlékezete veletek. Az aratás közeleg. A vérmezőn találkozunk" - írja Barsi József lelkész, a nép testvére, a magyar pap.

Hogy Barsi József lelkész felháborodása nem volt alaptalan, azt bizonyítja "Hám János hercegprímás honáruló körlevele az alesperesekhez", mely többek között a következőket tartalmazza:

"Üdvezítőnk parancsolata s példaadása és az apostolok intései köteleznek bennünket, hogy a törvényes uralkodó (az osztrák császár) és küldöttei iránt engedelmességgel viseltessünk, s mivel a jelen mozgalmas idők szövevényes fejleményei alatt szó, írás s igazítás mesterségével a magyar nemzetnek királya iránti eddig tántoríthatatlan hősége, s hódolata sokakban megingott. Uraságodat ezennel felhívom, hogy mind maga igyekezzék híveit ő Felsége Urunk királyunk iránti köteles engedelmességre inteni és buzdítani, mind pedig az őrködése alatt álló többi lelkipásztorokat is ez értelemben kellően utasítsa..." - írja Hám János, majd így folytatja:

"Az ő Felsége által... herczeg Windishgraetz főparancsnoksága alatt hazánkba küldött császári és királyi hadseregek felől a nép között mindenféle rémületes álhírek terjesztetvén el, szükségesnek tartom, hogy azon proklamatiók is, melyeket őfőméltósága a főparancsnok és teljhatalmú királyi biztos Magyar- és Erdélyország lakosaihoz több rendben intézett,... a népnek adassanak tudtára. Ugyanis ezekből világos, hogy a cs. és kir. hadseregek... mint urunk királyunk legfőbb hatalmának helyreállítói... a legszebb renddel és példás fegyelemmel haladtak elő Budapestig, ahol jelenlétük alatt rend, béke és csendesség uralkodik." ...Jó lesz figyelmeztetni a népet, hogy irányokban magát önként megadó készséggel viseltessék, nem félhetvén sem személyük, sem vagyonuk semminemű bántásától, és hogy azt részéről is a szükségesekben támogatni iparkodjék:' "Kelt Pesten, január 12-én, 1849. A püspöki kar nevében: Hám János m.p. kegyelmes kinevezett prímás."

A Hám János hercegprímás által annyira dicsért császári hadseregről terjesztett rémhírek azonban nemhogy alaptalanok, hanem nagyon is igazak voltak, mert útjukat mindenütt rombolás és akasztófák jelezték. "Pesten az ostromállapotot kihirdették, a bebörtönzések, kivégzések megkezdődtek és a főváros csendes lett, mint a temető."

Nem lehet azt mondani, hogy Hám János hercegprímás csak a maga nevében árulkodott. Hasonló értelmű és csaknem azonos szövegű pásztorlevelet adott ki a magyar katolikus püspöki kar 1849. január 20-án és több más alkalommal is.

Az alsópapság, feletteseinek ilyen árulása miatt fel volt háborodva és nemcsak Barsi Józsefnek, hanem sok más falusi papnak, sőt mint kivételek, Popovics Vazul gör. kath. és Horváth Mihály r. kath. püspöknek is volt bátorsága a szent szabadság ügye mellé állni. Sokakat az egyház kitagadott és életüket bitófán végezték.

"A világtörténet nem mutathatja fel mását ennyi ármánynak, hitszegésnek és árulásnak. És a magyar püspöki kar volna-e képes pártolása alá fogni mindezen istentelen hitszegést és ármányt és árulást? - írja Horváth Mihály püspök, Kossuth közoktatásügy minisztere a nagy történész, az igazi magyar főpap.

Azok részére akik elég vakok ahhoz, hogy még mindezek után is azt mondják, hogy semmi sem igaz, álljon itt Hám János hercegprímás hódoló feliratából néhány sor, melyet a császárhoz írt a szabadságharc leverése után.

"Legszentebb Császári, Királyi és Apostoli Felség, legkegyelmesebb Uram! Egész életemben hitbeli vezérelvemnek tartottam a legmagasabb trón iránti hőségem alázatos kinyilvánítását és a szüntelen gondoskodást arról, hogy ezt a trónt minden hívő szentül és sérthetetlenül megőrizze, védelmezze... Ez okból, mihelyt legszentebb felséged hősi hadserege Magyarország fővárosát... elfoglalta és a zsarnoki párt által lezárt utat a legmagasabb trónhoz megnyitotta, ujjongó lelkem szavakban kifejezhetetlen örömével a legvitézebb hadsereg felséges vezéréhez és szent Felséged helytartójához siettem, hogy alattvalói alázatomat tanúsítsam és készséges szolgálatomat felajánljam. Ugyanakkor nem mulasztottam el azt sem, hogy ezt a hódolatot pásztorlevelek formájában s magyar püspöki kar nevében is kifejezésre juttassam... Mert mikor Isten segítségével... a rebellisek féktelensége (a szabadságharc) elfojtatott... megfontoltam, hogy meg kell tennem: szentebb Felségedet térden állva kérve, hogy a hőségnek ezt a legalázatosabb kinyilvánítását és a legmélyebb hódolatnak legbensőbb bevallását... kegyesen fogadni és az eléje borult hű alattvalókat királyi keggyel és könyörülettel átölelni méltóztassék:'...

"Megmaradva a császári és királyi kegy és könyörület iránt a legmélységesebb tisztelettel és a benső hódolás legmélyebb bevallásával, ...Bécs, 1849. szeptember 9. Hám János... stb:'

Nemsokára eldördültek az "aradi Tizenhárom" hős magyar tábornokot kivégző fegyverek, amikor az ország hercegprímás és első zászlós ura, egyháza nevében királya és szövetségese előtt, a gondjaira bízott nemzet szent ügyének elárulásával dicsekszik, és templomaiban hálaadó miséket és ünnepélyeket rendel el. Haynau, a "bresciai hiéna" pedig javában folytatta hóhérmunkáját.

Ezek után joggal kérdezhetem: van-e még épelméjű magyar, aki nem hiszi el Deák Ferencnek, hogy nem idegenből diktált "államvallásra", hanem magyar nemzeti vallásra van szüksége a nemzetnek, hogy ilyen árulás többé elő ne fordulhasson?

Adataimat Dr. Andics Erzsébet: 1848-49; Dr. Fehér M. Jenő: A középkori magyar inkvizíció; Nemes Váradi Imre: Mérlegen Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor, 1848 c. műveiből vettem. Megjegyzéseimet zárójelek közé tettem.