A hős lovagkirályunk népmondákban betöltött alakja nem választható el az évszázadokkal korábbi egyházi legendáktól és azok 14-15. századtól létrejött falképeinek hatásaitól. A Szent Lászlót ábrázoló freskók számos templomban megtalálható voltak az egész Kárpát-medencében, Őrségtől Székelyföldig. A legendái közül kifejezetten a kerlési csata ábrázolása népszerű a falképciklusok során.

Maga a kerlési (cserhalmi) ütközet egy 1068-ban megtörtént eseményről tudósít, amikor László herceg unokatestvére, Salamon király az országba betörő besenyők úz segédcsapataival ütközött meg. Az Ozul által vezetett besenyők nagy zsákmányra tettek szert Erdélyben, mellyel már távozni kívántak az országból, amikor a magyar seregek Salamon király, Géza és László hercegek vezetésével együttesen győzték le a betörő hordákat.

Ehhez a csatához kapcsolódik az a közkedvelt történet, mely szerint az ifjú László herceg megment egy elrabolt magyar lányt, egyes változatok szerint nem mást, mint magának a váradi püspöknek a leányát. (Ekkor még hazánkban nem rendelték el kötelezően a cölibátust a papság részére.) László a kun után lovagol Szög nevű lovával, utoléri, és hosszas viaskodás után a leány segítségével legyőzi a kun vitézt.

A mélyen hívő daliás uralkodó türelmét, kegyességét, az elesettek és gyengék gyámolítóját, vitézi tetteit számtalan más legenda is őrzi. A legismertebb beszámolók szerint egyik csatlósa látta, amint a király esti imája alatt a levegőbe emelkedett. A besenyőkkel való harcok alkalmával serege olyan kietlen térségbe került, ahová Isten akaratából odatévedő szarvasok és bivalyok elejtése mentette meg a katonákat az éh- és szomjhaláltól. A kunokat kergető magyar katonák azonnal felhagytak az üldözéssel, amikor a kunok arannyal teli zsákokat dobtak maguk mögé, ám a király az Isten segítségét kérő fohászára az aranypénzek kővé váltak. Egy másik alkalommal Erdélyben a kunok már majdnem beérték az előttük vágtató királyt, amikor Torda hegye hirtelen kettényílt mögötte. Máskor táborában egyszer a pestis ütötte fel a fejét, s a kétségbeesett király tanácsadó álmot látott és aszerint cselekedett: kilőtte a nyilát, amely a betegséget meggyógyító növénybe (Szent László-tárnics vagy kígyótárnics) fúródott.

A kutatók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy László alakjában részben a keleti epika férfihőse és a keresztény lovagkirály eszményképe testesült meg.

László Gyula régész  arra a feltételezésre jutott, hogy László herceg és a kun vitéz viaskodása nem más, mint a hősi epikából megöröklött epizód, mely a jó és rossz mitikus harcát mutatja be. Állítását a középkori falképfesmények ikonográfiájára építette, mely alapján a két vitéz sebezhetetlen, egymást nem tudja legyőzni. Lászlót nem fogják a kun nyilai, ugyanakkor László sem tudja sebezni a kunt. A halhatatlan hősök mitikus viadalát az elrabolt nő – az élet hordozója – dönti el, aki a lábán megsebesíti elrablóját, így László le tudja győzni a kun vitézt.

Több művelődéstörténész, néprajzkutató feltételezése szerint László és a kun viaskodása párhuzamba állítható a későbbi néphagyományban fennmaradt táltos küzdelmek hagyományaival, ahol a hősök – az eposzokhoz hasonlóan – a világ megmaradásáért küzdenek.

László király alakjának ősi, esetlegesen kereszténység előtti elemei mellett azonban nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy László király mindenkor a katolikus egyház térnyerését pártolta.

A magyar szentté avatások sorát I. László indította el. A nagyapját megvakító I. István király, fia Imre herceg, Gellért püspök, valamint András és Benedek zombori szerzetesek is uralkodása alatt, 1083-ban avattattak szentté. Az I. László által összehívott és elnökölt 1092. május 20-i szabolcsi zsinat 37. határozata is beiktatta egyházi tiszteletüket.

Az 1083-as eljárás az elbeszélések szerint akadályba ütközött, mert I. István király sírjának fedelét sehogyan sem tudták felemelni. Karitas, a bakonysomlyói apáca figyelmeztetett arra, hogy mindaddig nem is fog sikerülni, amíg a királyi családot ellenségeskedés feszíti. Miután a király szabadon engedte a bebörtönzött, trónjától megfosztott unokatestvérét, Salamont, felnyithatták az államalapító király sírját.

A megmaradt források arról árulkodnak, hogy szigorú törvényeivel sokakat vezetett a kereszténység felé, melyet a régészeti leletek is igazolni látszanak. A Honfoglalás-kori, településen kívüli pogány temetők ugyanis ekkor kezdenek elnéptelenedni, és megindulnak a falvak templomai körüli temetkezések.

Minden erejével igyekezett István egyházpolitikáját folytatni,

számos esetben „saját hatáskörben”, pápai engedély nélkül hozott meg jelentős egyházi döntéseket, többek között ő alapította a Zágrábi egyházmegyét. Elhárította az egyre erősödő idegen befolyás veszélyét, hiszen nem ismerte el a római pápa hűbérúri fennhatóságát, ugyanakkor a külpolitikájával a német-római császárral szemben védelmezte és támogatta a pápákat: a keresztény világ nagyra becsült uralkodójaként VII. Gergely pápa mellé állt IV. Henrik német-római császár ellenében az invesztitúraharc idején, 1077-ben.

A nagy egyházszakadás utáni hatalmi játszmák megosztották az európai politikai elitet, a válság viszont erkölcsi megújulásra késztette a katolikus egyházat is, amely elvezetett a keresztes hadjárat elindításának tervéhez. 1095 húsvétján francia, brit, angol, spanyol követek keresték meg a királyt Bodrogban, hogy felkérjék a hadjárat vezetésére. A magyar lovagkirály szívesen fogadta a kihívást, hiszen ő is hasonló célt tűzött ki maga elé. Az elhatározás véghezvitelét keresztülhúzta I. László váratlan megbetegedése és halála.

A köztiszteletben álló uralkodó elhunytát országa három napos gyásszal siratta. Bár a király úgy rendelkezett, hogy Váradon temessék el, azonban a nyári meleg és a hosszú út miatt először Fehérváron akarták végső nyugalomra helyezni. A váradiak számon tartották szeretett királyuk óhaját, később elérték a holttest átszállítását, s a néphagyomány úgy tartotta, hogy a koporsót szállító szekér magától indult el Várad felé.

Majdnem 100 évvel a halála után, 1192. június 27-én avatták szentté, amit nagy tisztelője, III. Béla király kezdeményezésére III. Celesztin pápa hagyott jóvá. Szent László somogyvári és későbbi nagyváradi, csodatévő sírjához folyamatosan tömegek zarándokoltak el. Nem csak a hívek, hanem európai és magyar uralkodók is meglátogatták a nyughelyét.

Szent László király Váradon tartott újratemetési szertartásának hatodik órájától egy „fényes ragyogású csillag” tündöklött nappal az égen két órán keresztül. A rendkívüli jelenség nyomán a katolikus egyház azóta a lovagkirály égi születésnapjának tekinti ezt a napot. A jeles nap krónikáját az alattvalók további csodák tanúbizonyságával gazdagították: egy végtag nélküli fiú keze, lába kinőtt és használni tudta azokat, a süketek és némák hiányos képessége helyreállt, a kórságban szenvedők meggyógyultak.

A források nem méltatlanul emlékeznek meg lovagi erényeiről és erkölcsösségéről. Halála után is a keresztény magyar uralkodók egyik példaképe maradt. Ahogy emlegették „Szűz Mária választott vitéze” volt, aki halála után is mintát nyújtott a magyar és az európai uralkodóknak.

Számos magyar király tartotta példaképének Szent Lászlót és uralkodói magatartását.

Tisztelete nem csökkent az Árpád-ház kihalása után sem, sőt, még nőtt is. Az Anjou Károly Róbert, de főként fia, Nagy Lajos építette tovább László király lovagkirály eszményét, kultuszát, melynek eredményeképpen a lovagideál mintája lett az egész korszakban. Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár olyannyira tisztelte Szent Lászlót, hogy a végakarata szerint Nagyváradon, szent királyunk nyugvóhelye mellett helyezték örök nyugalomra. Szent László máig a legnagyobb közmegbecsülésnek örvendő hazai szentünk.

Futaki Demeter püspök megrendelése nyomán a Kolozsvári testvérek 1365-re elkészítették Szent István, Szent Imre és Szent László szobrát, melyekről még a város 1660-as elfoglalásakor a török utazó, Evlia Cselebi is ámulattal tudósított: „Ezek a szobrok oly szépek voltak, hogy mindegyik ragyogott az aranytól […] Szemeik éjjel világító kőből, körmeik húsz karátos gyémántból voltak, némelyiknek kezében drágaköves, zománczos buzogány és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajzs díszítette. Némelyik lóháton ülve, másik pedig gyalog volt; a ki lovaikat látta, azt vélte, hogy elevenek. Mindegyiknek termete felért két ember termetével.”

László király népszerűsége évszázadok óta töretlen, kétségkívül közkedveltebb volt, mint Szent István király, akinek alakja elsősorban a barokk, rekatolizációs és a magyar állam újjászervezése során került előtérbe, míg Szent László kultusza folyamatosan élt a középkorban. Napjainkban szentségének védelme kiterjed a határokra, a magyar katonákra,  a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegyére, az erdélyiekre, a székelyekre és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra is.

Ima Szent László királyhoz: Isten, aki boldogságos hitvallódat Szent László királyt sok csodával dicsőítetted, engedd nekünk kegyelmesen, hogy az ő érdemei által minden gonosz ellen mindenkor oltalomban részesüljünk, és az örök boldogságba eljussunk, ami Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Forrás: Szentkorona rádió