Van egy régi magyar hagyomány, amit a magyar középkor elejétől kelteznek, pontosabban azóta vált ismertté. Ami persze nem azt jelenti, hogy akkor is keletkezett. Arról van benne szó, hogy a világot megismerni óhajtó embernek végig kell mennie egy alagúton, ami barlang is egyben (!).k az alagútnak van egy spirituális és fizikális jelenléte, valósága is. Ha a megismerni vágyó lélek végigmegy ezen a bizonyos alagúton elérte a célját. Ettől kezdve a "tükör általi homályosság" eltűnik, az anyagi világ mögötti örök világot látja meg a maga örök törvényeivel. Egyszóval "színről színre" fogja látni. Ehhez a látáshoz nem kell más, "csak" isteni kegyelem és az alagút végigjárása. Persze ezt az "alagutat" vagy "barlangot" a testben is végig lehet járni a lélek segítségével, hagyja ránk ezt a megismerést a hagyomány. Sőt, eddig már sokan végig is járták, és ezután még sokan végig is fogják járni eme "alagút" testbe zárt útját. De ezt az utat megjárt lélek ez után az út után a földi "alagút" iránt nem mutat majd semmilyen érdeklődést. Ellenben az a lélek, aki egyszerre járta meg az ég és föld, a test és lélek, a mélység és magasság misztikus útját, az mindkettőhöz egyformán fog ragaszkodni. Isten arcát meglátja majd ott fönn a mennyben és itt lenn a földön is. Felismeri és látja Őt a testébx§en a lélek ruhájában, felismeri és látja Őt a természetben, felismeri és látja Őt a hazájában, ott, ahol a rá kiszabott földi életét leéli.

Íme itt, a szakrális hagyománynak ebben a fellebbentett bugyrában ismerünk rá annak a kötődésnek a spirituális szükségszerűségére, ami a pálosokat az alagutakhoz, barlangokhoz fűzi. Így válnak a látszólag értelmetlen dolgok mély értelmű valóságokká. Nos, ezeknek a spirituális, rejtett mélységeknek az ismereté­ben, mondhatjuk úgy is magasságában, ereszkedjünk le a dolgoknak a pálos mélységéig.

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni. Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.
A magyarság kivételes helyzetben van, hiszen ritka, hogy saját szerzetesrendje legyen egy nemzetnek, amelyet a nyugati egyház jogrendszere szerint 1250-ben alapított Boldog Özséb a pilisszántói Hármas-barlangban. Mindig is foglalkoztatott a pálosok eredete. Eddigi kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a rend az ősi suméroktól eredeztethető. Érdekes módon védőszentjüknek egyiptomi Remete Szent Pált választották, aki időben és térben egyaránt távol esett a középkori Magyarországtól. Remete Szent Pál Egyiptomban, Thébában remetéskedett a IV. században, kezdetben a keresztényüldözés miatt kellett rejtőzködnie.
A közelben van az a terület, amit - a mai szóhasználatban - a sumírok által lakottnak nevezünk. Szintén a közelben van a mai Örményország, ahol a világon először lett államvallás a kereszténység. Olyan véleményt is olvastam, hogy a magyar Szent Koronát is az örmények főpapja tervezhette. Nincs messze Ephesus, ahol a zsinaton dogmaként kihirdették, hogy a boldogságos Szűz Mária Istennek anyja. Mindig is feltűnőnek találtam, hogy a középkori Magyarországon egy közel ezer évvel előbb és több ezer kilométerrel távolabb élt remetét miért választanak védőszentté, hacsak nincs valami szorosabb, talán kevésbé ismert kapcsolat közöttük. Elképzelhető, hogy a rend valójában sokkal régebbi, Boldog Özséb "csak" Róma számára tette elfogadhatóvá.
Ismeretes, hogy miután Nagy Lajos királyunk a velenceikkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként. Valóban. Ez a kérdés is mindig izgatott. Ha csak a rend védőszentje és semmi más kapcsolat nincs közte és a magyarok között, akkor Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje? A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket.
Remete Szent Pál tisztelete mellett pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, az oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba. Pontosabban ez is azt bizonyítja, hogy a rend, illetve a magyarok eredete az egykori sumérok földjére vezethető vissza.
Lehet, hogy pontosan ez a sumér eredet az, ami miatt bizonyos körök máig nem "örülnek" igazán ennek a rendnek? ...

A Habsburgok kezdetben látszólag még nem voltak ellenségesek. A francia forradalom után kezdték el üldözni őket. Akkor azt mondták, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. A szerzeteseket élősdinek tartották, noha egyáltalán nem voltak azok. A korabeli leírásokból egyértelműen kiderül, hogy földet műveltek, új technológiákat honosítottak meg, vetőmagokat hoztak. Európa több egyetemén is tanultak, nagyon képzettek voltak, hasznossá váltak a környezetüknek. II. József 1786-ban kiadta ellenük a megszüntetési rendeletet, ez egyházjogilag érvénytelen. Azonban hiába érvénytelen, mégse tudott működni tovább a rend.

← Báthori László nem más, mint ama bizonyos Hárshegyi remete, akiből, mint azt tudjuk, pálos szerzetes lett az Úr akaratából. Róla úgy tartja a néphagyomány, hogy lakóürege titkos alagútrendszerrel volt összekötve, s ennek a bizonyos alagútrendszernek az egyik alagútja (mert hogy több is létezett) nem máshova, mint a pálos kolostorba vezetett. És ez még nem minden. Mikor a kutatóknak sikerült bejutniuk az üregből a barlangba, elképedve tapasztalták, hogy ott egy hatalmas, megművelt ércbánya leledzik. Meghökkentő, hogy a szerzetesek a jellegzetesen hévizes eredetű, gömb alakú fülkékben egy-egy vasércpiramis-félét építettek fel. Legyünk óvatosak a megfogalmazással. De ennek ellenére nem kerülhetjük meg a kérdést: a pálosok egyfajta "ezoterikus" bányászkodást folytattak eddig még fel nem tárt spirituális céllal? A dolog szokatlan és mindenképpen megdöbbentő. S milyen érdekes: a Pireneusok spanyol oldaláról, közvetlenül a francia határ környékéről származó "legenda" úgy tartja, hogy a túloldalon (tehát a francia vidéken) egyes keresztény szekták föld alatti barlangokban bányászkodtak. A legenda így első hallásra érthetetlen, de bizonyos összefüggések figyelembevételével már kevésbé absztrakt. Ugyanis megint egy sajátos, már többször is említett vidékre kerültünk, ami nem más, mint a dél francia vidék, amelyet katar földnek neveztek egykor.
De ne menjünk ilyen messzire, térjünk vissza Magyarországhoz, azon belül is a budai hegyekhez. Közismert tény az, hogy a Budai-hegység üledékes kőzetekből áll. S aki egy kicsit is ért a kőzetek tudományához, az tudja, hogy itt elvileg nem létezhetnek fémek. De az a speciális, erős föld alatti hőtevékenység (ami a már említett kemence-effektus létrejöttének ad lehetőséget) nyomán hévizek törtek fel és lerakták, létrehozták ezeket a nagyon nagy tisztaságú érceket. Régebbi, de eddig még nem bizonyított beszámolók szerint itt nemcsak vasat, hanem tekintélyes mennyiségben ezüstöt és aranyat is találtak. Itt elég annyit megjegyezni, hogy mindennek a minerológiai, alkímiai és az ősi vallások által megőrzött tudáskincs szerinti jelentősége hatalmas, máig ható és szerteágazó. Az aranyhoz, ezüsthöz, vashoz a történelem előtti időkből áthagyományozódott tudás korokat, az alkímiai tradíció más-más "embert", az okkult hagyomány pedig különböző tudatszinteket határoz meg.
Annak idején, amikor a török sereg megszállta a magyarok Budáját, lerombolta a pálos kolostort. Ennyit tudunk az ismert történelemből. A néphagyomány viszont úgy tartja, hogy itt nem pusztán valami megszállók általi rombolás, pusztítás történt. Gondoljunk csak bele, hogy a török testvérnépnek tartotta és tartja a mai napig is a magyart. Ne feledjük, hogy ott nem volt tragikus országvesztés (Trianon), sem többféle megszállás sem. Ebből következően finnugorizmus sem. Mítoszaik, múltról való emlékezésük nem irányított és nem hamis. Több, mint valószínű, hogy a törökök kerestek itt valamit, és ennek a keresésnek a hevében rombolták le a pálos kolostort. Arról, hogy mit is kerestek és hogy ezt a valamit megtalálták-e vagy sem, arról nem tudunk semmit még a hagyomány szintjén sem.
Sokkal később, a barokk idők derekán egy budai polgár és az osztrák városparancsnok egy misztikus látomás nyomán néhány föld alatti bánya bejáratát fellelte. Ez az eredménnyel járó kutatás még magukat a kutatókat is meglepte. E bejárat feltárásáról és az itt fellelt alagutakról, barlangrendszerekről még maradt is fenn egy-egy elszórt híradás, de hogy ott mit találtak, arról már sajnos semmi információ sem. Illetve egy közvetett információval rendelkezünk. Azzal, hogy ezek a bányafeltárók, nevezzük őket keresőknek, e feltárást követően igen gyorsan meggazdagodtak, és Budáról gyorsan el is tűntek.
Ha már itt a pálos barlangokról és azok mélyéről beszélgetünk, nem kerülhetjük meg, hogy ne szóljunk a Gellért-hegy oldalában található közismert pálos barlangkápolnáról. Ez az a bizonyos Pest Barlangja, amiről úgy tartották a régiek, hogy különös fényeket őriz, és a hagyomány szerint a Föld közepébe vezet. Itt, ebben a barlangban a magyar pálosok sziklakápolnát alakítottak ki. Ezt az egypárti diktatúra idején befalazták, s majd csak a demokrácia jöttével bontották ki újra. Ennek a kibontásnak, mondjuk úgy, hogy "újrafeltárásnak" a szimbolikus jelentőségét - a pálosok magyar földön való újbóli megjelenésével együtt - kár lenne tagadni. Mindezek ellenére a régi magyar pálos rend szellemisége sajnos a messzi múltban maradt.

Az az ősmagyar hit, amit karizmatikusnak, égi eredetűnek, minden anyagi lehúzó erőtől mentesnek, érdek nélkülinek és - ami az Árpád-házi szentek esetében tökéletesen megmutatkozik - szeretet-vallásnak kell tekinteni. Itt követhető az a nagy ívű spirituális vonal, ami a sumér világtól Mani hitén keresztül a jézusi lelkiségig követhető sajátosan érezhető egymásra rakodásával, egymásba forrásával. De maga a konkrét szellemi hagyomány nem ilyen plasztikus és egyértelmű, és főleg nem ilyen egyenes. Még messzebbre, a dolgok legelejére kell menni, egészen a spirituális fundamentumig. Keresni és keresni kell azt a legkisebb kis nyomot is, amiből "ezek a nem indogermán népek" a világra jöhettek. Keresni kell Suméria földjében és Egyiptom forró homokjától betemetett romjai között. Figyelni kell a kultúra minden megmaradt nyomát. Követni annak a Szasszanida-indás kultúrának az útját, ami megöröklődött a kora Árpád-kori templomok díszítésein. S így tovább! Minél többet meg kell tudnia arról az Árpádról - illetve népéről - akiről a csodálatos magyar Árpád-ház a nevét kapta, és szentjeit oly bőkezűen a világnak adta. Annál is inkább, mert Árpádnak és népének a vallása nem kezdetleges, primitív vallás volt. Ellenkezőleg, vallásuk a világosság, a Fény Szüze tiszteletén alapult, mint azt mai napig őrzi a katolicizmusba átemelt Nagyboldogasszony-tisztelet annak hét lányával, ami egy ősi káldeus vallásból megörökölt manicheus tradícióval tart fenn szoros, spirituális kapcsolatot. Továbbá látni és siettetni kell az oly sok munkával a világba elhintett "kutyafejű" barbár Attila-kép porba hullását. Ma, a XXI. században már láthatóvá vált a Rómát megkímélő, egyértelműen nem barbár, hanem nemes lelkű és a karizmatikus ősvallás talaján álló, gyalázatos gyilkosság áldozatává lett hun hadvezér képe. S ha ez a barbár arcot mutató, hamis kép végleg a ködbe vész, akkor megtörténik az, amire oly sokáig vártak apáink, nagyapáink, szépapáink és ezek a negatív jelzők visszahullnak azokra, akik azt terjesztették.
A legcsodálatosabb, nyugodtan mondhatjuk, örök támpont ebben az ügyben maga az Árpád-ház, amit annyit sároztak, gyaláztak. Áll még az Árpádok Budája Nagyboldogasszony templomával a szíve közepén. Ennek a történelmi mondatnak manapság nagyobb a súlya, mint valaha. Az Árpád-házi királyok által megvallott magyar kereszténységen és a pilisi Öregek rejteki "erdei tudásán" keresztül kapta meg a pálos rend ezt az ősi hitet, a "mindenek magjának" tekinthető magyar spiritualitást. Amint már írtuk is, ezt az ősi hitet Róma számára elfogadható formába kellett öltöztetni. Egyszerűbben fogalmazva: el kellett fogadtatni a keleti szellemiséget, napkeleti kereszténységet a nyugatival. Ami nem volt egyszerű feladat, hiszen itt két külön lelkiség összeforrasztásáról volt szó. A felszín és a mélység számára közös gyökeret kellett keresni. Jó érzékkel Thébai Remete Szent Pálra esett a rend választása. Itt megtalálható az egyiptomi gyökér és lelkiség, és a Pál néven keresztül, ezoterikus értelemben a Pálosz, mint szkíta királyfi, valamint Pánnak, mint természetistenségnek egy a görögnél jóval archaikusabb, idősebb és tisztább aspektusa. Ami nem más, mint a meglelkesített isteni természet egyáltalán nem "pogány" nagy istensége, Nagy Öregje. A pilisi erdők rejtekében, a nagy Természetben élő pilisi Öregek Öreg Istene. Vagy mondjuk ki: a magyar ősvallás Öreg Istene. Az a Nagy Isten, akit a magyarok ősei az élő források mellett, a hűvös barlangokban, öreg fák árnyékában, harmatos rétek és tiszta források birodalmában mindig megtaláltak.

Hogy kik is voltak a barlanglakó első szerzetesek, arról keveset tudunk. A világtól elvonulva minden bizonnyal az erdei Öregek régi tudását tanulták. Hogy kik is voltak ezek az Öregek: talán a régi táltosok, mágusok, sámánok, a magyar ősvallás beavatottai. Kérdés az, hogy ők ott, a Pilis mélyén, hogyan örökítették át egymásnak és a jövőnek ezt az ott talált ősi hitet. Első és legbiztosabb hagyományozási technika a beszéd útján való verbális átadás. Emlékezzünk csak a nagy vallásalapítókra (Buddha, Jézus): ők sem írtak le egy betűt sem. Majd a követőik cselekedték meg ezt helyettük, hogy tanításaikat rendszerbe fogják és megőrizzék az időben. Több mint valószínű, hogy volt szent iratuk. Az elszórt bizonyítékok csokorba fogása és ezek beillesztése az emberiség kultúr- és vallástörténeti hagyományába nem egyszerű feladat. Mindenesetre ezeknek a már említett bizonyítékoknak az összessége (a magyar Szent Korona rekeszzománcaira írt fényfelszabadítási program, a nagyszentmiklósi kincs égbe ragadási jelenetének és Csontváry fő képének, a Baalbeknek a mondanivalója, a számtalan rovásírás-töredék, a népi vallásosság dokumentumai stb.) feltételezi egy magyar írással (rovásírással) írt gnosztikus szellemiségű manicheista Biblia létezését. A későbbiekben pedig a Szentírásnak egy sajátos szellemiségű magyar változatát.
Az is lehet, hogy a Báthori-féle "magyarul írt Biblia" ebből kapta az ismert Szentírástól eltérő vagy azzal vegyülő sajátos szellemi táplálékát. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy éppen ezért is kellett neki elvesznie az utókor szemei elől, mivel nem illett bele az új világ új környezetébe. Kísérjük csak tovább az ősi világból hozott "mag" útját. A bogumil hatás itt több szempontból is a vezetőnk lehet, mivel gyökerét tekintve minden bizonnyal sokban hasonlított az ősi magyar hitelvekre. Továbbá az Aynard-fiakról sem szabad megfeledkezni. Itt voltak hát az ország Umbilicus Regnijében azok az erősen katar szimpatizáns franciák (mondjuk ki nyugodtan, hogy katarok) a maguk különös lovagvárával Magyarország szellemi közepén, az ország szívében. S itt voltak persze azok a nyugatról ide menekült katarok, akik a szabadságukért cserébe magyarokká lettek. Köztudomású, hogy a rendbe való belépéstől fogva a világ minden pálos szerzetese, függetlenül attól, hogy honnan jött és ki is volt valójában, magyarnak neveztetett.
De a "mag" útjának ezek csak kisebb, külföldről jött állomásai. A bogumil, katar felfogás tézisei minden bizonnyal sokkal archaikusabb, letisztultabb formában megvoltak már a magyar ősvallásban is.
Térjünk vissza a pilisi Öregekre. Özséb, mikor az erdők rengetegéből bementek a városba, sokat beszélgetett velük. Ezeket a beszélgetéseket követte az a látomás, ami magát a rendet a gondolatból a világra szülte. S ezután vonultak be az Özséb által kiválasztottak a rengetegbe, a pilisi Öregek birodalmába. Ami, és ez sem lehet véletlen, az Árpádok alatt, és azt jóval megelőzően is a magyarok titkos kultuszhelye volt. A szakrális geográfia nyelvén egy olyan "mindenek központi magja", ami önmaga árnyékát elnyeli, és egy más, egy istenes "fehér" világot alkot az anyag sötét birodalmában. Ennek az égi, kiegyenlített, teremtő és fenntartó rendnek a feltétele az a fentről és lentről jövő és itt találkozó isteni energia, ami a Pilis különös magyar világát itt megteremtette.

A mai magyar pálosoknak gyakorlatilag semmi közük az ősi magyar rendhez. II. József rendelete előtt négy évvel korábban a lengyelek leszakadtak a magyar pálos rendről, és 1782-ben létrehozták a lengyel pálos rendet. Őket Katalin cárnő tizedelte meg, de Czensetochovát és Krakkót meghagyta. Ez elég volt arra, hogy a pálos rend ott helyreálljon 1834-ben. Később ez a lengyel rend terjedt el Magyarországon, de szellemiségében ez nem az ősi rend. Évszázadokon át a nemzet tudatában éltek a magyar pálosok. Századunkban is mindent megtettek azért, hogy újjászerveződjön. Az országgyűlés is többször próbálta visszaállítani, minden rendnek sikerült, csak a pálosoknak nem, ami jelzés értékű is lehet. A régi magyar rend újjászervezéséről hallani se akar a Vatikán, de itthon sem merik felvállalni püspökeink a rend újjáalakítását. Egyébként fennmaradt egy quatamalai levél egy püspöktől, amiben a spanyol Károly királynak írja, hogy a Habsburg császár sem a legkeresztényebb módon uralkodik, mert Fráter Györgyöt megölette, aki pálos és bíboros volt. Ennyire féltek és félnek valamilyen rejtélyes ok miatt az ősi pálos szellemiségtől! Talán azért, mert magyar!

Az újraindításhoz legalább egy püspök engedélye szükséges, akinek az egyházmegyei területén újjá lehetne szervezni az ősi pálos rendet. Sajnos, Magyarországon ilyen püspök nincsen! Azok, akik a magyarság szellemi megtisztulása, a Pálos Rend feltámasztása, a régi titkok megőrzése miatt szombaton a Pilisben tanyáznak, imádkoznak a rend alapítójának, Boldog Özsébnek lelki üdvéért. Missziójukhoz lelki erőt ad a pilisszántói tüskés kereszt, a pár éve megtalált mitikus kegytárgy.
Eljött a Millennium. 2000-ben, Szent Mihály havában, a pilisszántói régi temető földjéből kifordult egy kő. Egy Keresztes Kő, melynek érzékelhető, mérhető ereje van. A rajta lévő vésetről már megoszlanak a vélemények, lehet bogumil szimbólum, de nem szabad kizárni a kopt keresztény eredetet sem, ha már Atlantiszig nem merünk visszanézni. Vagy nem tudunk. Az egyik tudós így nyilatkozik: "olyan ez a kő, mintha egyenesen az égből pottyant volna ide..."
Egyre többen vannak, akik úgy érzik, hogy várja őket a Pilis, ez a rejtélyes, misztikus hegység, a magyar szellemiség egyik szakrális központja. Amikor sokan a globalizmus térhódításának rabszolgái lesznek, egyre többen próbálják a régmúltban megtalálni az értékeket, és megerősíteni hitüket. A Pilis, ez a sajátos természetföldrajzi egység nagy királyunk, Atilla birodalmának a központja is volt, és nem véletlenül építette fel itt első kolostorát a magyar ősvallás átmentője, a Boldog Özséb alapította Pálos Rend. Amikor alábbhagy a hírverés a Pilis körül, és nő a szkeptikusok száma Pilisszántó és környéke mindig előrukkol egy újabb meglepetéssel. Legyen az a már egyre szélesebb körben ismert titokzatos erejű keresztes kő, vagy az egész falut behálózó földalatti barlangrendszer egy-egy ürege, folyosója, tárnája.
Az ember eldobja a coca-colás dobozt, s ha egy kicsit jobb érzésű, akkor a szemetest választja e hulladék ideiglenes nyughelyéül. Teszi ezt azért, mert a fogyasztói társadalom műalkotásai és tárgyi jellemzői legfeljebb az újrahasznosítható szemét kategóriájába tartoznak, és uniformizálást, nem pedig egészséges különlegességet hordoznak. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert csonka kis országunkban is megmaradt az a rész, amely a Kárpát-medence szellemi közepe, kis túlzással az ősi magyar gondolkodás meghatározó színtere. Annyi érthetetlen és felfoghatatlan dolog van a világban, annyira fejlődik a technika, hogy alkalmazzuk, de nem ismerjük a számítógépet, a tömegkommunikáció eszközei átsütik a világot, és mégis az ad valami felfoghatatlan lelki töltetet, ha az ember végigsimogatja kezével több ezer évek levonatát, s kézzel foghatóvá teszi a történelmet. Budapesttől pár kilométerre a Pilis-hegységben nemcsak a tüdőt tágítja a jó levegő, hanem erősödik a hit, és mélyebb tartalommal bír a lélek. Érkezik a vándor azért, mert így akarja, mert úgy érzi, hogy szükséges számára a megnyugvás, és miért ne hihetne a földnek, a kőnek, vagy akár egy kéznyomnak. Árpád-házi királyaink központja is ez a jól védhető hegység, hol mostanság titkos dolgok kerülnek elő a sokat tudó föld méhéből. Mindezek úgy, mintha valami felső rendező erő állítaná sorba az eseményeket.

Özséb feltételezett sírjának közelében emlékező szent misére készültek a szántóiak. Miután a tervezett helyszínen, az úgymond régi temetőben nem volt a sokaság befogadására alkalmas hely, árokásó géppel rendezték a terepet. A markológép kanala egyszer csak egy földből alig kiálló kőbe ütközött, amelyen aztán a gondos szemlélő rejtélyes jeleket fedezett fel, a művészettörténetben teljesen egyedülálló keresztábrázolást, az úgynevezett tövises keresztet, amely Pap Gábor művészettörténész szerint a római egyház által eretnekséggel vádolt bogumilok jelképrendszerére hasonlít. Aradi Lajos, a Dobogó mitikus történelmi folyóirat főszerkesztője annak tudatában, hogy a pálosok a magyar ősvallás átmentői, a szkíta kereszténység korából származtatja, így Atilla király idejében is létezhetett és ez a szimbólum biztos, hogy a hun-magyar udvarban ismert volt. A követ vizsgálták különböző technikai eszközökkel és kimutatható volt a háttérsugárzás, sőt, Aradi polaroid fényképezőgépének eleme kisült, amikor a kőhöz közelített. Vannak olyan időszakok, amikor közvetlen közelről digitális fényképezőgéppel sem lehet felvételt készíteni, mert a kő dobogása megzavarja a berendezést. A szent mise lezajlott Boldog Özséb tiszteletére és két évvel később újabb hírrel örvendeztette meg Pilisszántó a mitikus történelem barátainak egyre növekvő táborát. Takarítás közben leszakadt a templom padlózata, és a feltárás után egy rejtélyes üregrendszer nyomaira bukkantak a kutatók. Ugyanez a mesterséges barlangrendszer fellelhető a közelben lévő Baross-kúria melletti ház pincéjében is úgy, hogy több évszázadot felölel az építmények létrehozása. A középkori térképeken Esztergom, Visegrád, Szentendre mellett megemlítik régi nevén Pilisszántót is, s ha ez az 1700-as évekre elnéptelenedett település nem lett volna valami szellemi-társadalmi központ, miért hozták volna létre ezt a földalatti folyosórendszert, illetve kik voltak azok, akik ezt megalkották?
Véletlenek nincsenek, ezt alátámasztja, hogy Szőnyi József polgármester személyében egy olyan ember vezeti a települést, aki elkötelezetten vallatja a múltat. Hittel és bizakodással. Ez a fajta elhivatottság meg is hozza eredményét. Szőnyi felvetéseiből tovább gondolkodhatunk, és tehetjük fel magunknak a bennünket erősítő kérdéseket. Miért építették oda a betelepített tótok az 1700-as évek elején a templomot, ahol most áll, hiszen általában a dombtetőkre szokták emelni az isten hajlékát? A pilisszántói jelenleg is álló templomot áztathatja a hegyről lezúduló víz, szinte úgy van beékelődve a lejtőbe. Miért pont oda? De itt a válasz, a földalatti barlangrendszer, amelyet ismertek, és valamiért fontosnak is tartottak az ideérkezett egyszerű emberek.

Miért használták és honnan ismerték azokat az ősi szimbólumokat, amelyek megjelennek a község címerében a kettős betlehemi csillaggal? Szőnyi magyarázata szerint az asztrológusok két betlehemi csillagról beszélnek, hiszen emiatt volt lehetséges, hogy a Jézus születésekor felragyogó fény nappal is bevilágítsa a földet. Honnan tudtak a tótok Árpád-házi királyainkról, akiknek cselekedeteit ábrázoló freskókkal díszítették templomuk belső homlokzatát? Honnan, kitől tanulták ezek az emberek a szív-keresztes ábrázolást? Miért illetik az ősi sumér nyelven értelmezhető kifejezéssel egyik földrajzi területüket, a Ziribár dűlőt? Honnan tudhatták az ott élők felmenői, hogy ez a furcsa kifejezés a sumér nyelvek kutatói szerint az újjászületést jelenti? Hogy lehet az, hogy a téli nap-éj fordulókor a Ziribár felől kell fel és világítja be a Pilist az életet adó nap? Ugye ezek nem lehetnek véletlenek, és talán az sem, hogy a nemrégiben előkerült tüskés keresztes kő valójában egy folyamat állomása. Kúpos alakú, így hát illeszkedhet valamibe. Széleit megcsiszolták, s így biztos, hogy további két darabját rejti még valahol a pilisszántói régi temető környéke. A kő különben olyan, mint egy kulcs. Egy hatalmas, a világmindenség kapuját szimbolizáló jelkép. Ha hozzáillesztenénk a későbbiek során fellelendő két másik darabot, akkor egyben egy oltárt és magát a zárat is jelképezhetné. Kulcs, zár, hármas oltár vagy koporsódísz? Akkor mégis helyes az elgondolás, hogy köze lehet Boldog Özsébhez, a pálosokhoz és a magyar ősvalláshoz? Igen. Újabb lépések és egyre erősödő hit, hogy ezekre szükségünk van. Mindannyiunknak segíteni kell Szőnyit és társait, s megtalálni a kulcsot és az oltárt önmagunkban.
kép

Boldog Özséb - a tatárjárást követően, látva édes hazánk romlását - 1250-ben esztergomi kanonokként a Pilis hegyeibe vonult remeteségbe. A Kárpát-medence hegységeiben (így a Mecsekben is) már régóta éltek remeték, akiknek a szellemisége részben az egyiptomi sivatagi atyákra, részben pedig a szkíta táltos hagyományra vezethető vissza. Boldog Özséb a Pilisben látomásban részesült, ezért összegyűjtötte a szétszórtan élő remetéket, majd a mai Pilisszántó mellett templomot épített. Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend védőszentjévé az egyiptomi Thébai Remete Szent Pált választotta. A Szentszék 1308-ban hivatalosan is engedélyezte - pápai fennhatóság alatt - a rend működését Szent Ágoston regulája szerint, és egyben engedélyezte számukra a fehér ruha viselését, amelyet a lovagi hagyományokkal együtt - a közben megszüntetett - Templomosoktól vettek át. A Rend ezután töretlenül fejlődött egészen a török megszállásig, virágkora a XV. századra tehető, amikor Európában és a világon 8 provinciában kb. 300 kolostoruk volt, amelyekben átlagosan 10-12 szerzetes élt. A török hódoltság korának harcaiban fokozatosan felőrlődtek, a Rend Budaszentlőrincen lévő központját a törökök feldúlták, így a központ a Felvidékre került. Ennek az időszaknak kiemelkedő alakja volt Martinuzzi Fráter György bíboros, esztergomi érsek. Buda visszafoglalását követően a Pálos Rend ismét fejlődésnek indult - a szerzetesek kiemelkedő eredményeket értek el a tudományok és az irodalom területén (pl. Verseghy Ferenc, Ányos Pál és Virág Benedek) -, amíg II. József 1786-os minden tekintetben jogtalan rendeletével meg nem szüntette. II. József nem volt a Szent Koronával megkoronázva, így nem tekinthető magyar királynak, ráadásul a Rend életébe csak a pápának lett volna joga beleszólni. 1784-ben a Magyar Pálos Rend működésével párhuzamosan a pápa a lengyel király kérésére önálló Lengyel Pálos Kongregációt hozott létre Czestochowa központtal, melyet még Nagy Lajos magyar király alapított. Ez utóbbi azonban - mai állapotában - sem szellemiségében, sem gyakorlati aszkézisében nem tekinthető az Özséb által alapított Magyar Pálos Rend közvetlen folytatásának, mivel jelentősen eltér az ősi Magyar Pálos Rend jellegzetességeitől. A magyar pálosoknak a Rend megszüntetése után 150 évig nem sikerült újra éledniük, csak 1934-ben nyílt lehetőség "a pálos lelkiség" hazatelepítésére Lengyelországból. A Rend ősi magyar szellemiségének kibontakozását azonban megakadályozta egyrészt a lengyel alárendeltség, másrészt a kommunista diktatúra, amely 1950 tavaszán ismét feloszlatta a Rendet. Ekkor hazánkban a pálos szerzetesek száma 38 volt, és bár nagy részüket bebörtönözték vagy internálták (ketten közülük vértanúságot szenvedtek), a tagok toborzása titokban folytatódott, és így jött létre az ún. klandesztin (titkos, rejtett) Pálos Rend. Kockáztatva a meghurcoltatást és a bebörtönzést a rejtőzködő novíciusok és szerzetesek rendszeresen találkoztak, fogadalmat tettek, tanulmányozták a Rend történetét, titokban élték a pálos hivatást, és készek voltak arra, hogy átmentsék az ősi Rendet. 1956 után is tovább folyt a titkos Rend üldöztetése a kommunista állam részéről, és amikor 1961. február 7-ére virradó éjszakán Páter Bolváry Pál rendfőnököt letartóztatták, Páter Árva Vince (aki szintén az 50-es években, titokban lépett be a Rendbe) vette át a pálosok vezetését.

Páter Árva Vince és az ősi magyar pálos szellemiség

Árva Vince, aki élete fő céljának az ősi magyar pálos lelkiség felélesztését és a Rend megújítását tűzte ki, 1932-ben született és 1959-ben végezte el a teológiát. Különböző kápláni helyek után - miközben aktív tagja és vezetője a titkos Pálos Rendnek - 1968-ban Esztergomba kerül könyvtárosnak, majd 1970-73 között a Keresztény Múzeum igazgatója. 1976-ban került a márianosztrai plébánia élére, 1982. augusztus 22-én a lengyelországi rendfőnök is megerősíti a titkos Rend vezetésében. 1984-85 között a Római Magyar Intézet növendéke, ahol a Szentté Avatási Kongregációban diplomát szerez, és elkötelezett feladatának tekinti Boldog Özséb szentté avatásának elérését és az ehhez szükséges dokumentumok összegyűjtését. A politikai rendszerváltáshoz közeledve mindent elkövet, hogy a titkos pálosok nyíltan gyakorolhassák tevékenységüket és jogi rehabilitációban részesüljenek. Ennek érdekében felterjesztette Rómába a titkos pálosok névsorát, akiknek szerzetesi mivoltát a Szentszék 1989. május 20-án elismerte. A Legfelsőbb Ügyészség 1992. február 17-én rehabilitálta a meghurcolt pálosokat. Időközben a lengyelországi központú Pálos Rend természetesnek vette, hogy a Magyar Pálos Rend lengyel vezetés alatt fog újra indulni. 1989-ben négy kolostorban indulhatott meg lengyel vezetés alatt a pálos élet, és ezzel egyidőben P. Máthé Pétert nevezték ki megbízott tartományfőnöknek. Közben a magyar állam "visszaadta" a pálosok tulajdonába a budapesti Sziklatemplomot, ahol csaknem 40 éves kényszerű szünet után, 1989. augusztus 27-én mutattak be újra szentmisét. A Sziklatemplom kinevezett igazgatója 1990-től Árva Vince, aki egyben a Rend országos gondnoka is lett. Ettől az időtől kezdve kiéleződött a feszültség a lengyel vezetésű Pálos Rend és Árva Vince között, aki fokozatosan döbbent rá, hogy ő nem az ősi Boldog Özséb által alapított - Magyar Pálos Rendben van, hanem az eredeti szellemiségétől és lelkiségétől megfosztott, egyébként jóindulatú lengyel pálosok között, akik teljesen be akarták olvasztani a magyar területet is. Árva Vincét, aki az ősi Magyar Pálos Rend újjászervezését tartja élete fő céljának 1994-ben száműzni próbálták a Rendből, és bár ezt Rómában - az "error invicibilis" (legyőzhetetlen tévedés) alapján - nem hagyták jóvá, de a Renden kívüli életet javasoltak számára. Ettől kezdve különböző helyeken lelkipásztori szolgálatot látott el. Jelenleg Pilisszántón "száműzetésben" él és dolgozik, miután a Vatikán - a lengyel pálosok kezdeményezésére - 2004. május 28-án kelt határozatával kinyilvánította, hogy Páter Árva Vince nem tagja többé a Pálos Rendnek. Ebből világosan látszik, hogy mind a mai napig a Magyar Pálos Rend jogtalan feloszlatásának rehabilitációja nem történt meg, és annak újjászerveződését - P. Árva Vince elszigetelésével - éppen az a lengyel Pálos Rend akadályozza, amelyik 210 évvel ezelőtt a Magyar Pálos Rendből vette eredetét. Az ősi Magyar Pálos Rend jellegzetességei Egyértelműen bizonyítható, hogy a Magyar Rendből kiszakadt lengyel ág fokozatosan veszítette el (érthető módon) az ősi magyar jellegzetességeket, amelyek a következőkben foglalhatók össze: a remeteség hármas jellege: az imádság, a magány és a vezeklés, erős magyarságtudat, a mindenkori rendfőnöknek a Rend magyarországi központjában kell tartózkodnia a pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért és hazájáért imádkozik és vezekel, az ima vezeti el őket a legmélyebb istenismeretre és a szeretetre, amely a legtökéletesebb szolgálat az Úr előtt, a Rend életében központi helyen áll a Mária-tisztelet, és a szent őrangyalok segítségül hívása, szakadatlan rózsafüzér imádság, virrasztás és böjt, monostoraik többsége Mária kegyhelyeken épült, kritikus történelmi helyzetben mindig az első sorban küzdöttek az ország függetlenségéért és szabadságáért.

A fentiekből következik, hogy az ősi Magyar Pálos Rend helyreállítása nemzetünk megmenekülésének és felemelkedésének kulcskérdése, ahogyan ez az ősi igazság már Pázmány Péter szájából is elhangzott:

"Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis." (Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.)

Már beszéltünk a Menny Kövéről, ami Fentről jött és most a Mélyben pihen. Ez a Fix Mundi minden szent hely spirituális és fizikális fundamentuma, mivel az Éggel és a Földdel (mint annak anyagi "tükröződése") teljes összefüggésben van. Idéztük már a Menny Kövének legendáját, ami a föld tüzes méhében őrződik mindaddig, míg az alsó világ helyet nem cserél a felső világgal. Arról is írtunk, hogy a föld méhében, barlangok alatt található a föld alá bújt Teremtő Erő, ami az energiáját a Mennyek Kövétől kapja. (Ennek a teremtő erőnek a föld felszínén színekben újjászületett erejét, energiáját ismerte fel és alkalmazta a festészetében oly csodálatos meglátással a magyar festőzseni, a múltlátó látnok Csontváry.) Ezért van az, hogy ha a szent helyek leköltöznek a föld alá, a barlangok méhébe, akkor a lehető legközelebb kerülnek ahhoz a föld alatti kemencéhez, ami a teremtő erőt melegen és fényben tartja. Többször is utaltunk arra, hogy ennek az ősi, rejtett tudásnak az ismeretében kerültek a barlangokba a pálos szent helyek, éppúgy, mint Franciaország déli részén, a hegyek mélyébe rejtett katar szent helyek is. Önként adódik a kérdés, hogy ennek a bizonyos Mennyei Kőnek van-e kapcsolata egyrészt a magyar ősvallással, másrészt a rejtett, okkult tudomány fejedelmével, a sokat vitatott és a középkorban virágzó alkímiával. Hiszen azt fejtegettük, hogy a pálosok az árpádi, fogalmazzunk úgy, hogy a régi hittel "toleráns", az ősi hagyományokat a kereszténységbe beolvasztó, illetve azokat a jézusi tanításokban felismerő vallást követtek. E tanítások a pilisi Öregek tanításaiban és látomásokban, virrasztások kegyelmi ajándékaként kerültek a pálosok birtokába. Lássuk előbb a magyar őshagyománnyal kapcsolatos párhuzamokat. Kezdjük a néphagyomány által megőrzött magyar népmesekinccsel. A Várad környéki néphagyományban megőrzött két igen érdekes és sokatmondó magyar népmesét találtunk. Minden bizonnyal ennek a mitikus legendának egy kései emléke bukkan fel a zsadányi néphitben, ahol az összesereglett, fejüket összedugó kígyók kígyókövet fújnak. "Csomóba verődnek, oszt fújják-fújják. De micsoda sziszegést csinálnak!" E lágy köpéscsomó kővé keményedik és gyógyítanak vele. Ugyanúgy a zsadányi néphitben találunk nyomot arra, hogy a "mennykő a fődbe megy". Az ősmagyarok is követ állítanak "ama nagy égi kő tiszteletére, ami most a Földanya méhében pihen". Ezt az Égi Követ az alkímia világának Bölcsek Kövével, a Lapis Philosophorummal összehozni nem oktalanság, mivel ez a bizonyos föld alatt található Mennykő maga a szellemi-fizikális síkon értendő "ősanyag". Az alkímiai hagyományban a Prima Materiából (ősanyagból) hét fokozat, három állatszimbólum során előállított Ultima Matéria újra az első és tökéletes tulajdonságokkal bíró ősanyag. Ami nem más, mint az Ősanya fizikális "teste". Az alkímiai irodalom képlékeny, de mégis törékeny, porítható, világos piros színű, nehéz fajsúlyú anyagnak írja le (Paracelsus: De Signatura rerum naturalium). A Bölcsek Köve az elixír készítésének, illetve az ólom vagy higany arannyá nemesítésének segédeszköze, ős- vagy alapeleme. Előállításának folyamatát allegorikus képekkel jellemezték. Az egyes fokozatoknak megfelelően állatok szimbolikus képeivel demonstrálták. A kezdeti, "negrido" vagy "nigredo" (első vagy ős-) állapotot gyakran fekete hollóval szimbolizálták. Milyen érdekes, hogy ez a fekete holló jelenítődik meg az ősi pálos rend címerében az élet kenyerével a szájában, vagy Mátyás esetében a végtelenség ezoterikus szimbólumával, a gyűrűvel a csőrében. S itt a konjukció első, kezdeti fokozatánál álljunk meg egy kicsit, hogy megfejthessük a pálos holló egyik igen sarkalatos titkát. Maga a nigredo hollója fog oda vezetni minket, ahol a pálos szellemiség a maga teljességében el lett rejtőztetve. A teljesség arca mindig takarva van és csak kevesek számára látható. Ez így is van rendjén. Jung és Kerényi lesznek azok, akik segítenek közelebb hozni, megismerni ezt a lélek mélyén rejtőzködő Fényt, tiszta spiritualitást, ami feléget maga körül mindent, ami nem tiszta és eredeti. Ehhez persze ismerni kell a régi embert és természetesen magát az alkímiát is. Dorneus gyakran beszél a lélek testi bilincseiből való felszabadulásról, akárcsak Albertus Magnus, amikor az Argentum Vivum nagy művészetét kívánó átalakításról, vagy az előkészítésről, a szimbólum nyelvén a sáfrányos király kettéválásáról szól.

Mondhatjuk mindezt a nép nyelvén is. Ekkor jutunk el a nagy kerek és sötét erdő közepébe. Oda, ahonnan minden egyformán mesze van. Ebben az első, de igen fontos fázisban jutunk be a sötétség birodalmának közepébe, a nigredóba. Minthogy az arcanum, a beavatás területe mindig sötét. Hiszen mi a fényt keressük most. És a fény csak a sötétben világlik. Ha Jung útján Dorneus megvilágosító célzásait figyelembe vesszük és alkalmazzuk, a lélek megszabadításának egy végtelenül régi, szinte időtlen, ősi praxisa nyílik meg előttünk. A mélyről felhozott önismeret egyesül egy "fentről" kapott lelki tudomány bölcsességével. Ez a lélek mélyéről felhozott önismeret váratlan messzeségbe és mélységbe vezet. Az a mélységbe vezető út azonban a csendes szomorúság birodalmán keresztül éri el célját. Ez a düreri vagy még pontosabban a Burton-féle melankólia spirituális birodalma. Az ide való eljutás ezen az úton kikerülhetetlen. Itt értjük meg, hogy az alkimisták miért nevezték nigredójukat "melankóliának", "nigrum nigrus nigro"-nak, "nox"-nak, "afflictio animae"-nek, "confussio"-nak, vagy a középkori szimbolika nyelvén oly sokatmondóan "Fekete Hollónak". Íme a holló melankóliájának a titka, amennyiben a művészetben jelenítődik meg, és ez a titokőrző hatalmának a kulcsa is, ami többnyire az okkult tudományokban lepleződik le. Most ide akartunk elérkezni, mielőtt folytatnánk a mennyei alkímia útját és vele a pálosok titkát is. Ez a holló az, amelyik a pálosok ősi címerében, ott fenn a klasszikus napkeleti stílusú négygyökerű fán pihen, miközben a két oroszlán fogja a fa törzsét. A két oroszlán úgy fogja a fa törzsét, hogy egyik mancsuk "fenn", a másik természetesen "lenn" pozícionálódik. Pontosabban egyik "kezük" lefelé, a föld alá mutat, a másik pedig felfelé, az Égbe, míg lábuk a négygyökerű bölcsesség két "szélső" gyökerét, "igazságát" támasztja, hogy a Bölcsesség Fája soha fel ne borulhasson. A tökéletes egyensúly biztosítva legyen, a mennyei harmónia megszülethessen. Mindez hibátlan és tökéletes szimbolikát takar. Ennek a hibátlan és tökéletes ezoterikus bölcsességnek a megismeréséhez meg kell ismernünk magát a hollót is. Azt a hollót, amely tökéletesen otthon van mindkét birodalomban. A holló valóban meglehetősen furcsa szimbólum a mai ember szemével nézve. De a középkor beavatottja számára ez egy jól ismert allegoria diaboli. Itt érdemes Jungot szó szerint idézni: "...nagyon fontos volt számukra, hogy segítségükre legyen egy alkalmas familiaris (szolgáló szellem), és ebből a szempontból az imádkozás szorgalmas gyakorlása is jó szolgálatot tett. Mindezek a praktikák azt a célt szolgálták, hogy a beavatott eredményesen nézhessen szembe azokkal a következményekkel, amelyek a tudattalan és az árnyék sötét mélyével való konfrontációból származtak."
Mindez tökéletesen megvilágítja az "első lépésnek", mélyebb szempontból nézve az "eredet fekete hollójának" a spirituális értékét és egy ősi, mára elfelejtett tudáskincsben vállalt szimbolikus jelentését. Nos, az eredet, a kezdet fekete hollója válik fehér galambbá a következő lépésben. így érjük el az "albedo" állapotot. Ez a fehér galamb nem más, mint maga a tisztaság és a szent lélek "galambja". A pálos misztikában ez a fehér galamb nem más, mint a világi testet elfedő fehér rendi ruha. Itt a csuha, ami az Éghez legközelebb álló testrészt, a fejet elfedi, külön értelmet nyer. A következőkben viszont ez a "mennyei" fehér galamb a bölcsesség beavató tudása folytán vörös sárkánnyá változik. Ez lesz a "sulphur" állapot. Összefoglalva az anyag okkult transzmutációit állati szimbólumokban: Fekete Holló - Fehér Galamb - Vörös Sárkány.

Az alkímia eszméje természetesen nem merül ki pusztán "aranycsinálásban", sokkal többről van szó itt: a test által fogva tartott szellemnek, a legbelső léleknek kell "arannyá", tökéletessé válnia. Az alkímia lépcsőit az analogikus gondolkodás összefüggésbe hozza a bolygókkal és azok hatásával, az emberi életkorokkal, ideákkal, ideológiákkal és mindennel, ami a megismerés fokozatai által "arannyá" válhat. Az alkímiai rejtett tudásnak a Bölcsek Köve segítségével való "aranycsináláson" kívül van egy másik útja, és ez a Bölcsek Hegyének, a Mons Philosophorumnak a tetejére vezető szimbolikus út megtétele. Nos ennek a spirituális hegynek a tetején egy a tökéletességet jelképező gömb van a kereszttel, mondhatjuk országalmának is. E fölött trónol a teljességet, tökéletességet és hatalmat szimbolizáló Szent Korona. Mielőtt azonban a tökéletesség teljességét elérnénk a bejárattól az országalmáig, számtalan szimbólumokban ábrázolt megvilágosodáson, spirituális segítségen és akadályon, útvesztőn kell átjutni. S most jön az, ami most minket érdekel. Ezek a szimbólumok, amik a Bölcsek Hegyére vezetnek minket, szinte egytől egyig megfeleltethetők a pálosok által használt középkori szimbólumokkal: a hegy, barlang, sziklák, boltíves bejárat, remete, sziklán nőtt virág, forrás, holló, oroszlán, menedékház, fa látható gyökérrel, nap a holddal egy magasságban (mint a virrasztásnak, mint a nappalnak és éjnek "egyformaságára" való utalás), domb, várfok, országalma, korona. Mindez csak azt erősíti és bizonyítja, hogy a magyar pálosok értették és használták is a szimbólumokba való beavatás ősi magyar bölcsességét. Gondoljunk csak az ősi pálos címerre. Az életfát tartó, nyelvüket kiötlő oroszlánra, akinek mancsai között a négygyökerű életfa található, dús lombú ágain pihenve a mindenek ősállapotát és a más világot szimbolizáló hollóval, csőrében az élet kenyerével, ami egy sötét napot formál. (Lásd a közeli Esztergom híres "Ister-gam"-i oroszlánját. Az oroszlán egyébként Márk evangélista címerállata. Az életfa a címerben a Keleten őshonos pálmafa - datolyapálma -, ami a Húsvétkor feltámadott Krisztus győzelmét jelképezi a halál felett. A pálmafa ott van a református egyház címerében is.)

Summázva a dolgokat: az ősi címeren lévő szimbólumok nem mindegyike keresztény szimbólum, de összességüket tekintve bennük van az a krisztusi gondolat, ami a pálosok lelkiségét és az Árpád-házi szentek isteni lelkületét, szellemiségét egyformán sugározta és sugározza.

A pálos rend vezetőinek halála és az Árpád-házi királyaink elvesztése között rejtélyes párhuzam húzódik meg. A régiek mondása látszik itt is beigazolódni, miszerint akik egyként gondolkoznak, egyként is távoznak. Pontosabban arról van szó, hogy akik hasonlóak testben és lélekben, azok egyszerre is halnak meg és mennek tovább a végtelenbe. Nos, nagyjából ez látszik itt beigazolódni.
Árpád-házi királyaink között akadt egy király, IV. Béla, aki szokatlanul magas kort ért meg, mármint a többi Árpád-házi magyar királyhoz hasonlítva. Ő volt az, aki hétéves, amikor anyját, Gertrudist a pilisi erdőben a felbőszült főurak meggyilkolják. Uralkodói pályáját hatalmas törés szeli ketté, ami nem más, mint a szörnyű tatárjárás. Nem sok hiányzik, hogy Magyarország teljesen elvesszen. Béla a tatárjárás másfél éve alatt sokszor kerül halálos veszedelembe. Olyan szituációkból menekül meg, amilyenekből ép bőrrel nehezen szabadul az ember. Mindezek után hosszú és küzdelmes élet következik, ami 1270-ben szakad meg a király halálával. A rendalapító Boldog Özséb két évvel később tisztes öregségben, szentségekkel megerősítve imádkozó szerzetes testvérei körében, 1272-ben távozott el a földi siralomvölgyből.
IV. László, más néven Kun László az, akit a pápa kiátkozott és törvényen kívül helyezett, mert az ősök hagyományát többre tartotta, mint Róma ígéreteit. Nos, ez a "pogány" király többször is birtokot ajándékozott a "jó pálos testvéreknek". Nos, ezt a jellemes királyt megölik kedvenc kumánjai. Olvassuk csak erről a Képes Krónika híradását: "Röviddel ezután (mármint a pápai követ látogatását követően), az Úr ezerkétszázkilencvenedik évében, a Szűz Szent Margit vértanú ünnepét közvetlenül megelőző hétfői napon, Kereszeg várának közelében a királyt éppen azok a kumánok ölték meg, akikhez úgy ragaszkodott."
Benedek, ki Özsébet követte a pálos rendfőnöki tisztben a IV. László halálának az évében 1290-ben választották meg Istvánt Benedek utódját rendfőnöknek, mert IV. Lászlót követte az égi honba Benedek testvér, Özséb utódja.
Mit is ír Gyöngyösi Gergely: „Az Úr 1271-ik évében koronázták meg V. Istvánt, IV. Béla fiát, s két évig uralkodott. Az Úrnak 1272-ik évében halt meg boldog halállal Fülöp, esztergomi érsek úr. Hasonlóképpen ugyanakkor hunyt el Havas Boldogasszony ünnepén Dávid testvérünk. Az előbb említett István király, IV. Béla fia, 1273-ban halt meg. IV. László, V. István fia, kit Kun Lászlónak nevez a krónika, tizenhét évig uralkodott és kun alattvalói ölték meg 1290-ben a hét testvér ünnepén, Csanádon temették el."
Hasonló közeli halálidőpontot találunk István testvér és III. András halála között. Most térjünk át a legendákhoz és Mátyásnak és a pálosoknak a kapcsolatához, ahol bőségesen találunk sajátos megfeleléseket. Itt most elég, ha egy pár esetet említünk a rend és az igazságos király spirituális, a világi dolgokon túlra mutató kapcsolatáról.

Sors vezérelte különös érdekesség az, hogy az időben távol lévő, de összetartozó dolgok hosszú idő elteltével újra és miként találkoznak. Ilyen Thébai Remete Szent Pál, a magyar Szent Korona, a kusita tradíció, a korai kereszténység "eretnek" gondolatai és természetesen a fehér barátok lelkiségének az összetartozása. Az 1990-es években egy fiatal és tehetséges egyiptológus engedélyt kapott az egyiptomi kormánytól, hogy a Királyok Völgyében lévő Toth-hegyen feltáró ásatásokat végezzen, ahol Montuhotep fáraó négyezer éves téglatemplomát tárták fel. Minderről 1997 őszén a londoni szaklap, az Egyptian Archeology korrekten be is számolt. Vörös Győző, mert ő az a fiatal egyiptológus, különböző, itt nem taglalható észrevételekből arra a következtetésre jutott, hogy itt ez a Toth-hegy nem más, mint egy természetes piramis, ahol minden bizonnyal egy fáraósírnak is lennie kell. Meg is találta a keresett bejáratot egy több mint 30 méter magas sziklafalon. Amikor feljutottak abba a magasságba, hatalmas föld alatti termeket találtak a hegy gyomrában. Az egyik föld alatti teremben egy hatalmas, kifosztott szarkofágot találtak. Mivel a termet a sírfosztogatók már tökéletesen kifosztották és Vörös Győző kutatási engedélye sem erre a területre szólt, kénytelen volt azzal megelégedni, hogy a termeket bejárták és fényképeket készítettek. A dolog itt nekünk, magyaroknak különösen érdekes kezd lenni. Az egyik teremben egy korai keresztény szentélyt fedeztek fel, ahol a falon egy embernagyságú Pantokrátor-képet találtak. A problémák ekkor kezdődtek. Ugyanis a fiatal egyiptológus a megtalált Pantokrátor-kép és a pilisi fehér csuhás pálosok között összefüggést talált. Akik ugye a Pilisben "születtek", és hatásuk a nemzetre több mint 500 éven keresztül felmérhetetlen volt. Hosszú idő óta ez volt az a kulminált pont a nemzet életében, amikor a nemzet figyelmét felhívták arra, hogy igenis köze van az ősi Egyiptomhoz, és nem az északi népek gyűjtögető életét élte a hajdani hőskorban. A "hivatalos tudomány" ezért a Pantokrátor-párhuzamért szinte egyszerre, kórusban szisszent fel, és bemutatta a lejáratás, a kirekesztés és negligálás magasiskoláját. A részletekbe ne menjünk bele. Nem ér annyit, hogy foglalkozzunk vele. A lényeg az, hogy a fellelt Pantokrátor-ábrázolás helye mintegy 1600 éves kultuszhely.
Ezek a korai keresztények, akiket általában koptoknak neveznek, valójában anakoréták voltak. Vezetőjük állítólag Thébai Remete Szent Pál, aki az egyiptomi barlanglakó, üldözött keresztények "fehér" rendjét megalapította. S most jön az, ami számunkra különösen érdekes! Aligha lehet véletlen az a tény, hogy erről a Remete Szent Pálról nevezte el Boldog Özséb azt a bizonyos pilisi pálos rendet. Ezek a bizonyos thébai anakoréták az Apa-Anya-Fiú háromszentségét hirdették és tagadták a római kereszténység erősen ószövetségi paulinikus tanait. Kereszténynek mondott hitelveikben az ősi napistenhit és a korai kereszténység eklektikus, a korábbi vallásokkal határozottan toleráns és fúziós világképe lüktetett. A katolikus egyház V. századi stabilizálódása után Európa- és Ázsia-szerte üldözte ezeket az eretneknek kikiáltott - mondjuk úgy - kisegyházakat. Ezért azok a városokból kimenekültek a sivatagba, a kő- rengetegekbe és a magas hegyek barlangjainak gyomrába. Ezért gyakori ragadványnevük a barlangi remeték volt. Meglepő párhuzam, hiszen ugyanígy hívták egykor a Pilisben a magyar földre "született" pálosokat.
Nem elhanyagolható tény, hogy ebben az időben semmisítették meg a régről megmaradt, ősi könyvtárakat. Ekkor vesztek el a nem latin betűs korai keresztény iratok. Ez az oka annak, hogy a Krisztussal kapcsolatos egyiptomi és arámi nyelven írt dokumentumok feltűnően kevés száma maradt így rá a múltról oly keveset tudó hálátlan utókorra. De térjünk vissza ehhez a bizonyos megtalált Pantokrátor-ábrázoláshoz. Ez az uralkodó Krisztus ábrázolás sajátos jelképrendszere a pártus-avar keleti ornamentikának, de nyomai megtalálhatók a korai Árpád-kor templomi díszítőművészetében is. Miért is botránykő ez a thébai Pantokrátor- ábrázolás? Vajon miért?! Azért, mert első ránézésre is hasonlatos a magyar Szent Korona felső, uralkodó részén, közvetlenül a dőlt kereszt alatt lévő pantokrátor-ábrázoláshoz.
Mind a két ábrázoláson az uralkodó Krisztus egy díszes trónuson ül, mégpedig hasonló kultikus pózban. A jobb kéz a keleti egyház áldást adó pozícióját mutatja. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a pártus birodalom üdvözlő pozícióját mutatja e kéz, mivel a két "mudra" közel hasonló. Pámer László, a kiváló jezsuita szakíró és polihisztor többször is utal arra a kényelmetlen tényre, hogy milyen keveset is tudunk valójában Remete Szent Pál szerzeteseinek a művészetéről, művészeti alkotásairól és az ezeket világra teremtő szellemiségről. Történelmi adatok sora bizonyítja, hogy ebben a rendben feltűnően sok volt a kiváló művész, zenész, festő, költő, kőfaragó és nem utolsósorban különös tehetségű építőmester. Kezdjük mindjárt az utóbbiakkal. A korai korszakban emelt monostorok, kolostorok igen sajátos jelleggel bírtak. Legtöbbször a "természet kellős közepén", meredek hegyek alatt, eldugott erdőkben, hirtelen forduló völgykanyarulatokban lettek felépítve. Igen sajátos tulajdonságuk, hogy szinte csak akkor vette észre őket az arra járó, ha már ott volt a közvetlen közelükben. Különös halottkultuszra utal az, hogy a sík vidékre emelt szent helyeknél mindig kiválasztották a viszonylag legmagasabb helyeket, hogy a nagy kriptával ellátott templom mindig a legszárazabb helyre essen. A halottak iránti nagy tisztelet és a hatalmas kripták a pálos szellemiség meghatározó jelei voltak. A hegyi kolostorok esetében viszont ellenkezőleg: az akkori hegyi várak tulajdonságaival nem a hegyormokon, hanem egyes védett, eltakart, mindenképpen jól fedett természeti képződményeknél épültek fel a pálos templomok. Szabályként elfogadhatjuk, hogy mindig források, patakok, folyók övezték ezeket a pálos szent helyeket. A barlangokat különösen kedvelték. Híresek voltak arról, hogy nem nagyon örültek, ha a "világból" valaki meglátogatta őket. Ezek a korai építmények úgy tűntek, mintha a természet egy sajátos részei lennének, minél kevésbé elütve a természetes közegtől. Később igen gyakran a várak bástyái alá "építkeztek". A középkorban igen elterjedt volt az a hiedelem, hogy a pálosok a "föld alatti Magyarország" jó ismerői voltak, pontosabban ismertek minden föld alatti labirintust, várakat, barlangokat összekötő labirintusrendszereket.
Nagyon fontos azt tudni, hogy a pálosok sajátos halottkultusza mellett az ősök tisztelete is dívott. Híresek voltak arról, hogy a legtöbb kolostorukban a rendet támogató nemesi családoknak, a főnemességnek külön kultikus kegyhelye volt. Sőt igen meghökkentő módon igen ősi, a kereszténységet megelőző időkből való nemzetségzászlókat is gyakran láttak a korai időkben emelt pálos szent helyeken. Később aztán, ahogy az idő telt, egyre kevésbé lehetett látni ilyen a magyar ősiségre utaló jelképeket, zászlókat. Igen sok pálos templom valóságos sírtemploma volt az alapító nemzetségnek, amelyet a pálos atyák és az utódok különös gondozásban részesítettek, dacára annak, hogy az idővel egyre erősödő Róma igen rosszallóan nézte ezt az ősi nemzetségkultuszt, aminek a gyökerei igen nyilvánvalóan az ősi múltig nyúlnak vissza.
Középkori magyar pálos műemlékeink szinte mindegyike a csúcsíves gótika jegyeit viseli magán. Bizonyára nem lehet véletlen, hogy híres középkori pálos templomaink (Máriavölgy, Márianosztra, Elefánt, Bondorf, Csáktornya, Porva, stb.) ebből az építészeti stílusból maradtak fenn, hogy szoros kapcsolódást mutatnak a nyilvánvalóan keleti elemekből építkező nyugati ezoteriával, annak is az alkímiai hagyományával. A pálos épületek tervezésével kapcsolatban Ádám Iván a következő megjegyzéseket teszi: maga a pálos tervezés igen különös módon nélkülözi a torony alaprajzát, és túl sokat foglalkozik az épület alagsorával, föld alatti részeivel. Az embernek az az érzése, mintha a pálosok a föld alá és nem fölé építkeznének. A szerzetesépületek ismert négyszöge, amelyben a templom és a kolostor általában megépült, a pálosok esetében csak a legkésőbbi építkezéseknél fordul elő. A pálosoknál a kolostor maga, mint befejezett egész szerepel, melynek déli oldalán helyezték el a templomot, de úgy, hogy az ritkán képez vele szerves egységet. Legtöbbször hosszúságban sem felelnek meg egymásnak. Mintha ezekben a szakrális épületekben másfajta arányérzék működne, mint a többi katolikus templomban. A szokásos négyszög, a kolostor udvara csak nagyon ritkán négyzet, és a szokásos egész keresztfolyosóra csak ritka és kirívó példák vannak (pl. Csáktornya). A pálos templomok építészetét kutatva: a keresztfolyosó összefogó negyedik ága rendszerint hiányzik. Úgy tűnik, mintha a pálosok szent tere más dimenziókkal bírna, mint a szokásos katolikus templomok által megformázott szent tér. Itt egy régről hozott tudást őriztek meg és faragtak kőbe. Nyugodtan mondhatjuk Eliade-vel, a zseniális vallástörténésszel, hogy a szent tér "kitöltése" nem jelent mást, mint egy adott szellemiség megőrzését. S természetesen annak "alakjáról", mintegy ruhájáról következtethetünk annak jó vagy rossz tulajdonságára is.

A Szent Koronát a Magyarok Égi Édesanyjától, a Szűzanyától két vakítóan fehér ruhába öltözött angyal hozta le az Égből. Ama angyalok fehér ruhája a mi fehér csuhás rendi ruhánk. Ez az angyalruha soha be nem piszkolódik, világossága eltaszít magától minden sötétséget. Bölcsességgel és hazaszeretettel ajándékoz meg minket. A mi fehér ruhánk a Korona megvilágosító isteni kegyelmét sugározza. A Szent Korona maga az Ország. Ha a Szent Korona sérül, az ország sérül, akkor a Szent Korona veszít a fényéből. A Szent Korona végleg csak akkor vész el, ha a fejekből távozik, nem az országból. A Szent Koronának ereje van. Annak ereje az ország ereje. Ha ez az erő nincs a királlyal, a király nem király, ha ez az erő nincs a pappal, a pap nem pap, ha ez az erő nincs a magyarral, a magyar nem magyar. Ha az ország nagybeteg, a Szent Korona mindig meggyógyítja, miként ha atyát hívnak a nagy beteghez. De a hitnek az ereje csak akkor segít, ha hisznek is benne. A Szent Koronában is hinni kell, mint ahogy bennünk (pálosok) is hiszel, és a Korona segít az országon. A Szent Korona szentség. Megáld és gondodat viseli, ha hű maradsz hozzá.

A világ teste az anyag börtöne. A pénzimádó ember maga sem tudja, de börtönben éli le az életét.
A természet Isten ruhája.
A Szűzanya tisztelete a haza szeretetében nyilvánul meg.
Aki Istent őszintén szereti, az mindig a hazát építi.
A lelket az istenszeretet és a hazaszeretet tartja tisztán.
A Szentlélek ereje erős és hatalmas, mindezt megláthatod a természetben, a hívő emberben és a magyar Szent Koronában.
Két törvényt őriz a Szent Korona: Istenét és a hazáét, ezért vagyunk mi is (pálosok) a földön.
Isteni szerződés köti a Szent Koronát a magyar hazához.
A pálosokat ugyan "elküldték", de a Szent Koronán keresztül itt maradtak.
Az ország balsorsában osztozunk mi is (pálosok) és a Korona is.

A Magyarok Csillagáról is hallani, ami valamilyen úton-módon kötődik a Szent Koronához. De ennek a szakrális kapcsolódásnak a fennmaradt emléke nagyon töredékes és csonka. Az Esztergom fölötti néphagyomány minderről ennyit tud: A Magyarok Nagy Csillaga, ahonnan az angyalok a Szent Koronát lehozták, nem más, mint a pálosok Virrasztó Csillaga.
A Szent Korona madaráról is hallani lehetett, amit pálos madárnak hívnak egyes vidékeken. Ezért aztán ha erről a madaras országról beszélnek, igen gyakran azt mondják csak, hogy a Korona Otthonában. Mert ez az otthon nemcsak a Boldogasszony Népének az otthona, hanem a Boldogasszony Madarának is a fészke.

A Legény-barlang a Magyar Régészeti Topográfiában (V. kötet 301. old.): "A barlang Árpád-kori használatát a történeti forrásokban többször előbukkanó pilisi remetékkel - a Legény-, Leány-, és Bivak-barlang esetében a pálos rend őstörténetével - hozzuk kapcsolatba.
Az esztergomi származású Özséb már esztergomi kanonok korában kapcsolatba került a Pilisben lakó remetékkel... Lakóhelyéül a remeték által már lakott "hármas barlangot" választotta. E hármas-barlangot a Legény-, Leány- és a felettük elhelyezkedő Bivak-barlanggal azonosíthatjuk."

A pilisi Szent Kereszt-monostor a középkori régi magyar nyelv szerinti Keresztúr Monostora = Kereszt-Ur Monostora.
Fratres heremitae Sanctae Crucis: Kereszt-Uri remeték. Ősi bölcsessége a magyar nyelvnek. A Keresztnek és a távolról hozott Ur-i, Uruk-i lelkiségnek összeolvasztása.

Szent István felajánlotta országát Szűz Máriának, létrejött a Regnum Marianum. Ennek a világnak a hatalmát, a Felső Világ akaratát Szűz Mária gyakorolja a Szent Korona által. Ennek a birodalomnak a földbe zuhant mennyei világát tartották egyensúlyban a pálosok barlang-birodalmukkal, ott a Pilisben. Így a Fent és a Lent ugyanaz, ahogyan azt a hermesi bölcsesség is tanította egykor.

Van egy pont ott a nagyon magasban és a vele parallel mélységben, ahol a hazának már nincs árnyéka. A pálosok megtalálták ezt a traszcendens pontot, ahol ez az érzékeny égi mérleg található. Itt az Isten és haza, a föld és az ember mennyei egyensúlyban van.

A pálosoknál nincsen nappal és éjszaka, csak fény van és sötétség.

A pilisi remeteség esszenciája:
égi bölcsesség megtalálása
az "erdő régi útjainak a bejárása": a természet rejtettségében élni
az istenes lélek testbe helyezése (a konkrét beavatás)
a hazához való mély lelki kötődés
ima
magány
vezeklés
virrasztás (napnak és éjjelnek egybeolvasztása a kegyelem által)

A pilisi barlangok pálos hagyomány szerint éppen úgy összetartoznak, mint a magyar családok. Egyik barlang követi a másikat, egyik lélek segíti a másikat.

A paleolit (csiszolatlan) kőkorszak lelőhelye itt a Pilisben a Kis-Kevély-hegy, amelynek barlangjában az 1912-ben megkezdett ásatások az utolsó jégkorszak emberének eszközeit hozták napfényre. Több ezer évnek kellett lepörögnie az idő rostáján, amíg ebből a kezdetleges és primitív kultúrából kifejlődött a kő "megmunkálásának", azaz csiszolásának a művészete. Ekkor jött el a neolitikum. Itt már a kőből éles fegyvert tudtak készíteni, aminek fából nyelet is tudtak kreálni. Hasonlóképpen az állati csontokból kés, tű és egyéb használati eszköz is készült ebben az időben. Békásmegyeren a késői neolitikum idejéből, a rézkorba átmenő szakasz idejéből tártak fel környékünkön egyedülálló telepet. Ezek a leletek egyértelműen azt bizonyítják, hogy évezredekkel időszámításunk előtt a Kevély-hegy aljában már nem nomád, hanem letelepedett nép, népcsoport élt. Ez a nép állattenyésztéssel is foglalkozott, földjét faekével szántotta, értett a szövéshez, fonáshoz és elsősorban a bőr feldolgozásához. Égetett agyagból vonaldíszes, gömb alakú edényeket készített. Lakóhelyét jellegzetes földsáncokkal, szakaszosan vette körül. Itt kell megemlíteni, ha már a neolitikumnál tartunk, hogy Esztergomnál a Borz hegyen már bizonyítottan 3000 évvel időszámításunk előtt sáncokkal körülvett őskori földvár volt. De ilyen földvár romjait sejtik Dömös és a Pilis közvetlen közelében is.
Közismert tény, hogy a magyarországi rézkorszakot a tudományos világ "szép rézkornak" nevezi egyszerűen azért, mert itt nálunk, ezen a helyen sokkal hosszabb ideig tartott, mint máshol általában. A kultúrfok egyik meghatározója a halottégetés, ami itt és ekkor határozottan "divatban" volt, ahogyan a hatvanas években fogalmazott erről egy közismert történészünk. A hamvakat díszes edényekbe gyűjtötték, mellé ékszereket, használati tárgyakat helyeztek el.
A Szentgyörgy-mező Duna-parti löszfalában talált tárgyak a kelta őslakók La Téne kultúrájára utalnak. Arany- és ezüstpénzek, kétélű, méteres kardok kerültek elő itt egyszerű, dísztelen markolattal. A római hódítás időszámításunk első századának második felében érte el ezt a vidéket, és a hivatalos történelemtanítás szerint a bennszülött kelta lakosságot fokozatosan romanizálta. Az első császárnév, amellyel feliratos kőemlékeinken találkozunk, Domitián császáré, aki 81-től 96-ig uralkodott. Feliratos emlékek őrzik Hadrián (117-138) és Antonius Pius (138-161) nevét. A római kultúra itt a II. században terjedt el, vert gyökeret. Ebből az időből találtak római mérföldköveket eredeti helyükön, Pilisvörösváron a főút mellett és Pilisszántón a templom kapujánál. A római uralom kb. 400 körül szűnt meg. Ekkor vette kezdetét a tulajdonképpeni népvándorlás. Germán népek, gótok, gepidák vonultak keresztül ezen a vidéken, éhség és járvány járt nyomukban. A lakosság nagy része 1-2 évtized alatt elpusztult. A bejövő hunok nagyrészt feldúlt, kifosztott helyeket találtak. A hunok, úgy tűnt, letelepedni látszanak ezen a vidéken. Az őslakossággal együtt megművelték a földet, és a már meglevő szakrális, királyi központot felújítják. Hitben, jellemben, szellemben és a hagyományok szerint írásban is rokon népet találtak az őslakosok között. És ez a hasonlóság nagyon fontos, mert ha a pálosok a szakrális geográfia és az ősi magyar vallás és tudás hozadékaképpen fennmaradt Pilist akarták újra "működésbe" hozni, akkor maga Attila sem akart más tenni a régi romok úgymond "rendbehozásával". De ez a megállapítás már jóval túllépi a "világi" történetkutatás kereteit és logikáját, attól még azonban megtörténhetett. Attilának 454-ben bekövetkezett erőszakos halála után a hun birodalom széthullott. Attila fia, Ellák már nem rendelkezett apja szellemi és fizikális erejével, beavatott bölcsességével. A hun birodalom népei fellázadtak, és a birodalom megsemmisült. Számos hun sírt találtak a Csolnoki-dombon, ami ma is a "Hunok temetője" nevet viseli. Maga ez a domb a népvándorlások korára jellemző tömegsír, ún. tumulus. A népvándorlások utolsó hullámaként jelentek meg a hunok után az avarok ezen a vidéken, nem lehet véletlen, hogy a Kárpát-medence egyik legnagyobb avar temetője éppen itt, a Pilis határában van. Az egész pilisi és Pilis környéki történelmi kontinuitásnak talán itt van az alfája és omegája. Ugyanis a hun-avar-magyar kontinuitásnak megdöbbentő szellemi-anyagi azonosságát bizonyítja az említett avar temető létezése és a helyi régészeti kutatások. S van itt még egy adalék a hun-avar-magyar kontinuitáshoz. Mégpedig az, hogy ez így nem teljesen pontos. Hozzá lehet és kell tenni még valamit: a szkíta-hun-avar-magyar kontinuitást. Zajti Ferenc Magyar évezredek című könyvének Bevezető sorok c. prológusában ezt írja: "Ős idők óta köt ide múltunk és fajtánk települési rétegződése! Hisz a sírokból hun és skytha ősi népünk csontjait fordítja ki naponta a mélyebben szántó eke...". A legenda úgy tartja, hogy régen, nagyon régen a szkíta királyok ide temetkeztek. Van itt valami hasonlóság, ami talán ezt bizonyítja. Árpád, amikor bejött ide, erre a területre, nagyon régről való romokat talált. És azzal szembesült, amivel jóval korábban maga Attila is. Vajon Attila a hajdani szkíta uralkodók építményeinek romjaival találkozott?

A történelmi folytonosságot kutatva és elérkezve az Árpádokig egyértelműen kiderül, hogy Esztergom, Visegrád környéke és maga a Pilis milyen fontos szerepet játszott az Árpádok történetében. Míg a két említett városban és környékén (még ide vehetjük Dömöst is) zajlik a magyar történelem, addig a Pilisről, mint csendes kolostorvilágról és királyi vadászbirodalomról esik szó. Arról, hogy mit takar valójában ez a "csendes kolostorvilág és királyi vadászbirodalom", majd később szólunk. Most nézzük nagy vonalakban azt a tényt, hogy az egész Árpád-kori történelem és a szélesebben vett Pilis-vidék hogyan és miként kapcsolódik össze. A 972-ben trónra lépő Géza fejedelem Esztergomot választja trónhelyéül. A fejedelmi palota építéséhez felhasználja a régi római erőd köveit és azoknak a régi épületeknek a romjait, amik már "nagyon régről ott valának".
Itt született 979-ben a fia, Vajk, a későbbi István király, aki fényes udvartartást rendezett be Esztergomban, amely már 990 óta érseki székhely. A hagyomány szerint Esztergom környékét és a tőle délre lévő közvetlen vidéket (a Pilist) a király a királyi család kedvenc tulajdonának, titkos kis birodalmának tartja és erősen vigyázza (!).
A Pilist ez a fajta rejtettség és sajátos klauzúra jellemzi végig az Árpádok alatt. A szakrális geográfia örök törvényszerűségének és a régi magyarok ősi tudásának birtokában voltak az Árpádok. Egészen az Árpád-ház kihalásáig érezhető volt az ebből kifolyó megkülönböztetett tisztelet, amiben a Pilist részesítették.
Özséb minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy a Pilis maga organikus táj. Kicsiben olyan, mint maga a Kárpát-medence. Tudta, hogy ez a táj él, lélegzik, ébred, kiárad és visszahúzódik. Özséb "ébredése" a tüzek egyesítésének látomásával, a Tervvel, a pálos rend létrehozásának a gondolatával kezdődött. A kiáradás, vagyis a megvalósítás nem jelentett mást, mint a rend létrehozását, működésének megvalósítását. A Pilissel harmóniába állított magyar szerzetesrend bevonult a Pilisbe, "felkeresték" a régi utakat, épületeket, barlangokat, a megfelelő organikus pontokon kolostorokat emeltek. A visszahúzódás pedig a rend felszámolódását jelenti, aminek két útja volt: egyik a szándékos rejtekezés, visszahúzódás a "mag" megőrzése miatt, a másik út a felszámoláshoz külső volt, és azok okozták, akik az árpádi hagyományok felszámolásán munkálkodtak. A pilisi, ősi, magyar pálos szellemiség kiáradása után hegyen, erdőn és barlangrendszerekben megvalósította és kiteljesítette az özsébi tervet, majd visszahúzódott. Úgy, hogy a kereső utókor majd a kellő helyen és időben megtalálhassa ott, a Pilis élő rendszerében azt a vonalat, mit Boldog Özséb és szerzetesei hátrahagytak a számunkra.

Miért van pálma és holló a pálos címeren?

Remete szent Pál 60 teljes esztendeig élt egyedül a magányban. Ruházatát a pálmafa levele, eledelét a pálmafa gyümölcse adta, és nem messze ettől a helytől, volt egy csörgedező kis forrás. A forrás léte nagyon lényeges, mert a majdani Árpád-kori telepítésnél is mindig forrás mellé épülnek fel a pálos kolostorok, de nem pusztán azért, mert a vízre szükség van, ez is nagyon fontos, de itt ez a forrás egy kozmikus forrás megidézője. Mikor van a naptárban jóraforduló Pál névünnepe? A vízöntő havának legelején. Itt ugyanis egy energia típus jelenik meg, és a két Pál, a remete és az apostol, úgy tűnik ilyen kapcsolatban állnak egymással a magyar hagyományban! Remete szent Pálról a magyar pálos hagyomány olyat mond el, amit a nagy kanonizált legenda egyetlen helyen sem említ, pedig egyszerű és nagyon fontos meghatározás: Pál, amíg itt tartózkodik, addig a teste a földön jár, a lelke, pedig a csillagok között. Erre a meghatározásra, vagy erre az úton-járásra a magyar vallásnak van egy gyönyörû fogalma, a révülés: a testem itt van, a lelkem pedig a csillagok között jár, ott keresi saját hazáját. Végig égi hazáról, égi honról beszélnek és ezt csak a magyar pálos hagyomány mondja így. Mást is elmondanak az idevonatkozó pálos források: Pál vezérlő fejedelemként működik, állandóan úgy határozzák meg, hogy ő vezérel. Milyen minőség ez? A magyar pálos írások nem azt mondják, hogy remete, hanem azt, hogy Pál a vezérlő, ő vezérli a remeték lelkeit a csillagos égbolton és a hegyek belsejében, a barlangok járataiban. A kettő pedig azonos idő alatt történik. Pedig a thébai remete szent Pálnak magányában nincsenek tanítványai, nem vezet senkit, a másik Pál viszont a háttérben, akiről nem lehet tudni semmit, csak egyet: "elhagyta hazáját, elhagyta gazdagságát és kincseit". De a thébai remetére nem igaz, hogy elhagyta a hazáját. Ő csak saját városából egy kicsit kijjebb ment a sivatagba, a magányba, de a magyar pálosok egy olyan Pálról beszélnek, aki messze vándorolt, nagy utat tett meg, és mintha egy gyöngyhimnuszt hallanánk, mint mikor valaki nagy magasságból odahagyja atyai kincseit, égi hazáját és elmegy idegen országba, a távolba bujdosni és ott éldegél.
Végre megtörtént a csoda, Pál a pálmafa levelét félrehajtotta, egyszerre üdvözölték egymást, és anélkül, hogy bemutatkoztak volna, mindkettőjük nevén nevezte a másikat. Ez volt a tökéletes és csodálatos felismerés. Ezután elkezdtek beszélgetni, elmélkedni, és az egész napot istenes elmélkedésben töltötték. Valamikor a déli órákban, mikor már-már megéheztek, megjelent egy holló. Ez a holló - hogy ismerjük az előzményt - 60 teljes esztendőn keresztül, minden áldott nap hozott a csőrében egy fél kenyeret Pálnak. Ez úgy tűnik egyetlen embernek elegendő táplálék volt, legalábbis a legenda ezt fényesen bizonyítja. Igen ám, de most már ketten voltak. Megint megjelent a holló és most már nem egy kenyeret hozott. A holló hozott két darab kenyeret és ekkor megszólalt Pál: "lásd Antal, a Teremtő Isten gondoskodott rólunk, mert eddig, amíg egyedül voltam, minden egyes nap - és most figyeljünk fel arra, hogy ennél a pontnál megkezdődik az idő mérése - egy fél kenyeret kaptam". Mire elegendő akkor ez a fél kenyér minden áldott nap, ha nagy tettek akarok végrehajtani a világban? A nap egyik fele kimarad ebből. Ha nappal világos van, éjszaka pedig sötét, akkor ez azt jelenti, hogy a túlsó oldal, egy napi ritmuson belül, kenyér hiányában marad.
És miért fontos ez a kenyér? Gondoljunk az evangéliumra, mert ez valakinek a teste! S kiderül, hogy ez a kenyér most betölti a mindenség testét, ami jelen esetben azonos a magyarság, vagyis a nemzet testével. Tehát valamit ki kell majd tölteni, valamit, ami nem teljesedik ki évszázadokon keresztül, ami majd Hunyadi Mátyás idején ki fog egészülni, végleg és teljesen. Mert itt, bár eddig nem derült ki, de valahogy megpróbálunk eljutni Mátyáshoz, a hollóhoz, és a holló jelentéséhez.
Mátyást Corvinusnak nevezik, vajon miért? Nyilván nem azért, mert volt egy ilyen nevû római hős, ahogy Bonfini írja. Mivel üzen Szilágyi Erzsébet a rabságban lévő fiának? Szilágyi Erzsébet küldi a hollót. Mi van Mátyás címerében? A holló. Mi van a pálosok címerében? A holló. A kettő ugyanaz. Ugyanaz a holló volt. Vegyük észre, hogy a két monda itt találkozik. Elindul valamikor Krisztus utáni évszázadokban egy hatalmas, eleven, lüktető áramlat, ami 1458-ban Mátyás trónra lépésénél megtalálja saját párját.

Forrás: tudatosebredes.blogspot
Ajánlotta törpapa