20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 július 29, hétfő

A világ nyelve

Szerző: Arató István

A magyar nyelv magasrendűen struktúrált, asszociatív nyelv, így az agyban magyarul sokszorta több ismeret tárolható, mint bármely más nyelven. A másfajta ismeret tárolása is a nyelv szavainak tárolásával analóg módon történik. Ezek is korábbi, meglévő ismeretekhez kötődve, társítva vannak beidegződve. A beszéd, írás és olvasás által kiváltott bejáratódás az agy más részeinek hasonló működését eredményezi. A magyarul beszélőnek ugyanarra a srófra jár esze. Végeredményben az anyanyelv szerkezete meghatározza az agyban tárolható ismeretek mennyiségét és a gondolkodásmódot.

A magyar nyelv lényegében annyi logikai fából áll ahány gyök van. A magyar nyelv mérhetetlen hosszú, természetes fejlődés, folyamatos kifinomulás során alakult, az élővilághoz hasonlóan. Ennek eredményeként rendkívül magas szervezettségű kód. Az információ közlésében, tárolásában, előhívásában és összevetésében egyaránt. Fa-szerkezete révén más nyelvekhez képest nagyságrendekkel jobb szervezettségű.

Alapvető az ismétlések szerepe a lények kialakulásában és fejlődésében is, sőt az egyedi életében is (az állatok kicsinyei is gyakorolnak, tanulnak) Továbbá minden magzat az anyaméhben megismétli, végigjárja a törzsfejlődés összes szakaszát. A magzat utódai ugyanúgy és így tovább. Tehát a módszert, az eljárást a természettől hoztuk magunkkal génjeinkben.
Mivel az ember az élővilágból nőtt ki, azaz a Természetisten teremtette, ezért a beszéd is az egyszerű (állati jellegű) hangadásokból jött létre. Ezekből pedig az egytagú szavak. Lévén hangutánzó és hangulatfestő szavakban, s a kifejező, érzékletes szavakban is a leggazdagabb, ez is azt igazolja, hogy a természet szülötte a magyar nyelv. Az ismeretlen nyelv- és számművész nem más, mint maga a Természet, azaz őseink Istene.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyökökből képzett szavak akkor kötődnek legjobban egymáshoz, ha nemcsak sejtjük vagy érezzük (ahogy ma), de ismerjük is a gyökök jelentéseit. Már ebből is érzékelhető, hogy milyen óriási fontosságú a gyökök ismerete. A XIX. és XX. század nyelvészei nagy hibát követtek el azzal, hogy meg sem kísérelték megfejteni a gyökök és képzők jelentéseit. S nem tárták fel a szókincs óriási mennyiségű belső összefüggéseit. Helyette más nyelvekkel vetegették össze és más nyelvekből igyekeztek származtatni.

A mai nyelv szomorú állapotát főleg az utóbbi száz évben történt romlás és rontás okozta. A legtöbb hiba a gyökerek elvágására, elkorhasztására, a dagályosításra, a töredezésre, a felületességre és az idegen behatásokra vezethető vissza. Igen nagy hiba a szavak jelentéseinek beszűkítése is. Már a kérdés eleve hibás, melyet iskoláinkban gyakorta feltesznek: „Mi a jelentése ezen szónak?" Nagy hiba, hogy az értelmezőszótárakból kihagyják az alapvető szavakat. Még nagyobb hiba, hogy a nagy tájszótárakból (pl Szinnyei) pedig igen gyakran a szavak jelentését, jelentéseit hagyják ki vagy nem közölnek minden jelentést. Sokszor csak a példamondatokból és - kifejezésekből lehet kihámozni azokat. Viszont minden esetben terjedelmes (és teljesen fölösleges) felsorolást közölnek, hogy kik gyüjtötték és mely falvakban.

A gyökök, szavak avulttá nyilvánítása, gyomlálása, vagdosása és létének tagadása sok ágának korhadására és kiszáradására vezetett. Így kevesebb gyümölcs, levél és ép sarj nőtt belőle. Kutatni és tanítani kellett volna a gyökerek jelentéseit. Ez még ma sem késő. A gyökök, képzők és más elemek jelentéseit meg kell fejteni és minden szótárban közölni kell.

Ráadásul a magyarban szinte minden összefügg mindennel, ami semmilyen más nyelvre nem igaz. Méghozzá három rendben. Egyrészt, összefügg a fa-szerkezete miatt, azaz az ágak mentén. Másrészt, az ágak horizontálisan összefüggenek, az elemi gyökök és gyökök mássalhangzóin keresztül, harmadrészt a magánhangzóin keresztül. Egy fán belül is, valamint egy adott fa ágai és más fák hasonló ágai között. Ez a láthatatlan kapocs a hangok hasonlóságán alapszik. Magyarán, némely fák hasonlítanak egymáshoz és egy fán belül is több ág hasonlít egymásra. Ez is fokozza a beidegződések erősségét. Egy másik hasonlattal, amikor hallunk egy magyar szót, agyunkban nem egyetlen húr pendül meg, hanem egy egész akkord! Mondatalkotása is rendkívül magasrendű. A szavak sorrendje a mondatokban szinte teljesen tetszőleges. A magyarban sokkal rugalmasabban, tömörebben, árnyaltabban, kifejezőbben, érzékletesebben és pontosabban lehet fogalmazni, mint az angolban. A magyarban rendelkezésre álló eszközök sokasága miatt magyarul fogalmazni, verset írni sokkal könnyebb, mint bármilyen más nyelven. A magyar versekre a szabad szárnyalás, a könnyedség, a rugalmasság, hajlékonyság, a szines, képies kifejezésmód jellemző. Nem véletlen, hogy időmértékes verselés a görögön és latinon kívül csak magyarul lehetséges. Ez már önmagában is azt jelenti, hogy a magyar klasszikus nyelv.

Az információrobbanás már közhelynek számít, mégsem teszünk semmit.. Emiatt az élet minden területén végzetes csőlátás és zűrzavar alakul ki, sőt ma már a teljes szétesés, az atomizáció jelenségei mutatkoznak. Ezek a káosz, az anarchia előjelei. Ráadásul megoldás helyett inkább a beszűkülést, leépülést választjuk. A sablonos, félreérthető, nem egyértelmű és igen pontatlan, pongyola, primitív angolt erőltetjük. (Mosolygtató, amikor filmekben vmely bennszülött nyelvének primitívségét próbálják ilyetén érzékeltetni: Te menni hajó, én maradni sziget. Kis túlzással ez inkább az angol sajátja.) Ráadásul ezzel az angolnak megfelelő leegyszerűsítő, asszociációszegény, atomizáló gondolkodásmódot terjesztjük. (Az angol nemcsak szavaiban, de kifejezéseiben is atomizált. Semmihez sem lehet kötni, nem lehet társítani azokat. Így mondják és kész.) Az angolban brain storming kell, hogy beinduljon a képzettársítás. Ezzel egyre inkább elvesztjük átlátó és lényeglátó képességünket, egyre inkább elveszünk a részletekben. Dolgaink elszakadnak egymástól. Ezek önmagukban vagy egy szűk körben még megállnak, de a természettel, az élettel, az emberiséggel, az egésszel ellentmondásban vagy diszharmóniában vannak.

A gondolkodás és a mai mentalitás megváltoztatása, az elveszett ráció megtalálása érdekében a magyar nyelv elemeinek jelentését kell megfejtenünk. Továbbá, minden szótárban első helyen megadnunk és főleg iskolában oktatnunk. Ha idegenszavakkal tűzdelt mondatokat lefordítunk magyarra, szinte mindig lelepleződik annak hamissága vagy semmitmondó volta.

A régi görögök szerint a logika maga a nyelv. Ezt éppen az utóbbi száz évben kérdőjelezték meg a csőlátás szellemében: "Valamit félreérthettek a derék görögök". Pedig nem! Az ókori görögök nagyon is jól láttak! Éppenhogy a huszadik században a túlhajtott specializációból eredő csőlátás miatt tragikusan összekeveredtek és félrecsúsztak a dolgok. Új Bábel felé tartunk.

Azt mondják, az élővilágban fenn kell tartani a sokféleséget, a sokszinűséget. Hozzáteszem, az emberi világra még sokkal inkább ezt kell tennünk, Azaz meg kell őriznünk az egyes nyelveket és kultúrákat. Különösen az olyan ősi, csodálatos és hatalmas kultúrát, amilyen a magyar.
Néhány megjegyzés:

 

Néhány megjegyzés:

 I. Ujsághír (90-es évek): Menekültek kisgyermekei örömmel, könnyedén tanulták és akcentus nélkül beszélték a magyart, bárhonnan származtak is. Ez is annak a jele, hogy a magyar természetes nyelv.

II. Valahányszor a pápa minden nyelven elmondja üzenetét, a kommentátorok mindig megjegyzik, hogy milyen nehéz volt elmondania magyarul. Nos, ez egy butaság, mivel a magyar kerüli leginkább a nehezen kiejthető hangtorlódásokat és a magyar törekszik legjobban a harmonikus folyamatosságra, egyenletes tagoltságra. (ld pl hangugratás, szótagolás)

III. A magyar nyelv gyökerei szinte minden nyelvben (kínai, perzsa, szanszkrit, hellén, latin stb és az összes európai nyelv) megtalálhatók, méghozzá tetemes mennyiségben. Ez az oka annak, hogy a sok nyelvet beszélők döntő többsége magyar anyanyelvű, de aki nem, az is tud magyarul. Ezt már a XIX. sz közepén Czuczorék idejében észrevették, csak okát nem tudták. Pontosabban más okot feltételeztek. Nevezetesen, a magyar önhangzók és mássalhangzók magas számát. S ez az oka annak – tetszőleges struktúrált bővíthetősége és megjegyezhetősége mellett –, hogy a magyar lenne a legalkalmasabb világnyelvnek. Az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy őseinktől vették-e át vagy őseink vették át onnan amerre jártak. Mellesleg sokkal valószínübb, hogy őseinktől vették át, hiszen gyökökről, gyökszavakról van szó és nem később is használt kifejlett kínai, perzsa, szanszkrit, görög, latin, stb szavakról. Minden jel arra mutat, hogy a magyarban rejlő két nyelv egyike a Kárpát-medencében élő őstelepes népé, másika pedig a több hullámban érkező hun-féle és hun rokon népeké.

IV. A magyart nem kell alkalmassá tenni sem az orvosi, sem más tudományok számára, ugyanis erre alkalmas. Sőt, igazán a magyar alkalmas vagyis a legalkalmasabb. Gondoljuk csak meg, az összes „művelt" nyelv csak a görögből és latinból tudta szókincsét kellő mértékben kibővíteni a tudományok számára. A XIX. században minden elemnek, sőt a vegyületeknek is magyar neve volt. S minden növénynek, állatnak is. De még a testrészeiknek is. Az angolnak pl egyáltalán nincs saját elnevezése az elemekre és a vegyületekre. Ugyanez a helyzet a növények és állatok „tudományos" elnevezéseinél is. Csak a görögből és a latinból véve tudták leírni és rendszerezni az élővilágot. Ismerek egy orvosprofesszort, akinek az a véleménye, hogy magyarul kellene írni az orvosi szakszövegeket. Más kérdés, hogy a XX. sz elejétől kezdve szándékosan kigyomlálták a tudományos nyelvből a magyar elnevezéseket. Azért a magyar a legalkalmasabb, mert csakis és kizárólag a magyarban áll fenn az alábbi két dolog mindegyike:
–Korlátlan mennyiségű szót lehet benne alkotni;
–Szerkezete lehetővé is teszi nagymennyiségű szó megjegyzését és előhívását.

Bugát és Toldy nem eléggé és nem igazán tettek jót (pontosabban tetteik minősítése hamis), a korabeli nyelvészek meg pláne nem. Ugyanis, a magyart nem „alkalmassá tenni" kellett volna, hanem felhasználni, kiváló tulajdonságait felismerni és arra támaszkodni. Ahogy a franciák sem szégyelltek visszanyúlni és meríteni a rendkívül gazdag óprovanszi népnyelvből és más saját népnyelvükből. Enélkül a francia egy parasztlatin (lingua latina rustica) maradt volna.

A magyarban bárki bármikor képezhet szavakat. Ezt tette a köznép is évszázadok, évezredik alatt. Méghozzá elképesztő mennyiségben. Tekintsünk a tájszótárakba vagy nézzük meg Arany János szókincsét. Ő szinte teljes egészében a népnyelvet használta. Aki ezt teszi, az nem feltalál, nem kitalál, hanem használja a nyelvet! Azaz a szóképzés, a szóalkotás nem „alkalmassá tevés". Éppen fordítva! A magyar alkalmas arra, hogy benne új szavakat hozzunk létre, méghozzá olymódon, hogy az szervesen illeszkedik, kötődik a nyelv szövetébe.

Mellesleg, mindig csak az egyéneket emlegetjük. Hogy milyen nagy volt Kodály, aki összegyüjtötte. Akik megalkották – a közös alkotókról, össznépi alkotókról soha nem esik szó! Arról, hogy milyen nagyok voltak őseink akik ilyen csodálatos zenéket, dalokat, meséket alkottak! S micsoda zseniális nyelvet! S ez se Kazinczy érdeme.

Valamelyik csehmondta,hogy a magyaroknak ördögi nyelvük van. Nos, a nagyságrendet majdnem eltalálta. A Magyar nyelv hosszú aranykorokkal tűzdelt sokezer év alatt természetes úton, módon sarjadt és nőtt, azaz a természetből, a Természetistentől, őseink istenétől ered.

V. A számítógépek világában az ékezet nem jelent semmilyen akadályt, hiszen nem kézzel tesszük ki az ékezetet. Ha az angol 26 karaktere helyett a magyarban használt 35 karaktert használjuk ez a karakterkódolás és megjelenítés számára nem jelent semmilyen nehézséget, vagy lassulást. A magyar szavak, kifejezések, mondatok tömörsége miatt inkább célszerűséget és gyorsulást jelent. (Nagyon ajánlom figyelmükbe Magyar Adorján: A magyar nyelv c. írását, amely rendkívül meglepő tények és összefüggések sokaságát villantja fel, mindössze 25 oldalon.) Csak egyet innen: Az Osztrák–Magyar Monarchia követségein a német volt a hivatalos nyelv, de szükség esetén a magyart is használhatták. Rájöttek, hogy a távoli országokban lévő követségeiknek küldött sürgönyöket jobb magyarul leadni, mivel ennek tömörsége miatt az jelentős pénzmegtakarítást eredményez.

VI. A TESZ-szótár többször is arról beszél, hogy ezt vagy azt a szót Kazinczy terjesztette el. Nos,
1. A magyar nyelvű elemi iskolát csak 1868-tól tették kötelezővé. A latinbetűs olvasás- és irástudatlanság szinte általános volt Kazinczy (1759–1831) idejében.

2. Épp azért tudott a nyelv fennmaradni, mert a földműves nép ezer dolga mellett nem volt ideje – az előbbi miatt módja sem – megtudni, hogy „ő tulajdonképpen rosszul tudja". S, hogy az íróasztal mellettiek „tudják jól". Szerencsére a paraszt úgy adta tovább fiának, ahogy az édesanyjától, édesapjától hallotta.

Egész egyszerűen nem tudta, nem tudhatta Kazinczy elterjeszteni a nyomorgatott, elfoglalt parasztság körében. Ugyanis könyv, ujság (röpülő lap, futó könyv – „king pao") csak igen kevés volt Kazinczy idejében. Az első magyar nyelvű újság a Magyar Hirmondó 1780. jan. 1.-én jelent meg. 1800-ig csak néhány ujságot alapítottak, s közülük csak kettő lépett be a XIX. századba! Azaz, Kazinczy idejében lényegében még nem létezett tömegkömmunikáció. Irásait csak írótársai és a nemesség ez iránt érdeklődő része olvasta, olvashatta.
Adalékul Kazinczyhoz a Révai-lexikonból:
Reformjában volt egyoldalúság és túlzás: ... nyelvben és stílusban sok idegenszerűséget honosított meg; nem becsülte meg eléggé a régi magyar hagyományokat; lenézte költészetünk népies elemeit. E túlzások ellen már életében föltámadt a reakció, s későbbi nagy íróink szerencsés tapintata következtében Kazinczy reformmozgalmának káros hatását mind teljesebben kiküszöbölte* az irodalom;
*Az eredeti szövegben: „kiforrta"

VII. Mátyás király rövid idejét leszámítva hol a latin, hol a német volt a hivatalos nyelv a régi Magyarországon. Az 1840 május 13.-án befejeződött országgyűlés tette a magyar nyelvet az országgyűlés, a helytartótanács és az udvari kamara hivatalos nyelvévé. Lényegében a magyar Magyarországon csak 1840 óta hivatalos nyelv! Tehát nem mese a magyar nyelv 800 éven át történő elnyomatása! S az sem mese, hogy túlnyomórészt szájhagyomány útján, apáról fiúra őrizték meg. Ld még az VI. megjegyzést. Nagyszerű tulajdonságai miatt 800 év alatt sem volt képes kiszorítani a latin és a német. Az orosz sem tudta. Az angol meg pláne nem képes erre, bármennyire is erőltetik.
Teljesen fölösleges, hogy a cégeknél mindenki tudjon angolul. Még a külföldi tulajdonban lévőknél sem. A külföldi vezetőkkel a beosztottak közvetlenül nem érintkeznek.
Ráadásul mindenütt (külföldön is) aránytalanul, sőt szerfölött túlméretezett, túllihegett a külkereskedés, a külgazdaság szerepe, amely a társadalmi és természeti katasztrófák miatt sokáig nem tartható.
VIII. Egy jellemző példa nyelvi logikai fák hasonlóságára a szak–szek, szak–szeg, stb rokonság
Ebből ered a latin seco (szeg, metsz, stb), segmentum (szegmény, szelet, szegés; szegély, szakasz, stb), a szanszkrit szagh (szeg, szel, vág), a szakóca, a szekerce, stb, stb. (A latinba az etruszkok révén, a szanszkritba az eftalita hunok révén kerültek ómagyar gyökök.)

Beküldte: Kunavar

Arató István, 2010. július 10.


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló