Lassú változás és fejlődőképesség

Nyelvünk ősisége azt jelenti, hogy eleink sok száz, sőt sok ezer évvel ezelőtt kimutathatóan ugyanazt a nyelvet beszélték, mint mi, mai magyarok. A különbség az ő és a mi beszédünk között kisebb, mint a kihalt latin nyelv és annak ma beszélt származékai, az úgynevezett újlatin nyelvek között, mint például az olasz, spanyol, francia, portugál.

Egy nyelv akkor nevezhető ősinek, ha az idők folyamán nagyon keveset változott. Megtartotta lényegét, szerkezetét, rendszerét és ugyanakkor követve saját belső törvényeit és szellemét, új szavakat, szókapcsolatokat alkotott az újabb és újabb ismeretek kifejezésére. Ilyen az ősi magyar nyelv.
Mi még úgy olvassuk a legalább 700 éves Mária siralmat, mintha ma íródott volna. Ugyanakkor az angolok kénytelenek különleges Shakespeare-szótárt lapozgatni, ha pontosan meg akarják érteni legnagyobb költőjük éppen csak 400 évvel ezelőtt szavakba öntött mondanivalóját. Kétségtelenül az angol a gyorsan változó, a magyar pedig a lassan, nagyon lassan változó nyelvek sorába tartozik.
Eme utóbbi állítás addig igaz, vagyis csak addig volt igaz, amíg a magyar nyelv lelke és alapja, vagyis gyökrendszere még sértetlenül élt és működött a magyarul beszélők tudatában vagy legalábbis egészséges nyelvi ösztönében.

Itt már meg is van a válasz a fenti kérdésre: Meddig élhet a legősibb nyelv? Addig, amíg működő gyökrendszere révén megmarad lassan változó nyelvnek. E feltétel ma már szemünk láttára foszlik szét. Ebből az következik, hogy meg kell tanítani minden magyar embert gyökrendszerünk működésére és tudatos használatára, kezdve az óvodás gyermektől az egyetemi hallgatóig, az óvónőtől, a kismamától, a tanítótól az egyetemi tanárig és a közélet főszereplőiig. Amennyiben ez nem sikerül, a világ legősibb nyelve néhány évtized alatt megszűnik élő nyelv lenni.

Elsősorban a tömegtájékoztató eszközök, a közoktatás és a hivatalos nyelvészet magyartalanító tevékenysége, valamint az ezzel együtt járó mindinkább súlyosbodó nemzeti leértékelés, lelkes külföld—imádás és idegen—majmolás lassan oda vezet, hogy minden, ami magyar fellazul és eltűnik, így nyelvünk gyökrendszere is.

„Partner" és ügyfél”

Íme két példa, az egyik a magyarságtudat eltűnéséről szól, a másik az önfeledt nyelvmajmolásról, röviden nyelvöngyilkosságról.
Annak örömére, hogy az Európai Egyesült Államok tagja lettünk, ez év május első napjaiban, néhány a magyar-osztrák határon ügyeletes, agymosott illetve súlyosan ügyefogyott honfitársunk gyorsan eltüntette a hősök vérével megszentelt piros-fehér-zöld nemzeti lobogónkat, és azt a sárga csillagkörös kék zászlóval helyettesítette. Nem egymás mellé tették a kettőt, hanem hatályon kívül helyezték a magyar nemzet jelképét.
Három hónappal később az áramszolgáltató körlevele már nem úgy szólított meg, hogy „Tisztelt Ügyfelünk!", hanem „Tisztelt Partnerünk!". Hát az ördög az ő „partner"-e! - dühöngtem magamban. Mikor jártunk mi együtt New York utcáin bűnözők nyomában? A „Tisztelt Partnerünk!" olvasásakor nekem két polgári ruhás rendőr képe ugrott be, ahogyan régen az amerikai mozik mutatták be őket kettesével.
E két szó segítségével - „ügyfél" és „partner" — szeretném bemutatni az alábbiakban, hogyan pusztul máris a magyar nyelv gyökrendszere, vagyis hogyan tűnik el a magyar ajkú emberek tudatából, beleértve a kedves olvasót és jómagámat is.

Nem azért bánt a „partner" megszólítás, mert szemtelenül tolakodó, nem azért, mert hamis és hazug - „partner" (- „társ") – itt egyenlőséget sugall, pedig ő (az áramszolgáltató) megkérdezésem nélkül határoz. Engem főleg azért bánt a „partner" szó, mert nem tartozik a magyar gyökrendszerhez. Nem idézi meg a gyökeinkben rejlő ősi képek egyikét sem és ezért nem képes bekapcsolni a fejemben lappangó gyökhálózatot, hogy így becserkésszem közeli és távoli rokonságát. Nincsenek rokonai. Hivatalos nyelvművelőink hiába állítják, hogy az ilyen „bevett", „jövevény-" vagy „nemzetközi" vagy „vándor-" szavak „már beépültek a nyelvbe". Nem épültek be és nem is épülhetnek be, akármilyen gyakran is használjuk őket.

Ami előttem azonnal megjelent — a két new yorki rendőr képe — az nem a „partner" szóból fakadt, hanem az én egyéni képtársításom volt. Mások is társíthatnak e szóhoz bármilyen személyes képzetet, emléket, tapasztalatot. Például „partner" emlékeztetheti őket két szerelmesre, egy versenyző csapat tagjaira, üzlettársakra. Magában a szóban nincs közös kép és így közös jelentés sem, ami mindnyájunk előtt ugyanúgy megjelenhetne. Értelmét külön meg kellett tanulnunk és ráhúzni a „partner" hangsorra. Akármilyen megtanult értelmet, vagyis képet ráaggathatnánk. Maga a „partner" szó semmit sem tartalmaz számunkra. Csak csúnya, kemény mássalhangzókat hallunk és azok magyartalan torlódását. Fejemben elsötétül a képernyő, ha pusztán a „partner" szóra összpontosítok. Nem jelenik meg semmi kép és így egyetlenegy rokon szó sem.

Egészen más az „ügyfél" kifejezés. Magában az „ügy" gyökszavunkban benne rejlik a folyamatos mozgás (pl. üg-et), a tevékenység, munka (ügy-ködik, igy-ekezik) ősi képe, valamint az idő. Még az ősteremtéshez is kötődik, hiszen „ügy" közeli rokonságban áll olyan gyökökkel is, mint „ige" és „Egy". Az utóbbi pedig a fő cselekvő, a Teremtő magyar neve.

„Ügyfél" a helyes megszólítás az említett esetben. „Ügy"-nek nevezhetünk minden tennivalót, mely igénybe veszi erőnket bizonyos foglalatosság, munka, üzlet által, mely; fáradságba és időbe kerül.
Fogarasi János 1836-ban alkotta az „ügyfél" szó—összetételt. Akik egy meghatározott közös ügyben működnek, vagy együtt törekszenek valamit megvalósítani, azok egymásnak ügyfelei, ügytársai. A „fél" itt azt jelzi, hogy az ügy egyik részét ő intézi el, a másik részét meg én. Ö árammal lát el, én bejelentem neki az óra állását és kifizetem a számlát. Egyikünk sem nélkülözheti a másikmunkáját, de azért nem vagyunk sülve—főve éjjel-nappal együtt, mint a new york-i nyomozók, de még annyira sem, mint akik együtt vezetnek egy vállalkozást. Azok neve angolul lehet partners, vagyis magyarul társak, üzlettársak.

Ügyefogyott, ügyetlen és idétlen

Menjünk tovább és nézzünk meg egy másik példát. Hogy ki írta le először és mikor a fentebb már használt „ügy-e-fogy-ott" jelzőt, nem tudom. Mindenesetre ez is szépen mutatja, hogy gyökrendszerünk tulajdonképpen előhívható képek, jelképek rendszere. „Ügyefogyott" elénk vetíti az ügyetlen, elbátortalanodott s ennek következtében elhagyott állapotban nyomorgó, szegény, együgyű ember képét, aki nem tud mit kezdeni magával. Nincs „ügye", elfogyott minden munkája.

„Ügyefogyott" majdnem ugyanaz, mint„ügyetlen", de mintha az előbbi szerencsétlenebb lenne. Hiszen, ha „ügye fogyott", akkor valamikor volt tennivalója, most már | nincs, tehát elveszítette. Elviselhetőbb állapotnak tűnik az, ha az ember csak „ügyetlen". Talán mindig is az volt és már megszokta, vagy csak hébe-hóba az, és nem mindig.

Tulajdonképpen „ügyetlen" és „idétlen" ugyanaz a szó, eredetére és értelmére nézve is. Őseinknek nagyon fontos volt megtartani a dolgok rendjét, figyelni arra, hogy minden a kellő helyen, a kellő időben történjék, így érthető, hogy „idétlen (=i-dő-etlen)" az, ami az időt illetően nincs rendben, nincs a helyén. Például a „sületlen tréfa" idétlen. Aki nem fejlett, vagyis idő előtt megszűnt fejlődni, az ami éretlen, kellő idejét még nem érte el, idétlen gyermeket szült. Régen az éretlen gyümölcsre is mondták, hogy „idétlen". Idétlen beszéd, elméskedés, viselkedés azt jelentette, hogy helytelen, ízléstelen, idomtalan, oktalan, buta, ostoba.

Összefoglalva, mondhatjuk, hogy gyökeinkben ősi, örökérvényű képek rejlenek. Eddig ezek biztosították nyelvünk fennmaradását, lényegének változatlanságát és ugyanakkor rugalmasságát, illeszkedő képességét, alkalmazhatóságát minden külső változás közepette.

Halványodnak a képek, foszlik a gyökrendszer

Itt azonban fontos megemlítenem, hogy jómagam sem láttam igazán eme ősi képsort, amit „ügy" gyökünk őriz, mindaddig, amíg nem olvastam el értelmezését a Czuczor-Fogarasi nagyszótárban. Vagyis addig én sem tudtam egész pontosan, mit is mondok, amikor az „ügyefogyott" vagy az „ügyetlen" szót használom. Nem tudtam, de még éreztem. Valahol nagyon mélyen bennem élt a kép. Egyből felvillant és rávilágított a két nagy nyelvész munkatárs (nem „partner"!) igazára.

Meggyőződésem, hogy nem csak velem, de legtöbbünkkel így van: gyökrendszerünk és a szorosan
hozzátartozó képvilág még él bennünk, de mindinkább halványodik és tudatunk szintje alá süllyed. Lassan elveszítjük a magyar gondolkodásra oly jellemző igényt, hogy ne csak halljuk a beszédet, ne csak olvassuk a szavakat, hanem lássuk is az azt kísérő képeket. Szavaink vagy gyökszók vagy gyökfüzérek. Az utóbbi esetben legalább annyi önálló értelmet hordozó kép, jelkép kíséri, ahány gyök van a füzérben. „Ügyefogyott" hallatán megjelenik az ügető paripa, mint a mozgás jelképe, és a dolgozó ember, mindkettő az idő jelképe. Másképpen nem is lehetne az időt megjeleníteni, mint a mozgás, a tevékeny munka képeivel.
„Fogyott" előhívja az egyre növekvő hiány képeit, mindazt, ami mennyiségéből, tömegéből veszít. Fogy a pénz, a. vagyon, a bor, a beteg ember ereje, súlya. Fogynak a rosszul táplált barmok. „Fogy" rokon a „hagy" és „fonny"-ad igékkel. Tehát megidézheti az elhagyott, elnéptelenedett tanyákat, az aszályban kókadó növényzetet.

Ahogy a fentieket leírtam, tovább kalandoztak gondolataim gyökeink ősi mezsgyéin. Ha itthon róná az utcákat az a két nyomozó (és ha még magyarul beszélnének ...), esetleg „Te, pajtás!" —ként szólítaná meg az egyik a másikat. Ezt nem kellett megnéznem, mert tudtam, hogy a „pajtás" minden valószínűséggel a „baj-társ" játékos változata. De mennyi melegség, szeretet árad e szóból: „Pajtás!" Még benne van a régi, hősi összetartás, az egymásért, az otthonért, a hazáért, a magyar szabadságért elszánt erője.
Tovább kalandoztam a gyökök között. „Nyom-oz-ó" egyszerű, hiszen a „nyom" létezik amióta ember az ember. Az a minta, mélyedés, amit az állat vagy bármely lény vagy test maga után hagy. De már az ősiségben is voltak átvitt értelmű, azaz mélyedés nélküli, „nyom-ok", amit a vadász megfigyelhetett: megrágcsált növényzet, letört ágak, szagok, stb.

Azután a „csend-őr" jutott eszembe a „nyom-oz-ó" helyett. Azonnal megjelent a régi falu elcsendesülő képe, főutcája a csillagos ég alatt. Itt-ott tehénbőgés, egy kutya csaholása, más apró zajok, távoli ének. Mindez csak azért érdekes, mert ezután újból fellapoztam a Czuczor-Fogarasi szótárt. Megtudtam, hogy régen a „csend-őr"-t „csend biztos"-nak hívták, ki a köz csendességére, a polgárok nyugalmára felügyelt. Ebben nincs semmi különös, de azután megnéztem még a „csend" szavunkat is, és szórul-szóra ezt találtam:
„Csend ... mozgás nélküli állapot, midőn úgytetszőleg semmi zaj, semmi nesz nincs, midőn a levegőt semminemű hang nem látszik háborítani, vagy mozgásba hozni, tulajdonképpen a nesznek kicsided vagy legalsó fokát jelenti (csen), minthogy tökéletes nyugalom nincsen a természetben." Ez megdöbbentett, mert éppen ezt láttam, hallottam, éreztem az előzőleg előttem megjelent képben, és a nem hallható neszek leírásával kínlódtam. Tehát a „csend" gyökkel együtt egy ősi tudást tartalmazó kép is élt bennem. E kép és tudás nem került volna elő, ha az angol silence, vagy az olasz silenzio, vagy akár a német Stiíle szót forgattam volna a fejemben.

Az idegen szavak sűrű használata átneveli az agyunkat, rászoktat arra, hogy képek nélkül gondolkozzunk, beszéljünk, írjunk, és igyekezzünk megérteni mások mondanivalóját. Ennek végeredménye gyökrendszerünk felbomlása, vagy mondjuk, lebénulása, működésképtelensége. Következik az így kötelék nélkül és rokonság nélkül maradt szavak elszabadulása, és végül a lelkűket vesztett szavakkal való felelőtlen dobálódzás.

Ezután jöjjön még egy utolsó példa. Arról szól, hogy milyen mélyen belénk ivódott az a tévhit, hogy a latin, és nem a magyar a tudomány nyelve, és milyen óriási feladat előtt állunk, ha meg akarjuk menteni a nyelvhaláltól a legősibb nyelvet, az igazi tudás nyelvét.

A latin varázs—szó

Az ÁBC-k egyik tekintélyes szakértője és újabban gyökrendszerünk figyelemre méltó kutatója kifejti, hogy a ránk kényszerített latin ABC mennyire alkalmatlan volt a magyar beszéd leírására. Erre csak az addig használt eredeti ős ABC volt hivatva, amit nyelvünkhöz találtak ki. A latin ÁBC-ben legalább 16 magyar hangra hiányzott a kellő betű. Ugyanakkor a latin ABC tartalmazott három számunkra teljesen fölösleges betűt. „ ... az X, Y, Q betűkre semmi szükségünk sincs." Ez idézet és mert fontos, ismétlem: „... az X, Y, Q betűkre semmi szükségünk sincs." Továbblapozva tizenkét oldalt, nagyon elcsodálkoztam több X betű láttán a könyv szövegében. Nem egyet—kettőt, hanem 15-öt számoltam össze, a következő oldalon már csak 11 darabot, de más oldalakon is rendszeresen felbukkan az X. Nem értem. Miért írja, hogy semmi szükségünk sincs az X-re, ha ő maga használja egy magyarul megjelent könyvében? Itt valami nagyon nincs rendjén. Ez nem egy kis hiba vagy apró tévedés. Magyarázatként elsőnek a „tudathasadás" fogalma ötlik fel. De talán elegendő és pontosabb is, ha „kapcsoláshiány"-t vagy „kapcsolás-képtelenség"-et mondunk. És hogy lehetséges, hogy akik nyomtatás előtt átnézték a könyvet, azok sem vették észre? Ők is ugyanabban a bajban szenvednek?

Csak egy bizonyos szóban fordul elő az X: „axióma". Ez görög-latin szó, a hosszú ó segítségével magyarra torzítva. Kétségtelenül tudja a szerző, hogy erre több magyar megfelelő is van: „alaptétel" vagy „sarkigazság". Az első felidézi egy nagy épület alapzatát, azon térszint, mely fölött valami áll, nyugszik, mintegy a rajta levő dolog talpa, feneke. Átvitt értelemben valamely erkölcsi vagy szellemi dolog kezdetének, létezésének, tartósságának szükséges kelléke, melyre az mintegy anyagi fenékre, talpra van fektetve. „Alap" gyöke a mélyebb helyzetre, irányra vonatkozó „ál". Ha hozzátesszük a „tétel" (= állítás) szót, ezzel csak megerősítjük az „alap" átvitt értelmét.

Nekem a „sarkigazság" még jobban tetszik, hiszen igazságról van szó. Egy hatalmas oszlop képe ugrik be, melyre több boltív súlya nehezedik. Rendíthetetlenül, szilárdan tartja a sarkigazság a belőle különböző irányba fölfelé ívelő igazságok súlyát.

Miért nem használja a szerző e két szó egyikét sem, hiszen az általa eredeti módon megközelített és nagyon csodált gyökrendszerünkből fakadnak és annak érzékletes képvilágából? És ha már használja a nyelvünkben rokontalan, szerencsétlen, idétlen „axióma" szót, akkor miért ilyen szenvedélyes gyakorisággal? Egyszerűen, mert neki ez nagyon fontos szó: „axióma". Ismétlése agyat bénító varázsigeként hat. Tehát elfogadjuk kép nélkül, bár nem egészen értjük. De hát úgy-e a tudomány nyelve latin, és „axióma" latinnak tekinthető ...

Számomra az X betű fent leírt esete példázza nyelvünk megmentésének talán legnagyobb akadályát. Mind többen emelik fel szavukat a nyelvromlás és a nyelvrontás ellen, de csak kevesen akarják megérteni, hogy a magyar nyelv megmentése saját magunkkal kezdődik, saját nyelvhasználatunk megtisztításával. Majdnem minden, az utóbbi években megjelent írásom erről szól: mit tehetünk a magyar nyelv megmentéséért egyenként és kis csoportokban.

A közösség és az állam feladatai

Az alábbiakban szeretném felsorolni a teendőket, amik nem az egyén, hanem különböző szervezetek, a közigazgatás, az állam hatáskörébe tartoznak és szintén szükségesek a magyar nyelv védelméhez.
Különböző mértékben, de mindenütt a világon, így Európában is, az elsekélyesedés, a keveredés és végül a nyelvhalál veszélye fenyegeti a nyelveket. Mindjobban elveszítik a nyelvek egyedi jellegüket és a közlés legsivárabb, közös nevezőjére süllyednek. Mindegyik keveredik több másikkal, de elsősorban az angollal. E folyamat kölcsönhatásai következtében maga az angol nyelv is leegyszerűsödik és elszegényedik.
Ebből következik, hogy minden nyelv (és nem csak a kisebbségeké!) alkotmányos védelemre szorul. „A magyar nyelv védelmének alapokmánya" címmel megfogalmaztam néhány javaslatot egy ilyen alkotmányfejezethez. Tizenegy pontba foglaltam e javaslatokat. Ezek rövidített változatban a következők:

Első pont: Indokolás

Két súlyos érvet hozhatunk fel, hogy miért kell megfogalmaznunk a magyar nyelv védelmének alapokmányát és alkotmányba iktatását. A fő ok az, hogy a tiszta magyar nyelv helyreállítása és korszerűsítése a magyarság fönnmaradásának záloga. Nélküle a magyar nemzet megszűnik létezni. A másik érv: a magyar nyelv a világörökség nagy és teljesen egyedi kincse, amit csak mi menthetünk meg. Ezzel tehát az egész emberiségnek is tartozunk.

Második pont: A „magyar nyelv" meghatározása

Alapvető első lépés, hogy meghatározzuk, mit értünk a „magyar nyelv" kifejezésen, milyen magyar nyelvet akarunk megvédeni.

Manapság a „magyar nyelv" elnevezéssel legalább három különböző nyelvet illetünk. Először létezik a latin-magyar és másodszor a zagyvanyelv. Mindkettőt elárasztják a magyartalan nyelvi befolyások: hangsúly, szavak, kifejezések, idegen mondatszerkezetek és gondolkodásmód.

A latin-magyart főleg a művelt emberek beszélik, akik rendszerint (bár ők sem minden esetben) jól ismerik az általuk használt, magyarra torzított latin-angol kifejezések eredeti értelmét. A zagyvanyelv fő jellemzője az, hogy a beszélő csak dobálódzik az idegen eredetű szavakkal anélkül, hogy pontosan tudná, mit is mond. Sokszor még az sem világos előtte, hogy idegen szavakat használ. Harmadik a tiszta, az igazi magyar nyelv, mely ősi gyökrendszerünk alapján működik. Kizárólag e nyelv - és nem akármilyen magyarnak mondott nyelv - újraélesztését és korszerűsítését javasoljuk. Csak e tiszta nyelvet illeti meg a magyar nyelv elnevezés.

A három közül e nyelv a legkevésbé elterjedt, és máris kihalófélben van. Háttérbe szorítása nem tíz, ötven vagy százötven évvel ezelőtt kezdődött, hanem sokkal régebben. Századokon át, fő elnyomója a latin, majd a német volt. Két évtizede főleg az újdonság köntösében megjelenő latin eredetű amerikai-angol szavak árasztják el.

Amikor az MTA elrendelte az idegen szavak magyar helyesírását, védtelenné tette anyanyelvünket. Sikerült az emberek többségével elhitetni, hogy magyar az a szó, amit magyar helyesírással írunk. Ha még úgy írnánk a software/hardware-t, mint angolban, bizonyára sokan keresnék a magyar megfelelőjét és előbb-utóbb meg is találnák.

Vissza kell állítani az úgynevezett „jövevényszavak"-nak az eredeti nyelvben kötelező helyesírását.

Harmadik pont: A magyar nyelv gyökrendszere

Eme ősi és egyedi rendszer nyelvünk lelke. Ez őrizte, és részben még őrzi a szavainkat kísérő, valós képeken szárnyaló képzeletvilágot. Elveszeiéiben van a magyar szó súlya és mélysége, mert már nem figyelünk oda gyökeinkre.

A magyar gyök toldalék nélküli egytagú szó vagy szóelem, mely meghatározott alapértelmet hordoz és eleven képeket idéz meg. Minden szavunk vagy gyök (rom) vagy gyökelem (ró a rom, rogy, rossz szókban) vagy gyökszármazék (rom-ladék), vagy összetétel (vár-rom, le-ront). Egy gyökből kiindulva úgy képezünk más szavakat, hogy hozzáfűzünk egy vagy több önálló jelentésű további gyököt. Még úgynevezett ragjainkban és képzőinkben is fel tudjuk fedezni az eredetileg önálló jelentésű gyökszót.
Ha már sem ösztönszerűen, sem tudatosan nem alkalmazzuk gyökrendszerünket, akkor az egész nyelv elsorvad és visszafejlődik. E rendszerben viszont megújíthatjuk a magyar nyelvet, továbbfejleszthetjük úgy, hogy megfeleljen minden mai követelménynek.

Vissza kell nyúlnunk a múltba ahhoz, hogy a jövőt egészséges alapokra építhessük. Például a 130 évvel ezelőtt megjelent Czuczor-Fogarasi nagyszótárt elérhetővé kell tenni minden tanuló és minden tanár számára a könyvtárakban és a világhálón.

Negyedik pont: Egyetemes felelősségvállalás

Be kell vinni a köztudatba az egyetemes felelősségvállalás alapelvét. Minden állampolgár felelős a magyar nyelvért, minden szervezet és maga a kormány is. Mindnyájunkra hárul az a felelősség, hogy megállítsuk nyelvünk sorvadását, vagyis gyökrendszerünket újra tudatosítsuk, és tudatosan használjuk.
Szűnjön meg a felelősség másra és egymásra hárításának gyakorlata.

Ötödik pont: Magyar nyelvű tömegtájékoztatás

Mivel manapság a tömegtájékoztatási eszközök gyakorolják a legerősebb hatást a nyelvre, sürgősen rá kell venni a magyar nyelv szabatos használatára és helyes kiejtésére a hang- és képsugárzók vezetőit, műsorszerkesztőit, szövegíróit, bemondóit és minden újságírót. Ha ez keresztülvihetetlen, akkor legyen legalább egy mintamutató országos napilap, egy képcsatorna, és egy hangcsatorna, mely alapszabályaiban és mindennapi gyakorlatában megalkuvás nélkül támogatja a gyökrendszerünkön alapuló tiszta magyar nyelvet.

Hatodik pont: Legyen a magyar nyelv az oktatás középpontja

Az iskola fő feladata az önálló gondolkodásra és a felelősségvállalásra való nevelés, az egész személyiség fejlesztése. Ebben fő szerepet kell kapjon a magyar nyelv, mely magában hordozza őseink értékrendjét, erkölcsi tartását, tudásszomját és alkotóerejét.

Mivel minden tantárgy egyben nyelvalkotás és nyelvhasználat is, minden tanár felelős a magyar nyelvért és nem csak a magyartanár. Tanítsanak a tanárok minden tantárgyat tisztán magyarul és mondjanak le a latin-magyar használatáról. Fejlesszék a tanulókkal együtt szakmájuk magyar nyelvezetét.
Bizonyított tény, hogy az idegen szakkifejezések a tankönyvekben és a tanárok nyelvhasználatában megnehezítik a tanulást és inkább bénítják, semhogy fejlesztenék a tanulók gondolkodó képességét. Ezzel szemben a tiszta magyar nyelven való oktatás jelentősen felgyorsítja és élvezetessé teszi a tanulást.
Egyetlen egy magyar szóból kiindulva például: fel-hő és azt körüljárva könnyűszerrel meg tudjuk magyarázni a kisiskolásnak a párás meleg levegő felfelé áramlását, lehűlését és az eső képződését. Vagy fordítsuk le a latin eredetű „virus"-t magyarra, például „sejtélősdi"-re, és a hallgatók azonnal megértik és örökre emlékezetükbe vésik, hogyan működik a parány kórokozó az áldozatsejt kárára.
Hassa át oktatási rendszerünket a magyar nyelv szeretete, tisztelete és folyamatos művelése. Tekintsük a magyar nyelv tanulását soha nem szűnő, életre szóló feladatnak.

Hetedik pont: A nyelvoktatás kérdése

Az újszülött emberré válásának, lelki-szellemi kibontakozásának feltétele az anyanyelv akadálymentes elsajátítása. Ha valami gátolja a gyermeket anyanyelve tanulásában, az könnyen szellemi sérüléshez és személyiség-torzuláshoz vezethet. Ezért mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy saját anyanyelvében nevelkedjen.

Ajánlatos, hogy hét éves korig ne zavarjuk az anyanyelv elsajátítását más nyelvek oktatásával.
Hét éves kor után legyen kötelező az ország nyelvének (vagyis nálunk a magyar nyelvnek) folyamatos tanulása, később az angol, mint nemzetközi közvetítő nyelv, és végül egy szabadon választható harmadik nyelv, lehetne egy kisebbségi nyelv vagy egyike a környező országokban beszélt nyelveknek.
Legyen magas színtű mindegyik nyelv oktatása. Óvakodni kell attól, hogy az angol nyelv elsajátítása a magyar vagy más nyelvek kárára történjék. A nyelveket, mint egyedi, értékhordozó rendszereket kell tanítani. Egyiket sem szabad becsmérelni, sem összekeverni őket egymással.

Nyolcadik pont: A fordítás és tolmácsolás oktatása

Számos többnyelvű ember keveri a nyelvi rendszereket, anélkül hogy ennek tudatában lenne. Ezért három vagy több nyelv elsajátítása megkívánja, hogy a fordítás és tolmácsolás külön tantárgyat képezzen. Ezen belül kell megtanítani, hogyan óvjuk meg a" nyelveket az egymással való rendszerbomlasztó keveredéstől. E tantárgy kevesebb tanórát igényelne, mint egy-egy nyelv oktatása. Természetesen a művelt többnyelvűség, a nyelvek egymástól való elválasztása, a fordítás művészetének értékelése feltételezik az általános műveltség színvonalának emelését is.

Kilencedik pont: Minden tudomány tisztán magyarul

A tiszta magyar nyelv tömörsége, a pontosan megfigyelt valóságból kiinduló és a lényeget megragadó gondolkodásmódja, gazdag szókincse és képi jellege folytán a tudományok művelésére kiváltképpen alkalmas. Kazinczyék nyelvújítási mozgalma ezt már rég bebizonyította.

A szaknyelvek visszamagyarítása két okból nagyon sürgős feladat. Először is a köznyelv és a szaknyelvek elválaszthatatlanul szoros kölcsönhatásban élnek egymással. Csak együtt menthetjük meg őket, külön nem. Másodszor, a magyar szaknyelvek helyreállítása nélkül nem támadhat fel a valaha élenjáró magyar tudomány. Saját tudomány nélkül pedig végleg egy harmadrangú gyarmati tartomány szintjére süllyedünk. Ma bízvást mondhatjuk, hogy nem csupán nyelvében, hanem főleg szaknyelvében él vagy hal a nemzet.
Széchenyi István azért alapította a Magyar Tudós Társaságot, az MTA elődjét, hogy az kifejlessze a tudományok magyar nyelvezetét, és hogy legyen magyar tudomány.

A ma már széttöredezett európai szellemiség mindinkább feldarabolja a valóságot, önkényesen művi részekre bontja azt, ami szerves egészet képez és összetartozik. Nekünk e folyamat ellenszerét nem másutt kell keresnünk, mert megvan a tiszta magyar nyelvben, annak szerves és egységesítő erejében.
Feladatunk a magyar szaknyelvek visszamagyarítása, megtisztítása és továbbfejlesztése. A belénk táplált magyarellenes előítéletek és kisebbségi érzés elől ne költészetünkbe meneküljünk, akármilyen szép is az, hanem sürgősen térjünk vissza a tiszta magyar nyelvű magyar tudományok útjára.

Tizedik pont: Kormány és az önkormányzatok

Sokat tehetnek az önkormányzatok és a kormány, ha vállalják a felelősséget, és saját működésükben bevezetik az irányt és mintát mutató nyelvhasználatot szóban és írásban. Kormányzati és önkormányzati szinten el kellene végezni egy olyan nyelvtisztogatási munkát, mint amilyen megindult az 1970-es évek végén Angliában a nagyközönség nyomására. Neve Piáin English Campaign, vagyis „Beszéljünk Egyszerűen Angolul Mozgalom". Ennek köszönhetően ma már az emberközeli szép angol nyelv használata kiterjed az egész angol közigazgatásra, és divatossá vált az élet minden terén, az iparban, kereskedelemben, pénzügyekben és így tovább. Nálunk is lenne mit javítani a bonyolult, rideg vagy a polgárt riogató, néha egyenesen sértő hivatalos nyelvezeten.

Az önkormányzatok feladata, hogy eltüntessék az utcákat csúfító zagyvanyelvű feliratokat. Az állami és más hivatalok, szaktárcák, bizottságok, szervezetek, egyetemi intézetek nevét is vissza kell magyarítani. A külföldi látogatókra való tekintettel mindegyik név után oda lehet tenni kisebb betűkkel a helyes angol fordítást.
A jelenleg hatályban lévő nyelvtörvénynek eddig nem igen volt foganatja, hiszen nem elég megszavazni egy törvényt, azt be is kell tartatni. Minden törvény végrehajtásához szükséges, hogy a polgárok többsége meg legyen győződve annak helyességéről és fontosságáról. Tehát először fel kell ébreszteni az emberekben szunnyadozó szeretetet és tiszteletet ősi nyelvünk iránt. Használni kell a tömegtájékoztató eszközöket arra, hogy bemutassuk nyelvünk lényegét, szerves gyökrendszerét, mindazt, ami kimaradt az oktatásból.

Tizenegyedik pont: Közakarat és a hatalom együtt

A kormányzatnak és minden hivatalos szervnek támogatnia kellene a magyar nyelv helyreállítását és fejlesztését szolgáló polgári, vagyis nem hivatalos kezdeményezéseket. Végső soron a jelenleg még uralkodó nyelvromboló divatot - legyen az szándékos nyelvgyilkolás vagy tudatlan nyelvöngyilkosság vagy a kettő' együtt — csak a nemzeti közakarat tudja megfordítani a kormányzat erőteljes támogatásával.

Záró gondolatok

Igyekeztem megfogalmazni egy alkotmányfejezet vázlatához szükséges javaslatokat olyan ország vezetők részére, akik képzeletemben élnek: művelt és jóravaló magyar emberek, büszkék ősi hagyományainkra, tisztelik nemzeti jelképeinket, tisztán beszélnek magyarul és más nyelveken, hazánk sorsának jobbrafordulásáért mindent megtesznek, azt személyes érdekeiknél fontosabbnak tekintik.
Mindnyájan tudjuk, hogy hazánk jelenlegi állapota még esélyt sem ad arra, hogy egy ilyen okmánnyal, javaslattal hivatalosan valaki is foglalkozzék. Ennek ellenére jó, ha tudjuk és átgondoljuk, mit kellene az országnak, a nemzetnek tennie a tiszta magyar nyelv megmentéséért.

Bár e pillanatban minden reményünk hiú álomnak tűnik, még mindig megvédhetjük, fejleszthetjük a magyar nyelvet saját kis körünkben, ha akarjuk. A tiszta magyar nyelv az utolsó kincsünk. Ezt senki sem veheti el tőlünk, ha mi nem dobjuk el magunktól.

Köszönetnyilvánítás

Az alábbi szerzők közül különös hálával tartozom a két nagy nyelvtudósnak, Czuczor Gergelynek és Fogarasi Jánosnak. Az ő segítségükkel ismertem meg nagyon szeretett nyelvünk lelkét és lényegét. Köszönet Varga Csabának főleg a következő két gondolatáért: 1) Mi nem ragozunk, hanem gyökfüzéreket készítünk; 2): Szavainkat nem szabad gépiesen elválasztani, hanem csak értelemszerűen. Sajnos a fenti cikk tördelése a megszokott szabályokat követi és így néha ellentmond az értelemszerűség irányelvének

Irodalom

APOR ELEMÉR (1997). A csoda avagy a hangok története. Lírai tanulmány. Eger: Régió Press Kft.

ARATÓ ISTVÁN (1999). A magyar nyelv lenyűgöző előnyei és az egybeírási szabályerdő helyett egyetlen szabály. Falakon Könyvkiadó.

CZUCZOR GERGELY És FOGARASI JÁNOS (1862- 1874). A magyar nyelv szótára I-VI. Pest: Emich

Gusztáv. (A szótár előző két címe: A nagy magyar szótár, majd: Az akadémiai nagy szótár)

KISS DÉNES (1995). Az Ősegy titka és hatalma avagy a magyar nyelv tana. Budapest: Püski.

Kiss DÉNES (1999). Bábel előtt. Miskolci Bölcsés2 Egyesület.

MOLNOS ANGÉLA (1997). Hazatérés az anyanyelv bomladozó közegébe. Szabadság, Kolozsvári napi lap, június 12.

MOLNOS ANGÉLA (1998). Az élet értelme, közösségtudatunk, nyelvünk és lelkünk egészsége. Érted Vagyok. Közösségi és családi folyóirat. IX, 5, 28-31

MOLNOS ANGÉLA (1998a). Tegyük vissza méltó helyére a kiűzött lelket! Magyar Tudomány, 11 1367-1369.

MOLNOS ANGÉLA (1998b). Milyen várat védünk! Előadás a Magyarok Világszövetsége 1998. október 24—én Erős várunk az anyanyelv címmé, Debrecenben rendezett tanácskozásán.

MOLNOS ANGÉLA (1998c). Ki felelős a magyar nyelvért? Fejlesztő Pedagógia. Pedagógiai szakfolyóirat, 4/5, 31-34.

MOLNOS ANGÉLA (1999). Képes lélektudomány nyelvünkben. Főnix (Debrecen), 10, 50-55.

MOLNOS ANGÉLA (2001). Magyarító Könyvecske. Negyedik, bővített kiadás. Debrecen: LSZM.

MOLNOS ANGÉLA (2002). Szent és sérthetetlen. Harmadik, bővített kiadás. Debrecen: LSZM.

MOLNOS ANGÉLA (2002a). Lélektani szakfordító. Második, bővített kiadás. Debrecen: LSZM.

MOLNOS ANGÉLA (2002b). Gyógyítsunk magyarul! A lélektani szaknyelv magyarítása. Magyar Orvosi Nyelv, 2, l, 29-30.

MOLNOS ANGÉLA (2003). jövőnkért, a magyarnyelv ügyében. Debrecen: LSZM.

VARGA CSABA (2001). Jel Jel Jel, avagy az ABC harmincezer éves története. Fríg Kiadó.

VARGA CSABA (2003). A kőkor élőnyelve. Fríg Kiadó.

VARGA CSABA (2004). HAR avagy Európa 45. 000 éves szellemi és nyelvi öröksége. I. kötet. Fríg Kiadó.