Bevezetés:

Ezt a dolgozatot háromszor megírtam már.

Először akkor, amikor a netről letöltötték számomra a Jászkürtre vonatkozó anyagot, a Jász Múzeum portáljáról. Ekkor vizsgáltam meg először, közelebbről a Kürtöt. Meglepett és felháborított, a mézédes, de idegen, paramagyar szöveg, amit a Kürt mellett találtam.

Másodszor akkor írtam meg, amikor hozzájutottam Passuth Ödön vésetrajzához, megcsapott az a mélységérzet, amit a koromfekete égbolt ezüst csillagcsillogása mögött érzel, ekkor érintett meg, apró sziporkákban, a Kürtvéset tartalma.

Harmadszor akkor, amikor a Kürt jelentése kinyílt számomra. A feltáruló mélység, a többféle idő, ekkor kavart bele a lelkembe, és fenekestől felforgatott. Az élmény, egészen rendkívüli. A Teremtés valóságának ránk eső része, ennek összetömörítése, formulázása csodálatos és tiszta. Egész, de ezer szállal szövődik bele a Teremtésbe. Mindez több év alatt, több hullámban ért el.

Az eszem elégedett volt a 70 oldalas végeredménnyel, de lelkem mélyén megmaradt a hiányérzet, némi elégedetlenség, az elvégzettekkel kapcsolatban. Valami hiányzott még, és nem tudtam rájönni, hogy mi az.

Közben megjelent három szerzőtől is tanulmány a Kürtről, de azok sem elégítettek ki. Ugyanazért nem, amiért a sajátom. Most, hogy megtaláltam e hiányzó részt, természetesnek tűnik, és bosszant, hogy ennyire nehezen jöttem rá.

A hiányzó rész, kétrétegű. Ez egyrészt a Kürt főszereplőjének, Nimródnak a története volt, másrészt a Jóistennek a hiánya, leírásainkban.

„Hunor s Magor, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia.” írja arany János a Rege a csodaszarvasról c. versében. De ki is volt Nimród?

62 éves vagyok, életem minden szakaszában viszonylag sokat olvastam, meglehetősen univerzális érdeklődéssel, de még soha sem akadtam össze Nimródról, összefoglaló munkával.

Nimród a Magyar Nemzet mitikus ősatyja, tehát az a legkevesebb, hogy a magyar ember tudjon róla mindent, amit ennyi idő után, egyáltalán még tudható.

Így utóbb visszagondolva, többször feltűnt ez a hiány, utána is mentem, de mindig akadt valami fontosabb, amivel foglalkozni kellett, Nimród pedig elmaradt. Ez a tájékozottsági hiány, mindenképpen az én szégyenem.

Szégyene ez még a magyar történész társadalomnak, a Tudományos Akadémiának, a történelemtanároknak, és az utóbbi 62 év politikusainak is. Ezt a társaságot, amibe akaratomon ellenére belekeveredtem, ezt is szégyellem.

Mivel a Kürt mondanivalóját igen fontosnak éreztem és tudtam, ezt a 70 oldalas dolgozatot kinyomkodtam a barátaimnak, bőven illusztrálva párhuzamokkal, és bevallom, büszke is voltam rá, egészen 2007. november 23.-ig, amikor elért egy előadás mp3-as felvétele, egy 29 esztendős lánykától. Gyönyörűség volt hallgatni Nimród történetét, ahogy ez ma még összerakható, Eurázsia mítosztöredékeiből.

Ekkor riadtam rá, hogy mi is hiányzik ma, legjobban belőlünk. Lelkünk tápláléka, a mítosz.

A mítosz történelmünk Isteni szándék szerinti története, lelkünknek megfelelő anyagba gyúrva! A mindenféle érdek, anyag, és politika feletti, lényegi történések formába öntése, amit csak avatott és inspirált költő, „poeta sacer”, képes leírni. A mítosz megírása, a legmagasztosabb, legmagasabb rendű emberi cselekvés. Megérteni pedig nem lehet igazán, nem is kell! Csak átérezni kell, hinni az Istenit! Nem az eszünknek szól üzenete, hanem a szívünknek, a húsba szorult léleknek, aki ettől, jobban érzi magát, akár vert helyzetekben is.

Ha ismerem múltam Isteni szándék szerinti történéseit, magabiztosan élem jelenemet, mert tudom, hogy mindez csak így lehetett, sehogy másképpen, és azt is, hogy mi következik holnap. Ez ritka biztonságérzetet ad, e mai, zagyva létezésben!

A felismerés, hogy nálunk ezzel alig foglalkoznak, megdöbbentett! Magyarországon alig kutatják a magyar mitológiát. A hivatalos történelemkutatásból, hogyan, hogyan nem, kimaradt Nimród, Hunor, Magor, Árpád, Levente, a Hétvezér, Atilla, Buda, Istenkirályok, Nagyboldogasszony, Boldogasszony, Tündérilona, Árgyélus Királyfi, Táltosok, szóval mindenki, aki lényeges eleme a magyar őstörténetnek, eredetnek, mitológiánknak.

Hát milyen magyar történelemtudomány az, amelyik a tárgyával nem foglalkozik?

Nincs magyar történész Magyarországon?

Ha van a magyar szellemiség tövénél olyan, ami a legtávolabb áll az aktuálpolitikától, érdektől, ha van, ami nem változhat már az idő múlásával, ez a legtávolabbi ősök világa. A hagyomány. Nem is szabad változnia, hiszen identitásunk legmélyebb fundamentuma. Ha ez sérül, gyökértelen lesz a nemzetünk, és elsodor bennünket a változó idő.

Ugyanakkor, őseinket nem tanítják gyermekeinknek iskoláinkban, de magyar kultúrát sem. Sőt, krónikáinkat kiveszik a történeti tájékozódásból, és mindenfelé hivatkoznak, csak ezekre nem.

És multikultúrát tanítanak.

Ez a multikultúra egy olyan strukturálatlan zagyvalék, ami mindenhonnan tartalmaz valami látványosat, de semmi olyant, ami lényeges, ami alapján, világunk történéseiben, saját kútfőből, eligazodhatunk, gondolkodásunkból pedig kiöl minden rendszert. Ez mellé kell még a „közvélemény” „formálása”, a médiából. Így válik 100 % - ra manipuláltságunk. Mi pedig, észre sem vesszük, úgy el vagyunk tompítva, be vagyunk etetve, figyelmünk maradéka pedig, az anyagi létezés problémáira van irányítva, a kevés bérrel, folyton változó, fortélyosan ellenséges szabályokkal, közénk szórt üveggyöngyökkel.

A „multikultúra” tehát kábító mákony, gyorsan ölő méreg! A gyökereknél rágó féreg!

Kinek jó ez? Kinek az érdeke pusztulásunk?

A fent vázolt jelek azt mutatják meg, hogy „az ellenség már a falakon belül van!”. Közismert szelíd, hosszútűrő és önzetlen nemzeti karakterünk ellenére, fel kell vennünk a harcot e betolakodókkal, ki kell vernünk őket, identitásunk tövétől. Önálló létezésünk jogát, vissza kell szereznünk. Életünk került veszélybe!

Az önvédelem pedig nem jogunk, hanem kötelességünk! Tartozunk ezzel Őseinknek és utódainknak, de a Jóistennek és önbecsülésünknek is. Kovácsoljunk kardot az ekevasakból, haladéktalanul, aztán hegyibe!

Amikor letiport bennünket Európa és a szovjet, 45 évig teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltunk, a csizma talpa alatt. Beszedtünk ekkor, egy sunyi parazitát. A kollaboránsok között szép számmal voltak olyanok, akik utóbb kétkulacsosoknak bizonyultak gyakorlatilag. Ellentétben a „szocialista tábor” összes többi tagjával, akik megtartották nemzeti identitásukat, belőlünk kiölték a nemzeti érzést, Istenhitet, miközben a hamis internacionalizmusukat beoltották.

Most itt állunk, szemben sokszáz idegen „ingatlanfejlesztő” céggel, Simon Perez őszinteségével, a fosztogató multikkal, a zsebmetsző EU-val, tolvaj politikusainkkal, és senki nem mozdul rá e csibészségekre. Megbénultunk. Még az utcai tüntetések kirobbantásához is rendőrt kell alkalmazni, meg külföldieket, a brutalitáshoz pedig, több bomlott elme is szükségeltetik.

Reflexeink eltompultak, sunyi és meghülyített kollaboránsok széles rétege lett ránk idomítva, akik érdekeik ellenére is, újra és újra, ránk szavazzák a parazitát, nem lévén hovatartozási érzései és ismeretei. Érdekérvényesítő képességünk radikálisan lecsökkent, miközben identitásunk is gyengült. Így áll szembe velünk Perez, és fenyeget, üvegzsebünkben pedig a világ gonosz fele kotorászik, leplezetlen buzgalommal. A „kispénz is jópénz”! Így jártunk, idegenek írják történelmünket, írtják irodalmunkat, a saját érdekeiknek megfelelően. Sürgősen ki kell iktatnunk őket, különben rosszul járunk!

Közösségeinkbe az idegenek, felforgatókat delegálnak, akik jó pénzért, szétverik összeálló közösségeinket, szervezeteinket. A beépített ügynököknek nagy a szája, mindig tudnak néhány alkalmatlan ötletet, és félreviszik a jó dolgokat. Meg kell szabadulnunk tőlük.

Onnan ismered fel a „pénzen vettet” mai kisközösségeidben, hogy amikor a józan ész cselekvő döntéseit meghozod, legjobb tudásod és szándékod szerint, az illetőnek azonnal kifogásai vannak, és buggyant ötletei, a tied helyett, amit szorgalmasan tukmál, ha kell, ha nem. Ellene megy, a természetes cselekvésnek. Úgy szabadulsz meg tőle, hogy erőteljesen karikírozva, te is felmutatod ötleteit, úgy, hogy kilátszik az ártó szándék. Ilyenkor mindenki észreveszi, és a közösség, megdarálja a figurát. A gyakorlatban jól működik a módszer. De összebeszélhetsz 2-3 megbízható baráttal, és így is kivitelezhető, de a becsületre ügyelj!

A jó hír az, hogy a Jóisten már utánunk nyúlt, segít. Világosan látható, hogy egész kis hadserege dolgozik értünk. Már csak össze kell rámolnunk magunkat, és sínre kerülnek dolgaink. Eljött az ideje, hogy visszavegyük tetterőnket, hitünket, kultúránkat, jogainkat, kötelességeinket. Tanulnunk kell. Mindnyájunknak. Sokat. A sajátunkat.

Következzen tehát Nimród története, ahogy működési területéről, és az ókori irodalomból kigyűjthető volt. Egy előadás nyomán jegyeztem le, 2007. novemberében. A történet vázlatos, de igen jó segítséget ad az induláshoz.

Nimród

Nimród apja Tanaisz király, Ataisz, Gondvána és Ária ura, világkirály, aki 260 ezer és 255 ezer között uralkodott, a Vízözön előtt, az Aranykor végén.

Édesanyja tündér, aki nem éli túl a szülést. Tanaisz soha többé nem nézett nőre, de sokáig a fiára sem. Őt okolta felesége haláláért. De Nimród 10 éves kora körül megerősödik, megnyúlik, sportol, vadászik. Apja csak ettől kezdve neveli.

Íjat kér és kap apjától ajándékba, és egész gyermekkorában ezzel vadászik, igen nagy buzgalommal és ügyességgel. 14 éves korában Turán pusztáinak oroszlánjaira vadászik, 365 kísérővel. Legendás vadásszá válik.

Egyszer csodálatos szarvasünőt lát, oldalán csillagok ragyognak, homlokán viseli a Napot és Holdat.

Ismerős? Hordozza Isten éjszakai és nappali fényét. Ő a Csodaszarvas, aki akkor tűnik fel nemzetünk életében, amikor a Jóisten üzen, és kiszabja soron következő feladatainkat!

Azonnal üldözőbe veszi, és végigűzi a fél világon, nyugat felé. Mögötte marad a Karakum, a Kaspium, a Kaukázus, a Don medence, a Meotisz mocsarai is, amikor nagy hegyekhez ér. Átkel a Kárpátokon, és egy különös, csodálatos szépségű országba ér. Egy nagy folyót, kanyarjában pedig, egy csodálatos hegyet talál, a hegyen egy Csillagkaput, amin belép.

Minden Istenkirályunk a szent Árpádok alatt, itt és így kapta meg a kiképzését, beavatását. Atilla és Mátyás király történetéből ez ismert.

Belép egy másik világba, ahol különös, széparcú, fehérruhás emberek megtanítják a csillagismeretre, a fémművességekre, a zenére, ezoterikus tudományokra, a mágiára és az alkímiára. Két évig tanul itt.

Visszatértébe Úrba, eltéved. Egy völgybe ér, ahol belelép egy farkas fészekbe. A farkas fiakat visszateszi a fészekbe, megsimogatja őket, de az anyafarkas rátámad, így kénytelen megölni.

Ilosvay Selymes Péter és Arany János Toldijában ugyanezek a motívumok jelzik a nemzetsorshoz, ősökhöz kötődést!

A hímfarkas, iszonyú gyászban, üvöltve, foga közé kapja párját, és elviszi az állatok országába. A farkast követve jut el Nimród a Beszélő Állatok Völgyébe, az állatok országába.

Itt az Állatkirály uralkodik, az Állatok Ura, aki egyes legendákban egy hatalmas bölcs oroszlán, máshol ősz öregember. Ő adja vissza az anyafarkas életét. A tisztségviselők és állampolgárok is, beszélő állatok. Nimródot felelősségre vonják az állatok megöléséért, a vadászatokért, és elítélik.

Ez a történet átmegy a koraközépkori, Európai keresztény legendákba, így Szent Hubertusz legendájába, és irgalmas szent Julián francia legendájába is, feltehetően általunk, keresztény hittérítő munkánk következményeként!

Az állatok ítéletet kérnek Nimródra az Állatkirálytól. Büntetésből, egy forrásból kell innia, ami esküre kötelezi. Nimródnak meg kell fogadnia, hogy soha többé nem öl, és nem eszik állatot. (Ez a Nimródi eskü.) Ettől kezdve Nimród mindenütt hirdeti, hogy az ember beérheti a növényi táplálékkal, nem kell ölnie a táplálékért.

Az állatkirálytól csodás ajándékot kap, megérti az állatok, növények, ásványok nyelvét. Az Állatkirálytól megkapja a kézzel gyógyítás titkát és képességét is. Ettől kezdve Nimród táltos tincseket visel a halántékán.

Az állatkirálytól megtudja életfeladatát, azt, amiért e világra született. Ez a feladat sokkal fontosabb, mint az, hogy Nimród Ária, Gondvána és Ataisz trónörökös hercege.

Ekkor mondja meg Nimródnak, hogy az Ö feladata a Megnevezhetetlen megcélzása, az első emberi harc megvívása, a gonosszal. Perzsául Arimannak nevezik, magyarul Ármány, káldeusul az Apátlan, aki egy hatalmas égi városon kering, ellipszis pályán a Föld körül, aminek kerekei között a gonoszság fekete tüze hömpölyög. Ha alakot ölt, feje a vadszamárra emlékeztet. A Sötétség, a teremtéskor alakul ki, egyidős a téridővel. Szopia és a Káosz fia. Anyja megrémült tőle, amikor meglátta, és elmenekült.

Ez a szörny akadályozza az ember lelki felemelkedését Istenhez, a Lélekútat. Ő viszi őnzésre, gonoszságra az óvatlan embereket.

Nimród előtt soha, senki nem próbálta elpusztítani a Gonoszt.

Nimród harcosnak születik, de táltossá, orvossá avatják. Kesereg ezen, de az állatkirály vigasztalja, hogy cserébe olyan vadra vadászhat, amilyenre még soha, senki.

Bál kinyilatkoztatja, hogy Nimród azért született a világra, hogy elsőként megküzdjön a gonosszal. Megkapja Bál íját. Ez az erős íj, csodás tulajdonságú, idege Nagyboldogasszony hajszála.

Bál a sumer-káld mitológiában a spiritualítás, az igazság, a belső út, a spirituális harc istene. Nálunk Ő Hadúr! Számtalan település és földrajzi hely őrzi nevét, pl. Bakonybél, Balaton, stb. A hatodik csakra, a harmadik szem Istene, köve az ametiszt.

Nimród így lett Fényharcossá, a Ragyogók hősévé.

Úrba hazatérve megnősül, felesége a tündér, Enéh, aki ikerpárt szül, Turt és Írt. Túr barna hajú, barna szemű, mágus, táltos. Ír szőke kékszemű, harcos. A Ragyogók két alfaját képviselik. Az indogermánok őse Ír, a magyaroké Tur. A két fiú állandóan viszálykodik. Az Apátlan mindent megtett, hogy a Ragyogókat összeveszejtse.

Nimród felkészül életfeladatára. Isten segítségével felépíti Bábel tornyát. A 7 szintű torony olyan magas, hogy hegye a Hold pályát súrolja. Minden szintje más drágakő. Jáspis, rubint, színarany, smaragd, zafír, ametiszt, hegyikristály, más legendákban gyémánt. Egy emelet magassága, háromszorosa egy babiloni palotának.

Nimród felkészül a harcra. Parancsot ad a város kiürítésére. Lakosai a Zagrosz hegységbe menekülnek. Feleségét és két fiát a Kárpát medencébe küldi.

Amikor mindenki biztonságban van, felölti királyi ruháit, fejére teszi Szentkoronáját, ujjára húzza híres Csillaggyűrűjét, kezébe veszi Bál íját, az Istenekhez fohászkodik, és elindul.

Fellép az 1. emeletre, aktiválja gyökércsakráját, szólítja Szint, a Holdistent, a csakra urát, és befogadja erejét.

Fellép a 2 emeletre, aktíválja szexus csakráját, szólítja Mardukot, a csakra urát, és befogadja erejét.

Fellép a 3. emeletre, aktíválja Napfonatát, szólítja Samast, a Napot, a csakra urát, és befogadja erejét.

Fellép a 4. emeletre, aktíválja szívcsakráját, szólítja Istárt, a csakra urát, és befogadja erejét.

Fellép az 5. emeletre, aktíválja torokcsakráját, szólítja Nabút, a torokcsakra urát, és befogadja erejét.

Fellép a 6. emeletre, aktíválja harmadik szemét, szólítja Bált az Igazság urát, és befogadja erejét.

Fellép a 7. emeletre, megnyitja koronacsakráját, szólítja Nergált, az aranykor, a béke Istenét, befogadja erejét, és megfeszíti íját.

Már kel a nap, királyi ruhában, fején a magyarok tündöklő Szentkoronája, ujján ott ragyog a Csillagok Gyűrűje, és benne összpontosul a világegyetem összes jó ereje.

Ekkor a gonosz, fekete mágiával megtéveszti, olyan képet vetített elé, miszerint feleségét és fiait szörnyetegek támadják és kínozzák. Nimród kizökkent a meditációból, keze megremeg.

Nyílvesszeje eléri a gonoszt, de a lövés gyenge. Az elkapta a vesszőt, megmártotta a gonoszság fekete tüzében, és visszahajította, eltalálta a zikkuratot, ami megsemmisült.

Nimródot védte az istenek ereje, nem halt meg. Aranyatyácska kiragadta a kataklizmából, és az égre helyezte. Ő ma az Orion, a Kaszáscsillag.

Dél mezopotámiai mítoszváltozatban, az ellenség bevonul Urba, elfogja és kivégzi Nimródot. Keresztre feszítik! Az Életfára!

Hihetetlen erejű jelkép. Átvilágít év százezreket, és ma is ragyog az, az ősi, első emberi áldozatvállalás.

Ez az áldozatvállalás jelenik meg 2 ezer esztendeje, Jézus üdvtörténetében, újra! Ugyanaz a harc, ugyanazzal a gonosszal! Ugyanazok feszítik meg! A gonosz kollaboránsai!

Nimród testét hívei titokban megszerzik, a Pilisbe hozzák, és a legmélyebb, törpék vágta barlangban eltemetik. Teste él, alszik, szíve máig dobog. Ezt hallani a Dobogókőn.

Más mítosz változatokban, lelke itt maradt a köztes létben, égi fényharcossá vált, a Hadak Útján. Viharos téli éjszakákon, égi lovasaival végigvágtat a mennybolton. Ilyenkor retteg minden gonosz a Földön, megremegnek! A Ragyogók pedig újra mosolyognak, és bizakodnak a jobb jövőben.

Úgy tartják, hogy amikor az Aranykor újra eljön, utóda kibékíti a Ragyogókat, és béke lesz a Földön. Nimród szíve akkor megáll, nem dobog már tovább a Pilisben, lelke pedig megnyugszik, és hazatér a Mennybe.

A csata nyoma, 250 ezer év után is megmaradt. 1925-ben, Sir Leonard Vooley kiásta Bábelt, a csata helyszínét. Ásatási jegyzőkönyveiben leírja, hogy a torony valami kristály épület lehetett, de elképzelni sem tudja azt az energiaforrást, ami 50 km-es körzetben, üveggé olvasztotta a palotát, a földet, és minden egyebet. Mi, 2007-ben, sajnos már ismerjük ezt az energiaforrást. A lelőhelyét azonban már nem ismerhetjük meg. Szétbombázták az amerikaiak.

1965-ben Katrin Cannon pontos műszerekkel, erős radioaktivitást mér a területen.

Az 1992-es öbölháborúban, az amerikai légierő, pozdorjává bombázott minden romterületet Irakban, így Bábel romjait is. A Vadszamár ma is dolgozik, és a kollaboránsai ma is őt szolgálják! Megpróbálják az Aranykor emléke helyére csempészni, mai, szutykos világuk koholt alapjait. Mintha Jó, sohase lett volna a Földön. Mindent pusztítanak, ami a múlt jó oldalát mutathatná.

Tudni kell, hogy az Aranykor végén, Ataisz és Gondvána szigetbirodalmainak pusztulásakor, a birodalmi központok Áriába kerültek át. Ária mai utódállamai, Irak, Irán, Afganisztán, Pakisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Tadzsikisztán, Kirgízia, a Kaukázus és környéke, és kisebb területek Törökország, Oroszország, India, Mongólia és Kina csatlakozó részeiből.

Ahonnan a birodalmi központok komoly régészeti leletei várhatók, az Irak, Irán, Afganisztán. „Amerika” ezek közül két országot már szétbombázott és kifosztott. Most Irán következik. Ármány keményen pusztít, akadályokat gördít az ember elé, hogy ki ne emelkedjen az állati sorból, meg ne ismerje valódi múltját.

Nimród szent csatájával kezdődött a mi időnk, az újabb kor.

Felnőve a Nimródfiak, Túr és Ír, a Pamírban vérszerződést kötnek, az első vérszerződést a Földön. Tudjuk, hogy a második vérszerződést a Nimródivadék Jézus kötötte tanítványaival, és azóta is, minden Szentáldozáskor, minden Úrvacsorán ez történik, szerte a világon. És Árpád is vérszerződést kötött e régi kötés emlékére, a hét szittya vezérrel, mielőtt a Kárpát medencébe költöztek.

A Jó és gonosz harcát Nimród vívta meg először, és azóta, mindnyájan ezt vívjuk, akik Isten Igazsága mellett tettük le voksunkat. Ennek jegyében kezdődött ez az Aranykor utáni, új időszak. Az Őskor, Ókor, Középkor és az Újkor.

Ettől a nyilazástól, Nimród ősapánk harcától, a gonosz ellen, ettől vagyunk a Nyilas Nemzete! Ezt szeretnék feledtetni velünk, minden eszközzel, a gonosz népei, és a kollaboránsok, sokezer esztendeje, sikertelenül!

Nimród, és fiai, ott vannak a csillagos égen, és ez már az első Isteni Kinyilatkoztatások ismeretanyagába bekerült. És természetesen a Csodaszarvas is, Isten rendelése szerint.

1. A decemberi égbolton látható Nimród, Fiaival és a Csodaszarvassal.

Nimród emlékét megőrizték a régi Ária utódnépei, az ókori Babilon, a későbbi Perzsia, a Kusánok és az ismeretlen okból szaszanidának mondott Pártusok. A közös az utódnépekben, hogy nem tűrték meg a gonosz működéseket maguk között, királyaik és táltosaik tisztították szellemiséget és a szakralítást, hogy emberi életet lehessen élni.

Babiloni avatottak működtették valaha az Életfát, és az ennek megfelelő társadalmat Mezopotámiában. Változatos formákban, azonos lényeggel. Ábrázolásait kőbe faragták, pecséthengerbe vésték. Az Életfában a Lélekút is megjelenik.

Az avatott Igazlátó, attributumaival, az életfával, és az Isteni Üzenetet hordozó Csodaszarvassal ábrázolt, Nimród emlékére. Az Életfa hordozza a Világ-Virágot, a Lélekút létráját, az Anyaisten hálóját, és Bábel szent tornyának emlékét, ahol először állt ellen ember a gonosznak.

A Kusán síremlék Életfái már másképp mutatják ugyanazt, de a Szentháromság a boltozatban eltéveszthetetlenül és hibátlanul hozza a Világot Teremtő erőket. Figyelemreméltó, hogy talán az első angyal ábrázolások itt találhatók.

Nimródot utóbb Bar Kushnak, a Kos Fiának is mondták, mivel a Kos időszakában született. Avatott utódait pedig így ábrázolták. Itt is megfigyelhető a Kos hordozta Szentháromság ábrázolás, és a Levegő-Lélek elemet megidéző szárnyak.

Perzsia trónjának ábrázolása Bábel szent tornyát idézi. A király alatt az ország, és népe, felette pedig a Menny szintjei, legfelül Ahura Mazda, a Jóisten.

Dáriusz síremlékén világosan látszik a Babiloni tornyot idéző szerkezet, a tetején a Nimródot idéző testtartásban, íjjal a kezében, a király, Dáriusz ábrázolt. Nimródot minden nép tisztelte, szerette, és hálás volt neki, az út kijelöléséért. Egyedül a zsidók nem szerették Nimródot, feltehetően azért, mert vonakodtak teljesíteni az ego leépítésének lélekúti elvárását. A Talmudban nemtelenül megnevezett Nimródot, Jézust és a Szűzanyát szapuló zsidóságnak több évszázados munkájába került, az alapvetően szittya kereszténység, zsidó gyökérbe oltása, és ott is tartása, 2000 éven keresztül. Így próbálták megoldani, a Jézusi tanítás hatástalanítását. Kevés híján sikerült nekik.

Mára fordult a kocka! Hiába próbálják kizsarolni a Jézusi szeretetet, amit emberségért ingyen is megkapnának, mindenki elhúzódik, Tartanak az önzés és egoizmus messianisztikus megnyilvánulásaitól, az elfogadás és belátás teljes hiányától, az együttműködés képtelenségétől. Nagy tragédiája ez, ez egyébként tehetségesnek tartott népnek.

A szaszanida ábrázolás Nimród és apja Tanaisz vadászatát ábrázolja. Ebben az időben már kezd felhígulni a nimródi hagyomány, de a glória azért ott van Nimród feje körül.

Ez a pártus-szaszanida ábrázolás Baktriában és szerte belsőázsiában is feltűnik, és ugyanúgy megidézi a nimródi Istenességet, mint a korábbi kegytárgyakon fennmaradt ábrázolások. 

A mai ember történelemének ezek az alapjai. A hiteles magyar történelem.

Nem azt igazolják, amit eddig tudtunk a történelmünk elejéről. Fel kell tehát szednünk a cövekeket, amiket az „Európai füllentők” a görögöknél, rómaiaknál levertek számunkra, és vissza kell térnünk saját alapjainkhoz.

Megfigyelheted, hogy Nimród története mennyire hasonlít Jézuséhoz. Nimród, amikor felvállalta ember létére azt a harcot, a gonosz ellen, amit korábban csak Istenek vívtak, arról a szeretetről tett tanúbizonyságot, amivel Jézus is szerette az emberiséget. Mindkettőjük áldozata egy tőről fakad, a miénkről. Kivégzésük is ugyanúgy ment végbe, ugyanazok által. Keresztre feszítették őket, a gonosz, gonosz szolgálói. A kereszt ősöreg jelkép, az Életfa.

Nekünk ugyanezeket az áldozatokat kell meghoznunk, ugyanúgy cipelnünk kell keresztjeinket, áldozatos lélekkel. Hát ide kell visszatalálnunk, hogy javuljon világunk, általunk. Beteg világunkat kell gyógyítanunk, hogy a „vadszamár” által megnyomorított népek reménye lehessünk, a gyógyulásra.

A mi történelmünk legalább 300 ezer évvel korábban kezdődött, mint Europáé.

Ma sem építkezhetünk a szomszéd hamis alapjára, csak a sajátunkra. Annál is inkább nem, mert nekünk, Igaz alapokra van szükségünk, hogy felépítményünk is szilárd legyen.

Különben is, Magyarország már akkor, a saját alapjain álló, szilárd jogállam volt, amikor Európa még, marakodó, istentelen néptörmelékek romhalmaza volt, a „nagy Róma” széthullása után. Európa azóta sem szedte össze magát morálisan, azóta is parazita alapokra építkezik, és ma ezeken áll.

A régi, de szilárd alapok nálunk vannak, a kezünk ügyében. Használjuk hát legjobb belátásunk szerint, nemzetünk és a világ javára!

A gonosz győzelme és Nimród kivégzése után, nem állt le a pusztítás. A városállamok megroppantak, kihaltak, a nemzetek kivesztek, az emberiség nagy részével együtt. A kultúra, lehanyatlott. A birodalmi központokat ellepte a föld. Az ember újra, állati sorba csúszott vissza. Kis híján kipusztult. A gonosz uralta el a Földet. Ma is az uralja.

Az ember kikapaszkodása vert helyzetéből az Anyaisten tiszteletével, Nimród emlékének ápolásával, a pattintott kő korszakával kezdődött újra. Altamira, és más barlangok képei, és az un. Szemidolok is, tanúskodnak erről. Hosszú, és nehéz út volt. 

E mítosz ismeretében megérthető, hogy a nímródfi Szent Atilla Istenkirály, miért gyűjtötte egybe a gonosz által szétszórt, anyanyelvüktől és kultúrájuktól már megfosztott germán népeket, és telepítette le őket egy tömbbe, a mai helyükre. Megérthető a történelmünkben Géza fejedelemként ismert, Szent Géza Istenkirály, Szent István apja, miért íratta le magyar róvással, de ógót nyelven a turáni királyok és népek történetét, és miért adta a nála vendégeskedő, már kultúrálatlan, barbár gót főurak kezére, ami az 1200-as években tűnik fel újra német földön, Níbelung Énekek címen, és lesz méltán, újra, az újkori germán mitológia alapja. És megérthetők az Árpádházi királyok is, miért németeket telepítenek magyarországra, százezrével.

Az is megérthető, hogy miért húzódtak messze, a távolkeletre a hunok, megalapítva Kínát, Japánt, Indiát, amíg középkeleten a gonosz pusztított, és jöttek vissza érintetlen és tiszta szittya kultúrával a 300-as években, egészítették ki a kereszténységgel a Volga könyökben, és végezték el a Kárpát medence tisztítását, miután stabilizálták jogi helyzetét. 

Ezek után már beköltözhettünk mi is, magyarok, a Gyógyító nép, és téríthettük az összeomlott Róma törmeléknépeit Europában, behozva a keresztény szakrális gazdaságot. Ezt nevezték utóbb középkori feudalizmusnak a történészek, nem túl nagy éleslátással.

Ezek ismeretében, nézzük a szilárd alapokat, a Jászkürtöt és a jászokat. Merítsünk egyet a hivatalos történelemtudományból, a jászok körül, és figyeljük meg, hogyan is keverik „hivatalosék”.

A jászberényi Jász Múzeum egyik tárolójában elefántcsont kürt fekszik. Viharvert, de sérülései, kopásai ellenére is szemrevaló darab. Ma, az interneten, a „jaszkurt” képe mellett, az alábbi szöveg olvasható:

„Állandó kiállításunkban egy ún. szentélyben kapott helyet, az ország egyik legrégebbi történelmi ereklyéje, a legendás Jászkürt vagy más néven Lehel Kürtje. A X-XI. szá­zadból, Bizáncból származó ele­fántcsont kürthöz fűződik egyik legszebb hősi mondánk, a Lehel-monda. A kürt minden korban a já­szok összefogását szimbolizálta. Az egykori jász kapitányok gyakran vi­selték hatalmi jelvényként, de nagy ünnepeken ebből ittak egymás egészségére is. A kürt ma is a jászok legféltettebb kincse, amelyet csak jeles alkalmakkor vesznek ki szen­télyéből.” (Kiemelés tőlem. TJ.)

Nézem a vésetrajzot, és elbizonytalanodok. Nem tudom, mitől bizánci a kürt. Kétségeim vannak a jász összefogás „bizánci” gerjesztettségét illetően is. Bizánc széthúzást és meghasonlást gerjesztett, különösen utolsó századaiban. No és romlott volt, páratlanul. A Jászok meg nem erről híresek.

A felirat fogalmazó tájoltságával is adódik némi problémám. Nem értem, mitől lehet szép neki, Lehel orrgyilkolási története, mert az orrgyilkosság jóformán sehol sem esztétikus, ha pedig bennünket ölnek, kifejezetten kellemetlen. Talán csak nem „internacionalista” az istenadta?

Mert ha éltcéljait nem a saját környezetében találja meg, amikor az életenergiákat nem oda nyomja vissza, a sajátjával együtt, ahonnan vette, hanem a „nagy büdös internációba ”, biztos, hogy pusztít maga körül a csibész. Kitapasztaltuk 60 év alatt, bőségesen. Ideje lenne más, jobb, emberi alapállást találni.

Miről is híresek a jászok?

Első emlékem róluk, teljesen közvetlen. Jászberény széli kocsmákban mesélik, hogy az első tsz szervezések itt, még Rákosi alatt, döcögősen mentek, az emberek vonakodtak belépni a „közösbe”, és elhajtották az aktivistákat. Pofonok csattogtak, „pro és kontra”. Akkor a „párt”, segítséget kért az ÁVO-tól.

Ki is jött egy Pobedányi ÁVO-s, a pofonok már csak „pro” csattogtak a fegyverek árnyékában, de a tsz-ek csak nem alakultak, és a kocsi is eltűnt, az ávósokkal együtt. Nyomtalanul. Az egyik faluból még eljött, monoklikat és zúzódásokat hagyva maga után, de a másik faluba, nem érkezett meg.

Utánuk küldtek egy szakasznyi ávóst, autóbusszal. Azok is eltűntek, buszostul. Azután két teherautónyit, és azok is. Utóbb, a fél hadsereg kereste őket, vallattak is keményen, hetekig, mégsem találtak semmit. Máig nem kerültek elő!

Ez volt az első találkozásom a Jászok hírével. Eredményesen ellenálltak a gonosznak. Kalapot le!

Utána néztem, nagy kézikönyvekben, mit tudnak azok a jászokról, és fura mellébeszéléseket találtam mindenfelé. Erről a népcsoportról alig mond valamit a történelemtudomány, az is ellentmondásos. Lám, a másik oldal is észrevette határozott értékrendjüket és kiállásukat, és dugdossa! Nehogy valami szó érje, a nagy Róma háza elejét, mert azt csak dicsérni szabad. Irány tehát a sorok közé. Onnan ki kell derülnie ennek annak. Itt aztán megértettem az ávósok ügyét is.

Ma, a történészek nem szokták leírni, de azért a régebbiek térképein látszik, hogy amikor a nagy Római Birodalom két provinciát is létrehozott a Kárpát Medencében, Pannóniát és Dáciát, 5-5 veterán légiója képtelen volt e két provincia egyesítésére, mert a két provincia közötti 50-150 km széles sávban jászok (jazigok) éltek, és ragaszkodtak hagyományaikhoz, hazájukhoz. Pedig a Duna bal partján több, kőből kiépített hídfőállása is volt a rómaiaknak, így pl. Dunaföldvárral szemben is. Próbálkoztak is, többször is.

A nyílt alföldi terep ellenére, a „nagy Róma”, se kiirtani, se kirabolni, se elhajtani, se legyőzni, se tönkretenni nem tudta őket. A „nagy római repertoár” ennyiből áll, és ez a jászokhoz kevésnek bizonyult.

Ez elég volt több kisebb Európai kultúra megsemmisítéséhez, az Európai kelták kiirtásához, a Brit szigetek nagy részének elfoglalásához, a germán törzsek leigázásához, É-Afrika és Egyiptom kifosztásához, Juda nomádjainak szétzavarásához, a fél közel-kelet elfoglalásához, de a jászokhoz édeskevésnek bizonyult.

A teljesség kedvéért még a Hunok és a Pártusok legyőzéséhez is kevés volt, mert az istentelen barbár hódító, a „nagy Róma” roppant rablóhordája, ott tört meg, ahol békés kultúrnépekkel, a Teremtő Isten hitén élő, szittya népekkel találkozott. Utóbb, a vesztét is ezek okozták.

Ide másolom a hivatkozott térképet:

2. Hatsek Ignác térképe, Szalay-Baróti: A Magyar Nemzet Története c. négykötetes könyvéből.

A Millenium idején jelent meg Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története c. nagy, 10 kötetes munkája, amiben a Pannóniára és Dáciára vonatkozó részt, Kuzsinszky Bálint írta. Ebben a részben közöl le több rajzot, Traianus oszlopának részleteiről. A jelzett kép aláírása: „Iazig-szarmata lovasok Traianus oszlopán. Rajzolta Cserna Károly.”

3. Iazyg-szarmata nehézlovasok Traianus oszlopáról. Rajzolta Cserna Károly. 

Aha! A jazigokat tehát szarmatáknak is nevezték a rómaiak, és biztosan jól ismerték őket, mert ilyenek mészárolták le az akkori világ legerőszakosabb birodalmának, legkegyetlenebb hadseregét, Carrhaenál (ma Harran), Kr.e. 53-ban, az utolsó emberig, amikor átlépték az Eufráteszt, és megtámadták a békés szittya Pártiát. Megpróbálták gyarmatosítani, és kifosztani, úgy ahogy szokták.

Crassus, és 5 veterán légiója, megpróbálta kitúrni a békés szittyákat a saját hazájukból, és rajtavesztett! Akkoriban így járt minden szemtelen agresszor, velünk szemben. A dombormű, és a rajz, pikkelypáncélos iazyg-szarmata nehézlovasságot ábrázol, harc közben. Ők azok a szittyák, akikbe beletört a rabló Róma foga.

Ők, ugyanolyan „lovas nomádok” mint mi, akik ugyanúgy szittyák, mint mi, ugyanazon a kultúrán nőttek fel, mint mi, ugyanaz az államszervezetük, mint a miénk, ugyanaz a hadseregszervezésük, mint a miénk, ugyanazok a hagyományaik, panteonjuk apróra, ugyanaz a genetikájuk, ma is.

Ha most a mai magyar történelemtudomány ismeretlen idegennek írja le őket, akkor biztosan tudható, hogy a mai magyar történelemtudomány művelői, az „ismeretlen idegenek” nálunk! Fondorlatos módon beférkőztek közénk, megtévesztenek bennünket, önvédelmünket elveszik, hogy idegen érdekeiket, velünk szembe érvényesítsék!

Ez összeesküvésük gyakorlata, itt és most!

A parazita metódus. Élősködő technológia. Sejted már, mi és miért történik nálunk, 1849 óta?

A szarmaták egy része utóbb É felé, elhagyja a Kárpát medencét, és országot alapít, megalapítja Szarmáciát. Ennek ma történetesen Lengyelország a neve! Az itt maradottak a jászok. Nos, a két régi, szittya keresztény nemzet rokonsága táplálja, 1500-2000 esztendeje, a lengyel-magyar barátságot. Gondoltad volna? Mert ilyen természetes összefüggésekről, szó nem esik az akadémiai történészeknél.

Ehhez dilettáns kell!

Levonva a levonhatókat, a hagyomány megőrzése e népcsoportunknál, a jászoknál, eredményesebb volt, mint a többinél. Hagyományuk minden időben, megtartotta őket. Hát erről is híresek a jászok! Csípi is ez, a paraziták szemét.

Érdemes tudni még azt is, hogy a mai hivatalos magyar „történelemtudomány” szerint a jász egy titokzatos múltú nép, akiknek a történelme nem akar kiderülni! A 12.-13. sz.- ban, a kunokkal együtt települtek a Kárpát medencébe, de hogy honnan, azt misztikus homály fedi. Figyeled?

Ez a delejes homály, feltehetően „vajákos varázslat” eredménye lehet, mert hogyan-hogyan nem, már 1500 esztendővel „betelepedésük” előtt is itt éltek, és bosszantották a „nagy” Rómát. E két dolog pedig „vajákos varázslat” nélkül, egyszerre, nem lehet igaz.

Kézenfekvő, hogy a kunok Kunországból jöttek, ami a Kárpátoktól a Krímig tartott, az Al-Duna és az ukránok között. Ma, Isten tudja miért, Moldovának hívják, kicsit előbb, Beszarábiának, de attól még Kunország, ami 800 esztendővel korábban még Hunország, Dengizik országa, Atilla birodalmának maradéka. Jerney János nyomokban még így tapasztalta, mikor ott járt, 1844-45-ben, le is írta a Keleti Utazásban. Megfejthetetlen talány, hogy helyettünk, miért pont a románok ragaszkodnak hozzájuk?

Micsoda „véletlen”!?

A Krímtől kicsit É-ra és K-re, a Meotisz mocsaraiban a szarmaták éltek, előttük a szittyák, utánuk az alánok, de éltünk ott mi is. Kicsi a világ!

Talán feltűnt, hogy Atillát nem Attilának írom. A magyar nyelvben a leírás mindig a kiejtést írja le, ellentétben az indoEurópai nyelvekkel. Amikor a francia úgy írja, hogy Clairvaux, kiejteni úgy kell, hogy klervó, az angol new-et pedig úgy, hogy nyú. Ez olyan, mintha mi, a bugylibicskát, töpörtyűnek ejtenénk. Becsüljük hát meg, csodálatos anyanyelvünket.

Lehet, hogy az is feltűnt, hogy itt, ott, humoros, a körülményeket élesen kiemelő, jelzős szerkezeteket használok. Nagyrészt Pincehely környéki anyai nagyanyám kiszólásai ezek, amiket nagy előszeretettel használt, de némelyik a sajátom. Nagyanyám ezeket utóbb, az itteni svábba is átültetett, mindannyiunk őszinte gyönyörűségére. Ezeken kívül is használt igen kifejező kiszólásokat, de azokat túl „szabad szájúnak” találom, egy dolgozathoz. Nem mintha hivatalos történelemtudományunk különösebben finnyás lenne a hazugságaival.

Ezek a képi sziporkák arra alkalmasak, hogy a minden időben nehéz anyagi létezésben, időnként megcsiklandozzák a lelket, viselje könnyebben ezt a nehezet.

Amikor 45 után beálltak brutális, neoprimitív viszonyaink, a tehetségtelen, szellemtelen és jellemtelen új vezetőréteg, nem volt képes eltűrni az élcet, és saját gyakorlatában, nem volt képes használni sem. A velük együtt mozgó szolgamédia sem merte, így aztán lassan kiveszett a szellem, a jelzős szerkezet, a képi megfogalmazás, anyanyelvünkből. Sürgősen vissza kell hoznunk!

Egy rólunk szóló, idegen nyelveken is megjelent enciklopédiában, arról ír Glatz Ferenc akadémikus, hogy lóhoz idomult lábunk és gerincünk, évszázadok alatt egyenesedett ki, az eke szarva mellett. Ráismersz az idegenre? Görbe lélekhez idomult, görbe gerinc, és görbe gondolat. Ha ez igaz volna is, mint ahogy nincs igaza, kíméletesebb megfogalmazást várnák tőle.

Felvéve az ő arcátlanságát, akkor kritizáljon, ha nem nálunk nomadizál, ha lesz tisztelt hazája, és ott a miénknél nagyobb emberséget és rendet talál. De amíg a mi tisztelt hazánkban él, tiszteletlen idegenként, a mi anyanyelvünket beszéli, tisztelje jobban, kenyéradó gazdáit! Alázatos kézcsókjától most, kegyesen eltekintek. Egy underground, avantgard gondolattal élve, ha a kultúrájából kivenném az enyémet, - a hamis Landeszmann után, szabadon az igazat, - kevesebb maradna belőle, mint egy kecskével üzekedő, hazátlan, kósza, birkapásztoré. Persze magyarázza dolgait az a „Sanda-parkinson” ami gyötri. Lazán ökölbe fogott kezén, mutató és matató ujján vadul rángatózik az öregujja.

Európa és az Akadémia szerint a hun Atilla, nem a hun-garusok őse, hanem a ger-manusoké. Terem még a mandulafa gesztenyét, gesztenyét! Ez aztán a „kunsztstikli”!

Így a magyar helyesírásban, az ő elméletük szerint, a germán helyesírást kell követni. Hát úgy éljen a hatszögletes fejük! Maradok a miénknél.

Történelemben is végig rólunk van szó, csak eltakar bennünket a sok idegen név és az idegen érdek. Ős kell Europának? Hát kreálnak. Kerül, amibe kerül! Isten Igazsága pedig veszik, és vele a miénk is.

Az Európai történelemtudomány úgy tüntette el a hunokat, hogy bennünket hol avarnak, hol kunnak, szarmatának, alánnak nevez, meg még Isten tudja hányféle néven, hogy kimondhassa, a hunok a „nagy Róma” „győzelme” és Atilla halála után kipusztultak, eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Az Európai csecseken kérődző magyar történelemtudomány pedig elfogadja „becsületszóra” hazugságaikat, félredobja Krónikáinkat, mondáinkat, a régi, becsületes történészeinket, és gazsulál a huncut idegeneknek. Ez az ótvaros történész sóder abban a pillanatban megsemmisül, mihelyt fény vetül rá! Ilyenkor aztán tagadnak veszettül, mint a „véres vak”.

Marczali még tudta 1900-ban, hogy a Tiszát, Trajanus idején Parthiscus folyónak, tehát Pártus folyónak hívták. Mellette éltek a Pártiából ide költözött jászok. Ma ezt miért nem tudják az Akadémiánál?

Isten malmai lassan őrölnek. A sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán, mostanában derítette ki a nemzetközi genetikai kutatás, hogy a jászok és palócok „vegytiszta” „perzsák”, a mai Irak és Irán területén élőkkel azonosak, genetikailag. Valaha ez volt a Pártus birodalom! Hát innen a Parthiscus folyónév!

Made in Mezopotámia!

A jászok és palócok tehát, a nagy múltú Ária maradék népe. A Ragyogók, akik testvérnépükhöz költöztek a Kárpát medencébe, hozzánk.

Ide másolom az említett térképet. „Mesélj helyettem virágszál!”

 4. A Tiszát Traján idejében még Pártus folyónak tudtuk. Megtalálható Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet c. munkájában. Felejtettünk volna? Dehogy! Elárultak bennünket értelmiségieink!

Ehhez, még távolról hasonlót sem állíthat magáról, egyetlen Európai nemzet sem, pedig nagyon szeretnék. Annyira, hogy nagy uralkodó őst kreáltak maguknak, Nagy Károlyt, Achent, és a Frank birodalmat. Mostanában derítette ki a bajor Heribert Illig és csapata, hogy 300 évet művi úton toldottak be történelmükbe, az egész Karoling kort!

Az is kiderült, hogy 273 korabeli oklevelük közül, 170 hamisítvány. Ősi, királyi közigazgatást koholtak maguknak, amit később tovább tódíthatnak. Nagy kérdés, hogy a maradék 103, mitől hiteles. Az is kiderült, hogy Nagy Károly egyetlen fennmaradt „története” koholt. Így aztán ez a „nagy” Károly, koholt Károly! Nem létező, fiktív. Ebből vegyél, ne a vidékiből!

Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a Dunántúl, soha nem volt frank befolyási terület. De azt is jelenti, hogy nem a Frank Birodalom fosztotta ki a két avar-gyűrűt, hanem egy barbár Európai rablóhorda, akik, nem lévén királyuk, királyi vezetés nélkül jöttek. Így aztán az is kérdés, frankok voltak-e?

Mi viszont tényleg nagy múltú kultúrák maradékai vagyunk, nagy kultúrával, és történetesen, ez az Igazság. A Magyar Igazság!

Ez nem dicsőség, nem is érdem! Ez állapot, ami kötelességeket ró ránk, akik birtokában vagyunk e hagyománynak!

Az volna természetes, hogy Európa igazodjon régi, sokszor bizonyított erkölcsünkhöz, hitünkhöz, ne pedig mi, az ő szutykos értékrendjükhöz.

Ez ellen berzenkedik Európa és a parazita, meg is próbálja elhazudni, Akadémiánk pedig, ez alá húzza a „kontrát”, kollaboráns buzgalommal. „A múltat végképp elfeledjük, Rabszolga had, indulj velünk!”

Az EU-hoz csatlakozva, a magyar mezőgazdaság 25 %-os támogatását, a többi tag 100 %-os támogatásával szemben, igazságosnak állították a szabad versenyben, és azzal indokolták, hogy nálunk sokkal kevesebb a bér!

Aki ebben az indoklásban megtalálja a természetes észt, a logikát, és a becsületet, haladéktalanul keressen meg, és magyarázza el. Az a furcsa, hogy politikusainknak ez megfelelt. Kik vezetnek bennünket?

Egyébiránt Kunországtól K-re, Kummagyaria feküdt, a Kuma folyó menti Magyarország, Magyar városával, a fővárossal, a kellős közepén, attól K-re pedig Dentumagyaria volt, a Karakum sivatagi Merk (Merv?) váráig.

Ez azt jelzi, hogy a magyar érdekszféra széle, K-en, a Kárpát medencétől ~3 ezer km távolságban volt, a középkor elején, É-on pedig a Balti tengernél, hála a Lengyeleknek!

5. A. A kumai magyarország fővárosának, Magyarnak romjai. Bendefy László nyomán.

Kummagyariába ~150 évig, a római pápa nevezte ki a püspököket. Hogy Juliánusz útvonala a magyar ősök felkutatására miért úgy alakult, ahogy, igen nagy titka történelmünknek. Kézenfekvő az lett volna, ha átmászik a Kárpátokon.

Erről a háttérbázisról választott le bennünket utóbb Európa, ettől ért bennünket készületlenül a tatár. Világosan érzékelhető az ellenünk konspirálás, a pápai levelezésekben, Juliánusz útja kapcsán is.

A kumaiak kereszténysége ténykérdés. De a hunoké is. Karaton király alatt vették fel a kereszténységet. A lenti szakaszt, Szekér Joákim: Magyarok’ Eredete c. 1791-ben kiadott munkájából, a 60-ik oldalról másoltam ide. Ez az első magyar nyelvű, magyar történelmet leíró történelemkönyv! Kínai adatok alapján dolgozott a jezsuita szerzetes. A kínaiak feltehetően kíváncsiak voltak a határaikról elköltöző hunok későbbi dolgaira is. Miért hazudtak volna maguknak? A hivatkozott történészek és ókeresztény írók is ismertek ma. Miért hazudtak volna? Történészeinknek is felteszem ezt az egyszerű kérdést.

Tényleg, miért hazudtok magatoknak és nekünk is, fiuk? Nektek mitől muszáj?!

7. A. Szekér Joákim: Magyarok’ Eredete, Pozsony, 1793. Ez az első magyar történelemkönyv, magyar nyelven.

6. A térképen Kumagyaria látható. Magyar (Mazar) városa nagy keresledelmi csomópont volt. Bendefy László nyomán.

Azidőtájt a Fekete tengert még Magyar tengernek ismerték a népek és évszázadok, mert körülötte mindenütt magyarok éltek. A régi térképek hozzák ezt az elnevezést, de ezek Magyarországon kiadott munkákban csak kivakart névvel jelenhetnek meg. Ide másolom Perzsia térképének egy részét, a Mare Magiore felirattal, Neumann-Murza: Persische Seiden, Leipzig, 1988. c. könyvéből, a 23. oldalról.

8. A bal felső sarokban ábrázolja a Magyar Tengert. Az NDK-ban nem a magyar cenzúra működött.

Persische Seiden, VEB E.A. Seemann, Leipzig, 1988. 23. oldal

 

9. Ez Martellus Világtérképe. Megfigyeled? Minden tenger megnevezett, kivéve a Magyar tengert. Onnan ki lett vakarva a név. Vakulj magyar!

A térképet, kivakart névvel, Klinghammer-Pap-Váry: Földünk tükre a térkép, Gondolat, Budapest, 1983. c. könyvből vettem. 56. oldal, 49. ábra.

Hát ez az ábra nálunk, a cenzúrával!

Tudni kell még a jászok kiállásáról, hogy amikor az idegenlelkű Habsburg I. Lipót, a kapzsi és mohó, szatócs császár eladta a Jászságot jászostul a német lovagrendnek, Ők, visszavásárolták magukat, Jászságostul! Ma is működne e csábító a megoldás!

A „rablómeséhez” az is hozzátartozik, hogy Lipót olyan földet adott el, ami soha nem volt az övé. Szentkoronánké, a miénk volt. Nálunk ugyanis minden föld, a Szentkorona tulajdona, és a soros király is az, ma is joghatályosan!

Az öröklétben egy kis ideig, Lipót gondjaira volt bízva országunk, hogy gazdálkodjon rajta a nevünkben és képviseletünkben, addig, amíg uralkodik!

Nos, neki erre futotta! A saját hasznára, nem a sajátját adta el, hanem a mienket! Ez aztán az igazi Habsburg virtus! Persze nem ő volt az első hitszegő Habsburg történelmünkben, nem is az utolsó. Még ma is kerülgetnek bennünket, ácsingóznak, hátha még egyszer...

Csibész példája ragadósnak bizonyult, a mai napig ezt teszik idegenlelkű, bűnöző vezetőink.

Micsoda szép idő lehetett, amikor törvény rendelte el, hogy a hazugnak nyelvét tépjék, a tolvajnak kezét vágják!

Érted miről van szó?

Tőlünk veszi át Európa az államalkotó rendező elveket, szellemi vívmányokat, a kereszténységtől, az államszervezéstől, a hadseregszervezéstől a mezőgazdaságon és iparon át, a fehérneműig, a ruházatig, a szaunáig, ezt azután szégyelli, és letagadja. Inkább a barbár rabló Rómát kiáltja ki minden kultúra tövének, bennünket meg barbárnak hazudik, és lesajnál. Ezután megveszik kilóra akadémiánkat, ezek meg azt mondják rólunk 160 éve, amit a csibész Európa elvár.

És el is hiszik saját hazugságaikat! Elveszik történelmünket, és azt várják ettől, hogy így, múlt nélkül, kipusztulunk. Persze tévednek itt is, mert nem számolnak az amatőrökkel és dilettánsokkal, akik 1849 óta, párhuzamosan a jól fizetettekkel, kikutatják a magyar történelem igazságait ingyen is, honszeretetből. És nem számolnak a Jóistennel sem, aki azért számon tart bennünket, és gondoskodik is rólunk.

Nagyobb tragédia nem érhet embert, mint, hogy maga is elhiszi, saját hazugságait!

Az Akadémiai, hivatalos nyelv- és történelem tudományunkat, ez a szégyen érte.

Ez a csapat, erejében, sérthetetlenségében bizakodva, nemzetközi egyezményeket sért, valamint a tudomány és demokrácia összes szabályait. Vajon fel sem merül a hazug urakban, hogy emberiségellenes, népirtásos bűntettet követnek el, amit a hágai nemzetközi bíróság szankcionál?

Tényeket és igazságokat, a hivatalos nyelv- és történelemtudomány Magyarországon, igencsak korlátozott mértékben vesz figyelembe, azt is átsúlyozza a történelmi munkákban, és dúsan keveri 19. sz.-i „felhős délibábokkal”, a „szent finnugrizmussal”, és minden egyébbel, amit a sanda lelkük kiizzad és nyáladzik. Ezt kenegetik arcpirító buzgalommal.

Hivatalosan le is ragaszt mindent az akadémikus „lónyál”, elhallgatást, túlbeszélést és szándékos félrevezetést, egymásra. Hátha így marad „örökre”. No, de Isten malmai lassan őrölnek!

Hála Istennek adódnak amatőrök és dilettánsok, akik kikutatják az igazságot, és osztoznak a nemzettel az örömhíren. És vannak külföldi szakemberek is, akiket nem kötelez az akadémiai cenzúra, és néha azt írják, mondják, amit találtak, nem csak azt, ami a közvetlen érdekük.

Mostanában látogatott Ucsiraltu úr, kínai mongol nyelvész, jeles hun kutató Magyarországra. Azért ide, hogy kutatásainak állásáról tájékoztassa a hunok legnagyobb Európai maradékait, azaz, bennünket, és kutassa nyelvünket, hátha maradt még valami, a hun ősök után. Ázsiában, érthetően, ismerik a hun történelmet, így bennünket is, nem dolgozik az europer gőg, és így kíváncsiak ránk is.

A vendéglátói ezért megkeresték az akadémia elnökét, egy beszámoló előadás megszervezését illetően.

Az elnök úr, az akadémia Anyanyelvi szekciójához irányította őket, akikre az ügy közvetlenül tartozik. Munkamegosztás van. Itt aztán, azt a választ kapták, hogy a nyelvi szekciót, bizony nem érdekli a kínai hun nyelvkutatás!? Ha őket nem, hát akkor ki a fenét?!

Különben is, magyar ember, érkező vendéggel szemben, ilyen kapitális udvariatlanságra nem vetemedik. Ilyet Magyarországon, csak egy „idegen, senkiházi, délibábos, barbár, ázsiai, nomád horda” cselekszik.

Az udvarias kínai egyetemi tanáron nem látszott, hogy furcsálta volna a helyzetet, és örült, amikor az ELTE Belső Ázsia Tanszéke megszervezte számára az előadást. Ezt nagy hallgatóság mellett, számos újdonságot hozva, magas színvonalon, sikerrel megtartotta.

Amikor az akadémiai nyelvészek hírét vették az előadásnak, amiről úgy tudták, hogy megfúrták, kitört a botrány. Örjöngtek a délibábos, finnugrista „akadémiai nyelvészek”, és fejeket követeltek, az „engedély nélküli” előadás okán. A cenzúrának működnie kell! Magyar csak csattanós maszlaggal etethető, igazságokkal nem!

Szemlátomást nem bírák elviselni annak a veszélyét, hogy netán, öntudatra ébredünk. Miért ennyire veszélyes számukra az Igazság?

Lehet, hogy Lipótmező felszámolásáért is az Akadémia nyelvész szekciója lobbizik? Be akarják olvasztani az ottani „ugyancsak délibábos”, de 100%-os a cenzúrájú csapatot? Meglehet. Történtek ettől körmönfontabb dolgok is a „spontán privatizáció” idejében.

A fentiek után, nem csudálkoznák nagyon, ha még ez is kiderülne.

Történnek itt más fura dolgok is. Most került kezembe a hajdan jó hírű, Nacional Geographic Magyarország 2007. júniusi száma, benne egy cikk a jászokról, és Lehel Kürtjéről, írta Szigethy András, fényképezte Korniss Péter. Véleményem szerint a cikk riport része zagyva, mint korunk, a fotók élesek, színesek, de akárhol készülhettek volna. Ez már Európa! Azért rokonszenves magyar emberek lettek lefényképezve. Ezt az írást, ezzel lehetett illusztrálni.

Más a helyzet a történelmi áttekintéssel, és a Kürtről írt résszel. Egy szót sem szól Nimródról, a Kürt főszereplőjéről, de összehord minden bizonytalanságot a jászok múltjáról, ami 160 év akadémiai történetírásában fellelhető. Ez a szemlélet teljesen alkalmatlan ismeret és tudás átadására, ami elvárhatóan, e szaklap célja lehet.

A kétségein osztozik velünk, nem a bizonyosságain! Igen furcsa metódus. Arról ír, amiről nem tud semmit?!

És még hazudik is.

Idézem: „Pedig azt sem tudjuk, ki és mikor készítette, s hogy mi indokolta a motívumválasztást. Elnevezése sem egységes: mondják Lehel kürtjének is, meg a jászok kürtjének is.”

Az utóbbi állítással kezdem: a cikk szerzőjét mondják Szigethy Andrásnak is, meg „vén lókötőnek” is. Szigethy elnevezése sem lenne „egységes”?

Egy fenét! A magyar nyelv ilyen. Dús képi világa van, tele jelzős szerkezetekkel, amit mi magyarok, élvezettel használunk, de az idegennek, idegen. Hát hagyjon nekünk békét Szigethy, ne tukmálja ránk sótlan, száraz, és idegen szemléletét, ha már neki, csak ilyenre futotta! Elvárjuk!

Nekünk jó az, amink van. Nem kell a másé, soha nem is kellett. Ez már ősidők óta, így van nálunk, ellentétben Szigethyvel, és állításaival.

Az idézet első részére, magam se tudok percre pontos választ adni, de a Kürt szimbolikája szittya keresztény szimbolika, a Kürtön szereplő keresztény templomtípus pedig a II. sz.-ban jelent meg, a Partus birodalomban. Ezek a tények időben, elég jól behatárolják a készítés valószínű idejét.

Hogy mi indokolta a motívumválasztást?

Ennek ismerete, elvárható minden magyar újságírótól. Alapkövetelmény!

(1.) Bennünket magyarokat, a Nyilas népének ismernek, mindenütt a világon, legalább 250.000 éve. Azóta, amióta Nimród nyilával megcélozta a gonoszt, és el is érte. Így került bele az Isteni Kinyilatkoztatásba, népünkkel együtt. A Nyilast, nyilazó kentaurral jelölik, azóta is. A kentaur képi jelentése, emberi szellemiség, emberi lelkiség, állati testiség, abban a pillanatban, amikor megcélozza az Istenemberré válás célcsoportját. E beavatás után, megkapja emberi testiségét is.

Nos, a kürt tele van marakodó kentaurokkal, és Nyilassal is, tehát ránk vall.

(2.) A kürtön több Turul ábrázolás van, ami ugyancsak hozzánk kötődik. A Turul, Szentlélekmadár nálunk, az ősiségben. Az egyiptomi szittyáknál Uru Solyma, a hattusi feliratokon Hiero Solyma.

II. András királyunk királyi székhelye, királyvárosa, a turulról elnevezett város, Szentsólyom, azaz Jeruzsálem. Amikor a keresztes hadjáratban elfoglalta a várost, ott választották és koronázták Jeruzsálem királyává.

A Turult azért nevezik kerecsensólyomnak, értsd, Karácsonysólyomnak, mert szokásunk volt, december 25-én, a Nap keltével egy időben, felröptetni az égre. E szokásunk a Fény születéséhez kötődik, csak a híre maradt fenn. De Ő repült Atilla zászlain is. Hozzá kell visszatérnünk mai, elesett állapotunkban, segítségért.

A budai Turul szobor kapcsán kialakult nemtelen és aljas polémia jelzi, hogy belső ellenségeinket mennyire irritálja, felemelkedésünk elvi lehetősége is. Azt, hogy mi a Jó és mi a gonosz, nemtelen idegenek szabják ki Magyarországon? Röhejes!

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”

Ezt a Jóisten szabja ki! Ezután mi, a legjobb tudásunk szerint, becsületesen, hozzámérjük tetteinket a Törvényhez. Ebben a viszonyításban, a Törvényhez képest, mi olyanok vagyunk, amilyenek. És belső ellenségeinket is hozzámérjük, és ők is, olyanok amilyenek.

Nagy különbség adódik, a javunkra!

Nem én ítélek! A Jóisten ítél!

Ebben a viszonyításban belső ellenségeink aljasnak, romlottnak bizonyultak és bizonyulnak rendre, a Teremtő Isten törvényéhez képest.

Nem én mondom! A Törvény mondja!

Ezzel együtt te csibész, tudd, hogy én is tudom!

Ez egyben jelzi azt is, kik nyomnak le bennünket becstelenül, elesett állapotunkba, hogyan, és miért.

Felemelkedésünket a Jóisten generálja már több mint 40 esztendeje, a Magyarok Istene. Bekövetkezik, ha akarják a paramagyarok, ha nem. Emberi szándék a Jóistenét nem tromfolja.

Tehát a Turul is ránk vall.

(3.) A szarvas és a holló, Isten fényének teljessége, beavatást jelölő célcsoport. A Napút jelölői. A beavatásos Istenhit, a szittya kereszténység, saját Jézus hagyományunk, hitvilágunk célobjektuma. A mi kereszténységünk, hagyományunkban, nagy részben megmaradt szittya kereszténységnek! Néhol a beavatások is megmaradtak. Mi ezt számon tartjuk, ha a paramagyarok nem is. Ezen felül, Nimród mítoszában is, Hunor és Magyar mítoszában is, a Csodaszarvas Isten hírnöke, a Teremtő isten, általa üzen.A szarvas tehát, 100 %-os biztonsággal, hozzánk köti a Kürtöt.

Hát ez indokolja a motívumválasztást.

Aki még ennyit se tud, az irkáljon olyanról, amit ismer, ne rólunk!

Minden magyar újságírótól elvárunk ennyit magyar mitológiából!

Becsületből és igazmondásból viszont, sokkal többet várunk el, mint ami a cikkíróktól és a főszerkesztőtől, ebben az esetben kitelt.

„Hiszen azt legkorábban, a 11. században faragta egy Kievben tevékenykedő mester, aki jól ismerte a bizánci stíluselemeket. Lehel vezérnek is lehetett kürtje, az még a honfoglalás után is jó ideig kedvelt hatalmi jelvény volt.”

Ennek a két mondatnak igen szerencsétlen a magyar megfogalmazása. Idegen.

Egyrészt, mert merő fikció, füllentés, találgatás, ha finomkodok, hazugság magyarul. Sehol nem található olyan adat, mi szerint a Kürt Kievben készült volna, és arról sem, hogy a 11. sz.-ban.

Kíváncsi lennék arra is, mik azok a „bizánci stíluselemek” a kürtön. Nekem nem sikerült felfedezni egyet sem, de több szem többet lát.

Talán olyat is, ami ott sincs?

Külön „nagy szerencse”, hogy a szerencsétlen Szigethy megengedi Lehelnek posztumusz, hogy lehetett hatalmi jelvénye. Nem is tudom, mit csinálnánk, e posztumusz engedély nélkül.

Hatalmi jelvényeket Magyarországon nem kedvből hordtak emberek, hanem azért, mert hatalmuk volt, és, hogy mindenki láthassa, tudhassa, honnan való a hatalma, és miben nyilvánul meg. Ezek a „hatalmak” akkor, a Teremtő Istentől származtak, és nem divatból, hanem kötelességből viselték jelvényeit. Lehet, hogy máshol, barbároknál, ez másképp volt, nálunk így, és Magyarországon vagyunk!

Magyar Mitológiából a minimumot, Szigethy nem hozta, ezért felteszem róla, hogy idegen, valami délibábos, barbár ázsiai nomád, vagy mi a búbánat. Az ilyen, írjon a világnak, ha oda kell az írása, és ha már mindenáron írni akar. De butaságokat, rólunk, itthon, ne irkáljon!

Tudnák neki javasolni, itt, „számtalan szebbnél szebb” kézimunkát, amit biztosan közmegelégedésre végezne, és amivel biztosan több sikere lenne.

Azért ideírok két, egyenként már idézett mondatot még egyszer, most közvetlen egymás mellé, a tanulság végett:

….„Pedig azt sem tudjuk, ki és mikor készítette, s hogy mi indokolta a motívumválasztást.”…

….„Hiszen azt legkorábban, a 11. században faragta egy Kievben tevékenykedő mester, aki jól ismerte a bizánci stíluselemeket.”….

Na, most tudjuk, vagy nem tudjuk? Tanulságos mí? Ez az írás olyan, hogy az ellenkezője sem igaz!

Először kijelentem, hogy semmi sem tudható a Kürtről, aztán azt, hogy ha mégis tudható valami, akkor az, az utált megszállóhoz köthető és úgy, hogy Bizánchoz, a közismert dekadenciához is hozzákötöm. Mindent összehord, hogy biztosan ártson vele.

Ide nem vezet természetes, emberi út!

De lehet tudni, hogy a megbízó, aki kiötlötte e szövegeket, annyit akart ártani, amekkorát csak ki tud hozni a Kürtből és a tehetségéből. És mitológiánkban is, jól tájékozott, de ez itt, most kevésnek bizonyult, és „nem jött be”. Rajtafogtuk a hazudozáson.

Egyébiránt mitológiánkat a másik oldal, soha nem tudja megérteni, annyira más a mentalításunk. Ez ránk is igaz, az ő mitológiájuk esetében. Hála Istennek, nekünk nincs is szükségünk az övékre.

Vajon mi lehet a céljuk, aminek elérése érdekében, bennünket, önmagunk ismeretében, ennyire félre szükséges vezetni?

Jeleztem ezeket a főszerkesztőnek, felajánlottam segítségemet, de 4 hónapja nem sikerült válaszolnia. Tehát ő is brancsbéli. Mindenesetre, reakciójának elmaradása megkönnyítette helyzetemet, mindezt közreadhatom.

← 10. A „tüskehúzás” tevékenysége már a millenium idején bekerült a Kürt jelentésébe, ott is hamisnak bizonyult.

EgyébkéntFőszerkesztő úr, este, amikor lefekszik, ágyban ülve, egyik lábát húzza föl, másik lábát nyújtsa mereven előre, emelje fel olyan magasra, amilyenre tudja, lábfejét húzza hátra, és most próbálja kihúzni a képzelt tüskét a talpából.

Ha ezt így végig próbálta, soha többé, hasonlót sem hagy leírni a lapjában, mint a jelzett mozdulat leírt célja, akármennyire csábító is. Ellenben ha megkérdezi bármelyik joga mestert, vagy kínai természetgyógyászt, el fogják magyarázni ennek a mozdulatnak a célját és következményeit.

Ugyanis ez a mozdulatsor aktiválja szervezetünk rejtett energiatartalékait, amire a Lélekúton, a gonosz elleni harcban, igen nagy szükségünk van.

Hát ezért kell megtanulnunk, olvasni a sorok között is, továbbra is, és ezért kell ismereteinket gyarapítani, amennyire képességeinktől és erőnktől kitelik. Át kell látnunk az ármány fondorlatain, ha jót akarunk magunknak.

Furcsa, idegen erők tevékenykednek körülöttünk. Mi, hagyományaink tükrében közismerten, a Jóisten népe vagyunk, és a gonosszal küzdünk, Nimród óta, aki ember létére, először vette fel a harcot a gonosszal.

Akik titokban, a háttérben maradva, ellenünk dolgoznak, és megrontják világunkat, a rosszisten emberei. Megtévesztenek bennünket, a világot, és a Jók ellen harcolnak.

Ez 1848-ban látszott, talán a legélesebben. Mi magunkért, az emberiségért, a Szent Világszabadságért álltunk ki a küzdőtérre.

A gonosz oldal ekkor eszelte ki a Kommunista Kiáltványt, és eresztette szabadjára ezt a fantomot, a kommunizmus kísértetét. Ma is kísért!

Teljesen tiszták, és világosak összefüggések. Pont ahogy az előbb leírtam. 80 esztendő bolsevik diktatúra kitapasztalása után, velejéig hazugnak, a szadizmusig kegyetlennek bizonyult, 100-140 millió ártatlan áldozattal!

Hát, hála Istennek, különbözünk ettől a világtól.

Wilder Penfield professzor 1960-65 között, széleskörű genetikai kutatást végzett, az egész világon, a Rockefeller alapítvány megbízásából, állapítaná meg, melyik a domináns gén a Földön. A kutatásokból kiderült, hogy a Földön domináns génből kettő is van. Az egyiket megnevezte, a másik akkor, nem lett megnevezve.

A megnevezetlen domináns genetika öt helyen fordul elő a Földön. Észak-Amerika középső, indián területein, Skóciában, Afrika középső területein, Kínában és Japánban, valamint a Kárpát medencében és az Ural nem szláv területein. Tehát ott, ahol a pentaton dallamok, és mi is.

A domináns genetika azt jelenti, hogy akárhogy is keveredik, 3-5 generáció után, tisztán jön vissza a domináns genetika. Így lehet az, hogy ezer esztendővel beköltözésünk után, mai magyar genetikánk tisztábban magyar, mint a „honfoglalóké” volt.

Én mindkét csoportot megnevezem, mégpedig „vadásznak” és „parasztnak” azonosítom.

A vadász jár kel a világban, és elveszi azt, amire rákíván.

A paraszt tervez, és megteremti azt, amire szüksége van.

E népcsoportok földrajzi elhelyezkedése azt jelzi, hogy a vadászó csoportok elterjedtsége az új kor kezdetekor, általános volt a Földön, míg a gyűjtögető földművelők előfordulása igen kicsi, mindössze öt terület volt.

E ritkásan előforduló csoportok azonban alkalmas tanítóknak bizonyultak, világszerte megtanították a vadászoknak az Istenhitet a Kinyilatkoztatásokat a földművelést.

Isten Igéjét hirdetve térítettek, ez a tevékenységük pedig, 12.000 éve eszkalálódott, és a „neolitikus forradalmat” generálta, amikor is a vadászok túlnyomó része földművelő-állattenyésztővé vált, jóformán egyik napról a másikra. A „neolitikus forradalom” oka, a paraszttársadalmak térítő tevékenysége, az avatott kultúrhéroszok tevékenysége.

Ma az egyetlen katonaivá alakult nomád vadásztársadalmat a zsidók tartják fenn, Izrael-USA-t ahol változatlan vehemenciával és formában élik öntörvényű, barátságtalan életformájukat.

Az EU most adja fel jól, rosszul felépített paraszttársadalmát Izrael-USA nyomására, és süllyed a részvéttelen, istentelen életformába, vadásztársadalomba. Magával ránt bennünket is?

Soha nem szabad elfelejteni, hogy az Istenképmás ember teremtésének aktusa, Jézus tanításával fejeződik be. Ő hozta közénk a szeretettant, ami által az ember utódait, családban és szeretetben nevelheti fel, hosszú távra biztosítva a szeretet továbbélését társadalmainkban.

Ha pedig vissza tudjuk hozni a beavatásos szittya kereszténységet is, társadalmainkban pedig Istentől vezetett avatottak mérik ki a mértéket, igen jó kilátásaink adódnak a jövőre vonatkozóan.

Az istentelenséget és kártételeit végképp a múltba kell utalnunk, ha jót akarunk magunknak. Háborúinkat mindenkor olyanok hozták létre, akik embernek kevésnek bizonyultak. Ugyanakkor ezek egy része, háttérben tudott maradni. Azokat az istentelen eszméket pedig, amik mentén az utóbbi 400 év barbárságai, istentelenségei és embertelenségei megestek, néven kell nevezni, működésüket aprólékosan fel kell tárni, és ki kell küszöbölni.

A jézusi szeretettant pedig vizsgálni kell, minden tudomány szerint, és e tudományokat rá kell hangolni újra a szeretettanra. A világban helyre kell állítani az Istenhitet, a becsületet és a morált! Előnyben kell részesíteni a jellemes embert, a csibésszel, az önzővel szemben.

Az istenteleneket, békétlenségben megátalkodottakat pedig, szankcionálni és tanítani kell.

Adódik egy természetes következtetés, a Kürtvéset tartalmáról. Mivel kétségtelenül szakrális, mitológiai a tartalom, a megőrző jászok pedig a közel keletről kerültek ide, ugyanúgy, mint a Biblia, tartalmi összevetésre adódik lehetőség.

A zsidókereszténység 1500 éve, több kérdést vet fel, mint amennyit megold.

A Jézusi Tanítás kétségtelenül az ember teremtésének befejező aktusa, hiszen könnyen megérthető és belátható az Isteni szándék, az ember jobbítására. Bizonyosság.

A zsidó ószövetség hitelessége azonban komoly kétségeket vet fel. Dr. Zakar András, Zajti Ferenc és Badiny Jós Ferenc kutatásai az Ószövetség egy nagy részét, babiloni szittya tradíciónak azonosítják, torzított, zsidó hagyománnyal kiegészített formában.

A Szűzanyát Kr. u. 451-ig, az ókeresztény irodalom Grapte Kharax partus hercegnőnek ismeri.

Máté evangéliumának Dávid házára vonatkozó része koholt, semmilyen zsidó rokonságot nem mutat, nem is bizonyít.

A Talmud, Jézust, „Nimród fattyának” ismeri, és elképesztően durva hangnemet használ.

Világosan látszik a Torában, szélsőségesen a Talmudban, hogy Nimródot a zsidók ellenségüknek ismerik. A Talmudban kendőzetlenül gyalázzák.

Nimród nekünk ősapánk, szívünknek a legkedvesebb. Létezésünket köszönhetjük neki. Ezen kívül azt is, hogy az Ő nyomán, minden időben önzetlenül, a Jó irányába mozogtak társadalmaink.

Felmerül, célszerű-e, kereszténységünket, e faji előítéletekkel terhelt, súlyosan zsidó-nacionalista Torához kötni? Őseink mindenesetre, nem tették. Saját Jézus hagyományukra építettek, ma is saját Jézus hagyományunk van. Önként adódik a kérdés, mitől lett Nimród, persona non grata a zsidó hagyományban?

Vitája Ábrámmal, nem lehet ok. Nimród, valóban Ataisz, Gondvána és Aria királya, királyi székhelye valóban Úr, ami Ábrám szülővárosa is, de nem egy időben éltek Úr városában.

Ábrahám hozzávetőlegesen 250 ezer évvel később élt Úrban, Kr.e. 2-3 ezer között, a Tora tanúsága szerint. A zsidó ellenérzés irányunkban tehát nem innen eredeztethető.

Természetes módon adódik a feltételezés, nem-e Nimród gonosz elleni támadása, e permanens gyűlölet oka?

Más oldalról közelítve, e két nép közti különbség a néplélek tekintetében, igen élesen szétválik.

Más oldalról, a nemzeti közösségekbe beépült zsidóknál a saját nemzethez húzás, az összetartás, önzésben nyilvánul meg, addig a mi közösségeinkben, az Igazságosság, a pártatlanság túlhajtása, gyakran széthúzásként tapasztalható. E kétféle egymásra hatása, időnként a kárunkra van.

Más oldalról, maga a zsidó vallási rendszer igen merev. Ilyen merevség nem tapasztalható organikusan fejlődött teológiai rendszereknél.

Felvetődik, nem-e az egyszeri betanítás, és a szigorú számonkérés az okozója e merevségnek?

Megint más oldalról, a kétféle Talmud, a Babiloni és a Jeruzsálemi, nem ugyanezt jelzi? Hitkérdésekben a Babiloni Talmud az irányadó, politikai kérdésekben a Jeruzsálemi Talmud.

Felvetem, hogy a zsidók Babilonban hozzájutottak az egységes szittya hagyományhoz, és mivel kósza, békétlen életmódjuk okán, saját hagyományaikat elvesztették, átvették a szittya hagyományt, annál is inkább, mert a megváltót e hagyomány, a közeljövőre jósolta, ők meg nem akartak kimaradni ebből az Isteni jótéteményből? A forrás közelsége magyarázná a Babiloni Talmud hitbéli kompetenciáját is.

Ide erősít a héber kvadrátírás is, ami eltéveszthetetlenül a magyar rovás alapú, csak négyzetbe lett berajzolva. Ezt erősíti az is, hogy a héberben, csak fele annyi az írásjel, mint a magyarban, ami az átvétel irányát kétségtelenné teszi.

A zsidók ugyan fordítva állítják becsületszóra, de nem ilyen egyszerű. Bizonyítani is kell! A magyar rovás 34 ezer éves, az újabb bizonyítékok szerint. A héber, időben, ennek csak a töredékét tudja felmutatni, tehát biztosan ők vették át, lévén a magyar a régebbi írás, és régebbi nép.

Ugyanakkor a zsidó társadalom rendezettségi szintje, a bibliai korban, lényegesen alacsonyabb szintű, és morálisan gátlástalan. Ez teszi hatékony területfoglalóvá őket, a szittya közelkeleten. Irásbeliségük nincs, a babiloni fogságig.

Manapság ahhoz, hogy a zsidó másság, a befogadó nemzeten belül ne legyen kirívó, a zsidó szellemi ráhatás minden esetben az internacionalizmussal, a liberalizmussal, szocializmussal, multikultúrával, médiával, a migráció gerjesztésére irányul.

Az így keveredett népekből kiveszik a saját kultúrát, tehát az Istentiszteletre épülő, komplex viszonyítási rendszert. A mesterségesen generált „multikultura” viszonyítási rendszere pedig, már nem teszi lehetővé, a hatékony tájékozódást, az összehasonlítást és felismerést.

Az Európai országokba, a II. világháború után szintetikusan beépített idegen, szociális, liberális, zsidó, török, arab és ázsiai elemek, ma, akadályozzák e népek tájékozódását, önvédelmét, a kultúravesztett tömegek nélkülözik saját értékrendjüket, az antidemokratikusan épülő, idegen elemként működő, manipulatív sajtó pedig deformálja a híreket, eseményeket, amivel generálja a konfliktusokat. Így az önvédelem leáll, és az idegen befolyás, szabadon érvényesülhet.

Az eredmény a bizalmatlanság, a tiszteletlenség, léhaság, durvaság, a megértés hiánya, és a belőle keletkező nagyvárosi utcai harc, az anarchia. Ezek a működések meghasonlást gerjesztenek, és széttépik a mai államokat, pl. Belgiumot, anarchiát generálnak Párizsban, Hollandiában vagy Budapesten. Ezek az államok ma (2007) ismerik fel a multikultúra alkalmatlanságát. Nagy kérdés, ilyen antidemokratikusan épülő, „liberális” sajtónyomás mellett, visszatérhetnek-e, saját kultúrájkhoz?

A biológia oldaláról közelítve, a genetikai sokszínűség az embernél, nemzetekben nyilvánul meg, ami az egész emberi populációkban, a túlélési esélyt növeli.

A migráció a genetikai sokszínűséget homogén szürkébe mossa, genetikai egysíkúságba! Populációnk ettől sérülékeny lesz a szelekcióban. Mindezt tudósaink és politikusaink tudják, mégis hagyják! Nem jó ez nekünk.

Megint más oldalról közelítve, ha a jó reggelimet, a jó ebédemet és a jó vacsorámat összekeverem, nem egy szupertáplálékot kapok. Moslékot kapok! Gondolkodjunk emberek!

A gonosz legerősebb csapása Ír népét érte, ők lévén a katonák. Anyanyelvet és kultúrát vesztettek. De idővel, a testvér keze utánuk nyúlt. Szent Atilla Istenkirály egybegyűjtötte a germánokat, és letelepítette őket oda, ahol ma is élnek. Halála megakadályozta, hogy többet is tegyen.

Szent Géza Istenkirály, akit a hivatalosok Géza fejedelemnek mondanak, a nála vendégeskedő gót főuraknak, ógót nyelven, magyar rovással leíratta a turáni királyok és népek történetét, ismerkedjenek a germánok, saját elfelejtett történelmükkel, mitológiájukkal. Ez bukkan fel 1250 körül, Níbelung Énekek címen, és képezi ma is Németországban, a germán mitológia alapjait. Nekünk ennyit jelentett akkor a testvér.

Így már megérthető, hogy Szent István király, miért német katonákat hozat az országba, és hogy az Árpádháziak alatt, miért telepítettek be többszázezer németet az országba, és az is érthető, miért olvadtak be nyomtalanul, a Magyar Nemzetbe.

Ma is világosan látszik, hogy a gonosz és kollaboránsai, a német és a magyar népre, és országokra telepedtek rá, a legaljasabb módon, és megpróbálják, bennünket lenyomva, az Isteni szándékot tromfolni. Nem sikerülhet.

Talán feltűnt, hogy a szent és Istenkirály fogalmakat használom. Ennek oka az, hogy a történelem folyamán előfordult szent családok közül Nimród családja az első. Ez a rokonság fejeződik ki az Apostoli Királyság fogalmában, amit ma Istenkirályságnak nevezünk. Tekintettel arra, hogy Atilla kereszténynek született Nimród családjában, kijár neki a szent és az Istenkirály megnevezés. Ugyanez vonatkozik Gézára, Szent István apjára is, tulajdonképpen minden Árpádházi királyunkra.

Közeledik az idők vége, az elszámolás aktusa. Az idők jelei sokasodnak. Hála Istennek, mi nem irtottunk perzsákat, palesztinokat, germánokat, szittyákat, keltákat, kurdokat, örményeket, zsidókat, négereket, indiánokat, de minden időben, személyesen és államszervezetben, harcoltunk a gonosz ellen, így van jövőnk. Na és vannak feladataink, amiket még el kell végeznünk.

Egy ilyen régi szakrális tárgy, mint a Kürt, ebben segíthet, eligazíthat a világ elkutyult és összezavart Isteni törvényeiben.

Vizsgálódjunk tehát egyszerűen! Lássuk a Jászkürtöt, nézzük meg, milyen elemekből építkezik a dús faragás, és nézzük meg, mit is jelentene, azután pedig, mondjuk ki a megtalált Igazságokat.

Folytatás

Tóth József: Lehel kürtje I. rész ⇒ 
Tóth József: Lehel kürtje II. rész ⇒
Tóth József: Lehel kürtje III. rész ⇒

Forrás: G Portál