20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 április 08, hétfő

Rovás lelet, Nagyszentmiklós Emese és Ügek szövege

Szerző: Kiss

A két legfontosabb népi szimbólumunk a madár és az oroszlán volt. A madár jelképezte a magyarokat, ez volt az Árpáddal érkező csoport jelvénye, és számos ősi nemesi címerben is benne van. A madár szó összecseng a magyar népnévvel, ezért az őshazában is találunk róla leleteket, amiket alkalom adtán bemutatunk. Ezzel a képírási módszerrel írták a nép nevét. A képírásról korábban mutattunk be leleteket, e honlap rovataiban visszakereshetők.

A váza mintája:

A váza mintája:

A következő fekete-fehér képen sorszámozva követhető, amit olvasunk, a kép és rovásírás értelmezése. Én olvastam és közlöm először. A nagyszentmiklósi kincseket fél évig tanulmányoztam, az eredményeket 4-5 hónap pihentetés után újra átnéztem, és olvasatuk úgy került fel e honlapra.

Emese álmaEmese álma?

Nézzük a képet. Ha álom lenne, gondoljunk a mai rajzfilmekre, nem így ábrázolnák, hanem alvó alak lenne, felette jelenettel.
1,A madár alakja magyar, sok pötty: ÚR borítja a testét, tehát nagy úr az akit jelképez, többes számban is olvassuk: MAGYAR NAGYURAK.
2, Fülei: rovás M, koponyája régi rovás G, jobb fülétől csőre végéig rovás G csak a kampó vége a csőr horga. Bibircsók a csőrén. ÚR. Összeolvasva: MaGóG ÚR. (a cikk végén leírjuk ki ő)
3, Szeme ÚR, szem felett a rovás kampós G a csőr előtti szintén G. Összeolvasva: ÚR+G+G= urgeg= UGeG ( Ügeg, akiről többet szólok a cikk végén).
4,Alsó csőr vonala a nyak közepéig rovás N, hegyével lefelé állított háromszög S nyak és csőr találkozásának rovás jele T. Összeolvasva: Nem SeTe.

Az eddig olvasottak: MAGYAR NAGYURAK, MAGÓG ÚR ÜGEG ÚR NEMZETE.

emese ugek3

A jó követhetőségért ismétlem a lelet képét.

Amit a madár néz.

5, Egy vonal köti össze a jeleket a fej mellett, ezért egybe kell olvasni. A két végén a már korábban ismertetett cserkészliliom szimbóluma: EGY AZ ISTEN jelentéssel. (Közötte a száron az egyiptomi hieroglifákból ismert kereszt és felette kör= onk szimbólum, így ábrázolták egyiptomi magyar királyainkat, ennek bizonyítékait az egyiptomi leleteknél fogom ismertetni.) Felül kör= ÉL alatta T. = ÉLeT

Kéz ujjai betűt formálnak, úgy tartják az élet jelét, középen kört mutat: ÚR további ujjak V és aN. Összeolvasva mai szóhasználattal írva: EGY ISTEN VAN, AZ ÉLET URA.

6,A madár = MAGYAR ÚR tarkójánál az EGY AZ ISTEN ismétlődik,  a száron ÚR és UN = HUN ÚR a szár végén ÚR N J = ÚR NŐ JE vagy úr neje, felesége.
A kéz ujjai ismét betűket formálnak, de nem tudjuk a képről jó értelmezni.

7,A várandós női alak aránytalanul nagy karjai felfelé állnak, KARA ÁLL mivel 2 van, többes számban olvassuk= kar+ ál+ ok =királyok .
Mellette két szárny jele jön, SZÁRNYAK = szárnyaznak = származnak., a képírás összecsengése alapján olvasva: KIRÁLYOK SZÁRMAZNAK.
8, A madár szárnya körrel kezdődik, jelentése úr vagy ÉL
szárny tollai: MA
a comb él jel is és a női lábak felé mutat, hogy ott kell folytatni az olvasást a lábak rovás háromszöget mintáznak, ami S betűt ír. Mindkét oldalról ez ismétlődik, tehát a legfontosabb mondanivalót itt találjuk. a két comb, hogy félreértés ne essen, az „us- ős –él” értelemhatározót is jelenti.

Összeolvasva: ÉL ŐS MÁ Sa= ÉLŐ MÁSA= azaz Álmos a szóösszecsengés alapján.
Itt van ÁLMOS VEZÉR EREDETI NEVE LEÍRVA! A latin betűk bevezetésével Attila magyar királyunk leszármazottjaival mikor nem volt szabad a nyugati megszállók felé dicsekedni, csak a rovás értői, a magyarok értették kiről is van szó.

9, Ki az anya? A lábak a farok tollak felett vannak. Azt olvassuk először, amit előbb írtak az ábrára, azzal folytatom, ami felül van.
A tollak szótag értéke: aM, Ma, eM, Me, lehet.
A lábak alakja, a fentebb írt rovás S háromszöget írja. Ha szótag az aS, eS, Sa, Se lehet.
Megvan Álmos anyja neve: eM eSe= EMESE.

10, A farok tollai napsugarakat is szimbolizálnak, a születendő gyermek: az egy Isten képe, a Nap gyermeke, Isten ragyogása jön el a magyar népre. (Aki olvassa a Bibliát, tudja, hogy ez hasonlít a régi királycímekre.)

Mit ír még a kép, mit írnak az ősi iratok? Jól olvastuk a leletet?

A női fej nem nőé

11,A női fej nem nőé, tehát valószínűleg még valamit ír.
Feje félkör, ÚR, ÉL álla lefelé csúcsosodó V. Sapkája N.
Hangsúlyos szem és orr= SZEM ORR.
Füle: ÚR vagy ÉL, a nyakon levő háromszög régi rovás D.

Ezek összeolvasva:ÉL VE Nagy Szem Úr, ÉL+őD= ELŐD .
ÉL a nagy szemúr, Előd. Ismét egy név, de nem tudom hova tegyem, nézzük meg az ősi krónikákat.

12,A Képes Krónika írja: „ Eleud , Ugeg fia Scythiában Eunodbilia lányától fiat nemzett, akit Almusnak neveztek el… … ágyékából dicső királyok származnak…”

Anonymus a Gesta Hungarorumban írja: „ Ügyek… Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Önedbelia vezérnek Emes nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.”
A folytatást röviden írom: „… isteni látomás, turul madár képében… reá száll.. Azért hívták Álmosnak- ami latinul annyi mint szent- mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők…”

A képen a hasa alakja: mint a kismamáké, tudjuk, hogy a képen a születendő gyermekről van szó, tehát azt olvastuk, amit az ősi iratok is bizonyítanak. Az iratok által közölt évszámok zavart keltenek, ezzel most nem foglalkozunk, mintha kb.300 éves zavart keltenének, mintha a régi múltba írva meg akarnák téveszteni a latinul értőket. ( Vagy az időszámítással van gond? Ugyanis volt egy naptárreform...Julius Cézár után...)
Vannak itt még rejtett magyar szavak a latinos szövegben: próbáljuk meg elolvasni, korábban a Tihanyi (Tó honi) alapítólevélben közöltek szerint.

A madár Árpád címermadara, és a Turul nemzetségé. Mit ír a latinul értőknek a fenti szöveg? Mit ír a rovást magyarul értőknek?

A madár: magyar úr Attila leszármazottja, Dentü-Mogyerban = DON-ta (talaj menti) Magyar Országban van. A Don folyó környékén volt egy országunk. Majd megnézzük vannak e ott szkíta és hun magyar leletek.

Önedbelia= Eunodbelia kétféle megfogalmazás, de egyet jelent, a rovás betűk ugyanazok:
Egy-hUN-iDŐ-BELI –hAN-i dux lánya= EGY HUN IDŐ BELI, HONI (hun) FEJEDELEM LÁNYA.

Ügek a hunok közé ment és a legelőkelőbb lányok közül választott feleséget, ATTILA hun király leszármazóit kereste.

Mi az álom lényege? Nem volt álom, de igy elmondhatja, miért jött a nyugati fejedelem, és semmi kétség, hogy Árpád a hun királyi család leszármazottja, és ATTILA ÖRÖKÖSE, aki mikor a nép megerősödött, tudatosan jött átvenni örökségét a Kárpát-medencébe. Erre kellett több emberöltő, gyermekek születése, hogy legyenek megfelelő férfiak és haderő a vállalkozáshoz. Ma is üzen a ma olvasójának… egy-két gyermekkel nem nyersz csatát, nem tartasz meg országot…

Mi volt a korabeli helyzet?
Anonymus ismerte a nyugatiak hun-gyűlöletét, biztosan ezért nem volt kívánatos, hogy Árpádot és leszármazottait nyíltan a hunokhoz kösse. Az idegen nyelven, idegeneknek írt latin nyelvű munkájában, Attila leszármazottja volt Béla király, akinek jegyzőjeként írt.

Ismét magyar nyelvemlék egy latin szövegben, Béla király idejéből.

Ők nem Árpád-házi királynak nevezik magukat, hanem a Sólyom (Turul) nemzetség királyai.

Árpád, Bendegúznak vére, (Atilla apja) Etel (ma Don) folyó melletti Szkíta földön élt, mikor a csatát vesztett Csaba királyfi megkereste, a krónika szerint szellemi frissességben, agg testben találta nagyapját. Fia Ügyek gyermeke Úr-Mása (=Álmos), az ő fia Árpád. A 7 ismert bolygó szerint 7 törzs szövetségébe szerveződött 108 nemzetséggel jól szervezett program szerint jöttek, hogy helyre állítsák Atilla királyunk országának egységét, melyet a megszállók, és honi fejedelmek szétdaraboltak, mint Mai időnkben is Trianon után szétdarabolva van országunk, 2/3-ad részben megszállás alatt.

A hét fejedelmi személy vérszerződést kötött. Egy nép köréből valók, 7 magyarnak hívják, olyan elő nem forulhatott, hogy van köztük aki nem magyar. Pogányok voltak? A hitet, amit esküjükkel tettek, megtartották. 7 erőt, energiaáramlást egybekötöttek.

Krónikáink szerint az Álmos azt jelenti, Szent. Bejöttek Munkács váránál, megpihentek. Már Atilla idejében is így nevezték. Következő állomás Hunvár (Ungvár), a halhatatlan istennek hálaálkozatot mutattak be. A Kárpát-medencén belül, hogy áldás legyen a vállalkozáson, Isten áldását kérik. (Az ősi irat a Szentáromságot ismeri, és beszél a Szentről, Lélekről, Atyáról, Fiúról.) Álmos vezetője a Szentlélek, Árpád vezetője a Mindenség Istene. Az öreg szent ember története itt nem folytatódik, fia, Árpád lesz a vezér. Az Úr 677-ik esztendejében, ki az úr, maga Jézus. (Anonimusz.) Erdélyben van a honvisszafoglaló magyarság.

Sehol nem olvasunk arról, hogy Álmost feláldozták volna, arról sem, hogy a nép a vezetőjét megölte volna. Egy vezetőt, fejedelmet, szent embert nem ölünk meg. (Ez a fajta fordítás van a köztudatban: Álmost megölték?) Bent vannak a Kárpát-Magyarországon, Atilla örököseiként. Az eredeti latin szöveg mit ír? Okciszus est = Naplemente = mi a jelentése: elszenderült, Álmos örökre elaludt. Ha az ember elhunyt, leáldozott a napja, bealkonyult neki. Ma is használjuk, eljött az életnek a vége.

Bejöttek Atilla örökségét átvenni, és Árpád vezeti tovább a rend és egység helyreállítását. Az őshazát szétdarabolva találja. (A Bizánci császár Géza fejedelem idejéig a magyar fejedelmek adófizetője volt. Bazileusz Romanum = A Római királyi ház. Ő a Római Birodalom ura volt. Kelet-Római Birodalomba Konstantin császárral az elit áttette a székhelyét. Rómában a Pápa maradt.)

A szellemi egyég után ismét létre jön a területi egység. (A mostani felosztottságban is ha lesz 7 személy, aki egyet akar, 7 vezér helyre állíthatja a Kárpát-medence területi egységét. Mindenki tudja, ez az ősi magyar föld.)

Érdekesség: török testvérnépünk, aki Mohács után a német ellen jött Budára nagy haderővel minket védelmezni, akikkel országunk sokáig határos volt, egymás ellen is harcoltunk, mégis testvérként fogadta be bujdosó menekülő magyarjainkat. Első uralkodóik is a hun rokonság TURUL nemzetségéből származtatják magukat.
Magyar népünk Tur-ani nép. Jézus leplét Tur-in-ban őrzik. Van Tur-i szent Mártonunk, Tur folyónk, és sok más, ami a Turul nemzetségről van elnevezve. De erről majd a későbbi leleteknél…

 A képet mi olvastuk először, próbálkozásokat láttunk a neten de nem értünk vele egyet. Az olvasat, mivel közkincsekről van szó, szabadon terjeszthető és felhasználható, „Kissúrék rovás lelet kutatásai” feltüntetésével. Mivel közkincs, szabadon terjeszthető. a megfejtő rejtve kíván maradni..
2010-február-10.

 Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok...

Hozzászólás  

#2 TiszaújvárosTóth Imre 2015-05-10 14:07
Ha valakit érdekelnek ősi nyelvemlékeink, innen letöltheti őket:
www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.444
(Igaz, nagy terjedelmű tömörített anyag, de megéri!)
+1 #1 VeszprémGolarits Miklós 2013-04-10 12:14
Kedves Kiss!
A Tihanyi Alapítólevéllel foglalkozom.
Kérem írja meg, hogy mire gondolt, amikor a következőket írta: Vannak itt még rejtett magyar szavak a latinos szövegben: próbáljuk meg elolvasni, korábban a Tihanyi (Tó honi) alapítólevélben közöltek szerint.
Üdvözlettel:
Miklós

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló