VI. Rész: Besenyő és kun rovásírás emlékek

A BESENYŐ ROVÁSÍRÁS

A besenyő rovásírás lehetőségét, példákkal is bizonyítva, NÉMETH GYULA nagy magyar turkológusunk vetette fel elsőnek. A későbbi, különösen a Don-menti és Kaukázus-vidéki leleteket a szovjet írástörténészek, ARTAMANOV, SČSERBÁK és mások is a magyar kutató által összeállított "besenyő rovás ábécé" nyomán igyekeztek megfejteni, természetszerűleg a nagyon kevéssé ismert besenyő nyelven.

NÉMETH GYULA alapvető munkája a besenyő Írással kapcsolatban kötődik a híres nagyszentmiklósi aranykincsek felirataihoz és német nyelven 1932-ben jelent meg alapos dokumentálással és elemzéssel Lipcsében. A tanulmány maga egyben történelmi hátteret is nyújt és írásos adatolással bizonyítja, hogy a besenyők sajátos rovásírás rendszerrel bírtak. Bizonyításai során felszámolja a külföldön erősen elterjedt tévhiedelmeket, amelyek szerint a nagyszentmiklósi kincsek rovásjegyei a korai bolgárok szellemi termékei lennének. Így szembe kellett szállnia olyan nagynevű tudósok véleményével, mint a finn MIKKOLA és a bolgár BESCHLIEW és MADENOW.

Akkoriban - az 1930-as évekre gondoljunk! - ez nagy tudományos merészségnek számított. Európa tudósvilága és közvéleménye még nem szokott hozzá a gondolathoz, hogy esetleg egy ázsiai és rendszerint "hordáknak" nevezett nép, különösen ha lovasnomád jellege is volt, hogy egyáltalán valamiféle kultúrával és még kevésbé írástudással is rendelkezhetett. Még a magyar rovásírás is kétkedés tárgya volt, nemcsak az európai közvéleményben, hanem több magyar történész, de különösen nyelvész előtt is. Már említettük MELICH JÁNOS esetét, aki "középkori krónikás koholmánynak" minősítette pl. KÉZAI SIMON és mások erre vonatkozó írásos adatait. Így a besenyők eltűnt népcsoportjáról még kevésbé tételezték fel, hogy saját írásrendszere lett volna.

Sajnálatos módon NÉMETH GYULA - más források hiányában - a nagyszentmiklósi aranykincsek feliratait tette meg kutatásai alapjává, azt állítva, hogy ezeken az ötvösremekeken szereplő rovásírások a besenyőktől származnak. Azért írom "sajnálatos módon", mert ma már négy évtized távlatából kétségtelen, hogy a szentmiklósi kincsek feliratai késői avar vagy korai magyar ötvösök keze nyomán születtek. Jelentősége NÉMETH professzor írásának mégis nagy, mert az említett időszak alatt előkerült újabb adatokat az őáltala készített rovásábécé segítségével valószínűen és elfogadhatóan sikerült az írástörténészeknek megoldaniok.

Jelen soraimban ezért szükségesnek vélem NÉMETH GYULA tanulmányát hacsak röviden is, ismertetni, hogy gondolatmenetén keresztül közelebb jussunk a titokzatos nagyszentmiklósi jelek rejtélyének megfejtéséhez, annál is inkább, mert a bécsi múzeumban őrzött ötvösremekek felett díszelgő tábla, mint "protobolgár" kincseket mutatja be a múzeumlátogóknak... Áttekinthetőség céljából ismét közlöm a NÉMETH által közölt feliratokat, hogy a számozásuk eligazító legyen tanulmánya kivonatában.

NÉMETH szerint az "ismeretlen betűket" kétféle módon alkalmazták az edényeken, ahogy azt a tér vagy sokszor a célszerűség sugallta: bekarcolással vagy poncolással, azaz finom pontokból vonalakat formáló eljárással. Az edényeken 18 felírás szerepel, de vélhetőleg többet is számíthatunk, az egyes szavak vagy mondatok közt több esetben alkalmazott "választójegyek" jelenléte miatt. Ilyen "választójegyek" láthatók az 1. számú felírásnál, azaz a 8. számú aranycsészén, ahol a szavakat bizánci jellegű kereszt, vagy az arany ivókürtön, ahol egyszerű vonalka [vonalak] szerepelnek az egyes szavak között. Ezt azért fontos kiemelnünk, mert mint a későbbiekben látni fogjuk, általánosságban kettőspont szokott mint választójel szerepelni.

A tanulmány a továbbiakban sorraveszi az "ellenvéleményeket", illetve az előtte lefolyt megoldási kísérleteket. Tárgyilagos és NÉMETH GYULÁT annyira jellemző igazságot kereső, szenvtelen hangon mutat rá többek között SUPKA GÉZA és MÉSZÁROS GYULA megoldásainak részlegesen helytelen voltára. Eme részleteket mellőzöm, mert a nagyszentmiklósi kincs feliratainak legszakszerűbb és "megnyugtatóan adatolt" megoldása során CSALLÁNY DEZSŐ tollából, részletesen is említve vannak.

Ezzel szemben fontosnak tartom nagy turkológusunk megfejtési módszerének alapelveit felsorolni, ahogy ő azt bevez[e]tőjében, elbeszélő stílusban elmondja. Érvelése ésszerű és felettébb egyszerű:

"Láttam, hogy az egyik görög betűs-felírás betűi két nevet BOJLA CABAN és BOTAUL CABAN formában eredmény e zn ek. T ov ább kutattam ezeket a neveket és most már a rovásírásos jelek közt is gyanítottam őket. Nem volt szükség a hosszadalmas keresésre, mert az 1. számú felirat (jobbról balra ol-

sók tulajdonosainak neve olvasandó.

Ezzel az eredménnyel azonban további kutatásaim hangzóinak megoldása szempontjából nem voltam megelégedve. Így THOMSEN módszere szerint a régi törökös méltóságnevek és címek után kutattam, de minden látható eredmény nélkül. Így jutottam aztán a mult év (1931) novemberében KAI DONNER és MARTI RASANEN kitűnő írásához:n "Zwei neue türkische Runeninschriften" - azaz "Két új török rovásírásos felirat" - Helsingfors, 1931 -. c. írásához, ahol az egyik ábrán, egy kőből faragott rokkaorsón a következő ótörök

hát a felirat egyszerűen a tárgy megnevezése. Erre felöltött a gondolat bennem, hogy RADLOFF írásaiban is szerepelnek hasonló, tárgyakat megjelölő feliratok. Ilyen pl. egy fémtükör felirata: Küd Aruq Bäk küzküsi' = KÜD ARUK BÉG TÜKRE olvasatban, ahol tárgy és tulajdonosa együtt elmlíttetnek. Párthuzamos eset az ugyancsak

az= ER AeQAS TÖSAK AZ ÉN TÜKRÖM- olvasatban. (Alttürkische Inschriften 346 old.)

A példák nyomán azonnal a szentmiklósi kincsek felirataira gondoltam. Az egyik görögbetűs felirat ui. a következő apró, de jelentős meghatározást tartalmazza: "ičigi täsi," = "ivópohár" tehát tárgymegjelölés. Ezen az alapon neki láttam tehát a munkának és pár óra múlva a feliratok nagy részét sikerült megoldanom..." (Die Inschriften des Schatzes von Nagy-Szent-Miklós, - 22. old.)

NEMETH érvelése a tárgymegjelölés és tulajdonos meghatározása alapján valóban ésszerű . A szentmiklósi kincs tulajdonosnevei közt pl. az 5. számú korsón (14. számú

rint Il-bäk. Itt említi meg a tudós szerző első ízben a besenyő írás lehetőségét, azzal a magyarázattal, hogy a besenyő IL-BAK nem azonos a második részében már istmert "bag" = vezető, főnök szóval, hanem "erősen", "nagyon" értelemmel bír feltételezése szerint. A magyarázat tehát besenyő irányban nem egészen szilárdan az alig ismert nyelvi adatokra hivatkozik, hanem inkább RÁSONYI LÁSZLÓ nyomán párhuzamot keres a kirgiz vagy volga-török nyelvek ILBEK méltóságnevében.

Ugyancsak a tulajdonos-nevek sorában szerepel NÉMETH bizonyítékai szerint a 6.

tűzéssel és SAViNUG BiCa, azaz SAVINUG KIRÁLYLÁNY, hercegnő jelentéssel. Ez a leánynév bizonyos elterjedtségnek örvendhetett a kaukázusi népek közt is. Így az örmény klasszikus irodalom művelői többízben is megemlékeznek a néphagyományban élő SAT-ENIK vagy SAV ENIG királyleány legendájáról. Így pl. CHORENI MÓZES jegyzeteiben is szerepel, mint a nagyon régi, még "kereszténység előtti" kaukázusi legenda. (SUÁRNYI I.: "Az örmény Sat-enik és a magyar Emese-monda" Magyar Történelmi Szemle, 1970, 2. szám 23.

személynév, amely mindössze csak négy betű. NÉMETH professzor TURuM török népeknél közkedvelt személynévnek TURUQ-nak, vagy a besenyőknél TURAQ-nak jelzi az ötször szereplő tulajdonos nevét.

Az így összegyűjtött eredményekből NÉMETH aztán már a magán- és mássalhangzók táblázatát is meg tudta szerkeszteni az általa besenyőnek vélt feliratokból. A megfelelő hangok mellé zárójelben tett számok az összes nagyszentmiklósi aranyedényeken való előfordulási eseteket jelzik

ben is előforduló jegyet sem ő, sem THOMSEN nem tudták mint hangértéket megjelölni és a legnagyobb szaktekintélyek is tanácstalanul álltak eme jel eredetének tisztázása előtt. Mint a későbbiekben látni fogjuk ezzel a jellel is egy "nem szakember" birkózott meg, ámbátor már örökölt talentuma volt hozzá, hisz CSALLÀNY GÉZA , a sokszor idézett nagy CSALLÂNY DEZSŐNEK mérnök fia fedezte fel a jelnek "U" hang értékét....

A besenyő rovás létezését, sőt a szentmiklósi feliratok besenyő voltát NÉMETH érvelése azonban nem tette annyira bizonyossá, hogy a kutatók kedélyei megnyugodtak volna eredményeiben annak ellenére, hogy mint turkológus, tekintélye elsősorban őt predesztinálta a törökös írásrendszer jegyeinek összegezésében. Eredményét főként az tette bizonytalanná, hogy saját megállapítása szerint is túl kevés betűazonosság mutatkozott az új kutatás által feltárt besenyő és ótörök írásrendszerében. Idézem NÉMETH erre vonatkozó megállapítását:

"Ha besenyő írás rokonságát kutatjuk, elsőben is a köktörök írásra kell gondolnunk. Mindkét írásnak vannak közös jellegzetességei: mindkettő rovásírás, mindkettő vonalvezetése és magánhangzó használata azonosságot mutat. Ezen kívül meggondolandó, hogy a besenyők minden valószínűség szerint ugyanazon nyugati köktürk birodalomhoz tartoztak és ebben a birodalomban a köktürk írás volt használatos, mint ahogy Talas-völgy feliratai Turkesztánban ezt igazolják. De ha aztán a rovás jeleket egy kissé alaposabban összehasonlítgatjuk, arra a meglepő eredményre jutunk, hogy a köktürk és besenyő jelek között mindössze három azonos". Ez a három a következő:

A táblázatban kimutatott három betűazonosság bizony nagyon szegény és sovány eredmény. Okát NÉMETH nem tudja megmagyarázni s mindössze arra szorítkozik bizonyításában, hogy "nem tartja véletlen művének" ezt a három egyezést sem. Egyben azonnal megemlíti és bemutatja, hogy a köktürkkel a magyar rovásnak nagyobb fokú rokonsága van, mint a besenyőnek. Erről is közöl egy áttekinthető táblázatot:

A tábla jeleihez a szerző magyarázatként még hozzáfűzi, hogy az "I" és a "T"-jelek a magyar rovásírásban természetüknél fogva szögletesek, míg a besenyők írásában kerekített formát öltenek.

Mint már említettük egyedül NÉMETH volt az, aki a nagyszentmiklósi kincsek besenyő eredetét állította, bár újabban VÁSÁRY ISTVÁN csatlakozik véleményéhez, de minden különösebb megokolás nélkül. Mindenesetre NÉMETH "besenyő ábécéjének" is meg van a maga tudománytörténeti jelentősége azzal, hogy nyomán a szovjettudősok, mint MALOV, SČSERBÁK ÉS KÜSZELEV a Don-vidéki, kirgiz és egyéb törökös írásrendszerű leletek hovatartozandóságát az ő segítségével oldották meg.

NÉMETH GYULA alaposságát írástörténeti kutatásai terén igazolja a történelmi háttér, földrajzi adatok és írott források felhasználása is. Így idézi GARDIZI-al BAKRI értesítését, mely szerint a besenyőknek igen sok arany és ezüst edénye van, valamint KONSTANTINOS PORPHYROGENETOS császár tudósítását, miszerint a besenyők fejedelme BATA 889 körül uralkodott és fia BOTA-UL, akihez a kincs egy része tartozott volna, a 900-as évek elején már keresztény lehetett, hogy tulajdonát képező aranycsészére a bizánci kereszt jelét verette, illetve rovatta bele ötvösével. Mindezekhez még megemlíti a Nagyszentmiklós környéki besenyők településeit, mint erősbbítő adatot tétele igazolására.

Végszóként NÉMETH GYULA nagyszerű tanulmányához csak annyit fűzhetünk, hogy bár a nagyszentmiklósi kincsek nyelvezetésre vonatkozólag tévedett, állítása azonban a besenyők írástudásáról ösztönzőleg hatott más tudósokra, akik az idők folyamán sűrűn felbukkanó és valóban besenyőkhöz kötődő feliratokról megállapíthatták a magyar tudós véleményét a besenyő rováskultúra létezéséről...

IN MEMORIAM !

Vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK

(1911-1974) rovásíráskutató

Ezt a fejezetet szántam elhalt munkatársam és családunk régi barátjának emlékezetül. Nem ok nélkül, hiszen az egyik legősibb rovásírás-emlékünk egyikét, a Margit-szigeti kolostor falába beépített rovás sorokat hordó köveket ő mentette meg az enyészettől. Clevelandból mozgatta ezt a fontos kultúrmentő, végül is sikerrel koronázott munkát. Legnagyobb rovásszakértőinkkel az óhazai körökből kapcsolatban állt. Mikor első rovásírásról irt cikke: "A halálraítélt legrégibb magyar rovásírásos emlék, a margitszigeti rovásfeliratos kő" az AMERIKAI MAGYAR ÉLET hasábjain megjelent , (1965 dec. 18) hatására a külföldről az Óhazába látogató magyarok tömegei látogatták meg a Margit-sziget eme elfelejtett kultúrkincsét. CSALLÁNY DEZSŐ tanulmányai során többször is megemlékezik SZAKONYI nevéről. A kunok rovásemlékéről szóló fejezetemet azért ajánlom emlékének, mert a Margit-szigeti feliratot szakértőink kun vonatkozásúnak tartják. Elhunyt munkatársunk is ezen a véleményen volt, mint azt a végrendeletileg reám hagyományozott környvek [könyvek], írások több széljegyzetén rögzítette. Legyen jelen fejezetem egy egyetlen kis örökzöld babérlevél vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK sírján...

* *

A MAGYARORSZÁGI KUNOK ROVÁS-EMLÉKEI

A Kárpát-medencébe érkező Belső Ázsiából indult utolsó népvándorlási hullám a kunok népe volt. Történelmüket összefoglaló munka - sajnos - mindmáig nincs, bár GYÁRFÁS ISTVÁN nagy ötkötetes tanulmánya kétségtelenül maradandót alkotott, vizsgálódása területe azonban javarész csak a magyarországi Kis- és Nagykunság volt és az azóta írásban megjelent tanulmányok a századforduló óta nagyon sok részletet tisztáztak történetükből, amelyek csak szétszórtan találhatók. Műveltségük, írástudásuk, nyelvük felől főleg MÉSZÁROS GYULA, gróf KUÚN GÉZA és VÁMBÉRY ÁRMIN tájékoztatnak, akik a kunok nyelvét a törökös népek keretébe sorolják.

Rovásírásukról már 1914-ben bővebben értekezik DEBRECZENYI MIKLÓS: "Az ősmagyar írás néhány hazai s oroszországi emléke" című könyve. Ő azonban a kun és magyar nyelveket azonosnak tartotta és vizsgálódásait eme felfogása erősen befolyásolta, mint már a könyve címéből is kiviláglik. Részleteket munkájából PATAKY LÁSZLÓ említ ebből a könyvből, amelyeket a későbbiekben látni fogunk. MÉSZÁROS kutatásai is több kun írásemléket tárgyalnak, amelyeket ma már legtöbben magyar rovásemléknek tartanak. CSALLÁNY DEZSŐ tanulmányaiban az 1955-ben megjelent "Rovásíásos gyűrűk Magyarországon" még szintén több ősi ékszer feliratát kun írásnak tartja, de ezt a tételét 1968-ban megjelent újabb munkáiban revideálta.

PATAKY LÁSZLÓ a Margit-szigeti romokon talált és az azóta a Történeti Múzeum állományát gyarapító rovás-emléket kun rovásírásnak tartja és megfejtési eredményeit történelmi háttérrel is igyekszik igazolni. Az alábbiakban PATAKY és CSALLÁNY fejtegetéseit részletes kivonatolásban közlöm a Margit-szigeti rovásírásos emlékkőről. PATAKY az általa lefolytatott vizsgálódások eredményét csak apróbb hírlapi közleményekben tudta ismertetni, mígnem kiváló utazónk és írónk MOLNÁR GÁBOR és neje HEGYI MARGIT közös szerzésében megjelent "Négy hágó sziklavadonában" (1970) kapott ügyes elbeszélő formában teret tételének ismertetésére. Jómagam inkább művészettörténeti keretben ismertettem a romokon talált feliratokat "Adatok a Margit-sziget művészettörténetéhez" címmel. (1971) CSALLÁNY DEZSŐ külön fejezetet szentelt ennek a rovás-emléknek, ahol összegezi az eddigi véleményeket és megoldásokat, de a kun kérdést nyitva hagyja.

PATAKY LÁSZLÓ BETŰZÉSE ÉS MEGOLDÁSA A MARGIT-SZIGET ROVÁSAIRÓL

PATAKY LÁSZLÓ békéscsabai mérnök ma az óhazai rováskutatók nesztorának tekinthető. Hosszú évtizedes tapasztalatai írástörténelmi téren akkor is megbecsülendők. ha nem hivatalos, akadémiai vonalon halad és önmagának volt mestere. SINKÓ FERENC 1967-ben megjelent kis írása az "ÚJ EMBER"-ben: "Kötöny megfejtett síremléke"(?!) - Rovásírás Szent Margit romtemplomában" - még mint látjuk csak kérdőjeles címet visel a rovásszakértővel folytatott beszélgetésről. A jótollú újságíró feltette PATAKYNAK a kérdést:

- Hol van a rovásemlék?

- A torony falcsonkjába beépítve, a hársfa alatt. Nem csoda, ha nem tud róla. Az 1838-as feltárás után, majd háromnegyed század után vették észre, hogy az egyik kövön írásjelek láthatók. Valaki könnyelműen hamisítványoknak bélyegezte, s megfeledkeztek róla...

Ezzel a kis párbeszéddel kezdődik a Margit-szigeti rovásemlék megoldási kísérleteinek története és folyamata, amelyben PATAKY jelentős részt vett. További eseménynek tekinthetjük a kutatások terén MOLNÁR GÁBOR és neje könyvének megjelenését, ahol jelentősebb részletekről is szó esik a megfejtésekről. Sajnos, csak kivonatos formában tudjuk ezeket közölni Brazíliából hazavándorolt, világtalanná lett utazónkkal folytatott beszámolói alapján. Idézem MOLNÁR GÁBORT:

"Féltő gonddal őrzi minden nép múltjának emlékeit, csak éppen mi feledkeztünk meg arról a régi, írott kőről, amely Szent Margit zárdájának feltárása közben napvilágra került.

A templomot 1838-ban, a nagy pesti árvíz után tárták fel, de csak századunk elején vették észre, hogy a kövön írás van. Azóta egy falmaradványon mohosodik. Valaki könnyelműen hamisítványnak bélyegezte, s hamarosan mindenki elfeledte. Csak egy öreg hársfa vetette rá védő árnyékát. A nap tüze ellen ez védi ma is. (1969 nyarán a romfalból kiemelt rovásos követ a Történeti Múzeumba szállították.)

Az idő mégis nagyon megviselte. Két szélén látszanak ugyan még a rovásjelek, de közepe már teljesen lemállott. Lehet, hogy ott is volt írás, de ha volt is - abból már semmi sem maradt. Sőt - a széleken is megrongálódtak a vésetek.

A régi feliratot megfejteni, úgy látszik, senki sem tudta, mert a rovásirodalom nem is említi. Lassan mindenki elfeledte, és vastagon belepte a por és a moha.

Valakinek mégis eszébe jutott, és megkértek, hogy fejtsem meg a kő feliratát. Évek teltek el, míg ráértem egyszer, hogy megnézegessem a rajzokat és fényképeket. Úgy látszott, hogy ezek elég jók. Megkíséreltem hát "látatlanban" kibetűzni a feliratot. 1966. április 11 -ét írtunk akkor.

Első benyomásom az volt, hogy ez a rovás talán ezerévesnél is több. Nemcsak azért gondoltam erre, mert a követ az idő már nagyon megviselte, hanem azért is, mert a betűket felülről lefelé haladva vésték egymás alá, és ilyen elrendezésű rovásemlékünk több nincs. Ez a sorvezetés az egyiptomi képírásra emlékeztet.

Ez a különös felirat tehát igen-igen régi lehet.

Míg a felirat régiségén tűnődtem, eszembe ötlött, hogy a jobb felső szélen látható dűlt kereszt talán nem is betű, hanem: nemzetségjel. A nemzetségjel egyszerű kicsi címerféleség. A mai családnevet helyettesítette. Keleten tamgának nevezték.

Emlékeztem, hogy a török eredetmondából ismert Oguz kán egyik unokájának, Usárnak éppen ilyen tamgája volt.

Sebestyén Gyula, a rovásemlékek legszorgalmasabb kutatója így írt erről: "...Oguz ősapa fiai közül a trónját öröklő Kün kán meghagyta testvéreinek, hogy ki-ki válasszon tamgát, és ezzel minden rendeletét, kincsét, lovát, marháját lássa el. Oguz hazájában ... majdnem minden síron és feliratos emlékkövön rajta találjuk az illető kán vagy hős tamgáját."

Nos, bizonyára a bal oldali kezdő jel is tamga! Olyan, mintha egy kis napocska volna. Bizonyosan tamga, hiszen egy kicsit külön is áll.

Letakartam hát a tamgákat. A többi jel abban a pillanatban megvilágosodott. Megdöbbenve fedeztem fel, hogy ez a kő igen-igen nagy értékű történelmi emlék. Olyan jelentős, hogy okvetlenül meg kell néznem.

Szent Margit zárdájának romjai között sokáig kerestem, míg rátaláltam a templom hajójában, a torony felőli végen.

A föléje boruló öreg hársfáról levágtam egy puha zöld gallyat, és ezzel igen óvatosan lekapargattam a kőre ragadt sűrű mohát. Amint a betűk kitisztultak, nehézség nélkül olvastam:

KÖTTHEN ILKÁN
ÉCSKEN KINISZ

A kő tehát a kunok tragikus sorsú királyának, Köttöny nagyfejedelemnek síremléke. Tévedtem hát korának meghatározásában, mert nem ezeréves: csak hétszázhuszonöt. (1241-1966). A különös írás: belső-ázsiai jellegű kun rovásírás. Egyetlen a világon. Értéke felbecsülhetetlen.

PATAKY megoldása MOLNÁR GÁBOR kellemes írói stílusába foglaltan első látszatra valóban meggyőzőként tűnik. Pedig az igazi megokolás és az írástörténelmi kutatáshoz igencsak szükséges betűzésről csak a későbbiekben esik szó. Ezek sorát ejtve szóbakerül a kunok temetkezési körülménye, KÖTTÖNY földi maradványainak a hajdani Nyulak-szigetén lezajlott eltemetése. Tudós írásszakértőnk a kunok nagyfejedelmének és családjának tragikus sorsában leli a szigeti temetkezés okát. Szerinte a közvetlenül a Muhi mellett lezajlott csata előestéjén FRIGYES osztrák őrgróf által szított kun-ellenes zendülésben legyilkolt főkunok itt nyertek rangjukhozméltó végtisztességet. Nézetét KUBINYI régészeti beszámolójával támasztja alá, ahol hetvennél több csontvázról esik említés. Valószínűsítését MOLNÁR GÁBOR megfogalmazásában idézem:

"Rangos pogány temetkezés" - írta nem sokkal később Kubinyi Ferenc erről a sírról. Ez a felismerés egymagában is elég bizonyíték arra, hogy a sírban kunok pihennek, mert vajon kiket temettek volna el IV. Béla korában pogány módra, ha nem kunokat? Erre azonban sem akkor, sem azóta nem gondolt senki.

De ha ma felidézzük az eseményeket, magától értetődőnek kell találnunk, hogy a magyar király a mártír kun királyi családnak díszsírhelyet adott, és valahogy az is magától értetődő, hogy ezt saját birtokán, a Nyulak-szigetén jelölte ki.

Bizonyos az is, hogy a tragédia áldozatainak díszes temetést rendezett, és ha ő maga nem is vehetett részt ezen - hiszen a hadsereggel indulnia kellett a Sajó mögött táborozó tatár főerő ellen -, kellőképpen képviseltette magát.

Feltűnő azonban, hogy az áldozatokat pogány szertartással temették, és a síremlékre is Köttöny pogány nevét vésték, holott a kun királyt - mikor átlépte az ország határát - megkeresztelték. Béla volt a keresztapja.

Biztosan lehet következtetni ezekből, hogy a temetésen kun főurak is részt vettek, és a szertartást ezek irányították. Nem is lehetett másképp.

Kubinyi Ferencnek 1861-ben írt tudósításából kiviláglik, hogy a kórus felőli padozat alatt hetvennél több holttest maradványaira találtak.

Megástak hát egy óriási sírtermet, és ennek egyik végét rekeszekre tagolták. Tíz ilyen rekeszbe tették a királyi család tíz koporsóját, és mindegyik rekeszt lefödték márványlapokkal. Ezek mellé ugyancsak koporsók kerültek. Tíznél több. A palotában lakó előkelőségek koporsói voltak, bizonyára. Az előbbieket is, ezeket is arannyal díszítették. Egyik sírrekeszben megtalálták a kun királyné igazgyöngy nyakékét is. Ezt az ásatást vezető főkertész a nádor feleségének ajándékozta. A sziget ugyanis 1838-ban a nádoré volt. Ez a nyakék a Habsburg-ház ékszerei között bizonyára ma is megvan.

A koporsók mellé a testőröket fektették, koporsók nélkül. Ötvenen lehettek. Csontjaikon súlyos sérülések látszottak. Egyiknek koponyája volt beszakítva, másiknak a karja levágva - és így tovább. Ezt Kubinyi írta meg.

A nagy sír fölé nagy halmot emeltek. Ez kun szokás volt. Ma is kunhalomnak nevezzük az ilyen régi sírhalmokat. Erre tették - úgy, ahogy a hagyomány kívánta - azt a sebtében faragott egyszerű követ, amely mutatta, hogy a halom alatt két király pihen. Ez a kő nem királyi megrendelésre készült. Egyszerű kun kőművesek faragták, hogy megadják a végtisztességet szomorú sorsra jutott királyaiknak. Sietve dolgoztak. Felperzselt falvak füstjét hozta a szél, és nagy sietséggel készültek a magyar király udvarában, hogy a háznép Trencsén felé meneküljön.

PATAKY tehát történeti keretbe igyekszik helyezni a Margit-szigeti rovás-emlék eredetét. A történelmi események lezajlásához semmi kétség nem fér. Minden mozzanatát igazolja számos korabeli forráson kívül az alapos történelmi, régészeti részletkutatások egész sora. S az elmondottak után rováskutatónk rátér a sírkövek leírására, kivitelezésére, még mindig a lényeges betűzés megoldás véglegesítése nélkül. Idézem ismét a MOLNÁR GÁBOR-féle szöveget:

A síremlék minden részén látszik, hogy sietve készítették. Az is látszik a rováson, hogy kun kőfaragók vésték. Nem is véshették mások, mert István király szigorú rendelete után két és fél évszázaddal - itt, a királyi udvar közvetlen közelében - a rovást már nem ismerte senki. Nem ismerték hát a magyar kőművesek sem. Ezt a kun kőfaragók tudták, és nyíllal jelezték, hogy melyik a kő felső része. A nyíl - a bal oldalon - ma is látható.

De az, hogy a vésés kun munka, kiviláglik magából az írásból is, mert kifejezetten belső-ázsiai jellegű. Ott "majdnem minden síron és feliratos emlékkövön rajta találjuk az illető kán vagy hős tamgáját" - írja Sebestyén Gyula: és itt mindkét név tamgával kezdődik.

Jellegzetes azonban az is, hogy az írás felülről lefelé halad. Ez is belső-ázsiai szokás. Nincs is ilyen rovásemlékünk több egy se. Ez teljesen kiválik a többiek közül.

Mindezek ellenére a kun írás a székely rovás betűi és szabályai szerint jól olvasható. Némi kis különbség mutatkozik ugyan a betűk között, de ez csak fejlődésbeli elkülönülés, és olyan csekély, hogy az olvasást nem zavarja. Az ősibb formákat a székely rovás őrizte meg.

Ha jól megfigyeljük a véseteket, azt is észrevehetjük, hogy a kövön egyszerre két kőfaragó dolgozott. A bal oldali jobban lesimította a kő felületét, mélyebbre véste a betűket, és mély vonallal be is keretezte a két betűoszlopot. Vigyázott a beosztásra is: egyik oszlopba a király nevét írta, másikba méltóságát. A jobb oldali felületesebb munkát végzett. A méltóságnevet megszakította például, holott bőven lett volna hely arra, hogy egybeírja. A betűket sem véste elég mélyen, és ezért jobban megrongálódtak.

A régészeti, írástörténeti leírás rövid, de valóságot fedő. Minden mondatát kétségtelen értékűnek tekinthetjük. Hogy a síremléken bizonyos sietség, kapkodás nyomai rögzítve vannak, az is elfogadható. A kutató szerint ebben az időben már a magyarság nem használta, talán már nem is ismerte a rovásírást. Viszont a kun kőfaragók még igen. Ők alkalmazták a kő felsőrészén az olvasási irányt jelölő nyila jegyét s ez a nyíl a baloldalon még ma is látható. De idézem újból magát a MOLNÁR GÁBOR-féle részlet további szövegét is:

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nagy vita folyt arról: vajon magyarul beszéltek-e a kunok vagy törökül.

Gyárfás István, a kunok kiváló történetírója azt az álláspontot foglalta el, hogy magyarul beszéltek. Éspedig a nagykunok í-ző, a kiskunok ő-ző nyelvjárásban. Érveihez azonban hiányzott a legnagyobb ütőkártya - a kun írás, és ennek hiányában a törökpártiak kerültek felül.

A sors különös játéka, hogy a kun rovás mégis előkerült, és szép elégtétel Gyárfásnak, hogy ez neki ad igazat. Mert ez az írás nem belső-ázsiai türk írás, amellyel az ótörökök írtak, és nem is ujgur, amivel viszont a tatárok, hanem: magyar.

A Köttöny-rovásemlék abban is igazat ad Gyárfásnak, hogy i-ző és ő-ző dialektus érezhető benne. A nagyszentmiklósi aranykincs egyik kis tálján a következő felirat olvasható: "Gélyse kiskás pesenyüj kenész". E felirat kenész méltóságneve itt a sírfeliiraton [sírfeliraton] kinisz. A régi magyar oklevelekben előforduló Kethen név pedig Kötthen.

A kunok tehát magyarul beszéltek.

PATAKY megoldásának lényeges, magára a betűsorra épített gondolatmenete részletesen beszél a rovásjegyek jellegzetességeiről és egyben párhuzamokat is keres mindegyikhez, hogy a korábban kimondott:

KÖTHEN ILKÁN - ECSKEN KINISZ

olvasatot megokolja. Erre vonatkozó megfogalmazása a legfontosabb. Ezért MOLNÁR írása nyomán az eredeti fénymásolatát közlöm:

Köttöny király nevét a kun kőfaragó a síremléken két t-vel írta. De van még egy Köttöny-emlék, amelyen a név ugyancsak két t-vel van írva. Ez az emlék Szibériában került elő.

Valószínű, hogy 1239-ben a Volga melletti nagy csatában, ahol a tatárok váratlanul túlerővel lepték meg az ott táborozó kunokat, az ellenség kezébe került Köttöny kincstára is. Abban volt egy tojásdad formájú aranylemez - rovásfelirattal. És mikor Strahlenberg hadifogoly svéd katonatiszt a XVIII. század elején ott járt, Gagarin herceg kincstárában megtalálta. Állítólag egy kurgánból került elő.

Strahlenberg lerajzolta. Feliratának megfejtésével Debreczenyi Miklós foglalkozott. Én a megfejtésből a nevet megvizsgáltam, és úgy találtam, hogy ez a név valóban Köttöny neve. Betű szerint Kötten. Az egymásba kapcsolt két t-betűt még azok is felismerhetik benne, akik a rovást kevésbé ismerik.

Feltűnő rovásjel a síremléken Köttöny neve alatt a négyfülű IL szótagjel. Rá kell mutatnom, hogy ugyanez a jel megvan egy uráli emlékoszlopon is. Ezt is Strahlenberg találta meg, és ő is rajzolta le. Debreczenyi szerint ez Attila-emlékoszlop. Attila neve az oszlopon i-ző nyelvjárásban: Itel. E név IL betűi közé van beszúrva a T, de maga az IL szótag mindenben egyezik a margitszigeti síremlék IL szótagjával.

Ügy látszik ebből, hogy a kunok ebben a hazában már Attila idejében megjelentek. Egy részük itt is maradt. És Szent István rendeletében, amelyet a rovás eltiltásáról kiadott, azért vannak felemlítve a kunok is, mint akik ugyanezt az írást használják.

Ha tehát a honfoglaláskor Anonymus itt kunokat említ - ez nem anakronizmus.

A margitszigeti síremlék megérdemli, hogy nemzeti emlékké nyilvánítsuk, és minden rongálódástól megóvjuk."

Pataky László sorait idézve. Dzsingisz kán áldozati óvója közelében gondolok a vészesen nehéz magyar múltra. Annak idején képben, magyarázatban is megkaptam a rovásírásos kövön levő, Pataky László szerinti megfejtést. Hol az igazság, a történelmi valóság? Nem keresem. Legendának is csodálatosan szép az ilyen visszatekintés:

KÖTTHEN kun ilkán (nagyfejedelem) margitszigeti síremléke

Pataky László rajza Köttöny kun király és Écsken kinisz rovásírású emlékkövéről. Jobbról Kötthen ilkán, balról Écsken kinisz neve és méltósága. Az ilkán méltóságnév jelentése: nagykán. Écsken méltósága: kinisz. Ez pedig Pataky László szerint i-ző változata a Nagyszentmiklósi Kincs 8-as számú tálján olvasható kenéz fejedelmi méltóságnévnek. A feliratokban a két szélen a két név. Mindkettő nemzetségjellel, tamgával kezdődik. Köttöny tamgája egy dűlt kereszt, a másik pedig egy kis napocska. A dűlt kereszt eredetileg talán kiterjesztett szárnyú madarat ábrázolt.

A megfejtés helyességét az alábbi ábra is igazolja.

A székely rovást és a kun rovást szorosan egybekapcsolja az a rövidítési rendszer is, hogy mássalhangzók előtt az "e" betűt nem írták ki.

PATAKY LÁSZLÓ megoldása - bár tetszetősnek látszik - az általa használt történelmi háttérfestéssel némi kétségeket hagy maga után. Mint tudjuk, a Nyulak-szigeti kolostort IV. BÉLA pontosan a Muhi-csata tizedik évfordulóján, 1252-ben alapította. A sziget nem volt királyi birtok, hanem az egyházi intézmények kezén volt, sőt már az avar-korszak óta a bizánci szertartású szerzetesek kezén volt, mint leprások gyógyhelye. Nehéz elképzelni, hogy két királyi személy eltemetésére alkalmas és elegendő hely lett volna a szűkreszabott kolostori templom területén. Addigra, a tíz év lefolyása alatt a kunok temetkezési szokásai szerint nem őrizhettek kurgánokat. Hiányzik e tekintetben minden régészeti emlék nyoma. Lóval semmi esetre sem temetkezhettek. S ez elmaradhatatlan kísérőjel lett volna kun királyi személyek végtisztességénél. Hetven személy földi maradványainak elföldelésére kun népszokások szerint még KUBINYI adatai alapján sem nyílhatott mód és lehetőség a szigeten.

Ugyanezt a bizonytalanságot hagyja maga mögött PATAKY ama nézete, hogy magyarok és kunok azonos nyelvet beszéltek volna. GYÁRFÁS még nem ismerte, nem ismerhette a híres "Codex Cumanicus"- vagy "Petrarca Codex" szövegét, amelyet a kun missziósok számára írtak 1303 és 1362 között. Erre vonatkozólag idézzük HAZAI GYÖRGY turkológus professzort, aki jelenleg a berlini Keleti Intézet tanára és a legilletékesebb szakember az ügyben. Kis írásában "A kun Miatyánk" cimmel értekezik erről a jelentős kérdésről:

"Milyen nyelven beszéltek a XIII. századi kunok? Ez a hosszú múltra visszatekintő tudományos probléma az elmúlt évszázad hetvenes-nyolcvanas éveiben került a tudományos érdeklődés középpontjába... A tudósok véleménye megosztott. Az egyik tábor, amelynek legjelesebb képviselője GYÁRFÁS ISTVÁN volt, a kunok magyar eredetét, a kun és magyar nyelv közeli kapcsolatait akarta bizonyítani. A másik tábort a honi turkológia képviselői alkották. Ezek a tudósok - VÁMBÉRY ÁRMIN, KUÚN GÉZA - a fennmaradt nyelvemlékek vizsgálatát állították előtérbe, s ezeknek a török nyelvek felé mutató szálait bogozva a kunok török eredete mellett törtek lándzsát. A történelmi források helyesen értelmezett adatai szintén ezt a mai nézeteink szerint is helytálló magyarázatot erősítették meg..."

A vitát kétségtelenül a már említett kun-kódex dönti el , amely a Miatyánk imádságnak a szövegét is megőrizte ékes kun nyelven. SZÖVEGÉT már gróf KUÚN GÉZA közölte. Szószaporítás helyett csatolom az általa feloldott és sokak által ellenőrzött szöveget is a következőkben:

"Atamis kim köcta sen. Algiszle bulsun senig hanlechim bulsu senig tilemegin nezikkim kocta alej ierda. Kun-degi ötmackimisni bisga bugun bergil. Dage íazuclarmisme bisga bozzatkil, necsik bis bozzatirbis bisga iaman ecsenlerga. Dage iecnik sinamakina bisni kuurmagil bassa barcse iamandan bisni kuthargil, Amen."

Azt hiszem, ez a szöveg mindenkit meggyőz a kun nyelv törökös jellegéről. Így tehát MÉSZÁROS és részben CSALLÁNY ilyen nyelvű megoldási kísérletei közelebb állnak a valósághoz, mint PATAKY LÁSZLÓÉ.

CSALLÁNY DEZSŐ MEGOLDÁSA A MARGIT-SZIGETI ROVÁSOS KŐFELIRATRÓL

Mint már bevezetőnmben [bevezetőmben] szóvátettem, CSALLÁNY figyelmét vitéz SZAKONYI hívta fel a Margit-szigeti romtemplom feliratára. Célja kettős volt: felkérni az általa elismert és a legnagyobb rovásszakértőnek tartott nyíregyházi tudósunkat a rejtélyes szöveggel való foglalkozásra és kérni közbenjárását, hogy a pusztulásnak annyira kitett emléket biztos helyre szállítsák. Mindkét kérése teljesült. A lebonyolításról CSALLÁNY nagyszabású tanulmányban számol be. Erre vonatkozó tanulmányrészletét az eredeti szöveg hasonmását az alábbiakban közlöm:

Évekkel ezelőtt Szakonyi István hazánkfia levélben keresett meg Amerikából, és egy közleményét is mellékelte hozzá.(1#) Publikációimon keresztül értesült ugyanis arról, hogy a rovásírások terén eredményeket értem el,(2#) hogy becsülöm írástörténeti emlékeinket. Arra kért, hogy a pusztulásnak kitett "Margitszigeti rovásfeliratos kő" megmentését szorgalmazzam. Ezt meg is tettem, de a feliratos kő még mindig a szabad ég alatt van a Margitszigeten; de remény van arra, hogy a Budapesti Történeti Múzeumba beszállítják.

Az 1967. év nyarán kaptam egy újságpéldányt,(3#) amelyben a felirat rajzát is közölték. Mivel e becses emléket még nem láttam, felkutattam és az útbaigazító cikk alapján meg is találtam nagy nehezen, és a rovásjeleket a rajzzal összevetettem. Nagyrészt a jelek egyeztek, de néhány módosult.(4#)

A szabadtéri színpad keleti oldala és a pesti szigetpart között találhatjuk meg a nagy kiterjedésű rommezőt: a Domonkos apácakolostor (Margit kolostorának) helyét.(5#)

A feliratos kő kb. 70x30 cm-es nagyságú, a romtemplom egyik embermagasságú északnyugati romfalára cementezték fel, egy hársfa borul föléje.

Az 1838-as feltárások után majd háromnegyed század múlva vették csak észre, hogy az egyik kövön írásjelek láthatók. A felírást egy ideig bronzkeretes üveglap védte, de ez a világháború után elpusztult. Azóta megfeledkeztek róla.

A kő rovásfeliratos fényképét bemutatom. A bal oldali függőleges irányú rovásjelek két oszlopban jól látszanak. A jobb szélen ugyancsak két oszlopban találunk rovásjeleket. A középső mező rongált, szélein észlelhető írásjel nyoma, alsó részén balról jobbra haladó, valószínűleg latin betűs szöveg maradt meg. A rovásszöveg rajzát bemutatom.

Szokatlan a felülről lefelé való felrovás, amely más hazai emlékeken nem fordul elő. A rovásjelek megoldása végeredményben balról jobbra halad és nem jobbról balra mint a battonyai és a nagyszentmiklósi török és a székely-magyar rovásírás.

A bal szélen középen kis kereszt jel látszik egyedül. A feliratot a kereszt jelével kezdték el, tehát keresztény ember rótta, vagy kereszténnyé lett emberre vonatkozik a felirat.

A feliraton 18 rovásjel szerepel. Kiterítve és számozva a következő jelek fordulnak elő. A hangértékek megállapításánál a türk írásrendszereket, a székely-magyar rovásírást és a rokon feliratokat hívhatjuk segítségül.

A 2. rovásjel az e betű rovásjele. A székely-magyar rovásfeliratokon először a XV. században jelenik meg (Nikolsburg, Marsigli). Margitszigeten kissé szegletes az alakja.

9. jel: az sz betű rovásjele. "nemzetközi" jelnek számít, mert a nagyszentmiklósi, battonyai, székely-magyar rovásfeliratokon, az Orchon-Jeniszej, Don- és Kubán-vidék feliratain egyaránt megtalálható. De megvan Esztergomban is.

14. számú rovásjel, az i betű jele. A székely-magyar rovásírás azonos alakban őrizte meg (Karácsonfalva, Nikolsburg).

8. számú rovásjel, a t betű jele. Ladánybenén az edényen is megvan.

3. számú jel, a cs betű rovásjele. Azonos formában a csíkszentmártoni rovásfeliratban (1501) fordul elő.

15. számú rovásjel, az s betű jele. Veláris kapcsolatú alakja Nagyszentmiklós (XI-XII. század) és a székely-magyar rovásírás száras s alakja között áll (Karácsonfalva, Székelyderzs, Bögöz, Csíkszentmárton (XV. század). Az esztergomi feliraton is szerepel.

12. számú jel a b betű rovásjele, amely palatális alakban és összefüggésben: Nagyszentmiklóson, a székely-magyar rovásírásban, novocserkaszki feliraton megtalálható.

4. és 6. számú rovásjel, a k (q) betű jele. Változatai az orchoni türk írásban, a székely-magyar rovásírásban (Karácsonfalván és Bonyhán) vannak meg.

13. számú jel, a k (q) betű rovásjele. Az Orchon-Jeniszej türk feliratokon (q, oq). Nagyszentmiklóson (ok), ideogramma, Kubán-vidéken ¹k, a székely-magyar rovásírásban ^1-2k volt, amely a latin írás hatására ^1-2c-re változott.

1. és 16. számú rovásjel, az f betű jele, amely a görögből ered. Egyedül a székely-magyar rovásírásban fordul elő korai, szilvamag alakú és késői, kerek formájú változatokban.

7. számú jel, az l betű jele. A Don-vidéken és Ladánybenén találjuk meg. A székely-magyar rovásírásban alakja hiányzik.

5. és 18. számú jel, az m betű palatális és veláris rovásjele. Palatális (W-alakú) alakja Esztergomban van meg.

11. és 17. számú jel, az ï betű rovásjele. Ismert Nagyszentmiklósról, Battonyáról, a Don-vidéki Novocserkaszkból és Mojaekojeról.

10. számú jel, az o betű rovásjele. Ilyen szegletes, azonos alakban sehonnan sem ismerjük. Legközelebb áll hozzá a székely-magyar rovásírás o jele két összehajló rovátkájával, valamint a háromszögű ok rovásjelben az o jele (Karácsonfalva).

A felirat átírása:

f e ²cs k ²m k²l t²sz / /... o ï... /

b °q i ¹s f ï ¹m

Olvasata:

.fecském keltesz (...oï...) békis fiam'

Képviselve van az ábécéből a: b, cs, e, é, f, i, ï, k (q), k(q), l, m, o, ó, s, sz, t betű rovásjele (14 jel). Hiányzanak: c, d, è, g, gy, h, j, ly, n, ny, ö, ő, p, r, s, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs (20 jel). Számos jel későbbi rárovásnak látszik.

Legszorosabb kapcsolata a székely-magyar rovásírással van: b, cs, e, i, s, sz, t.

Összefüggéseket mutat a nagyszentmiklósi aranykincs rovásfelirataival: az sz, s, b, k {13. jel), az ï betű jele.

Megvan Battonyán: az sz és ï betű jele.

Don-vidéken előfordul: a b, l és ï betű jele.

Az Orchon-vidékre megy vissza a k (13. jel), és a háromszögű k (4. jel) változata.

A hazai rovásjelek között új jelnek, illetőleg változatnak számít: az f, k (q), l, o, k (q) (13. jel) és m.

A legtöbb kapcsolatot a székely-magyar rovásírással mutatja, azután Nagyszentmiklós következik.

A margitszigeti rovásírás használatának időrendjét, Nagyszentmiklós (XI-XII. század) és a székely-magyar rovásírás használata között (XV. század) jelölhetjük meg. Különösen az s és az ï betűk megléte Nagyszentmiklóson is, az ï megléte Battonyán, az utóbbi rovásjelnek hiánya a székely-magyar rovásírásban, az e, i', cs, f betű jelének kizárólagos használata a székely-magyar rovásírásban azt mutatja, hogy a margitszigeti rovásfeliratot időrendileg a XIII. századba sorolhatjuk be.

Az l rovásjel alakjának hiánya a székelyben, az m jel elütő volta, az f jel és az o jel változata, az ï jelének hiánya azt bizonyítják, hogy Margitsziget rovásfelirata nem azonos eddig ismert rovásírásrendszereinkkel, hanem az eddigiektől eltérő nép rovásírás hagyatékát képviseli.

Eddigi rovásírásrendszereink:

1. A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratai: az Árpádok-Csanádok onogur-hun rovásírásrendszerét képviselik Kubán-vidéki kapcsolatokkal.

2. A battonyai rovásírásos pecsét gyűrűt, XI-XIII. századi türk hagyatéknak tekinthetjük, amely legtisztábban képviseli az Orehon-Jeniszej rovásírásrendszerét.

3. A székely-magyar rovásírás XV. századtól kezdődő korszakát (Margitszigeti kapcsolatok alapján), megelőzi egy XI-XIV. századi török rendszerű hun-székely periódus.

De milyen népet képvisel a margitszigeti magyar nyelvű rovásírásrendszer?

Először is nézzük meg a rovásfelirat szavainak sajátságait

Az oly szó helyett az oïrovásjelet használja mindenütt. A székely-magyar és a nagyszentmiklósi feliratokon ezt a hangot a szilvamag alakú ly rovásjellel fejezik ki.

A békés melléknév olyan állapotot jelez, amely valaki fiának a nyugalmát nem zavarja meg, nyugodt, csendes. A béke szó 1130 óta szerepel. A feliraton békis szót használnak.

A fiú szó, kiskorú hímnemű gyermeket jelent, 1138-tól ismerjük, fyom alakban 1300-ban találkozunk vele.

Történeti vonatkozásait a feliratos sírkőnek nem tárgyalhatom addig, amíg minden oldalát nem vizsgáltuk meg, és az előkerülés körülményeit, a királyi családhoz való tartozandóságát nem tisztázhatjuk. Felvetődött ugyan az a gondolat, hogy ez a legrégibb magyar nyelvű rovásszöveg esetleg kun rovásábécére megy vissza és Kun Erzsébet királyné állítatta 1287-ben kiskorú András fia számára. De az esztergomi pecsétgyűrű rovásírása igazolja, hogy a margitszigeti rovásírás is balról jobbra haladó sorvezetésű magyar rovásfelirat és nem kun rovásírás. A sírtábla mindössze 10-20 lépésre van a királyi lakosztálytól.

____________________

[A lábjegyzetek sorszáma nem az eredeti sorszám.]

1#) Szakonyi István, A halálraítélt legrégibb magyar rovásírásos omlók a "margitszigeti rovásfeliratos kő": Amerikai Magyar Élet, 1965. dec. 18.

2#) Csallány D., Rovásírásos gyűrűk Magyarországon. - Kolcsa sz runicseszkim piszmom: AÉ, 1955, 79-85. - A székely-magyar rovásírás emlékei. - Die Denkmäler der szekleriseh-ungarischen Kerbschrift: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, III. 1960 (1963) 39-I36. - A székely-magyar rovásírás történetéhez. - K isztorii szekejszko-vengerszkogo runicseszkogo piszma. - Zur Gesehichte der szekler-ungarisehen Kerbschrift: AÉ, 1966, 36-46.- Székely-magyar rovásjelek Bonyháról. - Runicseszkie szekelyszko-vengerszkie znaki iz Bonybi. - Signes runiques siculo-hongrois trouvés à Bonyha: AÉ, 1967, 198-199. - A világhírű nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése: Kelet-Magyarország, 1967. V. 21. - A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere. - Die Entzifferung der Kerbschriften des Goldschatzes von Nagyszentmiklós und ihr historischer Hintergrund. - Isztorieseszkij plan i raszsifrovka runicseszkih nadpiszej zolotogo klada iz Nagyszentmiklósa: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, X. 1967 (1968) 31-84. - A Csanádok kincse: Az V. Alföldi Régészeti Tudományos Ülésszak előadásainak beküldött tézisei. Szeged, 1968, 18-19. - A Csanádok kincse: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged,1969 (kiadás alatt). - A nagyszentmiklósi rovásfeliratok és a battonyai Árpád-kori rovásírásos gyűrű kapcsolatai: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, XI. 1968 számára. - A magyar és az avar rovásírás: Jósa András Múzeum Évkönyve, XI. 1968 (kiadás alatt).

3#) Sinkó Ferenc, Kötöny megfejtett síremléke (?!). Rovásírás Szent Margit romtemplomában: Új Ember, 1967 VI. II (Pataky László rajzával és téves megfejtési kísérletével: Kötthen Ilkán - F]osken Kinisz).

4#) A küldött fényképért Szakonyi Istvánnak, a rovásfelirat vázlatának megkönnyítéséért Sinkó Ferencnek és Pataky Lászlónak mondok köszönetet, mert így lehetővé tették számomra a problémával való foglalkozást.

5#) Feurné Tóth Rózsa: Margitsziget. Budapest 1957, 19-30, 14. kép) (az ásatás alaprajza).

6#) [E lábjegyzetre a szövegben nincs utalás] A magvar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1. Bpest 1907, 856.

7#) [E lábjegyzetre a szövegben nincs utalás] I. m., 180.

BESENYŐ, KUN ÉS MAGYAR ROVÁSFELÍRÁSOS GYÜRÜK

Régészeink több rovásfelírásos gyűrűt tartanak számon. Sírmellékletként bukkantak fel. Főleg az alföldi temetők sírjaiban szerepeltek. Kecskemét ostrománál sajnálatos módon több elpusztult belőlük s csak az a szerencse, hogy már a korábban rovásírással foglalkozó tudósaink legalább lerajzolták rovásjeleiket. Így MÉSZÁROS és főként CSALLÁNY DEZSŐ felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a magyar és rokonnépeink írástörténetének azzal, hogy megörökítették őket. Jelen fejezetünk ezekről szól...

*

A BATTONYAI ROVÁSÍÁSOS GYŰRŰ

MAG ISTVÁN földműves telkén, Battonyán 1910-ben egy domb lehordása alkalmával tömegsír került felszínre. Egy lovas sírban, a jó vitéz koponyájában nyílheggyel feküdt. Ez a híres battonyai, rovásírásos gyűrű, bár csak bronzból van, felírása teszi felbecsülhetetlen értékűvé.

CSALLÁNY DEZSŐ leírása és fényképei után lettek közkinccsé. Az ő tanulmánya alapján ismertetem én is. Zárt karikájú ékszer, feje lapos, tojásdad kerületű. Egy kétélű, keresztvassal ellátott kard mintája két mezőnyre osztja hosszában a tojásdad felületet. A rovásjegyek két sorban, mindegyikben hat-hat vannak csoportosítva s az egészet egy keskenyedő vonalas keret foglal össze. A gyűrű alakja, fogazott dísze és az említett kétélű kardvésete alapján CSALLÁNY a XIII. századra teszi eredetét. A rovásírást a készítő ötvösmester maga véste be.

A felirat olvasási irányát a kard helyzete is jelöli, tehát jobbról balra halad. A rovás betűk jellege a kök-török írásrendszerre utal. A tizenkét jegy feloldása a következő:

Sorravéve az egyes jegyeket:

Az 1. a "D" rovásjele. Leegyszerűsített alakban mind a kök-törökben, mind a kunkerekegyházi feliratban is megtalálható

A 2. és 7. számú jel azonos és az "N" jele. Azonos hangértékkel szerepel a kök-tőrökbe[n], a nagyszentmiklósi feliratokban, Ladánybenén, Novocserkaszkban és Majackoje felirataiban.

A 3. bető [betű] az "S" rovásjele. A kök-törökben azonos átkötéssel szerepel és kerekegyházi felirat hasonló hangértékű jegyével is egyezik.

A 4. rovás betű a "B" jele, amely megtalálható a kök-törökben és Nagyszentmiklós felirataiban, de itt hangértéke "V".

Az 5. és 9. jelek azonosak, szerepelnek a kök-törökben és Kerekegyházán. A "G" írásjellel váltakozva, együttesen és azonos sorrendben ismétlődik.

A 6. és 10. rovásjel azonos és a "G" betűt jelzik. Kétféle változatban is megtalálhatók a kök-török írásrendszer betűi közt is. A battonyai "G" sajátsága a kifelé összehajló kettős rovátka.

A 11. a "K" rovásjegye. Jobbranéző irány változatban a kök-törökben is meglelhető. A ladánybenei feliraton is szerepel, de itt "KŐ" hangértékben.

12. egy sorzáró rovásjel. Gondolhatunk első sorban a kiírt "Ö" - "Ü" jelekre, de fordított helyzetben a kök-törökben is.

Amint látjuk, az összes rovásjegyek párhuzamát megtaláljuk az ótörök írásrendszerben, ha néha egyik-másiknál fordított helyzetben, vagy ellentétes irányban is. Hasonlóképpen azonosak a hangértékek is. Feltűnő a ladánybenei és kerekegyházi gyűrűk írásaival való hasonlatosság, ami arra mutat, hogy a besenyő írással rokonságban van. Az egész leírást CSALLÁNY következőkben kapcsolja népi kulturához:

"Feltűnő, hogy amíg a battonyai rovásírás a magyarok által nem használt rovásírásrendszert követi, amit csak a besenyők és kunok hozhattak keletről magukkal, addig a gyűrűfejen szereplő hosszú, kétélű egyenes kard keresztvassal, egyáltalán nem mondható keleti örökségnek, besenyő, vagy kun fegyverfajtának..."

Így a leletkörülmények, régészeti adatok nem segítenek a népi kapcsolatok és időrend felderítésénél, egyedül a lelet jellege és kard képe, valamint a felírás kapcsolatai nyújthatnak némi irányítást e téren,

A battonyai felirat jobbról balra menő olvasatban a következő feloldott betűsort eredményezni:

D² (ä) n¹ (a)š(b² (ö) t² (ü) g² n¹ (a) s² (e) t² (e) g² (ö) kü

Amint első tekintetre kitűnik CSALLÁNY betűzése törökös nyelvű szövegre utal. Értelmét ő is turkológusok szakvéleményének alkalmazásától várja. Magáról a leletről azonban a gyakorlott régész megfigyelésével a következő végső eredményt vonja le rövid írása végső szavaival:

"Amíg a ladánybenei és kunkerekegyházi gyűrűk női ékszerdarabok és feliratok is ezzel kapcsolatos, tartalmuk pedig közmondás jellegű, addig a karddísszel ellátott battonyai pecsételőgyűrű nem lehetett női ékszerdarab, hanem hivatalos funkciójú kun előkelő ember pecsételője. A feliratának tartalma pedig bizonyára a gyakorolt hatalommal függhetett össze és esetleg az illető nevét és ragját is tartalmazza... A gyűrűt a kunok egyetlen rovásos emlékének tartom és a XIII. század végére határozhatom meg. A gyűrű alsó részén, a peremszegélyen lévő szabálytalan alakú jelek esetleg nem díszítvények, hanem évszámok is lehetnek..."

*

A KUNKEREKEGYHÁZI ROVÁSÍRÁSOS GYÜRÜ

SZABÓ KÁLMÁN kecskeméti múzeum igazgató találta 1932-ben Kiskunkerekegyháza határában Árpád-kori sírok feltárása közben. Az ezüstből készült, szalagfonásos ékszer a 6. számú sír női csontvázának ujján volt s vele együtt ezüst hajkarikák is felszínre kerültek.

A rovásírásos gyűrűk vonalas rajzát és megfejtését 1936-ban MÉSZÁROS GYULA közölte és a temetkezési szokások figyelembevételével XIII. századi kun ékszernek nyilvánította és a felirat szövegét, mint a legrégibb eddig ismert kun nyelvemléknek tekintette. Sajnálatos módon ez a szép és kulturális jelentősége miatt felbecsülhetetlen értékű ékszer Kecskemét bombázásakot [bombázásakor] a múzeum annyi más értékével együtt megsemmisült és fényképek hiányában egyedül MÉSZÁROS GYULA vonalas rajza őrizte meg rovásjeleit, amelyek négyszögbe foglaltan néha egyedül, néha párosával a következő for-

Magát a betűsor értelmét ugyancsak MÉSZÁROS törökös nyelvhez tartozó kunnak értelmezve a következő fordítást adja magyarul:

"Hasonló volt a világnak forgása..."

Ugyanerről a gyűrűről CSALLÁNY DEZSŐ is írt értekezést "Rovásírásos gyűrűk Magyarországon" címmel (1955), de eme írását helyesbbítette "A székely-magyar rovásírás emlékei" című tanulmányában (1963).

CSALLÁNY megfejtési menete a következő:

"A szöveg a magyar rovásírás szabályai szerint balról jobbra olvasandó. Az előforduló rovásjelek:

Az 1. számú rovásjel a "D" betű jele, itt összevonásként azonban "ID" alakban van meg. Szinte minden feliratunkban változatokban szerepel.

A 2. számú jel az "S" betű palatális rovás jele. Gyakori magyar rovásírásunkban.

A 3. és 9. számú rovásjel a "T" betű jele. Ismert.

A 4. számú jel a "B" betű rovásjele. A ladánybenei feliraton is megvan.

Az 5. és 10. számú rovásjel az "N" betű jele, mindkét irányú alakkal. A magyar feliratokon szerepel.

A 11. számú jel a "K" betű rovásjele. A hódmezővásárhelyi, nagyszentmiklósi és szentesi feliratokon találjuk meg.

A 8. számú jel az "I + S" jel betűinek összevonásából áll.

A 7. számú rovásjel a "J" betű jele, míg a 6. számú jel összevonás és az "AD" betűkre vonatkozik.

A 12, számú rovásjel az "I" betű jele. A Margitszigeten, Felső szemeréden (8. számú jel!) fordul elő.

A felirat átírása: ID S T B N DJ IS T N = IDIS TEBEN ADJ ISTEN NEKI - azaz: "TE-BEN URÉ, ADJ ISTEN NEKI!

CSALLÁNY következtetése az, hogy honfoglaláskori török törzseink századokon át megőrizték felirataikon az "ID", azaz "UR" jelzőt személynevek előtt. S így nem a kunok írásával van dolgunk, hanem az Árpád-kori kétnyelvűség keretében kialakult írás egy jellegzetes esetével, amely a Duna-Tisza közén élt legtovább...

*

A LADÁNYBENEI ÁLLÍTÓLAGOS KUN ROVÁSÍRÁSOS GYÜRÜ

Ezt az ékszert is SZABÓ KÁLMÁN ásta ki a 7. számú feldúlt női sír mellékleteként. Sorsa ugyanaz, mint az előbbi kiskunkerekegyházi gyűrűé: elpusztult Kecskemét ostrománál. Erről is csak MÉSZÁROS rajza maradt meg, fénykép nélkül.

Betűzése: ... j² (ü) z² (ü) y²ü köz² (ä) l²...

Megoldása:JÜZÜGÜ KÖZAL - "GYŰRŰJE SZÉP..."

MÉSZÁROS ezt is a XIII. századi kunok rovásírásos emlékének tartja. Eredetileg elfogadta ezt a véleményét CSALLÁNY DEZSŐ is (1955), de később véleményét módosítva sok párhuzammal alátámasztott új megoldást hozott. (1963) Erre vonatkozó tanulmányi részletét az eredeti hasonmással közlöm .

CSALLÁNY megoldása az Árpád-kori rovásgyűrűről:

A felirat magyar írásrendszerű, de korábbi török hatásra megőrizte a jobbról balra való olvasási módot. Idejét a XII. századra tehetjük. A helyesbített rovásfelirat a következő:

Az 5. számú jel az "SZ" betű rovásjele. Esztergom, Margitsziget, Ladánybene (edény), Pomáz szövegeiben van meg.

A 12. számú rovás jel az "M" betű jele. Minden magyar rovásírásra jellemző alak.

A 4. és 7. számú jel, két változatát mutatja az "A "betű rovásjelének. Ladánybene (edény) Esztergom, Pomáz az előfordulási helye.

A 2., 11., és 14. számú jelek az "S" betű háromféle változatát mutatják. Feliratainkban mindegyikre akad példa.

A 13. számú jel az "N " betű jobbra néző veláris alakja. Kunkerekegyházán és a jánoshidai avar feliraton van meg.

A 9. számú rovásjel az "I" betű jele. Magyarban több féle változatban fordul elő.

A 6. számú jel a "P" betű rovásjele. Nagyszentmiklóson találjuk analógiáját, összevont rovátkákkal megvan Esztergomban is.

Az 1. számú jel az "I" s vagy "D" betű összevont rovásjele. Nincs lehetőség, hogy az eredetit ellenőrizhessem. A többi feliraton inkább "D" rovás alakjában van meg "ID "összevonás.

A 8. számú rovásjel az "R" betű rovás jele. Kapcsolata nincs meg s a latinból kölcsönözték talán.

A 3. számú jel valószínűleg az "M" rovás jele. Formáját máshonnan nem ismerem.

A felirat átírása: ID S MASZPAR RI S SMNS = IDIS MASZPARIS SÁMÁNÁS, azaz MASZPAR URÉ SÁMÁNÉ.

*

A DESZKI ROVÁSFELIRATOS GYÜRÜ

Ennek a gyűrűnek a leírását is CSALLÁNY nyomán közlöm. A Deszk határában talált Árpád-kori temető 87. számú sírjából került napvilágra ez az ezüs[t]ből készült szalaggyűrű, kereteit rovásjelekkel. Tudós rovásszakértőnk már 1955-ben is foglalkozott vele, de akkoriban még, mint írja, "a rovás jelek hiányos ismerete nem tette lehetővé a rovásfelirat megoldását." Így az újabb átdolgozásban már végsőnek tekinthetjük az átbetűzést és a szöveget a kétszeres méretű, kiterített gyűrű-felületéről.

A betűsorban a 4. és 11. jel azonosak és az "S" betűnek velláris alakjában örökítette meg a rovójuk. Jellegzetességük az összehajló szár, amely a szokványos alaktól eltér. További "S" jel a 3. számú rovásjegy, amely egyben azonos a pomázi jellel és a székely-magyar "S" alakjával.

A FELIRAT ÁTÍRÁSA ÉS OLVASATA: IDlS ASAD-KAMORÁS = ASÁD-KAMORÁS URÉ.

A továbbiakban CSALLÁNY történelmi hátteret rajzol a felirat értelmezésére a következő megfogalmazásban:

Asad-kamorás, valószínűleg a marosi sószállítás funkcionáriusának, kamarásának neve. Asád, régies alakja "Acsád"-nak. Idis azonos a nagyszentmiklósi kincsen szereplő "NAG" idisz" - "edez" = "nagyuráé", "uráé" kifejezésekkel."

Szerinte ez a megjelölés a csanádi török (onogur, hun) lakosság nyelvi dialektusának átvétele a magyarba, a kétnyelvűség századaiban. Mint érdekességet említi további észrevételeiben, hogy ahol a nagyszentmikiósi onogur, hun rovásírás megszületett, párhuzamosan a magyar rovásírást is megtalálták és pedig egy Szent László-korabeli, deszki rangos magyar sírjában.

*

A POMÁZ-KLISSZAI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Szépen rótt jelekkel díszlő bronzgyűrűt ásott ki a Pomáz melletti Árpád-kor elejéről származó sírból BOTTYÁN ÁRPÁD régész 1944-ben. Sajnos az eredetije elveszett és csak a rajza maradt reánk ERDÉLYI ISTVÁN és SASHEGYI SÁNDOR rováskutatóink másolatában. Tőlük vette át CSALLÁNY DEZSŐ, akinek a betűzését és olvasati megoldását az alábbiakban közlöm a gyűrű többszörösen nagyított rovásjegysora alapján. CSALLÁNY szerint "a gyűrű kiszélesedő közép-részén összetett rovásjel van, amely tulajdonjegynek látszik. Ettől jobbra és balra rovásírásos szöveg. A baloldali rész megkopott, így olvasása bizonytalanná vált."

A továbbiakban CSALLÁNY a feliratot jobbról balra olvasva betűzi a következő sorrendben:

Az 1. számú rovásjel "L"-nek felel meg, a 2. és 4. számú jelek az "S" betűt jelölik, mig a 3, jegy az "R" jele. Az 5. számú az "L" jelét mutatja, a 7, pedig az "0" vagy "U" betűnek felel meg. Az egyetlen rovásjegy, amelyet CSALLÁNY a kök-török iársrendszerből [írásrendszerből] nem tudott levezetni a 6. számú rovás. A bal szélen lévő utolsó két betű az "S" változatainak felelnek meg.

A teljes betűsort tudós rovásszakértők a következőképen állította öszze [össze]:

L S R S L ? O/U s a tulajdonjegyet: ? S S

Az egész feliratot a kök-törökben meglelt rovásjelek alapján CSALLÁNY kora Árpád-kori besenyő írásemléknek tartja.

*

A KLÁRAFALVI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Ezt az ezüstgyűrűt maga CSALLÁNY DEZSŐ tárta fel Klárafalván 1939-ben a kora Árpád-kori temető 6. számú sírjából. Egy női csontváz jobb kezén volt elhelyezve. A mellette lévő, 7. számú sírban egy férfi csontváza feküdt lófej, kengyelvas, nyíl hegy mellékletekkel, ami mutatja a temetkezés pogány szokásainak továbbélését ebben a korban is, amely Szent László uralkodásával esik egybe.

A gyűrű felületén lévő rovásjelek mindegyike egy-egy téglalapalakú keretdíszítés közepén helyezkedik el s miután a gyűrű eléggé megkopott, az egyes jelek csak nehezen különböztethetők meg egymástól s még ultravörös megvilágítás mellett sem lehetett a szöveget megnyugtatóan olvasni. CSALLÁNY rajza szétbontja a téglalapalalakú kereteket és a megmaradt rovás-vonások az alábbi sort adják:

A szokatlan rovásjeleket CSALLÁNY a kök-török írásrendszer alapján igyekezett megfejteni és hasonlítgatásának eredménye a következő:

A gyűrűfelir[at]át CSALLÁNY a deszki, ladánybenei, kunkerekegyházi analógiák alapján Szent László uralkodási idejére teszi és besenyő írásemléknek tartja.

*

AZ ESZTERGOMI ROVÁSÍRÁSOS PECSÉTGYŰRŰ

Ez a szép pecsétgyűrű az esztergomi Balassa Bálint Múzeum tulajdona. Korát a XIV. századra teszik. CSALLÁNY rovásírásos gyűrűk gyűjteménye alapján, az ő betűzése és értelmezése szerint ismertetem. A gyűrű képe többszörös nagyításu negatív.

CSALLÁNY tehát hat rovásjelet, egy kettőspontot és két rövidítést jelző pontot tüntet fel. Ezzel szemben a balról jobbra haladó olvasási irányt betartva - ahogy rovás szakértőnk ezt meghatározza - a kétsoros írást szabadszemmel is jól látható kombinált jeleket észlelhetünk az ezüst pecsétgyűrűn. Bár az is lehetséges, hogy csak díszítésről, térkitöltésről van ez esetben szó, amely feltevést szemmeltartva viszont az olvasási irányt kellene kétségbevonnunk, hisz a térkitöltés maradék felületre korlátozódik abban az esetben, ha a vésnök rosszul számította ki magának a betűnagyságot. Minden esetre CSALLÁNY betűzése értelmes szöveget nyújt így is. Lássuk azonban előbb a be-tűzést, CSALLÁNY megállapítása szerint.

Az 1. számú betű a "K" rovásjel, a 2. számú az "A" magánhangzót jelöli, a 3. az "SZ" rovásjele, amely a székely, a nagyszentmiklósi és battonyai feliratokról már ismert, A 4. jel a "száras S" rovásjele, ugyancsak ismert több más írásemlékünk betűsorából. Az 5. a "P" betű rovásjele, amelyhez legközelebb áll a battonyai "P" rovás jel alakja, de fordított elhelyezésben és végül a 6. az "M", amely az eddig ismert rovásrendszerekben nem szerepel és alakját valószínűleg a latin betűsorból vették át.

A felirat betűzése: K A SZ S P M és olvasata: KASZÁS P.M. - CSALLÁNY véleménye szerint a "Kaszás" nem okvetlenül családi név, mert lehet kaszás-mester pecsételőjéről is szó, amelyet egyébként a XIV. századból eredeztet.

*

A SZÉKESFEHÉRVÁR-MAROSHEGYI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

A hatalmas Árpád-kori temető 400 sírjának feltárásakor a Székesfehérvárhoz tartozó Maroshegyen, került napvilágra ez a rosszezüstből készült vékonyka szalaggyűrű, amelyet LICHTNECKERT JÓZSEF régész 1913-ban talált meg. A sírmellékletek között szerepeltek I. ANDRÁS és KÁLMÁN királyaink dénárjai, mint kormeghatározó járulékok.

Ezt a szép darabot is CSALLÁNY DEZSŐ után ismertetem, aki a szöveg kiterített, gipszbe nyomott alakjának képét és a kibetűzött írássort is mellékelte tanulmányához.

A gyűrű rovásjeleit fellülről [felülről] lefelé vésték, tehát az ujjon viselt ékszeren fekvő helyzetben látszanak. Az olvasási irány balról jobbra haladó. A jelsorban a korábbi ismertetett gyűrűkhöz viszonyítva számos új változat szerepel.

A rovásjelek feloldása: Az 1. és 9. számú jel az "I" hangot jelöli, amely alak az eddigi "I" betűktől némileg elüt. A 2. számú rovásjel az oldalt fekvő "D" betű, melyet Klárafalváról és Deszkről ismerünk. A 3. és 4. számú jel az "S". Az 5, számú közismert minden magyar rovásemlékből és az "M" rovásjegye. A 6. számú szintén az "S"-nek a változata fordított elhelyezésben és Pomázon is előfordul. A 7. számú az "U" jele, amely szintén oldalt fekszik és négy félhold alakú vonalkából állították össze. A 8. jel az "N" betű rovásjele és a Felsőszemerédi írásemlékből ismerős és végül a 10. számú "száras S" jele, de eltévesztett vésetben. Oldaltfekvésben is hasonlít a Margitszigeti és esztergomi rovásemlék betűjéhez.

A felirat betűzése és olvasata a mondottak alapján CSALLÁNY szerint: IDlS S MSU NI S = IDIS SAMSUNIS, azaz SÁMSON ÚRÉ.

A felirat olvasatából, amely teljesen meggyőző, CSALLÁNY értékes megállapítást vont le:

"Honfoglalóink török-nyelvű leszármazói a magyar rovásírásrendszer szerint még a XIII. században is rendszeresen használják az "IDI" - "UR" jelzőt személynevek előtt."

*

A KENYEREÉR-DŰLŐI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Ez a leghosszabb szövegű elektrongyűrű Hódmezővásárhely Kenyereér nevű dűlőjében került elő kútásás közben. Ma SENYEl JÓZSEF honfitársunk tulajdona, aki átengedte CSALLÁNY DEZSŐNEK vizsgálatra az értékes leletet, hogy így közkinccsé lehessen kultúrtörténetünk javára.

A rovássor jellegzetessége három ligatura, azaz betűösszevonás. Ezeknek a megfejtését CSALLÁNY mesterien oldja meg. Szerinte a 6-7. jel a "KI" rovás jele, míg a 14-15. összevonás az "IK" betűket kapcsolja össze. Ezeknek az összevonásoknak analógiáit megtaláljuk Felsőszemeréden (2-3. számú jel) és Ladánybenén (14. sz. jel). S végül a 12-13. számú ligatura a "DJ" összevonása, amely eddig még ismeretlen és esetleg "GY"-nek hangzik.

A felirat betűzése és olvasata:

DS NMS KISSK A DJ IK ISTN = IDIS NEMES KISESEK ADJIK ISTEN .

CSALLÁNY végső megállapítása szerint:

"Az eddigi feliratoktól eltérően, a Hódmezővásá[r]hely-i rovásszövegben nem személynévhez kapcsolódik az "IDIS" török eredetű szó, amely "URÉ" jelentésű.. Itt Úgy látszik már értelemvesztetten jelentkezik a sző és "KÉSESEK" céhjéhez fűződik".

*

A MEZŐBERÉNYI ROVÁSFELIRATOS PECSÉTGYŰRŰ

CSALLÁNY tanulmányának utolsó darabja egy kultikus feliratú ezüst gyűrű, amelyet CSAPÓNÉ, TÁBORI HAJNALKA debreceni néprajzos kapott ajándékba s amely a mezőberényi határban került - állítólag - napfényre. A gyűrű jelentőségét a "napokkal koszorúzott pecsételő közepén két sor rovásírás" adja.

A felirat betűzése: F S Z az első sorban és P SZ M a másodikban.

A kettős rovássor olvasata balról jobbra halad. Betűzése a gyűrűn fordított vésetűek. A hét jelből álló szöveg CSALLÁNY szerint pornográf tartalmú. Az a körülmény, hogy napszimbolumokkal van keretezve, arra mutat, hogy a termékenységgel kapcsolatos kultikus célokat szolgált.

*